The Beauty and the Bear - 46. fejezet

46. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Bella nyugodtan aludta át az éjszakát Félix mellkasán, és legnagyobb meglepetésemre a férfi semmiféle illetlenséget, vagy erkölcstelent nem tett, amíg Bella aludt. Még csak kísértésbe sem jött. Egyszerűen csak olvasgatta azt a kötetet, ami maga mellett volt az éjjeliszekrényen. Nem igazán értettem, hogy miért viselkedik így egy Volturi testőr. Mármint, számomra nyilvánvaló volt, hogy csak játszadozik Bellával. Hiszen a klubban még fogdosta őt, most pedig olyan, mint egy tökéletes úriember, amit megint csak nehéz elképzelni ennél a klánnál. Érdekes. Már talán a délelőtt is elmúlt, amikor Bella végre mocorogni kezdett egyáltalán. Néhány percig még ide-oda helyezkedett, de aztán kinyitotta a szemeit, majd felnézett Félixre.

-         Jó reggelt – biccentett Félix.

-         Köszönöm, neked is jó reggelt, ha mondhatok ilyet – húzta a fejére Bella a takarót.

-         Mondhatsz ilyesmit, mert ez kedves gesztus. Egyébként miért bújtál el?

-         Süt a nap – vágta rá egyszerűen.

-         Olaszországban tudod gyakorta megesik az ilyesmi – állapított meg Félix.

-         Vakít a bőröd, mert rásüt a fény – magyarázta meg a helyzetet.

-         Oh, nem húztam be a sötétítőfüggönyt. Bocsi, általában nem szoktam, mert a hölgyek, hogy is mondjam. Nem igazán alszanak itt nálam az esetek nagyjából száz százalékában. Te vagy az első, aki itt ébredt.

-         Azt hiszem, hogy ezt megtiszteltetésnek veszem – ásított Bella a takaró alatt.

-         Én a helyedben inkább szerencsének venném, mert te felébredtél – szusszantott Félix.

-         Úgy érted, hogy a többi lány… - kapta fel a fejét Bella.

-         Nos, sajnálatos módon, akármennyire is szeretném életben hagyni bármelyiket, túl csábítóak hozzá, hogy meg is tegyem. Tehát, gyakorlatilag, amelyik hölgy itt belép, az általában nem a saját lábacskáin távozik a szobámból. Hacsak nem vámpírról beszélünk – magyarázta el magától értetődően a helyzetet.

-         Jézusom – borzongott meg Bella. – Ez kegyetlenség – fűzte még hozzá nagyot nyelve.

-         Nos, mifelénk ezt a természet rendjének tekintik, de te valóban jogosan háborodhatsz fel, mint emberi lény, ráadásul nő. Kedvellek téged, de én ilyen vagyok, ha tetszik, ha nem. Nem a szende kis Cullen fajtából származom, és attól tartok, hogy nem is lennék képes soha olyasmire. Kóstoltam én már egyszer szarvast, puszta kíváncsiságból, de hidd el, többet még eszembe sem jutna ilyesmit tenni. Mocskos, és büdös vére van. Egy cseppnyi édesség, vagy kellemes zamat nincs benne. Ezzel szemben az emberi vér édes, és lágy. Te romlott ételt, vagy friss, perzselő finomságot eszel inkább?

-         Természetesen friss ételt – vágta rá Bella azonnal.

-         Na látod, akkor tekintsd úgy, hogy mi sem vagyunk a romlott koszt hívei – mondta határozottan Félix. Majd Bella gyomra hirtelen korogni kezdett. – Hm… ennyire étvágygerjesztő volt a téma? Akkor jobb vámpír lenne belőled, mint valaha is hittem volna – vigyorodott el. – Mindjárt hozok neked reggelit – csusszant ki Bella mellől.

Majd kisüvített a szobából, és bezárta az ajtót maga mögött. Nem sokkal később pedig már vissza is ért egy újabb dobozzal, aminek a fedelét felnyitva különféle reggeli süteményeket talált Bella, és nagy pohár kávét.

-         Ahhoz képest, hogy nem esztek emberi ételt, meglehetősen ügyesen válogattad össze ezt a kis egyveleget.

-         Ami azt illeti nem én voltam. Megkértem Giannát, hogy hozzon neked is reggelit, amikor errefelé jön – vallotta be Félix.

