Romantikus szerenád by Fanni

Romantikus szerenád




- Hé Emmett! Nincs kedved egy szkander meccshez? – kérdezte Bella, miközben lehuppant Edward ölébe. Én morcosan néztem rá, elvégre épp most vette rá Emettet, hogy egész éjjel vigasztaljam. Újra.

- De nagyon is van kedvem legyőzni. – pattant fel mellőlem.

- Remek. – duzzogtam.

- Álmodozz csak öcsi. – röhögött Edward.

- Minél jobban bíztatjátok annál szomorúbb lesz az este. Nagyon jól tudjátok, hogy Bellát nem lehet legyőzni még egy jó darabig. Új szülött az istenért. – keltem ki magamból.

- Nyugi Rose Baby! Most sikerül. Érzem.

- Remélem is, mert nem foglak három napig vigasztalni. – duzzogtam.

- Nekem az is elég, ha egy éjjel vigasztalsz. – csapott rá a hátsómra. Mérgesen néztem rá.

- Na de Emmett. – szidalmazta Esme kacagva.

- Akkor Emmett? Egy óra múlva? – nyújtotta a kezét Bella.

- Rendben van, egy feltétellel. – vigyorgott Emmett.

- Mond. – rántotta meg a vállát Bella.

- Ha megverlek… ha megverlek…

- Ha megversz? – szólt közbe Bella.

- Ha megverlek egy hétig csak meztelenül vadászhatsz, és ha nem vadászol csak csipke és selyem fehér neműkben járkálhatsz, illetve bőr cuccokban. – vigyorgott Emmett. Edward szúrós pillantásokat küldött felé, Bella egy hatalmasat nyelt, én meg jól tarkón vágtam Emmettet.

- Rendben van. – bólintott Bella.

- Megőrültél? Nem éri meg szerelmem. – kiabált Edward. Bella rátette mutatóujját Edward szájára ezzel becsukva azt.

- Nem, nem őrültem meg, csupán annyit teszünk, hogy Emmett még rosszabbul jár. – kuncogott Bella – Sőt van is egy ötletem. – vigyorgott.

- Hallgatunk. – mondtam.

- Bocsi Rose, de ezt muszáj. - nézett rám bocsánatkérőn Bella. Remek. Megint én szívom meg. Ha Emmettet akarják büntetni, akkor is engem büntetnek. – Ha veszítesz, akkor ma éjjel szerenádot kell adnod itt Cullen ház előtt Rosalienak... harisnyában. – kacagott Bella.

- Ez annyira nem is rossz. – vontam meg a vállam. Rápillantottam Emmettre, akinek az arcáról lefagyott a mosoly.

- Harisnyában, éjjel, és Rosalienak? – fuldoklott Emmett.

- Huhh Emmett, ezt nagyon megszívtad. - fetrengett a földön Jasper a röhögéstől. Alice, egy hatalmas vigyorral a képén jött le a lépcsőn.

- Ó-ó. A kocka el van vetve. – nézett fel Jasper Alice-ra, majd újra elkezdett röhögni.

- Nem láttam semmit sem. – rázta meg a fejét Alice – Csak hallottam. És rég el akarok menni Bellával bevásárolni, meg úgyis kell már pár új harisnyát vennem. – esett gondolkodóba Alice

- Akkor menjünk. Vegyük meg gyorsan Emmettnek a harisnyákat. – dugta ki Bella a nyelvét Emmettre.

- Rendben menjetek csak. Szerintem a csipkefehérneműid már mind széttépte Edward. – nevetett Emmett. Újra tarkón vágtam.

- Ugyan már kicsim. Tudod hogy csak téged szeretlek. – pörgetett meg, majd hátradöntött, és megcsókolt. Visszacsókoltam, majd bele kapaszkodtam, és szorosan magamhoz húztam. Felemelt a földről, majd nekidöntött a falnak. Én a csípőjénél átkereszteztem a lábam. Épp nyúltam Emmett inggombjaiért, mikor egy bájos hang ráébresztett arra, hogy most nem egyedül vagyunk.

- Rose néni… Emmett bácsi… mit csináltok? – kérdezte Renesmee Edward öléből. Azonnal elengedtem Emmettet, majd Renesmeet átvettem Edwardtól, az ölembe vettem, és leültem vele a kanapéra.

- Semmit kicsim. Csak akik nagyon szeretik egymást azok csókolóznak. – simogattam meg arcát.

- Akkor engem senki sem szeret? Velem még senki sem csókolózott. – bújt hozzám.

