The Beauty and the Bear - 109. fejezet

109. fejezet

(Nadine szemszöge)

Komolyan mondom, hogy életemben először talán teljesen tanácstalanná váltam. Egyáltalán nem tudtam, hogy hogyan kéne tovább mennünk. Megadtuk a lehetőséget Alice számára, hogy lássa a jövő néhány darabját, és így némi betekintést kapjon Anne lehetőségeibe, de a kép még számomra sem teljes. Olyan sok lehetőség van még ezelőtt a lány előtt, és senki sem tudhatja, hogy melyik utat választja. Még én sem, pedig én igazán jól át szoktam látni a lehetséges történéseket. Olyan különös kezd lenni ez az út, amire ráléptünk, és amire Rose-t is ráléptettük.

-          Mi a baj, kedvesem? – jelent meg mellettem szerelmem. – Nagyon elgondolkodtál.

-          Valóban így van – biccentettem. – Csak a lehetőségeken agyaltam. Tudod, furcsa, hogy mennyire sok eshetőség közül választhat minden lény a földön. Vajon mi lett volna, hogyha mi más úton indulunk el? – kérdeztem kíváncsian.

-          Azt már sohasem tudhatjuk meg, de annyi biztos, hogy helyesen döntöttünk mindketten – mondta határozottan.

-          Na és mitől is vagy ilyen biztos ebben? – néztem rá döbbenten.

-          Attól vagyok ilyen biztos ebben, hogy most úgy élünk, ahogy mindig is akartunk, tehát a döntéseink tökéletesen oda vezettek, ahová el szerettünk volna jutni – mondta határozottan.

-          Ez mondjuk tény – mosolyodtam el én is. Mindig is az volt az álmom, hogy segíthessek azokon, akiknek lehetne jobb az élete, csak tudják maguktól megoldani, valami oknál fogva.

-          Na látod – biccentett rá. – Én hiszek abban, hogy minden okkal történik, ebből pedig az következik, hogy Anne is megtalálja a maga útját, ami jó lesz neki, és jó lesz a családjának is. Csak kapnia kell lehetőséget – mondta Nathan teljes meggyőződéssel.

-          A lehetőséget megkapja, ezt tudom garantálni is – vágtam rá azonnal.

-          Akkor nincs is miért aggódni. A végeredmény biztosan tökéletes lesz, legalábbis egy kis segítséggel egészen biztos – mondta határozottan.

-          Hogy gondoltad az a kis segítséget? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-          Amíg Anne és Rose rendezik az életüket, addig te és én szépen akadályozzuk Lucifer ténykedését. Szerintem tökéletes terv – állapította meg.

-          Nos, valóban nagyszerűen hangzik – vágtam rá azonnal.

-          Mert az én gondolataim mindig azok szoktak lenni – állapította meg.

-          Na, azért ezzel tudok vitatkozni – forgattam meg a szemeimet.

-          Nem tudom, hogy mire gondolsz, de nem hiszem, hogy tudnál – legyintett nevetve.

-          Jól van, hagyjuk a témát, majd kivesézzük, hogyha lesz rá idő – mondtam határozottan. – Most inkább megkérlek rá, hogy figyeld Edwardot, mert Lucifer állandóan körülötte ólálkodik, amióta kitalálta a legújabb remek ötletét, miszerint Bella lesz a menyasszonya. Mást sem csinál mostanában, csak azon gondolkodik, hogy ki lehetne az asszonya.

-          Ha tudnád, hogy micsoda fertő van odalent.

-          Azt hiszem, hogy azért nagyjából sejtem a dolgot – mondtam szörnyülködve.

-          Lehetséges, de hidd el, rosszabb, mint amit el tudnál képzelni – vágta rá határozottan. – Na, de most nem ez a lényeg. Megyek és figyelem Edwardot. Beavatkozzak, hogyha eldurvul a helyzet? – kérdezte szerelmem kíváncsian.

-          Nyugodtan sugallhatsz, hogyha a helyzet megkívánja – vágtam rá határozottan.

-          Rendben, akkor megyek is – nyomott gyors csókot a számra.

