The Beauty and the Bear - 137. fejezet

137. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Edward már több, mint egy napja ment el, és semmi hír nincs róla. Próbálom kerülnli Arót, de fogalmam sincs, hogy mit mondja neki, hogyha egyszer elcsíp és rákérdez, hogy hová lett Edward. Most már nem tudom azt elsütni, hogy várost néz, mert ahhoz túl sok idő telt el. Akkor meg ki a fenét hazudjak? Na és meg akar bizonyosodni róla, hogy igazat mondok? Akkor mit csináljak? Nagyon elő kellene már kerülnie, mert ez így egyre veszélyesebb. Vagy talán megfogadta a tanácsomat, és hazament? Az lenne a legjobb, ez egészen biztos. Idegesen járkáltam a szobában fel-alá, amikor kopogtatás hangja zavart meg. Ajaj, most vagyok bajban. Emmett és Edward nem kopogtatna, ez valaki más. Talán el kellene játszanom, hogy nem is vagyok itt. Igen, az lesz a legjobb.

-          Rosalie, tudom, hogy odabent vagy – hallottam meg Félix hangját. – Hol van Edward Cullen, a Mester keresi, mert már jó ideje nem látta.

-          A bátyám csak egy kicsit kikapcsolódik, ennyi az egész – vágtam rá. Úgyis tudják, hogy idebent vagyok. Hol a fenében van Emmett, amikor szükség lenne rá?

-          Vagyis leskelődik az unokahúga, és Demetri után?

-          Vagyis elment, hogy egy kis felfedezőkörutat tartson, mert nem sűrűn járunk Olaszországban – vágtam rá.

-          Rendben, ha így van, akkor nyilván nem zavar, hogy velem kell jönnöd, és meggyőznöd róla a Mestert – állapította meg.

-          Kérek néhány percet, éppen most fürödtem, még fel kell öltöznöm – próbáltam meg még egy kis időhöz jutni.

-          Itt várok – mondta Félix azonnal. – Persze csak akkor, hogyha nincs szükséged esetleg segítségre – ajánlotta nevetve.

-          Nem, köszönöm, én férjnél vagyok – mondtam ingerülten.

-          Nem minden nőnél akadály az a pici karikagyűrű. Tudod, olykor le is lehet venni néhány órára, és soha senki nem fogja megtudni.

-          Sajnálom, de én hűséges vagyok a férjemhez, úgyhogy ne is álmodozz - vágtam rá határozottan.

-          Ahogy óhajtod, én tudok várni – válaszolta kissé csalódottan.

-          Várhatsz akár egy örökkévalóságig is – szusszantottam fel.

-          Azt majd meglátjuk. Még meglehet, hogy szükség lesz a segítségemre, és én semmit sem adok ingyen – mondta határozottan.

-          Addig állj fél lábon – forgattam meg a szemeimet sértetten. Mi a fenét képzel rólam ez az alak. Nem vagyok az a fajta nő, aki csak úgy megcsalná a szerelmét.

-          Oh, én tudok várni – nevetett fel. – Viszont a Mester elég türelmetlen típus, úgyhogy légy szíves, és igyekezz.

-          Jól van, nem kell úgy sürgetni, mindjárt készen vagyok – vágtam vissza. Nem, mintha nem lettem volna felöltözve, de talán minden perc számít, hogy ne bukjon le Edward.

-          Csak megállapítottam – mondta türelmetlenül. – Egyébként pedig ne öltözöl, mert azt hallanám, úgyhogy fáradj ki, légy szíves.

-          Ne hazudtolj meg – csattantam fel. – Egyébként pedig már készen is vagyok – fűztem még hozzá. Majd jobb híján kinyitottam előtte az ajtót.

-          Na végre, induljunk – nyújtotta a karját.

-          Köszönöm, de nem kívánok élni a lehetőséggel – állapítottam meg.

-          Ahogy gondolod – rántotta meg a vállát. Na, most hogy legyek okos? Valamit nagyon gyorsan ki kell találnom, hogy ne bukjon le Edward.

-          Rosalie – hallottam meg a hangját. Remek, már hallucinálom is. – Kellene egy kis segítség, méghozzá gyorsan – szólalt meg ismét.

-          Edward? – kérdeztem fennhangon, hogy ő is halljon, hogyha tényleg itt van.

