The Beauty and the Bear - 42. fejezet

42. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Miután visszakerültem a testembe egy pillanatra felnéztem, és legnagyobb örömömre még koromsötét volt odakint, ami azt jelentette, hogy még aludhatok egy kicsit álmok nélkül. Hála az égnek. Tényleg szükségem volt már egy kiadós, utazásmentes éjszakára, amikor tényleg pihenhetek. Boldogan fészkeltem magam közelebb szerelmemhez, majd behunytam a szemem és szinte azonnal vissza is aludtam.

Reggel valami idegesítő, csiklandós érzésre ébredtem fel. Legalábbis gondolom, hogy reggel, mert a szememet eszem ágában sem volt még kinyitni. Jó volt pihengetni, kifejezetten élveztem a lustálkodás minden pillanatát.

-         Jó reggelt, napsugár – csiklandozott meg Emmett megint valamivel. Valószínűleg tollpihe lehetett.

-         Emmett, adj még öt percet – nyöszörögtem, majd a fejemre húztam a takarót. Erre a talpam kezdte el csiklandozni. – Emmett, tessék kímélni a kismamát – húztam el a lábam. Amint azonban hirtelen felültem a gyomrom azon nyomban felfordult. – Oh, a fenébe – pattantam ki az ágyból. Majd már rohantam is a mosdó felé. Kedvesem pedig azonnal jött utánam, hogy összefogja a tincseimet, amíg én kiadom magamból a kisbabánknak nem tetsző dolgokat.

-         Jobban vagy? – kérdezte aggódva, amikor lenyugodtam. Majd segített nekem felkelni a földről, és megmosni az arcomat, és a fogamat is. – Gyere, pihenj le még egy kicsit. Én pedig főzök neked kamillateát, hogy lenyugodjon a gyomrod egy kicsit.

-         Köszönöm – sóhajtottam fel gyengén. Ezek a reggeli rosszullétek fárasztóbbak, mint az ember gondolná. Bár, boldogan vészelem át őket, mert ez azt jelenti, hogy végre teljesülhetnek a vágyaim.

-         Ugyan, nem tesz semmit, csak lazíts – simított végig az arcomon. Én pedig hátradőltem a párnákra, és behunytam a szemem. Néhány perccel később pedig megcsapta az orromat a kellemes kamilla illat. Azonnal felpattantak a szemeim, és mosolyogva néztem szerelmemre. Majd elvettem a felém nyújtott bögrét, és azonnal belekortyoltam. Lionelnek igaza volt, tényleg jót tett a gyomromnak a kamilla. Néhány korty után máris sokkal jobban éreztem magam. – Nem vagy éhes, kicsim? – kérdezte kedvesen.

-         Nem tudom, hogy jó ötlet-e most enni. Még csak most nyugodott meg a gyomrom – gondolkoztam el. Éhesnek egy kicsit éhesnek éreztem magam, de nem voltam biztos benne, hogy kéne-e ennem.

-         Éhgyomorral nem taníthatsz egész nap – mondta Emmett határozottan. – Talán néhány keksz, amit anya tegnap hozott a tea mellé? Nekem anya mindig azt adta régen, hogyha elkaptam valami betegséget, ami miatt hányingerem volt.

-         Megpróbálhatjuk – bólintottam rá. Végül is, amennyire tudom Carlisle is ilyesmit szokott javasolni a gyomorpanaszokra néhány esetben. Hátha beválik nálam is. Próba, szerencse.

-         Helyes, ezt akartam hallani – szaladt ki egy kis kekszért. Teljesen elkényeztet. Ehhez nem vagyok hozzászokva. Bár azt hiszem, hogy meg tudnám szokni. – Már itt is vagyok – ült le mellém az ágyra. – Ha engem kérdezel, akkor beletunkolod a teába, és úgy eszed meg, mert az a legfinomabb.

-         Beletunkolom? – húztam fel a szemöldököm. Ez meg mit akar jelenteni? Mi az, hogy tunkolni?

-         Igen, megfogsz egy kekszet – emelte le a tányérról. – Majd belemártogatod a teádba, hogy jó szottyos legyen – merítette bele a kekszet a teámba. – Azután pedig leharapod az átázott részét – emelte a számhoz, de én elfintorodtam. – Ne mondd, hogy kislánykorodban nem tuszkoltad a kekszedet tejbe, teába, kakaóba, és mindenbe, amibe csak lehetett – mondta szörnyülködve.

