The Beauty and the Bear - 16. fejezet

16. fejezet

Sziasztok! Bocsi, ha van benne hiba, javítva lesz, csak gondoltam gyorsan felteszem :) Puszi, Drusilla

(Emmett szemszöge)

Miután hazaértünk a vacsoráról máson sem járt az agyam, csakis Rosalie-n. Milyen gyönyörű, szégyenlős, ártatlan, és mégis határozott, és pajkos személyiség. Még sosem találkoztam olyan lánnyal, aki ennyire ellentmondásos lett volna. Talán pontosan ezért babonázott meg ennyire. Egyáltalán nem átlagos. Mindig váratlan fordulatokat tesz, amikre nem is számítanék, és tudja értékelni még a humoromat is.

-          Emmett, hallasz engem egyáltalán? – lengette meg anyám a kezét a szemem előtt.

-          Bocsánat, elbambultam – pillantottam anyámra.

-          Vagy inkább egy csinos, szőke lányról ábrándoztál – mosolyodott el apa.

-          Talán – húzódott mosolyra az én szám is.

-          Biztos – kontrázott rá anya. – A lényeg, hogy szerintem nyugodt szívvel felvehetjük őt az iskolába tanítani. Sally azt mondta, hogy Alex egyszerűen imádja, és nagyon ügyesen tanítja őt Rose. Pont egy ilyen tanárra van szükségünk.

-          Ebben én is egyetértek – bólintott rá apám is.

-          Nagyszerű, akkor nagy gond lenne, hogyha a teadélutánt elhalasztanánk egy kicsit? – kérdeztem vigyorogva.

-          Miért? Mi más terveid vannak? – lepődött meg anyám.

-          Gondoltam, elviszem őt a erdei házba pár napra, hogy jobban megismerjem – válaszoltam egyértelműen.

-          Nahát, a megközelíthetetlen Emmett McCarty végre megtalálta azt a lányt, akinek harcolni fog a kegyeiért? – kerekedtek ki apám szemei. – Már azt hittem, hogy sosem lesz unokám. Hiszen te már másztál, amikor én ennyi idős voltam.

-          Apa, ennyire még ne siess előre. Még az is lehet, hogy visszautasítja majd a közeledést. Még tervezd meg az unokád napirendjét – mondtam komolyan.

-          Reménykedni azért csak lehet – rántotta meg a vállát.

-          Szóval, nem haragszotok, hogyha elmarad a teadélután? – kérdeztem meg újra.

-          Menjetek csak – bólintottak rá szüleim.

-          Köszi – öleltem meg őket. – Akkor én megyek is, és előkészítem a házat.

-          Éjszaka? Biztosan jó ötlet ez? Inkább kelj fel korábban, fiam. Lassan eljön a medvék ideje, nem biztonságos éjszaka kint lennie az erdőben egyikünknek sem. Még neked sem, akármennyire is vagy ügyes vadász – mondta aggodalmasan. – Reggel én magam ébresztelek fel, hogy mindent el tudj intézni, de kérlek, világosban menj az erdőbe.

-          Rendben – egyeztem bele. Láttam anyám arcán a rémületet, ami kezd rajta úrrá lenni.

Miután anyám megnyugodott, hogy ma már nem megyek sehova, felmentem aludni egyet. Reggel időben el kell indulnom, hogy mindent előkészítsek egy romantikus estéhez. Le kell vennem a lábairól szívem hölgyét. Ezzel a boldog tudattal aludtam el.

Másnap anyám valóban időben keltett, így egy kiadós reggeli után bőségesen volt időm rá, hogy mindent előkészítsek. Vittem a házamba ételt, italt, meleg takarókat, és néhány szál vadvirágot is, hogy kellemes illat árassza el a nappalit, és megbeszéltem a barátaimmal, hogy ne aggódjanak, hogyha Rose-t egy ideig nem látják. Majd miután mindent lerendeztem, elköszöntem a szüleimtől, elindultam, hogy „elraboljam” Rose-t. Út közben még megálltam, hogy kedveskedhessek a házban lévő két hölgynek egy kis virággal. Szedtem két szép csokrot, majd továbbindultam, és legközelebb már csak a ház előtt álltam meg. Lepattantam a lovamról, és az ajtóhoz lépkedtem, majd bekopogtattam.

