The Beauty and the Bear - 43. fejezet

43. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Elalvásom után a már jól megszokott forgatókönyv szerint zajlott minden. Először Nathan szobájában találtam magam, ahol azonnal megjelent a korábban említett személy is. Azután pedig feltűnt Nadine is mellettem.

-         Sziasztok – mosolyogtam rájuk.

-         Szia – vigyorodtak el. – Nathannal megegyeztünk – kezdett bele Nadine. – Na és úgy határoztunk, vagyis ő is beleegyezett, hogy a nászutadat nem zavarjuk meg az éjszakai látogatásainkkal, hanem inkább majd utána bepótoljuk az elmaradt utazásokat. Mit gondolsz?

-         Komolyan megtehetitek ezt? – csillantak fel a szemeim. – Mármint nem fogtok szorulni emiatt odafent? – kérdeztem aggódva.

-         Egyáltalán nem, belefér az időnkbe, és mindketten szeretnénk, hogyha jól éreznéd magad – lelkesedett Nadine. – A lényeg, hogy kihasználd a szép pillanatokat.

-         Ez csodálatos, köszönöm – ugrottam a nyakukba. Végre valahol tényleg élvezhetem Emmett jelenlétét megszakítások nélkül, már alig várom, hogy elmenjünk a nászutunkra, ami nem tudom, hogy hol lesz, és pontosan mikor, de nem is számít csak az, hogy kettesben leszünk. Csak mi ketten, és most még az álmok sem fognak fárasztani engem. Ez egyszerűen csodálatos.

-         Nagyon szívesen – mosolygott rám Nathan. – Most azonban itt az ideje, hogy induljunk – nyújtotta felém a kezét, amit én boldogan elfogadtam.

Egy szempillantás múlva pedig egy napsütötte, barátságos kis teraszon találtam magam. Egy kerti széken Bella ücsörgött, és éppen levelet írt valakinek. Gyorsan odasomfordáltam, hogy vajon kinek ír, de csalódottan kellett tudomásul vennem, hogy az egyik levél az édesapjának, míg a másik levél Jacobnak szól. A mi családunknak egyetlen egy sort sem írt? Ez már itt a kis római rezidenciája lehet, mert a nap túlságosan szikrázó, és az ég tökéletesen felhőtlen.

-         Ez Róma? – fordultam útitársaim felé kíváncsian.

-         Igen, ez Róma – biccentettek mindketten.

-         Hm… sosem jártam még itt, pedig tényleg gyönyörű, amint látom. Kár, hogy nem túl esős város, mert ha az lenne, akkor boldogan ide is költöznék. Mindenhol tökéletes, méregzöld fű borítja a tájat, amíg a szem ellát, ráadásul mindig is vonzott engem a mediterrán stílus. Egyszerűen imádom ezeket az egyszerűségében tökéletes házakat, és kövezett utcákat. Egyszer el kéne jutnom nekem is Rómába – sóhajtottam fel.

-         Koncentrálunk, tudod – szólt rám Nathan. – Na és nem a városra, hanem a történésre.

-         Igen, tudom – ráztam meg magam. Mostanában tényleg hajlamos vagyok kissé elkalandozni, pedig ez igazán nem jellemző rám.

-         Van ott nagyjából kétszáz levél, amit csak elkezdett írni, aztán pedig mindig összegyűrte őket. Na és vannak még ezen kívül egyéb dolgok is ott a földön – bökött egy hatalmas kupac felé Nathan.

