The Beauty and the Bear - 68. fejezet

68. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Reggel finom simogatásra és puszikra ébredtem. Fáradtan nyitottam ki a szemeimet, és pislogtam fel szerelmemre. Aki azonnal rám mosolygott.

-         Jó reggelt – nyomott puszit a számra.

-         Neked is jó reggelt – mosolyogtam rá.

-         Hétfő van – húzta el a száját.

-         Nem, az nem lehet – komorultam el. – Nem telhetett el a hétvége ilyen gyorsan – csimpaszkodtam a nyakába. – Nem lehet, hogy máris menned kell – szipogtam.

-         Hé, csak négy napot kell kibírnunk egymás nélkül – szorított magához gyengéden. – Menni fog, talán már a héten vége lesz a tárgyalásnak. Az apád a világon semmit nem tud bizonyítani ellenem, és a volt vőlegényed meg pláne nem, úgyhogy nincs mitől tartanunk. Hamarosan vége lesz ennek az egésznek – nyomott csókot a számra.

-         Akkor sem akarom, hogy elmenj – pityeredtem el. Legutóbb is olyan rossz volt az elválás, és ez most sem javult egy kicsikét sem.

-         Én se akarok elmenni, de tudod, hogy muszáj lesz – fordította maga felé az arcomat. – Péntek este itt leszek veled újra, ígérem – mondta komolyan.

-         Megígéred? – kérdeztem szipogva.

-         Igen, megígérem – bólintott rá azonnal. – Addig pedig érezd jól magad a gyerekekkel. Úgy hallottam, hogy nagyon örültek a viszontlátásnak.

-         Igen, tényleg örültek nekem, és én is nekik, már hiányzott a tanítás – mondtam elmosolyodva.

-         Akkor meríts belőlük erőt, amíg újra találkozunk – nyomott puszit a vállamra.

-         Azért egy közös reggelire még van időnk? Készítek palacsintát, és rántottát – kászálódtam ki az ágyból. – Oh – kaptam a hasamhoz.

-         Baj van? – kérdezte aggódva kedvesem.

-         Nem, csak egyre többet mocorog – mosolyogtam rá boldogan.

-         Kis vasgyúró – vigyorodott el Emmett is.

-         Igen, erős baba – kuncogtam fel. Majd megsimogattam a hasamat, amiben újabb mocorgás kezdődött. – Szóval? Van még időd egy reggelire? – kérdeztem kedvesemet. Nagyon szerettem volna még valamit adni neki, még mielőtt elmegy a városba.

-         Az általad készített reggelire mindig van időm – bólintott lelkesen. – Áfonyás palacsintát szeretnék – fűzte még hozzá. – Láttam, hogy tegnap szedtél néhány maréknyit, az a palacsintába éppen elég lenne.

-         Rendben, áfonyás palacsinta lesz – kaptam fel a köntösöm.

Majd kisiettem a konyhába, és nekiláttam a finomság elkészítéséhez. Nem sokkal később pedig már sültek is a palacsinták, amíg én a rántottával voltam elfoglalva. Mindenből a legjobbat akartam Emmett számára. Úgyhogy összevágtam egy fél tábla szalonnát, három hagymát, és még sajtot is szeleteltem ahhoz az egy tucat tojáshoz, amit rántottának szántam.

-         Hm… mennyei illatok – lépett be szerelmem a konyhába. – Hűha, lesz négy-öt reggeli vendégünk is? – kerekedtek el a szemei.

-         Túlzás? – haraptam az ajkamba.

-         Nos, nem garantálom, hogy mindent meg tudok majd enni, de nagyon sokat fogok most reggelizni, az egészen biztos – lépett mögém, hogy puszit nyomjon a nyakamra. – Mit szólnál, ha megterítenék? – simogatta meg a hasamat.

-         Jó ötlet, pár perc és készen lesz minden – bólintottam rá azonnal.

