The Beauty and the Bear - 53. fejezet

53. fejezet

Sziasztok! Jövő hét keddtől vasárnapig-nyaralni fogok, úgyhogy a jövő hét szerdán biztosan nem jön friss, de ha sikerül fejit írnom a nyaralás alatt, akkor vasárnap lesz friss, ha nem, akkor jövő hét elején mindenképpen. Mindenesetre jövő hét vasárnap jelentkezem. :D Puszi, Drusilla

(Nadine szemszöge)

Egy kicsit idegesen lépkedtem a tárgyalóterem felé, ahol ma kezdődik meg a Nathan sorsáról szóló tárgyalás. Neki még nem volt alkalmam elmondani. Hiszen, minden olyan gyorsan történt, azután pedig Rosalie-val kellett foglalkoznunk. Nem akartam túlságosan hirtelen Nathan fejéhez vágni a kis tervemet, főleg nem azután, ami történt. Amióta beteljesedett a szerelmünk, azóta egyre inkább bonyolódik a helyzet. Hiszen ezek után Nathan akár azt is hihetné, hogy csakis amiatt akarom őt felhozni, ami közöttünk történt, és ez rosszul venné ki magát. Viszont ettől még a tárgyalásnak el kell kezdődnie. Eszem ágában sincs kimaradni belőle, hiszen ez engem is érint. Nem akarom elveszíteni az újra megtalált boldogságot. Amint beértem a terembe azonnal úrrá lett rajtam a pánik. Vajon, hogyan fog zajlani? Még sosem vettem részt ehhez hasonló tárgyaláson. Vajon Kathy hogyan fog boldogulni a dologgal? Nem hiszem, hogy Lucifer maga, vagy az ő képviselője kíméletes tudna lenni valaha is. Annál ők sokkal, de sokkal rafináltabbak.

-         Áh, Nadine – mosolyodott el a mentorom, amikor meglátott. – Kérlek, terjeszd elő a kérdést, ami miatt összegyűltünk – mutatott a Kathy mellett álló székre, amihez azonnal odaléptem.

-         A kérdés, amely felmerült a Nathan nevű pokolra ítélt férfival kapcsolatos – kezdtem bele. - Öngyilkosság miatt került az alvilágba, de egyáltalán nem ott van a helye. Többek is alátámaszthatják, hogy nem való a pokolba. A lelke tiszta, és makulátlan. Idefent lenne a helye.

-         Valóban? – mosolyodott el Lucifer. – Én eddig úgy tudtam, hogy aki öngyilkos lesz, az megtagadja a tanítást, és az én birodalmamba kerül. Ez volt a megállapodás már évezredek óta.

-         Ez így is van, azonban ez most egy kétes eset – állt fel Kathy bátran.

-         Kétes eset? Öngyilkos lett, vagy sem? – húzta fel a szemöldökét Lucifer.

-         Öngyilkos lett, de a körülmények, amelyek ide vezették nem voltak éppen hétköznapiak – vágta vissza barátnőm. Hűha, igazi is anyatigris lett belőle, nem is gondoltam volna róla, de ez még nagyon is jól jöhet nekünk. Sőt, ez megmentheti Nathan lelkét.

-         Tudtommal a körülmények nem számítanak ebben az esetben. Ami azt illeti, nem Nathan az egyetlen öngyilkossági eset, na és a többi lélek sem jókedvében vetett véget az életének, legalábbis feltételezem.

-         Néhányuknak, ha jól emlékszem, akkor te magad is jelentőségteljesen segédkeztél a döntésükben – állapította meg a tanárom.

-         Sugallni lehet, mint tudod, és az olyan esetek vitathatóak is, de momentán ennek az idiótának, aki önként szaladt a karjaiba még csak nem is sugalltam. Jött magától – vigyorodott el Lucifer. – Potya lélek, ezek a legjobban. Nem is kell kínozni őket, maguktól is gyűlölik magukat. Nathan az egyik kedvenc szórakozásom. Fantasztikusan fantáziál a szörnyűségekről, úgyhogy nem tervezem elengedni.

