160.
fejezet
(Rosalie
szemszöge)
El
sem hittem, hogy vége van. Tényleg győztünk. Annyira boldog voltam, hogy
sikerült. Viszont az a tény egy kicsit sem tett boldoggá, hogy a lányom
barátnőjét és Edward reménybeli kedvesét elvesztettük. Hogyan mondhatnám el
neki, hogy nem tehet semmiről, amikor önmarcangolásban olykor jobb, mint a
nagybátyja?
-
Rose – suttogta egy hang a fülembe
halkan.
-
Nadine? – fordultam felé boldogan
mosolyogva. – Úgy hiányoztál – fűztem még hozzá.
-
Nem is tudtad, hogy létezem, úgyhogy nem
hiányozhattam – legyintett barátnőm. – Bár ettől még értékelem a gesztust,
természetesen.
-
Jól van na, tudod, hogy hogyan értettem
– legyintettem azonnal.
-
El kéne jönnöd egy kis időre, hogy
tudjunk beszélni négy, illetve hatszemközt – mondta barátnőm kedvesen.
-
Várj, a többiek gyanút fognak, hogyha
eltűnök, mielőtt Anne felébred – vetettem ellen.
-
Igaz, akkor gyere éjjel a tisztásra, ami
nem messze áll a háztól – javasolta Nadine. – Emmettet rázd le valahogy.
-
Nem lesz könnyű, de megpróbálom –
bólintottam rá azonnal. – Nem tudod, hogy Anne mikor ébred fel? Még valahogy el
kell mondanom neki, hogy a legjobb barátnője meghalt a harcban. Vajon hogy
fogja elviselni mindezt?
-
Erős lány, képes lesz túllépni rajta, de
aggódj. Már szinte felnőtt – mondta határozottan. – Számodra pedig eljött az idő
a választásra, úgyhogy estig gondolkozz el, hogy mi az, amit valójában akarsz.
-
Nem megyünk tovább egy másik
alternatívába? – lepődtem meg. Hiszen azt mondta, hogy a variációk száma
végtelen.
-
Tovább mehetünk, de akkor Lucifer lehet,
hogy megint kedvet kap a játékhoz, így viszont most választhatsz a lehetőségeid
közül. Ha vállalod a kockázatot, akkor természetesen tovább viszünk – fűzte még
hozzá bizonytalanságomat látva. – Nem ezt ígértem ugyan a főnökeimnek, de
sokszor keresek kibúvót – kuncogott fel.
-
Nem lehet, hogy egy másik alternatívában
egy kicsikét más formában végződik ugyanez a történet? – kérdeztem
bizonytalanul.
-
Nem menthetsz meg mindenkit, Rose. A
háború mindig áldozatokkal jár – mondta határozottan. – Viszont bármelyik
variációt választod, egy lelket már megmentettél – mosolyodott el. - Illetve,
ha az eredeti életed választod, akkor mégsem.
-
Irina? – csillant fel a szemem.
-
Van számára remény, a lelke egyébként
nálunk van már egy ideje. Készül az új életre, de hiányzik neki a régi, jobban,
mint hinnéd – mosolyodott el Nadine. – Bár az is igaz, hogyha visszaküldjük a
földre, akkor semmire nem fog emlékezni az előző életéből. Bár megjegyzem
halkan, én azt hittem, hogy te már eldöntötted, hogy mit szeretnél – fűzte
hozzá halkan.
-
Mondjuk, hogy majdnem biztos vagyok
benne – gondolkodtam el. Nem szeretném, hogy miattam legyen boldogtalan bárki
is a családban.
-
Gondolkozz el rajta, Rose, és este gyere
el hozzánk – simított végig a karomon gyengéden. – Nemes lélek vagy, Rosalie,
de néha egy kis önzőség nem bűn – kuncogott fel Nadine. Majd egy szempillantás
alatt eltűnt.
-
Várj – szóltam utána, de akkora már
köddé vált.
-
Ki várjon, kicsim? – jelent meg előttem
Emmett. – Jól érzed magad?
-
Voltam már jobban is – sóhajtottam fel.
Egy kicsit butának éreztem magam. Hiszen győztünk, mégsem tudtam, hogy mit
akarok. Talán csak azért, mert Kathy-t és Sarah-t elvesztettük.