-         Rendben – engedett el. Majd tányérokat és evőeszközöket vett elő, és szép sorban kipakolta őket az asztalra.

-         Készen vagyok – tettem le a rántottát az asztalra. Majd a palacsintáért fordultam, és azt is az asztalra tettem.

-         Akkor jó étvágyat – kezdett el Emmett szedni. Maga elé pakolt egy hatalmas adag rántottát, majd szedett az én tányéromra is.

-         Elég lesz, köszönöm – szóltam rá, amikor már púpozva volt a tányéromon az étel. Olyan lelkesen pakolta, hogy mire odanéztem már kétemberes adag volt előttem. – Jó étvágyat – ismételtem meg én is. Majd megemeltem a villámat, ahogy szerelmem is, és azonnal enni kezdtünk.

-         Ez valami mennyei lett – dőlt hátra Emmett elégedetten. Miután megevett egy nagy tányér rántottát, és legalább hat palacsintát. – Ha mindig így fogsz főzni, akkor néhány év múlva kétszer ekkora leszek – paskolta meg a hasát.

-         Nekem úgy is tetszeni fogsz – csúsztam át az ölébe.

-         Csakugyan? – ölelt magához. – Biztos ez? Mit fogsz szólni a dagi férjedhez, amikor te ilyen bomba nő vagy?

-         Egészen biztos lehetsz benne, hogy szeretni foglak bármekkora pocakod lesz – emeltem esküre a kezemet.

-         Ezt én is megígérhetem – nevetett fel. – Legyen csak minél nagyobb ez a lurkó – hajolt le a hasamhoz, hogy puszit nyomjon rá. – Mennem kell, kicsim – mondta elszontyolodva.

-         Tudom – hajtottam a fejem a vállára. – Megígéred, hogy pénteken visszajössz? – néztem rá kérdőn.

-         Semmi sem akadályozhat meg benne, hogy itt legyek – bólintott rá azonnal.

-         Rendben – biccentettem. – Hiszek neked – fűztem hozzá komolyan. – Na és mivel várjam az én egyetlen férjemet? – néztem rá kérdőn. – Kívánhatsz bármit – tettem még hozzá.

-         Bármit? – villantak meg a szemei.

-         Igen, amit csak szeretnél – erősítettem meg az állításomat.

-         Akkor készíts nekem egy nagy adag sült húst, zöldségekkel, amit egyszer már kaptam tőled, és csokitortát – sorolta a vágyait.

-         Rendben, akkor ez lesz a pénteki vacsora – mosolyodtam el. Majd még valami extra finomságot is kitalálok a számára. Ebben biztos lehet.

-         Köszönöm, kicsim – állított fel óvatosan. Majd ő is felkelt a székből. – Kikísérsz? – kérdezte kedvesen.

-         Igen, természetesen – bólintottam rá azonnal. Így legalább nyerek még néhány percet, amit vele tölthetek.

-         Ha bármi baj van, akkor azonnal értesíts, és én már jövök is hozzád, nem érdekel, hogyha következményei lesznek – mondta ellentmondást nem tűrve.

-         Jól van, szólni fogok – ígértem meg. – De nem lesz semmi baj, nem kell aggódnod miattam – fűztem még hozzá. – Itt lesz velem anya, Vera és Sally is, most pedig már Vera férje is itt van, úgyhogy férfi is van már a közelben. Nincs miért aggódnod – mondtam határozottan.

-         Rendben, ez nagyon is megnyugtató tény – sóhajtott fel Emmett. – Nem szívesen hagylak itt, amikor már ilyen előrehaladott az állapotod.

-         Még van néhány hónapom. Addig biztosan végeztek a tárgyalással, és már együtt várjuk, hogy világra jöjjön ez a kis csöppség – simítottam a kezeimet a hasamra.

-         Úgy legyen – mosolyodott el, majd még egyszer szenvedélyesen megcsókolt.