-         Azt hiszem, hogy méltán kiérdemelte a hírnevét – húztam el a szám.

-         Oh, köszönöm kedves. Ha nem jön össze, amit tervezel és Nathan az enyém marad, akkor nyugodtan velem jöhetsz. Úgy hallom, hogy tehetséges kis angyalka vagy, ami annyit tesz, hogy a pokol egyik angyalának posztjára is jó lennél. Jól szórakoznál közöttünk – kacsintott rám.

-         Roppant kedves ajánlat, de azt hiszem, hogy én inkább itt maradok – morogtam az orrom alatt.

-         Nos, ettől szép a szabad akarat – rántottam meg a vállát. – Bár, a helyedben elgondolkoznék, hogy hová is tartozom, hogyha ilyen könnyen feladod a szerelmedet, hiszen még csak el sem gondolkoztál az ajánlatomon, pedig úgy örökké együtt lehetnétek, és élvezhetnétek a lángokat – villantak meg a szemei. – Az utóbbi időben úgyis kedvelitek az alapvető bűnöket, nem igaz, pajzán kis angyalka?

-         Maga meg… – kerekedtek ki a szemeim.

-         Tudod, a hozzám tartozó lényeket akkor láthatom, amikor csak akarom, és a legutóbb elcsíptem egy igencsak illetlen pillanatot. Bár nekem kifejezetten tetszett a bűnös életvitel, és amennyire láttam, te is roppantmód élvezted – mustrálta végig a testemet, amitől önkéntelenül is megborzongtam. Te jó ég, képes volt végignézni, ahogy Nathan és én. Ez undorító. – Egyébként, te magad lehetnél a legnagyobb ellenséged büntető angyala, hogyha velünk tartanál – folytatta a nyájas monológot. – Emlékszel még az atyára, aki megkorbácsoltatott, és saját kezűleg szórta be sóval a hátadat? Az, aki étlen-szomjan tartatott, megkínoztatott, és máglyára ítélt. Mit szólnál, ha te magad szabhatnád ki rá a büntetést, sőt, még annál is jobb, hogy akár te magad büntethetnéd őt, amíg világ a világ. Micsoda elégtétel, milyen pompás kínokkal telt évszázadok, amíg meg nem unod a játékot, vagy ki nem fogysz az ötletekből.

-         Én, ide tartozom – szűrtem a fogaim között.

-         Gondolod te, te magad nem láttad, hogy a bosszúnak milyen gyönyörű fénye csillant a szemedben az imént. Egyszerűen mámorító volt ez a reakció.

-         Lucifer, elég – csattant fel az egyik égi hangja. – Úgy hiszem, hogy nem Nadine miatt jöttél ma ide – folytatta aztán türelmesebben.

-         Ez semleges terület – mosolyodott el Lucifer. – Se nem az égben vagyunk, se nem a pokolban, így az erőviszonyok egyformák, nem is beszélve arról, hogy én csak sugalltam, és lehetőséget kínáltam. Ha velem jön, az a saját döntése lesz, így nem sértettem meg a szabad akaratot, sőt, még a magában mélyen elrejtett érzelmeit is támogattam a védenceteknek. Tehát, ha valami nem tetszik, akkor én el is mehetek, és nem kell folytatnunk a tárgyalást, ami megjegyzem eddig több, mint szórakoztató. Gyakrabban kellene lelkek sorsáról diskurálnunk, kezd néha unalmas lenni a sok sikoly, és könyörgés. Viszont egy ilyen erős, határozott jellem elcsábítása nagyon is szórakoztató mulatság. Remélem, hogy minden alkalommal jelen lesz – nyalta meg a száját. – Megjegyzem, hogy a pokol legfőbb angyalának a helye is még üresen áll – fűzte még hozzá. – Amúgy sem akartam magamnak soha szent szüzet, az nem az én stílusom, de Nathan egész jó kis ösvényt taposott ki a lányban bárki számára. Habár tudnám még frissíteni a repertoárodat olyan dolgokkal, amikre még csak gondolni sem mertél. Nathan amatőr kis senki hozzám képest. Ha megnéznél magadnak egy férfit is, akkor bármikor fordulj hozzám bizalommal.