-
Még mindig haragszol, igaz? – sóhajtott
fel Emmett.
-
Ami azt illeti, egyáltalán nem tetszett,
amit műveltél – mondtam határozottan. – Egy harc kellős közepén átdobsz a
csatamezőn. Mi lett volna, hogyha nem Demetri kap el?
-
Te nem emiatt vagy haragos, drágám –
mondta kedvesem határozottan.
-
Mi másért lennék az? – kérdeztem kissé
ingerülten.
-
Én is félek elmondani Anne-nek, hogy
elvesztettük Kathy-t, de most az az elsődleges szempont, hogy minél előbb
meggyógyuljon a lányunk fizikailag, azután majd a lelki sebei is meggyógyulnak
idővel – ölelt magához Emmett gyengéden.
-
Az nem két perc lesz – sóhajtottam fel.
-
Valóban nem, de majd lassan elmúlik a
fájdalom, ahogy mindig – mosolyodott el keserűen szerelmem.
-
Mi a baj, Emmett? – simítottam végig az
arcán.
-
Csak még néha eszembe jut, hogy mit
csinálhatnak anyáék. Vajon hogy van Sally, Alex és Lionel?
-
Biztosan jól vannak, Lionel vigyáz
rájuk, és a szüleidre is – mondtam megenyhülve. – Ne aggódj miattuk, ők
biztonságban vannak – nyomtam gyengéd csókot a szájára. – Hála az égnek most
pedig már mi is – mosolyodtam el egy pillanatra.
-
Ébredeznek – jelent meg Esme az ajtóban.
-
Megyek – vágtuk rá egyszerre Emmett-tel.
Hát igen, mindketten rajongunk a gyermekeinkért.
-
Én vállalom Anne-t – néztem komolyan
szerelmemre. – Gabrielnek pedig azt üzenem, hogy nagyon szeretem.
-
Te is mondd meg a lányunknak, hogy
imádom – biccentett Emmett. Majd felszáguldott az emeletre a fiúnkhoz. Én pedig
azonnal a lányunkhoz siettem. – Kicsim – fogtam meg gyengéden a kezét.
-
Anya – nyögte Anne. – Fáj – kapta a
karját a lába felé, de megállítottam a kezét.
-
Tudom, kedves, hogy fáj, de hamarosan
jobban leszel – kezdtem el gyengéden simogatni az arcát. – Edward már elment
nektek vérért.
-
Nagyon fáj, nagyapa, segíts, kérlek –
kezdett el könnyezni Anne kétségbeesetten.
-
Nincs itthon több morfium, és a tested
melege nagyon gyorsan elégeti a szert – szorította meg a kezét Carlisle. – Ha
Edward megjön a vérrel, akkor minden rendben lesz. Csak egy kicsit kell már
kibírnod.
-
A veszteségeink? Vannak? Dem?
-
Itt vagyok, kedvesem – válaszolta
azonnal Demetri, és csókot nyomott Anne homlokára. – Minden rendben van, jól
vagyunk a legtöbben – suttogta lányom fülébe diplomatikusan.
-
Mit jelent, hogy a legtöbben? –
pattantak ki Anne szemei azonnal.
-
Gabriel, a fivéred megsérült – válaszolta
Demetri.
-
Ugye nem súlyos – nézett ránk kérdőn.
-
Nem, Anne, jobban lesz hamar – jelent
meg Jasper. – Lazulj el, Anne, egy kicsit elkábítalak, ne próbálj meg
ellenkezni – mondta gyengéden fivérem.
-
Nem akarok elkábulni. Mondjátok el mi
történt – mondta lányom gyengén, de határozottan. – Ki halt meg? Látom a
szemeteken, hogy valaki meghalt. Igazam van?
-
Igen, igazad van – bólintottam rá. Joga
van tudni.
-
Jasper, ne próbálj elkábítani – szólt rá
lányom a nagybátyjára. – Tehát, ki?
-
Sarah – mondtam halkan.
-
Istenem – kapta a szája elé a kezét
lányom.
-
Nem csak ő – folytattam tovább a
mondandómat. Jobb, hogyha minél előbb túlesünk a dolgon. Csak ki kell mondanom
a nevét, és utána megvigasztalnom őt. – Kathy-t is elvesztettük – mondtam ki az
igazságot.
