The Beauty and the Bear - 74. fejezet

74. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Mire megetettem és megbüfiztettem Anne-t, addigra szerelmem is visszaért a konyhából, és egy hatalmas tálcát hozott magával, amin az én vacsorám volt. Majd mosolyogva tette le az ételt mellém az ágyra.

-         Evett, és büfizett rendesen? – kérdezte szerelmem.

-         Igen, és pelust is cseréltünk – mutattam a lezárt edényre, amibe a koszos pelenkát tettem.

-         Oké, akkor ezt most kiviszem karanténba – kuncogott fel Emmett. Majd felvette az edényt és elsietett vele.

-         Na, mit csináljunk ma este, édesem? – kérdeztem tőle mosolyogva. Amikor mozgatni kezdte a kis kezeit és lábait. – Oh, már értem, tornázzunk – nevettem fel. – Hát jól van, akkor egy… és kettő… - kezdtem el finoman emelgetni a lábait. Ami a jelek szerint nagyon tetszett neki.

-         Hát ti meg mit csináltok? – lépett be szerelmem ismét a szobába.

-         Tornázunk – mosolyogtam fel rá. Anne pedig gügyögni kezdett.

-         Jól hangzik, segíthetek? – ült le az ágy szélére mosolyogva. – Én tornáztatom, te addig egyél – ajánlotta a lehetőséget.

-         Jól hangzik – bólintottam rá. – Huh, anya káposztát töltött? Ezzel egész nap dolgozhatott, az már biztos.

-         Mindenesetre megérte a fáradságot, mert elképesztően jól sikerült – nyalta meg Emmett a száját. – Bizony, hogy jól sikerült, ahogy lesz néhány fogacskád akkor már eheted is apával a szalonnát, a húst, a töltött káposztát, a kolbászos kenyeret, és minden ehhez hasonló finomságot – suttogta a kislányunknak.

-         Azzal én a helyetekben azért egy kicsit várnék – lépett be Lionel. – Megvizsgálhatom anyát, és lányát? – lépett be a szobába. – Oh, te éppen vacsorázol – torpant meg. – Akkor először a kis rosszcsontot vizsgálom meg – lépett Anne-hez. – Szabad? – nézett Emmettre kérdőn.

-         Hát persze, de utána azonnal kérem vissza – mondta kedvesem határozottan.

-         Nem rabolom el sok időre a kisasszonyt, ígérem – vette fel Lionel óvatosan. Majd finoman letette őt a már előkészített vizsgálóasztalra. – Rendben, lássuk, hogy mi a helyzet, Anne – kezdett bele Lionel a vizsgálatba. Majd egy bő negyed órával később szólalt meg ismét, amikorra én már végeztem a vacsorámmal. – Minden rendben van. Egészséges és erős kislány. Szinte észre sem fogjátok venni, és már igazi kisasszonyként fog előtettek állni.

-         Azért remélem, hogy egy kicsit lassabb lesz a folyamat – mondtam nevetve. – Még szeretném babusgatni – nyújtottam a kezeimet a lányom felé.

-         Hékás, most egy kicsit az enyém – kapta el Emmett a kislányunkat. – Előbb téged is megvizsgálnak, azután visszakaphatod őt, talán – kacsintott rám.

-         Hát jól van – sóhajtottam fel megadóan.

Bár a szám természetesen mosolygott, hiszen kinek ne tetszene egy ilyen apuka. Emmett úgy vigyáz a lányára, mintha porcelán lenne, és látszik rajta, hogy milyen átszellemülten imádja.

-         Jól van, akkor Rose, most rajtad a sor – terített le Lionel egy lepedőt az ágy másik felére. – Feküdj ide, kérlek – mutatott rá a lepedőre Lionel. Én pedig úgy tettem, ahogy kérte. Majd nekilátott a vizsgálatoknak, amely végig síri csendben telt, majd elégedetten elmosolyodott. – Minden rendben van, Rose – biccentett. – Ezek szerint betartottad az utasításaimat, és sokat pihentél – nézett rám büszkén.

-         Nagyon igyekeztem – vágtam rá azonnal.

