137.
fejezet
(Rosalie
szemszöge)
Edward
már több, mint egy napja ment el, és semmi hír nincs róla. Próbálom kerülnli
Arót, de fogalmam sincs, hogy mit mondja neki, hogyha egyszer elcsíp és
rákérdez, hogy hová lett Edward. Most már nem tudom azt elsütni, hogy várost
néz, mert ahhoz túl sok idő telt el. Akkor meg ki a fenét hazudjak? Na és meg
akar bizonyosodni róla, hogy igazat mondok? Akkor mit csináljak? Nagyon elő
kellene már kerülnie, mert ez így egyre veszélyesebb. Vagy talán megfogadta a
tanácsomat, és hazament? Az lenne a legjobb, ez egészen biztos. Idegesen
járkáltam a szobában fel-alá, amikor kopogtatás hangja zavart meg. Ajaj, most
vagyok bajban. Emmett és Edward nem kopogtatna, ez valaki más. Talán el kellene
játszanom, hogy nem is vagyok itt. Igen, az lesz a legjobb.
-
Rosalie, tudom, hogy odabent vagy –
hallottam meg Félix hangját. – Hol van Edward Cullen, a Mester keresi, mert már
jó ideje nem látta.
-
A bátyám csak egy kicsit kikapcsolódik,
ennyi az egész – vágtam rá. Úgyis tudják, hogy idebent vagyok. Hol a fenében
van Emmett, amikor szükség lenne rá?
-
Vagyis leskelődik az unokahúga, és
Demetri után?
-
Vagyis elment, hogy egy kis
felfedezőkörutat tartson, mert nem sűrűn járunk Olaszországban – vágtam rá.
-
Rendben, ha így van, akkor nyilván nem
zavar, hogy velem kell jönnöd, és meggyőznöd róla a Mestert – állapította meg.
-
Kérek néhány percet, éppen most
fürödtem, még fel kell öltöznöm – próbáltam meg még egy kis időhöz jutni.
-
Itt várok – mondta Félix azonnal. –
Persze csak akkor, hogyha nincs szükséged esetleg segítségre – ajánlotta
nevetve.
-
Nem, köszönöm, én férjnél vagyok –
mondtam ingerülten.
-
Nem minden nőnél akadály az a pici
karikagyűrű. Tudod, olykor le is lehet venni néhány órára, és soha senki nem
fogja megtudni.
-
Sajnálom, de én hűséges vagyok a
férjemhez, úgyhogy ne is álmodozz - vágtam rá határozottan.
-
Ahogy óhajtod, én tudok várni –
válaszolta kissé csalódottan.
-
Várhatsz akár egy örökkévalóságig is –
szusszantottam fel.
-
Azt majd meglátjuk. Még meglehet, hogy
szükség lesz a segítségemre, és én semmit sem adok ingyen – mondta
határozottan.
-
Addig állj fél lábon – forgattam meg a
szemeimet sértetten. Mi a fenét képzel rólam ez az alak. Nem vagyok az a fajta
nő, aki csak úgy megcsalná a szerelmét.
-
Oh, én tudok várni – nevetett fel. –
Viszont a Mester elég türelmetlen típus, úgyhogy légy szíves, és igyekezz.
-
Jól van, nem kell úgy sürgetni, mindjárt
készen vagyok – vágtam vissza. Nem, mintha nem lettem volna felöltözve, de
talán minden perc számít, hogy ne bukjon le Edward.
-
Csak megállapítottam – mondta
türelmetlenül. – Egyébként pedig ne öltözöl, mert azt hallanám, úgyhogy fáradj
ki, légy szíves.
-
Ne hazudtolj meg – csattantam fel. –
Egyébként pedig már készen is vagyok – fűztem még hozzá. Majd jobb híján
kinyitottam előtte az ajtót.
-
Na végre, induljunk – nyújtotta a
karját.
-
Köszönöm, de nem kívánok élni a
lehetőséggel – állapítottam meg.
-
Ahogy gondolod – rántotta meg a vállát.
Na, most hogy legyek okos? Valamit nagyon gyorsan ki kell találnom, hogy ne
bukjon le Edward.
