The Beauty and the Bear - 71. fejezet

71. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Miután elaludtam a szokott helyszínen találtam magam ismét. Nadine, vagyis most már Nathan szobájában voltam. Még csak most fedeztem fel rajta a változásokat. A mályva árnyalatok most már inkább bordóban pompáztak, de a hófehér bútorok megmaradtak. Egy kicsit férfiasabb lett a helyiség, de egyáltalán nem volt túlzás. Tetszett.

-         Szia, Rose, gratulálok – ugrott a nyakamba barátnőm. Majd Nathan is megölelt. – Na milyen érzés, hogy már nincs nagy pocid? – kérdezte kíváncsian.

-         Az az igazság, hogy egy kicsit furcsa, de nem rossz. Hiszen most már a karjaimban tarthatom Anne-t, és ez mindent megér. Annyira kis tündéri, kár, hogy nem voltatok ott végig a szülésnél, akkor már láthattátok volna őt. Egyszerűen tökéletes. Barna hajacskája van, hatalmas, gyönyörű szép szemei, és kecses, törékeny kis teste – kezdtem bele lelkesen.

-         Mi már találkoztunk vele, Rose – mosolyodott el Nadine. – Hiszen eddig itt volt a váróban, és csakis az indulását várta. Csodálatos gyermek – mondta határozottan.

-         Köszönöm – haraptam az ajkamba. Talán egy kicsit túlzásba vittem a lelkesedést? De hát a kislányomról van szól, aki nemrégen jött a világra. Szerintem egy friss anyuka nem lehet elég lelkes a gyermeke iránt. Hiszen ő jelenti számomra a világot, és persze Emmett.

-         Indulhatunk? Minél előbb indulunk, annál előbb visszajövünk a gyermekedhez – mosolygott rám Nathan.

-         Igen, mehetünk – bólintottam rá. – Honnan akarjátok folytatni az utazást? – kérdeztem kíváncsian.

-         Onnan, ahol abbahagytuk – vágta rá Nadine. – Fontos események történnek most, és nem maradhatnak ki a részletek, mert akkor nem fogod érteni az egészet – magyarázta. – Sajnáljuk, hogy Lucifer miatt egy időre el kellett hanyagolnunk téged, de többet remélhetőleg ez nem fordul elő. Szóval, ott tartottunk, hogy Alice felöltöztette az unokahúgodat – mondta barátnőm. Majd a szemem elé tárult a kis csöppség és Alice, ahogy boldogan játszanak.

-         Alice, ne haragudj, de most Aro elé kell mennem Nessie-vel együtt – jött be Edward a szobába idegesen. – Látsz valamit? – kérdezte reménykedve.

-         Sajnos nem látok túl Renesmee-n – rázta meg a fejét Alice. – Ne haragudj – hajtotta le a fejét.

-         Ugyan, nem a te hibád – legyintett Edward. – Jobban örültem volna, hogyha Aro kibírja, amíg Bella felébred. Akármikor vége lehet az átváltozásának, és én ott akarok lenni, amikor felébred – sóhajtott fel.

-         Nem fog haragudni, ha mégsem leszel ott – simított végig Alice a karján. – Mi mind ott leszünk vele és várjuk, ne dühíts fel Arót, mert abból csak bajotok lesz utána.

-         Tudom – szorította össze a fogait Edward. – Úgy kezeli Bellát és Nessie-t, mint valami látványos csodát, ami csakis az övé.

-         Még nem is találkozott a lányoddal – vetette ellen Alice.

-         Nem, de gondolatai azért már vannak – morogta Edward. Mire Nessie Edward felé kezdett nyújtózkodni. Ő pedig azonnal magához húzta a kis rosszasságot. Renesmee pedig rögtön bátyám arcához ért. Nem sokkal később pedig Edward felnevetett. – Igen, remek gondolat, de nem szabad – kuncogott még mindig.

-         Mire gondolt? – kérdezte Alice kíváncsian.

-         Arra, hogy ha a karjaiba veszi Aro, akkor azt mutatja neki, hogy éppen Jaspert ölelgeti – vigyorodott el Edward. Mire Alice felnevetett, majd néhány pillanattal később elgondolkozó arcot vágott.

-         Hé, ez tulajdonképpen nem is vicces – dorgálta meg játékosan unokahúgát.

-         Nekem tetszett – kuncogott fel megint Edward.

-         Tény, hogy jópofa gondolat – biccentett Alice.

-         Na látod – vágta rá Edward. Nessie pedig tapsikolni, és kacagni kezdett.

