The Beauty and the Bear - 136. fejezet

136. fejezet

(Emmett szemszöge)

Eddig azt hittem, hogy apának lenni könnyű, de rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem az. Vegyesek az érzelmeim. Soha nem gondoltam volna, hogy a kislányom ilyen gyorsan elkezd érdeklődni a férfiak iránt. Ráadásul nem valami ficsúr érdekli, akire ránézek és szörnyet hal, hanem az egyik legerősebb Volturi testőr. Mondjuk, hogyha Demetri nem érdeklődne őszintén a lányom iránt, akkor soha nem hagynám, hogy akárcsak egy ujjal is hozzáérjen, így viszont talán kap egy esélyt, úgy húsz év múlva. A szívem mélyén valamiért úgy érzem, hogy lehet közös jövőjük, de természetesen csakis velünk, és nem a Volturival. Soha nem hagynám itt a lányomat, ez a hely nem méltó hozzá. Lesz még itt bajunk, ez egészen biztos. Ráadásul azzal sem tudok mit kezdeni, hogy Edward eltűnt már egy napja. Rosalie pedig tud valamit. Egészen biztos vagyok benne, hogy Anne üzent neki valamit gondolatban, és én ki fogom deríteni, hogy mi volt az. Viszont most megyek, és megnézem, hogy a lányom jól van-e, mert hogyha egyetlen egy hajszála is meggörbül, akkor ha kell, gondolkozás nélkül kiirtom az egész Volturit. Kezdve Demetrivel és Aróval.

-          Te mire készülsz? – jelent meg szerelmem hirtelen.

-          Csak elmegyek vadászni – vágtam rá egyértelműen.

-          Oh, akkor jó – bólintott kedvesem azonnal. – Veled tartsak?

-          Ne, inkább maradj itt, hátha Edward visszajön – mondtam határozottan. – Jobb lenne, ha legalább egyikünk itt lenne, amikor visszaér – néztem rá komolyan.

-          Azt hiszem, hogy igazad van – mondta elgondolkodva. – Kérlek, siess vissza – fűzte még hozzá. Majd gyors csókot nyomott a számra.

-          Természetesen – vágtam rá. – Nem leszek tovább távol, mint egy-két óra – ígértem meg azonnal.

-          Rendben, az nagyon jó lesz – bólintott rá Rose azonnal. Még szerencse, hogy mindenféle fenntartás nélkül megbízik bennem. Bár soha nem adtam rá okot, hogy ne tegyen így.

-          Helyes, akkor sietek vissza, kicsim – csókoltam meg szenvedélyesen. Nem voltak ellenemre az ártatlan kis szájra puszik sem, de azért egy férfi csókoljon meg rendesen egy nőt. Nem igaz?

-          Huh, ezután még jobban siess – mondta szerelmem kótyagos hangon. Hát igen, tudom, hogy mi kell a nőnek. Húztam ki magam büszkén.

-          Ahogy csak a lábaim bírják – ígértem meg újra, de a lábaim már nagyon is a lányunk felé tartottak volna most a legszívesebben. Huh, Emmett elszalaszt egy potenciális huncutkodást? Ez igazán bizonyítja, hogy kevés fontosabb dolog van a lányomnál, vagyis csak kettő egyenrangúan fontos dolgom van rajta kívül, méghozzá Gabriel és Rosalie. Bármelyikükért szó nélkül feláldoznám az életem, hiszen ők adnak értelmet neki. Nem vagyok egy lelkizős típus, de a család, mégiscsak család. Ki más imádhatná őket jobban rajtam kívül? Hiszen annyira tökéletesek, és szépek, jólelkűek, és ami a legfontosabb olyan kristálytiszta a lelkük, mint a legnemesebb forrás vize. Imádom őket, és azt hiszem, hogy ez így is van rendjén.

-          Szép napot, Emmett – jelent meg Aro mellettem. Hát ez az őrült meg mi a fenét keres a kifelé tartó folyosón?

-          Helló, Aro – viszonoztam a köszöntést.

-          Hová tartasz? Már ha szabad érdeklődnöm – nézett rám kérdőn.

-          Megszomjaztam, úgyhogy elmegyek vadászni a környékre – válaszoltam azonnal.

-          Na és ezt meg is erősítenéd? – nyújtotta felém a kezét kíváncsian. Én pedig azonnal egy szép, zamatos medve nyakára gondoltam.