-
Rosalie – hallottam meg a hangját.
Remek, már hallucinálom is. – Kellene egy kis segítség, méghozzá gyorsan –
szólalt meg ismét.
-
Edward? – kérdeztem fennhangon, hogy ő
is halljon, hogyha tényleg itt van.
-
Nem, a kisördög, hát persze, hogy én
vagyok. Segítségre lenne szükségem – jelent meg előttünk, és maga után cibált
egy határozottan vad vámpírt. Valószínűleg valami újszülött lehet. – Nagyon
erős, és agresszív a kicsike – rántotta elém és Félix elé a nőt. Határozottan
szép volt a lány, de nagyon ellenségesen csapkodott a fogaival.
-
Mi a fenének hoztál ide egy újszülöttet?
– kérdezte Félix idegesen.
-
Azért, mert a ti területeteken akart
vadászni – vágta rá Edward azonnal.
-
Oh, az mindjárt más, azonnal a Mester
elé visszük – mondta Félix határozottan.
-
Igen, én is úgy gondoltam, hogy az
ilyesmit ő fogja eldönteni. Bár szerintem kár lenne a lányért, hogyha bántani
akarná – állapította meg Edward. – Ugyanis, tehetséges.
-
Nos, ez biztosan érdekelni fogja őt –
biccentett Félix. Mi a fenéért hozta ide Edward ezt a szerencsétlen lányt, el
akarja árverezni, vagy mi a szösz?
-
Ne aggódj, tudom, hogy mit csinálok –
súgta nekem. Nyilvánvalóan a gondolataimra válaszolva.
-
Mester, megtaláltam Edward Cullent,
ahogy kérted, és hoztam egy lányt, aki a mi területünkön vadászott – lökte Aro
elé a lányt Félix.
-
Nem tudtam, hogy ez valaki más területe
– állapította meg a lány mérgesen.
-
Hát persze, kedvesem – fogta meg a kezét
Aro azonnal. – Hm… érdekes. Megmutatnád nekem, hogy milyen képességgel bírsz,
amit Edward barátom már említett is?
-
Ha megmutatom, akkor elmehetek? –
villantak meg a lány szemei.
-
Nos, ha nem kívánod élvezni a
vendégszeretetünket, akkor természetesen távozhatsz, de ha mégis maradnál egy
kis ideig, akkor előkészítünk neked egy lakosztályt.
-
Rendben – egyezett bele a lány. Majd az
egyik kezével körözni kezdett, és a trónteremben egy kisebb forgószél alakult
ki.
-
Bámulatos – ámult el Aro azonnal. –
Micsoda erő, micsoda határozottság. Még újszülött csupán, de már most
tökéletesen uralja a képességét. Rendkívüli.
-
Köszönöm – biccentett a lány. – Most már
mehetek?
-
Lenne még néhány kérdésem – intette le
Aro.
-
Tessék – forgatta meg a lány szemeit.
-
Kérlek, avass be, hogy ki változtatott
át téged, Sandra – tette fel az első kérdést Aro.
-
Fogalmam sincs, én csak békésen sétáltam
otthon Toscana gyönyörű vidékén, amikor megtörtént. Nem, mintha nem tudnád –
állapította meg a lány.
-
Nocsak, mégiscsak tudod, hogy kik
vagyunk? - lepődött meg Caius.
-
Edward mesélt rólatok miközben
idevonszolt – bökött fivéremre a lány.
-
Vagy úgy – biccentett Caius.
-
Miért vadásztál a területünkön? – tette
fel Aro a következő kérdést.
-
Azért vadásztam itt, mert megszomjaztam,
de nem látott senki Edwardon kívül. Hogyha tudtam volna, hogy ez a ti
területetek, akkor nem lettem volna semmiképpen sem tiszteletlen – mondta
határozottan.
-
Ismered a törvényeinket, Sandra? – tette
fel Aro a következő kérdését.
-
Vannak törvényeink? – kérdezte felhúzott
szemöldökkel Sandra.