-          Nem, a kisördög, hát persze, hogy én vagyok. Segítségre lenne szükségem – jelent meg előttünk, és maga után cibált egy határozottan vad vámpírt. Valószínűleg valami újszülött lehet. – Nagyon erős, és agresszív a kicsike – rántotta elém és Félix elé a nőt. Határozottan szép volt a lány, de nagyon ellenségesen csapkodott a fogaival.

-          Mi a fenének hoztál ide egy újszülöttet? – kérdezte Félix idegesen.

-          Azért, mert a ti területeteken akart vadászni – vágta rá Edward azonnal.

-          Oh, az mindjárt más, azonnal a Mester elé visszük – mondta Félix határozottan.

-          Igen, én is úgy gondoltam, hogy az ilyesmit ő fogja eldönteni. Bár szerintem kár lenne a lányért, hogyha bántani akarná – állapította meg Edward. – Ugyanis, tehetséges.

-          Nos, ez biztosan érdekelni fogja őt – biccentett Félix. Mi a fenéért hozta ide Edward ezt a szerencsétlen lányt, el akarja árverezni, vagy mi a szösz?

-          Ne aggódj, tudom, hogy mit csinálok – súgta nekem. Nyilvánvalóan a gondolataimra válaszolva.

-          Mester, megtaláltam Edward Cullent, ahogy kérted, és hoztam egy lányt, aki a mi területünkön vadászott – lökte Aro elé a lányt Félix.

-          Nem tudtam, hogy ez valaki más területe – állapította meg a lány mérgesen.

-          Hát persze, kedvesem – fogta meg a kezét Aro azonnal. – Hm… érdekes. Megmutatnád nekem, hogy milyen képességgel bírsz, amit Edward barátom már említett is?

-          Ha megmutatom, akkor elmehetek? – villantak meg a lány szemei.

-          Nos, ha nem kívánod élvezni a vendégszeretetünket, akkor természetesen távozhatsz, de ha mégis maradnál egy kis ideig, akkor előkészítünk neked egy lakosztályt.

-          Rendben – egyezett bele a lány. Majd az egyik kezével körözni kezdett, és a trónteremben egy kisebb forgószél alakult ki.

-          Bámulatos – ámult el Aro azonnal. – Micsoda erő, micsoda határozottság. Még újszülött csupán, de már most tökéletesen uralja a képességét. Rendkívüli.

-          Köszönöm – biccentett a lány. – Most már mehetek?

-          Lenne még néhány kérdésem – intette le Aro.

-          Tessék – forgatta meg a lány szemeit.

-          Kérlek, avass be, hogy ki változtatott át téged, Sandra – tette fel az első kérdést Aro.

-          Fogalmam sincs, én csak békésen sétáltam otthon Toscana gyönyörű vidékén, amikor megtörtént. Nem, mintha nem tudnád – állapította meg a lány.

-          Nocsak, mégiscsak tudod, hogy kik vagyunk?  - lepődött meg Caius.

-          Edward mesélt rólatok miközben idevonszolt – bökött fivéremre a lány.

-          Vagy úgy – biccentett Caius.

-          Miért vadásztál a területünkön? – tette fel Aro a következő kérdést.

-          Azért vadásztam itt, mert megszomjaztam, de nem látott senki Edwardon kívül. Hogyha tudtam volna, hogy ez a ti területetek, akkor nem lettem volna semmiképpen sem tiszteletlen – mondta határozottan.

-          Ismered a törvényeinket, Sandra? – tette fel Aro a következő kérdését.

-          Vannak törvényeink? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Sandra.

-          Természetesen – vágta rá Aro. – Kérlek, használd a könyvtárunkat, és engedd meg, hogy vendégül láthassunk az egyik lakosztályunkban.

-          Nos, rendben, elfogadom a meghívást, és köszönöm – mosolyodott el Sandra halványan. Furcsa ez a lány, először ellenáll, most meg mintha itt akarna maradni valamiért.

-          Részünkről a megtiszteltetés – vágta rá Aro. – Félix megmutatja neked a nyugati lakosztályaink egyikét – mondta határozottan.

-          Igen, Mester – biccentett rá Félix azonnal.