-         Ez nem túl illendő – haraptam az ajkamba.

-         Most senkinek nem kell megfelelned, Rose – mosolygott rám gyengéden. – Csak próbáld ki, élvezni fogod – biztatott mosolyogva. Én pedig engedelmesen vettem el egy kekszet, és belemártogattam a teába, ahogy az előbb Emmett, azután pedig beleharaptam. Szinte még én is láttam, ahogy a szemeim felcsillantak.

-         Ez fantasztikus – mondtam, miután lenyeltem a falatot.

-         Na ugye, hogy tetszik – vigyorodott el elégedetten. – Akkor behozom az egész kancsó teát, és elmajszolgatunk itt ketten – pattant fel ismét. Majd nem sokkal később már vissza is tért egy tálcával. Várjunk csak, mennyi az idő? Már nagyon magasan van a nap.

-         A gyerekek, mindjárt kezdődik az iskola – akartam felpattanni, de Emmett visszanyomott az ágyra.

-         Drágám, milyen nap van ma? – kérdezte szerelmem komolyan.

-         Péntek? – mondtam, de inkább kérdésnek hangzott.

-         Inkább szombat – kuncogott fel. – Na és mi nincs szombaton és vasárnap?

-         Tanítás – haraptam az ajkamba. – Várjunk csak, akkor miért ébresztettél fel? – kérdeztem kíváncsian.

-         Azért, mert már nagyon unatkoztam – vágta rá azonnal. – Elmúlt dél, és te még mindig húztad a lóbőrt. Már voltam a farmon, megmondtam anyáéknak, hogy itt töltöm a hétvégét veled, előkészítettem az ebédet, és te még mindig aludtál. Gondoltam, hogy talán nem haragszol meg érte, hogyha felébresztelek, hogy egy kis időnk legyen kettesben is. Sok-sok tervem van veled – simított végig a combomon jelentőségteljesen.

-         Hm… sok-sok terved? – húztam fel a szemöldököm. – Miféle tervek?

-         Olyanok, amiben leginkább te, én és az ágy szerepel – villantak meg a szemei. – Egyébként pedig az a hír járja, hogy a kismamák nem csak az ételek tekintetében telhetetlenek ilyenkor – mondta teljesen komolyan.

-         Nahát, honnan veszel ilyesmit? – kérdeztem meglepetten.

-         Ezek tudományos tények – vágta rá azonnal. – Sally és Lionel például napokra eltűntek, hogyha Sally éppen olyan időszakban volt.

-         Értem, és úgy gondolod, hogy ez nálam is úgy fog működni, mint ahogy a barátnőmnél? – cukkoltam tovább, de az utolsó pillanatban lebuktam. Ugyanis Emmett szándékosan érzékeny pontra tapintott, én pedig azonnal felnyögtem és megremegtem az érintéstől.

-         Mint már mondtam az előbb, ez tudományosan is alátámasztott tény – vigyorodott el elégedetten. – Nem tudsz átverni. Látszik rajtad, hogy nagyon is kívánós vagy, és ez most nem az ebédre vonatkozik – kacsintott rám.

-         Na jó, nyertél – adtam meg magam. – Pedig azt hittem, hogy cukkolhatlak még egy kicsit, mielőtt lebuktatnál – sóhajtottam fel.

-         Ismerem már a tested. A szemeid csillognak, a bőröd szinte izzik, úgyhogy engem nem tudsz megtéveszteni, legfeljebb csak szeretnél – mondta elégedetten. – Szóval, rá is térhetünk a ruhamentes, ágyban végzendő tevékenységünkre – csúsztatta le rólam a hálóingemet.

-         Miért csak ágyban végzendő? – kérdeztem kíváncsian. – Úgy rémlik, hogy eddig nyitott voltál a lehetőségekre, és nem csak az ágyat részesítettük előnyben.

-         Valóban nem, de most más a helyzet. Nem foglak kivinni a hidegbe, amikor most sokkal érzékenyebb vagy mindenre. A kádat sem tartom jó ötletnek, mert még a végén megfájdul a derekad, vagy elzsibbad a lábad.

-         Emmett, kisbabát várok, nem pedig beteg vagyok – csóváltam meg a fejem.

