The Beauty and the Bear - 123. fejezet

123. fejezet

(Nadine szemszöge)

Idegesen járkáltam a szobámban. Az egyik pillanatban még mindent az irányításom alatt tartottam, a következő pillanatban pedig széthullani látszik minden. Hogy a fenébe adja majd be Kathy Anne-nek, hogy hirtelen termett valaki a kanapéján? Ráadásul egy férfi, aki fogta magát, és beköltözött. Márpedig Anne mindjárt odaér. Gabriel pedig még az igazak álmát alussza a kanapén.

-          Kathy – jelentem meg barátnőm mögött. – Mit művelsz?

-          Reggelit készítek? – kérdezte meglepetten.

-          Anne bármelyik pillanatban itt lehet – mondtam határozottan.

-          Csakhogy nem ide fog jönni, hanem az üzletközpontnál találkozunk – vágta rá.

-          Nem kéne még indulnod? – tettem fel a következő kérdést.

-          Nem, mert addig még van három órám, és nagyjából fél óra alatt odaérek – mondta elgondolkodva.

-          Oh, akkor ne haragudj, hogy megzavartalak – kértem elnézést.

-          Nem zavarsz – vágtam rá. – Szeretnél te is csatlakozni hozzánk? – nézett rám kedvesem.

-          Hozzátok? – vontam fel a szemöldököm.

-          Miért? Gabriel most ember, és éhes lesz, ahogy én is megéheztem – mondta magától értetődően.

-          Hát, sejthettem volna, hogy nem magadnak sütöttél fél tábla szalonnát, és egy tucat tojást – kuncogtam fel. – Ne feledd el a találkádat Anne-nel – mondtam komolyan.

-          Ne aggódj, sosem hanyagolnám el a küldetésem semmilyen okból – vágta rá kissé sértetten.

-          Tudom, bocsáss meg, csak nagyon kényes a helyzet – mondtam bocsánatkérően.

-          Én nem hiszem, hogy annyira vészes lenne. Lucifer mostanában nem is került elő, talán kifogyott végre az ötletekből – ajánlotta a lehetőséget.

-          Sajnos ő ennél sokkal, de sokkal elszántabb. Készül valamire, érzem – mondtam őszintén. Egészen biztos vagyok benne, hogy van okom aggódni.

-          Valahogy sejtettem, hogy ezt fogod mondani – sóhajtott fel Kathy.

-          Na és te hogy vagy? – kérdeztem kíváncsian.

-          Elég furcsa a tudat, hogy Gabriel egész éjjel itt volt kint a kanapémon, de azt hiszem, hogy ezt most jó értelemben mondhatom. Viszont megmaradt az az érzés is, hogy figyel valaki, vagy valami – mondta határozottan. – Sosem voltam paranoiás típus, és talán bután hangzik, de tényleg érzem, hogy figyelnek.

-          Nem lenne meglepő, most te vagy a legerősebb láncszemünk – állapítottam meg komolyan. – Ezért is aggódom érted és Gabrielért is annyira – fűztem még hozzá.

-          Nincs miért aggódnod, attól, hogy valaki figyel még nem biztos, hogy bántani is akar. Talán csak megfigyelnek, hogy milyen lépéseket teszek, és hogyan tudnák kifordítani a terveinket. Ha bántani akarnának, akkor már megtették volna – magyarázta Kathy az elméletét. Nekem pedig el kellett ismernem, hogy van benne valami. Ha valaki tényleg bántani akarná, akkor már megtette volna.

-          Na és arra is van elméleted, hogy akkor ki figyel? – kérdeztem rá arra, ami engem is nagyon érdekelt.

-          Természetesen, Edward – vágta rá azonnal.

-          Az nem lehet, mert Volterrában töltötte az éjszakát. Egészen biztos, hogy nem leselkedett utánad később. Én magam figyeltem őt.

-          Akkor nagyon jó kérdés, hogy ki mutat irántam ekkora érdeklődést – sóhajtott fel Kathy.

