The Beauty and the Bear - 47. fejezet

47. fejezet

(Rosalie szemszöge)

A koncentrálásomat halk duruzsolás, és gyengéd cirógatás szakította félbe. Nem igazán értettem, hogy mi történik, csak annyit vettem észre, hogy a következő pillanatban már megint Nathan szobájában voltam.

-         Mi történt? – kérdeztem döbbenten.

-         Emmett ébresztget téged – válaszolta Nathan is döbbenten. – Ez lehetséges? – fordult Nadine felé kíváncsian.

-         Ritka, de nem elszigetelt eset, hogy a lelke ennyire érezzen valakit. Legalább látszik, hogy ők ketten tényleg egymásnak vannak teremtve, és ez csodálatos dolog.

-         Én még mindig nem értem – morgolódtam az orrom alatt.

-         Nem lenne szabad hallanod és érezned Emmettet, amikor velünk vagy. Sőt senkit sem lenne szabad hallanod, és érezned. Ilyenkor minden kapcsolatod megszakítjuk a testeddel.

-         Hiszen Emmett már akkor is vissza tudott hívni magához, amikor még nem is akartam veletek ezeket az utakat. Ez nem újdonság – rántottam meg a vállam.

-         Az azért más volt, akkor nem nyugalmi állapotban volt a lelked, hanem hisztérikusban, most viszont teljesen nyugodt vagy, mégis sikerül neki visszahívni magához – magyarázta Nathan.

-         Végül is, ez jó dolog, legalábbis az én szempontomból – állapítottam meg. Hiszen ez élő bizonyítéka annak, hogy mennyire szeret engem, és én is mennyire szeretem őt. Az én olvasatomban ez különleges kapocs.

-         Igen, ez határozottan jó dolog, csak egy kicsit szokatlan is. Nem általános helyzet az, amikor a lélek ennyire képes ellenállni egy magasabb erőnek.

-         Hát, szokjatok hozzá a gondolathoz – vigyorodtam el.

-         Majd folytatjuk ezt a beszélgetést, de most vigyük vissza Rose-t, mert Emmett már kezd ideges lenni, amiért nem ébred fel – szólt közbe Nadine.

-         Persze, vidd csak nyugodtan – bólintott rá Nathan.

Majd gyorsan megérintett, úgy, hogy szinte észre sem vettem. Az emlékek pedig azonnal kiröppentek a fejemből. A következő pillanatban pedig már ébredeztem is. Lustán nyitottam ki a szemeimet, de azonnal kedvesem mosolygó arcával találtam szembe magam, ami engem is vidámságra késztetett.

-         Szia, álomszuszék – nyomott gyors csókot a számra. – Már azt hittük, hogy ma nem is akarsz felébredni – állapította meg.

-         Mennyi az idő? – néztem ki csodálkozva. Már sötét volt odakint minden.

-         Este nyolc óra múlt – vágta rá szerelmem. – Jó nagyot aludtál délután – fűzte még hozzá.

-         Oh, szegény Sally, biztos nagyon unatkozott, amíg én itt durmoltam – szusszantottam fel, kissé morcosan. Hát ez szép, én vagyok vendégségben, erre van képem szó szerint átaludni az egész napot a barátnőmnél. Amíg ő fáradhatatlanul készíti elő az esküvőmet szerelmemmel.

-         Sally egyáltalán nem neheztel rád. Sőt, megdorgált, hogy ne keltselek fel, de én nem bírtam már kivárni, hogy magadhoz térj. Unalmas az életem itthon nélküled – panaszolta Emmett. – Asszonyi kötelességeidet mégiscsak be kéne tartanod – simított végig kihívóan a combomon.

-         Na, de Emmett, ez most nem a legalkalmasabb hely – kaptam el a kezét.

-         Miért nem? Mintha már máskor is csináltunk volna ilyesmit, most pedig már az a veszély sem fenyeget, hogy idő előtt teherbe esel – kuncogott fel szerelmem.

-         Drágám, mégiscsak Sallyék házában vagyunk – tiltakoztam hevesen.

-         Mióta lettél ilyen kis szégyenlős? – húzta fel Emmett a szemöldökét.

-         Nem vagyok szégyenlős, de Alex is ébren lehet még – magyaráztam. – Egy gyereknek nem kell még ilyesmit hallani. Szegénykém azt se tudná, hogy mit csinálunk.

