The Beauty and the Bear - 73. fejezet

73. fejezet

(Nadine szemszöge)

Egész nap furcsa érzésem volt. Már nagyon régen nem kerített ehhez hasonló rossz érzés a hatalmába, de most talán még erősebben érzem a sötét hullámokat magam körül, mint eddigi létezésem során bármikor. Lucifer tervez valamit, ebben egészen biztos vagyok. Csak azt nem tudom, hogy mit. El kell mennem Ezekielhez. Talán ő tud nekem segíteni.

-         Mi a baj, édes? – kérdezte Nathan gyengéden.

-         Nem tudom – sóhajtottam fel. – Valami különös érzés kerített a hatalmába, de nem tudom pontosan, hogy mi az. Tanácskoznom kell a tanítómmal.

-         Menj csak – nyomott csókot a számra Nathan. – Én majd itt várok – fűzte még hozzá.

-         Figyelnéd Rose-t addig, kérlek? – kérdeztem meg tőle.

-         Természetesen – bólintott rá azonnal. – Le sem veszem a szemem a barátnődről – mondta határozottan.

-         Köszönöm – nyomtam gyors csókot a szájára.

-         Nincs mit – mosolyodott el. Én pedig kiterjesztettem a szárnyaimat, és egy szempillantás alatt Ezekiel szobája előtt termettem. 

-         Lépj be, gyermekem – hallottam meg a hangját, mielőtt még kopogtattam volna az ajtaján.

-         Elnézést a zavarásért – hajoltam meg miután beléptem.

-         Nem zavarsz, már vártam az érkezésed – mosolyodott el. Majd helyet foglalt az íróasztala mögött, és engem is hellyel kínált.

-         Honnan tudtad, hogy jönni fogok? – kérdeztem kíváncsian.

-         Kétség gyötör téged. Balsejtelem – mondta határozottan. – Mentorodként rád tudok hangolódni, és éreztem, hogy valami miatt fel fogsz keresni engem.

-         Valóban balsejtelem árnyékolja be a levegőt körülöttem – bólintottam rá. – Valami történni fog. Valami rossz. Nem itt, nem most, de érzem, hogy megtörténik. Nem Rose, Anne, vagy Emmett az áldozat, de nem is Edward, Bella, vagy Renesmee. Valaki más, de érzem, hogy olyan valaki, aki közel áll hozzájuk.

-         Hm… baljós jeleket láttál? Sötét árnyakat az utatok során? Egy halk suttogást, esetleg foszlányokat, melyek beárnyékolták valamely családtagot? – kérdezte kíváncsian Ezekiel.

-         Egyelőre nem láttam semmi ilyesmit, de nagyon fogok figyelni, mert tudom, hogy valami történni fog – mondtam határozottan.

-         Nos, abban egészen biztosak lehetünk, hogy Lucifer nem adja fel egy könnyen, és nyilvánvaló, hogy azóta is valami ördögi terven töri a fejét, de annyi biztos, hogy nem Anne és nem is Rose lesz a célpont, mert őket nagyon jól levédtük. A célpont inkább valamelyik családtag lesz. Csak azt nem tudom, hogy melyik családját. A vámpírokat, vagy az embereket – gondolkodott el Ezekiel.

-         Nos, az emberi családját már megpróbálta megtámadni, úgyhogy én most inkább a Cullenekre gyanakodnék. Ők lesznek az elsőszámú célpont – estem én is gondolkodóba.

-         Akkor elsősorban akkor figyelj, amikor az utazásokra viszitek Rose-t – bólintott rá Ezekiel. – Ha gondolod, vidd magaddal Kathy-t is. Elég jól megtanulta már az angyalok szokásait, és képességeit, úgyhogy alkalmas rá, hogy magaddal vidd éles bevetésre is – mondta mentorom határozottan.

-         Az remek lenne, Kathy alkalmas rá, hogy komoly feladatot kapjon – egyeztem bele azonnal.

-         Helyes – biccentett Ezekiel. Majd elindult a hálóterme felé, de engem még valami zavart. – Valami gond van még, Nadine? – fordult vissza, amikor nyilván megérezte, hogy figyelem.

-         Öhm… nem is tudom, hogy hogyan kezdjek bele – haraptam az ajkamba.

-         Áruló van közöttünk – vágta rá mentorom azonnal.

-         Honnan? – döbbenten meg.

-         Jómagam is gyanakszom már rá egy ideje, hogy ez a helyzet, de nincs bizonyítékom senki ellen, így pedig mi nem ítélünk – magyarázta Ezekiel komolyan.