-         Edward, a Mester vár titeket – lépett be Félix bocsánatkérő arckifejezéssel.

-         Megyünk – szontyolodott el Edward. – Légy jó kislány – suttogta Renesmee fülébe. Mire ő komolyan bólintott egyet…

Amint elindultak Félix után, én is követőre fogtam őket. Egy pillanatra hátranéztem, de Nadine és Nathan egyáltalán nem tiltakozott, úgyhogy követtem őket. Amikor a nagyterem elé értek megálltak, majd Félix kopogtatott.

-         Szabad – hallottam meg Aro mézes-mázos hangját. Az ajtó pedig szinte azonnal kinyílt. – Á, Edward, és az apró jövevény. Örömmel hallottam, hogy Bella már az átváltozása végéhez közeledik, és a leányotok is tökéletesen jól van – tárta ki a karjait. – Megengeded? – kérdezte, amikor Edward nem mozdult el a helyéről.

-         Természetesen – mondta Edward kimérten. Majd elindult Aro felé. Aki mohón vette át magához Nessie apró testét, és azonnal megfogta az apró kezét, majd koncentrálni kezdett.

-         Hm… megvan benne az édesanyja különleges képessége – mosolyodott el Aro. – Vajon mit tud még ez a kis kincs? – kérdezte Aro kíváncsian. Mire Renesmee hangosan felsikított a füle mellett, majd sírni kezdett, de mindezt olyan hangosan, amilyen hangosan csak képes volt rá. Aro pedig meglepetésében ugrott egy nagyot. Én pedig hangosan felnevettem. Edwardon is láttam, hogy nagyon tetszett neki Nessie kis magánakciója, de türtőztette magát, mert nem akart bajt okozni. Nyilván félt tőle, hogy Aro megsértődik, és akkor bajba kerülnek.

-         Elnézést, Mester – mondta Edward, amikor már nem állt a nevetés szélén. – Valószínűleg megijedt valamitől, vagy esetleg szomjas – magyarázkodott.

-         Persze, persze – bólogatott Aro. – Nyilván a kishölgynek vannak emberi szükségletei is. Tehetek valamit értetek?

-         Nem szükséges, köszönjük – intett nemet Edward. – Esme és Alice minden szükséges dolgot beszerzett a kislányomnak.

-         Remek, ez esetben már csak az a kérdés, hogy mi az, amit még ez a kis csoda titkol, mert szerintem jóval intelligensebb, mint amilyennek most mutatja magát – pillantott le Nessie okos kis arcára. – Megtennéd, hogy megmutatod? – nyújtotta a kezét Edward felé Aro. Bátyám pedig jobb híján elindult a vezető felé, és a tenyerébe csúsztatta a sajátját. – Hm… így már sokkal érdekesebb a dolog. Nagyon is tehetséges ez a kislány – vigyorodott el elégedetten. – Megmutatnád nekem, hogy mit szeretnél, kedvesem? – kérdezte Aro. Mire Nessie elfintorodott, és éppen csak hozzáérintette az egyik kicsi ujját Aro arcához. – Fürdeni szeretnél? – húzta fel a szemöldökét Renesmee. Majd elfintorodott egy pillanatra, amikor ránézett az Arót megérintő kis kezére. Ez pedig megint nevetésre késztetett engem.

-         Elég pimasz ez a gyerek, ha jól érzékelem – állapította meg Caius.

-         Csak egy baba, Mester, tudja, hogy most van a fürdetési ideje – vágta rá Edward.

-         Igen, nyilvánvalóan ezért mutatja, hogy mit szeretne – egyezett bele Aro. – Marcus? Mit gondolsz?

-         A gyermek érdekes jelenség láthatóan, de szerintem most már adjuk vissza az apjának, hogy gondozhassa. Lesz még alkalmunk összeismerkedni, ha már egy kicsit nagyobb lesz – mondta higgadtan Marcus.

-         Rendben, legyen hát úgy, először úgyis Bellával kell foglalkoznunk – bólintott rá Aro. – Már vár rá az ajándékom az átváltozása utánra. Oh, és még valami, Jane újra teljesen szabadon jár a palotában, úgyhogy vigyázzatok, hogy mit cselekszetek – fűzta még hozzá. Pf… remek. Ennyit a nagy büntetésről. – Most pedig távozhattok – bocsátotta el őket „nagylelkűen”. Edward pedig azonnal elindult a teremből kifelé Nessie-vel együtt.

-         Arról volt szó, hogy jó kislány leszel – dorgálta meg Edward nevetve. Mire Renesmee elfintorodott, és megint felmutatta az ujját, amivel megérintette Arót.