-          Mármint Gabrielen kívül? – próbáltam meg elviccelni a dolgot.

-          Nadine, ne csináld, mindketten tudjuk, hogy ebből nem lehet soha semmi – mondta halkan.

-          Hol van a mindig pozitív és bizakodó éned? Talán Gabriel pontosan azért jött le, hogy lehessen együtt egy kis románcotok – kacsintottam rá.

-          Ne butáskodj már, ez őrültség lenne – legyintett rá barátnőm.

-          Ugyan miért? – kérdeztem kíváncsian. – Nem lennél vele együtt akár csak néhány hetet is, hogy boldogok legyetek?

-          Hogy utána egy egész örökkévalóságon át sóvárogjak?

-          Így is azt teszed, kedvesem – simítottam végig a karján. – Viszont, ha kihasználod a helyzetet, akkor akár még szép emlékeket is gyűjthetsz az örökkévalóságodra.

-          Talán ebben van valami – gondolkodott el.

-          Na látod – mondtam elégedetten. – Használd ki, ha már tálcán kínálja magát a lehetőség.

-          Lehetséges, hogy a szavadon foglak – pirult el zavarában.

-          Helyes, akkor most megyek is, de fentről figyelni fogok rátok – ígértem. Majd egy szempillantás alatt eltűntem, de tényleg továbbra is figyeltem Kathy-t és Gabrielt.

-          Te kis kerítő – ölelt át Nathan hátulról.

-          Én csak felhívtam a barátnőm figyelmét arra, hogy más értelmes oka nem lehetett Gabrielnek arra, hogy lemenjen, minthogy szeretné feleleveníteni a kapcsolatukat – mondtam komolyan.

-          Hát, végül is, ez is egy lehetőség. Majd egy kicsit leskelődök utánuk – nyomott puszit a nyakamra.

-          Már csak azt kéne kideríteni, hogy ki figyeli Kathy-t. Remélem, hogy nem Lucifer – sóhajtottam fel.

-          Lelőtted a poént – mondta kissé csalódottan.

-          Hogy érted? – fordultam felé kíváncsian.

-          Sikerült kifigyelnem Lucifert, és ami azt illeti, ő vezette el Kathy házához Demetrit, aki figyelni kezdte a lányt.

-          Te jó ég – sikkantottam fel. – Ebből még katasztrófa is lehet – mondtam rémülten. Ezt nem hagyhatjuk.

-          Miből lehet katasztrófa? Demetri hála az égnek meglepően jól ellenáll Lucifer ostoba sugdolózásainak – mondta Nathan elégedetten. – Több az akaratereje, mint hittem volna.

-          Ez igazán jó hír, de ettől még súlyos problémák lehetnek belőle – vágtam rá. – Miért hozta ide Demetrit Lucifer?

-          Talán mert érezni lehetett rajta Anne illatát – ajánlotta a lehetőséget Nathan. – Ha belegondolunk ez tulajdonképpen jó dolog – fűzte még hozzá.

-          Miért lenne jó dolog? – kérdeztem vissza a szemeimet forgatva.

-          Mert így kiderül, hogy Demetri miféle lélek – állapította meg.

-          Nem vagyok hajlandó Kathy bőrével játszani, hogy kiderüljön, hogy Demetri talán nem sátánfajzat – mondtam ingerülten.

-          Hé, higgadj le, Nadine. Te is tudod, hogy nem lesz semmi baja, vigyázunk rá, és nem baj, hogyha tudjuk, hogy mi a helyzet – mondta kissé idegesen. – Nem kéne mindenkit a családodként kezelned. Én is szeretem őket, de a küldetés az küldetés, és az angyalaid tudnak vigyázni magukra.

-          Tudom, hogy tudnak vigyázni magukra, de azért még aggódhatok egy kicsit, vagy talán nem? – kérdeztem mélyen a szemébe nézve.