-         Nem mondtam, hogy beteg vagy, tudom, hogy egy áldás, aki a pocakodban van, de akkor is szeretnék fokozott figyelmet fordítani a kényelmedre, amíg ketten vagytok, és persze utána is. Viszont ha már kibújt a kis trónörökös, akkor beszélhetünk újra extrém kísérletekről, addig viszont a puha, melegágynál maradunk. Kímélni kell titeket – mondta ellentmondást nem tűrve.

-         Hm… vigyázz miket mondasz, mert, ha kímélni akarsz, akkor extra igényeket fogok bejelenteni – mosolyodtam el.

-         Mire gondolsz pontosan? – kérdezte szerelmem kíváncsian.

-         Például, hogyha a derekam fájni fog, akkor hátmasszázst fogok kérni tőle, ha pedig a lábaim, akkor talpmasszázst, és neked teljesítened kell a kívánságaimat – soroltam a hirtelen eszembe jutó dolgokat.

-         Értem, hogy szóval személyes rabszolgát szeretnél magad mellé – bólogatott Emmett komolyan.

-         Nem így mondanám, a kedveskedésnek meglesz a maga jutalma – simultam a mellkasához. – Hatalmas jutalom jár a kényeztetésért – kalandozott el a kezem.

-         Hm… így már azt hiszem, hogy elfogadható az ajánlatod – egyezett bele Emmett szinte azonnal.

-         Oké, akkor már jöhet is a hátmasszázs, mert az most nagyon jól esne – fordultam az oldalamra. Nem akartam a hasamra feküdni, mert nem tudtam, hogy szabad-e azt nekem most. A világért sem szeretném összenyomni a kisbabánkat.

-         Igenis, asszonyom – szalutált Emmett. Majd gyengéden masszírozni kezdett. – Viszont utána valami mást is alaposan megmasszírozok rajtad – csúsztatta egy pillanatra a kezét a legérzékenyebb pontomra.

-         Részemről rendben – sóhajtottam fel. – Vagy akár kezdheted azzal a masszázzsal is, hogyha úgy jobban tetszik a sorrend – nyeltem egy nagyot. Tényleg ennyire kívánós lennék ilyen téren is? Elég, hogyha csak gondolok rá, máris teljesen ki vagyok készülve, persze jó értelemben.

-         A-a , most már késő asszony, először alaposan megmasszírozom a hátad, azután pedig minden mást – mondta kedvesem ellentmondást nem tűrve. – Engedd el magad szépen.

-         Oké – csúsztattam egy párnát a fejem alá.

Majd behunyt szemmel élveztem a kényeztetést, amit kaptam. Tényleg nagyon jól esett, amit Emmett csinált, pedig alapvetően sosem voltam az a fajta, aki masszázs után vágyakozik, pedig anya többször is hívott, hogy tartsak vele egy kellemes felüdülésre, de valahogy nem csigázott fel a dolog. Bár lehet, hogy ő azért fordult masszőrhöz, mert apa nem az a fajta férfi, aki masszírozgatni kezdi a feleségét. Annyira jól esett a kedvesség, hogy kis híján megint elaludtam, amikor Emmett finoman a fenekemre csapott.

-         Hékás, még nem végeztem a masszázzsal, és mással sem, úgyhogy ne tessék elaludni, mert akkor nem leszünk jóban – mondta tetetett komolysággal, amikor rápillantottam. – Majd ha végeztem veled, akkor aludhatsz, amennyit csak akarsz – fűzte még hozzá.

-         Hát így kíméled a kismamát? – vágtam morcos arcot. – Már most a fenekemre csapsz? Mi lesz, hogyha már a feleséged leszek?

-         Akkor már tökéletesen elfogadott lesz, hogyha megpaskolom a hátsódat, amikor kedvem tartja – vigyorodott el. – Már alig várom – fűzte még hozzá. – Nyilvánosan sem kell majd palástolni a szenvedélyt, ami köztünk van.

-         Azért maradjunk ésszerű határokon belül, hogyha társaságban vagyunk – mondtam komolyan.

-         Természetesen – bólintott rá, de a szemében huncut fény csillant. – Viszont, szerintem végeztem a hátmasszázzsal, úgyhogy rátérhetünk az egyéb testtájak karbantartására – fordított a hátamra.

