The Beauty and the Bear - 54. fejezet

54. fejezet

SZIASZTOK! MEGÉRKEZTEM A FRISSEL. A KÖVETKEZŐ FEJEZET CSÜTÖRTÖKÖN JÖN, ÉS MOSTANTÓL RÁ KELL ÁLLNUNK A CSÜTÖRTÖKI FRISSRE A MUNKÁM MIATT. BOCSI, DE ÍGY TUDOM MEGOLDANI, HOGY MINDKÉT BLOGOMON IDŐBEN TUDJAM HOZNI A FRISSET. REMÉLEM, MEGÉRTITEK. PUSZI, DRUSILLA

(Rosalie szemszöge)

Lionel gyorsan, de alaposan megvizsgált, és legnagyobb örömömre mindent rendben is talált. Teljesen jól voltunk a babával együtt. Amint ezt Emmett meghallotta már el is kezdett csomagolni nekem és magának is, hogy minél előbb eltűntethessen engem. Anya is elment, hogy összeszedje a bőröndjét, Vera pedig megírta a levelet a férjének, hogy utazzon ide utána, és a kisfiuk után, mert itt nyugodtabb és jobb lesz az életük. Hiszen egészen biztos, hogy apám most, hogy vérszemet kapott nem hagyna nekik békességet Rochesterben. Sőt, minden munkalehetőséget elvágna a férje elől, és még kevésbé tudnának megélni, mint amennyire most tudnak. Nem tetszett nekem ez az egész helyzet, de nem tudtam vitába szállni Emmett azon gondolatával, hogy biztonságba kell helyezni minket. Annyira vártam már az esküvőnket, de most attól tartok, hogy le kell mondanom róla egy időre. Pedig jó lett volna, hogyha tényleg olyan lett volna a lagzink, mint amilyenről már olyan régóta álmodoztam, még azelőtt, hogy Anne megszületett volna. Bár, nem is ez a lényeg, ha jobban belegondolok, itt nem fognak elítélni minket azért, mert azelőtt születik gyermekünk, hogy összeházasodtunk volna. A lényeg csakis a boldogságunk.

-         Kicsim, gyere, itt az ideje, hogy elinduljunk – emelt a karjaiba Emmett. Majd kivitt engem Luciferhez, akinek azonnal a hátára emelt, és ő maga is felült mögém.

-         Anyáék? – kérdeztem döbbenten.

-         Lionel tudja, hogy hová megyünk, utánunk fogja hozni őket, és vigyázni is fog rájuk, de neked minél előbb el kell tűnnöd a kíváncsi szemek elől – nyomott egy puszit a nyakamra. – Készen állsz?

-         Igen, menjünk – bólintottam rá. Hiszen mi mást is tehetnék. Őszintén szólva egyáltalán nem akartam elhagyni ezt a helyet, és a legkevésbé sem szerettem volna abbahagyni a tanítást, még akkor sem, hogyha csak egy kis időről van szó, de a lányom biztonsága mindenen felül állt. Őt nem sorolhatom veszélybe semmi és senki kedvéért.

-         Nem leszünk sokáig távol, édesem. Legfeljebb néhány hétről van szó – mondta kedvesem vigasztalóan.

-         Tudom, nincs semmi baj, csak menjünk – bólintottam rá.

Mire Emmett azonnal elindult velem. Fogalmam sem volt, hogy hová megyünk, de a táj, ami mellett elhaladtunk egyszerűen gyönyörű volt. Mindenhol csak a csodálatos természet, fák, és mezők váltakozása, apró mókusok, és futkosó őzek. A természet igazi valója tárult a szemem elé, én pedig egyre nyugodtabb lettem. A friss levegő, és a kellemes illatok nyugtató hatással voltak rám. Már nagyon mélyen jártunk az erdőben, amikor hirtelen két apró faház tárult a szemem elé. Egymás mellett álltak, és egy csinos kis kerítés vette őket körbe, amin belül takaros kis kertek voltak, bár egy kissé elgazosodott, de ettől függetlenül nagyon is szemrevaló hely volt.