-          Én is aggódom, de te néha hisztérikus rohamokat kapsz. Ha lehetséges lenne, akkor komolyan azt hinném, hogy állapotos vagy.

-          Ez viszont nem lehetséges, mint tudjuk – húztam el a számat.

-          Jaj, nem úgy értettem – emelte fel azonnal a kezeit védekezően.

-          Tudom, de azért hálás lennék, hogyha nem hoznád fel túl sűrűn a témát – néztem rá szomorúan.

-          Ígérem, hogy tartom a számat – emeltem esküre a kezemet.

-          Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan.

-          Jobban vagy?

-          Igen, kiadtam egy adag feszültséget – sóhajtottam fel megkönnyebbülten. Ez azért jól esett. Nem szeretek veszekedni, de néha jó érzés kiadni a fáradt gőzt.

-          Helyes, már rád fért – bólintott rá. – Akkor most foglalkozzunk az előttünk álló beosztással. Fel kell osztani az erőinket, hogy mindenkit tudjunk figyelni.

-          Igaz – egyeztem bele azonnal. – Menjünk, és hívjuk össze az angyalokat – indultam el az ajtó felé.

-          Már összehívtam őket. A nagyteremben várnak ránk – mondta szerelmem.

-          Előrelátó – mosolyogtam rá.

-          Csak figyelek a részletekre – rántotta meg a vállát.

-          Hidd el, hogy ez nagyon is sokat segít most nekem – mondtam hálásan.

-          Igyekszem megkönnyíteni a helyzetet mindenki számára, de azért ennyi még nem elég a győzelemhez.

-          Lehet, de ez már egy nagy lépés – állapítottam meg.

-          Eleget fényeztél, kicsim, most már tényleg mennünk kell – nézett rám pimaszul.

-          Na ne félj, megkapod még a magadét fényezés helyett, az tuti – vágtam rá vigyorogva.

-          Fenyegetsz?

-          Ami azt illeti – kacsintottam rá.

-          Hála az égnek, már olyan régen nem fenyegettél ilyen kívánatosan – szélesedett ki a vigyora.

-          Most nincs időnk, hogy megkapd a magadét, de hamarosan visszatérünk rá.

-          Abban egészen biztos lehetsz – csapott finoman a fenekemre, majd kézen fogott és elindultunk, hogy elkészítsük az új beosztást…

 (Rosalie szemszöge)

Már szó szerint tűkön ültem, miközben Anne szobájában ültem, és vártam, hogy hazaérkezzen a csajos napról. Nagyon remélem, hogy ez a Kathy igazi jó barátnője lesz, akivel mindent kitárgyalhat, amit csak szeretne. Ami azt illeti, egy picit féltékeny vagyok rá, mert a lányom biztosan sokkal, de sokkal több dolgot fog elmesélni neki, mint nekem ezek után, de hiszem, hogy mindenkinek kell egy igazi, jó barátnő, amilyen nekem Alice, és amilyenné Bella is vált lassanként. Várjunk csak, Bella? Ki az a Bella? Talán ismertem régen?

-          Nem emlékszel Bellára, igaz? – jelent meg egy alak előttem.

-          Ki maga? – néztem rá kikerekedett szemekkel. Eddig nem volt itt, hallottam és éreztem volna őt. Hogy került ide.

-          Valaki, aki segíteni akar – mosolygott rám, de nem tudtam eldönteni, hogy ez a mosoly kedves, vagy inkább számító. Volt benne valami félelmet keltő, ami nem tetszett.

-          Törölték az emlékezetedből Bellát, hogy befolyásolják a döntéseidet a jövőre nézve – mondta komolyan.

-          Kicsoda? – néztem rá értetlenül.

-          Az, aki nemsokára a barátodnak vallja magát – válaszolta azonnal.

-          Miért akarnának befolyásolni? – kérdeztem kíváncsian.