-         Na ide figyeljen maga… - indultam meg felé, de a tanárom azonnal elkapott.

-         Ez az, érezd, ahogy átjár a düh, hagyd, hogy eluralkodjon rajtad az irántam érzett gyűlölet, támadj rám, próbálj meg végezni velem – nézett mélyen a szemembe, mintha el akarna kábítani. Én pedig megráztam a fejem néhányszor, hátha egy kicsit tisztul az elmém, és legnagyobb örömömre így is lett.

-         Magával nem lehet végezni a legnagyobb sajnálatomra, de gyengíteni lehet, hogyha ellenállok, én pedig azt fogom tenni, minden létező erőmmel – vágtam hozzá még mindig dühösen.

-         Hm… szeretem az ellenállást, sokkal élvezetesebb a hódítás, hogyha ilyen határozott jellemet próbálok meg a magamévá tenni. Tökéletes királynőm leszel, ebben egészen biztos vagyok.

-         Talán térjünk vissza ahhoz a témához, ami miatt idegyűltünk – szólalt fel ismét Kathy.

-         Bocsánat kedveském, ha elhanyagollak, de neked undorítóan tiszta, és fényes aurád van, úgyhogy nem vagy számomra szórakoztató – fordult vissza Lucifer unottan.

-         Roppantmód sajnálom, ha nem tudok gondoskodni a szórakozásáról, de akkor is legyen szíves figyelni rám egy kis ideig, mert én védem Nathan érdekeit – mondta Kathy határozott hangon.

-         Figyelek, cicám, mondjad csak – intett egyet ásítva Lucifer. – Repesek a vágytól, hogy megtudjam mi szépet, és jót látsz annak a pokoltölteléknek a lelkében.

-         Nos, Nathan egyáltalán nem „pokoltöltelék”, ahogyan ön fogalmazott. Nathan csak elkeseredettségében, és első felindultságában tette azt, amit tett. Valakit elveszítve egy rész a szeretteiből is elveszik. Nadine halála olyan súlyos fájdalmat idézett elő Nathanben, hogy nem gondolkodott csak cselekedett. A halála csupán egy kegyetlen játék kíméletlen végkifejlete volt. Megérdemli a második esélyt, hiszen, ahogy ön is mondta az imént, Nathan nem éppen az alvilágba való. Egy önmarcangoló ember nem rossz lélek. Tudja, hogy hibázott, és ezért marcangolja magát. A körülmények hozták úgy, hogy oda került, ahová nem kellett volna.

-         Kathy kedves, Nathan Nadine halála miatt marcangolja magát, ez az én olvasatomban egyet jelent a bűnösségével.

-         Azzal, hogy Nathan feláldozta Nadine-t látszólag, megmentett több életet is – érvelt tovább Kathy.

-         Milyen megható, de még mindig nem erősítette meg bennem a hitet a kisasszony, hogy Nathan nem is lett öngyilkos – állapította meg Lucifer.

-         Nem mondom, hogy nem lett öngyilkos, mert az hazugság lenne, de nem teljesen önszántából döntött úgy, hogy véget vet a létezésének – kezdett el Kathy igazán dühös lenni.

-         Én még mindig ott tartok, hogy az öngyilkosok kitagadtatnak odafentről, mert ezzel megtagadják a tanítást – kezdte el piszkálni a körmeit Lucifer. – Ti kitagadtátok, én befogadtam, slussz-passz mindenki jól járt. Neked nincs egy önmarcangoló kolonc a nyakatokon, én pedig roppant jól szórakozom a képzelgésein. Hol itt a gond?