Én pedig kíváncsian sétáltam oda, hátha megtudok valamit az egész helyzetből. Az első, amit megláttam egyértelműen Alice számára lett címezve, de össze is lett tépázva. A második Edwardnak készült, de ez még durvábban össze lett tépve, aztán volt még egy itt Esmének, jó pár Charlie és Jacob számára. A többi papír-fecni viszont nem levél volt, hanem kitépett újságcikkek. Állattámadások, szétmarcangolt holttestek, és a helyek, ahol felbukkantak. Mintha keresné a lehetséges vámpírtámadások helyszínét. Viszont, ha meg akarja öletni magát, akkor annak vannak sokkal, de sokkal kifinomultabb formái is. Amilyen Bella szerencsére, még csak nem is kell nagyon törnie magát ahhoz, hogy rávesse magát egy vámpír egy sötét éjszakán. Annyira butus ez a lány. Alice ezt nem fogja hagyni. Kizárt dolog, hogy ez a legjobb barátnője csak tétlenül végignézze. Nem fogja hagyni, hogy ostobaságot csináljon és eldobja magától az életet. Azt az életet, amit velük is élhetne, a családjával.

-         Bárcsak minden másképpen alakult volna – sóhajtott fel Bella. Majd egyik kezét a lapos hasára simította. – Vajon milyen lettél volna? Gondolatolvasó, mint az apukád? Vagy lett volna valami pajzsod, mint anyukádnak? Esetleg mindkét képességet megkaptad volna? Kisfiú, vagy kislány lettél volna? Már gömbölyödne a pocakom, hogyha nem téptek volna ki a testemből. Boldognak kellene lennünk, ahogy azt mindig is megálmodtam, de mégsem sikerült megvalósítanom. Edward, én, és egy icipici apróság, aki belőlünk származik. Igazi kis csoda lettél volna. Az én személyes kis csodám. Bár megszülethettél volna. Tudom, hogy szerettél volna engem, ahogy én is téged. Hogyan léphetnék túl rajtad valaha is? Az képtelenség. Hiszen te egy pici kis lény voltál. Tudom, hogy nem voltál gonosz, mint ahogy azt a család többi része hitte. Te egy kis angyal vagy. Ebben egészen biztos vagyok – simogatta a hasát szüntelenül. – Én pedig be fogom bizonyítani, hogy egy kis angyalt gyilkoltak meg, ahelyett, hogy szerettek volna téged minden egyes légvételükkel. Ne félj, meg fogják tudni, hogy mekkorát tévedtek, amikor egy ujjal is képesek voltak hozzád érni.

-         Öhm… megtébolyodott? – húztam fel a szemöldököm. Leginkább egy őrülthöz volt illő ez a kis monológ, amit előadott.

-         Hát, vannak percek, amikor nincs teljesen magánál, de ez sajnos érthető, hiszen meglehetősen nagy sokkok érték az elmúlt időszakban. Nem mondanám rá, hogy őrült, inkább csak a sok traumától vannak kényszerképzetei néha. Mint például az, hogy a kisbaba, aki valaha a hasában volt még hallja őt, és tudja, hogy szereti.

-         Renesmee odafent van a mennyben? – kérdeztem kíváncsian.

-         Nem, Nessie most egy olyan helyen van, amit úgy nevezünk, hogy váró. A váró egy hasonló szoba, mint amilyen az enyém, és csupán arra szolgál, hogy a még el nem döntött sorsú lények ott várhassanak. Onnan vagy a mennybe kerülnek, vagy visszatérnek a földre. Ez a két lehetőség áll fenn. Nem egyszerű a képlet, de Nessie is egyelőre egy ilyen váróban van, mert még nincs végleg eldöntve a sorsa.

-         Anne is a váróban van? – kérdeztem kíváncsian. Ha a kislányom a váróban van, akkor az azt jelenti, hogy talán…

-         Nem, Anne már kijött a váróból – simított végig a hasamon Nadine. – Kicsit más lesz, mint amilyen az előző lehetőségedben volt, de ettől függetlenül ő még Anne lesz. Ugyanaz a tüneményes kislány, akit már az előző alkalommal is imádtál, csak most egészséges lesz, és Emmett lesz az édesapja.

-         Ez csodálatos – hullt le egy könnycsepp a szememből. Hát visszakaphatom a kislányomat. Az én gyönyörű kis tündérkémet. – Anne, megtartom a nevét – mosolyodtam el.