-          Szabad – hallottam meg Sally mosolygós hangját. Hát igen, ő mindenképpen szurkol nekem, hogy meghódítsam ezt a titokzatos és gyönyörű lányt.

-          Hölgyeim – léptem be a vadvirágokkal.

Rosalie azonnal elpirult, és mintha egy pillanatra még a lélegzete is elakadt volna. Annyira tüneményes volt. Mint egy szégyenlős kiscica. Imádtam már csak gondolni is rá, de ha láthatom az csak még jobb.

-          Köszönjük – vette el Sally a virágot. Majd Rose is odalépett elém, hogy elfogadja a csokrot. – Majd én vízbe teszem őket, ti csak menjetek – kacsintott Rosalie-ra. Az én szépségem nem is tudja még, hogy el fogom rabolni. – Sziasztok – fűzte még hozzá Sally, majd eltűnt..

-          Sally néha kicsit elragadtatja magát – mosolyogtam rá Rose-ra. Mindig is igazi kis életvidám kerítő volt. – Bár tetszik a terve, hogy kettesben hagy minket, hátha összejövünk – mondtam ki nyíltan a gondolataimat. Miért is tagadnám, hogy odavagyok érte már alig néhány nap ismeretség után.

-          Még csak egy napja ismerjük egymást – sütötte le a szemeit.

-          Egy gyönyörű, és felejthetetlen napja – fűztem hozzá komolyan. – Egyébként, ha jól érzem, akkor te sem vagy közömbös az irányomba – léptem mellé. Majd egy hirtelen mozdulattal felkaptam. Ő pedig felsikkantott, ahogy reméltem is. Minden gesztus sokat elárul egy nő érzelmeiről, és Rose egyértelműen vonzódik hozzám.

-          Mit csinálsz? – nézett rám ijedten. Bár látszott rajta, hogy sokkal inkább tetszik neki a helyzet, semmint zavarná.

-          Elrabollak – kacsintottam rá. – Azt ígértem, hogy minden áron kiszabadítalak innen, a lovam pedig kint vár minket, sietnünk kell, mielőtt még Sally visszaér – mondtam pajkosan. Mindig is betartottam az ígéreteimet, tehát kötelességem elrabolni a hölgyet.

-          Te lökött vagy – nevetett fel. Milyen gyönyörű, csilingelő kacagása van.

-          Na szép, így bánunk egy megmentővel? – kérdeztem sértetten.

-          Oh, én hősöm, könyörgöm, vigyél magaddal – alélt el színpadiasan a karjaimban. Na jó, a teátrálisságát egy icipicit mérsékelnünk kell majd.

-          Kérése számomra parancs, hölgyem – iramodtam ki vele az ajtón, majd egy könnyed mozdulattal feltettem a lovamra. Olyan vékonyka és törékeny, hogy szinte meg sem éreztem, hogy megemeltem. – Remélem, hogy nem félsz a lovaktól – pattantam fel mögé.  

-          Egyáltalán nem – rázta meg a fejét legnagyobb örömömre. Nagyon szerettem lovagolni, és nem örültem volna, hogyha Rose nem szeretné. – Bár kislánykorom óta nem ültem nyeregben – fűzte még hozzá.

-          Oh, ez gyorsan vissza fog jönni, ha egyszer tudtál, akkor menni fog megint. Majd gyakorlunk – ajánlottam a lehetőséget mosolyogva. – Gyerünk, Lucifer, vágta – mozdítottam meg a gyeplőt, mire hűséges paripán engedelmesen nekiiramodott. Majd vágtázni kezdett. Egy pillanatra lenéztem Rose arcára, de azon csak élvezetet láttam, rémületet nem. – Nem félsz? – kérdeztem meg a biztonság kedvéért.