-
Természetesen – vágta rá Aro. – Kérlek,
használd a könyvtárunkat, és engedd meg, hogy vendégül láthassunk az egyik
lakosztályunkban.
-
Nos, rendben, elfogadom a meghívást, és
köszönöm – mosolyodott el Sandra halványan. Furcsa ez a lány, először ellenáll,
most meg mintha itt akarna maradni valamiért.
-
Részünkről a megtiszteltetés – vágta rá
Aro. – Félix megmutatja neked a nyugati lakosztályaink egyikét – mondta
határozottan.
-
Igen, Mester – biccentett rá Félix
azonnal.
-
Rose, megtennéd, hogy segítesz
eligazodni Sandrának a várban? – fordult felém Aro.
-
Nagyon szívesen – vágtam rá azonnal.
Legalább megúsztam, hogy hozzám érjen.
-
Edward, merre jártál eddig, ha szabad
tudnom? – kérdezte Aro.
-
Felfedeztem a környék erdőségeit, és a
várost, aztán belebotlottam a lányba, aki igencsak nagy ellenállás tanúsított
az idejövetellel kapcsolatban.
-
Értem, nos, nagyon hálás vagyok érte,
hogy idehoztad, és megakadályoztad, hogy bajt csináljon. Ezért cserébe mostantól
feltétel nélküli bizalmamat élvezed.
-
Biztosan? Mert szívesen megmutatom, ha
látni kívánod – nyújtotta felé Edward a kezét. Hm… fordított pszichológia.
Kockázatos, de ügyes.
-
Semmi szükség megerősítésre, ifjú
barátom – intette le Aro. – Nincs okom kételkedni a szavadban. Huh, ezt
megúsztuk.
-
Indulhatunk végre? – kérdeztem Edward
felé fordulva.
-
Hát persze, ha megengeded – fordult
vissza Aro felé.
-
Persze-persze, menjetek csak, és
tanítsátok a lányt – hessegetett el minket Aro.
-
Máris hozzálátunk – mondtam mosolyogva.
– Edward, elhoznál néhány könyvet a könyvtárból?
-
Természetesen – vágta rá azonnal. Később
lesz hozzád egy-két keresetlen szavam. Üzentem neki gondolatban. Mire csak
megforgatta a szemeit. Azután pedig Félixet és Sandrát követve lépdeltem végig
a folyosón. Fiatal lány volt, de szerintem újszülöttnek túlságosan is nyugodt.
Bár én sem voltam túlzottan vad, de nekem okom volt rá, a gyerekek miatt mindig
kiegyensúlyozottnak kellett lennem, és az is akartam lenni. Ez a lány pedig az
előbb elképesztően vad volt, most pedig teljesen nyugodt. Különös rejtély, amit
ki kellene deríteni. Szerintem valami céllal jött ide, méghozzá nem is
véletlenül…
(Nadine
szemszöge)
Csendben
figyeltem Kathy-t és Gabrielt, ahogy lassan ébredezni kezdtek. Edward nem régen
ért vissza velük, de nem ébresztette fel őket. Bár, gondolom nem akart
magyarázkodni. Én sem szívesen vártam volna meg, amíg felébrednek az
„áldozataim”, akiket elraboltam. A lényeg, hogy Nathan sikerrel elérte, hogy
Edward visszahozta őket. Más nem számít, csakis ez az egyetlen egy dolog.
Szükség van itt Kathy-re és Gabrielre is mindenképpen. Bár arra nem
számítottam, hogy Jasper ilyen gyorsan feltűnik a színen, méghozzá Alice
társaságában. Edward vagy üzent nekik, bár erről nem tudok, vagy valamelyikük
megérzése hozta őket vissza Volterrába. Csak nehogy baj legyen belőle, nem
lenne jó, hogyha bárki meglátná őket a Volturiból. Már csak az a kérdés, hogy
most megpróbáljam-e őket hazaküldeni, vagy várjak még, hátha kiderül, hogy
pontosan miért is érkeztek. Nyilvánvalóan nyomós okuk van rá, hogy itt vannak,
de így nem tudok megjelenni csak úgy egyszerűen Kathy és Gabriel lakásában,
hanem teljesen hétköznapi lányként tudok csak bemenni, és beszélni velük. Vagy
kihasználom, amíg Kathy alszik, és meglátogatom őt álmában. Ilyet tehetek.