-         Alex mindjárt alszik, Sallyék pedig sátorozni mennek utána egy éjszakára. Felajánlottam, hogy majd mi itt maradunk Alex mellett. Úgyhogy itt kellene töltenünk az éjszakát.

-         Semmi akadálya – bólintottam rá. – Viszont hálóing nincs nálam – mondtam kissé zavarban.

-         Mit szólnál hozzá, ha felajánlanám az ingemet? – kérdezte lelkesen. – Szerintem nagyon jól állna neked az a ruhadarab – nyalta meg a száját.

-         Te kéjenc – kacagtam fel boldogan.

-         Nekem szabad rólad fantáziálni – kezdte el kigombolni a ruhámat. – Bár, ha jobban belegondolok, akkor az lenne a legjobb, hogyha az inget se erőltetnénk. Majd én betakarlak – kezdte le harapdálni a nyakamat.

-         Emmett, úgy rémlik, hogy Alex még nem alszik, és Sallyék is itt vannak még valahol – mondtam komolyan. - Legalább azt várjuk meg, amíg a házigazdák távoznak a tett színhelyéről.

-         Na jó, azt még hajlandó vagyok megvárni, de utána jaj lesz neked – nézett rám vágyakozva. – Most egyébként is feltöltődtél energiával a délutáni alvástól, úgyhogy most le kell fárasztani téged.

-         Valóban, ez egy nagyon fontos szempont – bólogattam komolyan.

Na nem mintha bármiféle kifogásom lett volna a lefárasztás ellen. Sőt, kifejezetten tetszett a lefárasztásnak már csak a gondolata is. Hát még, hogyha tényleg rosszalkodunk egy kicsit, vagy inkább sokat. A hormonjaim eléggé elkezdtek tombolni. Ha a szó szoros értelmében vesszük, akkor a testem szinte lángol, minden viccet félretéve. Ráadásul mindezt a nap huszonnégy órájában műveli. Egészen elképesztő, hogy egy terhesség, mennyire megváltoztatja az ember értékrendjét. Sőt, mi több, egyszerűen minden olyan mást lett, amióta a pici itt van a pocakomban. Akármennyire is kívánós vagyok, azért odafigyelek, hogy egyek elég vitaminos ételt is. Rengeteg zöldséget és gyümölcsöt, megszerettem a húsokat, amiket eddig nem is voltam hajlandó megenni. Nem csak a tökéletes alakom a fontos, hanem sokkal inkább érdekel, hogy milyen tápanyagot jutattok le a kicsikémnek. Sok szempontból megváltoztatott engem a terhesség, de azt hiszem, hogy kijelenthetem, hogy jó irányba ment végbe ez a változás. Egészen más lett minden, megváltozott az eddigi világnézetem, mert most már nem lehetek én és Emmett a középpont, hanem ez a kis csöppség lett a világ közepe. Ő mindennél fontosabb.

-         Helyes, én is úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos szempont – kacsintott rám Emmett. – Végül is, úgy lenne helyes, ha az éjszakát is átaludnád – fűzte még hozzá.

-         Valóban, így kéne tennem – vágtam elgondolkozó arcot. – Bár ez csakis tőled függ, ha alaposan lefárasztasz, akkor biztosan fogok aludni is, ha nem, akkor bizony kukorékolni fogok, és akkor neked sem lesz nyugtod tőlem – vigyorodtam el.

-         Akkor gyorsan dugjuk ágyba Alexet és rakjuk ki Sallyt Lionellel együtt a házból. Egyre sürgetőbbnek érzem a távozásukat.

-         Azért nem gondolod, hogy kidobni a házigazdákat már egy kicsit túlzás? – simítottam végig a mellkasán. Ha már játszunk, akkor játszunk komolyan.

-         Nem hiszem, hogy túlzás lenne, amikor a leendő asszonykám ilyen csábító, és még pimasz is – nézett rám csillogó szemekkel. A romantikus pillanatot kopogás szakította félbe. Majd Sally dugta be a fejét az ajtón, és mosolyogva nézett ránk.

-         Alex elaludt, általában végig is alussza az éjszakát, de azért ha egyszer benéznétek rá, azt megköszönném. Most indulunk Lionellel, és akkor csak reggel jövünk. Addig is érezzétek otthon magatokat. Jó mulatást – kacsintott ránk Sally. A következő pillanatban pedig az ajtó már be is csukódott mögötte, ismét kettesben hagyva bennünket.