-          Nem, egyáltalán – rázta meg a fejét. Majd úgy tűnt egy pillanatra, mintha még hozzátenne valamit, de mégsem folytatta.

-          Akkor jó, mert Lucifer néha kicsit túllő a célon – mosolyodtam el. Az már csak részletkérdés, hogy én bujtottam fel rá, hogy megtegye.

-          Miért lett ez a neve? – kérdezte kíváncsian. Hát igen, ezt a kérdést, már sokan feltették, és mindenki bolondnak nézett az elnevezés miatt.

-          Igazság szerint Lucifer vadló volt, és elég nehézkes volt betörni, mert rosszul közelítettek felé. Sokak szerint az ördög szállta meg, és ezért le akarták lőni, de én a barátja vagyok, nem a gazdája, úgyhogy jól kijövünk egymással. Gondoltam, hogy az idős nénik bosszantására azonban, csak azért is ezt a nevet választom – kuncogtam fel.

-          Miért nem lepődök meg az indokaidon? – sóhajtott fel kuncogva. Most miért? Szerintem nagyon találó név egy ilyen rosszcsontra, mint Lucifer.

-          Hm… ilyen kiismerhető lennék? – kérdeztem nevetve. – Sebaj, most akkor is meg fogsz lepődni – húzkodtam a szemöldököm. Majd megálltam az erdő közepén. Lefogadom, hogy sosem jött volna rá, hogy mi lesz a meglepetés.  

-          Miért álltunk meg? – kérdezte döbbenten. – Az erdőben van a házatok?

-          Nem éppen. Itt csak az én kis birodalmam van – húzódott gonosz mosolyra a szám. – A túszom leszel két teljes napig, és nem tudsz elmenekülni – mondtam elégedetten. Titokban már reggel óta dörzsölgetem a tenyeremet, hogy milyen jól kitaláltam ezt az egészet.

-          Hogy? De hát a szüleid várnak teára, méghozzá hamarosan – magyarázta kétségbeesve. Hm… kötelességtudó lány, ez tetszeni fog anyának, és apának.

-          Ne félj, ők is tudják, hogy mi a tervem, és beleegyeztek. A kis kiruccanásunk végén pedig meglátogatjuk őket – legyintettem lazán. Kicsit karót nyelt a drága, de ezt semmi perc alatt orvosolni fogjuk. Én majd egy kicsit komolyodom hozzá. Ő meg majd nagyon lelazul hozzám, és tökéletes pár leszünk. – Ne aggódj, mindent elterveztem. Egyébként is, már tegnap este eldöntöttük, hogy felveszünk Rose tanító néni.

-          Na és Lionel, Sally és Alex? Aggódni fognak – vetett ellent. Istenkém, azért a felelősségtudatnak is vannak határai. Biztosan egész életében tökéletes úri hölgy volt, de ezt majd orvosoljuk. Itt mások az illemszabályok.

-          Nem fognak, mert velük meg van beszélve – mondtam büszkén. Remélem, hogy ettől egy kicsit megnyugszik.

-          Ma estére két esti mesét ígértem Alex számára, és egyet sem fogok mondani – húzta el a száját. Hát igen, tény, hogy Alex nem annyira örült, hogy ellopom a barátját, de csak sikerült megenyhítenem az irányomba némi megvesztegetéssel. Még jó, hogy ismerem a kissrác gyenge pontjait.

-          Lefizettem egy láda málnával, hogy halasszátok el a dupla esti mesét két nappal – mondtam elégedetten.

-          Hű, tényleg mindenre gondoltál – mondta elismerően. Végre valaki kezdi értékelni a felelősségteljes szervező készségemet.

-          Igyekszik az ember – hajoltam meg mélyen. – Van még kifogásod, vagy hagyod, hogy túszul ejtselek? – kaptam ismét a karjaimba, és nagyon reméltem, hogy abbahagyja az ellenkezést. Még a végén elveszítem az önbizalmamat.

-          Azt hiszem, hogy hagyom magam – mosolygott rám. Na végre, kezd ellazulni.

