The Beauty and the Bear - 78. fejezet

78. fejezet

(Nadine szemszöge)

Ha tudtam volna, akkor elsírtam volna magam, ahogy személyesen is láthattam, hogy Rose végiglejt a sorok között. Gyönyörű volt, és fiatal, és ember, amit mindig is nagyon szeretett volna. A hófehér ruhája, a piros pozsgás arca, a szolid sminkje, és az a mindent elmondó boldog mosoly, ami az arcán van, annak ellenére, hogy pontosan látszódik, hogy mennyire ideges. Vajon én is ilyen lettem volna az esküvőmön.

-         Hát nem gyönyörű, ez a nő? – jelent meg mellettem a világ legbosszantóbb alakja.

-         De az, viszont neked nincs helyed itt – mordultam rá.

-         Gondolod te, de én tudom, hogy mikor, mit és miért csinálok – mosolygott rám Lucifer. – Minden tökéletesen alakul, és nem akadályozhatsz meg benne, úgyhogy törődj bele, hogy a védenced elveszik.

-         Rose sokkal jobb annál – vágtam rá azonnal.

-         Ezért fog elveszni – mosolyodott el Lucifer. – Túlságosan jó, és így nem hagyhatja megtörténni azt, ami meg fog történni, méghozzá hamarosan.

-         Miről beszélsz? – kérdeztem dühösen.

-         Szerinted véletlenül került Jasper Hale lelke a váróba? – villantak meg a szemei. Gyűlöltem, amikor ilyen sötét szemekkel nézett rám. Ez azt jelentette, hogy nagyon is komoly tervei vannak, amikről én inkább nem is akarnék tudni.

-         Mit tettél vele? – szegeztem neki a kérdést.

-         Én semmit, te tetted ezt vele, amikor úgy határoztál, hogy elhozod Rose lelkét a helyéről, és amikor elvetted az egyik alattvalómat tőlem. Te megkaptad Nathant, én pedig valaki mást fogok magam mellé szerezni helyette.

-         Csak szeretnél – vágtam rá azonnal.

-         Ezt majd még meglátjuk – kuncogott fel. – Na, most, hogy ilyen kellemesen elcsevegtünk folytassuk a megkezdett játékot – csettintett egyet az ujjaival. Néhány pillanattal később pedig megjelent Rosalie édesapja.

-         Hogy merészeled tönkretenni az álomesküvőjét? – szegeztem neki a kérdést.

-         Nagyon egyszerű rá a válasz – tárta szét a karjait. – Ilyen vagyok – nevetett fel ördögien, majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-         Oh, hogy az a villás farkú, felszarvazott, gonosz, vörös, kis démont a nyavalya vinné el – dobbantottam dühösen a lábaimmal.

-         Kicsim, mi a baj? – jelent meg hirtelen Nathan. Aki elég furcsán nézett rám.

-         Mióta állsz ott? – kérdeztem kissé lehiggadva.

-         Nagyjából azóta, hogy elkezdted ezt a sajátos kis szitokáradatot – állapította meg. – Valami baj van az esküvőn?

-         Ha itt lettél volna, akkor tudnád – mondtam ingerülten.

-         Ha jól emlékszem, akkor te kértél meg rá, hogy intézkedjek néhány égi ügyben helyetted, hogy megnézhesd Rose-t. Úgy rémlik, hogy még hálás is voltál nekem – állapította meg. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-         Oh, a fenébe is – szusszantottam fel. – Nathan várj, én nagyon sajnálom – iramodtam utána. Nagyon reméltem, hogy a szobánkban fogom megtalálni. Illetve ez most már biztos, ugyanis visszapattantam az ajtónkról. – Drágám, ez kicsit gyerekes – sóhajtottam fel.

-         Igen, éppolyan gyerekes, mint amikor a menyasszonyom nekem támad valami miatt, amiről nem is tehetek. Te kértél meg rá, hogy intézzek el néhány dolgot, azután meg az a baj, hogy nem voltam ott veled, nem értelek – morgolódott kedvesem. – Én próbálok segíteni, de hogyha neked semmi nem jó, akkor nem tudok mit tenni – magyarázta feldúltan.

-         Rendben van, tudom, hogy igazad van. Ez teljesen jogos – motyogtam halkan. Majd a hátamat az ajtónak vetve lecsúsztam a padlóra. – Nagyon sajnálom. Csak mostanában Lucifer mindig egy lépéssel előttem jár, és én nem tudok mit tenni ellene. Rose veszélyben van. Az égiek között áruló van, én pedig itt állok, főangyal vagyok, és tökéletesen haszontalannak érzem magam – magyarázkodtam.

