The Beauty and the Bear - 69. fejezet

69. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Boldogan figyeltem, ahogy Esme óvón ölelte magához Renesmee kicsi testét, aki lelkesen ficánkolt a nagymamája karjaiban, és néha felkacagott, amikor Esme valami szépet mondott neki. Majd az ajtó kinyílt és belépett rajta Edward. Ekkor Nessie minden figyelme rá szegeződött, és lelkesen kezdett tapsikolni és az apukája felé nyújtózkodni, hogy vegye át magához.

-         Imád téged – csúsztatta Edward kezeibe a kislányt.

-         Az érzés kölcsönös – nyomott puszit a lánya feje búbjára. Aki erre rögtön belecsimpaszkodott a kócos tincseibe. Majd kezét az apukája arcához érintve mutatott neki valamit. – Renesmee éhes – mondta Edward azonnal.

-         Már előkészítettem a tápszert – hozta be azonnal a cumit Esme. Renesmee arca pedig fintorba torzult. Majd megint Edward arcához ért.

-         Nem, nem ehetsz állandóan vért – rázta meg a fejét Edward. – A nagypapi azt mondta, hogy ez is kell az szervezetednek – fűzte még hozzá.

-         Van benne egy pici szarvas is – mondta Esme, miközben felrázta a cumisüveget, amiben a folyadék rózsaszínné változott. Nessie lelkesedése pedig azonnal felélénkült.

-         Úgy látom, hogy jól értesz a nyelvén – kuncogott fel Edward.

-         Nem nehéz kiszámítani, hogy mikor mit szeretne – legyintett Esme.

-         Nekem mégis rejtély a saját lányom – szusszantotta Edward.

-         Mert te férfi vagy, drágám. A nők másképp látják a dolgokat, mi ezért értjük meg egymást jobban – legyintett fogadott anyánk. – Na, etesd meg, addig én megnézem Bellát. Oh, Aro azt mondta, hogy szeretné most már látni a lányotokat. Még ma. Elfogyott a türelme a jelek szerint, és most már hajthatatlan. Még Carlisle sem tudta meggyőzni. A szokásos kétheti evés után várnak, mert akkor biztosan nem lesznek szomjasak Nessie miatt.

-         Rendben, már így is elég türelmes volt – sóhajtott fel Edward. Mire Nessie kérdőn kezdte ráncolni az orrát.

-         Ő az a bácsi, akiről már meséltem – magyarázta a lányának. Mire Renesmee halk morgást hallatott. – Igen, tökéletesen egyetértek, de ahogy megbeszéltük, semmi udvariatlanság. Nem moroghatsz rá. Csak legyél nála is olyan bűbájos kislány, amilyen valójában vagy, és ne mondj neki semmit. Használd az anyukádtól kapott képességed, ha hozzád ér – adta ki az utasítást. Mire Renesemee bólintott egy aprót. Majd a szájában tuszkolta az üveget, és inni kezdett.

-         Hihetetlen, hogy megért téged – állapította meg Jasper.

-         Igen, tényleg nagyon értelmes.

-         Nekünk pedig lassan cselekednünk kell, hogy ne változzon meg a gyermeketek soha. Nem nevelkedhet fel itt. Haza kell mennünk – magyarázta halkan Jazz.

-         Mi a terved? – kérdezett vissza Edward.

-         Ha Bella felébred, akkor véglegesíthetjük a szökési terveinket, hiszen akkor ő lesz itt a legerősebb vámpír. Meg kell tudnunk, hogy mi a képessége, és szisztematikusan edzenünk őt, hogy a legfontosabb dolgok menjenek neki. Lehetőleg még egy éven belül, hogy erősebb is legyen, mint a többi vámpír. Nem akarok egy évnél többet a Volturinál tölteni már. Ez is sok volt már belőlük.

-         Egyetértek – bólintott rá bátyám azonnal.  

-         Mikor kell mennetek a hármak elé? – kérdezte aztán.