-          Reméltem, hogy ezt fogod mondani – indultam el édes terhemmel a saját kis kuckóm felé.

Kíváncsian, és reménykedve fürkésztem az arcát. Csak remélni mertem, hogy tetszeni fog neki a látvány, ami fogadja. Az én gyönyörű, saját építésű vadászházam. Imádok itt lenni. Sűrűn eljárok ebbe a kuckóba, amikor tehetem. Tökéletes hely egy kis romantikához.

-          Ez egyszerűen káprázatos – kerekedtek el a szemei. Én pedig elégedetten kihúztam magam.

-          Örülök, hogy tetszik – biccentettem lazán. Nem akartam azonnal kimutatni, hogy mennyire elégedetté tesz engem, hogy tetszik neki a saját kis építményem. – Ez az én saját házam. Kidőlt rönkfákból készült, egy fát sem irtottam ki miatta, és saját kezűleg építettem fel. Ez a vadászházam. Ha túl sok a medve, akkor itt szoktam megszállni, hogy elejtsek egy párat. Veszélyesek lehetnek a farmokra nézve, hogyha túlságosan is elszaporodnak.

-          Én életem végéig is tudnék itt élni – suttogta halkan. Ez a mondat, amit valószínűleg nem is kellett volna hallanom, egyszerűen zene volt a füleimnek. Én magam is imádtam az erdőt, és a vele járó szépségeket, de a szerelmemet nem merném itt hagyni egyedül. Túl sok veszély van errefelé.

-          Ezzel én is így vagyok, de már építem ennek a háznak a mását egy biztonságosabb helyen. Néhány napra biztonságos zug, és tökéletes hétvégi ház, de a feleségem nem hagynám az erdő közepén, mert azért errefelé mászkálnak kint vadállatok, bezárva lenni a házban pedig nem túl üdítő – magyaráztam komolyan. – Téged is megkérlek, hogy ebben a két napban ne menj a kerítésen kívülre nélkülem.

-          Rendben, ígérem, hogy nem fogok – bólintott rá. Én pedig azonnal megkönnyebbültem. Amilyen kis makacs, attól féltem, hogy ellent fog mondani.

-          Helyes – vigyorogtam rá. – Most pedig engedd meg, hogy körbevezesselek – nyitottam ki a kaput. Majd finoman a lábaira helyeztem, és megfogtam az apró kis kezét. – Szóval, ez itt az udvar, mint látható. Az erdei gyümölcsök éppen most érnek, úgyhogy nyugodtan csipegethetsz bármiből. A ház háta mögött zöldségek teremnek, ha azt kívánnál. A kút vize tiszta, iható, és főzésre is tökéletesen alkalmas, bár főznünk nem kell, mert már hoztam ide két napra való élelmet. Fürdéshez hordok be vizet, csak szólnod kell. Na és akkor, most jöjjön a ház – húztam be az ajtón. - Ez itt a nappali. Kellemesen meleg az év minden szakában, mivel a kandallója tökéletesen biztonságos, nincs olyan veszély, hogy leég a ház, ha benyújtom. Mellette található a konyha, amit tágasra hagytam, hogy kényelmesen lehessen benne tevékenykedni, a fürdő pedig itt van. Az emeleten pedig egy hatalmas hálószoba, és egy raktárféleség van. Ebben a házban csak egy szoba van, de természetesen felajánlom neked. Nekem jó lesz a nappali kanapéja.

-          Nem szeretnélek kitúrni a szobádból – harapta be az ajkát. Hát nem tagadom, én sem tiltakoznék egy összebújás ellen, de úriember leszek. Ő különleges lány.

-          Egyáltalán nem túrsz ki, ne félj – simogattam meg a karját. Mire kiborsózott.

Na, ez már valami. Hogyha ilyen hatással van rá az érintésem az csak jó jel lehet. Vajon ez célzás volt arra, hogy közeledhetek, vagy csak puszta véletlen, hogy éppen akkor borzongott meg, amikor hozzáértem.  Nem, ez nem lehet véletlen, ő is akar engem, csak még egy kicsit bátortalan.