-         Igen, ezzel én is tisztában vagyok, de nem hagy nyugodni, hogy valaki segít neki. Hónapokig nem tudtuk lefülelni, pedig ez általában sikerül, hiszen mi többen vagyunk, és erősek is vagyunk, mégis folyamatosan egy lépéssel előttünk jár. A végére akarok járni annak, hogy ki az az áruló, aki miatt veszélyben van a küldetésünk. A küldetésem.

-         Nos, ami azt illeti, már túl sok az érzelmi kötődés közted és Rose között. Ez, mint tudod, nem éppen szabályos eljárás, de megértelek. A lány még engem is elbűvölt, de ha túlságosan is rá koncentrálsz ebben a helyzetben, akkor egy másik lélek rajtaveszthet. Tehát alaposan gondold át a stratégiát. Rendben? – kérdezte égihez méltó komolysággal.

-         Természetesen, mindent elkövezetek, hogy minden tökéletesen szabályos, és biztonságos legyen az utazásunk szempontjából is – bólintottam rá azonnal. Hiszen ez csak természetes. Egy ilyen utazásnak tökéletesen kellene végződnie. Bár a Rose számára előkerülő alternatívák egyike sem hétköznapi, de mindenképpen a legjobbat kell kapnia az utunk végén. Ez a minimum, ami kijár neki annyi szenvedés és küzdelem után.

-         Van még valami, amit szeretnél mondani, Nadine? – kérdezte Ezekiel. Furcsa volt, hogy ilyen gyorsan meg akart szabadulni tőlem. Rendszerint, ilyenkor teázunk, és órákig beszélgetünk, de most szinte el akar zavarni maga mellől.

-         Nincs, Mester, vagy talán mégis – néztem rá aggódva. – Jól van, uram? – kérdeztem meg végül, ami a szívemet nyomta.

-         Természetesen minden rendben van, csupán más ügyekkel is kell foglalkoznom a mai nap folyamán, ezért most nincs időnk többre – magyarázta a helyzetet.

-         Értem – bólintottam azonnal. – Bocsánat, hogy zavartam – siettem ki az ajtón.

Vajon mi lehet fontosabb ma annál, minthogy Lucifer újfent errefelé garázdálkodik, és jótét lelkekre vadászik? Valami itt nem stimmel. Nagyon nem. Márpedig én ki fogom deríteni, hogy mi az, ez egészen biztos.

-         Nadine – lépett elém szerelmem.

-         Igen? – tértem magamhoz a gondolataim sokaságából.

-         Rosalie hamarosan megint elalszik, és nekünk mennünk kell, hogy kísérjük őt – simított végig az arcomon.

-         Igen, persze, mehetünk – mondtam határozottan. Majd ismét a gondolataimba merültem. Valami még mindig motoszkált bennem. Mintha egy apró, eddig jelentéktelennek tűnő apróság ott kavarogna a szemem előtt, de mégsem vagyok képes látni, hogy mi az.

-         Nadine – szólt rám Nathan egy kicsivel erélyesebben.

-         Hát persze, igen – válaszoltam neki mosolyogva.

-         Hol jársz, kedves? – sóhajtott fel Nathan.

-         Hogy érted ezt? – döbbentem meg.

-         Az előbb azt kérdeztem, hogy táncolsz-e velem meztelenül a hóesésben a mi időnkben a falunk közepén, erre mondtál igent – mosolyodott el.

-         Hogy mit? – kerekedtek ki a szemeim.

-         Hát igen, nem mintha nem tetszene ez a hév, de attól tartok, hogy nem gondoltad komolyan ezt a dolgot – kuncogott fel. – Szóval, elmondod, hogy mi az, ami bánt? – kérdezte meg ismét kedvesem.

-         Csak elgondolkodtam rajta, hogy mi lehet Lucifer következő lépése – adtam meg a választ a kérdésére.

-         Nos, ez már engem is foglalkoztat egy ideje – bólintott rá Nathan. – Ötletem még egyelőre túlságosan is sok van, de biztos vagyok benne, hogy ki fogjuk találni a tervét, és le tudjuk győzni. Képesek vagyunk rá – mondta komolyan.

-         Örülök, hogy így gondolod, remélem, hogy igazad lesz – bújtam hozzá.