-         A kétheti evésük után. Tehát gondolom, hogy olyan este hatfelé, addig még Nessie tud egyet aludni, és én is meg szeretném még nézni Bellát. Ha minden jól megy, akkor ma éjjel véget ér az átváltozása – magyarázta Edward. Mire Nessie lelkesen sikongatni kezdett. – Nem, kicsim, te nem lehetsz ott, mikor a mami felébred, mert nem biztos, hogy ura lesz önmagának – mondta Edward határozottan. Mire Renesmee szája lefelé kezdett görbülni. – Hé, tudod, hogy én is örülnék, ha ott lehetnél, mert biztosan téged szeretne majd először látni, de veszélyes lehet most – simogatta meg az arcocskát. Nessie viszont csak kiöltötte rá a nyelvét. – Hé, erre nem hagyom, hogy rászokj – intette játékosan.

-         Huh, még csak két napos, és már meg is van az első nézeteltérés kettőtök között, ez azért teljesítmény – nevetett fel Jasper.

-         Eléggé vasakarata van a kisasszonynak – bólintott Edward.

-         Na és vajon kitől örökölte? Te és Bella sem vagytok éppen könnyű esetek, akkor miért Renesmee lenne az?

-         Ez jogos – bólintott rá bátyám.

-         Még szép, én már csak tudom. Na de most megyek vadászni. A kisasszony rendel valamit? – kérdezte Jasper kíváncsian. Mire Nessie felé kezdett nyújtózkodni. Jazz pedig lehajolt, hogy elérje az arcát. – Oh, szarvast, remek választás – biccentett Jasper. – Egy szarvas rendel a hölgynek – hajolt meg. Majd elviharzott a kijárat felé.

-         Neked jobban ízlik a szarvas, mint a medve? – kérdezte Edward kíváncsian a lányát. Mire Nessie heves bólogatásba kezdett. – Hm... végül is, anyukád is mindig a vegaburgert szerette. Ebben is hasonlítotok – állapította meg bátyám. Ez a tény pedig a kis csöppségnek nagyon is tetszett.

-         Sziasztok – rohant be Alice az ajtón. Egy nagy rakás szatyorral a kezében. – Egy csomó mindent hoztam neked, hogy végre ne kelljen már ezekben a sátrakban lenned – magyarázat Alice. – Csinos rajtad Edward pólója is, de ezek jobban fognak tetszeni – tette le a szatyrokat, majd előhúzott egy nagyon édes kis rugdalózót. Halványrózsaszín volt, és apró macik díszítették az egész ruhácskát. – Na hogy tetszik? – kérdezte Alice izgatottan. Nessie pedig lelkesen nevetésbe és tapsolásba kezdett. – Na várj csak, ha ez tetszett, akkor ezt imádni fogod – vett elő egy virágmintás lila ruhácskát. Mire a kicsi sikongatva kezdett lelkesedni. – Na, melyiket vegyük fel? A rózsaszínt vagy a lilát? – kérdezte tőle Alice komolyan. Majd mindkét ruhát felmutatta a kicsinek, aki erre nagyon elgondolkozó arcot vágott. – Hát igen, én magam sem tudnám eldönteni, hogy melyik lenne a jobb – bólogatott Alice komolyan.

-         Ez két aranyos kis ruhácska, az egyiket ráadjuk, és kész – forgatta meg a szemeit Edward.

-         Nem, most alakul ki a stílusa, a személyisége, neki kell dönteni arról, hogy mit szeretne viselni – tiltakozott Alice. Nessie pedig határozottan rámutatott a lila ruhácskára. – Remek választás, nekem is a lila tetszik jobban – biccentett Alice. – Na gyere, látom már végeztél az ennivalóval, úgyhogy megmosakszunk és átöltözünk – nyújtotta oda a kezét Renesmee-ért.

-         Hé, miért te öltözteted át? – kérdezte Edward zsörtölődve.