-         Oh, így már érthető. Köszönöm – harapott bele Bella az egyik süteménybe. Majd jóízűen belekortyolt a kávéba is. – Egy kis ideig magadra kell hagyjalak, mert a Mester hívatott. Elleszel itt a könyvekkel addig? Vagy szükséged van még valamire?

-         Azt hiszem, hiszem, hogy tökéletesen jól elleszek így is. Nincs szükségem semmi másra. Esetleg csak egy mellékhelyiségre – pirult el egy kicsit.

-         Oh, persze. Az ott a fürdőszobám ajtaja. Érezd otthon magad – biccentett Félix majd el is tűnt a szobából.

Bella lassan, és nyugodtan elrágcsálta a reggelijét, majd megitta hozzá a kávéját is, és csak ezután sétált be a fürdőszobába. Ahol kerített magának egy törölközőt és egy köntöst. Azután pedig beállt a zuhany alá és letusolt. Legnagyobb örömére talált egy kis nő tusfürdőt, nyilván szegény lányok használhatták, akik előtte megfordultak Félix hálószobájában, de ki már soha nem jutottak a kastélyból. A tusolás után Bella csak a köntöst vette magára, majd visszasétált a szobába, és leheveredett az ágyra, amin szint azonnal megint elaludt. Talán túlságosan is kimerítette magát az elmúlt időszakban, mert egyébként nem volt ilyen álomszuszék.

-         Most egy kicsit átnézünk trónterembe – fogta meg a kezem Nathan. Majd egy szempillantás alatt ott találtam magunkat.

-         Mester, Edward Cullen kíván beszélni a hármakkal – hajolt meg Félix. – Beengedhetem?

-         Oh, persze, persze – lelkesedett Aro.

-         Nagyszerű, legalább nem kell keresgélni sem, hanem most azonnal megölhetjük az engedetlenségéért – mosolyodott el Caius.

-         Bátyám, adjunk neki egy-két percet, hátha meg tudja magyarázni ezt az egészet – intette le Aro.

-         Nem kell ez a ficsúr a gyűjteményedbe, Aro. A te képességed fejlettebb, mint az övé, az pedig, hogy érintés kell a használatához részletkérdés.

-         Nem a képességén a hangsúly, hanem a feleségén, és amit ő adhat nekünk – vetett ellent Aro. – Bár, ha őt is megkapom, az már csak hab lesz a tortán.

-         A volt felesége, aki inkább idejött meghalni, minthogy vele legyen – vágott közbe Caius.

-         A lány még szereti őt – szólalt meg hirtelen Marcus. – A kapocs éppoly erős, mint amilyen volt, csupán a harag homályosította el a nő szívében az érzést. Ráadásul a Cullen fiú sem lehet közömbös a lány irányt, hogyha képes volt idejönni hozzánk csakis az ember miatt.

-         Még nem is biztos, hogy amiatt jött – szusszantott Caius dühösen.

-         Elég furcsa egybeesés, hogy Félix megjelenik Bellával, másnap pedig idekerült Edward is – mondta Aro komolyan. – Viszont most már elég, mindjárt ideér – csitította Aro a testvéreit. Néhány pillanattal később pedig valóban betoppant Edward a terembe.

-         Üdvözlünk ismét Volterrában – mosolygott rá Aro nyájasan. – Minek köszönhetjük a látogatásodat? – kérdezte tettetett kíváncsisággal.

-         Ne haragudj meg, Aro, de szerintem pontosan tudod, hogy miért jöttem el hozzátok – válaszolta Edward feszülten.

-         Igen, azért jöttél, hogy a kis feleségeddel halhass meg, nagyon romantikus gesztus – állapította meg Caius.

-         Bella már nem a feleségem, sajnos, de ajánlanék egy kölcsönösen előnyös üzletet, ha meghallgattok – fordult ismét Aro felé.

-         Nos, kíváncsian hallgatunk – húzta fel Aro a szemöldökét. – Előtte azonban, szabad? – nyújtotta a kezét Edward felé. Aki szó nélkül beletette a tenyerét Aróéba. Aki néhány percnyi izgatott kémlelés után elengedte bátyámat, és széles mosolyra húzta a száját.

-         Nos, roppant csábító az ajánlatod – mondta elégedetten.

-         Mi is megtudhatnánk, hogy mi az a csábító ajánlat? – kérdezte Marcus érdeklődően.

-         Edward barátunk felajánlotta a szolgálatait Volterrának, és nekem, a lány életéért cserébe. Önként itt marad, a lánnyal együtt, ha sértetlenséget ígérünk Bellának.