-         Hölgyeim, ez valóban csodálatos, de térjünk vissza egy kicsit Bellához még, hogyha megoldható – szólt ránk Nathan.

-         Bocsánat – néztünk rá Nadine-nal együtt. – Nem fordul elő többet – néztem Nathanre ártatlanul. Csak elgondolkoztatott ez a váró dolog. – Nessie a váróban van? – haraptam az ajkamba. Akkor még van remény, nem igaz?

-         Az, hogy Nessie még a váróban van, még nem elég konkrét. Ez csupán azt jelenti, hogy Bellának lesz kisbabája, viszont az nincs eleve elrendelve, hogy kitől és mikor fog megfoganni. Nem tudhatod, hogy hogyan fog megtörténni, és kivel – magyarázta Nathan.

-         Nem tetszik ez a hogyan és kivel szóhasználat – borzongtam meg. Semmi jót nem ígérnek a rébuszok, ezt azt hiszem, hogy talán én tudom a legjobban.

-         Ha ez némiképp megnyugtat, akkor megnyugtathatlak, hogy a gyermek nem erőszakkal fog foganni.

-         Igen, köszönöm. Ez a tény határozottan megnyugtat – sóhajtottam fel.

Nem kívánnám azt senkinek sem, ami velem történt, de hogy még gyermek is szülessen belőle, azt pláne nem. Nem mintha a magzat lenne a hibás, de felmerül a kérdés, hogy képes lenne-e Bella akkor is odaadóan szeretni a gyermekét. Viszont, hogyha nem erőszakkal fog foganni, akkor csakis Edward lehet az apja, hiszen Isabella nem egy csapongó természet. Szerintem nem igen találna másik szerelmet, hiszen ő és Edward egymásnak vannak teremtve. Ergo, nem valószínű, hogy bárki mással is összejönne valaha. Habár, az olasz macsók nagyon is jó, illetve rossz hírben állnak világszerte, így ki tudja. Nem, Nessie nem lehet halandó ember. Ő túlságosan is különleges. Edward gyermeke lesz, ahogy annak lennie kell.

-         Vajon mit kéne ma csinálnom? A munkám csak este kezdődik, mivel a bár kilenc előtt ki sem nyit. Azt hiszem, hogy lemegyek a piacra és veszek ezt-azt – állt fel Bella fáradtan. – Mikor is ettem utoljára? Tegnap, vagy tegnapelőtt? – kapaszkodott meg az asztal sarkában.

Rosszul nézett ki, nagyon rosszul. A teste teljesen lesoványodott, az arca beesett volt. Csak árnyéka volt önmagának. Még akkor is jobban nézett ki egy fokkal, miután elhagytuk, és Edward miatt visszatértünk. Habár, akkor Jacob valamilyen szinten tartotta benne a lelket, de akkor is, nem hagyhatja így el magát. Legalább Charlie miatt élnie kellene az életét. Lefogadom, hogy megtiltotta az apukájának, hogy Renee bármit is megtudjon erről az egész helyzetről. Felvette a táskáját, majd egy kis szatyrot, és gyalogosan indult el a piac felé. Örömmel nézelődtem a város szépségei között, miközben néha aggódó pillantásokat vetettem Bellára, aki csak slattyogott, majd amikor a piacra ért automatikus mozdulattal dobott a szatyrába néhány almát, kifizette, majd bandukolt is hazafelé. Megmosott egy almát, amit elrágcsált, nem túl nagy kedvvel, majd letusolt, és átöltözött. A ruhája nem éppen a tőle megszokott viselet volt. Egy tűzvörös miniszoknyát viselt, és egy fekete mélyen dekoltált felsőt. Még egy kis sminket is tett fel magára, ami aztán végképp nem az ő stílusa volt. Soha nem is sminkelte magát. Hol dolgozik? Valami rossz hírű helyen? Csak nem. Habár, ha ilyen anorexiás stílust vesz fel, akkor hamar kipenderítik bármilyen munkahelyről. Kíváncsian követtem Bellát, egészen addig, amíg meg nem állt egy pub előtt, ahol a biztonsági őr mosolyogva nyitotta ki neki a hátsó ajtót. Tehát egy bárban dolgozik. Na de mit csinál itt? Nem hiszem, hogy az ő kézügyességével akár csak esélye is lehetne rá, hogy felszolgáló legyen.