-          Rose, megtennéd, hogy segítesz eligazodni Sandrának a várban? – fordult felém Aro.

-          Nagyon szívesen – vágtam rá azonnal. Legalább megúsztam, hogy hozzám érjen.

-          Edward, merre jártál eddig, ha szabad tudnom? – kérdezte Aro.

-          Felfedeztem a környék erdőségeit, és a várost, aztán belebotlottam a lányba, aki igencsak nagy ellenállás tanúsított az idejövetellel kapcsolatban.

-          Értem, nos, nagyon hálás vagyok érte, hogy idehoztad, és megakadályoztad, hogy bajt csináljon. Ezért cserébe mostantól feltétel nélküli bizalmamat élvezed.

-          Biztosan? Mert szívesen megmutatom, ha látni kívánod – nyújtotta felé Edward a kezét. Hm… fordított pszichológia. Kockázatos, de ügyes.

-          Semmi szükség megerősítésre, ifjú barátom – intette le Aro. – Nincs okom kételkedni a szavadban. Huh, ezt megúsztuk.

-          Indulhatunk végre? – kérdeztem Edward felé fordulva.

-          Hát persze, ha megengeded – fordult vissza Aro felé.

-          Persze-persze, menjetek csak, és tanítsátok a lányt – hessegetett el minket Aro.

-          Máris hozzálátunk – mondtam mosolyogva. – Edward, elhoznál néhány könyvet a könyvtárból?

-          Természetesen – vágta rá azonnal. Később lesz hozzád egy-két keresetlen szavam. Üzentem neki gondolatban. Mire csak megforgatta a szemeit. Azután pedig Félixet és Sandrát követve lépdeltem végig a folyosón. Fiatal lány volt, de szerintem újszülöttnek túlságosan is nyugodt. Bár én sem voltam túlzottan vad, de nekem okom volt rá, a gyerekek miatt mindig kiegyensúlyozottnak kellett lennem, és az is akartam lenni. Ez a lány pedig az előbb elképesztően vad volt, most pedig teljesen nyugodt. Különös rejtély, amit ki kellene deríteni. Szerintem valami céllal jött ide, méghozzá nem is véletlenül…

(Nadine szemszöge)

Csendben figyeltem Kathy-t és Gabrielt, ahogy lassan ébredezni kezdtek. Edward nem régen ért vissza velük, de nem ébresztette fel őket. Bár, gondolom nem akart magyarázkodni. Én sem szívesen vártam volna meg, amíg felébrednek az „áldozataim”, akiket elraboltam. A lényeg, hogy Nathan sikerrel elérte, hogy Edward visszahozta őket. Más nem számít, csakis ez az egyetlen egy dolog. Szükség van itt Kathy-re és Gabrielre is mindenképpen. Bár arra nem számítottam, hogy Jasper ilyen gyorsan feltűnik a színen, méghozzá Alice társaságában. Edward vagy üzent nekik, bár erről nem tudok, vagy valamelyikük megérzése hozta őket vissza Volterrába. Csak nehogy baj legyen belőle, nem lenne jó, hogyha bárki meglátná őket a Volturiból. Már csak az a kérdés, hogy most megpróbáljam-e őket hazaküldeni, vagy várjak még, hátha kiderül, hogy pontosan miért is érkeztek. Nyilvánvalóan nyomós okuk van rá, hogy itt vannak, de így nem tudok megjelenni csak úgy egyszerűen Kathy és Gabriel lakásában, hanem teljesen hétköznapi lányként tudok csak bemenni, és beszélni velük. Vagy kihasználom, amíg Kathy alszik, és meglátogatom őt álmában. Ilyet tehetek.

-          Kathy – kezdtem el rá koncentrálni. Nagyon szépet álmodott. Egyszerűen csodálatos volt azt látni, amit ő. Gabriel és ő régen, még a boszorkányüldözések előtt boldogan egy csodálatos kis tóparton. Már a látvány is káprázatos. – Kathy – szólítottam meg újra.

-          Nadine? – fordult el Gabrieltől, és rám emelte a kíváncsi szemeit. – Ez nem az én álmom? Hogy kerülsz te ide? – tette fel a kérdéseit azonnal.

