The Beauty and the Bear - 67. fejezet

67. fejezet

Sziasztok! Elérkeztünk az egyik nagy fordulóponthoz a történetben :) Remélem, hogy tetszeni fog. Zitus0928! Nem tudom, hogy szoktál-e még erre járni, de a novella, amit még ajándékba kértél a hétvégén, vagy jövő hét elején felkerül! Puszi, Drusilla

(Nadine szemszöge)

Nem akartam, hogy eljöjjön ez a nap. Egyáltalán nem számítottam győzelemre úgy, hogy az mindenkinek jó legyen, de Nathan rendben lesz, és egyszer mindenki meg fogja érteni. A lényeg, hogy Rose boldog legyen. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer valakiért képes leszek bármit megtenni, illetve két valakiért. Nathan és Rose megváltoztatta a nézeteimet. Nem is kicsit.

-         Nadine, itt az idő – lépett be Ezekiel a szobánkba. – Leányom – kapta el a karom hirtelen Ezekiel. – Tudom, hogy nem szerethetlek apádként, hiszen én, mint égi, aki sohasem éltem a földön nem is tudom pontosan, hogy milyen az az érzés, de el kell mondanom, hogy büszke vagyok rád, és bármi is történjék, szerintem helyesen cselekedtél – simított végig az arcomon.

-         Köszönöm, uram – simultam bele az ölelésébe. Igazából nem emlékeztem már, hogy milyen is volt az igazi apám, de azt hiszem, hogy boldog lennék, ha ilyen emlékeim lennének az édesapámról.

-         Nem, én köszönöm, hogy általad valamilyen szinten megtapasztalhattam az apaság örömeit, ha már én magam sosem lehetek olyan szerencsés, hogy a saját gyermekem tartsam a karjaimban – mondta kedvesen. Majd hozzáért finoman a hátamhoz, belém pedig egy furcsa bizsergés költözött. Azután pedig egy enyhe fájdalom következett.

-         Mi történik velem? – kérdeztem összegörnyedve a fájdalomtól.

-         Ne félj, mindjárt vége – térdelt elém mentorom.

-         Mit tettél velem? – kérdeztem idegesen.

-         Egy nagyon jó dolog történik veled, ne félj – simogatta meg az arcomat.

-         Ez nagyon fáj – kiáltottam fel.

-         Csak még egy perc. Mindjárt kinőnek a szárnyaid, és akkor minden rendben lesz – mondta halkan. – Addig is itt lesz melletted Nathan – állt fel előlem. Nathan arca pedig azonnal megjelent.

-         Várj, ha kinőnek a szárnyaim, akkor…

-         Igen, teljes jogú angyal leszel, és mint ilyen nem mondhatsz le a pozíciódról soha a létezésed során. Nagyon sajnálom gyermekem, de nem hagyhattam, hogy felajánld magad Lucifernek Nathanért cserébe – nézett rám bűnbánóan. – Annál sokkal, de sokkal fontosabb vagy a számomra, és a védenceid számára is.

-         Ehhez a döntéshez két égi engedélye kell, egyedül nem dönthetsz – nyögtem Nathan karjaiban.

-         Malakiás az áldását adta a tervemre – vágta rá azonnal. – Sajnálom, gyermekem, hogy ezzel elcsenem a szabad akaratod, de nem fogom hagyni, hogy azé az alaké légy. Te nem vagy hozzá való.

-         Nathan sem oda való – motyogtam mérgesen.

-         Valóban nem, de nem az a megoldás, hogy te áldozod fel magad a társad helyett. Megtaláljuk a mindenkinek megfelelő megoldást.

-         Nadine, mit akartál tenni? – nézett rám Nathan rosszallóan. – Ugye nem azt akarja Ezekiel mondani, hogy képes lettél volna hozzámenni, hogy ments engem?

-         Nathan, én nem akartam, hogy... áááá – sikoltottam fel fájdalmamban. Majd a szenvedést mintha hirtelen elvágták volna, és egy különleges érzés járta át a testem. Mintha mindig is ez lettem volna én. Egy igazi főangyal, aki a többieket irányítja.