-
Kathy – kezdtem el rá koncentrálni.
Nagyon szépet álmodott. Egyszerűen csodálatos volt azt látni, amit ő. Gabriel
és ő régen, még a boszorkányüldözések előtt boldogan egy csodálatos kis
tóparton. Már a látvány is káprázatos. – Kathy – szólítottam meg újra.
-
Nadine? – fordult el Gabrieltől, és rám
emelte a kíváncsi szemeit. – Ez nem az én álmom? Hogy kerülsz te ide? – tette
fel a kérdéseit azonnal.
-
Ne aggódj, minden rendben van – kezdtem
bele nyugtatóan. – Ez valóban a te álmod, csupán annyi történt, hogy egy kicsit
beléptem az álmodba, mert most nem tudunk nyíltan beszélni, mert Alice és
Jasper figyelnek titeket.
-
Hogyan? – lepődött meg. – Hiszen ők
visszamentek Forks-ba.
-
Igen, de azóta visszajöttek ide
valamiért – vágtam rá azonnal.
-
Ez attól tartok, hogy Edward műve lehet
– sóhajtott fel Kathy.
-
Minden bizonnyal benne van a keze a
dologban, én is így gondolom – bólintottam rá azonnal.
-
Rendben van, semmi gond, majd én
megoldom, és hazaküldöm őket – mondta határozottan.
-
Na és ezt mégis, hogyan tervezed, ha
szabad érdeklődnöm? – néztem rá kérdőn.
-
Egyszerűen csak megbeszélem velük a
dolgot. Hiszen nekem Anne már sokat mesélt a családjáról, és azt is tudom, hogy
Edward biztonságba akart helyezni minket, úgyhogy szerintem nyugodtan leülhetek
velük, és megbeszélhetjük a dolgokat.
-
Hm… tulajdonképpen ez nem is rossz
ötlet, de csak óvatosan. Nehogy eláruld magad – mondtam komolyan.
-
Emiatt nem kell aggódnod. Arra mindig
vigyázok, hogy nehogy lebukjak – legyintett Kathy.
-
Oké, akkor csak ügyesen. Én addig
megyek, és körbenézek egy kicsit Volterrában – vigyorodtam el.
-
Neked nem Anne-re kéne vigyáznod? –
lepődött meg barátnőm.
-
Váltásban vagyok több angyallal.
Egyébként te honnan tudsz ilyen sokat? – néztem rá kérdőn.
-
Most kaptam meg Anne levelét, hogy miért
nem tudunk találkozni a megbeszélt helyen és időben. Éppen akkor olvastam el,
amikor Edward kopogtatott az ajtón, aztán elrabolt minket – mondta komolyan.
-
Oh, akkor Anne tényleg nagyon
megszeretett téged – mosolyodtam el. – Bár téged nem nehéz megszeretni – fűztem
még hozzá.
-
Ugyan – pirult el azonnal. – Csak
szeretek hallgatni. Mindig is szívesen hallgattam meg mások problémáit, hogyha
volt rá igény.
-
Nos, ez egy nagyon hasznos képesség, az
egyszer biztos – bólintottam rá.
-
Ráadásul nagyon élvezetes is, mert
imádok másokon segíteni, és tanácsot adni – vigyorodott el.
-
Na és, akkor miért nem fogadod meg te is
egy barátnő tanácsát? – kérdeztem kíváncsian.
-
Az én helyzetem Gabriellel teljesen más.
Nekünk már volt egy meglehetősen rövid, de boldog kis időszakunk együtt. Ennyi
jutott, de én boldog vagyok, hogy átélhettem egy kis boldogságot vele. Most
viszont én angyal vagyok, ő pedig az egyik nagyhatalmú égi. Más kor, más
helyzet, másmilyen lehetőségek. Ezt neked kellene tudnod a legjobban.
-
Szerintem pedig most ez is egy lehetőség.
