The Beauty and the Bear - 66. fejezet

66. fejezet

(Nadine szemszöge)

Idegesen járkáltam fel-alá a szobámban. Miközben szerencsétlen Nathan kénytelen volt követni engem a kötelék miatt, ami szorosan mellettem tartotta őt.

-         Kicsim, lehiggadnál végre egy picit a kedvemért? – kérdezte halkan.

-         Hogy a fenébe higgadjak le? Be vagyunk zárva ide, és nem tudom, hogy mi fog történni a tárgyaláson. Hogy tudsz ilyen nyugodt maradni? A sorsod, a közös életünk múlik ezen az egészen, te meg csak hallgatsz – kezdtem el hisztérikussá válni. Hát nem fogja fel, hogy mennyire súlyos az egész helyzet? Csak én félek a holnaptól? – Hogy a fenébe… - kezdtem bele, de hirtelen magához rántott, és szenvedélyesen megcsókolt, majd az ágyra döntött. – Hm… várj, kérlek, várj – toltam el magamtól a fejét.

-         Mire várjak? Nincs miért várakozni, talán ez az utolsó éjszakánk együtt – kezdte el felfelé tűrni a felsőmet.

-         Ne… mi van, hogyha figyel minket? – tiltakoztam tovább. – Nem akarom, hogy lássa, ahogy mi…

-         Nincs semmi baj, el is feledkeztem róla – kezdett el lemászni rólam nagyot sóhajtva.

-         Várj – kaptam a karja után. – Talán, hogyha betakaróznánk, és nem jönnénk ki alóla – haraptam az ajkamba. – Úgy legfeljebb az arcunkat látja, és az nem érdekel.

-         Hm… jó ötletnek tűnik – vigyorodott el szerelmem. – Ne mozdulj – kelt fel halkan. Majd levette az egyik székemről a hatalmas pokrócot, amit ágytakarónak szoktam használni. – Ez megfelel a célnak – terítette rám, majd ő is bemászott alá. – Ez elég nagy ahhoz, hogy még a fejünk se látszódjon ki – mondta halkan nevetve. – Ez kicsit olyan, mintha a szüleid házában próbálnám elcsenni az ártatlanságod, miközben azt játsszuk, „hogyha mi nem látjuk őket, akkor ők sem látnak minket”.

-         Hm… érdekes gondolat, olyat úgysem játszottam még soha – mosolyogtam rá kissé zavarban. – Viszont, ezek szerint neked volt részed ilyesmiben? – kérdeztem rosszallóan.

-         Nem, dehogyis – tiltakozott azonnal.

-         Hm… és ezt higgyem is el? – húztam fel a szemöldököm.

-         Hidd csak el – bólintott rá.

-         Na jó, most az egyszer még hiszek neked – sóhajtottam megadóan.

-         Micsoda kegy – forgatta meg a szemeit szerelmem.

-         Hát hálás is lehetsz, ami azt illeti – bólintottam rá komolyan.

-         Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy betapasszam a szád – nyomott csókot az ajkaimra, de utána már el se engedte.

Hanem miközben az ajkaink egy pillanatra sem váltak el egymástól, valahogyan sikerült levennie a felsőmet, hogy áttérhessen a nyakam, és a dekoltázsom kényeztetésére. Én pedig halk sóhajokkal adtam a tudtára, hogy mennyire hiányzott már nekem a közelsége. Annyira szerettem őt, akármennyire is harcoltam ellene, és haragudtam rá ok nélkül, egyszerűen soha nem tudtam őt elfelejteni.

-         Édesem, min gondolkozol ennyire? – kérdezte az arcomat simogatva.

-         Tessék? – ráztam meg egy kicsit a fejem.

-         Nagyon elgondolkoztál valamin – mondta mosolyogva. – Már azt hittem, hogy megkövültél valamitől – fűzte még hozzá.

-         Ne haragudj, ez egyáltalán nem neked, vagy ellened szólt. Egyszerűen csak kicsit kuszák a gondolataim mostanában – magyarázkodtam.

