The Beauty and the Bear - 51. fejezet

51. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Amint visszaaludtam, már ott is voltam Nathan szobájában. Ahol már mindketten vártak rám. Nadine pedig feltűnően modern ruhát viselt, egyáltalán nem olyat, amilyet szokott. Nem mondom, hogy nem állt rajta kitűnően ez a szerelés, de mindenképpen furcsa volt. Még soha nem láttam őt farmerben, és szűk felsőben. Bár meg kell hagyni, hogy csodálatos alakja volt benne.

-         Hát veled meg mi történt? – mosolyodtam el. Mert azonnal láttam, ahogy Nathan a kezét Nadine derekára simítja, barátnőm pedig elpirul. – Oh – kerekedtek ki a szemeim. Végre összejöttek megint, ez tisztán látszik. Ahogy elpirult, és lesütötte a szemeit, Nathan pedig büszkén, és boldogan vigyorog.

-         Öhm… szerintem induljunk – kezdte Nadine a szája szélét rágcsálni.

-         Ezt nem úszod meg ennyivel, ugye tudod? – kérdeztem kissé rosszallóan.

-         Majd négyszemközt megbeszéljük ezt – jött még jobban zavarba.

-         Hát jó – egyeztem bele. Biztos kínosnak érezné kitárgyalni a dolgot Nathan előtt. Egy kicsit tudok várni, azt hiszem.

-         Hölgyeim, vissza Rosalie-hoz, utána annyit pletykálhattok a hátam mögött, amennyit csak akartok. Én csupán egy órát kérek tőled Rose, amíg rám figyelsz, pontosabban az események alakulására – nézett rám szigorúan.

-         Oké, na és Nadine-tól hány órát kértél? – kuncogtam fel.

-         Ezt, mint már mondtam, majd kitárgyalhatjátok – forgatta meg a szemeit.

-         Hm… sokat sejtető válasz – biccentettem.

-         Ne pimaszkodj velem, mert megjárod – emelte a kezét a homlokomhoz.

-         Ezt most felesleges – kaptam el a tenyerét. – Tudod, valamit elfelejtettél az este, biztos elterelődött a figyelmed arról, hogy nem vetted el a Bellával kapcsolatos emlékeimet – mondtam komolyan. – Mindennel pontosan tisztában vagyok.

-         Jaj, ne haragudj, kérlek – húzta el a száját. – Többet nem fordul elő.

-         Egyáltalán nem jelentett gondot. Nem volt az éjszakám ettől rossz egyáltalán, sőt, volt időm alaposan átgondolni a jelenlegi helyzetet. Legalábbis azt hiszem, hogy kellőképpen elgondolkoztam rajta. Úgyhogy az lenne a legjobb, hogyha el is indulnánk.

-         Rendben, akkor menjünk – fogta meg a kezem. Míg Nadine-t megint csak magához húzta. Tetszett ez a helyzet, ami kialakult közöttük. Igazán szép pár voltak együtt, még akkor is, hogyha eddig minden erejükkel küzdöttek a dolog ellen. Pontosabban csak Nadine küzdött az érzéseivel. Nem volt időm többet elmélkedni ezen a dolgon, ugyanis a következő pillanatban már a Volturi tróntermében találtam magam, ahol most csak Aro volt jelent Bella és Edward előtt.

-         Edward, már egy ideje a testőrségem tagja vagy, és sok olyan jogot kaptál a Carlisle és köztem lévő tisztelet és barátság miatt, amit nem sok testőröm kapott meg – kezdett bele Aro a szokásos kápráztató süketelésébe. Hogy én hogy utálom ezt a stílust, amivel próbálja magához édesgetni a tehetségeket.

-         Valóban, Mester, és hálás vagyok érte, hogy olykor elvihetem Bellát a napsütésbe, és állatokkal táplálkozhatom továbbra is – biccentett Edward.

Próbált alázatos lenni, leginkább Bella miatt szerintem, hogy őt biztosan ne bántsák, de azért látni lehetett, hogy a szabadság érzését, és a méltóságát is határozottan megtartotta minden viszontagság ellenére.

-         Ezek szerint már megszoktál nálunk, ennek örülök – mosolyodott el Aro. – Na és te, kedves Bella, megvan mindened, amire szüksége lehet egy embernek közöttünk? – fordult most Bella felé.