-
Nem, az nem lehet. Hol van? Látnom kell
őt – vált Anne hirtelen hisztérikussá, majd megpróbált kikelni az ágyból, de
Demetri erősen tartotta. – Ne, eresszetek el, látnom kell Kathy-t, nem
halhatott meg. Ez tévedés. Talán elrabolták – kiabálta teljes erejéből. A
következő pillanatban azonban elájult.
-
Jasper? – néztem bátyámra kérdőn.
-
Nem én voltam – rázta meg a fejét
azonnal.
-
Carlisle, mi történt? – kérdeztem
kétségbeesve.
-
Csak sokkot kapott. Nem baj, jobb lesz
ez így. Így legalább nem fáj neki – mondta apánk határozottan. – Szüksége lesz
egy kis időre, hogy feldolgozza az eseményeket. Mindenki szüksége lesz egy kis
időre ezután. Túl sok volt a félelem, és a stressz, ez főleg Anne-t és Gabrielt
viselte meg, hiszen nekik van emberi felük.
-
Anne ennél sokkal erősebb – jelentettem
ki.
-
Anne nagyon erős lány, és rendbe is fog
jönni, amint kap egy kis vért. Bár én jobban örülnék, ha emberit kapna.
-
A lányom sosem akarna emberből
táplálkozni – jelentettem ki ellentmondást nem tűrve.
-
Tisztában vagyok vele – válaszolta
Demetri. – Nem is gondoltam, hogy akarata ellenére hozok neki egy embert, de
néhány adag vért lophattam volna a kórházból.
-
Hagyjátok abba, ez nem tesz jót Anne-nek
– szólt ránk Jasper.
-
Gabriel most már egészen jól van –
lépett be Emmett boldogan. – Anne hogy érzi magát? – nézett körbe rajtunk
kérdőn. – Elmondtad neki?
-
Igen, elmondtam, azért is kapott sokkot
– bólintottam rá.
-
Ez azért valamilyen szinten várható volt
– állapította meg Emmett.
-
Kathy, gyönyörű vagy – sóhajtott fel
Anne álmában. – Gabriel, te is remekül nézel ki – mosolyodott el.
-
Szépet álmodik – lépett be Edward egy
hatalmas üveg vérrel.
-
Mit lát?
-
Kathy olyan, mint a legtisztább angyal a
világon. Hatalmas, hófehér szárnyai vannak, és boldogan mosolyog Gabriel
oldalán. Olyan, mintha valóságos lenne. Legalábbis Anne tökéletesen
valóságosnak látja.
-
Akkor valóságos is – mosolyodtam el. –
Szerinted még alszik egy darabig? – néztem kérdőn Edwardra.
-
Még most kezd el beszélgetni Kathy-vel
és Gabriellel, úgyhogy egy ideig még nem akar majd magához térni, legalábbis
ebben majdnem biztos vagyok. Azt hiszem, hogy a tudatalattija valahogy magától
megpróbálja meggyógyítani őt, ami önmagában is rendkívüli dolog. Igaz,
Carlisle?
-
Még soha nem láttam ilyesmit – bólintott
rá fogadott apánk. - Talán ez is egyfajta képesség. Na igen, Carlisle és az
elméletei. Úgyis is ki fogja vizsgálni az ügyet, ez egészen biztos, ahogy
mindig mindent ki szokott vizsgálni.
-
Akkor addig megnézem Gabrielt is –
álltam fel lányom ágya mellől, majd puszit nyomtam a homlokára, és átsétáltam a
fiamhoz.
-
Én pedig itt maradok – biccentett
szerelmem. Én pedig hálásan pillantottam rá. – Drágám, ha voltam Gabrielnél is,
akkor utána tudnál vigyázni a gyerekekre? Nagyon szomjas vagyok, szívesen
elmennék vadászni.
-
Természetesen, bár nem örülnék, hogyha
egyedül mennél – nézett rám szigorúan.
-
Ugyan már, nem lesz semmi baj –
legyintettem.
-
Még nemrég ment el Marcus az embereivel
– rázta meg a fejét Emmett. Edward, kérlek, segíts. Szükségem van néhány perc
magányra, és nem mennék messzire, ígérem.