-         Persze, megértelek, nincs semmi baj – legyintett kedvesen. – Manapság elég sok gondunk van – bólintott rá. – Én is sok dologban nem vagyok még biztos. Mármint kettőnkön kívül. Mert abban teljes mértékben biztos vagyok, hogy téged akarlak, mindig.

-         Én is téged – simítottam végig az arcán. Majd magamhoz húztam egy újabb csókra. Nekem már megvolt a tervem, amivel megmenthetem őt, és véghez is fogom vinni a dolgot, legalábbis nagyon remélem, hogy lesz hozzá merszem… Gondolataimból Nathan ajkai szakítottak ki, amelyek megállíthatatlanul törtek utat maguknak a köldököm felé. Ahol apró, csiklandós köröket rajzolt a nyelvével. – Hé – kuncogtam fel. – Tudod, hogy csikis vagyok.

-         Tudom, bizony, de nekem nagyon is tetszik, hogy nevetsz – mondta mosolyogva. – Hm… ami azt illeti, megvolt az előnye az előző stílusodnak – állapította meg, miközben próbálta a takaró alatt lecibálni rólam a nadrágom.

-         Nocsak, máris meguntad a modern stílust? – húztam fel a szemöldököm.

-         Dehogy, csak egy kicsit nehezebben vetkőztethető vagy így a takaró alatt – mondta elbűvölő mosollyal az arcán.

-         A jó dolgokért küzdeni kell – pimaszkodtam nevetve.

-         Rossz kislány – csúszott megint fölém. – Ezért meg kell, hogy büntesselek – markolt bele a hajamba.

Majd a fejemet kissé hátrahúzta, hogy kényelmesebben hozzáférjen a nyakamhoz. Én pedig boldogan nyögdécseltem szerelmem alatt, miközben a hátát simogattam. Lassan és gyengéden szeretkeztünk. Minden egyes mozdulatunkban benne volt az egymás iránt érzett szerelmünk, és némi félelem, ami az elkövetkezendő tárgyalás visszavonhatatlan közeledtét jelképezte. Nem tudtam, hogy mekkora őrültség az, amire készülök, de abban biztos voltam, hogy nagyobb, mint amekkorát még könnyedén megbocsájtanának nekem a szeretteim. Viszont az is tény, hogy én kezdtem el ezt az egészet, és én is fogom befejezni. Lucifer soha többé nem érhet egy ujjal sem azokhoz, akik fontosak nekem.

-         Szeretlek – néztem mélyen szerelmem szemébe. Ezt mindenképpen tudnia kell. Ez a legfontosabb kötelék, amit valaha is éreztem valaki iránt.

-         Én is szeretlek, kicsim – mosolyodott el. Majd szorosan magához ölelt.

-         Így tölthetnénk az időt, amíg holnap el nem kezdődik a tárgyalás? – kérdeztem a fülébe suttogva.

-         Hát persze, örömmel – bújtatta be a fejét a nyakam hajlatához, és mélyet lélegzett az illatomból. Én pedig behunytam a szemem, és élveztem a közelségét. Annyira csodálatos érzés volt összebújni vele, és közben nem gondolni semmire, csak érezni a közelségét, a teste melegét, és a vágyat, ami újra és újra fellobbant a testemben, amikor ilyen közel volt hozzám…

(Rosalie szemszöge)

Reggel egy finoman simogató kézre ébredtem, ami először csak lágyan cirógatta meztelen testem, majd játékos ujjak futottak fel a gerincem mentén, és túrtak bele a hajamba, hogy aztán lefelé is megtegyék ugyanazt az utat. Majd éreztem, ahogy az ajkai a fülemhez érnek.

-         Ébresztő, asszony – kuncogott a fülembe. – Hitvesi kötelességek várnak rád. Nem aludhatod végig a napot anélkül, hogy nem tettél a férjed kedvére – harapott bele finoman a fülcimpámba. – Itt az ideje, hogy boldoggá tedd a férjedet, újra és újra, egészen addig, amíg végkimerültségben ki nem múlunk mind a ketten.

-         Most fel akarsz izgatni? – kérdeztem mosolyogva.

