Romantikus szerenád by Solya

ROMANTIKUS

SZERENÁD



A nevem Emmett, Emmett Cullen. A Cullen család ötödik tagja, és egy gyönyörű csaj pasija vagyok. Oh, igen az én Rose babym, ő egy istennő, minden téren. Az alakja észveszejtően szexi, csodás, szőke haja van, ami a háta közepéig ér, a járása akár egy kecses…. Áh, nincsenek rá szavak. És az éjszakáink sem hídegek, tud ám ő az ágyban egy s mást. Hoppá, elkalandoztam, ez szakmai titok, a magán életünk Rose-zal.



A családban én vagyok a mókamester, habár néha kikészítem őket a vicceimmel, legalábbis nekem ezt mondják, ja, és irtó piszkos a fantáziám. Edward, az a fatökű, ott volt neki a lehetőség, hogy Rose-zal összejöjjön, de ő kihagyta, de sebaj, meg maradt nekem. Elmesélem nektek, miért is adtam az én babámnak szerenádot, nem is akármilyet, hanem romantikusat, ami tőlem nagy dolog.



1940-et írunk, öt éve vagyok vámpír, és pont öt éve, hogy Rose az én barátnőm, de úgy döntöttem nem csak azt akarom, hogy a barátnőm legyen, én többet akarok ennél, én azt akarom, hogy a feleségem legyen, örökre az enyém legyen, hiszen szeretem őt. Edward már kiolvasta a gondolataim közül, mit szeretnék, ezért Rose-t elvitte gyűrűt nézegetni, csak úgy teljes titokban, még Carlisle-ék sem tudják, mire készülök/ készülünk az én öcsikémmel.



Imádom, ezt a srácot, mindig a legjobbat akarja nekem. Ed mondta, látta Rose gondolataiban, melyik gyűrű tetszik neki leginkább. Eléggé nagy összevisszaságot hazudott, csak azért, hogy Rose ne tudja előre, hogy meg akarom kérni a kezét. Elküldtem Edet a gyűrűért, és persze a zenekart is fel kell bérelni, ezt is elintézi ma az én drága öcsikém.

Egy Mariachi zenekart kérettem. Mivel szándékomban áll szerenádot adni a leánykérés mellé. De előtte megkérem Carisle-tól Rose kezét. Minden készen áll a nagy eseményhez. Ma én Emmett Cullen, megkérem Rosie-m kezét. Hogy miután elvettem, hű papucs férjet csinálhasson belőlem.



– Carlisle, beszélhetnénk? – kérdeztem izgatottan fogadott apám.

– Persze, fiam, mondd csak, mit szeretnél.

– Hát úgy döntöttem, megkérem Rosalie kezét, és mivel te vagy a fogadott apánk, úgy gondoltam illően kérem tőled a kézét, és az áldásod.

– Huh, fiam, mi történt veled, olyan komoly vagy?

– Apa, én ezt most komolyan gondolom – mondtam kicsit sértődötten.

– Értem, fiam, ez esetben szívesen adom neked fogadott lányom kezét, és természetesen az áldásom is a tiétek.

– Hát remélem a lányod is úgy gondolja, hogy igent mond nekem. Ma este kérem meg a kezét.

– Sok szerencsét, fiam.

– Köszönöm, apa.



Hát ezzel meg is lennék, az áldás már meg van, most már csak a sikeres leánykérés kell.





– Rose, kicsikém, eljönnél velem egyet sétálni?

– Sétálni?

– Igen sétálni, de ha gondolod, futhatunk is, lenne neked egy meglepetésem. És ahhoz a meglepetéshez el kell mennünk itthonról.

– Rendben, menjünk, szeretem a meglepetéseket.

Percekig csak futottunk, míg egyszer csak megálltam.

– Rose, be szeretném kötni a szemed, rendben? Már amúgy sem vagyunk messze.

– Rendben.

Nem rég Edyvel felfedtünk egy gyönyörű rétet, gondoltam ez a rét megfelelő lesz a lánykéréshez.

Finoman levettem a kötést Rose szeméről, és fél térdre ereszkedtem.



– Drága Rosalie Lillian Hale, megtisztelsz azzal, hogy hozzám jössz feleségül?

– Igen, boldogan. - sikkantotta boldogan, és megcsókolt.

– Ezennel ráhúzom-e gyűrűt a kecses ujjadra, és fogadom, hogy ha már oltár előtt állunk, és kimondjuk a boldogító igent, örökre a te hű férjed leszek.

– Ez el is várom, de siessünk haza elújságolni a hírt.

– Rendben, kedvesem.



Azzal futásnak eredtünk hazafelé, ahol még az én kedvesemet várja a szerenád.

Beértünk a házba, és rögtön örömmel hívta össze a családot, hogy bejelentse, eljegyeztem őt.