-
Nem lesz baja, majd én vigyázok rá –
szólalt meg hirtelen Edward. Köszönöm. Vágtam rá azonnal gondolatban. Ő pedig
alig láthatóan biccentett felém egy aprót.
-
Jól van, akkor menj csak, Rose, de
vigyázz magadra, és légy nagyon óvatos – termett előttem, majd olyan
lendülettel csókolt meg, hogyha nem tartja a derekamat, akkor le is huppantam
volna a földre. – Szeretlek – mondta őszinte rajongással a hangjában. – Sosem
fogom tudni meghálálni neked életünk két legnagyobb ajándékát.
-
Én is szeretlek – mosolyogtam rá. Majd
átsiettem a fiam szobájába.
-
Szia – vigyorgott rám, amit beléptem.
-
Nocsak, és én még aggódom érted, amikor
te itt vigyorogsz? – mosolyodtam el én is.
-
Már megkaptam a véradagomat, úgyhogy
határozottan elkezdtem gyógyulni – rántotta meg a vállát. – Egyébként, ha öt
perccel korábban jössz, akkor még szenvedve találtál volna rám.
-
Azért egy kicsit eltúlozza a dolgot –
kuncogott fel Renata. – Annyira nem szenvedett.
-
Vagy csak nem mutattam ki, mert a nők
mégsem láthatnak gyengének – állapította meg nevetve. Mennyire az apja fia,
egyszerűen hihetetlen. – Anne, hogy van? – kérdezte most már komolyan.
-
Alszik – válaszoltam őszintén.
-
Tudod, hogy nem így értettem – forgatta
meg a szemeit fiam. – Tudja már?
-
Igen, már elmondtuk, jobb ez így –
válaszoltam halkan.
-
Ebben egyetértünk – biccentett rá
Gabriel. – Hallom vadászni mész – nézett rám kérdőn.
-
Igen, mindjárt indulok, csak előbb látni
akartalak téged is – bólintottam rá.
-
Hozhatnál még egy kis vért, hogyha nem
gond – nézett rám kérdőn. – Határozottan jót tesz a gyógyulásomnak.
-
Rendben van, hozok még nektek – vágtam
rá azonnal. Hogyha jobban érzi magát tőle, akkor akár óránként is hozok vért.
-
Köszi – tárta ki felém a karjait fiam.
Én pedig azonnal magamhoz öleltem.
-
Nincs mit – nyomtam puszit az arcára. –
Pihenj még egy kicsit.
-
Az lesz – vágta rá már csukott
szemekkel.
-
Menj csak, majd én vigyázok rá – ült el
az ágy szélére Renata.
-
Rendben, sietek vissza – néztem rá hálásan.
Ez a lány sokkal kedvesebb, mint valaha is gondoltam volna. Nem kellett sok
idő, hogy elérjem a célomat, és a réten találjam magam. – Nadine, Nathan, itt
vagyok – szólaltam meg csendesen.
-
Rose, kedveském. Egy remek kis
ajánlathoz mit szólnál? – jelent meg hirtelen Lucifer.
-
Tűnj el, és vidd magaddal azt a
köpönyegforgató nyelvedet is. Még egyszer nem versz át – vágtam hozzá azonnal.
-
Ugyan már – legyintett. – Meddig
duzzogsz még egy kis játék miatt? Csak mókáztam egy kicsit.
-
A „kis mókád” miatt majdnem tönkretettem
a családom életét – mondtam ingerülten. – Tűnj el innen nem foglak
meghallgatni.
-
Nagy kár, pedig összehozhatnánk ketten
egy olyan jövőt, ahol Kathy és Sarah túlélik a játékot – ajánlotta nyájasan.
-
Először is az élet nem játék, másodszor
pedig az beláthatatlan következményekkel járna, ahogy azt Nadine is megmondta
nekem. Úgyhogy akár békén is hagyhatsz.
-
Csatlakozom az előttem szólóhoz – jelent
meg végre Nadine és Nathan. – Arról volt szó, hogy most már békén hagyod őket.
-
Ez volt az elmélet, de maradjunk
annyiban, hogy támadt az ötletem – rántotta meg a vállát Lucifer.
-
Elképesztő, hogy mennyire nem lehet
benned megbízni – nyögött fel Nadine.