Majd kezébe vette a melleimet, és finoman masszírozni kezdte őket, miközben lehajolt hozzám egy csókra. A testem szinte azonnal reagált már erre az apró érintésre is. A vérem szinte forrt, és megvonaglottam a kéjtől. Mindig is imádtam Emmett minden érintését, mert a huncut vadság állandóan jelen volt a kapcsolatunkban, de mégis képes volt gyengéd maradni az utolsó pillanatig. Nem tudom, hogy hogyan tudta ilyen tökéletesen vegyíteni a két dolgot, de a lényeg, hogy tudta, és ez több volt, mint csodálatos érzés. A keze a mellemről egyre lejjebb vándorolt, gyengéden végigsimítva a még viszonylag lapos hasamon, majd a combomon, ahonnan azonnal a combon belső felére is átvándorolt, lassan araszolva a célja felé. Amikor pedig elérte kénytelen voltam visszatartani egy elégedett sikkantást. Már nem voltam képes tovább higgadtan feküdni, ezért türelmetlenül kezdtem el lerángatni róla a felesleges ruhadarabokat. Amin ő csak jót kuncogott, de hagyta magát megszabadítani a felesleges daraboktól. Majd rajta volt a sor, hogy felnyögjön, amikor kezemet rákulcsoltam már igencsak ébredező vágyára. Hogy néhány perccel később egy határozott mozdulattal a hátára gördítsem, és a csípőjére helyezkedjek. Elégedetten figyelte a ténykedésemet, és leplezetlenül vigyorgott a türelmetlenségemen.

-         Ne nézz így rám – mondtam felháborodva.

-         Hogy nézek? – kérdezte kíváncsian.

-         Azzal az önelégült vigyoroddal – húztam össze a szemöldököm.

-         Miért ne lennék elégedett? – kérdezte kíváncsian. – Gyönyörű leendő feleségem, és gyermekem van. Ráadásul a lepedőgyűréssel sincsenek problémáink. Nyugodtan lehet elégedett a vigyorom – mozdította meg a csípőjét, én pedig élvezettel nyögtem fel. – Ráadásul imádok ilyen hangokat kicsalni belőled – húzott le magához egy csókra.

Majd egy szempillantás alatt felettem termett, de arra vigyázott, hogy ne nehezedjen rá a pocakomra. A mozgása gyengéd volt, de mégis valahogy pajkos, játékos, olyasmi, ami még jobban feltüzelt, mint amennyire már egyébként is fel voltam ajzva. Nem sokkal később pedig elégedett sikoltások közepette engedtem el magam, Emmett pedig szinte azonnal követett engem egy hangos kiáltás kíséretében. Kedvesem szinte azonnal legördült rólam, de rögtön a mellkasához is húzott, biztosan nem akart most rám hanyatlani. Én pedig boldogan bújtam a karjaiba. Majd amikor felnéztem az arcára, megláttam azt a tipikus Emmettre jellemző elégedett vigyort az arcán. Amin nem tudtam, nem felnevetni.

-         Mi olyan vicces? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-         Ez a kéjes, elégedett vigyor az ábrázatodon – simítottam végig az ajkain.

-         Nos, ez már hiányzott, ami azt illeti, és ezért láthatod az elégedettséget az arcomon – nyomott csókot a számra.

-         Igen, ezzel egyetértünk – bólintottam rá.

Emmettel bárhol és bármikor képes lennék szeretkezni, az már biztos. Az utóbbi napokban viszont egy kicsit elhanyagoltuk a szerelmi életünk ezen részén. Nyilvánvalóan az én fáradtságom miatt, de most bepótoltunk mindent. Gondolataimból a saját ásításom szakított ki, a szemeim pedig le-lecsukódtak, akármennyire is próbáltam nyitva tartani őket.

-         Pihenj csak, kicsim – simított végig Emmett a hátamon.

-         Nem lehet – akartam felkelni, de kedvesem visszatartott tőle.

-         Miért nem? – kérdezte döbbenten.

-         Mert akkor nem lesz mit enni – mondtam komolyan.

-         Dehogynem, mondtam, hogy már előkészítettem, csak tűzre kell tenni, és sülhet is. Te csak maradj itt, és én egy perc alatt elintézem – pattant fel mellőlem, és egy perc múlva tényleg már mellettem is volt megint. – Te miért nem alszol? – kérdezte meglepetten.

