The Beauty and the Bear - 37. fejezet

37. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Fáradtan ébredtem fel az utazás után. A szemeimen szinte ólomsúly volt, pedig rengeteget aludhattam, mert már világosság derengett át az ablakon. Éreztem magam körül Emmett ölelő karjait. Nem is hallottam, amikor megérkezett. Biztosan óvatos volt, amikor meglátta, hogy alszom. Remélem, hogy azért vacsorázott mielőtt ő is lefeküdt, mert nem venné jól ki magát, hogyha miattam nem evett volna vacsorát. Végül is, általában kemény fizikai munkát végez egész nap, és amikor nem, akkor is sok dolga van. Szüksége van az energiára. Óvatosan megfordultam a karjaiban, hogy felnézhessek az arcára, de utána inkább nem ficánkoltam tovább, mert láttam, hogy még alszik. Még legalább egy negyed órát feküdtem kényelmesen a karjaiban, amikor hirtelen szörnyű émelygés tört rám. Így kénytelen voltam felpattanni és a fürdőszoba felé venni az irányt. Néhány pillanat alatt odaértem, és kiadtam magamból a tegnapi vacsorámat, majd úgy, ahogy voltam eldőltem a hideg kövön, mert nagyon jól esett, ahogy hűtötte a szerintem tűzforró testemet. Lehet, hogy túl sokat ettem mostanában? Bár nem hinném, mert én még semmi nem vagyok Emmetthez képest. Na és mivel ugyanazt szoktuk enni, ezért, ha az étellel volt valami baj, akkor ő is itt feküdne mellettem. Várjunk csak, Nathan és Nadine azt mondta, hogy „gratulálok”. Lehet, hogy kisbabát várok Emmettől? Biztosan nem egy jó kis vírushoz, vagy megfázáshoz gratuláltam. Te jó ég! Reggeli rosszullét és hőemelkedés. Ez fantasztikus.

-         Igen – sikoltottam fel boldogan. Majd gyorsan a szám elé is kaptam a kezem, hiszen meglehetősen hangosan kiáltottam fel örömömben.

-         Rose? – rontott be a fürdőbe Emmett ijedt arckifejezéssel. – Jézusom, jól vagy? – kérdezte döbbenten. – Miért fekszel a földön, és miért kiabálsz?

-         Rosszul lettem ébredés után – válaszoltam sejtelmesen.

-         Na és ennek örülsz ennyire? – vágott értetlen arcot Emmett. – Azt hittem, hogy szeretsz a gyerekekkel lenni. Nem gondoltam, hogy már a harmadik nap ennyire fogsz örülni, ha megbetegszel. Tényleg ennyire csíntalan flótások azok a gyerekek?

-         Nem, nem érted – ráztam meg a fejem mosolyogva. – Találgass még, hátha rájössz az összefüggésekre – bíztattam lelkesen.

-         Oké, gondolkozom, de közben felöltözöm és idehozom Lionelt. Addig is te szépen ágyban maradsz – nyalábolt fel a fürdőszoba kövéről.

-         Na, de a gyerekek – tiltakoztam.

-         A gyerekekkel majd én elleszek, amíg Lionel megvizsgál téged. Vagy akár Sally is elvállalja azt a pár órát velük – mondta határozottan. – Lényeg a lényeg, nincs apelláta, amíg nem mondja meg egy orvos, hogy rendben vagy-e – takargatott be, majd puszit nyomott a homlokomra, és villámgyorsan felöltözött, majd eltűnt Lucifer hátán.