-         Bella itt dolgozik? – néztem kíváncsian Nathanre.

-         Igen, ez a munkahelye – biccentett válaszként.

-         Na és mit csinál? – kerekedtek el a szemeim.

-         Nézd meg magad – termettünk az egyik asztalnál. – Nyugi, nem látnak minket, de azért így mégiscsak kényelmesebb, nem igaz?

-         De mindenképpen – dőltem el a székben. Ahhoz képest, hogy ez a lelkem a testem nélkül, nagyon is kényelmes volt leülni és pihengetni egy kicsit.

-         Jó estét, mit hozhatok? – mosolygott Bella egy párra a szomszéd asztalnál.

-         Nem mondod, hogy felszolgáló? – kerekedtek ki a szemeim. – Na ezt aztán soha nem hittem volna Belláról. Hiszen annyira ügyetlen és kétbalkezes volt mindig, most meg tálcákkal zsonglőrködik? Ez egyszerűen képtelenség. Mióta nem esik el a saját lábában?

-         Hé, ez azért gonosz volt – nézett rám Nathan rosszallóan.

-         Bocsi, de tényleg annyira ügyetlen volt mindig is – tártam szét a karom.

-         Az emberek változnak – rántotta meg a vállát Nadine.

-         Változnak, persze, de az ügyetlenség egy egészen más kérdés. Az ügyessége egyszer csak itt termett?

-         Nem, csak sokat gyakorolt, tudod Rómában az effajta állást megszerezni a legkönnyebb – válaszolta Nathan. – Egyébként egész ügyes, mármint ahhoz képest, hogy tényleg kicsit esetlen volt szegénykém az első néhány napban. Legalább hat, vagy hét garnitúra pohár látta kárát a kezdeteknek, de a lényeg, hogy sikerült beleszoknia, így jól kereső állást szerzett, amiből bőségesen meg tud élni. Nézd csak, hogy milyen ügyes – mutatott Bella felé. Nekem pedig elállt a lélegzetem. Bells egy tálcát egyensúlyozott egy kézzel, amin legalább nyolc pohár volt, miközben óvatosan végigszökdécselt az összevissza beszélgető vendégek között.

-         Ez már valami – biccentettem elismerően. Bella tényleg jól megállja a helyét az asztalok között. Ráadásul, ahogy figyeltem nagyon is sok borravalót gyűjtött össze. Nem kéne egy almán tengődnie nap, mint nap.

-         Hé, kisasszony – hallottam meg egy mély férfihangot. – Lenne szíves idejönni egy pillanatra? – intett Bellának. Aki azonnal elé sétált. A férfi pedig egy hirtelen mozdulattal lerántotta az ölébe.

-         Jézusom, ez zaklatás – pattantam fel, és meg akartam iramodni Bella felé, de Nathan elkapott és visszaültetett a helyemre.

-         Nyugalom, Rosalie, te itt csak szemlélő vagy, emlékszel? – suttogta Nathan a fülembe.

-         Na de – mutattam Bella felé, majd megláttam a férfi arcát, aki lerántotta magához. Mi a fenét keres is Félix? Miért nem Volterrában idegesíti a társait? – Hol van, Edward? Mikor jön? Hol van, Alice? Vagy akárki a családból?

-         A Cullen család békén hagyja Bellát az egyezség szerint. Alice megígérte, emlékszel? – kérdezte Nadine.

-         Na jó, megígérte, de biztosan nem gondolta komolyan – tátottam el a számat.