-         Kettesben maradtunk – vigyorgott rám Emmett kajánul. – Ez pedig azt jelenti… – kezdte el leszedni rólam a ruhámat.

-         Milyen türelmetlen vagy ma éjjel – kuncogtam, amikor már az alsóneműmet rángatta le rólam.

-         Ki kell használni a lehetőséget, hogy kettesben vagyunk. Most vagyunk fiatalok, és pontosan tudom, hogy ha megérkezik a lurkó, akkor a legkisebb gondunk is nagyobb lesz annál, minthogy egymással foglalkozzunk ilyen szinten. Örülünk, hogyha aludni tudunk majd, nemhogy szeretkezni. Ráadásul eddig aludtál, úgyhogy sürgősen el kell kezdenem a kifárasztásodat, különben még a végén itt fogsz kukorékolni nekem, ahogy te fogalmaztál – mondta komolyan.

-         Hm… egészen jó érvelés – állapítottam meg teljes komolysággal. Bár a kis lurkó, ahogy ő fogalmazott garantáltan csak boldog perceket fog okozni nekünk, de tény, hogy kevesebb időnk lesz egymásra így. Azért nem hiszem, hogy ne tudnánk majd megoldani a szeretkezést. Mert egészen biztos, hogy úgysem fogjuk kibírni egymás nélkül.

-         Még szép, hogy jó érvelés, de most már lefoglalom a szádat, mert túl sokat beszélsz – nevetett fel, majd szenvedélyesen megcsókolt. Én pedig boldogan viszonoztam a hevességét.

Emmett ruhái is néhány perc alatt követték az enyémeket, mert egyáltalán nem akartam én sem várakozni tovább, hogy testünk végre egyesülhessen, sőt már ez a pár perc is sokkal több volt, mint amennyit képes lettem voltam ép ésszel kivárni. A lábaimat azonnal szerelmem dereka köré kulcsoltam, és magamhoz húztam, jelezve, hogy ne várasson tovább. Nem is kellett nagyon unszolni őt, mert azonnal reagált minden egyes apró mozdulatomra, és hevesen birtokba vette felkínálkozó testemet. Az őrült szenvedély, mint mindig, most is magával ragadott bennünket, és nem sokkal később azon kaptam magam, hogy a kielégülés hangos sikolyt csal az ajkaimra, éppen akkor, amikor Emmett is elérte a gyönyör mámorát. Azt vártam, hogy majd rám hanyatlik, mint ilyenkor mindig, de ehelyett azonnal mellém gördült, és a mellkasára húzott. Kérdőn néztem fel rá, és a választ azonnal meg is kaptam.

-         Nem akarom összelapítani a pöttömöt – nyomott puszit a homlokomra.

-         Jogos – mosolyodtam el. Csak olyan furcsa volt ez a hirtelen elválás, nem voltam hozzászokva, hogy nem rajtam piheni ki magát egy kicsit. – Akkor ki kell találnunk, hogy hogyan lenne jó hirtelen elválás nélkül – mondtam komolyan. Szerettem az effajta összebújásokat. Jobban, mint bármi mást ezen a világon.

-         Szerintem, ha például te lennél felül – vágott szerelmem pajzán arcot. – Azt nem csak én élvezném, hanem a babát sem tudnám kilapítani.

-         Nem is rossz ötlet – helyezkedtem a csípője fölé. Majd szinte azonnal újra egybeforrasztottam a testünket.

-         Na most ki a türelmetlen? – húzta fel a szemöldökét.

-         Ha nem tetszik a hevességem, akkor akár le is szállhatok rólad – incselkedtem vele.

-         Na, arról szó sem lehet – simította kezeit a derekamra.

