The Beauty and the Bear - 55. fejezet

55. fejezet

SZIASZTOK! MEG SZERETNÉM KÉRDEZNI, HOGY MI A BAJ A TÖRTÉNETEMMEL? CSAK AZÉRT ÉRDEKLŐDÖM, MERT EGYRE KEVESEBB VÉLEMÉNY ÉRKEZIK, AMINEK EGY RÉSZE NYILVÁN AZ EMBERI LUSTASÁG, AHOGY TI OLVASÓK FOGALMAZNI SZOKTATOK, DE A KEZDETI HAT-HÉT KRITIKA MÁR FEJEZETEK ÓTA KETTŐ-HÁROMRA CSÖKKENT, ÉS A RENDSZERES KOMIZÓIM EGY RÉSZE IS HANYAGOLJA EZT A BLOGOMAT. ELŐRE IS KÖSZÖNÖM A VÁLASZOKAT. DRUSILLA

(Rosalie szemszöge)

Nem telt bele csupán néhány másodpercbe, és már a testemben is voltam. Azonnal megéreztem, ahogy Emmett a hátamat simogatja, és friss tea és sütemény illatot is, ami áradt a konyhából. Ezek szerint anya már itt lehet. A szemem azonnal felpattant, és mosolyogva fordultam szerelmem felé.

-         Szia – nyomtam puszit a szájára.

-         Szia – mosolyodott el Emmett is. – Anyukád, és Vera már megérkezett, Lionellel és Sallyvel együtt. Vera férjének is elküldtük a levelet, és Lionel majd idehozza őt, hogyha megérkezett. Kénytelen leszek néhány napra a lányokra bízni téged, mert nekem intézkedtem a ház körül. A farmot nem hagyhatom magára, főleg most, hogy megszületett Lucifer csikója. Sally hozott neked egy kisebb kocsit, és egy lovat is, hogy tudj közlekedni, hogyha szeretnél, de jobban örülnék, hogyha kibírnád egy kicsit idefent a hegyekben, mert itt a legbiztonságosabb.

-         Muszáj elmenned? Azt hittem, hogy velem maradsz – hervadt le a mosoly az arcomról. Nem akarok külön lenni tőle, még egyetlen egy napra sem. Végre boldogok vagyunk együtt, éreznie kell a kisbabánk első rúgásait, látnia kell a fokozatosan növekedő pocakomat. Nem mehet el csak így.

-         Hidd el, édesem, ha nem lenne rám szükség otthon, akkor gondolkodás nélkül itt maradnék, de az édesanyámat sem hagyhatom cserben.

-         Engem viszont cserbenhagyhatsz? - görbült le a szám. A következő pillanatban pedig már éreztem is, ahogy a könnyeim potyogni kezdenek.

-         Téged sem hagylak cserben, kicsim. A hétvégét mindenképpen veled fogom tölteni, és amint tudok, és mindent elrendeztem, már jövök is hozzád, és addig sem leszel egyedül. Ne félj, vigyázni fogod rád, még akkor is, hogyha nem vagyok mindig melletted – ölelt magához vigasztalóan.

-         Az nem ugyanaz – pityeregtem tovább. – Én azt hittem, hogy most itt maradunk. Együtt.

-         Drágám, az apád még visszajöhet, hogy megkeresse az édesanyádat, és engem is, amiért leütöttem. Elég jómódúnak tűnt ahhoz, hogy még akár perre is vigye a dolgot. A saját biztonságod érdekében megyek el egy kis időre, és nem azért, mert ezt akarom.

-         Azt mondtad, hogy sosem fog ránk találni, szökjünk el. Vigyük anyát is – ajánlottam a lehetőséget.

-         Nem tehetjük meg – rázta meg a fejét mosolyogva.

-         Miért? Azt hittem, hogy neked lételemed a kaland – néztem rám döbbenten. Én arra számítottam, hogy gondolkodás nélkül igent mondd egy ilyen lányszöktetésre.

