The Beauty and the Bear - 72. fejezet

72. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Miután Nadine és Nathan visszatett a testembe boldogan nyitottam ki a szemeimet. A családom jól van, és Renesmee is megszületett, ahogy annak lennie kellett. Már csak a Volterrából való menekülés van hátra, ami, hogyha jól sikerül, akkor ez egy nagyon is szimpatikus alternatíva lesz. Bárcsak úgy lenne. Imádom a családomat, de ezt az alternatívát, ahol én is életet adhatok egy gyermeknek még jobban imádom. Hiszen anyuka vagyok. Amint ebbe ismét belegondoltam a kis Anne mocorogni kezdett mellettem, majd nyűgös hangocskákat hallatott. Én pedig azonnal gyengéden magamhoz húztam.

-         Éhes vagy, kincsem? – nyomtam puszit a kis fejecskéjére. Majd szabaddá tettem a mellemet, hogy Anne tejhez juthasson. – Na, éhes vagy? – helyeztem el kényelmesen, hogy hozzám férjen. Ő pedig azonnal inni kezdte a tejet. Édesen cuppogott, és sóhajtozott, miközben mohón szívta magába a táplálékot.

-         Baj van – pillantott fel Emmett ránk.

-         Dehogy, nincs semmi baj, csak Anne éhes – mosolyogtam szerelmemre.

-         Akkor rendben – mosolyodott el. – Segítsek valamit?

-         Nem, nyugodtan aludj még egy kicsit – vágtam rá azonnal. – Reggel korán indultok a farmra Vera férjével, úgyhogy pihenned kell.

-         Jól van, de szólj, hogyha szükséged van segítségre – feküdt vissza a párnára.

-         Mindenképpen úgy lesz – bólintottam rá. Majd gyors csókot leheltem az ajkaira. Azután pedig ismét minden figyelmemet a kislányunkra fordítottam. Anne még percekig evett, mikor pedig jól lakott lassan elengedte a mellemet. Ezután óvatosan becsomagoltam őt egy kis takaróba, majd dajkálni kezdtem, hogy büfizzen. Nem sokkal később pedig Anne meg is tette azt, amire vártam. – Ügyes vagy, kicsikém – simogattam meg a hátát. Mikor pedig kislányom szuszogása megint egyenletessé vált, óvatosan visszafektettem Anne-t az ágyra, aki édesdeden aludt tovább. Én is visszafeküdtem mellé, majd visszaaludtam még egy kicsit. Azt hiszem, hogy nem árt még pihennem egy kicsit, mert mozgalmas napon lesz a kislányom mellett.

-         Baby, ébredj – hallottam meg a kedves hangot a fülem mellett, majd egy gyengéd érintés is társult mellé. – Most sajnos mennem kell, de ígérem, hogy sietek haza – suttogta halkan.

-         Kelek már – nyitottam ki a szemeimet fáradtan.

-         Dehogyis, neked még pihenned kell. Fel ne kelj – mondta komolyan. – Az anyukád, és Vera felajánlotta, hogy ők elintézik a főzést. Te még gyenge vagy sokáig ácsorogni a tűzhely mellett. Foglalkozz a kisbabánkkal, és aludj sokat – simított végig az arcomon.

-         Nem akarok lustának tűnni, amikor itt mindenki egész nap dolgozik – ráztam meg a fejem.

-         Te nem lusta vagy, hanem most szültél, a két dolog egyáltalán nem ugyanaz. Úgyhogy csak tedd, amit kértem tőled, asszony – intett játékosan.

-         Hát jól van, ha valaki azt mondja majd, hogy lusta vagyok, akkor rád fogok hivatkozni – vágtam vissza.

-         Csak nyugodtan – bólintott rá. – Ha megmondod, hogy ki volt az, aki kötözködött veled, akkor majd én elintézem. Csak ígérd meg, hogy az ágyban maradsz – nézett rám kérlelőn.