-          Ez esetben, köszönöm – válaszolta végül. Hát ennyit a talán mégis lehet ebből valami elméletemről. Gratulálok Emmett McCarty! Míg te egy frappáns megmozduláson gondolkoztál, addig a vonat szépen elszáguldott melletted.

-          Igazán nincs mit. Egyébként, hogyha érdekel, akkor most zenét is hoztam a tánchoz – mondtam lelkesen. Ha már össze nem is bújunk, legalább tánc közben a karjaimban tarthatom.

-          Mert tánc lesz? – nézett rám csillogó szemekkel. Ezek szerint táncolni szeret, ahogy én is. Még egy dolog, ami közös bennünk.

-          Bizony, két személyes bál – pörgettem meg finoman, majd magamhoz húztam. – Még bort is hoztam hozzá. Gondoltam egy hölgyhöz jobban illik, mint egy üveg whisky.

-          Ebben van valami, bár még sosem ittam erőset – gondolkodott el. Nahát, egy whisky szűz. Na, ilyen sincs a környéken még egy, az biztos.

-          Akkor talán itt lenne az ideje egy kóstolónak? – néztem rám csillogó szemekkel. Egyszer mindenkinek ki kell ezt az italt próbálnia.

-          Hát, nem tudom – bizonytalanodott el. - A férfiakat vadállattá teszi az alkohol, jobb lesz, ha nem iszunk. Én elvagyok nélküle – sütötte le a szemeit.

-          Nem leszünk vadállatok, hogyha tudunk mértéket tartani, én csak egy kupicáról beszéltem, nem pedig egy vödörről – próbáltam meg oldani a hangulatot. Mintha nagyon rosszul érintette volna még csak egy esetleges részeg férfi gondolata is. Erről majd ki kell faggatnom egyszer, de a ma estét nem fogom elrontani.

-          Egy egészen icipiciről? – mutatta fel a hüvelyk és mutató ujját kis távolságra egymástól. Olyan aranyos volt. A kedvenc unokatestvérem is mindig így próbálkozott, hogyha valamit nagyon szeretett volna. Ez a mozdulat annyira gyermeki és ártatlan.

-          Igen, egy olyan kicsiről, hogy megkóstold. Többet pedig egy korttyal sem iszunk. Én sem – fogadtam meg. Sosem lennék képes bántani egy nőt.

-          Rendben, egy ilyen picit – egyezett bele nagy nehezen.

Én pedig elengedtem gyönyörű táncpartnerem, és két kis adag alkoholt töltöttem, majd az egyiket Rose felé nyújtottam. Olyan édes volt, ahogy bizonytalanul kezdte el méregetni a poharat, majd beleszimatolt és elfintorodott. Hát igen, ez a fajta elég erős ital.  

-          Fenékig – koccintottam poharamat az övéhez biztatásként, és közben végig a szemébe néztem.

-          Fenékig – viszonozta a gesztust. Majd mindketten felhajtottuk a whisky. Én már hozzá voltam szokva, hiszen a férfiak itt mind ezt isszák, de Rose azonnal pánikba esett, ahogy a forróság elárasztotta az egész testét. Szegénykém, még tényleg nem ihatott ilyesmit. Az első mindig félelmetes. Nekem is az volt. Ahogy szinte végigégeti a nyelőcsöved, és megszeppensz az érzésektől, amik hirtelen átjártak.

-          Nyugalom, mély levegő, mindjárt elmúlik. Látom, tényleg nem vagy hozzászokva az ilyen erős italhoz – simogattam meg a haját. Szegénykém tényleg nagyon megilletődön a váratlan élménytől. – Jobban vagy? – kérdeztem miután alábbhagyott a zihálása.

-          Nem szeretem a tömény alkoholt – nyögte halkan.

-          Igen, én is így látom – bólintottam rá kuncogva. – Többet nem kapsz, megígérem.