Majd egy szempillantás alatt eltűnt. Én pedig úgy határoztam, hogy itt az ideje megnézni Rose-t. Remélem, hogy már befejezték Emmettel a házaséletet, mert nem szeretnék rájuk törni, ha nem muszáj. Mindenesetre próba szerencse, úgyhogy megyek, és megpróbálkozom. Ahogy ezt kigondoltam már a szobájukban is voltam. Legnagyobb örömömre már csak egymás karjában feküdtek, de mivel Emmett még mindig ott volt nem jelenhettem meg előtte. Legalábbis Emmett előtt nem. Így csak Rosalie előtt tettem láthatóvá magam, aki azonnal észre is vett. Így én a fürdő felé vettem az irányt, abban a reményben, hogy követni fog. Nem sokkal később pedig már nyílt is az ajtó, és Rose lépett be rajta.

-          Szia – köszönt halkan. – Tudsz valamit Lucifer tervéről? – kérdezte kíváncsian.

-          Miután téged nem kapott meg, most az a terve, hogy Bellát szerzi meg magának – vallottam be azonnal. Ezt joga van tudni.

-          Bellát? De hát ő annyira ártatlan, és szemérmes. Egyáltalán nem olyan lány, akit Lucifer akarhat – mondtam határozottan.

-          Nos, Lucifernek pontosan azért csábító, mert oly ártatlan, akit kellő kínok között egy gyönyörű, de veszélyes amazonná tud formálni, aki mindent képes megtenni, amit csak kíván tőle. Tökéletes feleség alap lehetne neki Bella, pontosan a tisztasága miatt. Egy ártatlan leányt nem nehéz elcsábítani. A naivitásából fog erőt meríteni.

-          Ez nem történhet meg. Edward soha nem hagyná, hogy elvegyék tőle Bellát – vágta rá Rose.

-          Edward nem hagyná, ez biztos, de hogyha Lucifernek sikerül összeboronálni Anne-t, és Edwardot, akkor minden realitás, amit eddig ismertünk megváltozik – magyaráztam komolyan.

-          Edward nem olyan férfi, aki kikezdene Anne-nel. Jobban aggódom emiatt a Demetri Volturi ügy miatt. Úgy látom, hogy Anne-nek imponál ez a furcsa férfi. Vagyis imponált, amíg meg nem tudta, hogy egy Volturi testőrrel beszélget. Viszont Demetri normális volt, amikor Anne eltűnt, és segített megkeresni őt. Még nem tudom, hogy pontosan hova kéne tennem őt. Alice látomásait pedig nem értem, hiszen nem szokta látni Anne és Gabriel jövőjét, legalábbis hosszú távon nem. Rövid távon már megtanuta kezelni a félvérségüket, de ilyen távoli időpontot, mint Anne-t felnőttként még sosem látott ezelőtt – gondolkodott el Rosalie.

-          Segítettünk egy kicsit neki ebben – vallottam be.

-          Akkor te tudod, hogy mi volt a harmadik lehetőség, amikor Anne férfi nélkül volt a látomásban egy gyermekkel – nézett rám kíváncsian.

-          Nem mondhatom el, sajnálom – mondtam határozottan.

-          Miért nem? – kérdezte döbbenten.

-          Azért, mert mindent nem árulhatok el még neked sem. A dolgoknak a maguk útján kell haladnia, és ehhez szükség van a meglepetés erejére is. Hidd el nekem – magyarázkodtam azonnal. Mindent még én sem árulhatok el neki.

-          Rendben van – sóhajtott fel. – Az új életem is nektek köszönhetem, úgyhogy feltétel nélkül megbízom benned.

-          Köszönöm – öleltem meg boldogan. Majd el is tűntem, mert Emmett készült kinyitni az ajtót.

-          Mit csinálsz itt, Baby? – hallottam még a hangját, de utána már a lakosztályomban is voltam…

(Rosalie szemszöge)

Különös volt ez a beszélgetés, amit Nadine-nal folytattam. Nagyon sok talány volt benne, de az is egészen bizonyos, hogy Nadine és a többiek urai a helyzetnek. Legalábbis nagyon remélem, hogy így van. Az nem lehet, hogy egy szempillantás alatt elvesszen az, amiért eddig dolgoztunk.

-          Mit csinálsz itt, Baby? – állt elém Emmett, hogy rá figyeljek. – Kivel beszéltél itt?

-          Én? Senkivel – vágtam rá azonnal.

-          Pedig hallottam a hangodat, csak azt nem, hogy mit mondasz – makacskodott tovább.

-          Nem beszéltem senkivel, csupán hangosan gondolkodtam – mondtam határozottan.