-         Azért, mert te férfi vagy - morogta Alice. Majd egy gyors mozdulattal elcsente Nessie-t az apukája karjaiból. – Néhány perc, és láthatod a lányodat a csinos új ruhácskájában. Na és persze rengeteg dolgot vettem neki. Hoztam babatörölközőt, fogkefét, fogkrémet, hordozót, gyerekülést a kocsiba. Meg ilyesmiket.

-         Hűha, a jelek szerint fellendítetted Volterra üzleti mutatóit – kerekedtek el Edward szemei.

-         Ami azt illeti nagyon igyekeztem, de valld be, hogy Renesmee bármit megérdemel. Ez még szinte kevés is lesz neki. Úgy szeretném elkényeztetni.

-         Ebben nem te vagy az egyedüli, de azért csak módjával, szeretném, ha Bellának is lenne alkalma kellőképpen elkényeztetni őt, hiszen annyit harcolt érte, és annyira imádta már a pocakjában is. Úgyhogy a következő vásárlással várd meg őt, kérlek – magyarázta Edward. – Talán akkor már Nessie is mehet veletek, jó lenne, nem?

-         Talán még te is velünk jössz – lelkesedett be Alice.

-         Attól tartok, hogy Aro nem engedne el egyszerre mindhármunkat – rázta meg a fejét lemondóan.

-         Majd meglátjuk, talán addigra már elfogadja a tényt, hogy nem tarthat titeket örökre ebben az aranykalitkában.

-         Vagy úgy járunk majd, mint Jane. Lehet, hogy jobban járt volna azzal, hogyha megölik. Már hetek óta vérmegvonáson van, ráadásul a legalsó szint tömlöceiben, amik még dohosak is. Nem akarom, hogy bárki is így végezze közülünk – mondta Edward határozottan.

-         Aro úgyis hamarosan kiengedi. Már megszületett a döntése, egy-két nap és Jane újra csatasorban lesz az őrségben, és nem fog többé eszébe jutni bántani Bellát, vagy a kislányotokat. Elég sokáig volt büntetés alatt ahhoz, hogy ne jusson eszébe pattogni. Ha pedig eszébe jut, akkor nem éri meg a holnapot, mert még egyszer nem akadályozza meg Jasper, hogy elintézzem azt a perszónát.

-         Kezdek félni tőled – hátrált egy lépést Edward játékosan.

-         Félhetsz is – bólintott Alice. – Hát nem ezt magyarázom már évek óta? Félelmetes vad vagyok, csak eddig még nem jöttetek rá, de eljön még az ideje.

-         Oké, már rettegek is, te vérszomjas kobold – borzolta össze Alice haját.

-         Hé, ez nem ér, most nem tudok védekezni, mert mindkét kezem foglalt – mutatta fel Renesmee-t. – Na megállj csak, majd megkapod a magadét Edward Cullen, hogyha a kislányod nem lesz jelen.

-         Majd meglátjuk – cukkolta tovább Edward.

-         Örülök, hogy visszatért a régi önmagad – nyomott gyors puszit az arcára Alice. Nessie pedig türelmetlenül emelte a kezeit az apukájához és a nagynénjéhez.

-         Jól van, prücsök, már visz is Alice néni és átöltöztet – nyomott puszit a fejére Edward. Alice pedig elsietett Renesmee-vel a karjaiban. Én pedig ezúttal Alice után vettem az irányt. Annyira szerettem volna látni, hogy hogy fog állni az a ruha Nessie-nek. Biztosan nagyon édes lesz benne. Remek ez az olasz modell. Nem hiába szoktunk sokszor olasz tervezőket felkérni a különleges alkalmakra.

-         Rose, itt az ideje, hogy visszategyünk a testedbe – mondta Nathan halkan.

-         Nem maradhatunk még egy kicsit? Olyan jó itt most – mutattam a kacarászó Alice-re és Renesmee-re. Annyira helyesek voltak. Bármeddig elnéztem volna őket.

-         Éjjel visszajövünk, de most mindjárt fel akar majd ébreszteni téged Sally. A gyerekek várnak rád.

-         Csak azt hadd nézem még meg, hogy hogy áll Nessie-nek a ruhácska – néztem rá boci szemekkel.