Egy apró csók után pedig felpattant a lovára, és elindult a város felé. Én pedig visszamentem a konyhába és pakolni kezdtem. Összegyűjtöttem a maradékot, majd elmosogattam a tányérokat, és a bögréket is. Mikor pedig végeztem elmentem megfürdeni, és felöltözni. Majd visszabújtam az ágyunkba. Még kellemesen Emmett illata volt a párnának, úgyhogy magamhoz öleltem, és nem sokkal később ismét elragadott az álom…

Nem tudom, hogy mennyit aludhattam, de amikor felébredtem már megint sötét volt. Elég bután éreztem magam, hiszen estig aludtam, és ahogy magamat ismerem, most felkelek enni, azután pedig megint el fogok aludni. Bár az állapotomban állítólag ez már megbocsátható.

-         Szia, kicsim – jelent meg anya mosolygós arca előttem. Biztos ezzel próbálta meg kompenzálni az elkámpicsorodásomat.

-         Szia, anya – mosolyodtam el halványan.

-         Hékás, tudom, hogy most nem érzed magad túl jól, hogy ismét elváltatok egymástól, de itt az ideje, hogy hagyd a szomorkodást, és megmutasd a leendő nagyinak, hogy hogyan mocorog az unokája. Ugyanis egy kismadár azt csicseregte, hogy mocorog már a bogárka – csillantak fel anya szemei.

-         Igen, már mocorog – mosolyodtam el boldogan. Annyira örülök neki, hogy Emmett éppen itthon volt, amikor Anne először megmozdult. Egy igazi, tökéletes pillanat volt.

-         Oh, van egy ötletem – villant meg anya szeme.

-         Na és mi lenne az? – kérdeztem kíváncsian.

-         Miért nem vezetsz babanaplót? Így Emmett utólag elolvashatná, hogy melyik nap mi történt veletek, biztosan örülne neki – ajánlotta lelkesen.

-         Ez csodás ötlet – vágtam rá azonnal. Minden nap megírom neki levélben, hogy hogyan viselkedett a kislánya.

-         Helyes, akkor most megfogdosom a pocidat, azután pedig kapsz egy kis vacsorát, és írhatod is a mai napod élményeit – takarta ki a hasamat anya.

-         Rúgj egyet a nagyinak – paskoltam meg a hasam oldalát. Néhány pillanattal később pedig azonnal meg is éreztem a kis lábacskát, ami nekem feszült.

-         Erős kisbaba lesz – kuncogott fel anya. – Nagyon-nagyon erős rugdosása van. Nem fáj? – nézett rám kérdőn.

-         Nem, sokkal inkább jó érzés – válaszoltam boldogan. – Legalább érzem, hogy jól érzi magát odabent – fűztem még hozzá. – Ez a tény csodásabb, mint bármi, amit valaha éreztem.

-         Ezt el is hiszem – bólintott rá anya meghatottan. – Tökéletes kis csöppség lesz, és rád fog hasonlítani külsőre, de az apja erejével rendelkezik majd – mondta határozottan. – Érzem, hogy így lesz.

-         Csak legyen igazad – mosolyogtam rá lelkesen.

-         Nekem mindig igazam van, úgyhogy nincs miért aggódnod. Erős, egészséges kisunokám fog születni, ebben egészen biztos vagyok – mondta ellentmondást nem tűrve. – Főleg, hogyha most végre jössz és eszel egy kis vacsorát. Csirkepaprikást készítettem, és galuskát.

-         Hu, azt imádom – nyaltam meg a számat.

-         Tudom – kacsintott rám anya. – Na, indulás – állt fel anya az ágyról. – Kapsz hozzá savanyúságot is. Én, amikor terhes voltam veled, akkor csalamádét ettem csalamádéval, úgyhogy szerintem tetszeni fog nektek a vacsora – húzott fel engem is az ágyról. Én pedig engedelmesen követtem anyát a konyhába, ahol már két nagy tányér, gőzölgő étel várt bennünket. Azonnal leültem a szokott helyemre, majd magam elé szedtem a paradicsomsalátából is egy nagy adagot. – Jó étvágyat – ült le anya is, miután töltött nekünk a hideg teából.