- Dehogyis nem. Téged mindenki szeret. Csak én máshogy szeretem Emmettet mint téged. Vagy például Bella is máshogy szeret téged, mint Edwardot. – magyaráztam Renesmeenek, míg Edwardra néztem, aki boldogan mosolygott. – Majd egyszer megérted. – nyomtam egy puszit fejére. – Most menj. Azt hiszem Esme vár valamivel. – szippantottam bele a levegőbe, melyben megéreztem a puding illatát. Renesmee kiugrott az ölemből, majd elkezdett felszaladni a lépcsőn. Nagyon aranyos volt, ahogy szedte apró kis lábait. Emmett huppant le mellém, majd fejét beledöntötte az ölembe, és rám nézett kiskutya szemeivel.

- Rose néni… akkor engem nagyon szeretsz? – kérdezte meg tőlem, kuncognom kellett. Jasper és Edward pedig a földön fetrengett a röhögéstől.

- Gyakran igen. De amikor mások szerelmi életéről viccelődsz… néha megtudnálak fojtani. De mindenkiben van hiba. És ha én nem viselném el ezt, akkor nem tenném most ezt. – hajoltam hozzá, majd megcsókoltam. Visszacsókolt, majd elengedett, kikászálódott az ölemből, felállt a kanapéról, megfogta a kezem és elkezdett húzni a szobánk felé. Mikor beléptünk a szobánkba, Emmett azonnal beledöntött az ágyba, majd rám vetette magát, és vadul megcsókolt, majd a fülembe suttogta.

- Szeretlek.

- Én is. – mondtam, majd visszacsókoltam. Egy türelmetlen kopogás zavart meg minket.

- Bocs a zavarásért – vigyorgott Alice, de letelt az egy óra, ráadásul már itthon is vagyunk, szóval azt hiszem kezdődhet a meccs. – kuncogott. Emmett azonnal leugrott rólam, majd száguldott is ki a téglához, ahol a meccseket szoktuk elintézni.

- Hát ez szép. Jól itt lettem hagyva. – morogtam magamnak, míg felkeltem, és kimentem a házból. Emmett és Bella már a helyükön voltak. Mikor mindenki leért, elkezdték a meccset. Viszont nagy meglepetésünkre, nem dőlt el hamar hogy ki nyert, ugyanis Bella erős volt, de mégsem tudta lenyomni Emmettet, és Emmetnek se sikerült Bellát. Negyed óra hiába való próbálkozás után belenéztek egymás szemébe, majd hangosan nevetve egyszerre mondták hogy:

- Döntetlen!

- Most mi lesz? Én szeretném hallani hogy énekelsz. – nevetett még jobban Bella.

- Én meg szeretnélek látni fehérneműben. – röhögött Emmett. Egyszerre mordultunk fel Edwarddal.

- Ugyan Baby… tudod hogy nem úgy értettem. – ölelt át Emmett.

- Akkor ezt megbeszéltük. Te ma este dalolsz egyet Rosalienek harisnyában, én pedig azt hiszem megyek is haza átöltözni. – fintorgott Bella. Edward átölelte, majd emberi tempóval megindultak a házuk felé. Alice vigyorogva nyújtott át Emmettnek egy dobozt.

- Erre szükséged lesz. – mondta, majd elsuhant Japerrel az oldalán. Emmett elolvasta a dobozon álló feliratot.

- Üvegszálas harisnya. – sóhajtott – Kicsim segítesz majd nekem? Nem értek ezekez a vackokhoz. – vette ki a dobozból a harisnyát. Bólintottam.

- Gyere menjünk fel. Még csak most kezdett el alkonyodni. Van még egy kis időnk estig. – kezdte el simogatni a hátam. Elmosolyodtam.

- De nem értem hogy hogy tudlak szeretni ennyire. – adtam egy apró csókot ajkaira.

- Örülök hogy nem vagyok egyedül. – vigyorgott.

- Örülök hogy csak ragadozó állatokat eszem. – mosolyodtam rá. Tudta mire célzok. Ha nem lennék válogatós, nem mentem volna fel a hegyekbe a medve után, és nem találom meg őt.

- Örülök hogy aznap hegyet másztam. – vigyorgott még mindig, de szemén láttam a perzselő vágyat.

- Én meg örülnék ha befejeznétek, és távol tőlünk folytatnátok. Még mindig kiráz a hideg azoktól a képektől amiket láttam rólatok…. Már ha ez lehetséges. – szakított félbe minket Alice. Észre sem vettem mikor értek vissza, de már a házból kiabált.

- Jasper! – sikkantott fel ijedten Alice – Öhhm… most megyek. – mondta, majd becsukta az ablakot. Pár percre rá elég „különös” hangok jöttek ki a szobájukból.

- Nem követjük a példájuk? – kezdett el húzni Emmett a ház felé. Elvigyorodtam. Felkapott az ölébe, majd beszáguldott velem a szobánkba, és letett az ágyra. Behúzta az ablakokon lévő sötétítő függönyt, majd lefeküdt mellém.