-          Azért, mert Bella lecsapta Edwardot Anne kezéről – mondta szomorúan. – Anne és Edward szerelmes lesz egymásba a jövőben, és gyermeket is várnak majd. Az unokádat, de jön Bella, egy egyszerű kis emberlány, és mindent megváltoztat. A barátodnak adja majd ki magát, de csak azért, hogy megszerezhesse a lányod férjét.

-          Edward soha…

-          A férfiak már csak férfiak, kedvesem. A nők pedig, mint a világon mindig, furmányos teremtmények, és pontosan tudják, hogy mi kell valaki elcsábításához – vágta rá magától értetődően.

-          Nem, Edward soha nem tenne ilyet – vágtam rá.

-          Ahogy gondolod, segíteni jöttem, de ha gondolod, akkor el is mehetek – rántotta meg a vállát. – Ha mégis meggondolnád magad, akkor csak szólíts – mondta miközben végigsimított a karomon.

-          Várj – szóltam utána, amikor elindult az ajtó felé. – Ki vagy te?

-          Sok nevem van kedvesem, de szólíts nyugodtan Lucian-nak – vigyorodott el.

-          Lucian? – húztam fel a szemöldököm. Különös név, valahonnan mégis ismerős, mintha hasonlítana valamire, de mire.

-          Oh, jut eszembe, a lányodat Demetri csak bántani fogja – fordult vissza az ajtóból, majd egyszerűen köddé vált. Nem értem ezt az egészet. Ki volt ez, és leginkább mi volt? Honnan ismeri a jövőnket? Demetri bántani fogja Anne-t? Miért bántaná? Hiszen a jelek szerint szereti. Semmit nem értek, de a lányomat nem bánthatja senki, ez egészen biztos.

-          Lucian? – kérdeztem kíváncsian. Nem voltam biztos benne, hogy vissza fog jönni.

-          Igen? – jelent meg hirtelen.

-          Mi történik Anne-nel, hogyha Demetri mellett marad? – kérdeztem kíváncsian.

-          Demetri nem rosszlelkű férfi, de nem a gyengédségéről híres – vágta rá. – Nem szándékosan fogja bántani, de akkor is bántani fogja.

-          Értem – szusszantottam fel. A fenébe, már éppen kezdtem volna megkedvelni Demetrit, sőt, idővel még a családunkban is szívesen láttam volna, de ennek fényében már nem vagyok biztos benne. Ha nem tud uralkodni magán, akkor komoly sérüléseket is okozhat Anne-nek, de mi van, ha ez valamiféle csapda, és el akarják távolítani Anne-t Demetri közeléből. Különös ez az egész helyzet.

-          Mi a baj, Rose? – kérdezte kíváncsian.

-          Nem vagyok biztos benne, hogy hinnem kéne neked – mondtam elgondolkozva.

-          Talán valami okot adtam rá, hogy ne bízz bennem? – nézett rám sértetten.

-          Nem, dehogy is, természetesen ezzel nem azt mondom, hogy hazudsz – válaszoltam azonnal. Na de tényleg nem hazudik ez a férfi? Azért nem vagyok benne száz százalékig biztos.

-          Akkor jó, a helyzet a következő – kezdett bele Lucian a mesélésbe, én pedig csak kikerekedett szemmel hallgattam. Azt hiszem, hogy hálásak lehetünk neki, azért, hogy eljött, és megmenti a lányom boldogságát…