-          Oh, nem is gondoltam volna, hogy már ilyen szomjas lehetsz. A te gondolataidtól, én magam is megszomjaztam – nyelt egy nagyot.

-          Nos, semmi akadálya, hogy velem tarts és kipróbáld, hogy milyen ízletes is tud lenni egy szép, megtermett mackó zamata.

-          Köszönöm, ez igazán kedves felajánlás, de én sokkal jobban kedvelem az emberi vért – vágta rá határozottan.

-          Kóstoltál már mackót? – kérdeztem kíváncsian.

-          Természetesen nem, szerintem az ellentmond fajunk alapvető táplálkozási szokásainak.

-          Nos, ebben a kérdésben nem tudok vitába szállni. Mivel én átváltozásom óta állatok vérét iszom, így számomra az a természetes táplálékforrás – mondtam határozottan.

-          Igen, hiszen Carlisle nevelése vagy te is. A barátom igen különleges, de nem mindig értek egyet vele. Mindig is sajnáltam, hogy megtagadta az embervért. Ha nem így lenne, akkor helyet kínáltam volna neki a Volturi sorai között, ez egészen biztos.

-          Ez nyilvánvalóan nagyon megtisztelő, de én magam is szívesebben vagyok emberek között, és élek viszonylag normális életet, minthogy megöljem őket. Valószínűleg ez annak is betudható, hogy a lányom és a fiam is félig emberek – mondtam határozottan.

-          Nos, ez valóban nyomós érv – bólintott rá Aro elgondolkodva. – Mindkét gyermeked nagyon izgalmas jelenség, bár a lányod talán egy kicsit vagányabb, ha nem sértelek meg.

-          A lányom valóban kevésbé nyugodt természet, mint a fiam, ezt mindenképpen el kell ismernem – egyeztem bele. – Ez mindig is így volt. A lányok egyébként is korábban érnek, ez köztudott. Lehet, hogy később a fiam is ilyen lesz.

-          Igen, erre valóban megvan az esély – mosolyodott el. – Na de nem tartalak fel. Menj csak vadászni nyugodtan.

-          Megkérdezhetem, hogy te merre tartasz? – néztem rá érdeklődően.

-          Természetesen – vágta rá azonnal. – Éppen Jane büntetését igyekszem előkészíteni.

-          Nocsak, mégiscsak kap büntetést? – vontam fel a szemöldököm.

-          Mivel megtámadta a vendégeimet mindenképpen szükséges, hogy megkapja a méltó büntetését emiatt – mondta Aro határozottan.

-          Na és mi lesz a büntetés? – kérdeztem kíváncsian.

-          Két hét, és három nap elzárás emberi vér fogyasztása nélkül – mondta büszkén. Huhú, oda ne rohanjak. Most táplálkozott, látszik a szemén, és két hét három napot kapott, amikor nagyjából kéthetente szoktak inni. Ennyi erővel megsimogathatta volna a buksiját is, hogy jaj, de ügyes vagy, amikor gonoszkodsz. Bár valószínűleg Aro kérte meg rá, hogy támadja meg Edwardot.

-          Kemény büntetés – mondtam komolyan. Nem kell, hogy azt higgye, hogy tiszteletlen vagyok, nehogy emiatt szoruljon bárki is közülünk. Bár szerintem ez a büntetés egyenlő a vicc kategóriájával.

-          Örülök, hogy így látod – mondta elégedetten. – Szeretek tisztességesen, és igazságosan eljárni, úgyhogy ez számomra csodálatos mondat volt.

-          Ha megbocsájtasz, akkor én most már tényleg távoznék – mondtam kissé keményebb hangon.

-          Oh, természetesen. Nem akartalak feltartani. Jó vadászatot, ifjú barátom – bocsátott el végre.