-         Igen, nem szenvedek hiányt semmiben – válaszolta Bella is alázatosan. Feltételezem, hogy ő meg Edward miatt nem lázadozik a helyzet ellen. Bár ki tudja. Bellán csak akkor tudnék elmenni, ha a földre fektetném, és átsétálnék rajta. Egyébként olyan csavaros és logikátlan agya van, hogy csoda, ha bárki is képes őt megérteni.

-         Nagyszerű, és hogy alakul a kapcsolatotok? – kérdezősködött tovább Aro. – Kényelmes a szobátok? Minden rendben van köztetek? – érdeklődött. Edward arca pedig egyik pillanatról a másikra vált egyszerre dühössé és torzzá. Ajaj, valami nagyon csúnya gondolata lehet Arónak, hogyha Edward így reagál a dologra.

-         Nem vagyunk egy pár, Mester – szűrte a fogai között fivérem a körülményekhez képest nyugodtan.

-         Ez nagy kár, ugyanis többen rosszallják, hogy egy ember él velünk a palotában, ráadásul túlságosan is csábító illatú ember – nézett Bellára tettetett sajnálattal.

-         Akár el is mehetek, nem mondtam el eddig sem a titkot senkinek, és ezután sem fogom – rántotta meg a vállát Bella.

-         Sajnos ez nem lehetőség a számodra. Ismered a titkunkat, és így törvény szerint már halottnak kéne lenned. Caius egyre türelmetlenebb, és nem tudok már sokáig kitérő válaszokat adni a kérdésére, miszerint mikor leszel vámpír, vagy mikor kerülsz terítékre, ha emberként kívánsz meghalni – mondta megjátszott részvéttel. Olyan átlátszó ez az egész színjáték. Még én is tudom, hogy mire megy ki a játék. Össze akarja hozni Bellát és Edwardot, mint két tenyészállatot, hogy lehessen egy saját félvére a Volturiban. Egy újabb különlegesség. Ha kell, akkor egészen biztosan el fog menni ezért a végsőkig. Bármi áron meg fogja oldani a dolgot. Ha nem megy szép szóval, akkor Félixnek fogja adni Bellát, hogy ejtse teherbe, vagy bármelyik másik testőrének. Akkor már inkább Edwarddal jár a legjobban Bella. Őt legalább szereti, még akkor is, ha tagadásban él.

-         Mester, nem kívánhatod, hogy akarata ellenére legyen velem – próbálkozott Edward finoman és udvariasan.

-         Nem biztos, hogy akarata ellenére lenne veled együtt – nézett kérdőn Bellára. – A saját akaratából szeretett beléd, és ment hozzád. A saját akaratából esett teherbe tőled, csak ti túlságosan is szűk látókörűek voltatok hozzá, hogy hagyjátok, hogy ő döntsön a testéről. Tehát, fogalmad sincs róla, hogy mit akar valójában. A női lélek még a számomra is kifürkészhetetlen, mert sokszor mást gondolnak, mint amit mondanak, és Bella még azzal is rátesz egy lapáttal, hogy én sem látom a gondolatait. Tehát, Bella, két hetet kapsz, hogy eldöntsd, mit szeretnél. Élsz tovább Edwarddal, mint a párja, vagy a következő vacsora alkalmával beállsz te is a halandó társaid közé.

-         Most komolyan az a terve, hogy parancsra fogok szeretkezni Edwarddal? Mi érdekli jobban, hogy kap egy különleges gyermeket, vagy még egy különleges vámpírt, és egy kis extrát? – fakadt ki Bella.

-         Maradj csöndben, majd megoldjuk – suttogta neki Edward.

-         Bella kedvesem, én nem mondtam olyat, hogy bármit is tegyél, csupán elmondtam, hogy mik a lehetőségeid, a többi már csak rajtad áll. Bár tény, hogy jobban tetszene az az eshetőség, amikor te is, és az esetleges gyermeked is csatlakozik a családunkhoz Edward oldalán, de nem fogunk rá kényszeríteni, hogy élj, hogyha már nem akarsz – foglalt helyet Aro a trónján. – Tehát két hét – fűzte hozzá még egyszer. – Most pedig távozhattok – bocsátotta el őket.