- Szeretlek. – suttogta a fülembe – Ha hiszed, ha nem, ha akarod, ha nem, akkor is így van Mrs. Cullen. – suttogta tovább, míg kezével elkezdte simogatni a derekam, és a hasam.

- Imádom mikor Msr. Cullennek hívsz. – sóhajtottam fel. Alice zihált külsővel törte be az ajtót.

- Hupsz bocsi. Majd megjavítom. Azért jöttem, mert Belláék visszaértek, és mivel Bella már betartja a szabályt, gondoltam kezdődhet a műsor. Ja és Emmett, Bella azt üzeni, hogy mivel sikerült elég durván elbánnod vele, nem segíthet Rosalie a felöltözésben. Ez még minimálisan kijár neki. – vigyorgott Alice.

- Rendben. – sóhajtott Emmett, míg lemászott rólam, és felvette a harisnyát a földről – Alice, mi az hogy üvegszálas? – kérdezte Emmett. Arcom beletemettem a párnába, míg Alice felnevetett.

- Semmi különös, csak ez fénylik, míg a rendes nem. Rosalie, gyere át a mi szobánkba. Arra az ablakra tisztán rálehet látni.

- Remek. – sóhajtottam – Sok sikert Emmett. – kászálódtam ki az ágyból, majd odamentem Emmetthez, megcsókoltam, miközben Alice ügyesen vissza erőltette az ajtót a tokjába. A folyosón Alice kérőn nézett rám.

- Mi az? – kérdeztem. Benyitott a szobájába, ahol az ágyon az egyik reneszánszkori ruhám feküdt.

- Kizárt dolog! – förmedtem rá Alicera – Nem fogom felvenni.

- Kérlek. Kérlek. Kérlek. Könyörgöm Rose. Mennyire szeretsz?

- Nagyon, de nem eléggé hogy felvegyem ezt a vackot.

- Rosalie. Kérlek… kérlek… - kérlelt, majd a semmibe meredt, aztán újra rám csillogó tekintettel. – Látom hogy megteszed, úgyhogy felesleges ellenkezned. – dugta ki rám a nyelvét, majd a kezembe nyomta a ruhát, és magamra hagyott.

- Remek. – duzzogtam. Mindenesetre, és ha kelletlenül is de belebújtam a ruhába. Mikor végeztem kinyitottam az ablakot, leültem a földre, majd lábaimat kilógatva nekidőltem az ablak szélének, és csak vártam Emmettet.

- Alice! Rosalieról nem szólt a megállapodás! – csattant fel Bella. Most jöttem csak rá, hogy nem vagyok teljesen egyedül. Jasper, Alice, Edward és Bella, már a környező fák ágain foglaltak helyet.

- Oh, hagyd csak Bella… most már úgyis mindegy. Csak legyünk rajta minél előbb túl. – sóhajtottam, míg végignéztem Bellán. Tényleg betartotta Emmett szabályait, igaz volt rajta egy köntös, ami mindent jól eltakart. Emmett baktatott ki a ház elé, fél térdre ereszkedett, és elkezdett énekelni. Egy kicsit vicces volt látni, hogy a harisnya máris itt-ott kiszakadt a lábán. A rövidnadrág pedig nem igazán stimmelt az összeállításhoz, ahogy az sem, hogy az ingjét betűrte a nadrágba. Elkezdtem figyelni a dal szövegére.

- …Minden nap, s minden éjjel,

ha csak rád gondolok,

halott szívem újra dobban,

és én veled álmodok… - énekelt, nekem pedig elkezdett viszketni a szemem. Nem tudtam tovább figyelni a dalra, teljesen meghatódtam. Nem igazán érdekelt, hogy Alice, Jasper, Bella és Edward szinte majdnem megfulladnak a röhögéstől… csak az érdekelt hogy Emmett itt van, és hogy akár fogadásból akár nem, de szerenádot ad. Igaz, azt sem tudtam, hogy ki választotta neki ezt a dalt, hogy önszántából énekel nekem ilyeneket, vagy nem, de énekelte, és ez nekem nagyon jól esett. Mikor befejezte a dalt, nem bírtam tovább türtőztetni magam, felálltam az ablakból, és egyenesen Emmett karjaiba ugrottam, majd úgy csókoltam meg, mint eddig még soha. Visszaugrott velem a házba, majd berontott a szobánkba. Lefeküdt velem az ágyra, és apró csókokkal kezdett elhalmozni, míg lassan lehámozta rólam a ruháim.

- Szeretlek kicsim. – suttogta a nyakamba.

- Én is szeretlek. – sóhajtottam, majd újra megcsókoltam.