Majd halk sírásba kezdtem. Nem vagyok én alkalmas erre a pozícióra. Én Végzet angyal vagyok. Nem tudom irányítani a világunk angyalait. Én jó, hogyha egy lelket el tudok vezetni az úton. Már percek óta zokogtam, amikor az ajtó hirtelen kinyílt, én pedig hátradőltem a lendülettől a szobánk padlójára.

-         Hé, gyere ide – húzott fel a földről Nathan. – Ne haragudj, de néha úgy fel tudsz idegesíteni, hogy az hihetetlen.

-         Tudom, sajnálom – bújtam hozzá. – Lucifer tehet róla. Állandóan arra vár, hogy egyedül legyek, és alaposan felhergelhessen, és összevesszünk.

-         Akkor egyszerű a megoldás, ne maradj egyedül – vágta rá szerelmem. – Ha elmész valahová vidd magaddal Kathy-t, vagy akár engem. Ha ketten vagyunk, vagy ketten vagytok, akkor már eleve sokkal nehezebb hozzád eljutnia.

-         Jó ötlet – bólintottam rá.

-         Helyes, akkor most jöhet a békülés – kapott a karjaiba. Majd egy szempillantás alatt az ágyunkon találtam magam. 

-         Nathan, várj – kezdtem volna tiltakozni. Az angyalok ránk várnak. Azért gyülekeztek össze, mert én ezt kértem tőlük, nem várathatom őket órákig.

-         Miért? – nézett rám csalódottan.

-         Az angyalok, akiket összehívtál Kathy segítségével – magyaráztam halkan.

-         Oh, tényleg – nyögött fel, majd a fejét a nyakamba fúrta. – Akkor menjünk, mielőtt még meggondolnám magam – sóhajtott fel egy perc múlva. Majd lassan leszállt az ágyról, de láttam az arcán, hogy nagyon is csalódott az elmaradt „békülésünk” miatt.

-         Hé – léptem elé. Majd átkaroltam a nyakát. – Gyors leszek, seperc alatt kiadom az angyaloknak a feladataikat, és utána innen folytatjuk – pusziltam meg az állát. Azután pedig lassan áttértem a nyakára.

-         Ha nem hagyod ezt abba, akkor nem jutsz ki ebből a szobából már a mai nap folyamán – suttogta a fülembe. Én pedig örömmel tapasztaltam, hogy a hangja határozottan mosolygott.

-         Mint már mondtam. Innen folytatjuk, ígérem – nyomtam még egy gyors puszit a szájára. Majd kézen fogtam, és egy szempillantás alatt a nagyteremben termettem vele. Az angyalok már ott várakoztak, és legnagyobb meglepetésemre a vezetők is. Vajon a hármak mit keresnek itt?

-         Önök, hogy kerültek ide, uraim? – kérdeztem kíváncsian.

-         Te hívtál ide bennünket, Nadine – vágta rá Ezekiel.

-         Én nem – kerekedtek ki a szemeim a megdöbbenéstől.

-         Ne játszadozz velünk, Főangyal – dörrent rám Gabriel. – Te magad jöttél el hozzám, és kérted, hogy mindannyian jöjjünk ide, mert fontos dolgot kell megvitatnunk – mondta határozottan.

-         Én nem voltam Önöknél – csattantam fel én is. – Egészen idáig a szobámban voltam Nathannel, ő akár tanúsítani is tudja a tényt.

-         Valóban velem volt – vágta rá szerelmem azonnal.

-         Akkor valaki csúnyán rászedett minket – szólt köze Malakiás. – Gabriel, nem éreztél furcsa kisugárzást Nadine felől, amikor szólt neked?

-         Idegesítő volt, de számomra általában az, úgyhogy nem tulajdonítottam jelentőséget neki – rántotta meg a vállát Gabriel.

-         Kölcsönös a vonzalom – morogtam az orrom alá.

-         El kell különítenünk Nadine-t – állapította meg Malakiás. – Valaki felvehette az alakját – gondolkodott el. – Valószínűleg most is két Nadine van idefent. Nathan, biztos vagy benne, hogy ez a Nadine az igazi, aki itt áll előttünk?

-         Én meg vagyok róla győződve – vágta rá szerelmem gondolkodás nélkül. Én pedig büszkén kihúztam magam, mert Nathan ilyen magabiztossággal állapította meg, hogy én vagyok a kedvese.

-         Köszönöm – mosolyogtam rá.

-         Tudom, hogy te vagy az – nyomott puszit a homlokomra.

-         Ez esetben, Nadine-t elkülönítjük, amíg nem kerül elő a hasonmása – mondta Malakiás ellentmondást nem tűrve.

-         Nem mehetek most elkülönítőbe, Rose-nak szüksége van rám – vetettem ellen azonnal.