-         Rendben, pihenni fogok – egyeztem bele. Na nem, mintha kifogásom lett volna egy kis pihenés ellen. Sőt, kifejezetten jól esett volna még feküdni egy kicsit. Tényleg kimerültem a szüléstől, és az éjszakai kirándulástól is.

-         Helyes, szeretem, amikor ilyen szófogadó asszonyka vagy – kacsintott rám. – Sietek haza – nyomott csókot a homlokomra. – Oh, és ha meggyógyultál, akkor megtarthatjuk az esküvőnket is. Most már nincs mitől félnünk – mondta lelkesen.

-         Visszaköltözünk a tanári házba? – kérdeztem izgatottan.

-         Igen, ez a tervem – bólintott rá Emmett azonnal. – Viszont még várunk vele egy-két hetet, amíg teljesen rendbe nem jössz – mondta határozottan.

-         Rendben, nekem már az a tudat is öröm, hogy hamarosan újra minden visszatér a régi, megszokott kerékvágásba – mondtam elégedetten vigyorogva.

-         Hát ezt én se bánom, hát még, ha majd megint tudunk már rosszalkodni – kacsintott rám pajkosan.

-         Eljön még az ideje, hamarabb, mint gondolnád – válaszoltam mohón. Nekem is hiányzik már az egyszer biztos. A potenciánkkal soha nem volt gond, és a jelek szerint nem is lesz, szerencsére.

-         A próféta szóljon belőled – csókolt meg szenvedélyesen.

-         Az szól, ne aggódj – pihegtem, miután elengedtük egymást.

-         Szia, kicsim – nyomott még egy puszit a számra. – Te pedig jó legyél – hajolt le a kisbabánkhoz. Majd puszit nyomott, mind a két apró talpára. Majd az arcocskájára is. – Sietek haza – mondta határozottan. Majd kisietett a szobánkból, és elindult a dolgára. Én pedig visszadőltem a párnára, és Anne felé fordultam, hogy csodálhassam a még mindig alvó kislányunkat. Annyira tökéletes gyermek volt. Erős, mint az apja, és már most nőies a kis tartása.

-         Jó reggelt – lépett be barátnőm izgatottan. – Sajnálom, hogy nem lehettem itt a szülésnél, de olyan jó volt a sátorozás a családommal. Majd megköszönöm Emmettnek még egyszer ezt a kis kiruccanást. Nem is emlékszem, hogy mikor voltunk utoljára nyaralni a férjemmel, de egyszerűen fantasztikus volt. Főleg, hogy még a kisfiúnk is velünk tudott tartani. Nem is tudom, hogy hol kezdjem a mesélést, mert annyi mindent el kellene mondanom, hogy csak na. Bár úgy látom, hogy neked is akadna mesélnivalód bőven – nézett az alvó Anne-re. – Gyönyörű kislányotok született. Egyszerűen káprázatos szépségű lány lesz, mint a mamája, és biztos erős lesz, mint az apukája.

-         Remélem, hogy a próféta beszél belőled – kuncogtam fel.

-         Ebben egészen biztos lehetsz – bólintott rá Vera komolyan. Anne pedig mocorogni kezdett, majd kinyitotta a szemeit, és azonnal rám nézett. Tudtam, hogy még nem lát jól ilyen rövid idő alatt idekint, de mégis annyira úgy látszott, mintha kifejezetten engem nézett volna.

-         Jó reggelt, Napsugár – emeltem fel óvatosan.

-         Megengeded? – kérdezte Vera izgatottan.

-         Igen, természetesen – nyújtottam Anne-t barátnőm felé. Vera pedig gyengéden, és szeretetteljesen ölelte magához a lányomat.

-         Szia, picurka – simított végig a kezén Vera. – Nagyon várt már téged az anyukád. Ha tudnád, hogy mennyire – gügyögte neki. Mire Anne édes kis hangon kezdett gőgicsélni. – Igen, úgy van, látom, már érted is, hogy mi történik körülötted – bólogatott Vera komolyan.

