The Beauty and the Bear - 76. fejezet

76. fejezet

(Rosalie szemszöge)

A nap meglehetősen gyorsan elszállt, és én egyszer csak azon kaptam magam, hogy már az ágyamban fekszem, Anne pedig édesen szundikál a kiságyában. Mosolyogva figyeltem a kislányomat, aki halk sóhajokkal az ajkain aludt, és néha-néha meg-meg mozdult egy kicsit, hogy kényelmesen elhelyezkedjen. Nem tudtam betelni a látványával a mai napig sem. Annyira ártatlan, és apró volt. Tökéletes. Mindig ez jutott eszembe róla, akárhányszor csak rápillantottam. Az apró rózsaszín ajkai, az erős, mégis finom vonásai. Tökéletes visszatükrözte az apukáját is, és engem is. Megvoltak benne a nőies tulajdonságok, de mégis erős volt, mint az apukája. Látszott rajta, hogy soha nem lesz elesett, szerencsétlen lélek, az én legnagyobb örömömre.

-         Drágám, hát te még nem alszol? – lépett be anya az ajtón döbbenten.

-         Mindjárt lefekszem, csak nehéz elszakadni tőle – mondtam mosolyogva.

-         Hát ezt látod megértem. Én is imádtalak nézni téged, amikor aludtál – sétált mellém anya. – Nincs miért aggódnod. Jó helye lesz nálam holnap éjjel – simogatta meg az arcomat.

-         Ebben soha nem is kételkednék, csak furcsa lesz, hogy nem lesz ilyen közel hozzám – magyaráztam halkan.

-         Édesem, ez lesz az igazi nászéjszakátok, nem szabad, hogy bárki is ott legyen veletek. Ez a ti éjszakátok. A szerelem éjszakája. Ha nem tudnám, hogy most már késő, akkor ma éjjel mondanál el neked, hogy mire számíthatsz, hogy milyen az első együttlét, és hogy mire figyelj oda, hogy minden rendben legyen – fogta meg anya a kezem. – Tudom, hogy már elkéstem ezzel, de azért jó belegondolni, hogy megtehettem volna. Talán, ha előbb észreveszem a jeleket, amelyek Royce ellen szóltak. Talán, ha nem örül apád annyira, amikor megkérte a kezed, akkor nem tudtak volna bántani. Látnom kellett volna a szemeiben, hogy milyen az igazi valója.

-         Ne törődj most ezzel, anya – szorítottam meg a kezét. – Nem a te hibád volt. Nem is az enyém. Egyedül az övé. Alattomos, gonosz ember, aki azt hiszi, hogy csak azért, mert pénze van bármit megtehet, bárkivel – borzongtam meg az emlékek hatására. – Emmett viszont egészen más. Ő, tökéletes férj, és apa. Mellette boldogok leszünk Anne-nel. Tudom, hogy soha, még csak egyetlen gondolatával sem bántana bennünket, és ez sokkal több, mint elég. Egyáltalán nem bánok semmit, mert így jutottam el ide, Emmetthez. Mit kívánhatnék még – mutattam körbe a szobán és az alvó kislányomon.

-         Azt hittem, hogy te szereted a fényűző életet, de látom már, hogy mégis jobban hasonlítasz rám, mint apádra. Szerencsére – kuncogott fel anya.

-         Hát, annak azért örülök, hogy a külsejét egyáltalán nem örököltem – haraptam az ajkamba. Elég pocakos férfi lett belőle, pedig régen nem volt ilyen.

-         Hát igen, az elkényelmesedett élet ezt hozza ki a legtöbb emberből – sóhajtott fel anya. – Bár sosem volt kifogásom a mackós férfiak ellen – mondta komolya. – Bár, amint látom neked sincs.

-         Emmett azért ilyen, mert nagyon izmos – védtem meg azonnal szerelmemet.

-         Nem is mondtam, hogy kövér – emelte fel anya a kezeit védekezően. – Csupán annyit mondok, hogy annak ellenére, hogy izmos, hatalmas nagy teste is van. Mármint, tényleg óriási – illusztrálta anya a karjaival férjem hatalmas méreteit.

-         Igen, tényleg ilyen hatalmas – mutattam én is nevetve.