-         Igen, tudom, hogy szörnyű tapintása van a bőrének – bólintott rá bátyám. – Ne aggódj, nem sűrűn kell hozzáérni – fűzte még hozzá. – Nem, azt sajnos nem tudom megígérni, hogy soha többé nem kell hozzáérned – sóhajtott fel Edward. Mire Nessie megsimogatta az arcát, és rámosolygott. – Hm… az anyukád is mindig ezt csinálja, hogyha valami bánt – mosolyodott el Edward is. Mire Renesmee lelkesen felkiáltott kifejezve ezzel, hogy nagyon is tetszik neki, amit hallott.

-         Edward – futott feléjük Alice.

-         Most? – kerekedtek ki Edward szemei.

-         Igen, most, add ide Nessie-t és siess – kapta ki a kicsit Alice bátyánk kezéből. Renesmee azonban keserves sírásba kezdett.

-         Kicsim, te most nem jöhetsz, de megígérem, hogy hamarosan találkozhatsz a mamival – lépett vissza hozzá Edward egy pillanatra, és puszit nyomott a lánya arcára. Nessie viszont durcásan összefonta a karjait és felhúzta a kicsi orrát. Olyan édes kisbaba volt. – Jól van, hamarosan kiengesztellek, és akkor majd meg fogsz bocsátani – hagyta rá Edward. – Vigyázz rá – mondta még Alice-nek határozottan.

-         Ez csak természetes – lett durcás Alice is.

-         Jól van, vegyétek úgy, hogy itt sem voltam – nyögött fel Edward. – Majd téged is kiengesztellek valahogy – nézett Alice-re. Majd elviharzott a szobájuk felé, ahol Bella átváltozása minden bizonnyal a vége felé közelített. Én pedig azonnal utána eredtem…

Néhány pillanattal később berontottunk a szobájuk ajtaján. Odabent pedig szembe találtuk magunkat a családunk tagjaival, és egy hevesen vigyorgó Félixszel is. Úgy tűnik, hogy már ő is nagyon várta, hogy Bellából vámpír legyen. Sógornőm sikolyai egyre szaporábbak lettek, majd hirtelen minden elcsendesült, ahogy a szíve is megállt. Mindenki érdeklődve figyelte, hogy mi lesz Bella első reakciója. Valószínűleg mindenki azt hitte, hogy Bella majd felugrik és támad, de nem ez történt. Lassan kinyitotta a szemét, és döbbenten kémlelte körbe a szobát.

-         Kicsim? – lépett közelebb Edward.

-         Várj, még össze van zavarodva – szólt rá Jasper azonnal. – Veszélyes lehet.

-         Bella nem veszélyes rám nézve – vágta rá Edward. Majd még egy lépést közelített Bella felé.

-         Szerelmem – simított végig a kezén óvatosan.

-         Renesmee? – kérdezte Bella hirtelen. Majd döbbenten nézett Edwardra. Valószínűleg meglepődött, hogy hogyan csilingel minden egyes szava.

-         Nagyon szép és egészséges kislány, és már alig várja, hogy láthassa a mamáját – válaszolta Edward. – Gyönyörűbb vagy, mint valaha – simított végig Bella haján. Mire Bella lesütötte a szemeit és az ajkába harapott. – A pír, azért egy kicsit hiányozni fog, de még így is látom rajtad a jelek szerint, hogy mikor hozlak zavarba – mosolyodott el Edward.

-         Szia – köszörülte meg a torkát Bella. Majd a kezét a nyakához kapta.

-         Szomjas vagy, kincsem, de ne aggódj, már hoztunk neked vért, Jasper fogott szarvast, és medvét. Azt kapod, amelyiket szeretnéd.

-         Azt hiszem, hogy mindegy, csak valami csökkentse ezt a kaparást – nézett rá Bella fájdalmasan.

-         Azonnal – nézett a többiekre Edward.

-         Már hozom is – kapott észbe Esme.

-         Nem akarsz felkelni? – kérdezte Edward gyengéden.

-         De persze – válaszolta Bella. Mielőtt azonban befejezte volna egyáltalán a mondatot, már a szoba túlsó végében guggolt. – Mi történt? – kelt fel a földről döbbenten.

-         Még nem érzed, hogy milyen erős és gyors vagy – sétált hozzá Edward. – Majd idővel ezt is megszokod – fűzte még hozzá.

-         Furcsán érzem magam – motyogta Bella maga elé.

-         Hogy érted ezt? – kérdezte Carlisle.