-         Normál esetben már vinnélek is a világ legtávolabbi szegletébe, de most más a helyzet. A kicsire is gondolnunk kell. Nem nőhet fel úgy, hogy a szülei egyik napról a másikra élnek. Neki biztonság kell, és nyugodt családi háttér. Most nem mi vagyunk az elsődlegesek – húzott a mellkasára. Már amennyire az enyhén már domborodó pocakom engedte.

-         Igazad van – sóhajtottam fel. Nem sodorhatjuk veszélybe a gyermekünk jólétét és boldogságát, csak azért, mert én nem vagyok képes türelmesen várni Emmettre. – Azért meglátogatsz majd, ugye?

-         Amikor csak tudlak, és minden hétvégét együtt fogunk tölteni. Hidd el, hogy néhány hét alatt elintézünk mindent, és utána hazavihetlek titeket – kezdte el simogatni a hátamat.

-         Szavadon foglak – mosolyodtam el halványan.

-         Ezt el is várom – vágta rá azonnal.

-         Azért egyvalamit kérhetek? – néztem fel rá az ajkamba harapva.

-         Bármit kérhetsz tőlem, amit csak szeretnél – bólintott rá azonnal.

-         Ma éjjel még itt alszol velem? Nem szeretem az első éjszakát egy új helyen – pillogtam rá ártatlanul.

-         Hát persze, ezt én is így gondoltam. A tanári lakban is elég sokat forgolódtál elsőre, és sejtettem, hogy az új hely miatt lehet a dolog – gondolkodott el. – Egyébként is, én egy határozottan jó alvótárs vagyok. Még csak nem is horkolok.

-         Tényleg nem – erősítettem meg a hitét. Habár tényleg nem szokott horkolni, legfeljebb néha egy kicsit, amikor tényleg nagyon fáradt már, de ennyi könnyedén el tudok viselni, hogyha mellettem van.

-         Hm… pedig anya mindig azt mondta, hogy rosszabb vagyok éjszakánként bármilyen bagolynál, mert én egyfolytában képes vagyok zajt csapni.

-         Én nem tapasztaltam ilyesmit, és mivel mostantól velem fogsz egy házban élni, így annyit fogsz horkolni, amennyit csak jól esik.

-         Ez az én asszonykám – kacsintott rám elégedetten. Majd gyengéden megcsókolt. Én azonnal a hátamra gördültem, hogy még jobban hozzám simulhasson. Már éppen kezdtük volna még jobban elmélyíteni a csókot az én legnagyobb örömömre, amikor meghallottam anya hangját a konyha felől.

-         Gyerekek, nem jöttök ti is enni? – kérdezte kedvesen. – Rose, neked most nagyon fontos a rendszeres és helyes táplálkozás. Adj tápanyagot és vitamint az unokámnak bőven – mondta anya. Emmett pedig bár kelletlenül, de elszakadt tőlem.

-         Megyünk, asszonyom – válaszolta anyukámnak. Majd felkelt rólam, és engem magával húzott a konyha irányába.

-         Csakhogy végre itt vagytok – mosolyodott el anya, amikor beléptünk. Vera pedig csak intett nekünk egyet, miközben a kisfiát etette éppen. – Arra gondoltam, hogy a ma éjjelt Veránál töltöm, hogy ő se legyen egyedül. Ti biztosan ellesztek itt ketten – mondta miközben egy nagy tányér süteményt, és teát pakolt az asztalra.

-         Ha gondolod, akkor csak nyugodtan – válaszoltam, amikor már kényelmesen elhelyezkedtünk. – Emmett úgy döntött, hogy holnap megy vissza a birtokukra, úgyhogy, amíg a fiúk vissza nem érnek, akár lakhatunk egy házban is, hogy senki ne maradjon egyedül.