-         Meg akartalak várni – bújtam hozzá. Majd hagytam, hogy elragadjon az álmok világa.

(Nadine szemszöge)

Hamar elérkezett a délután, és én boldogan keresgéltem Kathy és Michelle házikóját fent a mennyben. Mindig is csodáltam azt a szépséget, és boldogságot, ami itt honolt, de valahogy sosem tudtam magam hosszútávra ide képzelni. Nem az én világom volt a tökéletesség és a nyugodtság. Bennem mindig is túlságosan erősen élt a tettvágy. Miért éldegéljek idegent, semmit téve, amikor odalent annyi lélek szorul segítségre és második esélyre. Lehetőségre, amit én nem kaptam meg a saját életemben. Kár lenne elpazarolni a hasznos időt. Az évszázadaim alatt már számos lelket kísértem el az útján, és boldogan tapasztaltam, hogy néhány kivételtől eltekintve, mindannyian jól döntöttek a sorsukat illetően. Tényleg megérdemelték a második esélyt, és megtalálták a boldogságot a végzetükben. Rosalie számára is van boldog lehetőség, még akkor is, hogyha Nathan megmutatja azt, amit én nem szoktam. Hiszen pont az lenne a lényeg, hogy ne befolyásoljuk a lelket a sorsa alakulásában. Csak erről az égiek most éppen megfeledkeztek, hogy csak azért is nekik legyen igazuk. Egy kicsit gyerekesnek tartom a viselkedésüket, de hát ők döntenek, én hiába gondolok, vagy véleményezek akármit is.

-         Nadine – integetett lelkesen Kathy az egyik ablakból.

Én pedig azonnal elmosolyodtam. Igazán takaros kis házikó volt valóban. Barátnőm mellett pedig megjelent egy másik nagyon kedves arcú lány, biztosan ő lehet Michelle. Ez is tökéletes bizonyíték arra, hogy nem volt gonosz lélek. Akkor most nem lehetne itt a húgával együtt. Ennyit a híres boszorkányüldözésekről, ilyen jól megvizsgálták a kérdést. Láthatóan tévedtek. Hiszen egy gonosz lélek nem lépheti át a legfőbb kaput. Ez a testvérpár viszont a legfőbb helyek egyikén kapott helyett a házikójának. Meglehetősen közel van a vezetőkhöz. Ez pedig azt jelenti, hogy szükség esetén Kathy és Michelle potenciális angyaljelöltek.

-         Szia, Kathy – mosolyogtam rá, amikor kiért elém.

-         Szia, örülök, hogy el tudtál jönni – fogott kézen, majd behúzott a házba. – Ö itt a nővérem, Michelle, már meséltem róla – mondta mikor a testvére elénk ért.

-         Örülök, hogy megismerhetlek – nyújtottam felé a kezem.

-         Én is örülök – fogadta el a kezemet.

-         Gyere, üljünk le – vezetett el a konyha irányába Kathy. – Szóval, arra gondoltam, hogy be kéne avatni a tervedbe Nathant is, nem igaz? Egyébként is szívesen találkoznék vele, már nagyon régen nem láttam. Amikor felkerültem ide, a halálom után, kerestelek titeket, de nem találtalak meg titeket sajnos. Egészen mostanáig. Egyébként tudtad, hogy szinte az összes boszorkányüldözés áldozata idefent van? Annyi lány, akiknek segíthettem, és olyan jó érzés volt, hogy itt láthattam őket viszont. Néha össze szoktunk ülni egy kis csevelyre és miegymásra. Ha van kedved, és persze időd, akkor néha csatlakozhatnál hozzánk…

-         Kathy, vegyél levegőt is közben – szólt rá Michelle nevetve. – Ne haragudj, a húgomnak ez a cserfessége sosem múlik el, szerencsére. Csak így nem túl könnyű beszélgetni, mert általában kitölti egy monológgal az egész délutánt.

-         Nem gond, én azt hiszem, hogy úgyis a másik véglet vagyok – legyintettem.

-         Azt vesszük észre – vigyorodott el Kathy. – Nem baj, legalább jó hallgatóság vagy. Michelle néha már menekül előlem – forgatta meg a szemeit.

-         Csak amikor már tényleg levegőt sem veszel a monológod közben – vágott vissza a nővére kuncogva.