-         Figyeljünk az eseményekre – mutatott Nathan Bellára és Félixre.

-         Mi járatban errefelé, szépségem? – simított végig Isabella derekán. Ez határozottan undorító. Azt hiszem, hogyha képes lennék rá, akkor már régen kiadtam volna magamból a vacsorámat. Ez nem normális. Félix csak ne simogassa Bella derekát. Teljesen meghibbant? – Különös tekintettel érdekel, hogy hogyan is lehet, hogy te még ember vagy, Mrs. Cullen – fordította maga felé az arcát.

-         Mit érdekel az téged? – rántotta meg a vállát Bella. – Egyébként pedig nem Mrs. Cullen, hanem Ms. Swan.

-         Nos, engem valóban nem izgat fel, különösebben, hiszen nekem emberként is bejössz, Ms. Swan, de a Mesterek azt hiszem, hogy érdeklődve fogják hallgatni a beszámolódat arról, hogy hogyan is maradtál ember, miután hozzámentél, és a jelek szerint el is váltál a mi kedvenc Edward barátunktól – sóhajtotta Félix.

-         Én nem akartam már átváltozni – rántotta meg a vállát Bella.

-         Hm… ez roppant váratlan fordulat, hiszen eddig majd szétvetett a vágy, hogy közénk tartozz a szívszerelmed oldalán, de ez már abszolút a te gondod. Azt hiszem, hogy kénytelen leszel közénk tartozni, vagy mi leszünk kénytelenek megkóstolni téged – szagolt bele Isabella nyakába.

-         Akkor intézd el ezt a problémát itt és most, és akkor nem kell amiatt aggódnod, hogy még a végén elárulom valakinek a féltve őrzött titkotokat – forgatta meg a szemeit Bella.

-         Nocsak, téged aztán rendesen földbetiport az a Cullen gyerek. Ilyen hatást még én sem váltottam ki a nőkből, pedig én abszolút elviselhetetlen vagyok minden volterrai hölgy szerint. Szóval, mesélj, szépségem, mi a hézag köztetek? – markolta meg Isabella hátsóját, mire Bella alig hallhatóan felszisszent, de tűrte az érintést.

-         Zaklat ez az alak? – lépett melléjük egy ott dolgozó srác.

-         Vigyázz mit felelsz – motyogta a fülébe Félix.

-         Nem, csak egy régi ismerősöm, akit már nagyon régen nem láttam, és ezért beszélgettünk egy kicsit – mosolygott rá a srácra Bells.

-         Oh, értem – lazult el a srác. – Viszont szerintem térj vissza a munkádhoz, különben még a végén megkapod a magadét a főnöktől – bökött egy középkorú férfi felé. Aki történetesen bosszankodva nézte a jelenetet.

-         Köszönöm, Joey – mosolygott Bella a férfira. – Félix, megbocsátanál egy kis időre? – próbált meg felkelni, de a karok visszatartották.

-         Még nem végeztünk, cicám. Mikor végzel? – sziszegte Félix a fülébe.

-         Háromkor – vágta rá Bella. – Találkozzunk a bár előtt négykor, addigra mindent bezárok, és hazamehetünk hozzám, hogy beszéljünk – motyogta gépiesen. Majd felkelt és elsurrant a tálcával együtt a bárpult felé.

-         Hm… magadhoz invitálsz, szépségem? Még a végén jobb lesz az este, mint hittem volna – nevetett fel Félix.

-         Mindig is tudtam, hogy ez egy undorító, visszataszító, intelligenciamentes, alávaló, aljas…

-         Értjük a lényeget, azt hiszem – szakított félbe Nathan.

-         Bocsi, elragadtattam magam? – néztem rájuk bocsánatkérően.

-         Ami azt illeti, kíváncsi lettem volna, hogy választékos szidalmaidnak még mekkora sora van – állapította meg Nadine.