The Beauty and the Bear - 122. fejezet

122. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Csendben néztem, ahogy a kislányom alszik, és közben valami furcsa érzés kerített a hatalmába. Mintha valami közeledne. Egy változás, ami mindannyiunk életére hatással lesz. Csak azt nem tudtam, hogy ez a változás jót, vagy rosszat hoz-e a számunkra. Bár nagyon reméltem, hogy mindenképpen jót. A jelet szerint a Volturit nem zavarja, hogy félvér gyermekek születtek, de vajon mi lesz a következő lépés azután, hogy ezt megtudták? Edward szerint Aro tervei nem éppen tisztességesek. Sőt, határozottan tervezi, hogy maga köré fog gyűjteni különleges félvér gyermekeket. Anne azt hiszem, hogy elérkezett élete első válaszútjához. Demetrit választja, vagy inkább hazajön velünk, és gyermek marad. Nem tudom, hogy mit gondoljak erről a férfiról egyébként sem. Néha olyan, mintha csak egy pökhendi Volturi lenne, mint az összes többi, de amikor Anne vele van, akkor teljesen máshogy viselkedik. Már csak az a kérdés, hogy ez az egész egy színjáték része, vagy tényleg ennyire tetszik neki Anne. Na de hogyha tetszik is neki, akkor szereti is? Mert, ha nem szereti igazán, akkor soha nem fogom őt elfogadni. Gondolataimból Anne mocorgása szakított ki.

-          Jó reggelt – emelte rám álmos szemeit.

-          Neked is jó reggelt – mosolyogtam rá. – Hogy aludtál?

-          Furcsa álmom volt – sóhajtott fel.

-          Miféle furcsa álom? – kérdeztem kíváncsian.

-          Képek sorozata. Azt hiszem, hogy bizonytalan vagyok – mondta idegesen. – Nem tudom, hogy akarok-e egyáltalán hallani még Demetriről, de hiányzik is a társasága. Sok dologban hasonlítunk egymásra, de van, amiben nagyon különbözünk. Hogyan határozzak, hogyha még az álmaim sem tudják, hogy mit akarok valójában?

-          Hallgass a szívedre, az egy nő legnagyobb fegyvere – mondtam határozottan.

-          Viszont a szívem még mindenben olyan bizonytalan – vágta rá kétségbeesetten.

-          Ha a szíved még nem tudja, hogy mit szeretne, akkor még te sem tudod, hogy mit szeretnél – simítottam végig az arcán. – Ebben az esetben azt javaslom, hogy várj még a magadnak feltett kérdések megválaszolásával. Nem kell elsietned semmit sem. Hogyha a szíved biztosan tudja a választ, akkor te is tudni fogod.

-          Te is így választottad apát? – kérdezte kíváncsian.

-          Igen – vágtam rá határozottan. – Bár nálunk kicsit más volt a helyzet. Én amint megláttam őt, tudtam, hogy csakis ő lehet az igazi a számomra. Szerelem volt első látásra.

-          Igen, apa is mindig így meséli – mosolyodott el. – Talán nekem is várnom kellene, amíg első látásra beleszeretek valakibe?

-          Várhatsz rá édesem, de a szerelem ki is alakulhat. Nem mindenki vár arra, hogy első látásra legyen szerelmes. Vannak párok, akik megdolgoznak érte, akik türelemmel és egymás iránt érzett vonzalommal jutnak el oda, ahová mi szinte azonnal. Mindkét fajta szerelem lehet igaz, és törhetetlen.

-          Megint csak azt tudom mondani, hogy nem sokat segítesz a helyzetemen – sóhajtott fel.

-          Vannak dolgok, amikbe én nem szólhatok bele, kincsem. Ez is egy olyan. Az, hogy a te szíved kit szeret, mindenképpen neked kell tudnod. Ezt más nem tudhatja – mondtam határozottan.

-          Akkor attól félek, hogy egy ideig még az lesz a válasz a kérdésre, hogy fogalmam sincs – harapott az ajkába.

-          Jelenleg támogatom ezt a nézetet – nevettem fel.

-          Na, mégis csak van valami, amiben állást foglalsz – kuncogott fel.

-          Néha nekem is kell határozott válaszokat adnom, mert még a végén azt hiszed, hogy egyáltalán nem akarok segíteni – mondtam elhúzva a számat.

-          Ugyan már anya, én tulajdonképpen nagyon hálás vagyok neked azért, mert nem akarsz beleszólni a szívügyeimbe. Már olyan szinten, hogy eltántoríts az érzéseimtől, pedig most megtehetted volna.