-         Ide hoztalak volna nászútra, ezekben a faházakban lakott régen anya, a szüleivel, amikor még nem volt pénzük jóformán semmire sem. Régi faházak, de folyamatosan felújítottuk őket, hogy ne vesszen kárba a múlt öröksége. Erre nem járnak vadállatok, és szinte senki nem tud ennek a helynek a létezéséről. Tökéletes rejtekhely lesz a számunkra, ha neked is megfelel. Lionel bármikor ide tud jönni, hogy megvizsgáljon, a szülés pedig már a saját házunkban fog megtörténni. Mit gondolsz, néhány hétig kibírjuk itt? – simított végig a karomon.

-         Egészen biztos vagyok benne, hogy jól fogjuk érezni magunkat. Legalábbis a körülményekhez képest – nyeltem egy nagyot.

-         Ne aggódj, teljesen kizárt, hogy itt bárki is ránk találjon. Főleg nem egy városi férfi, akinek fogalma sincs, hogy merre induljon el titeket megkeresni. Ráadásul téged nem is keresnek. Úgyhogy biztonságban vagy. A lényeg, hogy pihenj sokat, és ne foglalkozz gondokkal, mert felesleges lenne. Tökéletesen ura vagyok a helyzetnek. Egy hónap múlva már nem is fogunk emlékezni erre az egészre – szállt le mögülem. Egy pillanattal később pedig már engem is levett Lucifer hátáról. Majd kézen fogok, és bevezetett a bal oldali, kicsit nagyobb faházba. – Ebben a házban két szoba van. Az édesanyád megkaphatja a földszinti szobát, nekünk pedig megmarad az emeleti. Mindkettőben megvan minden kényelemhez szükséges eszköz. Van egy közös konyha, és egy fürdőszoba. A célnak megfelel, szerintem.

-         Tökéletes – mosolyodtam el meglátva a takaros kis belső elrendezést. – Na és a másik faház?

-         A másik faházban van egy hálószoba, és egy kisebb szoba. A barátnődnek, és a férjének kényelmes hálószoba jut majd, míg a kisfiuknak is be tudnak rendezni egy kisebb szobát. A ház többi helyisége ugyanúgy egy fürdő, és egy konyha. A célnak megfelel ameddig szükséges – válaszolta szerelmem készségesen.

-         Valóban tökéletes hely – mondtam őszintén elmosolyodva.

-         Örülök, hogy tetszik – nyomott csókot a számra. – Gyere, most pihenj le egy kicsit, jó lenne, ha tudnál aludni valamennyit, amíg megérkeznek a többiek. Nem szabad idegeskedned, mert az nem tesz jót nektek. Főzök egy teát, te pedig lazíts – fektetett le az ágyra, azután pedig be is takargatott.

-         A lazításban akár te is segíthetnél – csúsztam egy picit arrébb, hogy ő is mellém férjen.

-         Kicsim, azt hiszem, hogy most jobb lenne, ha pihennél – rázta meg a fejét Emmett.

-         Nem akarok csak annyit, hogy bújj ide mellém – fordultam az oldalamra. A következő pillanatban pedig Emmett már át is ölelt, és szorosan hozzásimult a hátamhoz. Teljesen megnyugodtam a közelségétől, és a szemeimet behunyva szenderedtem el a biztonságot nyújtó karok között…

Amikor elaludtam azt hittem, hogy megint Nathan szobájában fogom találni magam, de ott voltam. Egy kellemes kis szobába kerültem, amiben egy ágy volt, rengeteg könyv, és réges régi bútorok, amelyek egyáltalán nem voltak jellemzőek a mai korra. Nem értettem, hogy mi történik, így csak kényelmesen leereszkedtem az ágyra, és kíváncsian vártam, hogy mi fog történni. Néhány perccel később pedig belépett az ajtón Nadine.