-         Rose-ra vigyáz Nathan és Ezekiel is nyilván vállalja a feladatot – válaszolta Malakiás.

-         Ez így igaz, Nadine. A saját biztonságod érdekében el fogunk különíteni – mondta Ezekiel is.

-         Nocsak, most nem hagyjátok, hogy a hölgy a saját feje után menjen? – döbbent meg Gabriel.

-         Hagyj békén őt, Gabriel. Soka tett már az égért, és ezt becsülnünk kell. Sok lélek köszönheti neki a szebb életet is, mert olykor még mi is tévedhetünk – csattant fel mentorom.

-         Ne kezdjétek megint – szusszantotta Malakiás. – Nadine, te a szobádba mész most, én pedig mindjárt bevonom védelemmel, hogy csak Nathan legyen képes ki és bemenni rajta. Te bent maradsz, amíg fel nem oldom a védelmet.

-         De én…

-         Nincs, de… - mordult rám.

-         Igenis – sóhajtottam fel.

Ebben az ügyben most nem nyerhetek. Ezekiel is rám vetette a „most maradj csendben” pillantását, amivel hála az égnek csak ritkán ajándékoz meg. Bár nekem még ez is túlságosan soknak tűnik néha.

-         Kapsz még öt percet az angyalaiddal, azután Nathan a szobádba kísér – mondta Malakiás.

-         Ahogy kívánod – egyeztem bele azonnal. Majd találok kiskaput, hogy kijussak a szobámból, ezen ne múljék.

-         Helyes – mosolyodott el. – Testvéreim, tíz perc múlva a szobámban várlak titeket, azt hiszem, hogy eljött az ideje, hogy tanácskozzunk – fordult a fivérei felé.

-         Rendben van – egyeztek bele azonnal. Majd mindhárman eltűntek egy szempillantás alatt, én pedig az angyalok felé fordultam, és kiadtam nekik az utasításokat, azután pedig, bár nem volt hozzá sok kedvem, de Nathan kíséretével a szobámba mentem, amit Malakiás azonnal levédett. Én viszont tudom, hogy úgyis kijutok innen, és eljutok Rose-hoz, hogy segíteni tudjak neki, bármi áron…

(Rosalie szemszöge)

Reggel, ha egyáltalán reggel volt, és nem este már, vagy délután, finom cirógatásra ébredtem. Emmett valószínűleg egy tollpihével simogatta a hátamat, mert másnak nem igazán lehet ilyen gyengéd érintése. Ezen muszáj volt elmosolyodnom. Már megint nem bírja ki, hogy magamtól ébredjek fel. Ezt a tulajdonságát nem ismertem, hiszen a saját időnkben már mindketten vámpírok voltunk, mikor összeházasodtunk, és így nem ismertem az alvási szokásait, de már emberként sem aludt túl sokat, ez egészen biztos.

-         Jó reggelt, baby – csapott hirtelen a fenekemre.

-         Hé, mi a helyzet a cirógatással? – néztem rá morcosan.

-         Lesz még cirógatás, hogyha jó asszony leszel, de egyelőre a férjed az éhhalál szélén áll, mert az asszonykája délután háromkor ébred fel – mondta panaszosan.

-         Neked is van két kezed – öltöttem ki rá a nyelvem nevetve.

-         Hát persze, hogy van, de ettől még akarhatom az első hitvesi reggelit a feleségemmel eltölteni – vágott vissza. – Egyébként pedig ne öltögesd rám a nyelved, mert még le találom harapni – villantak meg a szemei. Majd rávetette magát az ajkaimra.

-         Te kéjsóvár, éhes férj – nevettem fel, amikor az ajkai már a nyakamon kalandoztak.

-         Valamivel jól kell laknom, ha már enni nem kapok – tekerte a lábaimat a csípője köré. – Egyébként is, Anne már elég nagy. Jöhet a következő lurkó. Most szülj nekünk egy kisfiút, aki majd tépheti Anne haját, én meg megnevelhetem őket – kacsintott rám.

-         Drágám, ez nem rendelésre megy – nevettem fel hangosan.

-         Majd meglátjuk. Éppen most fogsz teherbe esni, én tudom – kacsintott rám. Majd egy szempillantás alatt egybeforrasztotta a testünket, amitől megint jóleső remegéshullámok törtek rám. Néhány perccel később pedig már elégedetten feküdtünk egymás karjaiban. – Szia, fiam – simogatta meg a lapos hasamat.

-         Emmett, még nem tudhatjuk – csóváltam meg a fejem.

-         Nem tudhatjuk biztosra, de én érzem, és ez éppen elég – mondta határozottan. – Neked nem?

-         Dehogynem, nekem is bőven elég, hogyha te már érzed – simítottam ki egy tincset az arcából.