-
Ilyennek születtem – állapította meg
Lucifer. – Sebaj, azért jó volt újra látni téged, Rose.
Mindig is szórakoztató jelenség voltál a számomra a rosszindulatoddal, és a
gyermeki imádatoddal Royce iránt. Egyébként a volt vőlegényed hamarosan hozzám
kerül. Nem akarnál játszani vele odalent? Biztosan a hasznodat tudnánk venni –
ajánlotta vigyorogva.
-
Nem leszek olyan, mint te – válaszoltam
határozottan.
-
Unalmas, ez a család végtelenül unalmas,
úgy tűnik, hogy számotokra nincs remény – sóhajtott fel színpadiasan. Majd
amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is.
-
Sosem fog már leszállni rólunk? –
forgattam meg a szemeimet.
-
Ne törődj vele, ő csak egyszerűen ilyen.
Egyszer meg fogja unni, én emiatt nem aggódnék – legyintett Nadine. – Viszont most
sokkal fontosabb dolgunk van – nézett rám komolyan. – Választanod kell a
lehetséges jövőid közül.
-
Igen, tudom – bólintottam rá. – Be kell
vallanom, hogy nehéz a döntés, mert mindegyik alternatívában volt valami vonzó,
és többször megfogalmazódott bennem, hogy talán nem kéne bolygatni az
életünket, a családom életét, és vissza kellene térnem az eredeti valóságomhoz,
viszont be kell vallanom, hogy bármennyire is sajnálom Kathy-t és Sarah-t, én
mégis ehhez a lehetőséghez vonzódom a leginkább. Mindig is vágytam gyermekre,
és nagy családra, és most megadatott, hála nektek, és így Edward is könnyebben
fog viszonyulni a kis Nessie-hez, ha eljön az idejük Bellával. Úgyhogy én
megköszönöm ezt a csodálatos világot, amit teremtettetek nekem, és itt maradok.
-
Nem mi teremtettük neked, ha te magad
jártad végig az utat – ölelt magához Nadine.
-
Azt hiszem, hogy eljött a búcsú ideje,
Rose – szorongatott meg Nathan is.
-
Tessék? – néztem rájuk döbbenten.
-
Sajnálom, Rose, de mi adunk lehetőséget,
ha pedig döntöttél, akkor eltűnünk. Semmire sem fogsz emlékezni abból, hogy mi
történt valójában. Amikor elmegyünk, az emlékeid törlődnek rólunk, és csak ezt
az egy világot fogod ismerni – magyarázta Nadine.
-
Nem lehetne, hogy kivételt tesztek, és
meghagytok néhány emlékfoszlányt? – néztem rájuk könyörögve. – Annyira megszerettelek
benneteket.
-
Mi is téged, Rose, de a világunk
szabályai nem engednek kivételt, még veled szemben sem – mondta Nadine
komolyan. – Ég veled, és élj olyan boldogan, amilyen boldogan csak lehetséges –
szorított magához még egyszer.
-
Én is csak ezt tudom neked kívánni –
nyomott puszit az arcomra Nathan.
-
Ti is éljetek boldogan. Szerettem volna
táncolni az esküvőtökön – fűztem még hozzá szipogva.
-
Táncolni fogsz, Rose, efelől semmi
kétség – kuncogott fel Nadine. – Vigyázni fogunk rátok odafentről, mindig –
érintette a kezét gyengéden a homlokomra Nathan kezét fogva. Én pedig éreztem,
ahogy a lábaim felmondják a szolgálatot, és ott ahol voltam elterültem a puha
füvön. Aztán mintha csak visszafelé pörögtek volna az események mindent újra
láttam, amit átéltünk, aztán magába szippantott a sötétség…
-
Rose, kedvesem, térj magadhoz –
rázogatott két kar idegesen.
-
Emmett – nyitottam ki a szemem. – Mi történt?
-
Ezt én is kérdezhetném, már hat órája
eljöttél vadászni, még jó, hogy Anne utánad küldött.
-
Anne? Hogy van? Felébredt már?