-         Olyan érzésem van, mintha rátok kellene morognom, mindenkire, aki a közelemben van, de ezt nem én akarom. Vagyis én, de…

-         Semmi baj, Bella – mosolyodott el Carlisle. – Ez tökéletes normális reakció egy újszülöttől, de ne aggódj, hamarosan ez változni fog. Csak szoknod kell az új életformádat – bíztatta fogadott apánk.

-         Biztos? – kérdezte Bella bizonytalanul.

-         Igen, egészen biztos, ne aggódj – erősítette meg Carlisle még egyszer.

-         Akkor rendben – mosolyodott el Bella kápráztatóan. Edwardnak pedig vámpírsága ellenére is megroggyant egy kicsit a térde. Amin a többiek felkuncogtak. Bella pedig odasuhant Edwardhoz, és hozzábújt.

-         Á, remek, végre felébredt családunk új üdvöskéje – mondta Aro vigyorogva. – Ajándékom van a számodra – mondta lelkesen. – Kérlek, gyere utánam, Bella – kérte. Edward azonban lefogta Bellát, még mielőtt elindulhatott volna felé.

-         Ne merészeld – sziszegte Edward.

-         Edward, mi történt? – kérdezte Carlisle.

-         Aro hozatott egy családot Bella számára.

-         Egy családot? – kapta Esme a szája elé a kezét.

-         Igen, férj, feleség, és a kislányuk – fintorodott el Edward. – A kislány még nincs négy éves.

-         Uramisten – nyögött fel fogadott anyánk. – Ezt nem teheted – nézett Aróra könyörgően.

-         Bella nyilván szomjas, és ha nem mindenki tűnik el egy családból, akkor keresni kezdik az eltűntet, így viszont megrendezhetjük, hogy a család elköltözött – mondta Aro komolyan.

-         Tudják, hogy miért vannak itt? – kérdezte Bella.

-         Úgy tudják, hogy remek állásajánlatunk van, amihez Genovába kell költözniük – válaszolta Aro büszkén.

-         Akkor legyen az az ajándékom, hogy tényleg elküldi őket Genovába és add nekik egy jó állást, Mester – hajtotta meg magát Bella alázatosan. – Becses az ajándékod, de én szeretném megtartani a Cullenek hagyományait Cullenként – fűzte hozzá, még mindig mélyen meghajolva.

-         Tetszik ez a hozzáállás, gyermekem – mosolyodott el Aro. – Teljesítem a kívánságodat, mert most a családodnak is megmutattad, hogy hogyan kell viselkedni egy volterrai vámpírnak. A család még ma elindul Genova csodálatos vidékére, és életük végéig elég juttatást kapnak, hogy megélhessenek.

-         Köszönöm, Mester – térdelt le Bella. Szörnyű volt látni, ahogy könyörög ennek a mocskos féregnek, de értékeltem, hogy megment ezzel egy egész családot, akik mostantól boldogan fognak élni, hála sógornőm nagylelkűségének és hatalmas szívének.

-         Nincs mit, gyermekem. Ha te megadod a tiszteletet nekem, akkor én is megadom a tiszteletet neked – lépett hozzá Aro, és felállította Bellát. – Félix, intézkedj a család ügyében. Jó helyük legyen – adta ki az utasítást Félixnek.

-         Igenis, Mester – bólintott Félix. Majd egy szempillantás alatt eltűnt a szobából.

-         Most magadra hagylak, amíg táplálkozol, mert úgy látom, hogy éppen erre készülsz. Ha végeztél az étkezéssel, akkor jelenj meg a trónteremben. A férjed is veled tarthat – fűzte még hozzá. Majd kisuhant a szobából. Bella pedig szinte azonnal megborzongott, ahogy Aro végre kilépett a szobából.

-         Nagyon ügyes voltál, édesem – szorította magához Edward. – Gyere, itt az ideje, hogy oltsuk a szomjadat.

-         Mikor láthatom a lányunkat? – kérdezte kíváncsian Bella. – Egyébként hol van most?

-         Alice vigyáz rá, és mielőtt még bármit is tennénk innod kell – mondta határozottan.

-         Ha ittam, akkor utána láthatom? – kérdezte Bella hevesen.

-         Meglátjuk, de tehetünk egy próbát, azt hiszem – bólintott rá Edward.

-         Nem biztos, hogy ez már most jó ötlet – vetette ellen Jasper.

-         Nem tilthatjuk meg, hogy Bella lássa a lányát, akiért annyit harcolt – morgott rá Edward.

-         Ha veszélyes vagyok rá, akkor azt hiszem, hogy tudok várni. Bár jó lenne, ha legalább megmutatnátok. Csak messziről egy kicsit – nézett könyörgőn a férjére.