-          Ne aggódj, minden rendben van – kezdtem bele nyugtatóan. – Ez valóban a te álmod, csupán annyi történt, hogy egy kicsit beléptem az álmodba, mert most nem tudunk nyíltan beszélni, mert Alice és Jasper figyelnek titeket.

-          Hogyan? – lepődött meg. – Hiszen ők visszamentek Forks-ba.

-          Igen, de azóta visszajöttek ide valamiért – vágtam rá azonnal.

-          Ez attól tartok, hogy Edward műve lehet – sóhajtott fel Kathy.

-          Minden bizonnyal benne van a keze a dologban, én is így gondolom – bólintottam rá azonnal.

-          Rendben van, semmi gond, majd én megoldom, és hazaküldöm őket – mondta határozottan.

-          Na és ezt mégis, hogyan tervezed, ha szabad érdeklődnöm? – néztem rá kérdőn.

-          Egyszerűen csak megbeszélem velük a dolgot. Hiszen nekem Anne már sokat mesélt a családjáról, és azt is tudom, hogy Edward biztonságba akart helyezni minket, úgyhogy szerintem nyugodtan leülhetek velük, és megbeszélhetjük a dolgokat.

-          Hm… tulajdonképpen ez nem is rossz ötlet, de csak óvatosan. Nehogy eláruld magad – mondtam komolyan.

-          Emiatt nem kell aggódnod. Arra mindig vigyázok, hogy nehogy lebukjak – legyintett Kathy.

-          Oké, akkor csak ügyesen. Én addig megyek, és körbenézek egy kicsit Volterrában – vigyorodtam el.

-          Neked nem Anne-re kéne vigyáznod? – lepődött meg barátnőm.

-          Váltásban vagyok több angyallal. Egyébként te honnan tudsz ilyen sokat? – néztem rá kérdőn.

-          Most kaptam meg Anne levelét, hogy miért nem tudunk találkozni a megbeszélt helyen és időben. Éppen akkor olvastam el, amikor Edward kopogtatott az ajtón, aztán elrabolt minket – mondta komolyan.

-          Oh, akkor Anne tényleg nagyon megszeretett téged – mosolyodtam el. – Bár téged nem nehéz megszeretni – fűztem még hozzá.

-          Ugyan – pirult el azonnal. – Csak szeretek hallgatni. Mindig is szívesen hallgattam meg mások problémáit, hogyha volt rá igény.

-          Nos, ez egy nagyon hasznos képesség, az egyszer biztos – bólintottam rá.

-          Ráadásul nagyon élvezetes is, mert imádok másokon segíteni, és tanácsot adni – vigyorodott el.

-          Na és, akkor miért nem fogadod meg te is egy barátnő tanácsát? – kérdeztem kíváncsian.

-          Az én helyzetem Gabriellel teljesen más. Nekünk már volt egy meglehetősen rövid, de boldog kis időszakunk együtt. Ennyi jutott, de én boldog vagyok, hogy átélhettem egy kis boldogságot vele. Most viszont én angyal vagyok, ő pedig az egyik nagyhatalmú égi. Más kor, más helyzet, másmilyen lehetőségek. Ezt neked kellene tudnod a legjobban.

-          Szerintem pedig most ez is egy lehetőség. Te és ő, együtt, emberként – kezdtem bele az elemzésbe.

-          Szerintem meg inkább koncentráljunk a feladatra – mondtam határozottan. – Azt mondtad, hogy meg kell erősíteni mindenhol az őrségünket, és gondolkodtam rajta, hogy ez hogyan lenne a legkényelmesebben lehetséges például Volterra várában, ahol azért elég nehéz Lucifer elől elbújni, és arra jutottam, hogy…

-          Netalán arra, hogy valakit be kell építeni a várba, mintha közéjük tartozna? – kérdeztem mosolyogva.

-          Pontosan – vágta rá csillogó szemekkel. – Honnan tudtad, hogy…

-          Onnan, hogy nekem is pontosan ugyanez az ötletem támadt – vágtam rá boldogan. – Bár az égieknek nem tetszett, és a legtöbb angyalnak sem, de volt egy önkéntesünk, aki már be is épült – mondtam büszkén. Lucifer még csak nem is sejti, hogy közelebb vagyunk hozzá, mint gondolná, és így könnyebb lesz csapást mérni az ármánykodásaira, mint eddig bármikor…