Romantikus szerenád by Virág

Emmett és Rosalie




Szerenád



Rosalie szemszöge



Edward és Carlisle már egy ideje elmentek Emmett-tel vadászatra. Em első vadászatára. Már régen itt kellene lenniük. Esme-vel éppen azon tanakodtunk, hol lehetnek olyan régóta.

- Még egy új családtaggal sem voltak el ilyen sokáig. – vallotta be – Igaz Edward nagyon sötét szemekkel ment el, már biztos nagyon szomjas volt, de Carlisle… Nem tudom miért vannak még távol.

- Én sem tudom. Már nagyon várom őket. Talán Emmett… - szünetet tartottam – elkapott egy embert.

- Rosalie! Ne is gondolj ilyenekre. Látom nagyon tetszik neked az a fiú. Lehet hogy ő is pont ilyen érzéseket táplál irántad. Ne hagy futni! Ha ilyenek az érzései akkor lépni is fog. Remélhetőleg! – mosolygott, és szeretettel teli megölelt.

Éppen mikor kimondta Edward lépett be az ajtón. Carlisle és Emmett sehol. Rossz érzésem támadt.

- Carlislének be kellett menni a kórházba, Emmett elkísérte, hogy szokja az emberi társaságot. – mondta a kimondatlan kérdésre – Ja és Rose! Nem történt semmi baj, nem öltünk meg semmi embert csak messzire akartunk menni, csak meg kellett keresni egy BIZONYOS grizzly medvét.

- Óóó – mondtam és nagyot nyeltem közbe. Emmett megkereste azt a medvét ami megtámadta, és ami elől megmentettem. Remélem nem történt semmi baj.

- Rose! Légy szíves ne aggódj, nem történt semmi baj! Nagyon erős srác! Szerintem bírni fog magával! – mondta, mintha ez olyan egyértelmű lenne.

- Jólvan. – mondtam sértődötten, de nem gondoltam komolyan. Csak olyan kis műbalhé, hiszen ő az egyetlen fiu/férfi aki nem úgy néz rám mint nőre, hanem az „idők kezdete óta” a hugaként néz rám. Talán ezért bírok vele olyan gátlástalanul beszélni mindenről.



Edward elindult a szobájába, és utána kiabáltam:

- Edward, ugye elmondanád ha valami rossz történne velük, vagy ha valamire készülnének?

- Hát persze, Rose, bármit! – elmosolyodott. Azt a féloldalas mosolyát mutatta. Nekem mégis olyan érzésem volt, hogy sántikálnak valamiben.

- Hát akkor én felmegyek – mondta, és elindult újra felfelé a lépcsőn



Esme is nagyon furcsának találta Ed viselkedését, de nem szólt neki. Ezt is csak akkor említette, amikor már felért a szobájába. Valószínűleg hallotta – mint a mostani gondolatmenetemet is -, de nem tette szóvá.



4 óra körül ért haza Carlisle és Emmett, egyikük sem említette, mit csináltak, de ők is nagyon el akartak rejteni előlünk valamit. Talán mégsem ment olyan simán az a vadászat.

- Carlisle, drágám! Mi volt a kórházban? – kíváncsiskodott Esme

- Semmi érdekes. Mrs. Bethany-nak megint tüdőgyulladása volt, és őt kellett vígasztalnom, hogy a tüdőgyulladásba nem fog meghalni.

- És ez idő alatt Emmett hol volt? Edward azt mondta veled ment a kórházba?

- Velem?... Ja igggen Emmett éppen beszélgetett egy ápolóval. Azt állította, hogy a grizzlyk nagyon… hát őőő hogy azok nem támadnak emberre. Állította az ápolónő, de Emmett vitatkozni kezdett.

- Carlisle! Mond el légy szíves az igazat!

- De szívem ez az igazság! Gyere inkább fel a szobába és folytatom a történeteket a középkori alkímiáról!

Esme nagyon furcsán nézett rá, nem tudta hogy mit értett ezalatt.

- Megyek, de nekem nem meséltél semmit arról az izéről amit éppen emlegetsz…

- Esme! Gyere! – mondta Carlisle kicsit ingerültebben.

Ők ketten nagyon gyorsan eltűntek, csak halk susmorgásokat hallottam az emeletről, pontosabban Edward szobájából. Eltelt egy óra, de ne jöttek le… Eltelt még egy de még mindig egyedül kellett raboskodnom a nappaliban.