-         A gond ott van, hogy amíg maga jól szórakozik a kínjain, abba nem gondol bele, hogy mivel saját magát marcangolja, így egyértelműen bebizonyítja, hogy ártatlan, és nem való a pokolba.

-         Kedveském, hallotta már a mondást, hogy „a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve”? Tudja ezt nem véletlenül szokták mondogatni.

-         Egész tárgyaláson terelni fogja a témát, vagy rébuszokban beszélni? – kérdeztem már lehiggadva.

-         Valószínűleg igen – nevetett fel ördögien.

-         Na és szabad tudnom, hogy miért nem lehet rendes tárgyalást tartani? – tettem fel a következő kérdést.

-         A válasz erre nagyon is egyszerű, és szerintem te magad is tisztában vagy vele – rántotta meg a vállát hanyagul.

-         Azért én szeretném megtudni, hogy mégis mi az a válasz – néztem mélyen az izzó szemeibe.

-         A válasz csak annyi, hogy azért, mert én ilyen vagyok – nevetett fel. Majd fekete köd borította be a tárgyalótermet, mire pedig a füst felszállt Lucifer már sehol nem volt.

-         Nem lesz egyszerű Nathant megmenteni – sóhajtottam fel csalódottan.

-         Még nincs vége – szorította meg a kezem Kathy elszántan…

(Rosalie szemszöge)

Még sosem voltam ehhez hasonló kerti partin. Egyszerűen csodálatos volt. Mindenki beszélgetett mindenkivel, az emberek közvetlenek voltak egymással, és önfeledten nevettek. Nem voltak szabályok, nem voltak társasági normák, és semmi olyasmi, amit sohasem élveztem. A gyerekek maszatosan, és teli szájjal rohangáltak. Amikor a szájuk kifogyott egy újabb süteményt csentek el az asztalról, és futkostak tovább. Elképesztően édesek voltak.

-         Na mit szólsz a mi kis rögtönzött bulinkhoz? – karolta át a derekamat Emmett.

-         Fantasztikus – mosolyogtam rá boldogan.

-         Akkor miért nem látok tányért a kezedben? Nem vagy éhes, kicsim? Vagy esetleg rosszul vagy? – kérdezte aggódva.

-         Én… még nem mertem megkóstolni, olyan, nem is tudom, furán néz ki – haraptam az ajkamba.

-         Te nem ettél még pörköltet? – kerekedtek ki szerelmem szemei is.

-         Css… pont elég, hogyha a lányok már kinevettek – csitítottam azonnal.

-         Na, akkor ezt a problémát most azonnal orvosoljuk, gyere, ülj le ide szépen. Szedek magamnak egy adagot, és akkor te is meg tudod kóstolni, aztán pedig letámadhatod az egész bográcsot, mert az egészen biztos, hogy megnyalod utána mind a tíz ujjadat – ültetett le az asztal mellé. Majd egy szempillantás alatt eltűnt, és egy hatalmas tányér étellel tért vissza. Meg négy óriási szelet kenyérrel. – Most pedig nyisd ki szépen a szádat – emelte az ajkamhoz a villát. Én pedig levettem a falatot, amit kínált. Az íze valami fantasztikus volt. Szaftos volt, és fűszeres. Elképesztően ízletes. – Ízlik? – kérdezte Emmett mosolyogva.

-         Ez valami hihetetlen – nyaltam meg a számat.

-         Ez a beszéd, akkor ess neki szépen ennek a tányérnak – tolta elém az ételt. – Én mindjárt hozok magamnak egy másikat – pattant fel mellőlem. Nem sokkal később pedig mellettem termett egy saját tányér étellel. – Most pedig jön a legjobb rész – törte el a kenyeret. – Tunkolni fogunk – merítette bele a szaftba a falatot. Én pedig azonnal leutánoztam a mozdulatot.

-         Hm… ez jobb, mint a húsos része – kezdtem el lelkesen tunkolni a falatokat.