-         Istenem, milyen gyönyörű vagy – állt el Nathan lélegzete egy pillanatra. – Megérinthetem? – kérdeztem csodálattal.

-         Öhm… igen, azt hiszem, bár még nagyon furcsa – próbáltam meg kinyitni a szárnyaimat, amelyek azonnal engedelmeskedtek a gondolatomnak. – Hiszen ezek nem fehérek – néztem meglepetten a frissen kinőtt szárnyaimat. – Miért aranyszínűek? – kérdeztem kíváncsian.

-         Mert te vagy az angyalok vezetője, így meg kell, hogy különböztessünk valahogyan a többiektől. Ezért választottam neked az aranyszínt, de ha nem tetszik, akkor lehetnek ezüstös árnyalatúak is. Bár szerintem ez hozzád jobban illik – mondta Ezekiel mosolyogva.

-         Kezdődik a tárgyalás – lépett be Malakiás is a szobába Kathy társaságában.

-         Istenem, de gyönyörű vagy – csodált meg Kathy is. Majd mélyen meghajtotta magát.

-         Kathy, ne – állítottam fel azonnal.

-         Főangyal vagy, és én tisztelettel tartozom – emelkedett fel. Majd hirtelen szárnyak jelentek meg a hátán. Hófehér tollpihék.

-         Bátorkodtam segítőt választani neked a feladataid elvégzéséhez – mosolyodott el Malakiás. – Kathy boldogan elvállalta a posztot.

-         Részemről a megtiszteltetés – mosolyogtam barátnőmre.

-         Indulnunk kell a tárgyalásra, már mindenki ott van – terelt ki minket Ezekiel a szobámból.

-         Nathan, én… - kezdtem bele.

-         Ne, kicsim, nem kell szabadkoznod. Örülök, hogy láthattam azt a pillanatot, amikor főangyallá váltál – simított végig még egyszer a szárnyamon. – Hiányozni fogsz – nyomott csókot a számra.

-         Még ne mondd ezt. Kitalálok valami mást arra, hogy megmentselek. Visszahozlak a mennybe, ígérem, bármi is történjék – hullt le egy könnycsepp a szememből. – Hát ez? – töröltem volna le döbbenten.

-         Várj – tartott egy apró fiolát a szememhez Ezekiel, és ő maga itatta fel a könnycseppet. – Akaszd a nyakadba, ez hatalmas kincs – csúsztatta a nyakamba egy madzagon. Majd tovább indultunk, és beléptünk a tárgyalóterembe.

-         Ezt meg, hogy a fenébe képzeltétek? – villantak meg Gabriel szemei. – Ő nem alkalmas ilyen magas pozícióba, mint amit rá ruháztatok az engedélyem nélkül – csattant fel dühösen.

-         Mi ketten másképp látjuk, Gabriel – csitította Malakiás. – Méltó rá, hogy vezesse az angyalokat. Szerénysége, leleményessége, és önfeláldozó képessége is mutatja, hogy az.

-         Ezek csak a ti nézeteitek – morgott tovább Gabriel.

-         A fenébe – húzta el a száját Lucifer. – Ez nagyon nem volt fair lépés, ti szánalmas bolondok. Meglesz ennek még a böjtje, majd meglátjátok. Megfosztottatok a feleségemtől, pedig már meghozta a döntést.

-         Most már nem tehetsz ellene semmit – állapította meg Ezekiel.

-         Mindegy, majd keresek mást, már van is ötletem – villantak meg Lucifer szemei. Számomra pedig nyilvánvalóvá vált, hogy mi a terve.

-         Eszedbe se jusson Rose-t megkörnyékezni, úgysem fogja hagyni magát neked – morogtam rá.

-         Ez nem a te dolgod angyalkám. Viszont a tárgyalást azt hiszem, hogy lezárhatjuk. Nathan, hozzám – nyújtotta ki a karját. Nathan pedig bár akarata ellenére, de azonnal mellette termett. – Nem tudtatok felhozni semmit a mentségére, és nem ajánlotta fel magát helyette senki, tehát lezártnak tekintem a tárgyalást. Nathan az enyém örökre – indult el Lucifer. Én viszont belecsimpaszkodtam Nathan karjába.