-         Nem akarom elkeseríteni a vendéget, de nincs abban a helyzetben, hogy ajánlatokat tegyen. Örülhet, ha gyorsan végzünk velük, és nem lassan, kínok között – dörrent fel Caius. – Megszegték a megállapodást, és ennek ára van.

-         Valóban megszegték a megállapodást, de ha Bella itt van a kastély falai között, és Edward is a mi szolgálatunkban áll, akkor a titok biztonságban marad örökké. Mi pedig nyerünk egy új testőrt az alkun, illetve talán kettőt, majd meglátjuk.

-         Tehát, megegyezhetünk? – kérdezte Edward kissé idegesen. – Annyit kérnék még, hogy Bellával hadd legyen közös a szobánk.

-         Hogy megszöktethesd? – kérdezte Caius gúnyosan.

-         Nem, hogy én magam vigyázhassak rá – vágta rá bátyám határozottan.

-         Legyen hát, kaptok egy közös, nagy lakosztályt, ahol kényelmesen élhettek – nyújtott Aro kezet az egyességre.

-         Köszönjük – rázta meg Edward Aro kezét.

-         Részemről a szerencse – válaszolta Aro elégedetten mosolyogva. – Félix, kísérd Edwardot a melletted lévő üres lakosztályba, majd add át neki Bellát is.

-         Mester… én…

-         Nem Félix, sajnálom, de nem tarthatod meg a lányt az események fényében – rázta meg a fejét Aro. – Majd kárpótollak miatta, ígérem.

-         Ahogy óhajtod, Mester – morgolódott egy kicsit Félix, de tette a dolgát, ahogy parancsolták neki. – Gyere utánam, Cullen – morgott Edwardra.

-         Ő már Volturi Félix.

-         Akkor gyere utánam, Edward – mondta dühösen. Edward pedig követte, ahogy azt Félix kérte tőle.

-         Utánuk mehetünk? – indultam el a bátyám után.

-         Igen, mehetünk – bólintott rá Nathan. Én pedig azonnal utánuk indultam.

-         Alaposan tönkretetted ezt a lányt, Edward – morgott rá Félix.

-         Nekem mondod – sóhajtott fel testvérem szomorúan. – Teljesen tönkretettem egy életvidám, boldog lányt, egy szerető feleséget, és egy leendő anyát.

-         Nocsak, ezek szerint tisztában vagy vele, hogy mit tettél – lepődött meg Félix.

-         Már akkor tisztában voltam vele, miután Carlisle megműtötte Bellát – sóhajtott fel Edward. – Hallgatnom kellett volna rá, még akkor is, hogyha nagyon féltettem. Nem volt jogom dönteni nélküle, hiszen az ő teste volt az, amit mondhatni meggyaláztunk ezzel.

-         Helyes válasz, így már nyugodtan hozom át hozzád Bellát – nyitotta ki a lakosztály ajtaját Félix. – Néhány perc és itt is leszünk – mondta, majd becsukta az ajtót Edwardra. Bátyám pedig leroskadt az ágyra, és kezébe temette az arcát.

-         Mindezt elkerülhettem volna, hogyha meghallgatom őt – motyogta maga elé. – Akkor Bella is szabadon élhetne mellettem, és boldogok lennénk.

-         Mi az a meglepetés, Félix? Még több könyv? – kérdezte Bella izgatottan. Majd belépett az ajtón kísérőjével együtt. Viszont, ahogy meglátta Edwardot megmerevedett, és azonnal ki is akart fordulni a szobából, de Félix elkapta. – Eressz el, nem akarok itt lenni – próbált meg szabadulni Bella. – Meg fogja ölni a kisbabámat, ne hagyj vele kettesben – könyörgött remegve.

-         Megígérte nekem, hogy egy ujjal sem fog hozzád érni – ölelte magához Bellát Félix. – Nagyon megbánt mindent, és szeretne még egy esélyt.

-         Ezt mondhatja azért is, hogy kettesben hagyj vele, és utána azt tesz velem, amit akar – kezdett el zokogni Bella. – Vissza szeretnék menni a másik szobába.

-         Bella, én… - próbálkozott Edward.

-         Maradj ott, ahol vagy – kapott fel Bella egy kisebb szobrot, majd Edward felé hajította.

-         Esetleg itt maradhatna Félix is – kapta el a szobrot Edward. Azután pedig Félixre nézett kérdőn. – Úgy hajlandó vagy velem egy szobában maradni?