Én pedig felkeltem fogat mosni. Tudom, hogy elvileg Emmett azt mondta, hogy nem kelhetek fel, de a terhesség nem betegség, hanem áldás, úgyhogy nem fogok egész nap csak az ágyban feküdni. A reggeli rosszullétek majd elmúlnak idővel, és addig én boldogan fogom viselni minden egyes émelygésemet, mert ez azt jelenti, hogy teljesülhet vére hőn áhított vágyálmom, és kisbabám lehet, Emettől. Ennél többre soha nem is volt, és soha nem is lesz szükségem. Gyorsan megmostam a fogamat, majd megmosakodtam, hiszen vizsgálat előtt állok, azután pedig engedelmesen visszafeküdtem az ágyba, hogy ne bukjak le kedvesem előtt, hiszen megígértem neki, hogy nem fogok felkelni, de én mégis megtettem. Bár, nem bántam meg. Hiszen mégsem várhatom az orvosomat egy rosszullét után tisztálkodás nélkül. Nem venné jól ki magát. Lionel csodás orvos. Bár, őszintén szólva örültem volna neki, ha megint Carlisle lehetne az orvosom, mint ahogy Anne születésénél. Nem azért, mert nem bízom meg maximálisan Lionel tudásában, hanem mert az annyira gyönyörű szülés volt. Az egyetlen szépséghibája az volt, hogy nem Emmett volt az apukája, de hát kezdek rájönni, hogy semmi sem tökéletes. Bár itt, most szinte minden az. Nem sok kifogást tudok felhozni ez ellen az alternatíva ellen. Kivéve persze azt, ami a másik családommal történik. Nem akarok rosszat nekik sem, természetesen. Viszont ezt a világot se akarom elhagyni. Milyen kár, hogy nincs köztes megoldás. Ahol ők is boldogok nélkülem, és én is vagyok Emmett oldalán. Bár a legtökéletesebb az lenne, ha a közös gyermekünk kedvesemmel félvér lenne, mint ahogy Nessie, és mi átváltoznánk vámpírrá, és élhetnénk a gyermekünkkel és a családunkkal az örökkévalóság végéig. Milyen csodálatos és gondtalan élet lenne az. Soha többé nem lehetne levakarni a vigyort az arcomról. Még Jacobot is boldogan megtűrném Renesmee oldalán, ha egy ilyen élet lehetne az enyém, vagyis a miénk Emmettel.

Behunytam a szemeimet, és szinte már láttam is magam előtt. Egy hegyi mezőn ülök a pléden, a kislányom feje az ölemben nyugszik, és én a haját simogatom, miközben Emmett és a kis Emmett egymással birkózik, a ruhájuk már csupa sár, és szakadás, de mégis mind mosolygunk rajtuk. Esme és Carlisle boldogan figyeli az egész családot. Alice és Bella éppen a kis Nessie haját fonja, míg Edward és Jasper lelkesen beszélgetnek a következő aktuális baseball meccsről. Jacob pedig éppen most érkezik meg farkasként, de mielőtt még kirohanna a fák takarásából, gyorsan visszaváltozik emberré, és felöltözik. Micsoda élet, micsoda jövő lehetne. Azt hiszem, hogy soha nem panaszkodnék semmire, egész létezésem során.

-         Megjöttünk, édesem – szakított ki kedvesem a gondolataimból. – Nagyon remélem, hogy ágyban vagy, de ha nem, akkor nyomás visszafelé, mert kénytelen leszek megnevelni téged.

-         Itt vagyok az ágyban, ahogy ígértem – szóltam vissza. A következő pillanatban pedig megjelent Emmett, és mögötte Lionel a hatalmas táskájával.

-         Emmett szerint rosszul lettél, és tűzforró is vagy – tette le az ágyra Lionel a táskáját.

-         Igen, ez így van – bólintottam rá azonnal.

-         Értem, akkor kezdhetjük is a vizsgálatokat, csak elmegyek és alaposan kezet mosok előtte, Sally pedig addig hoz be steril lepedőt, amire levetkőzhetsz, Emmett pedig velem együtt most rögtön kifáradhat – adta ki az utasításokat.

-         Már miért fáradnék ki? – kérdezte vádlón. – Láttam már a menyasszonyomat meztelenül – fűzte még hozzá szemöldök húzogatva.

-         Igen, ebben nem kételkedem, de ez most orvosi vizsgálat lesz, tehát nem kell, hogy vágyakozó szemekkel nézd őt, és engem félrelökve magadévá tedd – tolta ki az ajtón legjobb barátja a kedvesemet.

-         Ne is figyelj rájuk, ez csak kamaszos civódás, talán megmaradtak ezen az értelmiségi szinten – legyintett Sally. – Hoztam neked steril lepedőt, és egy kis kamillás vizet a vizsgálat utánra jó lesz mosakodni. Legalábbis, én nehezen viselem a gumikesztyűt. A bőröm nem rajong érte különösebben, így nekem szükséges az ilyesmi vizsgálat után. Legutóbb is ilyen vízzel mosdattalak, amikor Lionel megvizsgált, csak arra nem emlékszel, mert nem voltál eszméletednél.