-         Helyes, ezt akartam hallani – biccentett elégedetten. – Akkor most térjünk vissza a reggelire – kapta magára az alsónadrágját.

-         Te éhenkórász – simultam a hátához kuncogva, de az áruló gyomrom hangoskodása elárult engem. 

-         Na most lebuktál – nevetett fel férjem jóízűen. – Gyerünk, ki az ágyból, ne éheztesd azt a gyereket, te kis fruska – mondta, majd felállt és engem is felhúzott magával.

-         Mi az, hogy fruska? Én már komoly családanya vagyok – vetettem ellent. – A lányunk már mászik, te pedig el vagy látva minden földi jóval – mondtam határozottan.

-         Már első reggel ki akarod húzni a gyufát, asszony? – kuncogott Emmett. – Hiszen tudod, hogy csak ugratlak – simított végig az arcomon.

-         Várj, azt mondtad, hogy délután három óra van? Anne akkor nem is evett reggelit? – kérdeztem döbbenten.

-         Ami azt illeti, a kisasszony ma reggel megevett egy hatalmas barackot – vágta rá szerelmem mosolyogva.

-         Csak nem elkezdett papizni már reggelente is? - mosolyodtam el szélesen. – Én pedig lemaradt – szontyolodott el az arcom egy pillanat alatt.

-         Az anyukád nem akart felkelteni, olyan jól aludtál – magyarázta szerelmem. – Ne haragudj rá, hiszen mégis csak a nászéjszakánk volt. Nem akarta, hogy fáradt legyél egy ilyen mozgalmas éjszaka után – kacsintott rám szerelmem.

-         Hát, mozgalmasnak mozgalmas volt – gondolkodtam el. – Bár úgy emlékszem, hogy volt már ennél mozgalmasabb éjszakám is – dőltem hátra az ágyon. – Talán most, hogy férj és családapa lettél elkényelmesedtél – sóhajtottam komolyan.

-         Majd adok én neked – fordított a hasamra egy szempillantás alatt.

Én viszont nem hagytam magam. Azonnal négykézlábra álltam, és már másztam is az ágy túloldala felé, hogy el tudjak menekülni, de Emmett elkapta a lábamat és egy szempillantás alatt visszarántott maga alá.  

-         Nehogy azt hidd, hogy ilyen könnyen menekülhetsz előlem – mondta határozottan. – Most megkapod a magadét. Majd én megtanítalak rá, hogy hogyan kell viselkedni a férjünkkel.

-         Azt erősen kétlem – kuncogtam fel. – Hogyha eddig nem tudtál megtanítani viselkedni, akkor ezután sem fog összejönni – mondtam komolyan.

-         Majd meglátjuk – búgta a fülembe.

-         Éhes vagyok – rebegtettem meg a pilláimat a fejemet hátrafordítva. – Nem azt mondtad, hogy ne éheztessem azt a gyereket?

-         Most már késő bánat, az a gyerek, ha eddig túlélte, akkor egy kis idő már meg se fog kottyanni neki – mondta határozottan.

-         Ajaj, ezek szerint most bajban vagyok? – kérdeztem ártatlanul.

-         Igen, te nagyon nagy bajban vagy – helyeselt kedvesem. – Viszont, lehetséges, hogy kiengesztelhetsz, és akkor mégis megkapod azt a reggelit.

-         Hm… csábító ajánlat, na és mi lenne a kívánságod a bocsánatért? – fészkelődtem egy kicsit alatta.

-         Minden éjszaka kettesben kell lenned velem – kezdett bele. – Készülj fel, hogy nagyon sokáig nem fogsz aludni éjjel – mondta sejtelmesen. – Én majd megmutatom neked, hogy milyen az, amikor egy férj kitesz magáért, úgy éljek.

-         Nagyon tetszik az ajánlatod – nyeltem egy nagyot. – Nincs ellenvetésem.

-         Helyes, akkor most mehetünk reggelizni – mászott le rólam. Majd gyengéden a karjaiba kapott és legközelebb már csak az asztal melletti székre tett le. – Te csak várj itt, én pedig azonnal tálalom a reggelit – mondta határozottan.

-         Rendben, kíváncsian várom, hogy mit kapok reggelire – helyezkedtem le kényelmesen.

-         Mondjuk rántottát? – kérdezte Emmett kíváncsian.

-         Csak, ha van benne hagyma és szalonna is – vágtam rá azonnal.

-         Ez az én feleségem – vigyorodott el szerelmem. – Hagyma és szalonna nélkül nem is létezik rántotta – bólintott rá. Majd nekilátott az elkészítésének, én pedig türelmesen vártam, amíg megérkezett elém a reggelim…