-          Megtehetném, de soha nem fogok ilyet tenni – mondtam komolyan. – Soha nem állnék a boldogságod útjába, és ha a szíved mégis becsap valamikor, akkor nálam mindig lesz vigasz.

-          Ez azért hidd el, hogy sokat segít – bújt hozzám boldogan.

-          Nincs itt az ideje még a reggelinek? – néztem rá kérdőn. – Hánykor találkozol a barátnőddel?

-          Ha minden igaz, akkor tizenegykor találkozunk – mondta vigyorogva. – Még sosem volt barátnőm.

-          Akkor igazán itt az ideje a reggelinek, mert kilenc óra van – vágtam rá határozottan.

-          Kilenc? Te jó ég, hogy én mennyit aludtam – kerekedtek ki a szemei.

-          Nem baj, úgyis rád fért – legyintettem. – Még így is bőven odaérsz a városba – mondtam boldogan. Remélem, hogy ebben a Kathy-ben igaz barátnőre lel.

-          Viszont akkor most keveset reggelizem, mert azt ígértem Kathy-nek, hogy együtt fogunk ebédelni, úgyhogy nem ártana éhesnek lennem.

-          Neked általában nem okoz gondot az evés – állapítottam meg.

-          Általában mondjuk tényleg nem – biccentett mosolyogva. – Főleg, hogyha édességről van szó.

-          Akkor legyen a reggeli palacsinta? Vagy inkább gofri? – néztem rá kérdőn.

-          Gofri és juharszirup – válaszolta lelkesen.

-          Nekem meg rántotta négy tojásból, köszi – kacsintott ránk fiam az ajtóból.

-          Hát téged meg ki engedett be a szobámba? – húzta fel Anne a szemöldökét.

-          Beengedtem magam, mivel ti nem reagáltok a kopogásra – mondta morcosan.

-          Nem is kopogtál – tiltakoztunk azonnal.

-          Még csak háromszor – forgatta meg a szemeit. – Minden, értem én, csajos beszélgetésben voltatok. Apu ilyenkor szokta azt mondani, hogy meneküljek el mielőtt még belekeverednék a dologba, mert ezek mindig nagyon nagy problémák.

-          Ez így is van – vágtuk rá lányommal egyszerre.

-          Akkor én most el is menekülök – sietett ki a szobából. – Azért a reggeli rendelés még áll – pillantott még vissza, mire a lányom egy párnát hajított az ajtó felé. – Nem talált – kacagott fel fiam. Majd egy tényleg eltűnt. Gondolom a konyhába mehetett.

-          Pökhendi – kiáltott utána lányom kacagva.

-          Ti gyakran csináljátok ezt? – kérdeztem nevetve.

-          Általában minden reggel – rántotta meg a vállát lányom.

-          Na és én hogy maradtam ki belőle ennyi éven át? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-          Megvannak a módszereink – kacsintott rám.

-          Azt hiszem, hogy jobban meg kell figyelnem benneteket – állapítottam meg.

-          Ahhoz már egy kicsit késő, nem gondolod?  - kérdezte pimaszul.

-          Egy anyának sosem késő – vágtam rá. – Na, de most megyek és készítek nektek reggelit, azt hiszem, hogy éppen itt az ideje. Te pedig mosakodj meg és öltözz fel, hogy ne késs el a találkádról a barátnőddel. Nem vetne rád jó fényt, hogyha elkésnél.

-          Igen, ez igaz – bólintott. Majd egy gyors puszi után már mentünk is mindketten a dolgunkra. Én boldogan igyekeztem a konyha felé, míg ő a fürdő felé tartott.

-          Helló asszony – jelent meg Emmett hirtelen. Majd a fenekemre csapott. – Hogy telt az este?

-          Nagyon jól, azt hiszem. Mindent megbeszéltünk, amit csak akarunk, legalábbis szerintem, és úgy érzem, hogy visszakapom a lányomat.

-          Nocsak, egy éjszaka alatt helyreállt az anya-lánya kapcsolat? – kérdezte vigyorogva.