-         Jól van, inkább térjünk rá a témára, amiért itt vagyunk – húzta fel az orrát Kathy. – Tehát, Nathant meg kell védeni, nem tudom pontosan, hogy milyen jellem is lehet, mivel én nagyjából két percet találkoztam vele, de abból ítélve, amit láttam, egy nagyon kedves, és jótét lélek. Úgyhogy arra gondoltam, hogy erre alapoznám a védelmét. Végső soron semmit nem tudnak felmutatni ellene az öngyilkosságon kívül, de azt mind tudjuk, hogy végső elkeseredettségében követte el. Tehát te mit gondolsz? Esetleg más irányvonalra gondoltál? Egyébként tájékozódtam az ügyben, és ha jól értettem, akkor az effajta per az ég és a purgatórium között nem túl sűrűn fordul elő, mert nem igen vannak kétes esetek. Viszont, hogyha Nathant, még maga a sátán is kétesnek tartja, és beleegyezik a tárgyalásba az jó jel. Elég jók az esélyeink, legalábbis én így érzem.

-         Nos, szerintem nagyon is jól hangzik a gondolatmeneted. Részemről rád bíznám a védelmet. A szabályok szerint nem számolhatok be neked semmiről sem. Neked függetlennek kell lenned a felül bírálatot kérő személy véleményétől. Úgyhogy csakis a te véleményed alapján bírálhatnak, illetve az ellenvélemény alapján. Azt viszont nem tudom, hogy az ellenvéleményt ki fogja képviselni. Meglehetősen jól titkolják a dolgot egyelőre – mondtam aggódva. Elképzelésem sincs, hogy ki lehet az, aki majd a „vádat” képviseli Nathan ellen.

-         Biztosan a szék alá beszélem, úgyhogy ne aggódj, nagyon elszánt tudok lenni, hogyha akarok – dörzsölte össze a tenyerét Kathy.

-         Ebben egy pillanatig sem kételkedem – nevettem fel. – Én már most félek tőled – fűztem még hozzá.

-         Már most félsz? Mi lesz, ha előpakolja a háromhűtőnyi süteményt, amit a vendégnek készített, aki te vagy egyedül. Nem lesz könnyű dolgod – nyitotta ki a hűtőt Michelle.

-         Te jó ég – kerekedtek el a szemeim.

-         Nem tudtam, hogy mit szeretsz – rántotta meg a vállát Kathy. – Egyébként Michelle csak türelmetlenkedik, mert készítettem neki a kedvenc csoki tortájából is, de addig nem engedtem meg, hogy felvágja, amíg te ide nem érsz.

-         Oké, lebuktam – forgatta meg a szemeit Michelle. – Szóval, Nadine. Lennél kedves a kedvemért felvágni ezt a sütit itt? – mutatott egy nagyon csokoládés süteményre. Hm… hallottam már róla, hogy tudunk enni itt készített ételeket, de mivel nem volt létszükséglet, legalábbis elvoltam ízek nélkül, ezért még sosem próbáltam ki, hogy milyen ízű az itteni étek.

-         Hát persze – pattantam fel, majd mikor Kathy a kezembe nyomott egy kést, azonnal vágtam három szeletet. Majd leültem az asztalhoz, és egy kicsit felszúrtam a villámra. Majd megfontoltam a számba vettem a falatot, és rágni kezdtem. – Hm… ez valami fantasztikus – mosolyodtam el, amikor lenyeltem a falatot.

-         Örülök, hogy ízlik – húzta ki magát büszkén Kathy.

A délután hátralévő részét, főleg lányos témák töltötték ki. Szomorúan hallottam, hogy Kathy soha nem ment férjhez, és férfiakat sem engedett magához igazán közel, mert elege lett belőlük egy életre a boszorkányüldözések során. Viszont most igazán, összehasonlíthatatlanul boldog volt idefent a testvérével. Ahogy pedig kivettem a szavaiból, tökéletesen boldog életet sikerült élnie férj nélkül is. Örökbefogadott egy kisbabát, akit szeretetben és boldogságban nevelt fel, ráadásul már dédnagymama volt, amikor egyik este elaludt, és reggel már itt találta magát. Szép, hosszú, és teljes életet élt, amivel tökéletesen elégedett volt, és csakis ez a lényeg, semmi más nem számít.