-         Egészen biztos lehetsz benne, hogy így lesz – bólintott komolyan. – Csak engedd el magad, minden rendben lesz – simított végig a hátamon. – Most foglalkozzunk Rose-zal, amikor pedig ébren lesz, akkor kidolgozzuk a stratégiát Lucifer ellen. Nem fogja megkaparintani a védencünket, vagy bárkit, aki fontos neki – mondta elszántan.

-         Tetszik ez a hév – nyomtam gyors csókot a szájára.

-         Hm… régen, mintha kevésbé értékelted volna a hevet és az agresszivitást – húzta fel a szemöldökét kedvesem.

-         Azok más idők voltak – legyintettem szemlesütve. Igazából csak nem tartottam volna helyesnek, hogy miattam közösítse ki a társaság, amelyben felnőtt.

-         Na persze, más idők – kuncogott fel. – Azoknak az éveknek is megvoltak a saját bájai, előnyei és hátrányai is.

-         Ezt mégis hogy érted? – kérdeztem kíváncsian.

-         Nos, ami azt illeti, tetszett az akkori ruhastílus, de a fehérneműstílus most sokkal inkább csábító – csapott a fenekemre. – Ehhez az átlátszó, hófehér ruhához jobban illik egy ilyen – suttogta a fülembe a tangámra célozva.

-         Túlzás? – haraptam az ajkamba.

Talán nem kéne ilyen alsóneműt viselnem főangyalként a hófehér ruhám alatt, de ha egyszer ez tetszik a szerelmemnek, akkor miért ne próbálnám meg elcsábítani.

-         Dehogy is – tiltakozott azonnal. – Tökéletes – nyomott gyors csókot a számra.

-         Na, irány dolgozni, Mr. Végzet – böktem mellkason.

-         Magának is irány dolgozni, Mrs. Végzet – kacsintott rám.

-         Mrs. Végzet? – fagytam le egy pillanat alatt.

-         Uh, kicsúszott – szisszent fel Nathan. – Nem mostanra terveztem ezt, hanem egy kicsit későbbre, de ha már kicsúszott – térdelt le elém hirtelen.

-         Oh, te jó ég – sikkantottam fel.

-         Tudom, hogy ez már nem olyan, mintha az emberi életünkben tettem volna meg, de azért remélem, hogy igent mondasz nekem – kezdett bele nehézkesen. – Az az igazság, hogy amikor elterveztem, akkor ez sokkal romantikusabb volt, de remélem, hogy így is tetszik neked. Szóval, a lényeg azt hiszem, hogy az, hogy ígérem neked, hogy örökké szeretni foglak, soha többé nem hagylak cserben, és mindig megadom neked, amire szükséged lesz. Megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel? – kérdezte, miközben mélyen a szemeimbe nézett.

-         Igen – nyögtem halkan. Valahogy csak ennyit bírtam kipréselni magamból. Csoda, hogy egyáltalán ennyi hang kijött a torkomon, annyira meglepett ez a leánykérés. Amikor pedig igent mondtam, hirtelen vörös rózsaszirmok hullottak a fejünkre.

-         Sok boldogságot – jelent meg Kathy, kezében egy kosár szirommal.

-         Honnan tudtad, hogy most fogom megkérni a kezét? – kérdezte Nathan kíváncsian.

-         Figyeltelek – rántotta meg a vállát mosolyogva.

-         Miért figyelted? – vágtam közbe. Miért figyelne bárkit is az én kérésem nélkül?

-         A képlet egyszerű – sóhajtott fel Kathy. – Nathan napok óta idegesen és furcsán viselkedik. Többször is megnézte, hogy megvan-e valami, feltételezhetően a gyűrű a zsebében. Amikor meglát téged lefagy, és a távolba réved, mintha azon gondolkozna, hogy megtegyen-e valamit, vagy kérdezzen-e. Az apró jelek sokat mondanak – magyarázta Kathy.

-         Igazad van, ne haragudj, hogy letámadtalak – kértem elnézést. Hogyan is gondolhattam, sőt, egyáltalán hogy jutott eszembe, hogy Kathy valaha is figyelne minket, amiikor ő mentette meg Nathant a pokoltól. Már rémeket látok ott, ahol nem kéne.

-         Semmi gond, csak meglepődtem – ölelt meg egy pillanatra Kathy. – Nincs miért féltékenynek lenned – fűzte még hozzá nevetve. Huh, még szerencse, hogy azt hiszi, hogy a féltékenység beszélt belőlem. Ez így sokkal jobb, mintha azt hinné, hogy gyanakodtam rá akár egy pillanatig is. Uramisten, pont Kathy? Képes volt meggyanúsítani a legtisztább lelket az égiek között? Bolond Nadine. .