-         Ez most egyáltalán nem vicces. Félix meg fogja ölni – csattantam fel hisztérikusan.

-         Nem, nem fogja. Csak te hiszed ezt, úgyhogy most próbálj meg lehiggadni, és ugorjunk pár órát előrébb – mondta Nathan nyugtatóan. A következő pillanatban pedig Bella éppen kilépett az ajtón. Félix pedig azonnal elkapta.

-         Szóval, akkor hozzád? – kapta a karjaiba Isabellát. – Hol is van az pontosan?

-         Piazza Santa 11. – válaszolta készségesen.

-         Hm… kellemes környék, kevés ház, sehol egy lélek – villantak meg Félix szemei. – Már indulunk is – pillantott körül Félix, majd egy szempillantás alatt a tetőre ugrott.

-         Ezt nem igazán bírtam már Edwarddal sem – hunyta le a szemeit Bella.

-         Pedig ez a leggyorsabb és leghatékonyabb utazási módszer – állapította meg Félix. – Csak hunyd be a szemed és lazíts – fűzte még hozzá. Mi a fene? Még a végén elhiszem, hogy van egy csöppnyi agya ennek a hústoronynak.

Félix gyorsan száguldott a tetőkön keresztül. Alig két percbe telt, míg odaért Bella házához. Ahol egy elegáns mozdulattal beugrott Bellához a nyitott ablakon. Nyitva hagyta az ablakot? Ez megbolondult. Mi lett volna, ha betör valaki? Tényleg ennyire meg akar halni?

-         Takaros kis lakás – forgott körbe Félix miután Bellát egy laza mozdulattal lerakta a kanapéra. – Egész jó – ült le Isabella mellé.

-         A célnak megfelel – rántotta meg a vállát Bella.

-         Na és mi a cél?

-         A cél az, hogy egyedül lehessek, és senki ne akarja megmondani, hogy mit tegyek – sóhajtott fel.

-         Hát, szépségem, azt hiszem, hogy kénytelen leszek beleköpni a levesedbe – dörmögte Félix.

-         Ez valahogy nem lep meg – válaszolta Bells unottan. – Mikor akarsz elvonszolni Aróékhoz?

-         Jöhetsz magadtól is. Jobb szeretem, ha a hölgyek inkább a vendégeim, akiket hazaviszek – ajánlotta Félix. – Egyébként is, az enyhítő körülmény, hogyha önként velem jössz.

-         Huh, akkor gyorsan öltök meg?

-         Neked mostanában a halál a mániád? Éppen lehetőséget pedzegetnék előtted, cicám, hogy túlélj, és talán bosszút is állj a is szívszerelmeden, aki elárult téged – fordította maga felé az arcát Félix.

-         Miért lenne célom a bosszú?

-         Mert látszik rajtad. Tudom, hogy milyen egy bosszúszomjas ember – villantak meg Félix szemei. – Segíthetek elégtételt venni, ha hagyod.

-         Na ér miért segítenél nekem?

-         Mert nem rajongok a volt családodért, és mindenképpen melletted szól, hogy te is rájöttél milyen képmutató fajták. Szóval mit mondasz?

-         Nem tudom, fáradt vagyok – dőlt el a kanapén Bella.

-         Akkor aludt ki magad, és ha felkeltél megbeszéljük – bólintott a férfi.

-         Tán maradni készülsz? – döbbent meg Bella.

-         Nos, kezd hajnalodni, és itt elég sokat süt a nap, úgyhogy kénytelen leszel vendégül látni – válaszolta azonnal.

-         Hát jó, akkor érezd otthon magad – rántotta meg a vállát Bella.

-         Csábító ajánlat, de inkább nem eszlek meg idő előtt – vigyorodott el Félix.

-         Ahogy gondolod – fordult az oldalára Bella. Majd el is aludt. Most már egészen biztos vagyok benne, hogy Isabella elvesztette a józan eszét. Már csak az a kérdés, hogy mi fog kisülni ebből az egészből…