Majd lassú mozgásba kezdett. Én pedig készséggel felvettem a ritmusát. Most nem voltunk hevesek, vagy türelmetlenek. Lassan és lágyan szeretkeztünk, szinte alig mozogva. Emmett kezei lassan felfedezőútra indultak a testemen, végül pedig megállapodtak a kebleimen, gyengéden masszírozva azokat, engem még jobban felhevítve a mozdulatokkal. Hosszan és elnyújtottam szeretkeztünk, egészen addig, míg át nem léptük a gyönyör kapuját. Fáradtan dőltem kedvesem mellkasára, és mosolyogva pihegtem, míg ő a hátamat simogatta. Nem tudom, hogy meddig feküdtünk így, de nem is érdekelt. A lényeg az volt, hogy boldogok vagyunk. Más nem számított. Már kis híján el is aludtam a kellemes zsibbadtságtól, amikor az eget hatalmas mennydörgés szelte ketté. A szemeim azonnal kipattantak. Emmett pedig gyengéden legördített magáról, és felkapta magára az alsóját, majd felém nyújtotta a hálóingemet. Fogalmam sem volt, hogy a vihar miatt miért is kéne hirtelen felöltöznöm, de engedelmesen belebújtam a ruhadarabba. Majd újfent Emmetthez bújtam, amikor visszafeküdt mellém az ágyba. Nem sokkal később azonban rájöttem, hogy miért kellett gyorsan felöltöznünk. Alex szaladt be a szobánkba, és azzal a lendülettel, ahogy jött idáig, már fel is ugrott az ágyra, és a hálóingembe csimpaszkodva bújt el a takaró alatt.

-         Alexnek van néhány kellemetlen élménye a viharokkal kapcsolatban – suttogta szerelmem. – Néhány éve, amikor még egészen kicsi volt egy villám éppen az ő szobája mellett csapódott egy fába, és a házuk is kis híján felgyulladt, azóta retteg az ehhez hasonló viharoktól.

-         Szegénykém – néztem le a pánikba esett kis barátomra. Majd finoman végigcirógattam a hátát. Láthatóan egy picit megnyugodott a közelségünktől. Néhány perccel később pedig már nem szorította olyan görcsösen a hálóingemet, azután pedig lassan a takaró alól is kidugta a fejét. – Szia – mondtam neki mosolyogva.

-         Szia – rágcsálta a szája szélét Alex. – Itt aludhatok közöttetek? – kérdezte még kissé remegve.

-         Hát persze, nyugodtan itt aludhatsz – vágtam rá azonnal. Majd bocsánatkérő pillantást vetettem szerelmem felé, aki mosolyogva megcsóválta a fejét.

-         Legalább gyakorlunk egy kicsit – kacsintott rám. – Egyébként is imádom ezt a kis cowboyt.

-         Mesélsz nekem? – nézett rám fel ártatlan, rémült szemekkel. – Anya ilyenkor olvas nekem valamit – szipogta halkan.

-         Na és mit szeretsz ilyenkor hallgatni? – kérdeztem kíváncsian.

-         Nem tudom – gondolkozott el. – Bármit, a lényeg a hangod, az a megnyugtató. A szövegre nem is igazán szoktam figyelni. Mesélj nekem, mondjuk a mókusokról. Azt mondtad, hogy jövő héten megnézzük a mókusokat az erdőben, amikor iskola lesz.

-         Rendben, tehát a mókusok érdekelnek – mondtam neki mosolyogva. – A mókusok ugyanúgy alszanak éjszaka, mint ahogy mi. Elvackolják magukat, hogy biztonságban legyenek – bújtattam el magunkat a takaró alá, és így töltik el az egész éjszakát, hogy semmi ne találjon rájuk, ami bánthatja őket. Nappal viszont nagyon aktív kis lények. Egész nap ugrándoznak, gyűjtögetnek és játszanak. Mozgékony kis szőrmókok.

-         Olyanok, mint én? – csillant fel Alex szeme.

-         A mozgékonyt, vagy a szőrmókot vetted magadra? – kérdezte Emmett nevetve. Mire Alex belebokszolt a vállába.

-         Nem vagyok szőrmók – mondta kissé morcosan. – Viszont mozgékony az igen. A múltkor is megnyertem a futóversenyt, kérdezd csak meg Rose-t – mondta büszkén.

-         Igen, valóban ő lett a győztes, igazi kis bajnok – bólogattam hevesen. – A szőrmókot inkább rád mondanám – fűztem még hozzá pimaszul. Mire Alex gyöngyözően felkacagott.

-         Még, hogy én? – kérdezte tettetett felháborodással. – Majd adok én nektek szőrmókot – állt fel kedvesem az ágyról. Majd ördögi vigyor közepett kerülte meg azt, hogy mellém érjen.