-         Büszke vagyok rád, nem hittem volna, hogy egy egész napot képes leszel ágyban feküdni, mert azt mondtam – nézett rám elismerően.

-         Ami azt illeti, annyian vigyáztak rá, hogy még csak eszembe se jusson felkelni, hogy csoda lett volna nem betartani az utasításokat. Bár, ha sétálhatnék egy kört mondjuk a szobában, az jól esne. Vagy egy mosakodás sem lenne rossz – vettem elő a boci szemeimet.

-         A mosakodást, és mondjuk negyed óra sétát engedélyezek, ha megígéred, hogy holnap is ágyban maradsz – nézett rám Lionel szigorúan.

-         Ígérem – vágtam rá azonnal. – Csak egy kicsit hadd mászkáljak, és jó leszek.

-         Rendben, akkor jó mulatást nektek estére. Én megyek is, mert Sally, és Alex már vár rám. Sziasztok – intett oda nekünk. Majd már el is tűnt.

-         Tényleg, Sally hogyhogy nem jött át ma? – kérdeztem Emmettet kíváncsian.

-         Az utóbbi időben egy kicsit elhanyagolta a saját házukat, mert inkább itt volt veled, ezért úgy döntött, hogy ma kitakarít, és főz is valamit otthon – magyarázta szerelmem.

-         Oh, ez végül is logikus, hiszen tényleg nem sokat volt otthon – bólintottam rá.

-         Készítsek neked vizet mosakodáshoz? Meg persze Anne-t is meg kéne fürdetni, gondolom – nézett rám kérdőn.

-         Igen, így van – vágtam rá. – Kedves lenne tőled, ha elkészítenéd nekünk a vizet – néztem rá hálásan.

-         Ugyan, ez természetes, addig pihenjetek – nyomott csókot a számra. Majd megpuszilt Anne fejét is. – Mindjárt jövök. A büszke nagyit is felhívjam magunkhoz a fürdetésre? Biztosan élvezné – ajánlotta Emmett lelkesen.

-         Jó ötlet – mosolyodtam el.

-         Oké, akkor mindjárt jövünk – sietett ki a szobából.

Hm… nahát, milyen boldog, ahogy én is. Minden túlságosan is tökéletes. Ilyen alternatív valóság létezhet egyáltalán? Minden annyira boldog, és mámorító, hogy szinte nem is tudom már, hogy mi az a hiány és a fájdalom. Tényleg volt esélyem ezt az életet élni? Akkor miért nem hagyták az égiek, hogy ezen az úton menjek tovább? Vajon mi lehetett az ok, amiért úgy döntöttek, hogy nekem vámpírrá kell változnom? Vajon Nadine, vagy Nathan tudja a választ a kérdésemre?

-         Akarod a választ a kérdésre? – hallottam meg a rég nem hallott, idegesítő hangot.

-         Tűnj el innen – sziszegtem a fogaim között.

-         Te tettél fel kérdéseket, és mivel más nem jött, gondoltam, hogy majd én kisegítelek téged – jelent meg hirtelen. Majd leült az ágy szélére, és a kezével Anne felé nyúlt.

-         Ne merészelj hozzá érni – kaptam el előle a lányomat.

-         Hajaj, miért érzem úgy, hogy nem bízol bennem, aranyom? – sóhajtott fel.

-         Nem is tudom, hogy honnan veszel ilyeneket – forgattam meg a szemeimet.

-         Mindegy is, ajánlatom van a számodra – vigyorgott rám. – Soha vissza nem térő, remek ajánlatom.

-         Nem vagyok rá kíváncsi – mondtam határozottan.

-         Tudod, hogy milyen unalmas már, hogy mindig ezt mondod? – forgatta meg ezúttal ő a szemeit.

-         Nem igazán érdekel a véleményed – rántottam meg a vállam.

-         Hát rendben, pedig ha igent mondtál volna az ajánlatomra, akkor minden kívánságod teljesülhetett volna. Viszont így megmaradok az eredeti terveimnél, ami rád nézve nem lesz túl vidám végkifejlett – mondta nevetve, majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-         Oh, ha nem félteném a lányomat, akkor elintézném ezt az idegesítő pokolfajzatot – morogtam az orrom alá.