-         Nem viheted el őt – kiabáltam kétségbeesetten. – Segítsetek már, valaki – néztem vissza a többiekre. – Nathan közénk tartozik, nem viheted magaddal.

-         Dehogynem vihetem, Nadine. Ő hozzám tartozik – fejtette le a kezeimet Nathanről.

-         Kár, hogy a Végzet Angyalának pozíciója megüresedett – sóhajtott fel Ezekiel hangosan.

-         Valóban nagy kár, de a főangyal majd talál valakit helyette – mondta Malakiás mosolyogva.

-         Na de kit választhatna? Akárki nem lehet Végzet Angyal. Ahhoz tapasztalatra van szükség – válaszolta rá Ezekiel.

-         Van, akinek van tapasztalata – nézett rá Malakiás Nathanre. – Aki ismeri a lehetőségeket, az ismeri a végzetet is – mondta határozottan.

-         Ezt Nadine tisztje eldönteni, ne sugallj – szólt rá Ezekiel nevetve. – Nadine pontosan tudja, hogy a Végzet Angyalát bárhonnan meghívhatja az égbe – nyomta meg a „bárhonnan” szót. – A régi szerződés még Lucifert is köti – folytatták tovább.

-         Hogyan? – kerekedtek ki a szemeim. – Bárkit választhatok, bárhonnan? – néztem rájuk elmosolyodva.

-         Igen, köttetett még az idők kezdetén egy szerződés, ami szerint a végzet bárki lehet, s bűneit elfeledjük, ha a főangyal személye alkalmasnak találja őt a pozícióra. Emlékszel, Lucifer? – kérdezte Malakiás.

-         Oh, hogy a furmányos mindenit neki. Még, hogy én vagyok fifikás – eresztette el Nathan karját dühösen.

-         Nathan – karoltam át boldogan. – Lennél a Végzet Angyala a felügyeletem alatt? – kérdeztem az ajkamba harapva.

-         Boldogan – mosolyodott el ő is. Majd a ruhája feketéből hófehérre váltott, és gyönyörű aura vette körül a testét.

-         Nehogy azt gondoljátok, hogy itt a vége, még nem adtam fel – mondta Lucifer határozottan. Majd fekete köd vette körül és eltűnt.

-         Nathan – ugrottam a nyakába boldogan.

-         Szeretlek – szorított magához.

Majd szenvedélyesen megcsókolt. Nem is igazán akartam elengedni őt, de az éljenző tömeg mégiscsak arra késztetett, hogy moderáljuk magunkat.

-         Köszönöm – hajoltam meg mélyen a hármak előtt.

-         Örömmel, már szinte mi is elfeledtük a régi szerződést, de Kathy megtalálta a minap a többi egyezség között – biccentett Malakiás és Ezekiel. Gabriel azonban csak dacosan állt ott továbbra is.

-         Önnek is köszönjük, uram – hajtottam meg magam még egyszer.

-         Csak végezd a dolgod – legyintett Gabriel. Majd egy szempillantás alatt eltűnt a szemünk elől.

-         Majd megbékél, sosem volt a radikális változtatások híve – legyintett Ezekiel. – Menjetek, és ünnepeljetek, este pedig jelenjetek meg a nagyteremben. Holnap pedig már ti viszitek Rose-t tovább az úton.

-         Igenis – bólintottam rá azonnal. Végre újra találkozhatok Rose-zal. Vajon mit fog szólni a szárnyaimhoz? Na és Nathanhez?

-         Nathan, mostantól te képviseled a Végzet Angyalának pozícióját, így továbbra is ugyanúgy foglalkoznod kell Rose-zal. Most te leszel a Végzet, így viszont Nadine rád marad a Lehetőség. A rendszer nem változik, csupán szerepet kell cserélnetek – adta ki az utasítást Malakiás.

-         Na de, uram – néztem rá idegesen.