Sosem volt ínyemre a bájcsevegés, főleg nem egy ilyen alakkal, úgyhogy ez maga volt a megváltás. Végre megint egyedül szelhetem át a folyosókat, ahogy azt mindig is szerettem. Amint pedig kiértem az erdőbe már száguldottam is a kisház felé. Szerencsére elég pontos leírás volt róla, hogy hol van, ezért semmi pillanat alatt megtaláltam a házat. Nagyon halkan közelítettem meg, nehogy meghalljanak, azután pedig beleselkedtem az ablakon. Kicsit izgultam, nehogy megérezzék az illatomat, de amikor belestem nem láttam ott senkit. Ezek szerint elmentek valahová. Hát így nehéz lesz meglesnem őket. Azt hiszem, hogy tényleg elmegyek vadászni ebben az esetben. Vadászat után pedig visszajövök és megpróbálkozom újra. Ahogy ezt kigondoltam, a lábaim már el is indultak az erdő mélye felé, és már kerestem is az illatot, hátha valamerre rejtőzik egy finom kis medve. Már éppen indultam volna az illat után, amikor harsány kacagást hallottam meg a fák közül. Halkan settenkedtem egy kicsit közelebb vigyázva, hogy a széllel szemben menjek, a látvány pedig, ami elém tárult egyszerűen hihetetlen volt. Demetri kényelmesen ült, a hátát egy fának vetette, míg gyengéden masszírozta a vállát. Anne pedig talán boldogabbnak tűnt, mint valaha. Az aggodalom, ami eddig marta a szívemet egy csapásra szertefoszlott. Anne és Demetri most tökéletesen olyanok voltak, mint Rose és én, még amikor emberek voltunk. Nagyon is emlékeztettek saját magunkra. Ez egyszerűen hihetetlen. Demetri őszintén szereti a lányomat, ezt a viselkedést, és ezt a nézést nem lehet színlelni. Ő nem tartozik bele Aro beteges játékaiba. A jelek szerint ez a férfi is csak az ármánykodó Mestere áldozata. Talán létezhet bimbózó románc Volterra várában? Nem hiszem, hogy sokszor történt már ilyen. Mindenesetre tetszik, amit látok. Viszont tovább kellene mennem, mert nem szeretnék lebukni, egyáltalán nem. Éppen ahogy eldöntöttem, hogy tényleg elmegyek vadászni már meg is éreztem a vad mámorító illatát. Hm… nem is gondoltam volna, hogy itt tényleg találni fogok egy medvét.

-          Azonnal el kell csípnem ezt a vacsit – villantak meg a szemeim.

Majd azonnal a préda után vetettem magam. Néhány perccel később pedig már meg is találtam, amit kerestem. Egy hatalmas példány, és mind az enyém. Mit kívánhatnék még ezen kívül? Amint a medvére vetettem magam, és átharaptam az ütőerét a mámor azonnal elöntötte az agyamat, és szinte azonnal meg is nyugodtam az éltető vértől. Nem kellett sok a medvének, hogy kimúljon, én pedig visszatértem a valóságba. Az agyam újra megtelt a családom iránt érzett aggodalommal, de a lányom iránt érzett aggodalmam jelentősen csökkent, ugyanis ma megláttam azt Demetri és a lányom között, amit mindig is szerettem volna látni. Ez pedig nem más, mint az egymás iránt érzett szeretet és tisztelet. Elégedetten hoztam rendbe a kissé bepiszkolódott ruháimat, majd felpattantam és már rohantam is vissza a kastély felé, abban a boldog tudatban, hogy a lányom jó kezekben lesz itt ezalatt az egy hét alatt. Most már csak az maradt hátra, hogy Edward is előkerüljön…

(Nathan szemszöge)

Már azt hittem, hogy soha nem érem utol Edwardot. Egyszerűen hihetetlen, hogy így át tudott verni, pedig mindig is egyenes jellemnek ismertem. Mármint persze képletesen, hiszen nem ismerem konkrétan, de ez a húzás határozottan távol állt tőle. Bár, ha belegondolok, végül is csak akkor alkalmazott agresszív megoldást, amikor Kathy és Gabriel nemet mondott a kérésére, ami a távozásukról szólt.

-          Edward, te nem akarod megtenni ezt. Képesek vagytok megvédeni Anne barátnőjét, ráadásul nagyon gyanús lenne, hogyha hirtelen eltűnne a lány. Azonnal te lennél az első gyanúsított, és akkor Anne-nek hatalmas bűntudata lesz. Inkább figyeljétek őket felváltva, akkor a Volturi nem fér a közelükbe. Gondold át a stratégiát – sugalltam felé halkan. Nagyon reméltem, hogy beleegyezik a gondolatba, és teljesíti a kérésemet, ami egészen biztosan a leghelyesebb út, legalábbis én őszintén így gondolom.