-         Már itt is a víz, és a büszke nagyszülők is – sietett be Emmett két hatalmas vödörrel. Megkockáztatom a kijelentést, hogy majdnem olyan erős, mint vámpírként.

-         Nagyszülők? – esett le hirtelen.

-         Igen, anyáék is átjöttek, hogy meglepjenek minket – nézett rám boldogan. – Ugye nem gond?

-         Dehogy, természetesen nem – mosolyogtam rá. – Örülök nekik – mondtam boldogan. – Még nem is látták az unokájukat.

-         Anya már tegnap is tűkön ült, de nem akartak azonnal ránk törni – mondta kedvesem. – Most viszont már nem lehet megállítani őket – bökött az ajtó felé. Amin szinte azonnal berobbant Emmett édesanyja, őt pedig az apukája követte, aki sokkal higgadtabb volt a extázisban lévő nagymamánál.

-         Uramisten, de gyönyörű kislány – ámult el azonnal. – Ugye megfoghatom egy kicsit? – nézett rám könyörgő tekintettel.

-         Hát persze – vágtam rá azonnal. Annyira aranyos volt, ahogy teljesen átszellemülten dajkálta Anne-t. Akárcsak anya, aki szintén odaért már.

-         Gratulálok nektek – mosolyodott el Emmett édesapja. Majd lehajolt, és gyengéd csókot lehelt a homlokomra. Ő sokkal visszafogottabb jelenség volt, de mégis annyira kedves, és olykor bohókás természet, hogy csak szeretni lehet őt is.

-         Köszönjük – szorítottam meg a kezét.

-         Na és mikor lesz az esküvő? – kérdezte hirtelen anya. – Erről még nem is beszéltünk, tervezgettük, de nem mondtatok semmi konkrétat – nézett rám kíváncsian. – Most már beleférsz a ruhádba – kacsintott rám. Tudta, hogy mennyire ideges voltam amiatt, hogy a ruhám szűk lesz már mire az oltár elé jutunk.

-         Nem tudom, hiszen már nem lenne illendő fehér ruhában az oltárhoz mennem. Hiszen nem vagyok ártatlan, és már gyermekünk is van. Azt hiszem, hogy másik ruha kéne – sóhajtottam fel.

-         Szerintem pedig nem szükséges másik ruha – vetette ellen anya. – Ezt a ruhát is lehet alakítani egy kicsit. – Ha mondjuk, hímeznék rá néhány vörös rózsát, akkor már nem lenne hófehér, és megtarthatnád – ajánlotta a lehetőséget.

-         Hm… jó ötletnek tűnik – gondolkodtam el.

-         Nézzétek, szerintem most már ráérünk még pár hétig, hiszen Rose-nak rendbe kell jönnie a szülés után. Úgyhogy a lagzi legyen, mondjuk egy hónap múlva – szólalt meg Emmett is. – Mit szólsz hozzá, kicsim? – fordult felém kérdőn.

-         Szerintem ez nagyszerűen hangzik – egyeztem bele azonnal.

Egy hónap alatt teljesen kiheverem a szülést. Anne már sokkal nagyobb baba lesz, és addigra már nyilván vissza is tudunk költözni a tanári lakba. Remek tervnek tűnik. Legalábbis a számomra.

-         Akkor legyen egy hónap múlva – adta mindenki azonnal a beleegyezését. Majd levetkőztettük a kis Anne-t, aki lelkesen ficánkolt, amint belekerült a meleg vízbe.

-         Úgy látom, hogy szeret úszni, akárcsak a mamája – nevetett fel Emmett. – Vagány és gyönyörű kis csitri lesz.

-         Csitri? – kérdeztem morcosan. Még, hogy a mi lányunk csitri.

-         Hé, ezt egyáltalán nem sértően mondtam – simított végig a hátamon. – A csitri kifejezés felénk egyáltalán nem bántó. Nálunk mindegyik fiatal lány csitri, akinek még nem kötötték be a fejét.

-         Akkor még én is csitrinek számítok? – kérdeztem mosolyogva.