-         Köszönöm, neked is – válaszoltam. Majd azonnal habzsolni kezdtem a vacsorát. Egyszerűen mennyei íze volt. Anya fantasztikusan főzött, sokkal jobban, mint a cselédlány, aki nálunk dolgozott. Biztosan azért, mert ő még csak kezdő volt, és most kezdett belejönni a szakácsművészetbe. – Ez fantasztikus volt – dőltem hátra tele hassal. Bár még a zöldségből néha-néha csippentettem egy-egy falatot. Tényleg lehet, hogy csalamádéfüggő leszek. Nem is tudom, hogy mi ízlett ennyire utoljára, de ez a paradicsomsaláta egyszerűen felülmúlhatatlan.

-         Nagyon örülök, hogy ízlett, édesem. Akkor most irány mosakodni, és aludni, mert holnap megint jönnek a gyerekek, hogy tanítsd őket tovább – mondta anyai szigorral a hangjában.

-         Előtte még segítek neked összepakolni és elmosogatni – ajánlottam azonnal.

-         Szó sem lehet róla, majd én megoldom – intett le anya. – Neked most tényleg pihenned kell – szólt rám szigorúan. – Indulás – mutatott az emelet felé.

-         Jól van, megyek már – nevettem fel. Majd felsiettem az emeletre, és azonnal a fürdőszoba felé vettem az irányt. Gyorsan megmosakodtam, és már bele is bújtam a hálóingembe. Majd a szobába sietve bebújtam a takaróm alá, és szinte azonnal elnyomott az álom…

Mikor felébredtem egy eddig még ismeretlen helyen találtam magam. Kíváncsian forogtam körbe, hiszen ez nem Ezekiel szobája volt, és nem is Nadine szobája, akkor hol vagyok? Lucifer lakhelyének túlságosan is szép volt, úgyhogy az nem lehet, hogy ő hozott ide.

-         Rose – hallottam meg az ismerős hangot. Azonnal megfordultam a tengelyem körül, és boldogan mosolyogva fogadtam barátnőmet.

-         Nadine – ámultam el, amikor megláttam. – Te egyszerűen gyönyörű vagy. Végérvényesen angyal lettél? – kérdeztem mosolyogva.

-         Ami azt illeti, Nadine már főangyal, nem csak egy angyal. Én pedig, mivel a hely megüresedett az új Végzet Angyala vagyok, szolgálatodra – hajtotta meg magát előttem Nathan.

-         Hűha, ez aztán a sok esemény. Úgy látom, hogy nem tétlenkedtetek ti ketten odafönt, és odalent sem – mondtam határozottan.  

-         Na és te hogy érzed magad? Elkezdtél szépen kigömbölyödni – mosolyodott el a hasamra nézve.

-         Hát igen, most már kezd szépen megnőni, Anne – simogattam meg a pocakomat. – Már mocorog is – fűztem hozzá boldogan.

-         Gratulálunk – mosolyogtam rám egyszerre.

-         Köszönöm – biccentettem. – Akkor, megint ti vezettek? Mármint, Ezekiel gondolom, most már a saját dolgával foglalkozik. Szegényt alaposan feltartottam.

-         Egyáltalán nem érezte úgy szerintem, hogy feltartottad – legyintett Nadine.

-         Nagyon kedves volt velem mindig – mondtam komolyan. – Nagyon megkedveltem őt is.

-         Azt hiszem, hogy ez kölcsönös – bólintott rá Nadine. – Ezekiel folyamatos tájékoztatott minket, hogy éppen hol tartotok az utazásban.

-         Ezek szerint mehetünk a következőre? – kérdeztem azonnal.

-         Igen, mostantól ismét mi vezetünk téged. Pontosabban én leszek a Lehetőség mostantól, míg Nathan a végzet – magyarázta barátnőm.