-         Az attól függ, hogy szerinted jól csinálom-e – nyomott puszit az ajkaimra. A kezét pedig lassan a lábaim közé csúsztatta. – Na, hadd halljam, szerinted jól csinálom? – kérdezte halkan.

-         Igen, tökéletesen – nyögtem fel a gyönyörtől. Emmett nagyon tudta, hogy mire van szüksége egy nőnek, és nem habozott kihasználni minden tapasztalatát, hogyha kettőnkről volt szó. Na nem, mintha ezt egy icipicit is bántam volna. Sőt, kifejezetten élveztem a dolgot.

-         Örömmel látom, hogy te éppoly telhetetlen vagy, mint én – vigyorgott rám elégedetten. – Még hozzád sem értem, de már érzem, hogy milyen őrülten kívánsz, és ez elképesztően elégedetté tesz.

-         Már hogyne kívánnálak? – kérdeztem halkan. – Bár még jobb lenne, hogyha abbahagynád a szövegelést, és a lényegre koncentrálnál – mondtam pimaszul, majd egy határozott mozdulattal fölé gördültem, és amennyire a pocakom engedte hozzásimultam a mellkasához, és kényeztetni kezdtem a nyakától kezdve, egyre lejjebb a mellkasa mentén, egészen addig, amíg el nem jutottam a célomhoz.

-         Kicsim, ezt most nem kéne – húzott fel magához hirtelen.

-         Miért nem? – lepődtem meg.

-         Azért, mert most én akarlak kényeztetni, téged, és egyébként is kizárt, hogy a pociddal kényelmes az a póz, amiben az előbb voltál – nézett rám komolyan. – Nem nyomhatod össze a gyerekünket – fűzte hozzá ellentmondást nem tűrve.

-         Nem is nyomtam volna össze a kicsit, arra azért vigyázok – vágtam durcás arcot.

Bár igazából nagyon is tetszett, hogy Emmett ennyire aggódik a kislányunkért már most. Könnyedén el tudom képzelni, ahogy majd dajkálja azt az apró kis testet, esetleg tisztába teszi, kirándul vele. Amikor pedig eljön az ideje, akkor majd megtanítja lasszózni, horgászni, lovagolni, és mindenre, amit egy itteni lánynak tudnia kell. Biztosan fantasztikus apa lesz belőle.

-         Ugyan már, baby, te is tudod, hogy csak vicceltem. Soha nem feltételezném rólad, hogy nem vigyázol kellőképpen a kis lurkóra – szállt be a játékba kedvesem is. – Habár, hogyha durcizol, akkor legalább van okom rá, hogy kiengeszteljelek – kezdte el harapdálni a nyakamat, amitől jóleső sóhajok hagyták el a számat.

-         Hogyha ez az engesztelés, akkor nagyon – nagyon sűrűn fogok durcázni – markoltam bele a hátán a bőrébe, hogy még jobban magamhoz húzzam a testét.

-         Majd adok rá okot, hogy durcás lehess – ajánlotta szerelmem.

-         A szavadon foglak – kacsintottam rá.

Majd a lábaimat a dereka köré tekerve ismét a magáévá tett, a hétvége folyamán már sokadszor, de én egyáltalán nem bántam. Emmettel bárhol, és bármikor boldogan szeretkezem. Hiszen ő az én egyetlen, és igazi társam. Az a férfi, aki értelmet adott az életemnek, a létezésemnek. Azt hiszem, hogy egyre inkább kezdem megérteni azt az értékrendet, amit a többiek képviseltek. Hiszen Jasper, Carlisle, és Edward is úgy éli az életét, hogy mindenük a társuk, ahogy Alice, Esme, és Bella is mindent feláldozna értük. Eddig észre se vettem, hogy micsoda kincs van a birtokomban. Pedig mennyire tökéletes életem volt Emmett mellett már eleve is. Hiszen éppen mielőtt eljöttem a saját világomból, akkor ajánlotta fel nekem Emmett még azt is, hogy fogadjunk örökbe egy kisbabát, ha ez nekem ennyire fontos. Képes lett volna elhagyni a családunkat velem, hogy az életünk árán is felneveljünk egy kis embert, a biztos halál árnyékában, hiszen a Volturi ilyesmit sohasem hagyna annyiban. Milyen vak voltam eddig? Hogy lehetett ekkora szemellenző az orrom előtt? Na nem, mintha nem akarnám mindenképpen ezt a kis csöppséget. Hiszen mindennél nagyobb vágyam, hogy anyuka lehessek, de Emmettet a vámpírlétemben azt hiszem, hogy némiképpen alábecsültem, amit nem lett volna szabad. Nem kapta meg tőlem azt az odaadást és szenvedélyt, amit megérdemelt volna. Önző voltam. Bellának is nekitámadtam, amikor beleszeretett Edwardba, csupán azért, mert irigykedtem rá, amiért emberi élete van. Abba viszont nem gondoltam bele, hogyha én ember maradok, akkor Emmettet soha nem ismertem volna meg.