-         Kétszínű, alattomos, kéjsóvár, mocskos… - kezdtem bele a monológomba.

-         Eddig zseniálisak a sértések, de nem tudsz rajtuk segíteni a jelen helyzetben, Rose, úgyhogy kár magad felhúzni, mert árthat a babának, már amennyire értek hozzá – csitított Nathan.

-         Jogos, a fenébe is – kezdtem el mély lélegzeteket venni. Majd néhány sóhajtás után meg is nyugodtam. - Inkább kövessük Bellát és Edwardot. Az jobb program lesz, mint Aro önelégült vigyorát nézni, miközben megint azt hiszi, hogy megint feltalálta a spanyolt viaszt a zsenialitásával – morogtam magam elé.

-         Igen, ez az ötlet nekem is jobban tetszik – helyeselt Nadine. – Ezt a férfit, még akkor sem vinném el egy sorsutazásra, hogyha bármi esélye is lenne feljutni a jó emberek közé.

-         Na, térjünk vissza a lényegre – terelt minket Nathan Edward és Bella után.

-         Bella, én… - mondta Edward elgondolkozva.

-         Igen? – nézett rá kíváncsian Bella.

-         Én inkább átváltoztatlak, minthogy végignézzem, ahogy megölnek – nézett Bellára határozottan.

-         Csakhogy én már nem akarok átváltozni, Edward – rázta meg a fejét Bella. – Megtapasztaltam a terhesség szépségét általad, és most már megértem, hogy mire vágyakozik Esme újra, és újra. A terhesség csodálatos dolog. Már az első pillanattól kezdve éreztem a kapcsot köztem és a gyermekünk között. Ez olyasmi, ami nélkül nem akarok leélni egy örökkévalóságot. Nem fogsz átváltoztatni, Edward. Az akaratom ellenére nem tennéd meg, vagy mégis?

-         Ha ez kell ahhoz, hogy élj, akkor megteszem – tornyosult fölé Edward elszántan.

-         Félix – sikoltott fel Bella. Mire Félix egy szempillantás alatt ott termett, és elhajította Edwardot a szoba legtávolabbi pontjába. – A megállapodás alapján, kérlek, vigyél át a szobádba – suttogta Bella Félix háta mögött.

-         Bella, én annyira sajnálom – állt fel Edward. – Én nem akartam megint…nem akartalak megijeszteni.

-         Mégis majdnem megtetted – vágott a szavába Bella. – Szabad akarat, erről már egy ideje beszélgetünk, és legközelebb csak akkor fogunk, hogyha a vámpír oldalad birtoklási vágyát kordában tudod tartani. A magam ura vagyok, és ha a halálom mellett döntök, akkor nem akadályozhatsz meg benne – sétált ki Bella a szobából. Félix pedig végig a nyomában volt.

-         A francba – rúgott bele az egyik fotelbe, ami darabokban hullott vissza a földre. – Miért nem tudok higgadt maradni, amikor róla van szó? Sosem voltam a hirtelen döntések embere.  – rogyott le az ágyra, és kezeibe temette az arcát. – Várjunk csak, van más megoldás is – emelte fel a fejét egy idő után. – Ha Bella megint teherbe esik, akkor Aro nem fogja elrendelni a kivégzését, ez biztos. El kell őt csábítanom, és ha megszületett a Volturinak a gyermek, akkor majd kitalálunk valamit, ha Bella is már átváltozott, de ahhoz gyermeknek kell fogannia Bella méhében. A baj csak azt, hogy nem valószínű, hogy most éppen arra vágyik, hogy velem legyen, és szerelmeskedjünk. El kell csábítanom, hiszen még mindig szeretem. Ha másodszor is hozzám jön, akkor egészen biztosan nem szúrom el többé, soha többé nem teszek semmit anélkül, hogy ő is beleegyezne a dologba.

-         Félix, azonnal tegyél le, nem akarom. Hagyjál békén, ne – sikoltozott Bella. Edward azonnal felpattant, és már morogva rohant is az ajtó felé, de az kicsapódott előtte. – Kérlek – zokogott Bella Félix hatalmas vállán fekve.