-         Édesem, indulnunk kell, Rose elaludt – szakított ki Nathan a gondolataimból. Majd szenvedélyesen megcsókolt, és felhúzta az ujjamra a csodálatos gyűrűt. Életemben nem láttam még ilyen szépet.

-         Ha Rose nem éppen most aludt volna el, akkor még sokkal jobban megünnepelnénk ezt a különleges pillanatot – búgtam a fülébe.

-         Szavadon foglak, hogyha eljön a mi időnk – kacsintott rám.

-         Még a végén elpirulok, srácok – nézett félre Kathy. – Na, de én megyek is. Vigyázzatok a védencetekre – illant el egy pillanat alatt.

-         Indulás – fogtuk meg egymás kezét. Majd szerelmem szobájába kerültünk, ahol azonnal megjelent Rose is…

(Rosalie szemszöge)

Anne olyan volt, mint egy kis örökmozgó, és állandóan alvó kisbaba keveréke. Amikor ébren volt, akkor egyfolytában mocorgott, és gügyörészett, amikor pedig aludt, akkor teljesen mozdulatlanul szuszogott. Egyszerűen imádtam őt. Egészen addig néztem a mellkasa apró mozdulatait, amíg engem is elnyomott az álom. Amikor pedig feleszméltem ismét Nathan szobájában találtam magam.

-         Sziasztok – köszöntem mosolyogva.

-         Na, hogy a mi kismamánk? – kérdezte Nadine lelkesen. Az én szemem azonban valami máson akadt meg.

-         Én remekül, bár ha egy akkora gyémánt lenne az ujjamon, mint neked, akkor azt hiszem, hogy eldőlnék a súlytól – mutattam a gyönyörű eljegyzési gyűrűre. – Gratulálok – öleltem őket magamhoz.

-         Köszönjük – nyomtak puszit az arcom két oldalára. – Indulhatunk? – kérdezte Nathan boldogan.

-         Igen, menjünk – bólintottam rá azonnal. Kíváncsi voltam, hogy hogyan alakul a családom élete, és hogy hogyan jutnak majd ki Volterra hatalmas várkastélyából. Bár Jasper biztosan kitalál valamit, legalábbis ebben bízom. Mindig is kifogástalan stratéga volt, és ezen semmi sem változtathat.

-         Nos, most két hónappal leszünk Bella átváltozása után – mondta Nathan.

Majd Edward és Bella szobájában találtam magam. Bella éppen a kislányuk haját fésülgette, mert Nessie már egészen helyes kis hölgy lett. Csak egy kicsivel volt kisebb annál, mint az eredeti világomban. Egy igazi kisasszony jelent meg előttem. Egy cserfes, boldog, kiegyensúlyozott kislány, aki tele van energiával.

-         Gyönyörű vagy, édesem – nyomott puszit a fejére Bella. – Egyre csak szebb és szebb leszel – mondta határozottan.

-         Jaj, anyu – pirult el Renesmee azonnal.

-         Jól van, nem hangoztatom a véleményemet – kuncogott fel Bella. – Eleget elpirulsz az apád miatt –fűzte még hozzá.

-         Gyönyörű feleségem és lányom van, és egyáltalán nem kell meglepődni azon, hogy boldogan büszkélkedek az én csodálatos családommal. Ez a minimum, amit egy büszke férj és apa megtehet – húzta ki magát Edward.   

-         Na persze, Mr. Csábító, neked szabad – kacsintott rá Bella. – Még jó, hogy büszke vagy ránk. Ez a minimum, amit elvárunk – mondta határozottan. Mire Renesmee komolyan bólogatni kezdett.

-         Jó híreim vannak – sétált be Jasper és Alice a szobába.

-         Hallgatjuk – mosolyodott el Bella.

-         Ezt inkább halkan és higgadtan beszéljük meg – suttogta Jasper.

-         Oh, értem – villant meg Edward szeme. – Gyertek beljebb – mondta határozottan. – Elértétek Jacobot? – kérdezte halkan.

-         Igen, Carlisle sikerrel járt – bólintott rá Jasper azonnal. – Két hét múlva ideérnek – fűzte még hozzá. – Addig mindent el kell rendeznünk. A keleti kapunál fogjuk beengedni őket, ha minden jól, akkor én magam megyek oda.

-         Én pedig folyamatosan figyelem Aro döntéseit, ha valami probléma adódhat, akkor azonnal jelzem, és lefújjuk az akciót – mondta Alice.