-         Ez nem igaz, Rose – sugallta egy hang a fülem mellett. Amitől hirtelen megmerevedtem. – Ne félj, Ezekiel vagyok. Nem tudom, hogy mit csinálsz és hol vagy most, de érzem a kétségeidet. Amelyekhez csak annyit fűznék hozzá, hogy Nadine nem választ akárkit útitársául, és nem két perc alatt hozza meg a döntéseit. Te csodálatos lélek vagy Rose, mostani szerénységed is mutatja, hogy az vagy. Megérdemled a boldogságot, méghozzá feltétel nélkül – suttogta a hang, majd egyszer csak távolodni kezdett.

-         Köszönöm – motyogtam halkan. Reméltem, hogy még meghallja a halk hangfoszlányt.

-         Mit köszönsz? – nézett fel rám Emmett kíváncsian.

-         Azt, hogy vagy nekem, és hogy szeretsz – vágtam rá azonnal. – Soha nem is kívánhatnék nálad jobb férjet magamnak. Csakis veled tudom elképzelni a holnapot.

-         Ahogy én is, kedvesem – mosolyodott el majd az ajkait az enyémekre helyezte, és gyengéden csókolni kezdte. – Életem legnagyobb szerencséje, hogy aznap, amikor a tóban támadt kedved fürdőzni, nekem éppen akkor támadt kedvem lányokat megtréfálni – kuncogott fel.

-         Hát azért egy pillanatra a szívroham kerülgetett azt kell, hogy mondjam – nevettem fel én is. – Nem számítottam rá, hogy valami majd leránt majd a tóban.

-         Hát, akkor a félelem remek életösztönöket hozott fel belőled, mert tigrisként óvtad az életed – csikizte meg az oldalam.

-         Még szép, hiszen olyan keveset éltem még, és tudtam, hogy itt vár rám az én hősöm – kacsintottam rá.

-         Hm… én vagyok a te hősöd? Akkor hősködnöm kéne még egy kicsit. Például megmenthetlek az éhenhalástól – ajánlotta fel a lehetőséget.

-         Ez egészen jól hangzik. Szeretnék enni, mondjuk – gondolkodtam el. – Almát, sajtot, és szőlőt – soroltam fel a vágyaimat.

-         Rendben, mindjárt hozom – pattant ki az ágyból, és minden szégyenérzet nélkül vonult ki a konyhába anyaszült meztelenül. Amitől nekem még hevesebben kezdett verni a szívem, főleg, hogy eszembe jutott, hogy mit műveltünk este a konyhaasztalon. Oh, micsoda éjszaka volt, na és milyen nappal vár ránk. Kényelmesen nyúltam el az ágyon, és behunyt szemmel élveztem a meghitt pillanatokat.

-         Nocsak, egész kívánatos kis nő vagy így ruha nélkül – hallottam meg az idegesítő suttogást a fülem mellett. – Kifejezetten jó kis műsort adtatok le az éjjel. Egészen kedvet kaptam én is egy kis mókához az egyik pokoli angyalkámmal, bár ha így folytatjátok a műsort, akkor talán többel is elbírok majd. Úgyis régen volt már alkalmam valami jó kis orgiát összedobni.