-         Szerintem ez remek ötlet – bólintott rá azonnal Emmett. – Legalább valaki mindig lesz a környezetedben. Nem szeretném, hogyha szem elől tévesztenénk. Sosem lehet tudni, hogy mikor van szükséged valamire.

-         Igen, én is egyet értek – bólintott rá anya.

-         Én szívesen vagyok veletek, amíg a férjem megérkezik, ha nem vagyok a terhetekre – bólintott rá barátnőm is.

-         Te sosem vagy a terhünkre – vágtam rá határozottan. Mire Vera szemkápráztatóan és őszintén elmosolyodott. Sosem volt sok barátja, mert eléggé visszahúzódó lány, és nem nagyon maradt a férjén és rajtam kívül senkije, mert a szüleinek nem tetszett a választása, így nem igazán van hozzászokva a törődéshez.

-         Na, jól van, nehogy sírva fakadjatok itt nekem – tett anya elénk tányérokat. – Most inkább egyetek még mielőtt kihűl, azután pedig lesz még időnk beszélgetni. Lehet, hogy nekem is vissza kéne mennem a vőlegényeddel. Hogyha esetleg erősítésre lesz szükség az apáddal kapcsolatban. Elég makacs természet.

-         Nem hiszem, hogy ez szükséges asszonyom – tiltakozott azonnal Emmett. – Megoldjuk a dolgot magunk is. Nem szeretném, hogy még egyszer olyan atrocitás érje önt, mint amilyen ma..

-         Erős nő vagyok – tiltakozott anya azonnal. – Semmiképpen sem akarom a leendő vejemet börtönben látni. A férjem igen befolyásos ember, de még valamilyen szinten hallgat rám.

-         Bocsásson meg, hogy ezt mondom, de nem úgy nézett ki ma, mintha a férjének egyáltalán csak eszébe jutott volna meghallgatni önt. Jobban jár mindenki, ha itt marad. Ráadásul én is sokkal nyugodtabb lennék, hogyha Rose mellett maradna. A lányának szüksége van a támogatásra, ebben egészen biztos vagyok.

-         Én is szeretném, ha inkább velem maradnál – álltam Emmett mellé. Anyának van tapasztalata, és megnyugtat a jelenléte. – Ha bármi történik, te tudod, hogy mit kell tennünk. Nekem pedig ez az első terhességem, és nem szeretném, hogy bármi baj történjen a kicsivel. Így is elég stressznek vagyok kitéve, hát még ha te is elmész Emmettel.

-         Jól van, kincsem, maradok, csak nyugodj meg szépen – simított végig az arcomon. – Vegyél mély levegőket, és igyál egy csésze kamillateát – tette le elém a bögrét. Én pedig engedelmesen kortyoltam bele a kellemesen meleg teába.

-         Ne izgasd fel magad semmin, mert ha visszajövök, és anyukád azt mondja, hogy feleslegesen idegeskedtél, akkor lesz neked ne mulass – mondta kedvesem szigorúan. – Vigyázz a kis trónörökösre, különben nagy bajban leszel.

-         Vigyázok rá, emiatt nem kell neked sem aggódnod – bújtam hozzá.

Nem akartam elengedni, egyáltalán nem, de tudtam, hogy most kénytelen leszek ezt megtenni. Majd csak kibírom valahogy nélküle. Még nem tudom, hogy hogyan, de biztosan lesz rá valami megoldás. Talán egy picit alakítgatom a szobánkat. Rá férne egy kis frissítés. Kimoshatnám a függönyöket. Lecserélhetném a terítőket, meg ilyesmi. Szedhetek friss virágokat a kertben, hogy legyen egy kis üdítő illat is itt.

-         Efelől egy percig sem volt kétségem, csak ugratlak – nyomott puszit a fejem búbjára.

-         Na most már tessék enni, nehogy éhen maradjatok – mosolygott ránk anya elnézően.