-          Azt hiszem, hogy igen – bólintottam vigyorogva.

-          Ez nagyon jó hír – nyomott gyors csókot az ajkaimra.

-          De még mennyire, hogy az – bólintottam rá elégedetten. Bár még mindig furdal a kíváncsiság, hogy vajon mit írt Demetri a levelében…

(Nadine szemszöge)

Megkövülten álltam ott, mert nem igazán akartam elhinni azt, amit hallok. Kathy veszélyben van, és most egy égi vezető akar még a barátnőmnél is nagyobb bajba keveredni. Ennek semmi értelme. Felesleges kockázat. Kathy-re tudna vigyázni egy másik angyal is, vagy akár több is.

-          Nem maradhatsz idelent – szólalt meg Kathy hirtelen.

-          Már dehogynem maradok – vágta rá Gabriel.

-          Veszélybe sodrod a küldetésem, és ami még rosszabb a világot – mondta Kathy rosszallóan.

-          Semmi ilyesmiről szó sincs – mondta Gabriel idegesen.

-          Legutóbb sem gondoltad volna, hogy rossz dolog történik, és mi lett belőle? Hogyha Lucifer megneszeli, hogy idelent vagy, akkor minden erőt megmozgat annak érdekében, hogy megint elindítson valami lavinát a világ ellen.

-          Nem történik meg még egyszer az, ami akkor. Emiatt nem kell aggódnod – mondta határozottan.

-          Én nem vagyok ebben olyan biztos – rázta meg a fejét barátnőm.

-          Uram, kettőtökre nehezebb vigyázni, mint egy emberünkre – szóltam közbe én is, hátha tudok segíteni Kathynek. Nekem sem tetszett ez az ötlet.

-          Nem engedek ebből a dologból – vágta rá ellentmondást nem tűrve.

-          Én sem, nincs szükségem testőrre – mondta Kathy dühösen. – Teljes értékű angyal vagyok, már nem halhatok meg. Mit tehetnének velem?

-          Teljes értékű angyal vagy, de ideiglenes nincsenek veled a szárnyaid, ergo sebezhető vagy, és ugyan, nem tudnak megölni, de megkínozni, eltéríteni az utadtól, pszichésen bántalmazni tudnak. Az is éppen elég, hogy megtörjön a fényed. Én pedig ezt nem fogom hagyni, soha.

-          Gabriel, nem áll fenn ilyesminek a veszélye – mondta Kathy komolyan. Majd esdeklően nézett rám, de nem tudtam, hogy mivel érvelhetnék. Hogy tudnék eltéríteni egy szerelmes, védelmező férfit attól, hogy megmentse a kedvesét?

-          Nagyon is fennáll a veszélye, mert te láttál egy árnyat az ágyad előtt, és egy angyal nem álmodik, és a legkevésbé sem képzelődik – mondta Gabriel aggódva.

-          Kérlek, ne aggódj értem. Velem minden rendben lesz, de nem szeretném, hogyha itt maradnál – nézett rá kérlelőn.

-          Nem kérhetsz tőlem ilyesmit – csattant fel dühösen. – Nem várhatod el, hogy tétlenül nézzem, ahogy te veszélyben vagy.

-          Te sem váratod el tőlem, hogy elhanyagoljam a küldetésem, mert érted aggódom – vetette ellen Kathy.

-          A küldetésedben nem zavarlak, de hogy itt maradok melletted az hétszentség – mondta miközben összefonta maga előtt a karjait.  

-          Na, de uram, erről konzultálnia kellene a többiekkel is, nem? – kérdeztem kissé idegesen.

-          Konzultáltam már velük – vágta rá. – Mindhárman úgy döntöttünk, hogy nyugodtan lejöhetek a földre, és vigyázhatok Kathy épségére.

-          Ez érdekes – húztam fel a szemöldököm.

-          Nincs miért aggódni – jelent meg mellettem a másik két vezető is.

-          Na de… - kezdtünk bele egyszerre Kathy-vel.