-          Na és min gondolkodtál? – kérdezte kíváncsian.

-          Hogy hogyan oldjuk meg a kialakult helyzetet – sóhajtottam fel.

-          Carlisle ismeri a Volturi vezetőket. Úgyhogy nincs miért aggódni. Azt mondta, hogy mindent meg fog beszélni Aróval, és akkor minden rendben lesz. Amint ideérnek, már indulunk is Volterrába. Minél előbb ellátogatunk hozzájuk, annál jobb – magyarázta Emmett.

-          Szerintem ez nem a legjobb ötlet – állapítottam meg. – Nem kéne Anne-t odavinni az oroszlán barlangjába.

-          Most már Demetri Volturi tud róla, tehát nem sok mindent tehetünk. Talán így jobban jön ki a helyzet, mert mégiscsak mi keressük fel őket, és nem fordítva. Carlisle és Esme szerint ez a legkézenfekvőbb megoldás – mondta Emmett ellentmondást nem tűrve. – Hallgassunk a szüleinkre. Nekem sem tetszik a dolog, de mindenki szerint ez a legjobb megoldás.

-          Viszont egyvalamiről még nem tudnak, pontosabban egyvalakiről – kezdtem bele.

-          Na és kiről? – lepődött meg szerelmem.

-          Gabriel létezését titokban tartottam – mondtam elszántan.

-          Akkor erről még beszélünk, ha a többiek is ideértek. Mert akkor Gabrielt talán eltitkolhatjuk. Bár, ha jobban meggondolom, akkor mégsem, hiszen Aro minden gondolatról tud, ami valaha is megfordult a fejünkben, tehát Gabriel léte is kiderül – mondta szerelmem elgondolkodva.

-          Nos, ebben is van valami – szusszantottam fel. A fene abba a sok képességbe, amivel rendelkeznek.

-          Ne aggódj, édesem, Carlisle szót ért velük, és nem lesz semmi baj. Az lesz a legjobb, hogyha elmondunk mindent, és akkor biztosan a mi javunkra döntenek – mondta teljes meggyőződéssel.

-          Ebben azért én még nem vagyok teljesen biztos, de természetesen megbízom Carlisle-ban – vágtam rá határozottan.

-          Nos, egyenlőre ez a legbiztatóbb lehetőség – mondta szerelmem. – Na gyere, lezuhanyozhatnánk.

-          Hm… csábító ajánlat – mosolyodtam el. Mikor is voltunk utoljára együtt a fürdőben? Már elég régen, hiszen annyi mindent történt mostanában.

-          Na és el is csábulsz, vagy csak tetszik az ötlet? – kérdezte kíváncsian.

-          Azt hiszem, hogy elcsábulok, mert ritka pillanat az ilyen mostanában – kaptam le magamról a hálóinget. Majd már be is siettem a kádba, és kinyitottam a vizet. – Mi az, talán mégsem jössz? – fordultam Emmett felé meglepetten.

-          Csak gyönyörködtem egy kicsit a látványban – nyelt el nagyot.

-          Akkor most én is szeretnék látni valamit ezért cserébe – néztem végig szerelmemen jelentőségteljesen.

-          Hát, rajtam ne múljék – kapta le magáról az alsónadrágot. – Na menj csak arrébb, asszony – fészkelte be magát a hátam mögé. Én pedig boldogan dőltem a mellkasához. Emmett pedig azonnal mosdatni kezdett, amit mindig is imádtam.

-          Mi ez a romantikus hangulat? – fordultam felé kíváncsian. Az esetek többségében azért a közepébe szoktunk vágni a dolgoknak. Illetve, leginkább a házaséletnek.

-          Talán nem kényeztethetem az asszonykámat, hogyha ahhoz van kedvem? – kérdezte meglepetten.

-          Dehogynem, ilyet bármikor csinálhatsz – vágtam rá azonnal.

-          Akkor csak hagyd, hogy elkényeztesselek egy kicsit. Már hiányoltalak – csúsztatta az egyik kezét a belső combomra.

-          Te is hiányoztál, bár még csak néhány nap telt el azóta, hogy Anne és én elutaztunk – sóhajtottam fel.

-          Néhány nap? Nekem egy évszázadnak tűnt – csókolt bele a nyakamba. Majd egy kicsit feljebb csúsztatta a kezét a lábaim között. Amitől jóleső borzongás futott végig a testemen. Imádtam, amikor kedvesem ezt tette velem.