-         Ajaj, most bajban vagyunk – mondtam megjátszott ijedséggel. – Gyere Alex, meneküljünk – csúsztam le gyorsan az ágy másik végén. Alex pedig nevetve követett engem.

-         Nincs hova elbújnotok – kezdett el minket követni Emmett.

-         Majd meglátjuk – kacagtam fel. Majd Alexet kézen fogva futni kezdtünk Emmett elől.

-         Gyere, Rose. Bújjunk el anyáék szobájában. Ott hatalmas a szekrény – húzott maga után Alex. Berohantunk a szobába, azután pedig kinyitottuk az ajtót, és már el is rejtőztünk az üldözőnk elől. – Css... nehogy megtaláljon – tette a szája elé az egyik ujját Alex.

-         Igen, csendben kell maradnunk – suttogtam neki vissza.

Majd mindketten kikukucskáltunk a szekrény egyik apró résén. Emmett már bent volt a szobában, és én pontosan tudtam, hogy tisztában van vele, hogy hol vagyunk, de azért Alex kedvéért beszállt a játékba, és tanácstalanul keresett minket, mintha a miénk lenne a világ legeldugottabb rejtekhelye.

-         Na vajon hova lettek? – kérdezte meg Emmett magától hangosan. – Talán elbújtak az ágy alatt – hasalt a földre hirtelen. – Hm… mégsem. Akkor talán itt lesznek a szekrény mögé bújva – kukucskált be a gardrób mögé. – Ez sem volt jó tipp – sóhajtott fel Emmett. – Akkor, lehet, hogy a fürdőben bújtak el – indult el a nagy mackó a fürdő felé.

-         Gyere, most el tudunk szaladni előle – motyogta Alex, amikor Emmett eltűnt a fürdőszobában. Mi pedig már messze jártunk, amikor kinyitotta a szekrényt, ami a rejtekhelyünk volt. – Itt sose fog megtalálni – kuncogott Alex, amikor visszaértünk abba a szobába, ahonnan elindultunk. – Itt fog keresni utoljára, mert szerintem biztos benne, hogy nem itt akarunk elrejtőzni.

-         Oké, szabad gazda – kiáltott fel néhány perc után szerelmem.

-         Ne mondd meg neki, hogy hol vagyunk, hadd keressen csak tovább – lelkesedett Alex.

-         Még szép, hogy nem tudja, hiszen nagyon ügyesen elrejtőztünk előle - mondtam neki lelkesen. Teljesen megfeledkezett róla a játék hevében, hogy a vihar még mindig odakint tombol.

-         Na megálljatok csak, most megkapjátok a magatokét – rontott be az ajtón Emmett hirtelen. Mi pedig nevetve kezdtünk el menekülni kedvesem elől, de csak sikerült elkapnia bennünket. – Na most lesz nektek, jaj – mondta gonoszan vigyorogva, majd teljes erőbedobással csiklandozni kezdett minket. Miután elzárta előlünk az összes menekülési útvonalat. Mi pedig hangosan nevetve próbáltunk meg elmenekülni a karjaiból, nem sok sikerrel. – Na ki a szőrmók? – kérdezte néhány perc kínzás után.

-         Sen…ki – lihegtem, amikor végre abbahagyta a csikizést.

-         Te vagy a szőrmók – ugrott fel az ágyból Alex, majd újra futni kezdett. Emmett pedig azonnal utána rohant. Nekem már nem volt erőm felkelni, úgyhogy az ágyon fekve hallgattam az egyre sűrűbben felém érkező kacajokat. Néhány perccel később pedig megjelent Emmett, akinek a vállán ott feküdt Alex, és boldogan nevetett.

-         Na, ideje aludni, fiúk – csóváltam meg a fejem boldogan. Olyan jól nézett ki Emmett egy gyermekkel a karjaiban. Már alig várom, hogy a sajátunkat is a karjaiban tarthassa.

-         Én is elfáradtam – gubózott be mellém Alex. Majd Emmett is mellénk feküdt, és mindkettőnket átölelt, azután pedig gyengéd csókot nyomott a számra, Alexnek pedig puszit a feje búbjára. Tökéletes életünk lesz itt együtt. Ebben egészen biztos vagyok.

-         Szeretlek – suttogta halkan. Azután pedig behunyta a szemeit.

-         Én is szeretlek – válaszoltam csendesen, majd behunytam a szemeit én is. Csodálatos este volt ez együtt, minden tekintetben…