Vajon régen ő is így flörtölt apával? Erről még sosem beszéltünk. Vajon szerették valaha egymást úgy igazán? Vagy csak azért keltek egybe, mert a szüleik támogatták a dolgot? Rá kell jönnöm, hogy sok dolgot még csak nem tudok a saját szüleimről, amit kéne. Még régebben láttam őket néhányszor andalogni, és gyors, lopott csókokat váltani, de az utóbbi években már nyoma sem volt köztük a szerelem szikrájának sem. Vagy csak nem mutatták ki a dolgot. Vajon egyszer köztem és Emmett között is kialszik a láng? Bár ez nem túl valószínű, hogy évtizedek alatt sem tudtuk megunni egymást. Minket arra teremtettek, hogy együtt legyünk. Ebben egészen biztos vagyok. Hiszen egyik alternatív életem sem lehet tökéletes, ahol Emmett nincs mellettem.

-         Rose, kicsim, jól vagy? – szakított ki anya a gondolataimból.

-         Hát persze, minden rendben – bólintottam rá azonnal. – Csak egy kicsit elkalandoztak a gondolataim.

-         Hm… ez mindig is gyakori volt nálad – mosolyodott el anyukám. Hát igen, már nem egyszer merengtem el az életemen úgy, hogy észre sem vettem a külvilágot.

-         Na és min merengtél el ennyire, ha szabad megtudnom – simított végig Emmett kihívóan a combomon.

-         Az titok – mosolyodtam el.

-         Úgyis kiderítem – vonta fel a szemöldökét.

-         Próbálkozni lehet, de egy nő titkait megszerezni korántsem olyan könnyű, mint az a férfiak hiszik – válaszoltam kuncogva.

-         Ez így igaz – vágta rá Vera is.

-         Mi tagadás a mi kis titkainktól lesz izgalmasabb az élet – biccentett anyu.

-         Ajaj, mire vállalkoztam, amikor belecsöppentem egy komplett nőuralomba? – kérdezte Emmett tettetett ijedséggel. – Csupa titok, amit nem tudhatok meg, most mi lesz velem?

-         Ne becsüld alá a nőkkel kapcsolatos rejtélyeket – néztem rá komolyan.

-         Azt soha nem merném megtenni – rázta meg a fejét azonnal.

-         Nagyon helyes – bólintottam elégedetten.

-         Viszont ettől függetlenül még ma kiderítem, hogy milyen édes kis titkokat rejtegetsz, abban az okos fejedben – hajolt a fülemhez, hogy csak én halljam őt.

-         Majd meglátjuk, hogy sikerül-e kivallatnod, hogyha én nem akarok beszélni – vigyorodtam el gonoszan. – Inkább te fogsz kitárulkozni az éjjel – néztem rá ellentmondást nem tűrve.

-         Az csakis a kínzási módszereidtől és technikáidtól függ, tubicám – vágott vissza finoman. Majd hirtelen egy kicsit ráharapott a fülcimpámra, amitől jóleső sóhaj szakadt fel a torkomból. Anya pedig bár elnézően, de azért adott egy kis taslit Emmett fejére.

-         Társaságban vagytok, gyerekek – mondta egy kis szigorral a hangjában.

-         Elnézést – kért bocsánatot. – Bár azt nem ígérhetem meg, hogy többet nem fordul elő – terült el pimasz vigyor szerelmem arcán.

-         Na jó, elnézem, de csak azért, mert jól láthatóan boldoggá teszed a lányomat – csóválta meg a fejét anya.

-         Minden percben azon vagyok – biccentett Emmett. Én pedig pillanatnyi zavaromban lesütöttem a szemeimet. Azért most mégis csak az anyukám előtt enyelegtünk. Ez valahogy más érzés, mint Esme előtt egymásnak esni. Az is egy kicsit zavarba ejtő volt, de ez valahogy egészen más.

-         Jól laktatok? – kérdezte Vera kedvesen. Majd a kisfiát az én kezembe nyomva kezdte el összeszedni a tányérokat, és a bögréket.