-         Na, de most már itt az ideje az alvásnak, édesem, mert holnap gyönyörűnek kell lenned – adta ki anya az utasítást. – Majd én vigyázok Anne-re, te aludj nyugodtan a másik szobában.

-         Biztos? – kérdeztem bizonytalanul.

Amióta Anne megszületett, azóta minden éjszakát itt töltött mellettünk a kiságyban. Nem tudom, hogy el tudok-e szakadni tőle egy egész éjszakára.

-         Igen, biztos. Ne aggódj miatta, jól elleszünk, már úgyis átalussza az éjszakát. Én pedig azonnal szólok, hogyha felébred. - Egyébként sem mehet veletek a nászútra.

-         Egyelőre úgy gondoltuk, hogy elhalasztjuk a nászutat, amíg Anne elég nagy nem lesz, hogy vagy velünk jöhessen, vagy pedig itthon maradhasson valakivel – magyaráztam halkan. Tény, hogy örültem volna egy igazi nászútnak, de Emmettel egyetértettünk abban, hogy így lesz most a legjobb.

-         Rendben, akkor a nászúttal még vártok, de ma éjjel neked is sokat kell aludnod, hogy indulás. Rózsafürdő a másik szoba fürdőjében. Tessék lazítani, és aztán ágyba bújni, ez anyai parancs.

-         Igenis, anyu – nyomtam puszit az arcára. – Szia, kincsem – dobtam egy puszit a kislányomnak is.

Olyan gyönyörű volt, ahogy aludt. Majd átvonultam a vendégszobába, és azonnal belemerültem a finom, rózsaszirmokkal teleszórt fürdővízbe. Igaza van anyának, holnap tökéletesen kell kinéznem. Nem vallhatok kudarcot életem legtökéletesebb napján. Hiszen ez mégis csak különleges alkalom. Jó ideig lazítottam a fürdőben, majd egy meleg köntösbe burkolózva azonnal el is aludtam.

Álmomban azonban furcsa helyen jártam. Minden gyönyörű volt, és hófehér, de sem Nadine, sem Nathan, sem pedig Ezekiel nem volt ott. Egy férfi állt nekem háttal, aki, amikor megfordult én azonnal lefagytam.  

-         Jasper? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

-         Igen, hölgyem? – hajolt meg előttem.

-         Jasper, én vagyok az – léptem hozzá közelebb.

-         Sajnálom, de attól tartok, hogy összetéveszt valakivel – mondta határozottan fogadott bátyám.

-         De hiszen… - kezdtem bele, de el is hallgattam.

Csak akkor jöttem rá, abban a pillanatban, amikor határozottan tiltakozni kezdett, hogy ebben a világban nem ismerjük egymást. Soha nem változtam át. Nem találkoztam a Cullen családdal, nem voltam a tagja, így bárkit látnék a saját világomból, senki sem tudná, hogy ki vagyok én valójában. Más lettem, és ők is mások lettek.

-         Bocsásson meg, hölgyem, de biztosan nem ismerem Önt – nézett rám bocsánatkérően. – A feleségemet keresem, az imént még a kezemet fogta, aztán már itt voltam. Hol is van az az itt? – nézett rám kíváncsian. Gondolom azt várta, hogy majd én tudok választ adni a kérdéseire. Csakhogy nekem fogalmam sem volt róla, hogy mi történik.

-         Üdvözöllek, Jasper Cullen – jelent meg egy angyal Jasper előtt.

-         Hölgyem – hajolt meg előtte is Jasper. – Hol vagyok? Hol van, Alice? Jól van? Ugye nem esett baja?

-         Az égben van a lelked, Jasper, a feleséged pedig a földön – válaszolta gyengéden a hang.

-         Meghaltam? – kerekedtek ki bátyám szemei.

-         Még nem – rázta meg a fejét az angyal.

-         Meg fogok halni? – kérdezte csüggedten. – Alice, ugye Alice életben marad? – kérdezte aggódva.

-         Még nem biztos, hogy bárki meghal. A váróban vagyunk – mondta lágyan. – A feleséged nincs veszélyben.

-         Hála az égnek – sóhajtott fel Jasper megkönnyebbülten. – Hogy kerültem az ég várójába? Hiszen hidegvérű gyilkos voltam, ráadásul elég hosszú ideig.