-         Hát te meg mit keresel itt? – kérdezte kikerekedett szemekkel.

-         Nem tudom, én is azt hittem, hogy Nathan szobájában fogom találni magam, de nem ez történt. Ez a te szobád? – kérdeztem kíváncsian.

-         Igen, itt vagyunk fent, az égben – válaszolta azonnal barátnőm. – Én eddig úgy tudtam, hogy ide csak olyan lelkek jöhetnek fel, akinek a teste már feladta a földi létet, és nincs hová visszamenni.

-         Hogy mit? – estem pánikba. – Nem, én nem halhatok meg most. A gyermekemet várom, Emmettől, az nem lehet, hogy most haljak meg a szerelmem karjai között. Segíts, én nem akarom ezt – néztem rá hisztérikusan. Még nem jött el az én időm. Nem vehetik el tőlem a tökéletes boldogságomat. Most nem, így nem távozhatok.

-         Nyugalom – jött be egy ismeretlen férfi.

-         Uram – hajolt meg Nadine azonnal.

-         Nem kell tartanotok semmitől, én hoztam fel Rosalie-t, mert úgy gondolom, hogy most mind a ketten szeretnétek beszélgetni egy kicsit, azután pedig mehettek tovább Nathan-hez, hogy véghezvigyétek a szokásos éjszakai kirándulásotokat.

-         Köszönjük, azt hiszem – mosolyogtam rá bizonytalanul. Fogalmam sem volt róla, hogy ki ez, de úgy éreztem, hogy tényleg csak jót akart nekünk. Így nem volt okom tartani tőle, ráadásul azt ígérte, hogy nem lesz bántódásunk. Csak azért kerültem ide, mert ő így akarta.

-         Nincs mit – mosolygott rám ő is. Bennem pedig földöntúli béke lett úrrá, mintha minden rossz érzés, és boldogtalan emlék kiveszett volna belőlem. – Most viszont nekem ideje mennem. Ma érkeznek hozzánk néhányan, és ott kell lennem a fogadásukon.

-         Viszlát – biccentettem.

-         Nem lesz rám szükség, uram? – pillantott rá Nadine kíváncsian.

-         Nem, nyugodtan törődj a lelkeddel – mondta az idegen határozottan. Majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is a szobából.

-         Ki volt ez? – kérdeztem kíváncsian.

-         A mentorom. Ő volt itt, amikor ideérkeztem, és ő ajánlotta fel nekem a Végzet Angyalának pozícióját is. A tanárom, akit mindennél és mindenkinél jobban tisztelek és szeretek itt.

-         Értem – bólintottam rá komolyan. – Na és mi a helyzet Nathan és közted? – vigyorodtam el. – Látom ám, hogy valami történt. Csak úgy sugároztok mindketten, és ez nagyon is tetszik nekem.

-         Igen, valóban újra együtt vagyunk – sütötte le a szemeit zavartan, és még egy picit el is pirult.

-         Kicsit bővebben – mosolyogtam töretlenül.

-         Mi, nem is tudom, egy pár lettünk idefent, és azóta egymásért és a vigyázott lelkekért élünk. Nagyon jó így – nézett a szemembe komolyan.

-         Azt el is hiszem, de még mindig nem akarsz beavatni a részletekbe – kuncogtam fel. – Édes, hogy te vagy az, aki mindent láthat velem kapcsolatban, de nekem nem szabad kíváncsiskodnom a te magánéleteddel kapcsolatosan. Nadine, barátnők vagyunk, nem kell zavarban lenned semmi miatt.

-         Ami azt illeti, éppen ma tudtam meg, hogy a magánéletem, ameddig Nathan a lentiekhez tartozik egyáltalán nem titkos. Lucifer maga nézte végig a szerelmeskedésünket valamikor – nyelt egy nagyot. – Hogyan lehetnék így együtt vele újra? Abban a tudatban, hogy minket bámul, és ki tudja, hogy mik fordulnak meg a fejében. Ez egyszerűen undorító.