Emmett csak mosolyogva csóválta a fejét rajtam, de nem érdekelt, mert nagyszerűen éreztem magam, és imádtam ezt az egész délutánt, mindennel együtt. Amikor végeztem hátradőltem a székben, és jóllakottan simogattam meg a hasamat. Azt hiszem, hogy Anne számára is kellemes élmény volt a korai vacsora, mert nagyon is nyugodtnak éreztem mindent.

-         Na, hogy vagy? – huppant le mellém Sally. – Kipihented magad? Vagy egyáltalán hagyott ez a nagy mackó pihenni egy kicsit? – bökött a fejével Emmett felé.

-         Még szép, hogy hagyott pihenni is – pirultam el. – Szerintem inkább hagyjuk most ezt a témát – intettem a fejemmel Emmett felé. Aki már a gyerekekkel birkózott a fűben, és a földön.

-         Oh, igen, ehhez szokj hozzá – kuncogott fel Sally. – Emmett rosszabb, mint egy gyerek. Sokkal, de sokkal rosszabb. Némelyik ruháját az édesanyja már csak a tűzbe dobja, nem próbálkozik a kimosásával.

-         Én egyáltalán nem bánom, hogy a vőlegényem egy nagy gyerek, legalább megvan benne minden életvidámság, amire csak szüksége lehet a leendő a babánknak – legyintettem. Majd nevetve fordultam vissza a játszadozók felé. Emmett egyesével dobálta a levegőbe a kicsiket, vagy pörgette meg őket. Egyszerűen tündériek voltak, nem tudtam betelni a látvánnyal.

-         Oké, majd megkérdezlek néhány hónap múlva, amikor két gyerekre fogsz mosni – bólintott rá Sally. – Alex sem piskóta, de azt hiszem, hogy Emmett egész Tennessee komplett lakosságán túltesz. A mi nagy mackónk, aki imád benne lenni minden lehetséges kis balhéban. Sosem változik meg, de tény, hogy ő így önmaga.

-         Majd benő a feje lágya, hogyha meglesz a kisbabánk – simogattam meg a pocakomat. – Nem hiszem, hogy egy kisbabával is minden felelősségérzet nélkül fog mulatozni. Az apai ösztönei már most kifogástalanok.

-         Ebben sosem kételkednék – kuncogott barátnőm. – Alex is úgy imádja Emmettet, mint a második apukáját, és az ilyesmi nem lehet véletlen. Most viszont éppen itt az ideje egy kis előadásnak – húzta elő a gitárját. Majd egy-két percnyi hangolás után rázendített a már oly ismerős, tipikus country dallamra.

-         Na gyere csak, asszony – fogta meg a kezemet Emmett. Azután pedig már egy rögtönzött parkett közepén is találtam magam, ahol mindenki egy ritmusra járt. Nem igazán ismertem az efféle össztáncot, de Emmett és Alex segítségével gyorsan belejöttem a dologba. Komolyan mondom, már csak kalap és farmer kellett volna. Teljesen olyan volt, mint egy klasszikus vadnyugati film. A fiúk néha még kurjongattak is hozzá. Bármelyik előkelő bálnál jobb volt a hangulat. – Hogy tetszett? – húzott magához Emmett a szám végén.

-         Nagyon jó volt, csak fárasztó – pihegtem halkan. Eléggé intenzív ez a fajta mozgáskultúra, de kifejezetten jó.

-         Akkor ülj le egy picit, vagy van még jobb ötletem – vigyorodott el. – Sally, kaphatnánk valami kellemesen lassú számot?

-         Hát persze – biccentett barátnőm. Majd egy kellemes, lágy dallamba kezdett bele.

-         Felkérhetem a hölgyet? – karolta át a derekamat Emmett. Én pedig örömmel csimpaszkodtam a nyakába, és behunyt szemekkel simultam hozzá. Hosszú percekig andalogtunk a lassú dallamra. Majd szerelmem csókot nyomott a számra, és leültetett Sally mellé. – Ha nincs ellene kifogásod, akkor megtáncoltatom az anyukádat, és a barátnődet is – suttogta a fülembe. Mire én csak mosolyogva bólintottam. Még véletlenül sem szerettem volna, hogy anya és Vera petrezselymet árul a parkett szélén.