-         Rendben, még néhány percet várhatunk – egyezett bele Nadine.

-         Köszi – néztem rájuk hálásan. Majd kicsit közelebb mentem, hogy még jobban láthassam őket. Alice éppen egy apró harisnyát adott rá, majd a ruhácskát is felsegítette Renesmee-re.

-         Látod, egyszerűen elbűvölő vagy – kapta fel Alice lelkesen. Nessie pedig lelkesen tapsikolni kezdett. Tényleg nagyszerűen állt neki ez a szín.

-         Rose, mennünk kell – fogta meg a kezem Nadine.

-         Rendben, menjünk – bólintottam rá. Majd egy szempillantással később már a testemben is voltam. Lassan kinyitottam a szemeimet, de még nem láttam senkit, úgyhogy vissza is csuktam őket, és átfordultam a másik oldalamra…

Már magasan járt a nap, amikor legközelebb kinyitottam a szemeimet, és én boldogan nyitottam ki a szemeimet, hogy végre felkeljek. Sokáig aludhattam, és nem is ébresztett fel senki, ami furcsa, hiszen úgy volt, hogy ma tanítok. Kíváncsian leskelődtem ki az ablakon, és rögtön megláttam a diákjaimat, akik pokrócokon ültek, és anya mesélt nekik valamit lelkesen. Gyorsan megmosakodtam, majd felkaptam a ruháimat, és már siettem is lefelé a lépcsőn.

-         Miért nem ébresztettetek fel? – kérdeztem kissé rosszallóan. Mire minden szempár rám szegeződött.

-         Gondoltuk hagyunk pihenni, nem sietünk sehová – vágta rá anya azonnal. – Rossz napod volt tegnap, ezért úgy éreztük, hogy itt az ideje, hogy kialudt magad.

-         Ez kedves tőletek, de nem akartam megváratni a gyerekeket.

-         Egyáltalán nem várattál meg minket, Rose néni – vágta rá a kis Lily. – Az anyukád nagyon szép történeteket mesélt, és megtanított minket délelőtt palacsintát sütni.

-         Ez remekül hangzik – mosolyodtam el. – Na és most miről szeretnétek hallani? – kérdeztem kíváncsian.

-         Én szeretnék még hallani a virágokról. A szép mezei növényekről még nem meséltél. Egyszer azt mondtad, hogy a néz is a virágokból van, de én nem látom, hogy hol van benne – nézett rám kérdőn Alex.

-         A méz még nincs készen a virágban, kincsem – mosolyogtam rá.

-         Hogyhogy még nincs készen? – húzta fel a szemöldökét Maria.

-         A mézet a méhecskék készítik a virágból nyert nektárból – magyaráztam. – Gyertek, megmutatom – indultam el a közeli tisztás felé.

Majd töviről hegyire elmagyaráztam a virágoktól egészen a kész mézig a folyamatot. Amit a kicsik nagy érdeklődéssel hallgattak végig. Ez a nap is nagyszerűen sikerült. A virágok után mindenki megkapta a kis uzsonnáját, ami természetesen palacsinta volt. Majd mind hazamentek Sally vezetésével.

-         Gyere, édesem, ideje lenne lepihenned – mondta anya ellentmondást nem tűrve. – Egyre nagyobb a pocakod, és egyre fáradékonyabb leszel.

-         Tudom, érzem – bólintottam rá. Már egészen gömbölyded voltam valóban. Na és a kis Anne is egyre többet fickándozott, ami bár csodálatos élmény volt, azért alaposan le is fárasztott nap, mint nap.