-         Te már nem, asszony – vágta rá Emmett azonnal. – Magácska már feleség, amióta igent mondott nekem – mondta boldogan. Anne viszont nyűgösködni kezdett, így mindannyian felé fordultunk, én pedig tovább simogattam őt a kamillás vízzel, hogy szép tiszta legyen. Erre persze rögtön el is hallgatott.

-         Figyelmet követel a kisasszony – simított végig a lábán Emmett.

-         Igen, én is úgy látom – kuncogtam fel. Ebben rám hasonlít. Én is mindig megköveteltem a nekem kijáró figyelmet. Úgy tűnik, hogy Anne is úgy gondolja, hogy ez neki természetesen jár. Persze, igaza is van.

-         Azt hiszem, hogy eleget áztatta magát a kislányunk, mert már kezd kicsit ráncosodni a talpacskája – mondta anya gyengéden.

-         Rendben, már veszem is kifelé – egyeztem bele azonnal.

Anyu biztosan tudja, hogy mikor kell kivenni egy babát. Mikor kiemeltem Anne-t, anya már ott is állt velünk szemben egy puha törölközővel és beletekerte az aprócska testet.

-         Felöltöztethetem? – kérdezte anya lelkesen.

-         Hát persze – bólintottam rá.

-         Én majd segítek neki – sietett el utána a másik nagymama is.

-         Fiam, itt lenne az ideje egy pohár italnak és egy szivarnak, ha nem tévedek – vágta vállba Emmettet az édesapja.

-         Jó ötlet – bólintott rá azonnal szerelmem.

-         Sziasztok, bejöhetünk? – dugta be a fejét Vera az ajtón a családjával együtt.

-         Jó estét – köszönt Vera férje is kimérten. – Uram, mindent elintéztem, amit kért – fordult Emmett és az apukája felé.

-         Egy kicsit lazíts már, most nem dolgozunk, gyere, iszunk egyet, és elszívunk egy szivart – vágta hátba Emmett.

-         Köszönöm, ez nagyon kedves, de én nem dohányzom – utasította vissza a meghívást.

-         Na és nem is iszol egy kupicával? – nézett rá Emmett kérdőn.

-         Talán egy keveset – mosolyodott el végre Vera párja.

-         Ez a beszéd, akkor hagyjuk magukra a lányokat, had csacsogjanak mindenféléről – mondta kedvesem.

Majd puszit nyomott a számra, és el is tűntek, hogy szivarfüstbe burkolózzanak. Mi pedig egymás mellé fektettük Verával a kisbabáinkat. Persze az ő kisfia már sokkal nagyobb volt, mint a mi kislányunk, de mégis olyan helyesek voltak együtt, ahogy kíváncsian méregették a másikat. A gyerekek lassan elszenderedtek az ágyon, mi pedig beszélgetni kezdtünk, egészen addig, amíg azon nem kaptam magam, hogy egyre laposabbakat pislantok.

-         Drágám, itt az ideje, hogy hagyjunk téged pihenni – nyomott puszit anya a homlokomra. – Reggel találkozunk – fűzte még hozzá.

Majd mindannyian elköszöntek, és magamra hagytak engem a kislányommal, aki édesdeden aludt az ágyon. Emmett azonban még mindig nem tért vissza. Valószínűleg nagyon is jól sikerült az a kis iszogatás, és szivarozgatás, hogyha ilyen sokáig távol marad tőlem. Egy ideig még megpróbáltam ébren maradni, de aztán úgy döntöttem, hogy hagyom, hogy az álom magával ragadjon…

Amikor elaludtam azonnal a szokott helyen találtam magam, de Nathan és Nadine helyett ismét Ezekiel állt előttem. Egy kicsit meglepődtem, hogy ismét ő kalauzol engem, de barátaimnak biztosan közbejött valami, máskülönben nem hagyták volna ki az esti találkozónkat, ebben biztos vagyok.

-         Üdvözöllek, Rose – mosolygott rám Ezekiel.

-         Jó estét, neked is – viszonoztam a mosolyát.