-         Hé, nekem sem könnyű, hiszen én is pontosan tisztában vagyok vele, hogy bármikor figyelhet minket valaki, amikor Emmettel együtt vagyunk. Bár megvallom őszintén, hogy amikor belemerülünk egymásba, akkor nem igazán szoktam már ilyesmivel foglalkozni. Ha legközelebb zavarban leszel, amikor egymásba feledkeztek a szerelmeddel, akkor egyszerűen csak koncentrálj arra, amit éppen csináltok. Szűkítsd le a világot kettőtökre, erre az ágyra, amikor együtt vagytok. Na és még valami. Honnan tudod, hogy Lucifer tényleg megtette azt, amit mondott? Te is mondhatnád azt nekem, hogy végignézted, amint Emmettel szeretkeztem, csak azért, hogy többé ne tegyem, mert rosszat akarsz nekem, vagy gyengíteni próbálod a kapcsolatunkat. Lehet, hogy csak egy szimpla füllentés volt, ami ezúttal sikerült neki, és eltántorít tőle, hogy a kapcsolat közted és Nathan között ne alakulhasson olyan könnyedén. Az egyértelműen látszik rajtad, hogy valami történt. Pontosabban egyértelműen látszik rajtad, hogy mi történt – mondtam cinkos mosollyal az arcomon. – Mesélj, milyen volt? Részleteket kérek, egy barátnőnek igazán elmesélheted – kacsintottam rá.

-         Jaj, ne hozz zavarba még te is – temette az arcát a kezeibe. – Nagyon jó volt – harapott az ajkába. – Sosem értettem, hogy mi lehet ennyire jó a testi érintkezésben, de most már pontosan tudom, hogy miért szeretitek annyira ti is az ágyatokat a kedveseddel. Én eddig csak a plátói szerelmet, és a csókot ismertem, de amit Nathan képes tenni velem, amikor kitárulkozunk egymás előtt az egészen más, mint amit eddig valaha is éreztem. Egyszerre elsöprő, és végtelenül gyengéd. Egyszerűen tökéletes minden pillanat, amit egymás karjaiban töltünk. Nem ismerek ehhez fogható dolgot az életemben, persze a lelkek kalauzolásán kívül, mert annál nemesebb és szebb pillanat nincs a világon, mint amikor látom, hogy egy lélek boldog, amikor elindítom az úton, mert tudja, hogy az az ő igazi világa, amire oly régóta várt.

-         Hm… te csodálatos, és tiszta lélek vagy, Nadine. Ha valakinek, akkor neked egészen biztosan sikerülni fog megmenteni Nathan lelkét a kárhozattól. Ebben egészen biztos vagyok – szorítottam meg a kezét biztatóan.

-         Én ebben már annyira nem vagyok biztos – hajtotta le a fejét megint. – Ma, amikor Lucifer meg akart kísérteni, én elképzeltem, ahogy kikötözöm azt a papot, aki felelős a szenvedéseimért, és a hegeimért, előveszek egy korbácsot, és rengeteg sebet ejtek rajta, amit azután magam is behintek sóval, vagy még rosszabbal, forró tengeri vízzel. Szinte hallottam a kiáltásait, a könyörgést, ami egykor az én ajkaimat is kis híján elhagyta. Alig tudtam magam türtőztetni, hogy ne üvöltsek a fájdalomtól, és a rettegéstől. Azt akartam, hogy ő is érezze azt a kínt, és fájdalmat, amit akkor én is.

-         Viszont, most jön a de... – vágtam rá azonnal.

-         Na és mi volna az a de? – nézett rám kérdőn.