-         Milyen a mi kis rögtönzött partink? – kérdezte Sally lelkesen.

-         Fantasztikus lett. Ha ilyen lesz az esküvőnk is, akkor azt hiszem, hogy egy szemernyi okom sem lesz panaszkodni – fűztem még hozzá.

-         Oh, emiatt nem kell aggódnod. A lakodalom az egyik olyan dolog itt nálunk, ami hatalmas jelentőséggel bír. Mindenki azon lesz, hogy a menyasszonynak, vagyis neked tökéletes napja legyen, minden tekintetben. Errefelé az esküvő talán a legnagyobb esemény. Mindenki eljön, aki a csak a környéken él, és elhalmoznak titeket meglepetésekkel és jókívánságokkal. Láttad volna a mi esküvőnket Lionellel. Alig tudtam elpakolni azt a sok ajándékot. Még azon is elgondolkoztunk, hogy kéne még néhány szobát építeni a házhoz, mert nem fog beférni a sok kedvesség – merengett el Sally.

-         Nekem az is bőven elég, hogyha mindenki jól érzi majd magát azon a napon – legyintettem.

-         Tudom, hogy elég lenne neked is ennyi, de téged még inkább meg fognak rohamozni, mert nagyon hálásak neked a tanításért. Már olyan régen volt tanító erre, aki rendesen foglalkozott a gyerekekkel. Ráadásul téged igazán, és őszintén imádnak a kicsik. Mást se hallok az anyukáktól, csak azt, hogy mekkora szerencse, hogy ide vetett téged az élet.

-         Tényleg? Azért ezt nem hittem volna? Mármint, hogy ennyire szeretnek engem. Hiszen néha azért rájuk kell szólnom, és nevelni őket – kerekedtek ki a szemeim. – Mifelénk kevés gyerek jön ki a tanítókkal.

-         Nos, a városban mások az elvárások, és a szabályok, ezt már többször is észrevettük rajtad, de itt te tökéletes vagy – állapította meg Sally.

-         Köszönöm – jöttem kissé zavarba.

-         Nem, mi köszönjük – simított végig a karomon. Majd egy szempillantás alatt folytatta a zenét.

-         Sziasztok – jelent meg mellettünk Lionel.

-         Szia, drágám – nyújtotta Sally csókra az ajkait, amit azonnal meg is kapott.

-         Szia – mosolyogtam rá én is.

-         Amíg mindenki ilyen lelkesen táncol, addig esetleg megejthetnénk egy gyors vizsgálatot – ajánlotta Lionel.

-         Öhm… persze, rendben. Gyorsan megmosakszom, találkozzunk a szobában úgy tíz perc múlva? – ajánlottam a lehetőséget.

-         Rendben, tíz perc múlva ott leszek – biccentett azonnal. Én pedig besiettem a házba, és gyorsan levetkőztem, majd megtisztálkodtam. Tíz perccel később pedig már az általam letakart ágyon feküdtem arra várva, hogy Lionel is mindjárt jön, de hiába vártam rá.

-         Biztos csak megfeledkezett róla, vagy megéhezett és eszik pár falatot – rántottam meg a vállam, és továbbra is türelmesen vártam, hogy bejöjjön. Hiszen ilyen rövid idő alatt nem történhetett semmi számottevő dolog. Elvégre mindenki nagyszerűen érzi magát. Nyugodtan pihengettem Lionelre várva, amikor hirtelen egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Egy hang, amelyet azt hittem, hogy soha többé nem fogok hallani.