-         Nadine és Nathan az elnézésedet kéri, de nem tudnak most veled menni, mert közbejött valami. Addig is, ha nem zavar, akkor én kísérnélek el téged az utadon – ajánlotta kedvesen. – Persze, ha úgy döntesz, akkor meg is várhatod őket, amíg ismét tudnak vezetni téged az alternatív valóságok kavalkádjában.

-         Nem, én hálás lennék érte, ha ismét vezetnél engem, köszönöm – vágtam rá gondolkodás nélkül.

Kedveltem Ezekielt. Mindig barátságos volt, és mosolygós. Egyáltalán nem csüggedt, még a legrosszabb pillanatokban sem. Igazi pozitív gondolkodású, kedves lélek. Legalábbis én így érzem.

-         Ez esetben már indulhatunk is – nyújtotta ki felém a kezét. Én pedig habozás nélkül elfogadtam a felajánlott kezet.

Azonnal Edward és Bella szobájában találtam magam, és amint megláttam, hogy éppen mi zajlik elmosolyodtam. Renesmee éppen kúszott a földön, de villámgyorsan, és közben kacarászott. Edward pedig szintén négykézláb követte, de ügyelt rá, hogy Nessie ki tudjon csúszni a kezei közül, és ez nagyon tetszett a kicsinek. Talán tényleg elhitte, hogy ő át tudja verni az apukáját. Bella pedig az ágyon ült törökülésben, és nevetve figyelte a játékot.

-         Nagyon ügyes vagy – dicsérte meg Renesmee-t azonnal, amikor kislánya rá pillantott. Ekkor azonban Edward hirtelen elkapta őt, és csikizni kezdte.

-         Mami, segíííts – sikongatta Nessie.

-         Hát nem is tudom – gondolkodott el Bella. – Nem bánsz el apuval egyedül? – kérdezte kíváncsian.

-         Nem tudom – kuncogott tovább Nessie.

-         Hát, ha nagyon nem bírsz el vele, akkor segítek – pattant fel Bella. Majd leteperte Edwardot. Nessie pedig azonnal ráült az apukája hasára, és csiklandozni kezdte.

-         Ez csalás lányok – próbált szabadulni Edward.

-         Nem csalás, mert nem kötöttük ki a játék elején, hogy mik a szabályok – emelte fel Nessie az ujjacskáját.

-         Furmányos kis fruska vagy te – nevetett fel Edward. Majd kopogtatás zavarta meg az idilli pillanatot.

-         Tessék – mondta azonnal Bella. Mire belépett Carlisle és Jasper.

-         Mikor? – ült fel Edward azonnal, majd Nessie-t Bella kezébe adta. – Szerintem Renesmee ebédje elkészült.

-         Nem gondolod komolyan, hogy most fogok innen kimenni? – kérdezte Bella morcosan.

-         Édesem, mindent elmondok neked utána, de kérlek, most vidd ki innen a kislányunkat, rendben? – kérte gyengéden.

-         Rendben, de szavadon foglak – vette fel Bella Nessie-t, és már ki is ment vele a szobából. Az ajtónál Félix várta őket. Renesmee azonnal a hatalmas vámpír nyakába csimpaszkodott, és a vállára mászott. Félix pedig nevetve kapta fel a belé csimpaszkodó kislányt.

-         Mi a helyzet? – kérdezte Edward suttogva.

-         Ma éjjel érkeznek meg – válaszolta Carlisle. - Nem foglaltak szállást, hanem úgy döntöttek, hogy azonnal az erdőben húzzák meg magukat, amíg jelzünk nekik. Mobiltelefon azért van náluk, de nem kellene túlságosan sokáig húzni a dolgot. Egy-két nap, és el kell indulnunk, vagy itt maradunk. Ez a két lehetőség van már csak. Ha azt akarod, hogy Bella és Nessie végre szabadon éljen, akkor lépnünk kell.

-         Tudom, de az egész túl veszélyes – bizonytalanodott el Edward.

-         Nem lesz gond – vágta rá Jasper. – A terv tökéletes, és bár vannak kockázati tényezők a lehetséges áldozatok száma minimális lesz, ezt garantálom. Csak tartanunk kell a tervet – magyarázta bátyám.