Te és ő, együtt, emberként – kezdtem bele az elemzésbe.
-
Szerintem meg inkább koncentráljunk a
feladatra – mondtam határozottan. – Azt mondtad, hogy meg kell erősíteni
mindenhol az őrségünket, és gondolkodtam rajta, hogy ez hogyan lenne a
legkényelmesebben lehetséges például Volterra várában, ahol azért elég nehéz
Lucifer elől elbújni, és arra jutottam, hogy…
-
Netalán arra, hogy valakit be kell
építeni a várba, mintha közéjük tartozna? – kérdeztem mosolyogva.
-
Pontosan – vágta rá csillogó szemekkel.
– Honnan tudtad, hogy…
-
Onnan, hogy nekem is pontosan ugyanez az
ötletem támadt – vágtam rá boldogan. – Bár az égieknek nem tetszett, és a
legtöbb angyalnak sem, de volt egy önkéntesünk, aki már be is épült – mondtam
büszkén. Lucifer még csak nem is sejti, hogy közelebb vagyunk hozzá, mint
gondolná, és így könnyebb lesz csapást mérni az ármánykodásaira, mint eddig
bármikor…
Szia!
VálaszTörlésEdwardnak ügyesen súgott Nathan.. ám bár a lány, tuti biztos hogy Lucifer küdte, hogy Edwardé ne lehessen majd Bella... Hogy ez a lány tegyen keresztbe a családnak, és "elvarázsolja" Edwardot.. Ám bár Rose és Alice is okos.. csak látnak vmit és közbe lépnek óvatosan na meg a mi angyalkáink is!:)Remélem h Gabriel és Kathy összejönnek:)
Melinda
szia!
VálaszTörlésmost olvasom az előző kommentelő írását... és nem értek vele egyet:P
az a véleményem, hogy a csaj, akit Edward hozott az pont, hogy az égiek beépült embere...
" Bár az égieknek nem tetszett, és a legtöbb angyalnak sem, de volt egy önkéntesünk, aki már be is épült "
na a saját kommentem viszont: húúúúúúúúú
bocsi de ennél értelmesebben nem megy :P bár arra még nem jöttem rá, hogy Edward mit tudhat és mit nem az égiekről... de a csaj egyértelműen az égiektől van.
Felixet nem értettem az elején, hogy mióta akarja megkapni Rose-t, vagy legalábbis bepróbálkozni nála... de minden ki fog derülni, ahogy megismertem a stílusod :)
viszont én most már Anne-ékről szeretnék infót kapni :D
siess :D
puszi
Mono
Szia! De régen olvastam már ezt a történeted... Mostanában nem volt időm. nnek ellenére nagyon tetszett. Lucifer nem semmi már. Amit Anne-nal és Demetrivel leművel... Nadine és Kathy terve nagyon tetszik, gondolom a beépített lány Sandra. Kíváncsi vagyok, hogy Edward tudja-e hogy nem csak egy átlagos vámpír. Kíváncsi vagyok hogy Alice és Jasper hogy kerül oda. Mármint Edward hívta őket? Gondolom igen, hogy megfigyeljék Kathyt. Kíváncsi vagyok a folytatásra!
VálaszTörlésSzia
VálaszTörlésnagyon rövid leszek, mert nem sok időm van mostanában:
tetszett ez a fejezet is, izgultam Rose-zal, vártam Edwardot :-D és nagyon kíváncsivá tettél Sandrával kapcsolatban.
Várom a következőt :-D
Üdv:
Odile
Szia Melinda!
VálaszTörlésKöszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D Hamarosan kiderül még néhány információ Sandráról is :)
Puszi
Szia Mono!
Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D Félix igazából csak szórakozni szeretne egy kicsit Rose-zal, és igen, hamarosan hozok egy Anne és Demetri fejit :) Edward gondolataira is sort fogok keríteni ígérem:)
Puszi
Szia Aileen!
Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D Hamarosan kiderül minden Alice-ről és JAsperről is, meg természetesen a többiekről is :)
Puszi
Szia Odile!
Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D Hamarosan hozom a folytatást :)
Puszi