-         Az ég befogadja azokat, akik rászolgálnak, Jasper. Te a saját természetedet győzöd le, nap, mint nap. Véded és szereted a feleségedet, és a családodat. Odaadó és hű férj vagy. Emberéleteket is megmentettél már életed során. A gyermekeink mind megbotlanak az úton, amit járnak, a lényeg viszont az, hogy hogyan akarnak élni, milyen elveket követnek. Te nem vagy rossz lélek, Jasper.

-         Úgy gondolja? – kérdezte fivérem döbbenten.

-         Nem csak én gondolom így – rázta meg a fejét nevetve. – Az efféle döntések mindig nehezek a számunkra. A világ változik, a lelkek változnak, az idők változnak, az emberek mások lesznek, de vannak örökérvényű igazságok, amelyek minden vitán felül állnak.  

-         Akkor azt hiszem, hogy ez több, mint megtisztelő a számomra – mosolyodott el Jasper. – Miért nem emlékszem, hogy mi történt velem?

-         Mert még semmi sem biztos. Még nem tudjuk, hogy megtörténik-e, ezt csupán a jelekből szűrtük le.

-         Na és ő ki? – mutatott rám kíváncsian. – Talán ő is Volterrában van? – fürkészte végig az arcomat. – Nem emlékszem, hogy láttam volna már.

-         Nem, Jasper, ez a helyzet ennél sokkal bonyolultabb – vett észre engem is a lány. Eddig keresztülnézett rajtam, ez elég különös. – Nadine – kiáltotta el magát hirtelen. Mire barátnőm azonnal megjelent.

-         Hogy kerülsz te ide? – kerekedtek ki a szemei azonnal.

-         Jasper, ő hogyan került ide? – szegeztem neki a kérdést. – Mit keres a váróban? Egy vámpír nem hal meg csak akkor, ha…

-         Ki hozott ide? – ragadta meg a vállaimat.

-         Azt hittem, hogy ti – válaszoltam azonnal. – Hiszen elaludtam, és utána itt találtam magam. Jasper pedig már itt volt.

-         Sayara? – fordult Nadine a másik angyal felé.

-         Jaspernek ide kellett jönnie, de, hogy a védenced, hogy került ide, arról fogalmam sincs – tárta szét a karjait a lány.

-         Lucifer nem tudta ide hozni, tehát csakis egy égi volt képes rá, hogy felhozza őt. Méghozzá nagyhatalmú éginek kellett lennie. Csak egy teljes jogú angyal, vagy vezető képes ilyesmire. Rose, téged most visszateszünk a testedbe, én pedig a végére járok végre ennek a dolognak – mondta ellentmondást nem tűrve.

Majd kézen fogott, és visszavitt a testembe. Rémülten pattantak ki a szemeim, és azonnal felültem az ágyban. Jasper. Mi történik Jasperrel? Miért került a váróba? Vajon Alice-nek végig kellett néznie, ahogy a férje meghalt? Jasper azt mondta, hogy „az imént még a kezét fogta”. Alice a kezét fogta, amikor ő valószínűleg meghalt. Ez nem történhet meg. Alice nem élhet át ilyesmit, az nem élné túl.

-         Rose – ült le Nadine az ágyam szélére.

-         Mi volt ez az egész? – kérdeztem azonnal. – Mi fog történni? Mit titkoltok, és miért? Egyszer úgyis meg kell tudnom – csattantam fel.

-         Meg fogod tudni, ha már biztos lesz a dolog – vágta rá azonnal. – Addig is – érintette hirtelen a kezét a homlokomhoz. Nekem pedig már nem volt időm rá, hogy elhúzódjak előle.

-         Nadine? – kérdeztem kábán. – Mit keresel itt? – dőltem el az ágyon. Mintha álmodtam volna valamit, de nem emlékszem rá.

-         Csak jöttek gratulálni, és sok sikert kívánni a holnapi naphoz – nyomott puszit az arcomra barátnőm. – Ma éjjel a testedben hagylak, és hagyom, hogy kipihend magad a nagy nap előtt.

-         Ez kedves tőled – mosolyogtam rá.

-         Igazán nincs mit. Még a holnap éjszakát is megkapod, végül is egyszer van nászéjszakád – kacsintott rám kedvesen.