-         Köszönöm, hasznát fogom venni – szorítottam meg barátnőm kezét.

-         Igazán nincs mit, addig én is kimegyek, amíg megvizsgál téged. Nem akarom, hogy feszélyezve érezzétek magatokat, a társaság miatt - terítette le az ágyra a kendőt, amíg én vetkőztem. Majd miután Sally is kiment, levettem az utolsó ruhadarabokat a testemről, azután pedig lefeküdtem az ágyon, és szégyenlősen összekuporodtam.

-         Bejöhetsz – értesítettem Lionelt, aki azonnal be is lépett.

-         Ne aggódj, gyorsan, és fájdalommentesen vizsgállak meg. Tudom, hogy ideges lehetsz, mert feltételezem, hogy ez lesz az első ilyen vizsgálatod ébren. Úgyhogy nyugodtan takard be a tested ezzel, és mindent megbeszélünk. Ne félj, nem harapok – mosolygott rám kedvesen.

Ennyire látszana rajtam, hogy ideges vagyok? Nem tőle félek, inkább az a félelmetes, amit tenni készül. Pontosan a legrejtettebb zugomat készül megvizsgálni, ami azért egy kicsit félelmetes. Hiszen még Carlisle is idegességgel töltött el, amikor eljött az idő, hogy megvizsgáljon az előző lehetőségben.     

-         Ez jó ötlet – tekertem magam köré gyorsan az anyagot, és felültem.- Honnan tudtad, hogy ideges vagyok?

-         A rémült őzike szemeidből – kuncogott fel. – Tudod, a lányok, akik először járnak nálam, nemhogy zavarban vannak, de egyenesen könyörögni kell nekik, hogy megvizsgálhassam őket. A nőgyógyásztól a legtöbb fiatal hölgy retteg, pedig nem vagyunk mi annyira félelmetesek. Vagy legalábbis nem érzem magam annak. Viszont az is tény, hogy olyan helyeken érintem meg őket, ahol még senki, vagy legfeljebb a szerelmük. Ez természetes reakció.

-         Öhm… én már kevésbé vagyok ártatlan – haraptam az ajkamba.

-         Nos, ezt nem velem fogod kivesézni, de ezt a tényt tudom. Viszont a legutóbb eszméletlen voltál, amikor megvizsgáltalak, így korántsem garantált, hogy most is mozdulatlanul tűrnéd, ha bizonyos helyekre érnék. Szóval szépen megbeszéljük, és már kezdhetjük is – mondta kedvesen.

-         Oké, hallgatlak – bólintottam rá. Ez jó, kezdek felengedni. Tényleg ért a lányokhoz.

-         Rendben, először is, kitapintom a méhedet, nagyon óvatosan, nem fog fájni. Azután veszek egy kis kenetet, hogy nem-e kaptál el valami fertőzést, mert attól is lehet hőemelkedésed. Azután egy alapos mellvizsgálat, hogy kiszűrjük az esetleges dudorokat, amik szintén okozhatnak ilyen tüneteket. Végül pedig tartok egy vérvételt is, hogy egyéb eshetőségeket is kizárhassak, illetve megerősíthessek – magyarázta lassan. Én pedig azt hiszem, hogy sikerrel felfogtam minden egyes lépést. – Kezdhetjük?

-         Igen, azt hiszem – nyeltem egy nagyot.

-         Rendben, mivel kezdjük? – vett elő egy pár kesztyűt a táskájából.

-         Azt hiszem, hogy megfelel a sorrend, ahogy mondtad az előbb, hogy mire készülsz – gondolkodtam fel.