Már elmúlt este 6 óra és Emmett még mindig nincs itthon! Kezdek aggódni! Hirtelen ötlettől vezérelve felmentem a szobámba, és előkaptam egy kazettát amit betehetek a lejátszóba, hogy ne unatkozzak annyira. A kezembe került egy felvétel, amikor én még nem tartoztam a Cullen családhoz, amikor még ember voltam. Eszembe jutottak, azok a szép esték a családommal és amiket a barátaimmal tölthettem. Aztán eszembe jutottak a terveim. Család. Férj, egy tipegő kisgyermek, kinek olyan gyönyörű a mosolya mint a kisgyermeké, akit azon az éjszakán láttam, amikor Royce megtámadott a részeg barátaival. Zokogtam, könnyek nélkül, mégis megtettem. Mióta ez lett belőlem most csinálok ilyet először. Betettem a kazit a lejátszóba, de ne tudtam végignézni, boldogok voltak nélkülem is. Edward amikor először látta hogy a házukban vagyok mondta hogy „Miért pont őt, miért pont egy Hale-t?”, igen! Miért pont engem? Miért kellett megtalálnia Carlislének? Miért?



Hogy egy kicsit lenyugodjak, úgy döntöttem sétálok egyet az erdőben, talán még vadászom is. Ez lenyugtat.



Nem vadásztam. A friss levegő tényleg lenyugtat, de vadászatra most nem gondolhatok. Mi van ha már régen engem keresnek? Lassan el is kéne indulnom. De mi van ha nem is hiányzom nekik? Esme! Ő biztos hiányol! Gyorsan futásnak eredtem, vissza a Cullen házba. Úgy tűnik hogy Esme tényleg hiányolt!

- Rose! Hol voltál? Miért nem szóltál hogy elmész? Nagyon rosszul tetted, hogy elmentél, még ha arra a fél órára is. – aggodalmaskodott. Fél óra? Tényleg csak annyi volt? Azt hittem hogy több mint 1 órája ülök azon a farönkön, de nem. - A fiuk elmentek, mindjárt visszajönnek, csak valami dolguk volt a városban. - folytatta

- Emmett már visszajött? Jó rég elment, és még ma nem is láttam.

- Fogalmam sincs. Menj nézd meg a szobádba. – mondta és küldött felém egy sokat sejtető mosolyt.



Egy szempillantás alatt fenn voltam a szobámba, és nem számítottam. Ilyen meglepetésre nem számítottam.



Emmett szemszöge ;P :



- Edward? Te voltál már szerelmes? – kérdeztem ’bátyámat’ félve.

- Emmet? Ez idetartozik? Amúgy nem, még sohase. De az én szerencsémmel nem is lesz. – bokszolt bele a vállamba. – Ki a kiszemelt? Rosalie? – mosolyodott el újra.

- Ő bizony. Szeretnék valamit, ami biztosan leveszi a lábáról. Amitől elakad a lélegete. Képletesen…

- Szerintem már nyerő vagy nála… - elmélkedett – De talán csinálhatnál neki egy szerenádot! Már a vadászattal úgyis végeztünk, Carlisle sem jön egyből haza, bemegy a kórházba, majd azt mondom hogy vele vagy, hogy szokd az embereket.

- Hmm. Egész jó ötleteid vannak bratyó – boxoltam bele a vállába, erősebbet mint kellett volna!

- Hey, vámpírból vagyok, de azért ez már több a soknál! Neked ez az erőd… Auu. – sajnáltatta magát Edward. – De én most megyek. Carlisle már elindult a kórházba, én pedig visszamegyek a Cullenházba. – állt fel a szikláról.

- Várj Edw… - mondtam neki, de ő már máshol járt. Hogy szervezzek meg egyedül egy szerenádot? Egyedül?

Azt hiszem hogy a virágboltba kellene először mennem, vagy talán inkább zenészeket kellene szereztnem? Bemegyek a városba, és majd ami útba esik, azzal kezdem…



3 perc alatt beértem Port Angelesbe, és megláttam egy táblát amire az volt írva hogy ’Zenészek alkalmakra, fogadásokra, vacsorákra’. Eldöntöttem, ez kell nekem. Beléptem a díszes előcsarnokba, ahol egy csinos hölgy fogadott. Balszerencsémre egy ventillátor volt szerelve a lafonra, és az illata, az csodás rózsa illat megcsapott. Abban a pillanatban nem tudtam, mit tegyek, elfussak és keressek más zenészeket, vagy próbálkozzak a beszélgetéssel?

- Jó napot! Mi szél hozta szerény portánkra? – kérdezte a hölgy. A névtábláján a Susan név szerepelt.

- Én izé… - krákogtam – láttam kint a feliratot, hogy zenészeket lehet bérelni. Susan, igaz? – mutattam a táblájára – itt lehet?