-         Ez átgondolt tervnek tűnik – biccentett Edward.

-         Elég sokat dolgoztunk rajta – vágta rá Jasper. – Nem csúszhat hiba semmibe, mert akkor végünk – mondta kissé idegesen.

-         Nathan, látod? – szólalt meg Nadine hirtelen.

-         Mit, kicsim? – kérdezte Nathan döbbenten.

-         Azt ott – mutatott Jasper és Alice háta mögé. – Egy folt – fűzte hozzá idegesen.

-         Hol? – kezdtem el én is figyelni testvéreim alakját.

-         Oh, sehol – fordult vissza Nadine meglepetten. – Talán csak képzeltem – rázta meg a fejét barátnőm. – Ne is törődjetek velem, lehet, hogy rémeket látok – szabadkozott halkan.

-         Nem egészen értem, hogy miről van szó – húztam fel a szemöldököm. – Mindenesetre én nem láttam semmit.

-         Igazából én sem – mondta Nathan is.

-         Akkor nyilvánvalóan én tévedtem – legyintettem.

-         Mivel kapcsolatban? – kérdeztem kíváncsian. – Nem igazán értem, hogy miről is beszélünk – néztem rájuk mérgesen.

-         Semmi olyasmiről, ami miatt aggódnod kéne – simított végig Nadine a karomon.

-         Valami azt súgja, hogy nagyon is van miért aggódnom – motyogtam az orrom elé.

-         Anne ébredezik – vetette közbe Nathan.

-         Oh, akkor itt az ideje, hogy visszategyünk a testedbe – kapta el a karomat gyorsan Nadine.

-         Ti titkoltok valamit, de én rá fogok jönni, hogy mi az – mondtam határozottan. – Bár jobban tetszene, ha magatoktól mondanátok el.

-         Nincs miért aggódnod, mert ha bármi gond lesz, akkor meg fogjuk oldani – mondta barátnőm határozottan.

-         Megígéritek, hogyha komolyan veszélybe kerül valaki a szeretteim közül, akkor szóltok? – kérdeztem határozottan.

-         Természetesen – vágta rá Nadine azonnal.

-         Rendben van, hiszek nektek – sóhajtottam fel miután kissé megnyugodtam.

-         Visszateszlek a testedbe – fogta meg a kezem Nathan.

-         Rendben van, szerintem Emmett is nemsokára hazaér – mosolyodtam el.

-         Talán már otthon is van – kacsintott rám Nathan.

-         Tényleg? Régóta? – kérdeztem izgatottan.

-         Nem, nem régóta, még csak most ért haza – mondta kedvesen. – Éppen a lányotokat, és téged figyel, ahogy alszotok.

-         Az én szerelmem – mosolyodtam el boldogan. Majd egy szempillantás alatt visszakerültem a testembe.

-         Szia, kicsikém, szép délutánt – hallottam meg szerelmem gyengéd hangját. Biztosan a kislányunkhoz beszélt éppen. – Ajaj, nem-nem. Nem görbítjük le a csepp kis szádat, mert abból sírás lesz, a mami pedig még alszik. Hagyjuk még egy picikét pihenni. Nagyon kifárasztottad tegnap – magyarázta neki gyengéden. – Gyere, felveszlek egy kicsit, és megdajkállak, ha pedig nagyon éhes leszel, akkor felkeltjük a mamit is – mondta lágyan. Én pedig még mindig csukott szemmel feküdtem, hogy ne zavarjam meg őket. – Jó kislány vagy, nevess a papára – gügyögte neki. Mire Anne nyöszörögni kezdett. – Jaj, ne, nem sírunk, legyél egy picikét türelmes kisbaba – mondta neki szinte már könyörögve.

-         Hát ti mit csináltok? – néztem rájuk mosolyogva.

-         Azt hiszem, hogy a kisasszony már megint éhes – mondta Emmett határozottan. – Olyan étvágya van, mint nekem – nyomott puszit a lányunk fejére.

-         Hát akkor itt az ideje, hogy apa és lánya is vacsorázzon – nyújtottam a kezem Anne felé. – Amíg megetetem, addig te nyugodtan vacsorázz meg a konyhában. Anyu biztos valami finomat főzött.

-         Rendben, leszaladok enni, de mindjárt visszajövök – mondta határozottan. Miközben óvatosan a kezembe csúsztatta a kislányunkat. Aki azonnal enni kezdett…