-         Vera, igazán nem kell neked mosogatni, majd együtt megcsináljuk – szóltam barátnőm után.

-         Nekem ez nem fáradság – legyintett barátnőm, majd már el is tűnt a konyhában. Én pedig megcsikiztem egy picit a karjaimban tartott csöppséget, aki édesen elvigyorodott, és megpróbálta elkapni az őt csiklandozó ujjamat.

-         Ne kínozd azt a gyereket, mert még a végén visszakapod – szólt rám Emmett. Viszont közben áthajolt felettem, és a baba orrát kezdte el simogatni, amitől szegénykére rájött a tüsszöghetnék.

-         Bagoly mondja verébnek – húztam fel az orrom. Amit ő csinált, az is gyerekkínzás, hogyha úgy vesszük. – Inkább elaltatom őt – kezdtem el ringatni a kicsit.

Közben pedig egy régi gyerekdalt dúdoltam neki, amit anya szokott nekem régen dudorászni, ha rosszat álmodtam. Anyu meghatottan nézte a jelenetet, míg Emmett boldogan ölelt magához mindkettőnket, és együtt ringatózott velünk. Nem tudom, hogy mióta csináltuk már ezt, de az biztos, hogy minden egyes pillanatát élveztem. Már csak arra eszméltem fel, hogy a kicsi édesen fészkelődik a karomban, majd felém a kis kezeit és a fejét a kebleim felé fordítva, kényelmesen elhelyezkedett, és álomba szenderült.

-         Elaltattad? – lépett be Vera döbbenten. – Hogy sikerült, hiszen Matt soha nem szokott ilyen korán elaludni.

-         Én csak dúdoltam neki, és ringattam egy kicsit – válaszoltam halkan.

-         Látod, ebből is látszódik, hogy milyen nagyszerű anya leszel – mondta Vera határozottan. Majd odalépett hozzánk, és óvatosan kivette a kezemből a kisfiát. – Most már kettesben hagyunk titeket. Reggel találkozunk – suttogta barátnőm. Majd lágy puszit nyomott az arcomra. – Jó éjszakát.

-         Nektek is jó éjszakát – néztem rá boldogan. – Neked is anyu – nyomtam puszit az arcára, amikor lehajolt hozzám. – Szeretlek.

-         Én is téged, kincsem – ölelt magához egy pillanatra. – Na és persze téged is – simított végig Emmett arcán. – Jobb férjet nem is találhatott volna magának a kislányom.

-         Nem, én nem találtam volna magamnak nála csodálatosabb asszonykát – nyomott csókot a számra.

-         Emmett – fogtam be a száját mosolyogva. Tetszett a bók, de igazán nem számítottam rá.

-         Jól van gyerekek, reggel találkozunk – intett még vissza anya az ajtóból. Majd Verával együtt eltűntek az ajtó mögött.

-         Ketten maradtunk – nézett rám Emmett vigyorogva.

-         Igen, ketten maradtunk – biccentettem.

-         Vajon mivel üssük el a reggelig hátralévő időnket? – futottak végig ujjai a hátamon, hogy aztán eltűnjenek a hajam alatt. Majd a tarkómnál fogva gyengéden magához húzott.

-         Először mit szólnál egy fürdőhöz? – ajánlottam a lehetőséget.

-         Egy fürdő? Egyáltalán nem rossz ötlet, de lehet, hogy tudok ajánlani valami még jobbat. Készíts össze törölközőket, és egy plédet, én pedig felnyergelem Lucifert. Megszöktetlek egy kis időre.

-         Rendben – pattantam fel izgatottan.

Egy-egy ilyen megnyilvánulás Emmettnél mindig valami különleges és gyönyörű helyszínt takar, úgyhogy örömmel állok az éjszaka elébe. Nem telt bele öt percbe, és már útra készen álltam az ajtó elő, kedvesem pedig már hozta is a lovát, hogy elvigyen valahová. Valószínűleg valami olyan helyre, amit csak ő ismer, és még néhány idevalósi ember.    