-          Talán nekem is kicsit hosszabb időnek tűnt – csúsztattam a másik kezét a mellemre.

-          Már szinte elfelejtettem ezeket a mesés domborulatokat – markolta meg kicsit szorosabban a halmot.

-          Te most kínozni akarsz engem? – indultam én is felfedezőútra a testén.

-          Az attól függ, hogy te mire készülsz – vágta rá kihívóan.

-          Ehhez mit szólsz? – kulcsoltam körül a férfiasságát a kezemmel.

-          Azt hiszem, hogy a kínzás nem fog sokáig tartani – nyögött fel.

-          Nocsak, hát ennyire lecsökkent a tűrőképességed néhány naptól? – cukkoltam egy kicsit.

-          Nem is tudom, hogy ki sikoltotta a nevemet nem régen, már csak attól is, hogy hozzáértem. Még el sem kezdtünk rosszalkodni, de te már vonaglottál alattam. Na nem, mintha nem tetszett volna a dolog, de akkor is. A jelek szerint kettőnk közül még mindig nekem nagyobb az önuralmam – húzta ki magát büszkén.

-          Akarsz erről fogadni is? – kérdeztem miközben egy kicsit jobban megszorítottam a kezem körülötte.

-          Na, azért nem eszik olyan forrón, baby – harapott finoman a fülem mögötti bőrbe, amiktől reflexszerűen felsóhajtottam. Emmett mindig is pontosan tudta, hogy mi kell egy nőnek. – Talán fogadok veled, hogyha befejeztük, amit elkezdtünk.

-          Talán még akkor is hajlandó leszek veled fogadni – egyeztem bele a szemeimet forgatva.

-          Azt hiszem, hogy most már eleget beszélgettünk – fordítottam maga felé egy hirtelen mozdulattal.

-          Ez meg, hogy csináltad? – kérdeztem döbbenten. Hiszen ez egy kis kétszemélyes kád, ő meg úgy fordított maga felé, mintha franciaágyban lennénk.

-          Az maradjon az én titkom – kacsintott rám pimaszul.

-          Úgyis ki fogom szedni belőled – helyezkedtem el az ölében.

-          Nem beszélek – szorította össze a száját. Majd úgy csinált, mintha bezárná a lakatot és elhajítaná a kulcsot.

-          Majd meglátjuk – húzódtam el tőle.

-          Na ne reménykedj, hogy érzelmi zsarolás alá tudsz venni – rántott vissza magához. Majd szorosan tartotta a csípőmet, hogy még véletlenül se jusson eszembe tovább játszani vele. Na nem, mintha akartam volna. Annál sokkal inkább vágytam már a közelségére, így inkább gyorsítottam a tempón, hogy még gyorsabban elérjük a gyönyör hullámait. – Boszorkány – suttogta a fülembe, amikor már csak szorosan egymáshoz simultunk.

-          Azért szeretsz, nem igaz? – mosolyodtam el.

-          Hát, nem cserélném le az én boszorkámat a világ minden kincséért sem, az egyszer biztos – nyomott puszit a hajamra.

-          Ez a helyes válasz – vágtam rá nevetve.

-          Baby, én tisztában vagyok vele, hogy nálad jobb feleséget és anyát keresve sem találtam volna – mondta teljes komolysággal. Ami Emmettnél ritka, és megdöbbentő volt. Bár, amikor előfordul, akkor tény és való, hogy őszintén komolyan is gondolja a dolgot.

-          Ha már az őszinteségnél tartunk, akkor én sem találhattam volna nálad jobb férjet, ez egészen biztos – bújtam hozzá szorosan.

-          Ez igazán hízelgő, asszony – nyomott gyors csókot a számra. – Viszont van egy rossz hírem – húzta el a száját.

-          Na és mi az? – lepődtem meg.

-          Fel kell öltöznünk – vágta rá.

-          Miért? – húztam fel a szemöldököm.

-          Mert, ha kicsit fülelsz, akkor meghallod te is, hogy a recepción Alice éppen beveti minden tudományát, hogy miénk legyen az egész emelet – mondta nevetve. Majd miután én is fülelni kezdtem, tényleg meghallottam húgomat, amint igen meggyőzően érvel a szálloda igazgatójánál…