-          Az jó lesz – helyeselt azonnal.

Ezután az apró kis kitérő után, ismét felkértem táncolni szívem hölgyét, és abba sem hagytuk, amíg meg nem éheztünk. Kicsit féltem a reakciójától, hogy mit fog szólni az evési stílusomhoz, mert anya szerint engem sokkal könnyebb ruházni, mint etetni, de hát nem tehetek róla, hogy sok kalóriát igényel a szervezetem. Hozzám képest Rose csak egy kisegér mennyiségét fogyasztotta el. Pedig a legjobb szárított húst és sonkát hoztam, hogy biztosan minden tökéletes legyen.

Legnagyobb sajnálatomra, mire feleszméltem, hogy mennyi is lehet az idő, már este volt. Ez annyira szörnyű, még csak most jöttünk ide, és az első napunk már le is telt. Több időre kellett volna elrabolnom ezt a gyönyörű szirént. Minél többet akartam megtudni róla, és szerettem volna, hogyha ő is minél többet megtud rólam, ezért csak beszéltem, és beszéltem, és nagyon reméltem, hogy érdeklik az élményeim. Hajnali három körül adta fel Rosalie a harcot az álmossága ellen. Addig figyelmesen hallgatott engem. Mikor a szemei pedig lecsukódtak, és nem nagyon pislogott már, óvatosan a karjaimba vettem, és felvittem a szobába, hogy kényelmesen aludhasson. Semmiképpen sem szerettem volna, hogy ne tökéletes körülmények között pihenjen. Csendesen fektettem le az ágyra, majd magára akartam hagyni, hogy én is aludjak egyet a kanapén, de Rosalie nem engedett. Úgy csimpaszkodott belém, mint egy kismajom.

-          Na hagyj itt, elférünk ketten is – húzott le az ágyra. Gyönyörű lelkének-e szinte már tudattalan kitárulkozása nagyon meglepett, de végtelen megtiszteltetésnek éreztem, hogy ennyire bízik bennem. Legszívesebben azonnal mellé feküdtem volna, hogy szorosan magamhoz öleljem, és vigyázzak rá, de nem tehettem.

-          Nem lenne illendő letámadnom téged, én úriember vagyok – mondtam határozottan. Bár a bennem élő kisördög hevesen motyogta a fülembe, hogy „de igen, megtehetem”.  

-          Tudom, hogy úriember vagy, ezért is maradhatsz, mert biztosan nem használod ki a helyzetet. Hideg van itt, és nélküled fázni fogok – motyogta félálomban. – Kötelességed felmelegíteni egy reszkető hölgyet – tette még hozzá. Na jó, ezzel az érvvel nem lehet vitatkozni.

-          Hát, ha innen vesszük, akkor lehet, hogy tényleg maradnom kéne – mondtam kuncogva. – Te kis bestia. Az ember ki sem nézné belőled, hogy milyen kis merész vagy.

-          Talán nem tetszik? – kérdezte, miközben befészkelte magát a karjaimba. Mintha közben még halkan dorombolt is volna.

-          Dehogynem, sőt, még senki sem tetszett ennyire – mondtam csodálattal.

-          Én is szeretlek, mackóm – mondta ki a szavakat, én pedig ledermedtem.

Elég váratlanul ért ez a mondat, de talán soha nem éreztem magam még ennyire boldognak. Azt mondta, hogy szeret. Ő is akar engem. Még soha, senki nem mondta ezt nekem ennyire őszintén, és gyengéden. A többi lány, akiket ismertem leginkább csak a vagyonunk kedvéért voltak velem. Viszont ez a lány más. Rosalie engem szeret. Azért, aki vagyok. Egy gyors mozdulattal a hátára gördítettem, mire a szemei kipattantak.

-          Komolyan mondtad? – kérdeztem csillogó szemekkel. – Kérlek, mondd ki még egyszer, hogy biztos legyek benne.

-          Szeretlek – suttogta lesütött szemekkel, elpirulva.

-          Én is téged – mondtam boldogan.