-         Gyere, kicsim – vette el tőlem a csomagot. Majd felsegített a lóra, és ő is mögém ült. Néhány pillanat múlva pedig már süvítettünk is a titokzatos célunk felé. – Mindjárt ott leszünk – suttogta a fülembe Emmett néhány perc után. – Látod ott elől azokat a virágba borult bokrokat?

-         Igen, látom – bólintottam rá.

-         Oda megyünk – mondta Emmett lelkesen. – Már évek óta nem voltam ott, de ha minden igaz, akkor még mindig ugyanolyan tökéletes az a hely, mint eddig volt. Nem sokan járnak errefelé.

-         Biztosan gyönyörű – vágtam rá azonnal.

Egy olyan hely, amit ennyi csodálatos, illatos virág vesz körül már nem lehet rossz. Fel voltam rá készülve, hogy valami különlegeset fogok látni, de arra, ami a szemem elé tárult mégsem tudtam kellőképpen felkészülni. Egy gőzölgő kis forrás tárult a szemem elé, amit minden oldalról virágot borítottak. Még soha nem láttam ehhez foghatót a létezésem során. Úgy tűnik, hogy nem néztem eléggé Tennessee szépségeit, amikor vámpírként erre jártunk. Vétek volt ezt a forrást nem felfedezni. Mert ez egyszerűen hihetetlen. Minden porcikám azért könyörgött, hogy most azonnal vessem bele magam ebbe a kristálytiszta vízbe.

-         Tudtam, hogy tetszeni fog – kuncogott fel Emmett, miközben leemelt engem a lóról. Eddig észre sem vettem, hogy szó szerint tátva maradt a szám. – Mindjárt ki is próbálhatod a vizét. Kellemesen meleg szokott lenni – kezdte el lefejteni rólam a ruhámat. Majd a fehérneműmet is.

-         Várj, biztos, hogy nem jár erre senki? – kaptam el a kezét. Nem szeretném, hogyha valaki illetlen helyzetben találna ránk. Főleg nem most, amikor amúgy is annyi stresszre van okunk.

-         Legfeljebb néhány őz, vagy madár fog minket látni, ne aggódj – mondta Emmett határozottan. Egyébként pedig, ha kell, akkor elég nagy vagyok hozzá, hogy eltakarjak a testemmel – kacsintott rám.

-         Rendben – mosolyodtam el. Majd hagytam, hogy az utolsó ruhadarabokat is levegye rólam, miközben én is felejtettem róla a legtöbb ruhát, amit éppen elértem.

-         Bújj be gyorsan a vízbe, nehogy megfázz. Én addig kiterítem a törölközőket, és a plédet. Utána pedig már megyek is utánad.

-         Oké – siettem a vízhez. Először kicsit bizonytalanul dugtam bele a lábam, de mikor megéreztem, hogy milyen kellemesen meleg, már bátran sétáltam bele nyakig a kellemes forróságba. Még nem is jártam messze, amikor Emmett már a hátamhoz is simult.

-         Van ott egy kis padka, amire le tudunk ülni – vezetett a forrás egyik oldala felé. Majd kényelmesen elhelyezkedett, és azonnal az ölébe ültetett. – Mi igaz abból, hogy a kismamák a terhességük egy szakaszában egyfolytában kívánósak? – fordított maga felé.

-         Ami azt illeti nagyon sok is sok igazság van benne – csúsztam egy kicsit közelebb az ölében, a legérzékenyebb pontja felé.

-         Hm… tetszik ez a válasz – emelt meg egy kicsit. Én pedig azonnal úgy helyezkedtem, hogy kényelmesen hozzáférjünk egymáshoz. Nem finomkodtam, hanem azonnal magamba fogadtam szerelmemet. Egyáltalán nem volt most szükségem hosszú előjátékra. Egyszerűen csak vele akartam lenni. – Azt hiszem, hogy kijelenthetjük, hogy a pletykák több, mint igaznak bizonyulnak – morgott fel Emmett elégedetten. – Bár szerencsére ezzel a terhességed előtt sem volt gondunk – fűzte még hozzá.