A napok gyorsan teltek, sőt, szinte már repültek, és mire feleszméltem Emmett már véglegesen tért haza hozzám. A tárgyalás, amely bár hónapokig tartott, de meghozta a győzelmet a számunkra, s apám fejét lehorgasztva tért vissza Rochesterbe, ahogy volt vőlegényem is. A jelek szerint Lucifer befolyása nem hatott ki a tárgyalás végkimenetelére, pedig nagyon sokat suttogott Nadine szerint Royce és apa fülébe, hogy rám találhassanak, de szerencsére csak süket fülekre talált a csábítás, és így nem ért célt. Bár a régóta tartó eltűnése engem igencsak aggaszt, de most nem törődöm ezzel. Biztos, hogy forral valamit a pokol legmélyebb bugyraiban, de ez most akkor is a boldogság és felhőtlenség perce, mert itt állok a teraszon és arra várok, hogy férjem végre feltűnjön a szemem előtt. Amire nem is kellett sokáig várnom, mert hirtelen feltűnt Emmett a maga teljes valójában. Bár tény, hogy kissé borostásan, és az út porától mocskosan, de ezen gyorsan segíthetünk.

-         Emmett – sikkantottam fel, majd hevesen integetni kezdtem neki. Majd „szaladni” kezdtem felé. Már ha egy utolsó napjaiban lévő kismama igyekezetét lehet szaladásnak titulálni. Talán a megpróbáltam magam közelebb vonszolni hozzá helyesebb kifejezés lenne.

-         Kicsim, maradj ott ahol vagy – nevetett fel kedvesem. Majd lepattant a lováról, és rohanni kezdett felém.

-         Úgy hiányoztál – sétáltam felé még mindig.

-         Hát még ti, hogy hiányoztatok nekem – ölelt végre magához.

-         Soha többé nem hagyj magamra – bújtam hozzá, amennyire csak a pocakom engedte.

-         Na és, hogy vannak az én kis tündéreim? – kérdezte miközben megsimogatta a hasamat.

-         Sajnos nagyon lomhán, a lépcsőn lejönni beletelik vagy tíz percbe – sóhajtottam panaszosan. – Ma reggel pedig kicsit fájt már a hasam alja is. Lionel szerint ez már a terhesség legvégét jelzi. Hamarosan kibújik a kis rosszcsont – mosolyodtam el.

-         Megvárta a papit, jó gyerek – kuncogott fel Emmett.

-         Még szép, hogy jó gyerek. Nagy bajban lenne, ha ujjat húzna a környék tanár nénijével – nevettem fel.

-         Juj, szegény gyerek, nem neki kellemetlen, hogy te leszel a hivatalos tanító nénije?

-         Nem hiszem, majd úgy neveljük, hogy legyen ideje hozzászokni a gondolathoz – rántottam meg a vállam. Minden csak nevelés kérdése. Szerintem tetszeni fog neki a dolog. Legalábbis, ha jól csinálom.

-         Ha nem csinálod jól, akkor meg majd én nevellek meg téged, akkor már nem lesz ekkora a pocit – csapott játékosan a fenekemre.

-         Hiányoztál – kuncogtam fel. Emmettet nem  lehet pótolni.

-         Nocsak, hát senki nem csapott rá arra a formás hátsódra a távollétemben? Ez egyenesen gyalázat. Majd megbeszélem ezt a tarthatatlan helyzetet az anyukáddal – magyarázta komolyan.

-         Még mindig lökött vagy – nevettem fel.

-         A bíró is magyarázott valami ilyesmit – kapott az ölébe Emmett. Majd a ház felé vette velem az irányt. – Na, mit kap vacsorára a férjecskéd?

-         Sült hús, krumplipürét és csokitortát – mosolyogtam rá boldogan.

-         Hm… ez nagyon jól hangzik – vigyorodott el. – Jó asszony vagy – bólintott elégedetten.

-         Igyekszem – haraptam játékosan a nyakába. Majd hirtelen görcs tört rám, és engem összerántott a fájdalom.

-         Baby, mi a baj? – lett azonnal komoly a hangja.

-         Ez nagyon fáj – nyögtem a hasamra szorítva a kezeimet. – Lehetséges, hogy ezek már szülési fájdalmak?

-         Nem tudom, de nagyon örülök, hogy Lionel és Sally is hamarosan megérkezik. Addig is beviszlek a házba. Nem lesz semmi baj, édesem.