-
Igen, és sokkal jobban van – bólintott rá
Emmett. – Azt mondta, hogy Kathy és Gabriel boldogok odafent a mennyországban –
mosolyodott el szerelmem. – Azt hiszem, hogy nagyon szépet álmodott. Elmesélte,
hogy Kathy-nek hatalmas, hófehér szárnyai is vannak. Állítólag még számunkra is
van mennyország, ezt mondta a lányunknak.
-
Nem baj, legalább így könnyebben
elengedi őt, és hamarabb megnyugszik – mondtam boldogan. – Egyébként pedig igaz
– fűztem még hozzá.
-
Mi, kicsim?
-
Számunkra is van mennyország, pontosan
itt és most – mosolyogtam szerelmemre.
-
Ezzel a ténnyel nem tudok vitatkozni –
nevetett fel Emmett. – Gyere, menjünk haza a családunkhoz – segített fel a
földről, majd gyengéden összekulcsolta az ujjainkat.
-
Igen, menjünk haza – egyeztem bele
azonnal, majd elindultunk az otthonunk felé, ahol a hatalmas, és boldog
családunk, már várt ránk…
Szia!
VálaszTörlésMost sikeresen sikerült összezavarodnom. Az oké, hogy választania kellett, de nem úgy volt, hogy ez már az ő valósága? Hogy nem kell választani, mert ez már az övé. Meg nem úgy volt, hogy megtarthatja az emlékeit? Mi változott, hogy akkor mégsem? Itt zavarodtam össze. Meg ennek a választás dolognak sem látom az értelmét, ha mindenképpen ezt választotta volna.
Ezt leszámítva egy egész jó kis fejezet volt. Annak viszont külön örülök, hogy ezzel a történettel sikerült megszeretnem Rosalie-t.
Sok sikert továbbra is az íráshoz.
Puszi Abby!
Szia!
VálaszTörlésNagyon örülök a boldog végnek, bár nekem is volt egy kis furcsaság,pont ahogy Abby mondtam de amit Anne álmodott valóság volt, annak is örülök, hogy Rose tud majd segíteni Bellának és jobban elfogja fogadni őt, már várom, az epilogusban hogyan ezt hogyan csempészed be, ha befogod:)
Hiányoznak fognak ez a történet is
Melinda
Szia!
VálaszTörlésÉn is egyetértek, egy kicsit megszerettetted velem Rosalie-t. :)Kicsit sajnáltam, hogy nem tarthatta meg az emlékeit.Most, hogy már végleg ezt választotta már mindenkinek könnyebb lesz... :) Értem ezt a Bellával való kapcsolatára,Nessi-re és most sokkal felszabadultabb. :) Kár, hogy már ennek is vége... :/
Tudom, hogy még van egy fejezet, de már most mondom, hogy nagyon várom a következő történetedet. :)Van már valami elképzelésed rólla? :)):$
Üdv.Allstars
Szia Abby!
VálaszTörlésKöszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy végül is tetszett a fejezet :D Bár a kommented egy kicsit engem is összezavart :) Mindenesetre remélem, hogy az Epilógus rendbe teszi a dolgokat a történettel kapcsolatban :)Arra pedig őszintén büszke vagyok, hogy egy kicsit sikerült megszerettetnem veled Rosalie-t. :D
Puszi
Szia Melinda!
Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D Hamarosan hozom az Epilógust, ahová közkívánatra becsempésztem egy kicsit Edwardot, és Bellát is :D
Puszi
Szia Allstars!
Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet, és hogy sikerült veled is megszerettetnem Rosalie-t egy kisit :D Mindig nehéz lezárnom egy történetet, de ennek is eljött az ideje ismét :) Még nem tudom, hogy mi lesz az új történetem, de azt hiszem, hogy tartok majd egy kis szünetet, és kitalálok valami nagyon jó kis sztorit. Közben pedig természetesen folyamatosan töltöm fel a Kötelékek című történetem fejezeteit :)
Puszi
Szia! Ez szenzációs volt imádtam minden mondatát kár, hogy vége lesz :( Szegény Rosalie nem tarthatja meg az emlékeit pedig arról volt szó, hogy megtarthatja :/ És Anne jó, hogy meg jelenik Kathy és Gabriel így biztosan hamar rendbe jön majd :D Örülök, hogy emellett a lehetőség mellett döntött. Szívesen olvasnám Esme kalauzolását is biztos érdekes volt.
VálaszTörlésüdv: Solya :)