-         Rendben, meg fogjuk oldani, de most innod kell – egyezett bele Edward.

-         Gyere, Bella, itt van – nyújtott felé egy nagy üveget Esme. Mikor pedig lecsavarta a kupakját is, Bella azonnal előtte termett, és már tépte is ki a kezéből az üveget, majd mohón kezdte inni a tartalmát. – Még – nyalta meg a száját, mikor kiürült az üveg.

-         Tessék, itt van – adta át Esme a második üveget is. Amint ugyanolyan mohón ivott meg sógornőm.

-         Huh, ez jó volt – sóhajtott fel Bella. – Érdekes, de most már egyáltalán nem undorodom a vértől, sőt – gondolkodott el.

-         Furcsa lenne, ha egy vámpír undorodna a vértől – mosolyodott el Carlisle.

-         Eddig se voltam normális – mondta Bella nevetve.

-         Na ezzel nem tudunk vitatkozni – bólintott rá Jasper, és elmosolyodott. – Jó érzés, hogy már eszembe jut téged megkóstolni.

-         Ez az érzés kölcsönös – biccentett Bella.

-         Nem vagy már szomjas? – kérdezte Edward kedvesen.

-         Nem, jól vagyok – rázta meg a fejét Bella. – Egy icipici kaparást érzek, de nem vészes.

-         Bámulatosan jól viseled az újszülöttséget – mondta Esme elámulva.

-         Nagyon szeretném látni a lányunkat, érte bármit megteszek – nézett körbe komolyan mindenkin.

Meg tudtam őt érteni. Azt hiszem, hogy egyre jobban megértem Bellát is. Csakis a szerelmétől akart kisbabát. Én is Emmettől vágytam a gyermekre. Azt hiszem, hogy jobban hasonlítok Bellára, mint amennyire valaha is gondoltam volna. Azt hiszem, hogy nagyon is félreismertem ezt a lányt. Mindenben volt logika, amit valaha is tett. Nem ostoba, csak végtelenül szerelmes.

-         Próbáljuk meg – mondta Edward. Majd Bella háta mögé állt, és szorosan átkarolta.

-         Bejöhetünk? – kiabált Alice.

-         Igen, de csak lassan – mondta Edward. – Figyeljétek a reakciókat, ha baj van, akkor mind tudjátok, hogy mi a dolgotok.

-         Igen, készen állunk – bólintottak rá a többiek.

-         Rendben, akkor jövünk – válaszolta Alice.

 Majd az ajtó kinyílt, és Alice lassan belépett rajta Nessie-vel a karjaiban. A kislány pedig azonnal tapsikolni és nevetni kezdett, amikor meglátta az anyukáját. Majd felé kezdett nyújtózkodni, és nyűgösek fonta össze a kezeit, amikor Alice nem mozdult meg vele, míg Edward Bellát fogta le, hogy ő se tudjon közelebb lépni a kislányához. A következő pillanatban pedig Nessie panaszosan felsír.

-         Tudom, hogy anyához akarsz menni, édesem. Legyél egy kicsit türelmes – csitította Edward.

-         Tudom magam kontrollálni – mondta Bella. – Gyertek egy kicsit közelebb – kérlelte Alice-t.

-         Jasper? – fordultak felé mindketten.

-         Nincs benne semmi támadó szándék, lassan közelebb mehettek egymáshoz – mondta Jasper erősen koncentrálva. Mire Alice közelebb sétált, addig, amíg már majdnem elérték egymást.

-         Óvatosan Bella, most nagyon erős vagy, Nessie pedig félig ember – intette Edward halkan.

-         Tudom, hogy vigyáznom kell rá – vágta rá Bella.

-         Az illata nem zavar? Nem akarsz…

-         Ő a lányom – morogta Bella. – Soha nem bántanám – mondta felháborodva. – Szeretném megérinteni – tépte ki a karját Edward kezei közül. Majd boldogan simított végig Nessie kezén. Aki azonnal elkapta az anyukája karját, és magához ölelte. – Nagyon szép vagy, kincsem – mosolygott rá Bella. Renesmee pedig boldogan kacagott fel, hogy végre az anyukájával lehet. – Add őt ide nekem egy percre, kérlek – nézett Alice-re.

-         Szerintem nem lesz baj – bólintott rá Jasper. Alice pedig lassan átnyújtotta Bellának a kislányát. A szemeim pedig megteltek könnyel a boldogságtól, amikor Nessie és Bella szorosan egymáshoz bújva ölelték meg a másikat…