-         Te tényleg teljesen hülyének nézel engem? Alig vártad ezt az utazást, nyilvánvaló volt, hogy nem oda mész, ahová mondod – üvöltötte az apám. Nyilvánvalóan az anyámmal beszélt ilyen minősíthetetlen hangon. – Melyik a szeretőd? Ez a ficsúr? Tényleg van értelme eldobnod több évtizednyi házasságot egy ilyen senkiért?

-         Az itt élő emberek sokkal, de sokkal több tiszteletet érdemelnek veled ellentétben – vágta vissza anyukám.

-         Valóban? Akkor majd otthon elbeszélgetünk a tiszteletről, most azonnal szedd össze a holmidat, mert indulunk – mondta apám indulatosan. Majd az édesanyám felnyögött nyilván valami fájdalomtól.

-         Errefelé nem szokás nőket bántalmazni, uram – hallottam meg Emmett határozott hangját. – Azonnal engedje el a hölgyet, és távozzon. Ez az én birtokom, és mint ilyen, akár le is lőhetem az itteni törvények szerint. Nem szívesen tenném, de ha kényszerít rá, akkor megvédem azt, amit kell. Tehát, békében távozik, vagy megmutassuk, hogy merre van a birtok határa?

-         Maga nekem nem parancsol, maga koszos kis…

-         Na idefigyelj, ebben a fiatalemberben sokkal több udvariasság van, mint az összes Rochesterben élő úriembernek álcázott férfiban. Ne merészeld sértegetni – csattant fel anyám hangja is. Még soha nem hallottam őt így beszélni ezelőtt, de azt hiszem, hogy ez már határozottan kijárt apának, és a legtöbb férfinak, aki úriembernek képzeli magát.

-         Neked azt mondtam, hogy csomagolj – mondta apám dühösen. – Te még az én feleségem vagy, és aszerint fogsz cselekedni, ahogy azt én mondom. Éppen itt az ideje, hogy abbahagyd az őrültséget. Amióta a lányunk eltűnt nem vagy normális. Ideje lesz, hogy megtegyem a megfelelő lépéseket az ügyben.

-         Mondd csak ki nyíltan, hogy mit tervezel. Itt az ideje bezárni engem valami intézetbe, igaz? Találtál magadnak új asszonykát a kurtizánjaid között, és a réginek mennie kell?

-         Csakis rajtad múlik, ha elkezdesz újra élni, akkor jól megleszünk, ahogy eddig is – lett egy kicsit higgadtabb apám hangja.

-         Nem, nem leszünk meg jól, már nem az a férfi vagy, akihez egykor hozzámentem. Egy apa nem oldotta volna meg a lánya eltűnését egy vállrándítással. A legnagyobb bajod az volt, hogy így Rose révén nem házasodtunk be a King családba. Nem azt fájt neked, hogy eltűnt – sírta el magát anyám.

-         A lányunk sem volt jobb nálad, fogta magát, és eltűnt, a rendőrség nem találta meg a testét, tehát nyilvánvaló, hogy megszökött és nem támadás érte. Nekem már nincs lányom, és neked sincs – mondta apám ellentmondást nem tűrő hangon.

-         Pont annyira nem tudod, hogy mi történt valójában, mint ahogy én sem tudom – hazudta anyám. Nyilvánvalóan nem akarta elárulni apának, hogy én is itt vagyok, mert akkor engem is visszarángatna, hogy Royce felesége legyek.

-         Ha nem barátkozott volna ezzel a is senkivel, akkor nem lenne semmi baj – vágta rá apám. Ez nyilván Verára vonatozhatott. Talán közbe kellene lépnem, hogy ne ócsárolja tovább anyát, és Verát, inkább én álljam a sarat, mint ők. Lehet, hogyha elmondom apának, hogy mi történt, akkor átgondolja a helyzetet.

-         Még egyszer megkérem normálisan, hogy távozzon, vagy én penderítem ki a birtokomról – dörrent rá Emmett. – Ne merészelje sértegetni a vendégeimet.

-         Rendben, elmegyek, de magammal viszem a feleségemet – mondta ellentmondást nem tűrve.