-         Nyilvánvaló, hogy tartanunk kell a tervet, de azért vannak buktatói a dolognak – mondta Edward. – Ha valaki csak egy pillanatra is tétovázik, akkor dőlni fog minden, amit elterveztünk, és vége. Ezért arra gondoltam, hogy a biztonság kedvéért Esme és Alice aznap vásárolhatna látszólag. Így nem lennének a közelben, amikor elkezdődik.

-         Nem rossz gondolat – vágta rá Jasper.

Ezen muszáj volt elmosolyodnom. Soha, semmilyen körülmények között nem változik meg. A mindene Alice. Az élete, a légvétele, minden gondolata. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok Jasperre gondolni. Hiszen fogadott bátyám nem egy lelkileg összeomlott hadvezér, hanem egy halálosan szerelmes férfi. Egy olyan férfi, aki bármit hajlandó megtenni a szerelme boldogságáért, és ez nagy dolog. Sokkal nagyobb, mint bármi más az életben.

-         Hihetetlen, hogy mennyire másként látom a dolgokat most, mint a saját életemben. Vajon, hogy lehetséges ez? – kérdeztem meg Ezekielt. Bár ő egyáltalán nem rám figyelt. Egy pontot nézett Jasper mögött, egy sötét foltot, ami felé három világos folt közelített. – Ezekiel, mi történik? – fogtam meg a karját.

-         Várj egy kicsit, mindjárt vége lesz – súgta oda nekem.

-         Minek lesz vége? – kérdeztem értetlenül.

-         Nemsokára kiderül, Rosalie, csak várjunk egy kicsit – mondta halkan. A következő pillanatban pedig a három fény bekebelezte a sötét foltot, de az árnyék hirtelen eltűnt. A többiek mögött pedig megjelent Nadine, Nathan, és egy harmadik személy. Valószínűleg angyal, mert nagy fehér szárnyai voltak.

-         Mit csináltatok az előbb? – kérdeztem kíváncsian.

-         Nem kaptuk el – nézett pánikba esve Nadine Ezekielre.

-         Felsőbbrendű alvilági – mondta Ezekiel idegesen. – Úgy tűnik, hogy Lucifer nagyon is komolyan gondolja, bármire is készül.

-         Miről beszéltek? – csattantam fel. – Ne hagyjatok ki az eseményekből, mert kezdek teljesen összezavarodni.

-         A mi hibánk, tulajdonképpen – kezdett bele Ezekiel. – Elkértük Nathant Lucifertől, mert meg akartuk zabolázni Nadine-t. Illetve, én nem akartam, de a többség dönt. Így Lucifer belekeveredett az utazásodba, és bármennyire is igyekeztünk téged kihagyni a mi kis vitánkból, úgy tűnik, hogy óvatlanul belekevertünk téged, és most valószínűleg az a terve az alvilág urának, hogy megszerez téged, vagy Nadine-t valahogy. Sajnáljuk – sóhajtott fel Ezekiel bocsánatkérően.

-         Nincs mit – ráztam meg a fejem.

-         Tessék? – döbbentek meg mindannyian.

-         Nézzétek, életem legboldogabb pillanatait élem most át, és nem érdekelnek a viszontagságok, és a felmerülő gondok. Most átélhetem a vágyaimat, az álmaimat. Több, mint egy évszázada vártam már ezt a csodát, és bármi is lesz a vége, örülök, hogy megtörtént ez velem. Hálás vagyok, hogy kiválasztott lehetek, és most csakis ez a lényeg – mondtam határozottan.

-         Elkapjuk, akárki is volt ez – vágta rá az idegen lány.

-         Ne haragudj, de téged még nem ismerlek – nyújtottam felé a kezem.

-         Oh, bocsánat, Kathy vagyok – fogadta el azonnal a kezemet.

-         Örülök, hogy találkozunk – mosolyogtam rá.

-         Anne ébredezik – vágott közbe Nadine. – Visszateszlek a testedbe – mondta határozottan. – Kathy, az angyalok álljanak készen, meg kell találnunk ezt az árnyat – adta ki az utasítást barátnőm. Majd egy szempillantás alatt a testemben találtam magam…