-         Csak nem felébredt az én gyönyörű kisunokám, és a lányom – mosolyodott el anya boldogan, amikor belépett a szobába. A kezében pedig egy hatalmas tálca volt. – Hoztam neked reggelit, drágám – lépett közelebb. A tálcát pedig az ölembe helyezte. Tele volt mindenféle finomsággal. Tojás, kenyér, palacsinta, tea, narancslé. Én csak ámultam.

-         Anyu, már nem kell kettő helyett ennem – kuncogtam fel.

-         Dehogynem, most, hogy eljött a szoptatás időszaka figyelnünk kell rá, hogy helyesen táplálkozz. Sok folyadék, minél több zöldség, gyümölcs, és tápláló ételek. A legjobbat akarod Anne-nek nem igaz?

-         Már, hogyne akarnám a legjobbat a lányomnak. Ez csak természetes – bólintottam rá.

-         Nagyon helyes, akkor tessék szépen reggelizni. Én pedig kikönyörgöm az unokámat Vera kezéből – nézett barátnőmre kérlelőn. – Megfoghatom egy kicsit? Utána majd foglalkozom az ebéddel is, de most egy kicsit muszáj megdajkálnom.

-         Hát persze – nyújtotta oda a lányomat a nagymamájának. – Úgyis itt az ideje, hogy az én kisfiam is megkapja a reggelijét, úgyhogy megyek is. Később még visszajövök – mondta mosolyogva, majd kilépett a szobából.

-         Na, milyen érzés anyukának lenni? – kérdezte anya mosolyogva.

-         Pontosan olyan, amilyennek mindig is elképzeltem – vigyorodtam el. – Egyszerűen csodálatos. Elég ránézni, vagy megérinteni, és úrrá lesz rajtam a boldogság.

-         Igen, én is pontosan így éreztem, amikor megszülettél – simított anya végig Anne buksiján. – Most pedig pontosan ugyanezt érzem. Úgy tűnik, hogy az unoka is akkora élmény, mint a saját gyermek. Elbűvölő ez a kis pelenkás – nyomott puszit anya a fejére.

-         Igen, mindenkit elvarázsol, az már biztos – bólintottam rá. Eddig még bárki, aki látta el volt ámulva Anne gyönyörű, kecses kis vonásaitól. Pedig még nincs egy napos sem. Ez azért csak jelent valamit.

-         Látod, ez az igazi elismerés, mert mi anyák bizony elfogultak vagyunk a gyermekünkkel szemben. Mi mindig tökéletesnek látjuk a kisbabáinkat.

-         Azt hiszem, hogy ez teljesen normális – vágtam rá gondolkodás nélkül.

-         Valóban az – biccentett az anyukám.

-         Nem vagy szomorú azért, amiért apát elvesztetted? Mármint vele éltél nagyon sok éven át, és azt hiszem, hogy ha jól éreztem, akkor valamennyire szeretted is a kölcsönös tiszteleten kívül – néztem rá kérdőn.

-         Az édesapád dönthetett volna úgy is, hogy mellém áll, de nem tette. Sajnálom, hogy így történt, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de boldog vagyok itt veletek – mondta mosolyogva. Majd puszit nyomott az unokája fejére. Aki teljesen nyugodtan feküdt a nagymamája karjaiban, majd nagyot ásított, és lassan lehunyta a szemeit. – Elaludt a kis tündérke – mondta anya büszkén. – A jelek szerint még elég jól értek a dajkáláshoz – állt fel a kislányommal. – Beteszem az ágyába, és idehúzom melléd, rendben? – nézett rám kérdőn.

-         Rendben – bólintottam rá.

-         Csak akkor kelj fel, ha etetési idő van, vagy hogyha pelust kell cserélni neki. Az ételedről, és a kényelmedről, majd én gondoskodom – mondta szigorúan.

-         Rendben, pihenek – egyeztem bele. – Miután mindenki ezt adta ki parancsba, így nehéz ellenállni – fűztem még hozzá.