-         Nadine, ez meg kell tenned. Hozzá kell szoknod, hogy most már nem te mutatod a végzetet a kiválasztottaknak. Magasabb pozícióba kerültél. Hamarosan megtanítjuk neked, hogy mit kell tennie az ég főangyalának. Előtte azonban még el kell végeznetek a feladatotokat Rose mellett.

-         Úgy lesz, legjobb tudásunk szerint – ígértem meg.

-         Ebben nem is kételkednénk – biccentett Malakiás. – Most pedig távozhattok – fűzte még hozzá. Én pedig megragadtam Nathan karját, és egy szempillantás alatt a szobánkba gondoltam magunkat. Igen, ez most már a mi szobánk, és nem csak az én szobám.

-         Ezt nem hittem volna – ült le az ágyra Nathan hitetlenkedve.

-         Ami azt illeti én sem – ültem le az ölébe. Egy kicsit körülményes volt ugyan, mert még nem szoktam hozzá, hogy szárnyaim vannak. – Öhm… mindjárt meglesz – léptem ki a karjai közül. Majd a szárnyaimat a combja külső oldalára vezetve lassan leültem az ölébe. – Na, megy ez – vigyorodtam el elégedetten.

-         Ügyes vagy – nyomott csókot a számra.

-         Köszönöm, bár még az kérdés, hogy hogyan fogok valaha is a hátamon feküdni. Mert azt hiszem, hogy a szárnyaim nem fogják hagyni, hogy kényelmesen elhelyezkedjek.

-         Sebaj, ezekért a szépséges szárnyakért megérte. Meg persze a boldog jövőért, ami ránk vár – kezdte el kényeztetni a nyakamat. – Egyébként – kezdett bele két csók között. – Kathy valahogy eltűnteti a szárnyait, talán neked is megy. Legalábbis szerintem.

-         Lehetséges – gondolkodtam el. – Csak az a baj, hogy nem tudom, hogy hogyan kell – húztam el a számat.

-         Esetleg, ha arra gondolsz, hogy most ne legyenek szárnyaid? – kérdezte kíváncsian.

-         Szárnyak, tűnjetek el egyelőre – hunytam le a szemeimet, és erősen koncentráltam rá, hogy tényleg eltűnjenek.

-         Ügyes vagy, kicsim – hallottam meg szerelmem suttogását a fülem mellett.

-         Eltűnt a szárnyam? – kérdeztem a szemeimet kinyitva.

-         Igen, nagyon ügyes voltál – mosolygott rám kedvesen.

-         De jó, vajon visszafelé is működik? – kezdtem el ismét koncentrálni. – Van már szárnyam? – kérdeztem kipislantva a szemhéjam alól.

-         Még nem – rázta meg a fejét Nathan. – Próbáld újra – biztatott.

-         Szárnyak – motyogtam halkan. – Nőjetek ki – koncentráltam rá erősen.

-         Alakul, még egy kicsit – mondta kedvesem halkan. – Ez az, most megjelennek. Már majdnem tökéletesen kint vannak. Ez az, ügyes vagy.

-         Sikerült? – kérdeztem lelkesen. Majd hátrapillantottam, és megláttam a szárnyaimat. – Remek – nevettem fel.

-         Na, akkor most tüntesd el őket megint, mert terveim vannak veled – simított végig a puha tollakon. Majd a keze lecsúszott a szárnyaimról, és végigsimított a hátamon, hogy eljusson a fenekemig a kezével, és belemarkolhasson.

-         Eddig jó tervnek tűnik – kezdett el égni az arcom. – Mindjárt eltűntetem a szárnyaimat – kezdtem el megint koncentrálni. Most hamarabb sikerült eltűntetnem őket, mint első alkalommal, úgyhogy elégedetten húztam ki magam. Majd egy határozott mozdulattal az ágyra löktem, és fölé másztam. – Most már teljes jogú égi vagy – haraptam az ajkamba.

-         Igen, azt hiszem – bólintott rá szerelmem.