-         Igen, valóban csak egyszer megyek férjhez a terveim szerint – bólintottam rá nevetve.

-         Jó éjszakát, kedves. Holnap megnézlek, ahogy az oltár felé sétálsz, és kimondod azt az apró, de annál többet jelentő „igen” szócskát.

-         Rendben, örülnék, ha eljönnétek Nathannel – mosolyogtam rá.

-         Ott leszünk, természetesen – ígérte meg. – Most viszont aludj, az arának nem lehetnek karikásak a szemei – mondta nevetve.

-         Majd igyekszem sokáig elhúzni a szépítő alvást – mondtam mosolyogva.

-         Helyes, jó éjszakát – illant le Nadine a szobámból. Én pedig azonnal visszafeküdtem, és magamra húztam a takarómat, néhány perccel később pedig már aludtam is.

Reggel, illetve gondolom, hogy reggel arra ébredtem, hogy valaki az arcomat simogatja, egy másik kéz azonban egészen máshol járkált. Azonnal kipattantak a szemeim, és mosolyogva néztem le kislányomra, aki a takaró alá bújva, és némi ügyeskedéssel eljutott a céljáig. Hát igen, néhány hónaposan reggel még szeret cicizni, és nem várja meg az engedélyt, hogyha éhes, akkor éhes, és megszerzi, amit szeretne. Igazi kis rosszcsont.

-         Jó reggelt, kicsim – mosolygott rám anya. – Ne haragudj, de Anne hajthatatlan volt. Nem volt hajlandó semmit megenni, csak a mellemet próbálta megszerezni, de mivel az enyém üres, gondoltam behozom hozzád – mondta nevetve.

-         Semmi gond, már úgyis ébredeztem – vágtam rá azonnal. Anne pedig mit sem törődve velünk csak lelkesen cuppogott a takaró alatt. – Hány óra van? – kérdeztem kíváncsian.

-         Kilenc óra múlt néhány perccel – válaszolta anya lágyan. – Még van két óránk, hogy elkészülj.

-         Akkor egy lazító fürdő még belefér – mondtam határozottan.

-         Természetesen bele – bólintott rá anyukám azonnal. – Mindjárt el is készítem neked a fürdődet. Rózsa, vagy levendula illatot szeretnél? – kérdezte kedvesen.

-         Legyen most levendula, ma különleges nap van – haraptam az ajkamba.

-         Igen, ez nagy nap egy lány életében – bólintott rá anya. – Rendben, akkor legyen levendula – nyomott puszit a homlokomra. Majd egy szempillantás alatt elillant. Anne pedig lassan abbahagyta az evést kikukucskált a takaró alól.

-         Szia, kincsem – mosolyogtam rá. – Mondd azt, hogy anya – betűzte le a szót. – Vagy azt, hogy apa – formáltam meg minden egyes betűt alaposan a számmal.

-         Br…

-         Ne, nem jó, nem azt kérdem, hogy br…, hanem azt, hogy anya, vagy azt, hogy apa – magyaráztam neki még egyszer.

-         Br…

-         Oké, akkor ezzel még várunk egy kicsit. Úgy látom, hogy még nem akarod kinyitni még rendesen azt a csöpp kis szádat.

-         Br… - mondta nevetve.

-         Rendben, legyen, ahogy te mondod, remélem, hogy ez most egy boldog br… volt – csikiztem meg a meztelen pocakját. Olyan édes volt, amikor csak pelus volt rajta. – Mi ez itt? Hát mi ez itt? – fogdostam meg az apró babahájat, ami a combocskáján volt. Ezen pedig kislányom újra jóízűen felnevetett.

-         Hát ti mit műveltek? – lépett be Sally mosolyogva. – Na felkészültél a nagy napra? – kérdezte izgatottan.

-         Igen, már alig várom – bólintottam rá boldogan.

-         Helyes, akkor én vigyázok a rosszcsontra, amíg te megfürdesz, utána pedig már veheted is fel a ruhát, mert hamarosan itt az idő.

-         Igen, tudom – pattantam ki az ágyból Anne-nel együtt. A lányomat azonban Sally tényleg azonnal elcsente a karjaimból. – Hé – néztem rá panaszosan.