-         Nem, ezzel szerintem soha nem lesz gondunk – fogtam két kezem közé az arcát, és szenvedélyesen megcsókoltam, hogy hagyja már abba a felesleges fecsegést. Most másra akartam koncentrálni. A beszélgetés ráér később is. A mozgásunk egyre gyorsabb és hevesebb lett, és én nem még mindig nem tudtam betelni szerelmemmel. Egyszerűen minden együttlétünk mámorító volt, ahogy ez is. Emmett is egyre inkább elvesztette az önuralmát, és az egyre határozottabb lökései már szinte az őrületbe kergettek, nem sokkal később pedig hangos sikoly kíséretében adtam át a magam a gyönyörnek, Emmett pedig, mint mindig most is követett engem.

-         Egyre telhetetlenebb vagy, asszony – döntötte hátra a fejét Emmett, mintha fáradt lenne.

-         Ez a férjek sorsa – nevettem fel.

-         Hát, ha rám ez a sors vár, akkor meg kell sürgetnem ezt az esküvőt, mert belőled sosem elég – szorított magához, én pedig örömmel hajtottam a fejem a vállára. Szerettem ezeket az összebújásokat is. Nagyon is kellemes levezetése volt ez a fajta gyengédség a szeretkezéseink alkalmával. Nem tudom, hogy mennyi ideje ülhettünk már így, amikor éreztem, hogy a szemeim egyre nehezebben maradnak nyitva, a testem pedig lassan elernyed. – Sejtettem, hogy el fogsz szenderedni ezek után – nyomott puszit a vállamra Emmett. Majd éreztem, hogy feláll velem és kisétál a vízből. – Ez most kicsit hideg lesz – szorított magához még jobban, de a néhány pillanatnyi hideget azonnal felváltotta valami puha és meleg. Kíváncsian pillantottam le, és azonnal megláttam a plédet, amit Emmett gondosan körénk csavart. A többi holminkat csak gyorsan felvette a fűből, és rátette Lucifer hátára.

-         Várj, mindjárt leszállok rólad, és akkor kényelmesebb lesz pakolni – próbáltam meg letenni a lábaimat.

-         Nagyon jó helyen vagy ott, ahol vagy, csak kapaszkodj erősen – adta ki az utasítást. Mire én úgy belecsimpaszkodtam kézzel lábban, hogy ha akartak volna, sem tudtak volna lefejteni Emmettről. – Most ne ijedj meg – súgta a fülembe. A következő pillanatban pedig egy határozott és gyors mozdulattal felpattant Lucifer hátára velem együtt.

-         Ezt meg hogy tudtad…

-         Édesem, te egy pillekönnyű jelenség vagy még mindig. Én pedig nehéz és hatalmas dolgokat cipelek, amikor dolgozunk már kiskorom óta. Meg se kottyan a súlyod semmilyen szempontból.

-         Majd várd csak ki, amikor bálna lesz belőlem, és az ágyra sem fogsz mellém férni a pocakom miatt – húztam el a számat.

-         Neked sosem lesz akkora pocakod, hogy az nekem gondot okozzon – biztosított róla azonnal. Majd lágy csókot nyomot a számra, és már el is indult velem az ideiglenes otthonunk felé. Most nem vágtattunk, sokkal inkább csak lépegettünk, de én ezt egyáltalán nem bántam. Végtelenül romantikusnak, és tökéletesnek éreztem a pillanatot, így arra vágytam, hogy ez az állapot minél tovább tartson.

-         Szeretlek – bújtam hozzá. Majd a teste melegében és a biztonságot nyújtó karjaiban lehunytam a szemem, és lassacskán elnyomott az álom…