-         Rendben, akkor feküdj hanyatt, húzd fel a térdeidet, és lazíts – döntött hátra. Én pedig engedelmesen elfeküdtem. Tényleg gyors, és fájdalommentes volt a vizsgálat. – Itt minden rendben. Akkor most felhajtom a takarót, és levesszük a mintát – húzta fel a térdeimig az anyagot. Majd felvette a kesztyűket, és még valami eszközt, amit inkább nem is akartam tudni, hogy micsoda. – Nem fog fájni, ne nézz ide – mondta gyengéden. Én pedig elfordítottam a fejemet. Egy pici feszítést ugyan éreztem, de egyáltalán nem volt vészes. – Meg is vagyunk. Akkor most felvehetsz valami alsóruhát, de a kebleid hagyd szabadon, én addig elfordulok – mondta, én pedig engedelmesen tettem, amit kért.

-         Kész vagyok – mondtam halkan, nem sokkal később. Mire Lionel visszafordult felém.

-         Emeld fel mindkét karodat magasba – adta ki az utasítást. Ahogy pedig felemeltem a kezeimet, tapasztalt mozdulatokkal kezdte el vizsgálni a kebleimet. Nem fájt, de jó sem volt, mint amikor Emmett hozzám ért. Közömbös, orvosi vizsgálat. Nem is olyan nagy dolog, mint ahogy képzeltem. Nem is értem, hogy mitől voltam ennyire ideges.

-         Itt is minden rendben – bólintott elégedetten. – Akkor ülj le, és jöhet a vérvétel – vette elő a tűt. Én pedig behunytam a szemem, és odanyújtottam a karomat. Egyáltalán nem fájt, pedig irtóztam a tűktől. – Készen vagyunk. Felöltözhetsz – pakolt be mindent a táskájába Lionel, majd távozott a szobából, hogy nyugodtan átöltözhessek a tanításhoz. Semmi perc alatt készen voltam, és már szaladtam is a tanterem felé, amikor hirtelen elkapott szerelmem.

-         Jól vagy, kicsim? – kérdezte komolyan.

-         Igen, tökéletesen jól vagyok – mosolyogtam rá.

-         Nem kéne ma inkább pihenned? Reggel a fürdőszoba padlón feküdve találtam rád, nem hiszem, hogy ez jó jelent – állapította meg.

-         Hidd el, hogy minden rendben – simogattam meg az arcát, majd lágyan megcsókoltam.

-         Most azt hiszed, hogy szexszel meggyőzhetsz? – húzta fel a szemöldökét.

-         Jó úton haladok? – kacsintottam rá.

-         Még nem vagyok teljesen meggyőzve – gondolkodott el. Majd a számra vetette magát.

-         Hm… Emmett… ezt ne most, a gyerekek már…

-         Túl sokat beszélsz, jobban szeretem, amikor nyögdécselsz közben – szorított magához. – Az a „hm…” első reakció például nagyon tetszett.

-         Kérlek, szerelmem, esküszöm, hogy kárpótollak, de most óráim vannak, négy óra után csakis a tiéd leszek – ígértem meg.

-         Megígéred? – kérdezte kissé morcosan.

-         Kíméletlen engesztelést kapsz négy után, ha most viselkedsz – mondtam. Majd annak érdekében, hogy nyomatékosítsam az ígéretem, szenvedélyesen hozzádörgölőztem a férfiasságához. – Mit mondasz? – búgtam a fülébe.

-         Veszélyes kis boszi vagy te – nyögött fel Emmett. – Ha jobban belegondolok, akkor nekem megéri, hogy most ne engedjelek el – karolta át a derekamat ismét.

-         Emmett, felelősséggel tartozok a gyerekek iránt. Számítanak rám, várják az óráimat – próbáltam hatni a lelkiismeretére. Tudtam, hogy mennyire imádja a gyerekeket, és hogy velük tudok rá hatni.

-         Jól van, menj – sóhajtott el. – Viszont délután nincs menekvés – csapott még a fenekemre. Majd elengedett. – Átlovagolok a szüleimhez, de sietek vissza – szólt még utánam.

-         Rendben van – fordultam vissza, és dobtam még egy puszit.

Azután pedig besiettem a gyerekekhez. Megint csak csodálatos napom volt a kicsikkel, és kivételesen Sally is maradt velem, mert aggódott, hogy esetleg megint rosszul leszek. Egész nap láttam rajta, hogy valamit szeretne megkérdezni, de nem tette, aztán amikor a gyerekek elszundítottak dél tájban, elém állt, és vigyorogta nekem szegezte a kérdést.