-         Vagyis, Lucifer már nem tud bejutni a szobánkba. Ami annyit jelent, hogy már nincs miért szégyenlősködnünk – villantak meg a szemeim.

-         Tényleg, ez eszembe se jutott – csillant fel Nathan szeme, majd határozott mozdulatokkal cibálta le rólam a felsőmet…

(Rosalie szemszöge)

Már nem tudtam megmondani, hogy milyen napszak van, bár ez valószínűleg azért is lehetett, mert a takaró alatt gubbasztottam, és próbáltam elbújni Emmett elől. Az éjszaka közepén nem tudom, hogy milyen indítatásból, de játszani kezdtünk, mint a gyerekek, és most éppen bújócskázunk.

-         Hm… egy feltűnően Rosalie formájú kupacot látok itt – simított végig kedvesem a hátamon. – Vajon tényleg a feleségem van alatta, vagy ez egy csel? – gondolkodott hangosan, mire elmosolyodtam. Majd éreztem, ahogy a talpamról lecsúszik a takaró. – Hát, ennek itt igen csak lábikó formája van – kezdett el csikizni. Mire én önkéntelenül is hangosan felnevettem. – Azt hiszem, hogy egyre biztosabb vagyok benne, hogy a feleségem bújt el ide, de még meg kell róla győződnöm teljesen – mondta komolyan. Majd egy szempillantás alatt bebújt mellém a takaró alá. – Megvagy – vigyorgott rám Emmett elégedetten.

-         Kezdesz lassulni, most eltartott vagy öt percig, amíg megtaláltál – bújtam hozzá nagyot ásítva.

-         Hát, eléggé fárasztó egy asszonyka vagy te, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem a dolgot nagyon is – húzott a mellkasára boldogan.

-         Hé, nem én ébresztettelek fel az éjszaka közepén, hanem te engem. A tetteid következményeiért nem tehetsz engem felelőssé – koppintottam az orrára.

-         Nemet is mondhattál volna nekem – vetette ellent azonnal.

-         Na és mit gondolna rólam a férjem, hogyha nem tennék a kedvére? – húztam fel a szemöldököm.

-         A mindenit, még a beszélőkéd is megállíthatatlan – morgolódott kedvesem. – Micsoda nő – sóhajtott fel.

-         Megszoksz, vagy megszöksz, de megszökni már késő – csimpaszkodtam a nyakába.

-         Eszem ágában sincs elszökni – szorított magához. – Viszont most bármily csalódás lesz ez neked, drágám, aludni fogunk, mert teljesen kimerítettél – ásított fel.

-         Nocsak, az én örökké kifáraszthatatlan férjem, mégis csak ki tud fáradni? – kérdeztem vigyorogva.

-         Ne pimaszkodj, asszony, mert ennek még meglesz a böjtje reggel, abban biztos lehetsz – csapott a fenekemre. – Addig viszont maradj veszteg, pihennünk is kéne.

-         Még nem vagyok fáradt – játszottam az ártatlant. Bár az ajkaimon kikívánkozó ásítás azért tompította a hatást, amit eredetileg kigondoltam.

-         Most lebuktál – nevetett fel Emmett. – Kifáradt a fáradhatatlan, kismama. Tehát mégiscsak eszményi férj vagyok – vigyorodott el öntelten. 

-         Azért ennyire ne bízd el magad, te csábító – haraptam a mellkasába egy kicsit.

-         Hé – kapta oda a kezét. – Rossz kislány, tudtam én, hogy hozzám való nő vagy – nyomott puszit a fejem búbjára.

-         Még szép, én vagyok az egyetlen lény, aki képes kordában tartani téged – simultam a karjaiba. Majd lehunytam a szemeimet, és elnyomott az álom…

Reggel, vagy nem tudom mikor, nem is számított, valami idegesítő szöszre ébredtem. Megpróbáltam elhessegetni magamról, de állandóan visszatért, hogy az orromat csiklandozza. Márpedig én eldöntöttem, hogy csak azért se fogom kinyitni a szemeimet, mert nekem most így nagyon is jó. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni azt a valamit, ami birizgálja az orromat, de csak nem sikerült, úgyhogy kissé dühösebben próbáltam elhessegetni a zaklatómat, mire ismerős nevetés hangja töltötte be a szobát.