-         Menj a pokolba – pattantak ki a szemeim.

-         Oh, micsoda remek ötlet – vigyorodott el. – Tudod, nekem ez a kijelentésed nem holmi átok, hanem felhívás keringőre.

-         Akkor meg pláne menj oda, és ne is gyere vissza – morogtam rá. Miközben alaposan magam köré tekertem a takarót.

-         Oh, ne szégyenlősködj bogaram, már mindent láttam – kacsintott rám.

-         Te mocskos szemétláda – dühödtem fel.

-         Köszönöm, ez igazán hízelgő rám nézve – nevetett fel jóízűen. – Legalább ebben hasonlítotok egymásra a barátnőddel. Nadine se kifejezetten kedveli, hogyha megfigyelem a párzási szokásait az én kis pokolfajzatommal. Igazi vadmacska az a lány, pedig mindig úgy tesz, mintha ártatlan kis szűz lenne. Egy élmény az a nő, én mondom. Kár, hogy csak most fedeztem fel őt magamnak.

-         Magadnak? Előbb hal meg, minthogy hagyja, hogy hozzá érj – fintorodtam el.

-         Ettől félek én is – sóhajtott fel. – Ezért kerestelek fel. Remek alkut kínálok a számodra – huppant le mellém.

-         Nem alkuszom veled – vágtam rá azonnal.

-         Pedig pazar ajánlattal készültem, nem is vagy rá kíváncsi? – nézett rám csillogó szemekkel.

-         Nem, egyáltalán nem – ráztam meg a fejem határozottan.

-         Hm… erős akarat. Én azért mégis elmondom, hogy mi az ajánlatom – kezdett bele rezzenéstelen arccal.

-         Mint már mondtam, nem érdekel – vágtam hozzá határozottan.

-         Ez csupán részletkérdés, úgyis meghallgatsz, mert nem lesz más választásod – kuncogott Lucifer. – Szóval, az ajánlatom a következő – kezdett bele. – Hogyha hajlandó vagy segíteni nekem megszerezni Nadine-t, akkor én is segítek neked. Kalibrálok egy tökéletes világot, ahol te és Emmett meg a kis porontyaitok boldogan élnek, a Cullenek pedig megkapják a tökéletes életüket, békében, és boldogan Renesmee-vel együtt. Te is megkapod, amit akarsz, én is megkapom, amit akarok, és soha többé nem kell találkoznod velem – mondta komolyan.

-         Hm… roppant csábító – vágtam elgondolkodó arcot.

-         Tényleg? – csillantak fel a szemei.

-         Nem, csak ugrattalak – vágtam szájon egy határozott mozdulattal. Még hogy majd elárulom a barátnőmet az üres ígéretei kedvéért. Hát tényleg teljesen hülyének néz engem ez az alak?

-         Nagy kár – simogatta meg az arcát ott, ahol megütöttem. – Na sebaj, majd legközelebb már tudni fogod, hogy nem játszadozunk a Sátánnal, mert annak következményei vannak – állt fel az ágyamról. Majd egy határozott mozdulattal lerántott engem a takarómmal együtt a földre. Én pedig feljajdultam fájdalmamban, ahogy a csuklómba nyílalt egy szúró érzés. Biztosan történt valami, amikor ráestem. – Lehet, hogy a babádat Ezekiel levédte, de téged még érhetnek balesetek – suttogta még a fülembe. Majd egy szempillantás alatt eltűnt előlem.

-         Jézusom, Rose, jól vagy? – futott be Emmett aggódva.

-         Persze, semmi baj – tápászkodtam fel. – Csak ügyetlen voltam egy kicsit és leestem, de most már minden rendben – legyintettem a fogaimat összeszorítva.

-         Édesem, engem nem tudsz átverni – csóválta meg a fejét Emmett, miközben visszatett az ágyra. – Látom az arcodon, hogy fáj valamid – fűzte még hozzá. – Tessék bevallani – nézett rám szigorúan.