- Igen uram, azonnal szólok a főnökömnek. – mondta és eltűnt egy széles ajtó mögött. Pár pillanat múlva már vissza is érkezett. – Mr. Jackson pár perc múlva itt lesz. Addig foglaljon helyet a kanapén. – kérte.



Helyet foglaltam az óriási előcsarnokban elhelyezett fekete bőrkanapén. Kezembe nyomtak egy napilapot, aminek a címoldalán ez állt: ’Állatállomány csökkenése. Mi történhetett?’ Ezen mosolyognom kellett. Míg én elszórakoztam az újság címoldalán, megjelent Mr. Jackson.



Fekete öltönyt viselt, fehér bőrcipővel. A bőre hófehér volt, mint egy vámpír. A szeme. A szeme pedig arany sárga, mint Carlilse-é. Kezetnyújtott.

- Hauard Jackson. – mosolygott.

- Emmett. Emmett Cullen – ráztam meg a kezét. A Cullen név hallatára felcsillant a szeme. Vajon ismeri Carlilse-t?

- Fáradjon be az irodámba Emmett. Ugye tegezhetlek?

- Persze, nem vagyok olyan idős. – mosolyogtam.

Átmentünk a hosszú előcsarnok másik végébe, és be egy nagy ajtón. Ha nem láttam volna már a Cullen házat, azt hinném hogy ilyen nem is létezik, de mivel ott élek nincs min gondolkodni.

- Mi járatban erre Emmett? – kérdezte, mikor beértünk egy óriási szobába, aminek a falán képek voltak, pont mint Carlisle dolgozószobájában, itt is fel lehetett egy képet a Volturiról.

- Én, azért jöttem – nyeltem egy nagyot – van egy lány, ott él velünk a Cullen házban, meg szeretném hódítani, és úgy gondoltam, hát izé hogy szervezhetnék egy szerenádot neki.

- És a szervezésben kérnéd az én segítségemet? – tudakolta.

- Valami olyasmi. De szeretném, ha nem lenne nagyon hivalkodó, de túl visszafogott sem. – adtam az utasítást.

- Megpróbálkozhatok vele. Adhatok egy tanácsot Emmett? Ha szereted azt a lányt, teljes hát… ő szívedből, akkor ne hagyd futni.

- Nem hagyom! Ezt most kijelenthetem.

- Rendben. Mikorra szeretnéd hogy készlegyünk? Ó kihagytam a legfontosabb kérdést! Milyen színű virágokat szeretnél?

Ez lenne a legfontosabb kérdés?

- Hát mondjuk lehetne rózsaszín, vagy piros is. Valami romantikus színre gondoltam.

- Hmm… Talán meg tudjuk oldani. Zenészek, gyertyák?

- Igen az jó lenne.

- Ha mész haza, felhívhatnád Carlisle-t hogy ugorjon be, régen beszéltünk.

- Maga… Rendben szólok neki. – Meg szerettem volna kérdezni, hogy Carlisle-t honnan ismeri, de aztán hagytam a dolgokat, lesz nekem még dolgom.

- Viszlát! Jó szórakozást. – köszönt el mintha siettetne. Nem értettem miért kell elmennem, de mentem. A szívem már húzott haza, Rose-hoz, akit szeretek, szívből, teljesen.

- Viszlát! Remélem jól szórakoznak majd a z előkészületekkel. És siessenek vele! 7-kor már szeretném rendezni a dolgokat. – mondtam sürgetően, de még viccesen, hogy ne érezze azt hogy parancsolni szeretnék. A végén elmosolyodtam.

Egy darabig még bóklásztam a városban, de megakadt a szemem egy gyönyörű gyöngysoron, fülbevalóval és karpereccel. Egyből be is mentem, megvettem, de nem volt nehéz, mivel az utcán senki nem járt ilyenkor. Az üzletben csak az eladó volt.



Mikor beléptem a díszes,csilli-villi, üzletbe, az eladónő kedvesen rám mosolygott. És hirtelen megcsapott egy édes, cukor illatú szélfelhő. Egyből sejtettem, hogy nem kellett volna bejönnöm. Tudtam, az eladőnőnek lehet csak ilyen mennyeien csodás illata. Csak álltam megdermedve az ajtó előtt. Nem tudtam, hogy kimenjek vagy megtámadjam, esetleg ne engedjek a kísértésnek, és vegyem meg a szerelmemnek azt a csodás ékszert a pultban.