-         Nem véletlen, hogy ágyra vagy ítélve egy-két napig, Rose – simított végig anya az arcomon. – A testednek regenerálódnia kell. Egy szülés nem kis dolog, úgyhogy mindent csak szépen lassan.

-         Ígérem, hogy jó leszek – tettem a szívemre a kezem. – Pihenek, és egy-kettőre újra megerősödöm.

-         Helyes hozzáállás, ha kell valami, csak szólj – mondta anya kedvesen. – Most magatokra hagylak titeket, de ha kész az ebéd felhozom neked – nyomott puszit az arcomra.

Azután pedig kiment a szobából. Én pedig a kislányom felé fordultam, és megfogtam a pici kezét. Egyszerűen nem bírtam megállni, hogy simogassam, vagy ne érintsem meg a puha bőrét. Annyira gyönyörű kislány, hogy az valami hihetetlen. Az én angyalkám. Gyönyörű, csupaszív lánykát fogok nevelni belőle. Olyat, aki mindent megtesz a barátaiért, és a családjáért.

Észre se vettem, hogy mikor nyomott el az álom. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy már megint Nathan szobájában vagyok, barátaim pedig ott várnak rám.

-         Sziasztok – mosolyogtam rájuk. – Úgy látom, hogy megsűrítjük az utazásainkat – fűztem még hozzá.

-         Igen, mivel sok volt a kihagyás, ezért az égiek megkértek, hogy a lemaradás egy részét hozzuk be – válaszolta Nathan.

-         Sajnálom, hogy elragadtunk a kislányod mellől – nézett rám Nadine bocsánatkérően.

-         Most ő is alszik, mint én, úgyhogy nem lesz semmi baja, és amúgy sem keltettem volna fel az én szépségemet.

-         Helyes, akkor induljunk, mert amint felébred éhes lesz – bólintott rá Nathan. – Éppen ott tartottunk, hogy Bella és Renesmee egymásra találtak – mondta, majd azonnal ott termettünk annál a csodálatos jelenetnél.

Bella szorosan ölelte magához a kislányát, mégis gyengéden, hogy nehogy kárt tegyen benne, míg Nessie is erősen csimpaszkodott az anyukája nyakába, és a hajával játszadozott a kis ujjaival. Azután pedig óvatosan Bella arcához ért, és elmosolyodott. 

-         Huh, ez mi volt, drágám? – kérdezte Bella döbbenten.

-         Ez a kislányunk saját képessége – vágta rá Edward. – Képes kivetíteni a gondolatait, és az emlékeit.

-         Tehát, azt láttam, hogy mi történt vele eddig, és azt, hogy mit szeretne most? – kérdezte Bella mosolyogva.

-         Igen, pontosan az láttad, kedvesem – bólintott rá Edward. Majd magához ölelte a családját.

-         Ez esetben, ma én fürdetem meg ezt a kis rosszcsontot – mondta Bella nevetve. – Máris mehetünk – indult meg a fürdőszoba felé. – Hatalmas nagy pancsolást csapunk a kádban – mondta a lányának lelkesen.

-         Elképesztő – ámult el Carlisle.

-         Valóban az – bólintott Jasper. – A tervünkkel nem kell sokat várnunk, mert Bella sokkal inkább emberi maradt, mint vámpíri lett.

-         Én nagyon is reméltem, hogy így lesz – mondta Edward mosolyogva.

-         Megmaradtak benne az igazi Bellás jellemzők – mondta Esme boldogan. – Az pedig, hogy már most jól érzi magát a kislánya társaságában, és egyáltalán nem érez késztetést, hogy igyon belőle, egyszerűen fantasztikus.

-         Igen, fel kell gyorsítanunk az eseményeket – biccentett Carlisle. – Ideje lesz értesíteni Jacobot, és a farkasokat – suttogta olyan halkan, hogy csak ők hallhassák.

-         Egyetértek, adjunk Bellának egy-két hónapot még, aztán tűnjünk el innen – mondta Edward határozottan. – Nem akarom, hogy Renesmee több időt töltsön itt, mint amennyit muszáj.