-         Mindig is arról álmodtam, hogy velem leszel a szülés alatt – csimpaszkodtam az ingjébe.

-         Hát ennek van egy feltétele – vágta rá Emmett.

-         Te most komolyan feltételeket szabsz nekem, amikor fájdalmaim vannak? – kérdeztem idegesen.

-         Oké, oké, bocsi, de ez tényleg nem vicc – harapott az ajkába.

-         Oké, mi a feltétel? Bármibe beleegyezem – néztem rá könnyes szemekkel.

-         Rendben, ígérd meg, hogy akkor is szeretni fogsz, ha fel kell majd mosni engem a padlóról – vigyorodott el.

-         Te hülye vagy – kuncogtam fel. Majd megint összerántott egy görcs. Nem túl gyors ez így? – Hol van már Lionel?

-         Mindjárt itt lesz, ne félj – nyomott puszit a homlokomra Emmett.

-         Te jó ég, most? – pattant fel a kanapéról anya, amikor meglátott minket.

-         Azt hiszem, hogy de most – bólintottam.

-         Oh, te jó ég – kezdett el anya rohangálni a szobában. – Rendben, Emmett fektesd ide – mutatott anya az előkészített helyre. – Maradj mellette, én addig forralok vizet és hozok tiszta törölközőket. Csak fogd a kezét, most ez a dolgod. Oh, és hideg víz, jéghideg víz kell, hogy borogathassuk – futott anya tovább.

-         A mamád már vezetett le szülést? – kérdezte Emmett kikerekedett szemekkel.

-         Nem tudok róla, de végül is, ő már szült, így biztosan tudja, hogy mik ilyenkor a teendők – válaszoltam halkan.

-         Hozok neked borogatást – nyomott puszit a homlokomra. Majd egy szempillantás alatt eltűnt, hogy egy perc múlva vissza is térjen egy nagy adag vízzel, és egy kis törölközővel. – Hogy van, édesem? – kérdezte aggódva.

-         Most nem fáj – mosolyodtam el.

-         Hahó, van itthon valaki? – jött be Sally, Alex és Lionel.

-         Na végre, hogy megjöttetek – nézett Emmett dorgálón a barátjára. – A feleségem mindjárt megszül itt nekem az orvosa nélkül – esett pánikba szerelmem.

-         Nyugalom, barátom. Ez két perc lesz. A vajúdás eltarthat akár egy napig is, ha úgy sikerül, úgyhogy higgadj le, és gondozd a kedvesedet. Én pedig megvizsgálom – mondta Lionel komolyan. Majd anya megjelent egy hófehér lepedővel, amit a derekamra és alá terített.

-         Majd én levetkőztetem – mondta anya kedvesen.

-         Köszi – néztem rá hálásan. Elég bután éreztem volna magam, hogyha Lionel szedi le a ruháimat személyesen. Na és persze akkor is, hogyha Emmett teszi meg ezt ebben a szituációban.

-         Nincs mit, tudom, hogy ez egy kicsit zavarba ejtő, de nemsokára nem fog zavarni a meztelenséged. Lionel pedig csak orvosi szemmel néz rád, ne aggódj – gombolta ki anya a szoknyámat. Majd lehúzta az alsóneműmet is. – Kész is vagyunk – hátrált el anya.

-         Rendben, akkor lássuk mi a helyzet – helyezte Lionel a lábaimat szülő pózba. – Már elkezdtél kitágulni, ez jó hír – állapította meg az orvosom.

-         Mit gondolsz, mennyi idő, amíg meglesz a kisbabánk? – kérdezte Emmett izgatottan.

-         Azt majd meglátjuk – válaszolta Lionel. – Minden megy a maga útján. Csak ne aggódjatok, és maradjatok nyugodtan. Hamarosan meglesz a babátok – mosolygott ránk kedvesen. Rajtam pedig eddig talán még nem is ismert, óriási izgalom lett úrrá. Hamarosan a karjaimban tarthatom végre Anne-t…