-         Talán – nyugodott meg egy kicsit Bella.

-         Oké, akkor én most odaülök a sarokba, és te akkor kényelmesen elhelyezkedhetsz az ágyon – sétált el Edward egészen a falig feltartott kezekkel.

-         Jó nekem itt is – ült le Bella az ajtó mellett lévő székre.

-         Ne butáskodj már, gyere – kapta fel Félix Bellát. Majd leültette az ágyra, és ő is mellé ült.

-         Mit keresel itt? – kérdezte Bella Edwardot, amikor kicsit kényelmesebben elhelyezkedett. Majd egy párnát szorított magához, amin a fejét pihentette.

-         Beálltam a testőrök közé – válaszolta Edward magától értetődően.

-         Na és mi lesz a családoddal? – kérdezte Bella döbbenten.

-         Megértik a döntésemet, és hamarosan eljönnek meglátogatni is – mondta Edward látszólag közömbösen.

-         Miattam kár volt feladnod a szabadságod – sóhajtott fel Bella.

-         Érted bármit boldogan feladnék – csúszott egy kicsit közelebb Edward.

-         Valaha én is ezt hittem – biccentett Bella.

-         Nézd, tudom, hogy az én hibám, hogy elváltál tőlem, és tökéletesen jogosak az indulataid is, de azt hidd el nekem kérlek, hogy már nagyon megbántam. Ha csak egy pici esélyt adnál nekem, hogy visszaszerezzem a bizalmadat, akkor ígérem, hogy soha többé nem fordul elő…

-         Khm… azt hiszem, hogy én most – állt fel Félix. – Ez a beszélgetés már túl mélyen érinti a rajtam kívül jelenlévőket, úgyhogy inkább magatokra hagynálak, ha lehet – fordult kérdőn Bella felé. – Itt leszek a szomszéd szobában, csak felemeled a hangod és már itt is vagyok érted.

-         Rendben, azt hiszem – bólintott rá Bella nagy nehezen.

-         Helyes, akkor sziasztok – viharzott ki Félix a szobából.

Úgy tűnik, hogy nem igazán kedveli a drámát, bár ezt tökéletesen megértem. Tényleg semmi köze az egészhez. A helyében én is kimaradnék ebből a beszélgetésből.

-         Melléd ülhetek? – próbálkozott Edward.

-         Ez a te szobád – rántotta meg a vállát Bella. Edward pedig egy szempillantás alatt mellette termett. – Miért jöttél ide? Felesleges volt. Nagyon jól megvagyok egyedül, te viszont nagyon hiányzol majd a többieknek.

-         A többieknek te is nagyon hiányzol, de így legalább te sem vagy itt egyedül.

-         Nem vagyok egyedül, Félix egész kedves. Nem kell, hogy rab légy ebben a kastélyban.

-         Ha veled lehetek, akkor egy tömlöc is megteszi a hátralévő életemben – csúszott Edward egy kicsit közelebb.

-         Nem kell, hogy ilyeneket mondj nekem – dőlt el Bella az ágyon. – Már tettél ígéreteket, amikor visszajöttetek.

-         Ismerős a helyzet. Akkor te jöttél ide értem. Most pedig én jövök ide érted. Mondja még valaki, hogy a sors nem ismétli önmagát – mosolyodott el Edward keserűen. – Ráadásul mind a kétszer miattam kerültünk ide – fűzte még hozzá.

-         Én most önszántamból jöttem – vetette ellen Bella.

-         Pont úgy, ahogy én – állapította meg Edward.

-         Ne próbálj engem meggyőzni arról Edward, hogy te Volturi akarsz lenni. Miattam vagy itt, de erre semmi szükség. Van családod, és találhatsz magadnak egy vámpírlányt is, akivel nem lesz több bajod. Könnyebb lesz neked egy fajtád bélivel, mint velem, igazad volt – motyogta Bella.

-         Ezt te sem hiszed el. Még mindig rossz színésznő vagy kedves – simított végig óvatosan Bella arcán, aki erre megborzongott, és behunyta a szemét. – A reakciód mit sem változott azóta, hogy utoljára érinthettelek így. Jólesően megborzongsz, a combjaid picit összébb szorított, az ajkad pedig halványan beharapod. Ugyanaz a reakció, ami elárulja, hogy nem vagy közömbös, legfeljebb szeretnél az lenni.