-         Jól van – sóhajtottam fel megadóan. – Ráestem a csuklómra – mutattam fel a fájó kezemet.

-         Mutasd – vette a kezébe gyengéden a tenyeremet, majd nyomogatni kezdte.

-         Hé, ez fáj, ne – toltam el a kezét, ami érzékeny helyen tapogatta a kezemet.

-         Nem tört el, ez csak zúzódás, szerencsére – nyomott a kezemre gyengéd puszit. – Mindjárt hozom is a kötszert, és rögzítjük, néhány nap múlva pedig már nem is emlékszünk erre az egészre – mondta biztatóan. Majd elsietett, hogy egy nagy adag kötszerrel térjen vissza. – Add csak ide a csuklód – mondta határozottan. Én pedig szó nélkül engedelmeskedtem, és hagytam, hogy leápolja a kezemet, amit megjegyzem, hogy nagyon is profi módon tett.

-         Hol tanultad ezt? – kérdeztem kíváncsian, amikor végzett.

-         Az emberre ráragad ez-az egy orvos barát mellett – legyintett szerelmem.

-         Oh, tényleg, Lionel – bólintottam rá.

-         Igen, úgy van – helyeselt azonnal.

-         Köszönöm – nyomtam puszit a szájára.

-         Igazán nincs mit, szerelmem – kaptam ezúttal én egy csókot. – Örömömre szolgál, ha segíthetek neked.

-          Ez igazán megtisztelő – dőltem el az ágyon. Már éppen Emmett is visszadőlt volna mellém, de én pimasz módon megakadályoztam. – Mondd csak, hol van az almám, a sajtom, és a szőlőm? – rebegtettem meg a pilláimat ártatlanul.

-         Oh, tényleg – villantak meg a szemei. – Te csak maradj itt, én pedig mindjárt hozom – pattant fel hirtelen.

-         Azért annyira nem kell rohanni, hogy bajod essen – intettem utána.

-         Már itt is vagyok – ért vissza néhány pillanattal később, és egy hatalmas tányér finomságot hozott magával. – Remélem, hogy te is olyan éhes vagy, mint amilyen én, mert akkor ez az étel mind el fog fogyni – nyalta meg a száját.

-         Hát az biztos, hogy én nagyon éhes vagyok – kezdett el korogni a gyomrom a sok finomság láttán.

-         Akkor el fog fogyni – bólintott rá komolyan. – Essünk is neki – ült le mellém az ágyra. Majd a számba adta az első falat sajtot, amit én lelkesen majszoltam el. Majd ezt követte egy falat szőlő és alma is. Míg szerelmem természetesen a tányér laktatóbb  oldalára vetette rá magát. Ahol hagyma, szalonna és kenyér volt terítéken. – Nem kérsz valami tartalmasabbat is?

-         Nem, köszönöm. Ez tökéletesen megfelel most nekem. Nagyon jól esik a sajt, és a gyümölcsök – vettem el még egy szem szőlőt.

-         Ennek örülök, akkor ne fog vissza magad, van még bőven – nyomott puszit a kulcscsontomra.

-         Úgy nézek ki, mint aki visszafogja magát? – kérdeztem, majd nevetve mutattam a pocakomra.

-         Ugyan már, csak annyit terebélyesedtél, hogy a baba odaférjen, egy dekával sem többet – legyintett szerelmem. – Egyébként is imádlak titeket, akkor is, hogyha háromszor ekkorák lesztek – simogatta meg a hasamat. Mire hirtelen egy furcsa mozgolódást éreztem. – Ez most? – kérdezte Emmett csodálattal.

-         Igen, a kisbabánk elkezdett mozgolódni – lett könnyes a szemem a boldogságtól. – Látod, megmondtam, hogy te leszel az első, aki érezni fogja őt – öleltem át a nyakát boldogan.

-         Szeretlek – nyomott lágy csókot az ajkaimra.

-         Én is szeretlek, téged – csentem el a tányért, majd gyors mozdulattal az éjjeli szekrényre tettem. Szerelmemet pedig visszadöntöttem a puha párnák közé…