-         Az, hogy nem tetted meg. Csábított, és hívogatott téged a bosszú, de mégsem voltál rá képes. Ellentétben velem – mondtam határozottan. – Én megtettem már egyszer. A bosszú oly édes és csábító, amelyet egyszerűen nem is tudok szavakkal kifejezni, de ami utána marad, az csak üresség és fájdalom. Tudva, hogy nem volt értelme a tettednek, hiszen mit értem el vele, hogy gyilkoltam? Attól még megerőszakoltak, megaláztak, és otthagytak meghalni az utcán. Semmit sem értem el vele, azon túl, hogy én magam is eladtam a lelkem az ördögnek. Csakis a fájdalom és a kín vezérelt, aminek nem tudtam megálljt parancsolni, de te megtetted azt, amire én nem voltam képes és nemet mondtál. Egyszerűen csodálatos akaraterőre vall az, amit tettél.

-         Gondolod? – kérdezte barátnőm döbbenten.

-         Egészen biztos vagyok benne, csak tarts ki, légy hű a vágyaidhoz, és minden rendben lesz. Én is így érzek Emmett és az én ügyemben. Mindenki rá fog jönni, hogy ez az egész úgy a legjobb, hogyha én ember maradok. Tudom, hogy Bella meg fog bocsájtani Edwardnak, és tudom, hogy Nessie is meg fog születni. Érzem, hogy minden rendben lesz.

-         Gyönyörű szónoklat volt – találtuk magunkat Nathan szobájában. – Ha ilyen barátnőm lenne Nadine, akkor én gondolkodás nélkül hallgatnék rá – fűzte még hozzá mosolyogva.

-         Én is azt fogom tenni – vágta rá barátnőm. – Minden egyes szavát tökéletesen elhiszem – szorította meg a kezem egy pillanatra.

-         Nagyon helyes, akkor most indulhatunk is Volterrába, igaz? – nyújtotta felénk a kezeit Nathan. Mi pedig azonnal engedelmesen követtük őt…

Volterrában azonnal Edward és Bella szobájában találtam magam. Bella Edward karjaiban feküdt, és békésen aludt, de bátyám arca megkönnyebbülés helyett aggodalomról árulkodott, amit nem értettem. Nagyot sóhajtott, majd egy óvatos mozdulattal maga alá fordította Bellát, és finoman puszilgatni, és szívogatni kezdte a nyakát. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el Aro fenyegetése óta, de a jelek szerint nagyon szoríthatja már őket a határidő, hogyha Edward ennyire kétségbeesetten próbálja Bellát meggyőzni arról, hogy szerelmeskedjenek.

-         Edward? – nyitotta ki a szemeit Bella álmosan. – Mit csinálsz?

-         Bella, szeretlek, kérlek, ne hagyj el, nem akarlak elveszíteni, bármit megteszek – kezdte  el kigombolni a blúzát.

-         Már megbeszéltük, hogy nem fogsz elveszíteni, de parancsra nem megy – fogta meg a kezét Bella. – Nem lesz semmi baj.

-         Te is tudod, hogy ma érkezik meg a kéthetes szokásos turistacsoport a várba, és ha te nem akarsz velem lenni, akkor Aro gondolkodás nélkül a vámpírjai elé vet, vagy ő maga gyilkol meg téged. Nem vagyok képes végignézni, ahogy feladod, te nem vagy ilyen. Te nem adod fel. Kérlek, ne add fel. Mindennél jobban szeretlek – fogta könyörgőre a dolgot.

-         Én is, téged – simított végig Bella az arcán. Majd lágy csókot nyomott Edward ajkaira. – Nem lesz semmi baj, ha én meghaltam, akkor te hazamehetsz a családodhoz. Majd találsz magadnak egy rendes vámpírlányt, aki megadhatja neked, amire szükséged van.