-         Terhes vagy, igaz? – kérdezte izgatottan.

-         Azt hiszem, hogy igen, de azért még szeretném megvárni, hogy Lionel mit gondol a vizsgálatok után. Bár igazam lenne – ábrándoztam.

-         Igazad van, biztos vagyok benne, hogy kisbabád lesz. Gyönyörű… - tette elgondolkozva a pocakomra a kezét. - … kislány lesz – kuncogott fel. – Igen, már látom is magam előtt, ahogy a hosszú szőke haját fésülöd, és két tündéri kis copfba fogod. Azután pedig piros szalagokat kötsz a két kis fonatba. Azután pedig Emmett felpattan Luciferre, majd maga elé veszi a kicsi Rose-t, te pedig a lovadra, akinek a nevét még nem tudom, mert még nincs is lovad, de fehér lesz, szöges ellentéte Lucifernek, mégis imádni fogják egymást, és elvágtattok a naplementében. Mi meg majd jól utolérünk titeket – kuncogott fel.

-         Hé, már épp kezdtem beleélni magam, erre viccet csinálsz belőle? – csaptam egy kicsit a vállára.

-         Oké, ígérem, hogy nem fogom tönkretenni az álompillanatot azzal, hogy belelovagolok a képbe – nevetett fel, most már nyíltan. – Viszont abban biztos vagyok, hogy már úton van a baba – vetette magát a nyakamba.

-         Igen, ez szerintem is így van – mondtam boldogan. Egy baba, aki Emmettből és belőlem van. Gyönyörű, erős, és határozott. Remélem, hogy itt maradhatok, amíg megszületik, és legalább arra lesz esélyem, hogy egy kicsit az életem részévé válhasson. Hiszen sosem tudom, hogy Nadine mikor mondja azt, hogy tovább kell mennünk.

-         Elszomorodtál – simogatta meg az arcomat Sally. – Mi a baj?

-         Semmi, csak már annyira beleéltem magam, pedig még nem is biztos. Hiszen Lionel még nem mondott semmit sem.

-         Ugyan, egy nő ezt megérzi – legyintett Sally. – Meglátod, holnap jó hírekkel fog érkezni hozzád a férjem – kacsintott rám. – Meg kell sürgetnünk a lagzit, mert még a végén nem férsz bele a rucidba – tette még hozzá.

-         Azért két hét alatt csak nem növök annyit, hogy ne férjek bele – tiltakoztam.

-         Elég szűk fazonra csináltuk, úgyhogy jobb a biztonság. Ha nagyon elkezdesz kívánóssá válni, akkor ki tudja. Én borzalmas dolgokat ettem, amikor Alex a hasamban volt. Savanyú uborka mézbe mártogatva, azt hiszem, hogy az volt a mélypont. Meg a citrom csak magában, cukor nélkül. Akkor nem is éreztem savanyúnak, csak tömtem magamba, most meg gyűlölöm a citrom minden formáját. Legfeljebb néhány cseppet teszek a teába. Úgyhogy sietni kell. Holnap áthozom a ruhádat reggel, és újra lepróbáljuk – mondta határozottan.

-         Gondolod, hogy híztam? – tapogattam körbe magam.

Nem lehetek kövér menyasszony. Az nem venné ki jól magát. Emmett nem mutatkozhat egy duci arával. Szépnek kell lennem életem legfontosabb napján. Nincs több sütemény az esküvőig. Még akkor sem, ha belehalok. 

-         Bármibe lefogadom, hogy most valami hülyeségen töröd a fejed – húzta össze a szemeit Sally. – Nem vagy kövér, és szerintem egyelőre nem is híztál, úgyhogy verd ki a fejedből az éhezést, a babának szüksége van az erőre, ahogy neked is – dorgált meg finoman.

-         Igen, tudom – bólintottam rá. Na jó, akkor maximum napi egy szelet sütemény, vagy egy palacsinta szigorúan gyümölccsel. Így nem vonom meg teljesen, de nem is hízom meg túl gyorsan. Illetve nem fog megnőni hirtelen a pocakom.

-         Helyes, ha tudod, akkor jó – bólintott rá. – A gyerekek jó sokat alszanak ma, már mindjárt három óra lesz – nézett körbe a kicsiken.