-         Hű, de hivatalosak vagyunk – kuncogtam fel. Majd eléjük léptem, és mindkettőjüket szorosan magamhoz öleltem. – Hiányoztatok – suttogtam a fülükbe.

-         Te is nekünk – öleltek vissza azonnal. Na, ez már sokkal jobban tetszik. Nadine nem az a fajta lány, aki közömbösen és halálos nyugalommal vezet valakit az útján. – Indulhatunk? – kérdezték, amikor elengedtek.

-         Igen, mehetünk – biccentettem.

A következő pillanatban ismét Volterra várában találtam magam, ahol hangos sikolyok szakították félbe a palota csendjét. Ezek szerint Bellánál beindult a szülés.

-         Kicsim, tarts ki – szorította meg Edward a kezét. – Megígérted, hogy nem fogsz belehalni.

-         Nem is fogok – nyögte Bella. Majd újabb hatalmas sikoly töltötte be a csendet.

-         Carlisle, nem tudsz tenni valamit? – kiabált vele Edward.

-         Próbálom, de nem olyan egyszerű, a baba mindjárt teljesen kint lesz – húzta szét Bella hasán a bőrt. A gyermeketek kirágja magát, ilyet még soha életemben nem láttam. Ha kint van a gyermek, akkor azonnal meg kell harapnod Bellát, máshogy nincs semmi esélye.

-         Már felkészültem, csak a pillanatra várok, amikor azt mondod, hogy itt az idő – bólintott rá bátyám.

-         Készülj, még néhány pillanat – mondta fogadott apánk határozottan.

-         Mindjárt vége lesz, édesem – simogatta meg Edward kedvese homlokát. – Bella? Hallasz engem? – kérdezte bátyám idegesen. – Bella, megígérted, hogy velem maradsz  - mondta bátyám idegesen. – Nem fogsz meghalni, nem fogsz még egyszer elhagyni – csapott a mellkasára. – Gyerünk, kicsim, csak egy kis dobbanást, annyi elég lesz – ütött még egyet az apró mellkasra. – Nem adhatod fel, szükségünk van rád.

-         Edward, itt az idő – fogta meg a gyermeket Carlisle. Majd egy szempillantás alatt letette a mellette álló, apró kórházi ágyacskába, hogy biztonságban legyen. A kicsi pedig azonnal sírni kezdett.

-         Még nem dobog a szíve – ütött újabbat Bella mellkasára.

-         Fiam, attól tartok – tette a kezét Carlisle Bella pulzusára szomorúan.

-         Nem, nem halt meg, mindjárt feléled – ütött rá újból Edward. – Ha kell, akkor nyílt szívmasszázst fogok alkalmazni, de nem fogom hagyni, hogy elmenjen – mondta határozottan.

-         Fiam – tette Carlisle a vállára a kezét. – Ha ennyitől nem éledt fel, akkor félek, hogy nem is fog.

-         Erős nő, mindig is az volt – rázta le magáról a kezét Edward. – Megígérted – csapott le újból Edward. Mire végre kapott egy apró reakciót. – Ez az, kicsim, nagyon ügyes vagy – mondta Edward megkönnyebbülten. Majd gyorsan megharapta Bella nyakát, azután pedig a csuklóit és a lábait is. Azután pedig feszülten figyelni kezdtek. Néhány pillanat múlva pedig Bella újra hangosan felsikoltott. – Sikerült – mosolyodott el Edward. – Ugye most már életben marad? Mármint, vámpírrá változik – fordult kérdőn Carlisle felé.

-         Igen, most már minden rendben lesz vele – bólintott Carlisle miközben erősen fülelt. – Nagyon erős szívdobogás. Egészen biztos, hogy minden komplikáció nélkül át fog változni – mondta teljes meggyőződéssel.

-         A gyermek? – indult el Edward az ágyacska felé.