-         Nem, egy vámpírlány nem adhatja meg nekem, amire vágyom. Rád vágyom, és egy kisbabára, aki belőled van. Megtapasztaltam a csodát általad, és nem vagyok hajlandó lemondani róla. Téged akarlak itt és most – mondta határozottan. – Csakis te vagy képes ezt kiváltani a testemből – helyezkedett el Bella lábai között, aki élvezettel teli nyögést hallatott az érzés hatására. – Úgy látom, hogy én sem vagyok számodra közömbös még mindig – simította Edward egyik kezét szerelme keblére, majd gyengéden masszírozni kezdte. – Te is emlékszel még a szép pillanatainkra, a küzdelemre, hogy együtt maradhassunk. Soha nem adtad fel, még akkor sem, amikor én azt hittem, hogy számunkra már nincs remény. Te akkor nem adtad fel, én pedig most nem fogom – csúsztatta fel Bella apró kis szoknyáját a derekára. – Te is tudod, hogy soha nem tenném meg úgy, hogy te nem akarod – simított végig szerelme arcán. – Könyörgöm, ne add fel még az életed, légy az enyém újra, és én boldoggá teszlek egy örökkévalóságra, ezt megígérhetem neked. Soha többé nem esik mellettem bántódásod. Adj még egy esélyt, hogy bizonyíthassak – húzta végig a nyelvét Bella torkán, aki megremegett a kellemes érintéstől. – Szeretlek – búgta a fülébe megint.

-         Én is… - kezdett bele Bella, de Edward egy vad és szenvedélyes csókkal belé fojtotta a szót.

-         Szeretlek – nézett mélyen Bella szemeibe miután elváltak. – Esküszöm, hogy nincs okod kételkedni bennem. Az minden vágyam, hogy megfoganhasson a gyermekünk. Megadod nekem a második esélyt?

-         Szer… adok neked egy második esélyt – javította ki magát gyorsan.

-         Egyelőre azt hiszem, hogy ennek is csak örülhetek – mosolyodott el halványan bátyám. Majd egy újabb heves csókban részesítette Bellát, aki már csak pihegni tudott az ostrom alatt.

-         Szeretlek – nyögte ki végre Bella. Már annyira vártam ezt a pillanatot. Most jött el az idő a bátyám számára. Megkapta a második esélyt, amiért eddig könyörgött Bellának. Most már biztosan rendben lesznek.

-         Istenem, ha tudnád, hogy milyen boldoggá tettél ezzel az aprócska szóval. Soha többé nem fogsz csalódni bennem – tépkedte le Belláról a ruhákat, majd ugyanezt tette a saját ruháival is.

-         Várj Edward, ne siess ennyire, kérlek – húzta magára Bella a takarót. – Nem akarom, hogy ez az együttlét gyors, és kétségbeesett legyen. Nem akarom, hogy csak Aro miatt legyünk újra együtt.

-         Én veled akarok lenni, Bella – mondta fivérem határozottan. – Egyáltalán nem érdekel Aro, vagy az egész Volturi. Nem miattuk akarok újra veled lenni, hanem azért, mert te vagy számomra a boldogság kulcsa, a tökéletes nő.

-         Esküszöl, hogy soha nem bántod a gyermekünket, hogyha másodszor is teherbe esek tőled? – kérdezte Bella bizonytalanul. – Ha őt bántod, azzal engem is bántasz – fűzte még hozzá nyomatékosan.

-         Igen, esküszöm, hogy soha nem emelek kezet a gyermekünkre többet – adta a szavát Edward. Bella pedig egy pillanatra elmosolyodott, majd átkarolta Edward nyakát és magához húzta, hogy megcsókolhassa.

-         Khm… azt hiszem, hogy nem illendő most itt lennünk – mosolyodtam el szemlesütve. Örültem, hogy Bella és Edward megint egymásra találtak.

-         Valóban nem, egyetértek Rose-zal – bólintott rá Nadine is.

-         Rendben, már itt sem vagyunk – fogta meg a kezünket Nathan. Majd egy szempillantás alatt a szobájában voltunk. – Éjszaka találkozunk, Rose, most hagyom, hogy a vőlegényed felébresszen téged – mondta vigyorogva. Nadine pedig azonnal visszavitt a testembe…