-         Magával viheti, hogyha a felesége hajlandó elmenni egy ilyen alakkal. Megjegyzem, hogy a hölgy édesanyám egyik kedves barátnője abból az intézményből, amelyikben a feleségének most lennie kellene pihenni. Anyám hívta meg hozzánk, és ezért van itt. Ennek fényében gondolja át a szavait, amelyeket hozzá idéz – magyarázta meg Emmett a helyzetet. Hm… remek rögtönzés.

-         Vajon miért nem hiszem el ezt a gondolatmenetet? – kérdezte apám cinikusan. – Akkor kezdhették volna ezzel is, veszekedés helyett. Azt mondtam, hogy hazamegyünk, méghozzá most.

-         Nem, veled sehova – válaszolta anya határozottan.

-         Majd meglátjuk – dörrent apa hangja, majd egy nagy csattanás.

-         Bocsásson meg asszonyom, de ebből most már elég volt – kért elnézést Emmett.

-         Semmi gond, sőt, inkább köszönöm – válaszolta anya hálásan. Én pedig lassan az ablakhoz somfordáltam, és kilestem rajta. Apám kiterülve feküdt a földön. Nagy valószínűséggel Emmett egy ütéssel teríthette le, hogy ne erőszakoskodjon az anyámmal.

-         Lionel, vizsgáld meg, és tedd fel az első Rochester felé tartó akármire. Nem érdekel, hogy mivel jut haza, tőlem a kocsisa is viheti, az a legegyszerűbb. Én felviszem a lányokat a hegyekbe egy időre. Oda nem tud utánunk jönni. Ebből tárgyalás lesz, és az jobb, hogyha a mi szabályaink szerint történik meg. Inkább ő jöjjön vissza hozzánk, minthogy mi menjünk Rochesterbe.

-         Rendben van, ez jó ötlet – bólintott rá Lionel.

-         Mindenkitől elnézést kérek, a menyasszonyom édesapja, mint láthatjátok nem teljesen hagyományos életvitelű ember. Ne törődjetek ezzel a kis közjátékkal, és mulassatok tovább – mondta Emmett a barátainak. Majd beviharzott a házba, és néhány pillanattal később pedig már a karjaiban találtam magam. – Ne izgasd fel magad feleslegesen. Sosem fog ránk találni, hogyha mi nem akarjuk. Ez a vidék az én otthonom, pontosan tudom, hogy hová tudlak úgy elrejteni, hogy soha nem akad a nyomodra.

-         Na és te?

-         Én veled leszek, csak a tárgyalásra járok majd vissza, hogyha az apádnak lesz mersze kötekedni – simított végig a hátamon nyugtatóan.

-         Na és anya meg Vera?

-         Az édesanyád itt marad velünk, és Vera is, hogyha szeretne. Legfeljebb ír egy levelet a férjének, hogy ő is költözzön ide hozzánk. Van még mit csinálni bőven a farmon, elbírunk még két dolgos kezet.

-         Ez egy nagyon jól átgondolt tervnek tűnik – gondolkoztam el.

-         Azért, mert az is – húzta ki magát kedvesem büszkén. – Gyere, pihenj le egy kicsit, Lionel mindjárt jön és megvizsgál – fektetett vissza az ágyra gyengéden. Majd leült az ágy mellé és megfogta a kezem. Nem sokkal később pedig tényleg megérkezett Lionel is. A nyomában pedig ott volt Sally egy csésze kamillateával.

-         Semmi gond, Rose, az apád már úton van hazafelé, és mire visszaér ti már eltűntök, mint a kámfor. El tudjuk intézni ezt az ügyet diszkréten, ne aggódj – mondta Lionel biztatóan.

-         Így van – helyeselt Sally is.

-         Ha ti mondjátok, akkor nektek elhiszem – mosolyogtam rájuk. Ha Emmett, Sally és Lionel azt mondja, hogy minden rendben lesz, akkor minden rendben is lesz…