A szemem elsötétedett és lassan elindultam a pult felé. A hölgy dermedten állt, és szólni sem mert. Talán túl ijesztő voltam neki? Valószínű. – Ez a gondolatmenet ment végig a fejemben, ameddig odaértem a pulthoz. A lány, most már tudtam, nincs 18, csak állt és furcsán meredt rám. Meg kéne próbálnom nem bántani. De annyira jó illata van! Nem bírom ki!

Gyorsabban, határozottabban szedtem a lépteimet. Tudtam mit akarok, és azt meg is teszem. Odaléptem a pulthoz, közelebb hajoltam a pulthoz és a lány felém döntötte fejét. Megszólaltam:

- A kirakatban van egy szép gyöngysor, kiegészítőkkel. Szeretném megnézni. - Elsétált előttem. Most nem figyel, talán most megtehetném, most nem figyel, csak simán elkapom a nyakát. NEM! Gondolj Carlisle-re! Emmett! Nem teheted! Nem ronthatod el Carlilsle jó hírét azzal hogy most megölsz egy embert! Gondolj Rose-ra! – Ez hatott egy keveset. Rosalie nagy hatást gyakorol rám, még akkor is ha nincs velem.

- Tessék. Ez lenne az. – mondta a pult mögött álló lány. Még most sem tudtam, mit tegyek.

- Ühm… Köszönöm. – mondtam, és megfogtam a selyem dobozt. – Nagyon szép! – állapítottam meg. – Azt hiszem megveszem! Mennyi lesz?

- Hát, ez igazi gyöngy, és látja, a kövekben néhány helyen gyémántok vannak betéve. 1000$ lesz.

- Jól van. – kicsit meglepett ez az ár, kevesebbre számítottam, de azért készségesen átnyújtottam a pénzt. – Tessék!

- Beletegyem valamibe? – kérdezte. Az illata újra elbódított és meg sem tudtam szólalni. – Hahó?

- Ja igen! Tegye bele kérem egy zacskóba. – szólaltam meg nehézkesen.



A hölgy átnyújtotta a zacskót, és elköszönt. Visszaköszöntem. Besétáltam egy sikátorba, meggyőződtem róla hogy senki nem figyel, és elkezdtem száguldani az erdő felé. Elhaladtam egy fenyő mellett, az ágai súroltak, meg kellett állnom hogy a zacskó tartalmának nincs semmi baja. Mikor feljebb emeltem a pakkot, láttam hogy megsérült, de az ajándékkal nem történt semmi. Esetleg azért sírhatna, hogy még nem kapta meg az én Rosalie-m, és még nem lóg a nyakán. Futottam tovább. Meg sem álltam a Cullen házig, ahol láttam hogy a zenészek már ott vannak az ablaka alatt, és készen állnak a szerenád elkezdéséhez. Adtam egy jelzést, ha nyílik az ajtó, vágjanak bele egyből. Nem kellett sokat várnunk, 2 perc után belépett a szobába. A muzsikusok belekezdtek a zenélésbe.



Külső szemszög:



Emmett állt az ablak alatt, fél lába egy sziklán volt. Szerelmesen nézett fel a lányra, Rosalie-ra. A zenészek egy csodálatos számot játszottak. Mintha a gyertyák is szerelmesek lettek volna abban a pár pillanatban. Rose az ablakhoz lépett és ha látszott rajta, hogy nagyon meghatotta, az amit Em tervezett. Ha tehette volna, valószínűleg sírt volna meghatottságában. Emmett hirtelen felugrott hozzá az ablakon keresztül, és egy csókot nyomott gyönyörű ajkaira. Rose viszonozta a csókot. A fiú hirtelen elhúzódott, belenyúlt bő zsebébe, előhúzott egy bársonytokot, belesusogott valamit szerelme fülébe, és átnyújtotta azt. A lány kinyitotta és a lélegzete is elakadt a csodálattól. Kivette a nyakéket, és Emmett felrakta a nyakába. Szenvedélyes csókot váltottak, majd elengedték egymást, Emmett egy szót súgott Rose fülébe:

- Szeretlek! – mondta. – Rosalie, mindennél jobban szeretlek! Mindig! Amióta megmentettél, amikor először megláttalak vámpír életemben! Csak te kellesz! Senki más, csak te! – vallotta be érzelmeit.

- Emmett! Én is… Én is szeretlek! – mondta Rose elcsukló hangon.

Nagyon sokáig enyelegtek még. A zenészek lassan kezdtek hazamenni, Rosalie és Emmett egyre szerelmesebben néztek egymás szemébe. Szemeik csillogtak, látszott rajtuk, imádják egymást.



Rengeteg idő múlva még ma 2010-ben is együtt vannak, és valószínűleg az idők végezetéig így lesz.