-         Azt hiszem, hogy a korai tornaóra mégsem olyan jó ötlet – mosolyodtam el. Hiszen ma Sally két órán át tornáztatta őket, mert azt gondoltam, hogy jó ötlet néha kicsit megmozgatni az izmaikat, hogy ne egész nap csak üljenek.

-         Az ötlet jó, de talán legyen inkább egy óra, és akkor kevésbé fulladnak ki – javasolta Sally. – A másik órában tartsatok valami mást. Írást, vagy nyelvtan, abban még van mit fejlődniük. Legalábbis Alexnek biztosan.

-         Rendben, megfogadom a tanácsot – ígértem meg. Majd átírom a tantervet. Végül is könnyedén átalakíthatok egy órát, hiszen szabad kezet kaptam a tanítással kapcsolatban. – Azt hiszem, hogy ma ébredés után kapnak uzsonnát és hazaengedem őket. Van kedved velem szendvicseket készíteni, és kakaót főzni? – kérdeztem Sallyt. – Vagy inkább itt maradsz velük?

-         Bemegyek, segítek, úgyis rögtön bejön Alex legyeskedni, ha felébredtek – mosolyodott el.

-         Oké, akkor mehetünk is – bólintottam rá.

A kakaót gyorsan megfőztük, hogy hűljön egy kicsit, azután pedig elkészítettük a szendvicseket a gyerekeknek. Majd töltöttük magunknak is egy-egy pohár kakaót, és visszamentünk a kicsikhez, akik ébredezni kezdtek. Úgyhogy vissza is szaladtunk az uzsonnáért. Amit mindenki jóízűen falt fel. Fáradtak és éhesek voltak a sok mozgás után, úgyhogy tényleg el is engedtem őket, hogy otthon fürödhessenek és pihenhessenek. Miután Sally is elment Alexszel úgy döntöttem, hogy készítek egy könnyű vacsorát kedvesemnek. Azután pedig én is gyorsan megmosakodtam, azzal kamillás vízzel, amit Sally készített nekem még délelőtt. Csak egy kis meleg víz kellett hozzá. Éppen négy óra volt, amikor felterítettem az asztalra, és legnagyobb örömömre Emmett is pontosan érkezett meg, ahogy ígérte.

-         Szia – mosolyogtam rá, amikor meggyújtottam a gyertyát az asztalon.

-         Szia – vigyorodott el, amikor meglátta a bordó ruhámat. Szerette rajtam ezt a színt, na meg minden bizonnyal a ruha igen méretes dekoltázsát is. – Mit főztél szépségem?

-         Csak egy kis húst sütöttem salátával, és gyümölcstálat vágtam össze – válaszoltam. – Ma ennyire volt időm, remélem, hogy megfelel neked is – fűztem még hozzá. – Viszont van még egy fél kenyerünk is, amit Sally hozott reggel.

-         Tökéletes lesz – mondta lelkesen. – Azért, ha nem bánod, én akkor vágok is magamnak néhány szelet kenyeret is.

-         Hagyd csak, majd én – siettem a kenyérhez. – Ülj le, szeretnék jó menyasszonyod lenni – mondtam határozottan.

-         Drágám, te tökéletes menyasszony vagy, és magam is megoldom a szeletelést. Inkább neked kéne leülni, mert te voltál reggel rosszul – mondta komolyan.

-         Csak egy múló kis gond volt, biztosan semmi komoly – legyintettem. Vagyis, nagyon remélem, hogy komoly pocaknövekedéssel járó problémám van, de másra biztosan nem célozhatott Nadine és Nathan. Legalábbis szerintem. Holnap úgyis kiderül. Vagy még ma éjjel, amikor értem jönnek, kifaggatom őket. Megvannak a módszereim, hogy hassak rájuk.

-         Hát ezt nagyon remélem én is, de is gondoljunk rá. Majd aggódunk emiatt reggel, amikor Lionel meghozza az eredményeket – mondta kedvesem. Bár láttam rajta, hogy azért ideges.

-         Igazad van, akkor vacsorázzunk – foglaltam helyet az egyik széken.