Esme teljes szívből gratulált nekünk. Carisletól egy jó szoros apai ölelést kaptam. Edtől pedig egy testvéri ölelést kaptam. Meg kell hagyni, ez az öcsi nem is olyan gyenge, mint amilyennek kinéz. Pedig, azt gondoltam elég gyenge. Már hallom a szívveréseket, szóval érkezik a zenekar, add Istenem, hogy ne vérengzés legyen belőle. Rose hírtelen megfagyott egy pillanatra, és az aggódás vegyült a szemébe. Egész jól viseltem az illatokat. Igaz hál Isten az az öt év sokat segített. A sok gyakorlás megérte.



– Rose, kedvesem, gyere ki az udvarra, ígérem, semmi gond nem lesz. De ha gondolod, elküldhetem a zenekart. De ez is egy meglepetés lenne, tőlem, kérlek, fogadd el. Bízz bennem.

– Ahogy akarod, drágám. Bízom benned.



És akkor a zenekar megérkezett. Szép, díszes ruhákba, hiszen mariachikat fogadtam fel, vagyis fogadtattam fel Edyvel. Szépen elővették a gitárokat, és egyéb hangszereket, és elkezdték játszani az O Sole Mio-t, és én elkezdtem énekelni. A hangom nem egy tökély, de hát remélem, a szándékot nézi Rose baby. Kedvesem, mosolygott.



Csak ő ismeri most már a valós énem, bár most már a család is látta egy kis részét romantikus oldalamnak. Na, ez gáz, oda a jó hírnevem, hiszen a poénjaim mindig piszkálódásokról szóltak. Sebaj, remélem, nem bízzák el magukat, mert a régi Emmett hamarosan visszatér, nem hagyom veszni a hírnevem. Jó volt látni, Rosie-m szemében a szerelmet, és a boldogságot, amit az arca tükrözött, mindent megért nekem. Boldog voltam én is határtalanul, hogy boldoggá tettem ezt az angyalt, és természetesen annak is örültem, hogy igent mondott nekem.



Pedig sokszor mondta nekem, hogy egy komolytalan, csintalan kisfiú vagyok. Boldogsággal tölt el, hogy bebizonyítottam valamennyire az ellenkezőjét. Főleg Rosenak akartam bizonyítani, hogy méltó vagyok a szerelmére. Érdekes, hogy előtört belőlem a romantikus férfi, sosem voltam a romantika híve, de kedvesem mindent megváltoztatott bennem. Mindent más szemmel látok, sosem volt ennyire szerelmes, ezt biztosan tudom. Emberi létemre nem nagyon emlékszem, de mikor felébredtem a háromnapi szenvedés után, és megláttam őt, tudtam már akkor, hogy ő egy angyal.



Egy csoda, akit nekem szánt az ég. Azt mondják bolondság, ha egy férfi a szívét lelkét adja egy nőnek, de szerintem ez így nem igaz, én tudom, hogy ő más, mint a többi nő, vagy lány, tudom, hogy ő is tiszta szívvel szeret engem. Mikor rám néz, azokkal a szerelemmel teli aranybarna szemekkel, kész, megbolondulok érte. Örülök, hogy létezik számomra. Én is igyekszem olyan szerelmes pillantásokat lövellni felé, de félek, hogy néha nem sikerül.



Igen, még én, Emmett is tudok félni, vámpír létemre valamitől. De visszatérve a szerenádra, hatalmas siker volt, vagyis csak részben volt hatalmas siker, mert ugye az énekhangom nem volt az igazi. Rendesen megfizettem a zenekart. Hajnalig zenéltek, és volt, hogy néha én is énekeltem. Nagyon élveztem azt az estét, és a család is élvezte, jó volt kicsit megmutatni lényem érző részét. Repkedtem a boldogságban, Rose a feleségem lesz, a családom szeret, ennél több nem is kell, vagy, de még is, nem vagyok önző, remélem Edward is megtalálja a párját, rossz őt magányosnak látni. Még szerencse, hogy ezeket a gondolataimat nem hallja.



Van egy olyan érzésem, hogy Rose Baby, nem a romantikus szerenádom miatt szeret, és erősítette meg abban, hogy biztos a döntésében, abban a bizonyos igenben. Talán legközelebb is csinálok ilyen romantikus szerenádokat, kedvesemnek, hiszen megérdemli, és nem is volt akkora kudarc.



Hát így történt, hogy én Emmett Cullen, hatalmas boldogságban, különleges alkalomként, romantikus szerenádot adtam életem szerelmének, Rosalie Lillian Halenek, abból az alkalomból, hogy megkértem a kezét. És természetesen azért, hogy valamennyire ki tudjam fejezni, iránta érzett határtalan szerelmem.