-          Nincs, de – vágta rá mentorom. – Pontosan tudjuk, hogy mit teszünk.

-          Hát, ez esetben örülök, hogy legalább valaki tisztában van ennek az ötletnek a helyességével, mert én egyáltalán nem javaslom. Elvonhatja Kathy figyelmét a küldetésről, és ismert okok miatt veszélyes is.

-          Nem feltétlenül – vágta rá Malakiás. – Pontos tervünk van, ha pedig Lucifer megjelenik, nos, arra az esetre is tudjuk a megoldást.

-          Már megint rébuszok – forgattam meg a szemeimet.

-          Mi már csak ilyenek vagyunk – állapították meg. – Mindenesetre akármennyire is tiltakoztok, Gabriel idelent marad Kathy testőreként.

-          Rendben van, felfogtam – sóhajtottam fel. Bár nem igazán terveztem, hogy titkolni fogom az őszinte véleményemet. Ez veszélyes, és nem túl bölcs gondolat.

-          Miért aggódsz, Nadine? Mi a legrosszabb, ami történhet? Megölnek? Engem nem tud megölni senki – mondta teljesen nyugodtan. – Sőt, bennem kárt sem tud tenni senki, míg Kathy-ben nagyon is tud. Neki még lehetnek fekete szárnyai, ha megtörik, én viszont az vagyok, aki vagyok.

-          Tudom, de elrabolhatják, megkínozhatják, eltűnhet több száz, vagy akár ezer évre, és akkor nagyon nagy bajban leszünk, mert nem lesz meg az az erő, ami megtartja az egyensúlyt.

-          Ennek az esélye egy a tízmilliárdhoz – legyintett Gabriel. – Szerintem tökéletesen felesleges ez a vita. Mindannyian tudjuk, hogy eldöntöttem, hogy maradok. Így hát mondhattok akármit, én akkor is itt maradok, és azonnal be is költözöm – vigyorodott el.

-          Hogy beköltözöl? – kerekedtek ki Kathy szemei. Majd azon nyomban el is pirult.

-          Természetesen beköltözöm – bólintott Gabriel azonnal. – Miért? Szerintem honnan fogok vigyázni rád? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-          Na de, csak egy szobám van – harapott az ajkába barátnőm.

-          Meg egy kanapéd a nappaliban – kuncogott fel Gabriel. – Ne aggódj, szinte észre sem fogod venni, hogy itt vagyok – mondta teljes meggyőződéssel.

-          Hát ezt erősen kétlem – nyelt egy nagyot Kathy.

-          Szóval, most, hogy mindent megbeszéltünk, mindenki mehet szépen a dolgára – adta ki az utasítást boldogan. – Ez annyira izgalmas. Nagyon-nagyon nem voltam már küldetésen, de határozottan üdítő változatosság, és a társaság is igen kellemes lesz – mondta lelkesen.

-          A társasággal nekem sem lesz gondom, azt hiszem – mosolyodott el Kathy. Tudtam, hogy aggódik Gabriel biztonságáért, de azt is tudtam, hogy ettől függetlenül nagyon is boldog, amiért egy kis időt kettesben tölthetnek majd. Bár, ha jól látom nagyon is zavarba jött Gabriel burkolt bókjaitól, és félreérthetetlen megjegyzéseitől.

-          Ahogy kívánod, uram – hajtottam meg magam, majd azonnal eltűntem.

-          Ez most komoly? – lépett elém a szobánkban Nathan azonnal.

-          Micsoda? – kérdeztem döbbenten.

-          Az, hogy Gabriel akar Kathy személyi testőre lenni odalent – vágta rá azonnal.

-          Tény, hogy megdöbbentő, de igaz – bólintottam rá.

-          Hát ez érdekes lesz – csóválta meg a fejét szerelmem.

-          Nekem mondod? – kérdeztem vissza a szemeimet forgatva. – Most aztán figyelhetek mindenfelé, hogy ne legyen senkivel semmi gond…