-         Helyes, akkor ezt megbeszéltük – bólintott rá mindenki.

-         Edward, te törődj a családoddal, mi elintézünk mindent – ajánlotta Jasper. – Bella nagyon vágyik a közelségedre, úgyhogy menj, és Renesmee is hiányol – fűzte még hozzá.

-         Megyek már – mosolyodott el Edward.

Majd besietett a fürdőszobába. Én pedig azonnal utána eredtem. Látni szerettem volna őket hármasban. Nessie éppen egy békával játszott, míg Bella mosolyogva ült a kád mellett, és nevetve hagyta a lányának, hogy lefröcskölje a vízzel. Amikor pedig Edward átölelte Bellát még nagyobb vízi parádé kezdődött, hogy az apukáját is mindenképpen beterítse egy szép, nagy adag habbal és vízzel.

-         Renesmee most már kijövünk, jó? Majdnem teljesen kihűlt a víz – állt fel Bella. Majd egy törölközőt emelt a kislánya felé. Aki azonnal a karjait nyújtotta felé, és nevetve simogatta meg az anyukája arcát a vizes kezeivel.

-         Ezt még megbánod, te kis rosszaság – kezdte el Edward csikizni Nessie hasát. Ő pedig csilingelő hangon felkacagott.

-         Ez nem minősül a kislányunk kínzásának? – kérdezte Bella mosolyogva. Miközben a mindenfelé ficánkoló lányát próbálta meg finoman megtartani.

-         Egyáltalán nem – rázta meg a fejét Edward. – Valahogy mégiscsak kordában kell tartanunk a kisasszonyt. Szerintem ez egy remek nevelési forma.

-         Oh, nos, ha ebből a szemszögből nézzük a dolgot, akkor igazad lehet – bólintott rá Bella. – Kínozhatod – nyújtotta a kicsit még jobban Edward felé. Mire Nessie sikítozni, és nevetni kezdett megint, ahogy bátyám kezei a pocakjához értek.

-         Mi ez a nagy nevetés? – lépett be Esme mosolyogva, utána pedig rögtön Carlisle.

-         Büntetjük a lányunkat, mert pimaszkodott – vágta rá Bella nevetve.

-         Azt hiszem, hogy most már eleget kapott – mosolyodott el Esme. – Vacsoráznia kell a kisasszonynak – emelte meg a rántottás tányért. Mire Nessie gyomra hangosan megkordult.

-         Na jó, a büntetés folytatását elnapolom – egyezett bele Edward.

-         Hogy szokott enni? Te eteted? – kérdezte Bella Esmére nézve.

-         Eddig én etettem, de most nyilván te szeretnéd – mondta fogadott anyánk.

-         Etethetnénk együtt – ajánlotta Bella. – Arra gondoltam, hogy én az ölembe ültetem, de pedig adod neki – foglalt helyet az ágyon.

-         Köszönöm – hatódott meg Esme. Bella viszont csak elmosolyodott.

-         Ha Renesmee megvacsorázott, akkor szeretném elvégezni a szokásos vizsgálatokat – mondta Carlisle határozottan.

-         Valami baj van vele? – kapta fel Bella a fejét aggódva.

-         Dehogy, csupán mások a növekedési ütemei, és a táplálkozási szokásai, ahhoz képest, amit eddig ismertünk. Úgyhogy inkább most végzek el sűrűbben vizsgálatokat. Aggódni viszont egészen biztosan semmi okod. Renesmee tökéletesen egészséges – mondta Carlisle nyugtatóan.

-         Akkor jó – sóhajtott fel Bella megkönnyebbülten. Nessie pedig felmosolygott rá két falat étel között. – Édes vagy, kisbabám – nyomott puszit a fejére az anyukája azonnal. Renesmee pedig belepirult a kedveskedő megszólításba.