-         Ez csak egy kémiai reakció. Tudod, ahogy te mondtad a hormonjaim játéka – magyarázkodott Bella.

-         Megint nem mondasz igazat, de türelmesen várok – sóhajtott fel Edward keserűen. – Igazad van, én sem bíznék magamban – tette még hozzá. – Azért egyvalamit kérhetek?

-         Mi lenne az? – kérdezte Bella kíváncsian.

-         Itt alszol nálam? Kérlek, sokkal nyugodtabb lennék, hogyha vigyázhatnék rád. Már így is majd megőrültem, hogy nem értem ide már tegnap éjjel. Hadd vigyázzak rád, amíg alszol.

-         Megígéred, hogy nem bántasz egy ujjal sem? – kérdezte Bella bizonytalanul.

-         Ígérem, hogy nem foglak. Soha többé nem bántalak téged, és legfőképpen soha többé nem teszek semmit az akaratod ellenére, bármilyen veszélyes is lenne az – esküdött meg Edward.

-         Rendben, akkor itt maradok – bújt be Bella a takaró alá.

-         Olvassak fel neked, amíg el nem alszol? Úgy, mint régen? – kérdezte Edward kedvesen. Majd előhúzta a táskájából Bella kedvenc könyveit. – Utólagos engedelmeddel elhoztam őket a lakásodból – mosolyodott el Edward.

-         Mi? Honnan tudod, hogy én hol? – kerekedtek el Bella szemei.

-         Az igazat megvallva felváltva vigyáztunk rád, nem is olyan messziről. Minden este más volt melletted. Egyébként éjszakára nyitva hagyni az ablakot még Rómában is nagyon veszélyes tud lenni, úgyhogy tanuld meg zárni őket. Két betörőt is fogtunk néhány hét alatt. Félixre viszont egyikünk sem számított. Mivel Félix sem, és te sem döntöttétek el, hogy találkoztok, így Alice nem láthatta előre. Amint Alice szólt, hogy mi történt utánad eredtem, de nem tudtam olyan gyorsan ideérné, mint ahogy ti, mert Félix magángéppel jött, és elintézte, hogy egy ideig ne is követhessünk téged. Az összes magángépet alaposan lefizette, hogy huszonnégy órán belül ne induljanak el Rómából. Futva pedig csak mostanra sikerült ideérnem – magyarázta Edward a helyzetet.

-         Mindig volt velem valaki?

-         Igen, aznap este, amikor Félix rád talált, Alice volt a soros. Amint hajnalodott Alice eljött tőled, és megkeresett engem, hogy utánad jöhessek, de Félix megakadályozta, hogy gyorsan kövessünk. Nyilvánvaló, hogy látta, vagy érezte Alice-t, és azért tett úgy, ahogy.

-         Nos, Félix is csak a dolgát tette – ásított egyet Bella. – Nem kéne ennyit aludnom – hunyta be a szemét.

-         Mióta védsz te Volturi testőröket? – kérdezte Edward kíváncsian. – Egyébként pedig, én örülök, hogy sokat alszol, mert amióta eljöttél otthonról, azóta nem igazán aludtál jól. Sőt, csoda volt, hogyha egy-két óránál többet aludtál.

-         Most aludtam legalább tíz órát, nem voltam fenn kettőt, és már megint alszom, aztán meg majd éjszakai bagoly leszek – mormolta Bella a párnába.

-         Én nem bánom, hogyha az leszel. Aludj csak, ha az jól esik – simított végig óvatosan Bella haján.

-         Hm… ezt mindig is szerettem – sóhajtott fel Bella halkan.

-         Tudom, kincsem, tudom – mosolyodott el halványan Edward. – Kiviszlek innen, ne félj, hamarosan megoldjuk a helyzetet valahogy. Ígérem – puszilta meg lágyan Bella homlokát. – Hogyha pedig még akkor is elküldenél, akkor szó nélkül el fogok menni, de amíg szükséged van rám, addig nem fogok tágítani. Szeretlek.

-         Olvasol nekem? – suttogta Bella. Edward arca egy pillanatra eltorzult, mert Bella most először nem viszonozta a vallomást, de aztán gyorsan úrrá lett a vonásain, és halkan olvasni kezdett. Bella légzése pedig nem sokkal később egyenletessé vált. Amikor elaludt Edward gyengéden betakargatta, majd az ágy másik felére heveredett, és onnan figyelte kedvesét. Egy ujjal sem ért Bellához, csak nézte, ahogy azt meg is ígérte szerelmének…