Míg Emmett leült a másik székre. Jóízűen fogyasztottuk el az ételt, és én közben folyamatos a mai nagyszerű napomat ecseteltem, és azt, hogy már csak két hét van hátra az esküvőig. Már anya és Vera is visszaírt, hogy mindenképpen itt lesznek, és már alig várják, hogy láthassanak. Hát még, ha tudnák, hogy én is, hogy szeretném már látni őket. Vajon mennyit nőt a barátnőm kisfia? Biztosan hatalmas baba már. Már alig várom, hogy őt is láthassam. Remélem, hogy egészséges és erős. Bár Vera azt írta, hogy tiszta apja a kisfia, akkor pedig biztosan nem lesz vele soha semmi baj. Tisztességes, és erős férfi lesz.

-         Tele vagyok – dőlt hátra Emmett jóllakottan.

-         Akkor elmarad ma a desszert? – incselkedtem.

-         Én nem mondtam ilyet – rázta meg a fejét hevesen.

-         Akkor hozom a gyümölcsöt – mosolyodtam el gonoszan.

-         Ne bosszants, asszony – kapta el a derekamat, majd az ölébe húzott. – Pontosan tudod, hogy milyen desszertet ígértél ma délutánra és estére. Habár ha jobban belegondolok, akkor a gyümölcs is jöhet velünk. Tudnék velük mit kezdeni – vigyorodott el.

-         Mire gondolsz pontosan?

-         Majd meglátod – nyalta meg a száját. Azután pedig a gyümölcstálat megragadva, és engem kézen fogva elindult a hálószoba felé. Ahogy beértünk a tál az éjjeliszekrényre került. Majd egy szempillantás alatt ledöntött a lábamról és szenvedélyesen csókolni kezdett. Szinte észre sem vettem, hogy mikor került le rólam minden ruhám, de egyszer csak már meztelenül feküdtem az ágyon, míg Emmett mosolyogva feküdt mellettem, és lelkesen pakolta rám a gyümölcsdarabokat. – Ezt mindig is ki akartam próbálni valakivel – nézett végig elégedetten alkotásán, miután a köldökömbe is tett egy szem szamócát. Majd egy szelet körtét vett a szájába, és közelíteni kezdett vele az én számhoz. Elmosolyodtam a gondolaton, hogy éppen mire készül, de engedelmesen nyitottam ki a számat, hogy egy apró csók keretében leharapjam az gyümölcs felém eső felét. Még alig nyeltem le a körtét, már fel is nyögtem, mert szerelmem a fogai közé csippentette az egyik mellbimbómon lévő szamóca darabot, majd a gyümölcs helyét nyelvével is megtisztította, hogy utána apró csókokkal haladjon tovább a következő darabhoz, ami a másik keblemen foglalt helyet.

-         Emmett – borzongtam meg, amikor a köldökömhöz ért édes nyelvével.

-         Ne mocorogj, mert még leesik a desszert – szorított finoman az ágyhoz. – Tessék tétlenül tűrni a büntit a reggeli kínzásomért – kuncogott fel.

-         Igyekszem – nevettem fel, amikor kiemelte a fogaival a gyümölcsöt a köldökömből.

-         Ajaj, becseppent a kis mélyedésbe a leve, úgyhogy kénytelen leszek kivenni onnan valahogy – villantak meg a szemei. Majd a mindkét szemével leszorított, hogy nevetés közben ne tudjak mocorogni, amíg ő a gyümölcslé cseppre vadászik a köldököm mélyén. – Jó kislány – engedett el, miután megszerezte, amit akart. – Most pedig jöhetnek az édes völgyecskék, hiszem már a hegyeken, és az alföldön túl járok – simította a csípőmre a száját. Azután pedig fokozatosan haladt egyre lejjebb, egészen a bokámig, de a legérzékenyebb részt szándékosan kihagyta. Majd apró puszikkal indult vissza a kihagyott rész felé, hogy végigsimítva nyelvével a legsajgóbb pontonom elérje az utolsó szelet gyümölcsöt. Elégedett vigyorral az arcán kémlelt, miközben én kis híján meggyulladtam a tűztől, amit szított a testemben. Egy szempillantás alatt a hátára döntöttem, majd szó szerint rá vetettem magam, és téptem a még rajta levő ruháit, hogy minél előbb hozzáférhessek mindenhol a bőréhez. – Hajaj, előbújt az én kis vadmacskám – markolt a fenekembe.