-         Ebben is hasonlítasz az anyukádra, imádom – lelkesedett fel Edward. - Az anyukád is mindig elpirult, ha bókot hallott – magyarázta kuncogva. - Gyönyörű vagy – mondta Edward. Mire Renesmee megint elvörösödött. Amin mindenki felkuncogott. Unokahúgom pedig morcosan fonta össze a karjait maga előtt.

-         Ne haragudj, rájuk, kicsim – suttogta Bella a fülébe. – Én is mindig zavarban voltam ilyenkor, de hozzá lehet szokni. Ne szégyelld, hogy elpirulsz, ez azt jelenti, hogy kedves és érzékeny lány vagy. Miután én erre rájöttem, már büszkén viseltem a pírt az arcomon – bíztatta Nessie-t. Mire a kicsi teljesen fellelkesült, és széles mosollyal emelte fel a kis arcát, ami még mindig egy picit piros volt. A többiek pedig csak elmosolyodtak.

-         Akkor, ha jóllaktál, kezdhetjük a szokásos vizsgálatokat – mondta Carlisle. Renesmee pedig bólintott. – Rendben, Bella, kérlek, tedd le az ágyra – kérte kedvesen. Húgom pedig azonnal teljesítette a kérést. Carlisle elővett egy centit, Nessie pedig megfeszítette a kis izmait, ahogy kinyújtózott. – Hm, rendben, a növekedése lassult egy kicsit – mosolyodott el fogadott apánk. – Ez mindenképpen jó, ha így folytatjuk, akkor egy idő normalizálódik, azután pedig teljesen megáll.

-         Hallhatatlan lesz? – kérdezte Bella boldogan.

-         Utána olvastam az itteni könyvtárban, és ugyan még soha nem láttak egyetlen ilyen gyermeket sem, mint Renesmee, de suttogtak egyszer egy hibridről, akit egy primitív törzsben találtak. Két világ szülöttének nevezték a gyermeket. Ha jól gondolom, akkor olyan lehetett ez a gyermek, mint Nessie – magyarázta Carlisle.

-         Reméljük, hogy igazad lesz – mondta Bella mosolyogva.

-         Általában nem tévedek – mondta Carlisle határozottan. – Most jöhet a vérvétel – vett elő egy tűt. Renesmee pedig elfintorodott.

-         Megértem a reakciódat – fogta meg az egyik kezét Bella. Mire Nessie az ajkába harapott és felé fordult. Csak a másik kezét nyújtott Carlisle felé.

-         Rendben, meg is vagyunk – mondta fogadott apánk nem sokkal később. Renesmee pedig boldogan sóhajtott fel. – Akkor mára végeztünk is. Én megyek, és elemzem a vérmintát, reggel találkozunk – köszönt el Carlisle. Majd Esme puszit nyomott Nessie arcára, Edward és Bellára pedig rámosolygott.

-         Reggel találkozunk – mondta fogadott anyánk széles mosollyal az arcán. – Ha vigyázni kell a lányotokra, akkor ne habozzatok szólni – fűzte még hozzá sokat sejtetően.

-         Mindenképpen szólunk – vágta rá Edward. – Bár, ahogy elnézem őket, ma anya-lánya est lesz, amit én örömmel fogok figyelni – nézett a családjára.

-         Rendben, jó éjszakát – biccentett Esme. Majd Carlisle után sietett.

-         Azt hiszem, hogy eljött a szoptatás ideje, Rose – termettünk Nathan szobájában. – Éjjel újra eljövünk, és folytatjuk az utazást – fűzte még hozzá. Majd egy pillanatra megölelt.

-         Visszateszlek a testedbe – fogta meg a kezem Nathan. Én pedig egy szempillantás alatt újra a testembe kerültem. Anne pedig éppen ekkor kezdett el panaszosan sírni. Én pedig azonnal hozzá siettem, és miután kényelmesen elhelyezkedtünk az ágyon megetettem az kis tündérkémet, aki, mint mindig, most is mohón kezdte el inni a tejet, amit kapott…