-         Sajnálom, de a Mester ellen nem tehetek semmit, még a te kedvedért se – hozta be Félix a szobába, majd a talpára állította a szobánk közepén. – Ha egy ujjal is hozzáérsz, vagy olyat teszel, amit nem akar, akkor magam foglak széttépni és máglyára vetni, még akkor is, ha ez lesz az utolsó cselekedetem, értetted selyemfiú? – állt Edward elé dühösen.

-         Igen, értettem – bólintott rá azonnal. Mire ezt a két szót váltották Bella már be is rohant a fürdőszobába, és magára zárta az ajtót.

-         Helyes – bólintott Félix. – Bella, ha bármi baj van, akkor csak kiálts – kiáltott be a fürdőbe.

-         Rendben, viszlát, Félix és köszönöm – válaszolta Bella.

-         Nincs mit, kislány – legyintett Félix, majd Edward felé fordult és rámordult. Majd egy hirtelen mozdulattal alaposan leterítette fivéremet a földre. – Ezt azért kaptad, hogy el ne felejtsd a szabad akarat fogalmát – nézett rá komolyan.

-         Többé nem fogom – bólintott rá. Legszívesebben biztosan letörölte volna az önelégült vigyort Félix képéről, de mégsem tette. Gondolom sejtette, hogy teljesen jogosan kapta azt, amit kapott.    

-         Helyes, akkor maradjunk is ennyiben – vicsorgott még rá Félix, majd elhagyta a szobát.

-         Bella, kijönnél, kérlek? – lépett az ajtó elé idegesen.

-         Hogy megharaphass? – morogta Bella az ajtó túlsó oldalán.

-         Nem, hanem azért, hogy bocsánatot kérhessek – mondta bűnbánóan.

-         Na és miért kéne, hogy higgyek neked?

-         Bella, esküszöm, hogy egy ujjal sem érek hozzád – ígérte meg.

-         Ujjal nem is, inkább a fogaiddal, igaz?

-         Megint bizalmatlan vagy – sóhajtott fel Edward.

-         Talán én támadtam magamra az imént? – kérdezte Bella dühösen.

-         Én nem támadtam rád – morogta ezúttal Edward. – Csak próbálom megmenteni azt, ami még megmaradt belőled. Nem haraptalak volna meg, csak győzködtelek volna.

-         Nem kértem a segítséged, köszönöm. Ha nem döntenél mindig helyettem, akkor most nem lennénk itt – szúrta még hozzá.

-         Igen, tudom – válaszolta Edward csüggedten. – Elmegyek vadászni, kérlek, mire visszajövök gyere ki. Hozok neked is vacsorát – mondta testvérem. Majd egy szempillantás alatt eltűnt a szobából. Én pedig azonnal a nyomába eredtem. Valamit tervez, különben esze ágában sem lenne most elmenni innen.

Edward, amikor már jó messze bent volt az erdőben előhúzta a zsebéből a mobilját, és hevesen tárcsázni kezdett. Majd a füléhez emelte a telefont.

-         Szia, apa – szólt bele a telefonba idegesen.

-         Edward, mi a baj? – hallottam meg Carlisle hangját a másik oldalon. – Valami nem terv szerint megy?

-         Semmi sem megy terv szerint – sóhajtott fel Edward ingerülten. – Bellának két hete van, hogy eldöntse akar-e gyereket tőlem, vagy vámpírrá akar-e változni, vagy meghal-e.

-         Mit válaszolt? – lett kíváncsi apám.

-         Nem akar átváltozni, meghalni akar, érted? Mindez miattam, hiábavaló volt minden.

-         Nem volt hiábavaló - mondta Carlisle határozottan. – Régen is el tudtad csábítani, mert ezt akartad, csábíts el most is, hiszen szeretitek egymást, ezt mindenki tudja, és látja. Soha nem bocsátom meg magamnak, hogy némi sérülést ejtettem rajta, de most még jól jöhet. Ha elkezdtek próbálkozni, akkor Aro várni fog. Bellának pedig egy az ezerhez nagyjából az esélye, hogy teherbe esik újra. Még legfeljebb két hónap, és mindennel készen leszünk, ennyi időt kell még kibírnotok. Légy ügyes, Edward, nem tudok mást mondani. 

-         Két hónap? Annyit még csak megoldok valahogy. Két hetem van még rá, hogy újra  Bella kedvese lehessek. Annyi idő alatt sikerülni fog. Majd emlékeztetem a szép perceinkre – mondta Edward elszántan.