-         Kislányotok van, gyönyörű – mosolyodott el Carlisle. – Gratulálok – veregette meg a fia vállát.

-         Szia – simított végig Edward az arcocskán. – Az anyukád azt szeretné, ha a neved Renesmee Carlie lenne, hogy tetszik? – kérdezte Edward halkan. Mire Nessie tapsikolni kezdett. – Úgy látom, tetszik – kuncogott fel bátyám. Majd kérdőn nézett Carlisle-ra, amikor Renesmee nyújtózkodni kezdett felé.

-         Szerintem azt szeretné, hogyha felvennéd – mondta Carlisle azonnal a kimondatlan kérdésre.

-         Értem én, de olyan picike – fogta meg az apró kezeket. Az ujjacskák pedig azonnal az ő egyik ujja köré fonódtak.

-         Nessie nagyon erős baba, és nagyobb, fejlettebb, mint az átlag. Úgyhogy nyugodtan felveheted őt.

-         De hát, olyan picinek és törékenynek tűnik – simogatta meg a felé nyújtózkodó lábacskát is.

-         Csak látszólag az, de nagyon erős baba, hidd el, nyugodtan felveheted – mosolyodott el Carlisle.

Edward pedig kissé ügyetlenül bugyolálta be a még enyhén véres kisbabát egy törölközőbe, azután pedig óvatosan, két kézzel a kicsi alá nyúlva, lassan magához emelte.

-         Annyira apró – mosolyodott el boldogan. – Annyira gyönyörű – fűzte még hozzá. – Egy igazi kis kincs vagy, drágám – simogatta meg a buksiját, amin már ott voltak az apró babafürtök. – Igaza volt anyukádnak, egy valódi kincs vagy – mondta megint, mire a Nessie csilingelő kis kacajt hallatott. Mintha még bele is pirult volna egy picit a bókba. – Megmutatnád a kislányunkat a többieknek? Én addig rendbe tenném a feleségem.

-         Hát persze, a lányok szerintem már tűkön ülnek. Odaadom nekik Nessie-t, azután pedig visszajövök és segítek neked. Rendben?

-         Igen, az nagyon jó lesz – bólintott rá Edward. Majd Renesmee-t átadva Carlisle-nak, minden figyelmét Bellára fordította. – Nagyon ügyes voltál, kicsim. Igazad volt, egy igazi kis csoda, aki belőled született. Tudom, te most azt mondanád, ha hallanál, hogy belőlünk – nyomott puszit a verejtékes homlokra Edward. – Hozok tiszta, vizes törölközőket, és rendbe teszlek téged – suttogta szerelme fülébe. Majd elsietett a fürdőszobába. Mire visszaért, Félix már az ágy mellett állt.

-         Rendbe fog jönni? – kérdezte Félix idegesen.

-         Igen, minden rendben lesz vele – bólintott Edward. – Köszönöm, hogy mindenkit távol tartottál a szülés idejére. Megmentetted az életét azzal, hogy nem jutottak be a vér szagára.

-         Örömmel tettem, ez a lány fontosabb nekem, mint hinnéd – biccentett Félix.

-         Igen, tudom, és nagyon hálás vagyok, hogy még így is a barátunk vagy – mondta Edward őszintén.

-         Ez természetes. Számára csakis te létezel, ezt el kell fogadnom – vágta rá Félix. – Most viszont megyek, csak látni akartam, hogy rendben lesz, de nem tudom hosszú távon elviselni az illatát anélkül, hogy esetleg bántanám. Majd később még benézek – fűzte még hozzá.

-         Még egyszer köszönöm – szólt utána Edward.

-         Nincs mit – fordult vissza egy pillanatra Félix. Majd kirontott a szobából, és azonnal becsukta maga mögött az ajtót. Én pedig boldogan néztem, ahogy Edward elkezdte megmosdatni Bellát. A sógornőm is túléli, és Nessie is megszületet. Talán nem is olyan rossz ez az alternatíva a családom számára sem…