-         Fürdés után visszakapod, de még a kisasszonynak is fel kell öltöznie – nézett a lányomra komolyan. – Egy gyönyörű, gyűrűhordó, koszorúslányka leszel – pörgette meg Sally a levegőben. Anne pedig csilingelően kacagni kezdett.

-         Oké, akkor csak ügyesen, sziasztok – integettem oda nekik.

Majd besuhantam a fürdőszobába, ahol már egy tele kád várt rám. Azonnal levetkőztem és elmerültem a habokban. Közben pedig azon merengtem, hogy mennyire más volt az esküvőnk, amikor mindketten vámpírok voltunk. Aznap éjjel nem aludtam. Alice és Esme végig pörögtek körülöttem, és tökéletesítették a csokromat, a ruhámat, a fátylamat, a cipőmet, a hajamat, a sminkemet és mindent, amit csak lehetett, míg én egy szemernyi fáradság nélkül ültem a székben, és mosolyogtam. Magabiztos voltam, és tökéletes. Most viszont apró karikák vannak a szemem alatt, olyan izgatott vagyok, mint talán még soha, és minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy nehogy elájuljak. Próbálok minél mélyebb levegőket venni, és reménykedem, hogy nem fogok egyszer csak összecsuklani az izgalomtól. Mennyire más érzelmek, mennyire más világ ez. A másik esküvőm is csodálatosan szép volt, de ezt valahogy sokkal érzékibbnek, sokkal különlegesebbnek érzékelem. Annyira másmilyen vagyok. Nem is tudom pontosan megfogalmazni, hogy mi is az valójában, ami lejátszódik bennem most, ebben a pillanatban.

-         Kicsim, ideje lesz kijönnöd – jelent meg anya a köntösömmel. – El kell kezdened felöltözni, ha nem akarunk elsietni semmit. Márpedig gondolom, hogy nem akarunk. Igaz? – simított végig anya az arcomon.

-         Dehogyis akarunk – vágtam rá azonnal. A következő pillanatban pedig már benne is voltam a puha, meleg köntösömben. A lányok kint már vártak rám. Anya egy gyönyörű nyakláncot adott nekem, ami még a dédnagymamámé volt.

-         Valami régi – nyomott puszit az arcomra.

-         Ez gyönyörű – mosolyogtam rá. – Köszönöm.

-         Nincs mit kincsem.

-         Valami új – lengetett meg előttem Sally egy ledér harisnyatartót. – Emmett ettől meg fog őrülni – kacsintott rám, majd a lábamra húzta.

-         Köszönöm – mondtam hálásan.

-         Bármikor – legyintett barátnőm.

-         Valami kék, és valami kölcsön – vett elő Vera egy dobozt, amiben egy csodálatos kis diadém volt.

-         Ez az, amit? – kerekedtek ki a szemeim.

-         Igen, ez az a kis diadém, amit még az esküvőmön viseltem – bólintott rá legjobb barátnőm.

-         Hiszen erre évekig spóroltál, mégis kölcsönadod nekem? – kérdeztem meghatottan.

-         Igen, mert tudom, hogy szerencsét fog hozni neked – vágta rá azonnal. – Abban is biztos vagyok, hogy nagyon fogsz rá vigyázni.

-         Köszönöm – öleltem magamhoz szorosan.

Tudtam, hogy milyen fontos neki egy a diadém. Emlékszem, amikor kinéztük az ékszerésznél. Felajánlottam, hogy megveszem, de Vera szigorúan megtiltotta. Annyit azonban megtehettem, hogy megbeszéltem a bolt tulajdonosával, hogy ne adják el a diadémot csak és kizárólag Verának, aki részletre fog fizetni. Igazán megérte a fáradságot ez a darab, amint látom, mert gyönyörűen karban van tartva.

-         Nagyon szívesen – mondta kedvesen.

-         Na, nincs pityergés lányok, a fiam egy óra múlva vár rád az oltárnál, hogy gyerünk, nincs egy vesztegetnivaló percünk sem – lépett be Emmett anyukája. – Hadd lássuk a menyemet. Már nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen ruhát készítettetek.

-         Máris – kuncogtam fel. Majd a ruhámért nyúltam. A lányok pedig már ott is voltak mellettem, és segítettek magamra ölteni a káprázatos esküvői ruhámat…