Majd gyengéden az ajkaihoz érintettem a sajátomat. Azután pedig elhúzódtam egy kicsit, hogy lássam a reakcióját az apró csókra. Lehet, hogy ennyire még nem akar előre sietni. A szemei még mindig csukva voltak, és apró mosoly jelent meg a szája szélén. Ezen felbátorodva újra csókot leheltem az ajkaira. Azután pedig még egyet, és még egyet, amire mindig egy mosoly, és egy halk sóhaj volt a válasz. Miután meggyőződtem róla, hogy ő is boldogan viszonozna egy komolyabb csókot is, finoman rátapadtam a szájára, és bebocsátást remélve simogattam meg ajkait a nyelvemmel, amit legnagyobb örömömre meg is kaptam. Apró karjait a nyakam köré fonta, kezeivel a hajamba túrt, miközben lassú, de annál szenvedélyesebb ritmusban mozogtak ajkai az enyémekkel. Én pedig a derekát és a csípőjét simogattam, majd kezem a nyakára csúsztattam, és végigsimítottam az érzékeny felületet, mire belenyögött a csókunkba. Hosszú percekig csak faltuk egymás ajkait, egészen addig, míg nem kezdtünk el úgy zihálni, hogy szinte már a fulladás határán álltunk.

-          Te jó ég – pihegte Rose a mellkasomhoz bújva.

-          Egyetértek – nevettem fel halkan. Olyan aranyos volt, ahogy ezt mondta. Ráadásul még büszkeséggel is töltött el, hogy ilyen hatással vagyok rá, és ezt természetesen nem hagyhattam szó nélkül. – Nem lehetek semmi, hogyha még el is aléltál tőlem néhány pillanatra – tettem hozzá vigyorogva, és vártam a reakciót.

-          Lehet, hogy én elaléltam egy pillanatra, de rajtad testi jelei is vannak a hatásomnak – nevetett fel gonoszan. – Úgyhogy ezt a kört én nyertem.

-          Nem tudom, hogy miről beszélsz - adtam az ártatlant. Nem láthatja a takaró alatt, hogy szűkebb lett a nadrágom, mint rendesen.

-          Most komolyan ki kell fejtenem, hogy mit látok az övcsatodtól délre? – kuncogott fel.

-          Pimasz nőszemély – morogtam az orrom alatt. - Azt hiszem, hogy itt is hagylak inkább – kezdtem el felkelni. Bár kellően lassan, hogyha akar, megállíthasson.

-          Ne legyél ilyen – simította forró kezeit a vállamhoz. – Tudod, hogy nem úgy gondoltam. Maradj itt, kérlek – dorombolta. Majd kezeit a mellkasomra csúsztatta, és szorosan hozzám bújt.

-          Ki tudna neked ellenállni? – nyögtem fel.

Azután pedig hirtelen megfordultam és magam alá gyűrtem Rose-t, de vigyáztam, hogy ne nagyon nehezedjek rá, hiszen Lionel azt mondta, hogy a hasára még nagyon vigyázni kell. A meglepettségtől felsikkantott, de utána széles mosolyra húzódott a szája.

-          Nagyon vadóc vagy, ez tetszik – mondta az ajkát beharapva. Majd elnyomott egy ásítást.

-          Te pedig nagyon pimasz, ami nekem tetszik – kacsintottam rá. Tudtam, hogy ettől megint el fog vörösödni. Olyan gyönyörű, amikor megjelennek az arcán ezek a kis vörös rózsák. – Most viszont aludjunk együtt. Látom, hogy már alig tudod nyitva tartani a szemeidet.

-          Nem akarok aludni, olyan jó így lenni – mondta makacsul.

-          Holnap is nap lesz, és aludhatunk akár ugyanígy is, hogyha szeretnéd – simogattam meg a hátát.

-          Sosem tudni, hogy mi lesz holnap – motyogta még. Majd álomba szenderült. Egy ideig még megbűvölve néztem kedvesemet, és simogattam a hátát, majd engem is elnyomott az álom.