-         Helyes, fiam. Vigyázz Bellára, és ne érj Aróhoz még egy ideig, eddig is ügyesen kivédted a dolgot, csak ne add fel, nem hagyunk cserben titeket – mondta Carlisle ellentmondást nem tűrve.

-         Rendben, köszönöm apa – nyugodott le egy kicsit Edward. – Szia.

-         Viszlát, fiam – válaszolta Carlisle, majd a vonal megszakadt.

-         Jól van, már csak arra kéne rájönnöm, hogyan tudnám Bellát elcsábítani. Nem hiszem, hogy könnyen fog menni a dolog. Vagy az is lehet, hogyha lerohanom, akkor enged nekem, mint ahogy engedet a nászutunkon is minden mozdulatomnak? Ez is jó megoldás lehet. Egyébként is én lennék a legboldogabb, ha Bella visszatérne hozzám. Soha többé nem hagynám, hogy elveszítsük egymást. Először is viszek neki virágot, és gombás raviolit, talán kezdetnek megteszi – motyogta maga elé. Majd rohanni kezdett Volterra felé. Útközben még elkapott egy-két szarvast, hogy a szemszíne visszaváltozzon arany árnyalatúra. Azután pedig szedett egy nagy csokor virágot. Végül pedig megállt egy jó hírű étteremnél, és vett egy nagy adag raviolit Bellának. – Akkor most jöhet a neheze – sóhajtott fel a szobaajtó előtt. Azután mosolyogva lépett be. Bella az ágyon ült, nyakig betakarózva, és egy könyvet olvasott. Még csak fel sem emelte a fejét, hogy Edwardra pillantson. – Khm… szia – mosolygott rá Edward kápráztatóan.

-         Szia – intett neki Bella.

-         Kérlek, ne haragudj rám – lépett közelebb hozzá testvérem. – Tudom, hogy megint nagyot hibáztam – ült le az ágy szélére. – Hoztam neked virágot, és gombás raviolit engesztelésként, de ha szeretnél másik szobát, hogy külön legyél tőlem, akkor máris szólok Arónak, hogy mi a helyzet.

-         Nem kell másik szoba, csak add a szavad, hogy soha többé nem akarsz velem olyasmit tenni, amit én nem akarok – nézett Bella mélyen a szemébe.

-         Esküszöm, hogy így lesz – bólintott rá Edward.

-         Rendben – biccentett Bella. – Ez esetben kérem a tésztát – nyújtotta ki a kezét Bella a dobozért. Majd felkapott egy villát az éjjeliszekrényről, és azonnal enni kezdett.

-         Miért nem szóltál, hogy ennyire éhes vagy? – kérdezte testvérem rosszallóan.

-         Mert eddig nem voltam éhes, de ezt az illatot nem lehet kibírni közömbösen – tömte a szájába Bella az első falatot.

-         Akkor gyakrabban fogok neked ilyesmit hozni – mosolyodott el Edward.

-         Beletennéd a virágot abba a vázába? – kérdezte Bella kedvesen. Hűha, mit csináltak vele, amíg Edward nem volt itt? Ez lehet, hogy nem is Bella, csak egy hasonmás. Ekkora fordulatokat Bella nem szokott venni néhány óra alatt. Habár ki tudja, lehet, hogy ő is átgondolta a dolgot, és rájött, hogy Edwarddal akar lenni. Teljesen megérteném, ha mégis így gondolná.

-         Hát persze, egy pillanat – hozott gyorsan egy vázát tele vízzel Edward.

-         Ez fantasztikus – majszolta Bella elégedetten a tésztáját.

-         Bella? – ült le mellé Edward, amikor befejezte az evést.

-         Igen? – nézett rá kérdőn.

Viszont Edward már nem reagált semmit, csak szó szerint rávetette magát Bellára, és szenvedélyesen csókolni kezdte az ajkait. Bella gondolom első megdöbbenésében még tiltakozni is elfelejtett, de utána megpróbálta eltolni magától Edward fejét, de egyre inkább csökkent az ellenállása. Míg végül átölelte a bátyám nyakát, és még inkább magához húzta a fejét. Egy ilyen reakció azt hiszem, hogy tisztán megmutatja, hogy még mindig csak Edwardot szereti, minden viszontagság ellenére is. A jelek szerint pedig a bátyám is megtanulta végre, hogy nem biztos, hogy annyira rossz dolog a ragaszkodás. Már felkészült rá, hogy szükség esetén átváltoztassa Bellát. Így Renesmee-nek is lehet esélye, hogyha újra egymáséi lesznek. Persze csak akkor, hogyha képes még megfoganni Bella méhében az élet.