-         Csakis magadat hibáztathatod miatta – haraptam a nyakába. Miközben kezem már eléggé dél felé kalandozott.

-         Csak visszaadtam a kölcsönt – kacsintott rám kajánul. – Bár reméltem, hogy egy kicsit még be is tudlak vadítani. A jelek szerint pedig tökéletesen sikerült – akart magára rántani. Én viszont nem hagytam magam. Egy kicsit előtte megkínzom.

-         Vigyázz, hogy kivel kezdesz – nyaltam meg a számat, majd férfiassága fölé helyezkedtem, és egyik kezemmel összefogtam a hajamat.

-         Mit csinálsz, cica?

-         Mintha nem tudnád – mosolyodtam el. Majd lassan igazítva ajkaimat a méretéhez kínozni kezdtem. Szeretett volna gyorsabb tempóra ösztönözni, de nem hagytam magam, csak szépen, lassan haladtam milliméterről milliméterre, amivel az őrületbe kergettem kedvesem. Mivel hevesen vonaglani kezdett, majd egy elképesztően gyors mozdulattal felrántott magához, és azonnal a magáévá tett. – Ah… még nem végeztem veled – dorgáltam meg, amikor a lábaimat a derekára kulcsolta két mozdulat közben.

-         Bizony, hogy nem – vetette magát a számra, hogy őrületes táncba kezdhessen a nyelve, az enyémmel. A tempónk csak egyre fokozódott, és nem bírtam megállni, hogy ne szaladjanak ki a számon elfojtott sikoltások az élvezettől. Majd néhány csodálatos perc után Emmett is felkiáltott, és fáradtan rám hanyatlott. Azt hiszem, hogy még soha életemben nem volt ilyen elképesztően elsöprő élményben részben. Egyszerűen nem tudtam mozdulni sem a kellemes zsibbadtságtól. – Ez egyszerűen őrületes volt – puszilt Emmett a nyakamba.

-         A számból vetted ki a szót – pihegtem. – Azt hiszem, hogy megmozdulni sem tudok – mondtam ziláltan.

-         A nagyobb baj az, hogy egyelőre én sem. Össze foglak nyomni – suttogta halkan.

-         Nem fogsz, csak pihenünk egy kicsit, és ha összeszedted az erőd, akkor majd valahogy megfordulunk – ajánlottam a lehetőséget.

-         Jó ötlet – bólintott egy aprót. Majd harapdálni kezdte a nyakamat.

-         Azt hittem, hogy semmi erőd – állapítottam meg.

-         Túl közel van a nyakad a számhoz, szinte hívogat, hogy hozzád érjek – mondta két kis harapás között.

-         Na és, ha harapdálni már van energiád, akkor talán máshoz is, nem? – kérdeztem halkan.

-         Talán – kuncogott fel, majd megmozdította a csípőjét.

-         Oh… most nem éppen erre gondoltam – nyögtem fel.

-         Erre mindig van erőm, ha veled vagyok – csippentette a fülcimpámat a fogai közé.

-         Ezt el is várom – bólintottam rá.

-         Fáradt vagy?

-         Eléggé – vallottam be.

-         Akkor inkább hagyjalak békén, igaz?

-         Ami azt illeti, ha szeretnéd, akkor hagyom magam, akkor előbb szabadulok – fogtam két kezem közé az arcát. – Csak ez úttal, ha lehet egy kicsit kisebb hévvel, mert nem érem meg a reggelt.

-         Igenis, hölgyem – mozdította meg lassan a csípőjét. – Így jó lesz? – nézett mélyen a szemeimbe.

-         Igen, tökéletes – húztam magamhoz a fejét egy lágy csókra. A mozgásunk egy pillanatig sem gyorsult, de mégis tökéletes élményt nyújtott. Maga volt a teljes extázis, amikor tökéletesen egyszerre értünk el a csúcsra, és egymás szemébe nézve. Hihetetlen éjszaka volt.

-         Szeretlek – ölelt magához Emmett.

-         Én is szeretlek – motyogtam még félálomban. Majd még jobban befészkeltem magam az ölelésébe, és elnyomott az álom.