-          Talán változtatnom kéne a terven – állt meg hirtelen. – Nem, megígértem Anne-nek, hogy megoldom, bármi áron – indult el újra.

-          Nem, gondolj csak bele. Anne sosem lesz boldog, hogyha egy életre elveszíti a legjobb barátnőjét – suttogtam halkan.

-          Anne boldogsága mindennél fontosabb – mondta mosolyogva. Majd megfordult Kathy-vel és Gabriellel együtt, és elindult visszafelé. – Álljunk meg, Anne mégiscsak engem kért meg.

-          Edward, gondolkozz logikusan – kezdtem bele újra. – Te is tudod, hogy az lenne a legjobb Anne számára, hogyha nem veszítené el a barátját. A felügyeletet megtartani felettük pedig nem nehéz – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Nem rabolhatom el őket, Anne számára már túlságosan is fontosak – mondta Edward immáron határozottan. Majd elindult visszafelé. Ez igazán megnyugtató tény volt a számomra, ugyanis kezdtek az ötletek kifogyni a tarsolyomból. – Anne? – kezdett el Kathy ébredezni halkan. – Mi történt velem? Nagyon fáj a fejem – nézett körbe Kathy kókadtan.

-          Sajnálom, ez nyilvánvalóan az én hibám – pillantott rá Edward bűnbánó arccal.

-          Hol vagyok? Hol van Gabriel? – kérdezte még mindig kábultan.

-          Gabriel a másik karomban van. Azt hiszem, hogy neki egy kicsit több altató jutott – mosolyodott el Edward halványan. – Nagyon sajnálom, hogy elkábítottalak titeket, és elraboltalak, de most megint el kell kábítanom téged, hogy hazavihesselek.

-          Miért akarsz megint elkábítani? – kérdezte Kathy. A következő pillanatban azonban már megint aludt, miután Edward megnyomott egy pontot a nyakán.

-          Hm… valamire csak jó volt az a gyógyászati könyv. Ki gondolta volna, hogy ilyen könnyedén működik? – vigyorodott el elégedetten. – Na, gyerünk, nemsokára hajnalodik, és addigra el kell érnem a fákat – mondta. Majd rohanni kezdett az erdő felé, és még hajnal előtt oda is ért. Nagyon jól futott, ami azt illeti, tényleg alig értem utol. Bár az a lényeg, hogy utolértem. Kathy mondjuk lehet, hogy egy kicsit nyűgös lesz két elkábítás után, de azt hiszem, hogy ez a legkisebb gondunk. Most már nemcsak Anne és a családja számára fontos a fokozott védelem, hanem Kathy és Gabriel védelme is erősítést igényel. Méghozzá nem is kicsit. Mivel Aro Kathy-t akarja felhasználni a zsarolásaihoz, nekem pedig van egy tippem, hogy kitől tudta meg Aro, hogy merre keresse azt az embert, aki közel áll Anne szívéhez. Értekeznem kell Nadine-nal. Ahogy nála, úgy nálam is stratégiára van szükség. Edward rendben lesz, még elég messze van Volterrától, egy fél órára nyugodtan magára hagyhatom, azt hiszem.

-          Nadine – gondoltam kedvesemre behunyt szemmel. A következő pillanatban pedig már mellette is termettem.

-          Nathan, én nagyon sajnálom… - kezdett bele azonnal, de leállítottam.

-          Semmi baj – simítottam végig az arcán. – Azt hiszem, hogy okkal vagyunk mind a ketten feszültek, de a jó hír az, hogy sikerült megállítanom őket. Edward már vissza is fordult, estére visszaér a városba, hogyha tudja tartani a tempót.

-          Remek – mosolyodott el Nadine. – Anne és Demetri is jól vannak, szerencsére.

-          Azt hiszem, hogy tényleg ráfér mindkettőnkre az erősítés – mondtam határozottan.  

-          Hát, egy kevés nem fog ártani – bólintott rá azonnal.  

-          Akkor menjünk, és beszéljük meg az új stratégiát. Úgy látom, hogy most mindkettőnk védencei biztonságban vannak. Lucifer nem támad, amíg nem izgalmas szerinte a helyzet – ajánlottam a lehetőséget. Minél előbb átrágjuk magunkat a dolgon, annál jobb.

-          Rendben, gyerünk – fogta meg a kezem Nadine.