-         Edward, várj – nyöszörögte Bella, amikor fivérem áttért a nyakára.

-         Nem akarod? – merevedett meg Edward fölötte.

-         Őszintén szólva, nem mondom, hogy nem jó, vagy ne akarnám, de ez most olyan, mintha Aro parancsára egymásnak esnénk. Neked ez nem fura? Mikor jutott eszedbe csak úgy hirtelen lerohanni engem valaha is? Nem mintha nem tetszene ez a heves támadás, de ezt most csak a kétségbeesés szülte. Így nem akarom most.

-         Csak emiatt nem akarod? Mert úgy érzed, hogy parancsra tennénk? – simított végig az arcán Edward. Mire Bella az ajkába harapott, és elpirult. – Ezt igennek veszem – terült el széles mosoly bátyám arcán. – Ezek szerint még van egy fikarcnyi kis esélyem, hogy visszahódítsalak téged? – próbálkozott megint.

-         Talán még van rá egy kis remény – bújt hozzá Bella. – Viszont nem változtathatsz át. Én akarom a kisbabánkat, majd egyszer, de tudom, hogy te nem akarod őt, és így nem működhet közöttünk a kapcsolat, amire mindketten vágyunk. Mégsem illünk össze annyira, mint hittük. Hiába akarjuk mindketten.

-         Várj Bella, én most már tudom, hogy hibáztam. Kérlek, adj még egy esélyt. Ha kisbabánk lesz, akkor mintaapa leszek az oldaladon. Imádni fogom őt is, és az anyukáját is – ígérte meg Edward.

-         Nem akarod majd bántani őt? – húzta fel Bella a szemöldökét.

-         Soha többé nem bántalak téged, és az apró lényt sem, aminek egy része te leszel. Rájöttem, hogyha belőled van, akkor nem lehet gonosz. Belőled csak valami csoda születhet.

-         Belőlünk – javította ki Bella hirtelen. – Viszont nem ma éjjel – fűzte még hozzá. – Hagyd, hogy átgondoljam még a dolgot – nézett Edwardra kérlelőn.

-         Várok, amíg nem érzed úgy, hogy már biztos vagy magadban.

-         Köszönöm – nyomta le az ágyra Bella Edwardot. Majd gyors csókot nyomott bátyám szájára, és szorosan hozzásimult. Edward pedig betakargatta és magához ölelte.

-         Szeretlek, Bella – nyomott puszit bátyám a feje búbjára.

-         Én is téged – mosolyodott el Bella. Majd egy szempillantás alatt elnyomta az álom.

-         Oh a csudába, Bella még mindig nem viszonozta Edward vallomását – dobbantottam a lábammal idegesen.

-         Dehogynem, azt mondta, hogy „én is téged”. Szerinted az mit jelent? – nézett rám Nathan döbbenten.

-         Azt jelenti, hogy nem mondta ki, hogy szereti. Az „én is téged” pont olyan, mint amikor Emmett nézi a focimeccset, én odamegyek hozzá, megmondom, hogy szeretem, ő meg annyit mondd erre, hogy „jah, persze… persze”. Egyáltalán nem egyenértékű a szóval, amit mondania kéne.

-         Szerintem egy picikét túlmisztifikáljátok a szó jelentését. Végül is az érzés a lényeg, nem igaz? A vonzalom, és a szerelem megvan közöttük. Akkor kit érdekelnek a szavak? – értetlenkedett tovább Nathan. Mire Nadine határozottan vállon csapta. – Hé – dörzsölte meg az ütés helyét. – Na jó, tudjátok mit, nem fogok vitát nyitni erről, inkább csak visszateszlek a testedbe, mert mindjárt jön Sally, az anyukád, és Vera – érintette meg a homlokomat. Ezúttal nem felejtette el a dolgot. – Szép napot, Rose – mosolyogtak rám mindentudóan. Majd néhány pillanattal később már vissza is kerültem a testembe…