-         Jó reggelt, morci – hahotázott Emmett.

-         Aj, te voltál, igaz?

-         Micsoda voltam én? – kérdezte ártatlanul.

-         Az, aki birizgálta az orromat valamivel – bosszankodtam. – Még alszom, nem látod – mondtam a szemeimet továbbra is csukva tartva.

-         Megmondtam az éjjel, hogy lesz még böjtje a pimaszságodnak, asszony – simított végig a hátamon békítően.

-         Hát jó, ha te a pimaszságomat bünteted, akkor én is megbüntetlek valamiért – kezdtem el gondolkodni.

-          Talán a pajzánságomért? – lelkesedett fel.

-         Nem, mert az tetszik – mosolyodtam el.

-         Kis nimfomániás – nyomott csókot a számra. – Na látod, ez nekem is tetszik. Tudod mit?

-         Mit? – pislantottam fel rá.

-         Ameddig ilyen kis pajzán vagy te is, addig nem is baj, ha pimaszkodsz mellette – mondta teljes komolysággal.

-         Na persze, ezt most csak azért mondod, mert beijedtél a büntetéstől – másztam fel rá egy gyors mozdulattal.

-         Még, hogy én? Megijedni, tőled? – húzta fel a szemöldökét. – Addig állj fél lábon, angyalom, amíg meg nem ijedek tőled – nevette el magát.

-         Pedig, néha félelmetesebb vagyok, mint hinnéd – mélyesztettem a körmeimet a mellkasába. Majd lassan, hogy azért túl nagy fájdalmat ne okozzak végighúztam a bőrén. Amire egy halk, de gyönyörteljes szisszenés volt a válasz.

-         Hm… szóval vadmacskát szeretnél játszani – nyalta meg a száját. – Én benne vagyok – csúsztatta le rólam a takarót.

-         Neked mindenről a szex jut eszedbe? – kérdeztem a szemeimet forgatva.

-         Na azt ne akard elhitetni velem, hogy semmi erotikus felhang nem volt az előző mozdulatodban – húzott le magához.

-         Talán csak te akarod minden mozdulatom úgy látni, mintha kezdeményeznék éppen egy kis rosszalkodást – rántottam meg a vállam flegmán. Mire Emmett megmozdította a csípőjét alattam.

-         Hé, te már most? – ráztam meg a fejem lemondóan. Mit ne mondjak, most még könnyebb a férjemet felizgatni, mint vámpírként.

-         Ebben nincs semmi erotikus felhang, kedvesem – sóhajtotta a szemeit forgatva. – Tudod, a velem egy idős korban lévő férfiak nagyjából kilencven százaléka harcra készen ébred reggel – fűzte hozzá. – Ez természetes dolog.

-         Na persze – kuncogtam fel.

-         Nevess csak nyugodtan, de én azt is pontosan tudom, hogy a nők nagy része is így ébred, csakhogy nálatok nincsenek egyértelműen látható jelek, hacsak nem nézünk a dolgok mélyére – próbálta meg becsúsztatni a kezét a combjaim közé.

-         Viselkedjen, uram, előbb a reggeli – kaptam el a kezét, majd visszatettem a derekamra.

-         Bizony, hogy most jön a reggeli, csakhogy az első reggelit itt az ágyban fogyasztjuk el, míg a másodikat majd talán a konyhában – fordított maga alá egy gyors mozdulattal.

-         Istenem, te sosem fogsz felnőni – nevettem fel.

-         Te viszont így szeretsz, úgyhogy ne is panaszkodj, mert nem veszem be – kacsintott rám.

-         Talán panasznak hangzott? Szerintem puszta ténymegállapítás volt – mondtam határozottan.

-         Jobb lesz, ha lefoglalom azt az állandóan forgó nyelvedet – hajolt az ajkaimhoz. Majd ígéretéhez híven megakadályozta, hogy tovább folytathassam a megkezdett szócsatánkat…