The Beauty and the Bear - 48. fejezet

48. fejezet

 SZIASZTOK! MA MÉG MARADUNK ROSE ÉS EMMETT KETTŐSÉNÉL, DE KÖVETKEZŐ FEJIBEN VISSZAEVEZÜNK KICSIT A KÖVETKEZMÉNYEK MEZEJÉRE IS :D ADDIG IS JÓ SZÓRAKOZÁST A FEJIHEZ. PUSZI, DRUSILLA

(Rosalie szemszöge)

Annyira jól aludtam, hogy nem is tudnám megmondani, hogy mikor volt utoljára ilyen nyugodt éjszakám. Nem igazán értettem, hogy miért nem vitt el megint Nathan és Nadine, de egyáltalán nem bántam a dolgot. Így legalább az egész estét és éjszakát Emmett és Alex társaságában tölthettem. Lustán nyitottam ki a szemeimet, de legnagyobb meglepetésemre már senki sem feküdt az ágyon rajtam kívül. A párnán mellettem egy levél volt, és szál virág. Boldogan vettem a kezembe az illatos, tűzvörös virágszálat, majd mélyet szippantottam a csodálatos illatából. Azután pedig felvettem a levelet is, amit Emmett és Alex hagyott nekem.

„Szia baby,

Olyan édesen aludtál, hogy nem szívünk felébreszteni téged. Bár, megfordult a fejünkben, hogy rád zuttyintunk egy dézsa vizet, de nem volt hozzá elég bátorságunk, mert akkor biztos, hogy nagyon sokáig nem kapnánk a mennyei süteményeid egyikéből (Alex palacsintáért kampányol itt mellettem, úgyhogy finom célzásként beleírom ezt a fontos információt). Szóval, lényeg a lényeg, hogy reméljük, hogy jót aludtál, és szép volt az ébredésed is. Alexszel kimentünk pecázni a tóra. Dél körül visszaérünk. Alex azt üzeni, hogy „puszil téged”, én meg egészen mást üzenek, hogy mi vár rád, de ezt inkább a fantáziádra bízom…

Emmett és Alex”

Nevetve ültem fel az ágyon. Ilyen levelet is csak Emmett tud írni, de legalább kettéhajtotta, így senkinek sem jut eszébe, hogy elolvassa ezt a kis üzenetet rajtam kívül. Na, de palacsintát kértek az én hőseim, akik hagytak aludni, és csendben lopakodtak ki az ágyból, úgyhogy itt az ideje, hogy előkészítsem nekik a vágyott finomságot. Azonnal felpattantam az ágyból, de a hirtelen mozdulattól megszédültem, és egy szempillantás alatt elterültem az ágyon.

-         Jaj, kicsi Anne, ne kínozd a mamit – simogattam meg a hasamat. – Most palacsintát kell sütnünk a fiúknak. Úgyhogy nem szabad szédelegnünk – magyaráztam a babámnak, miközben lassan, nagyon lassan felültem. Most nem szédültem el, mint az előbb, úgyhogy bátrabban kezdtem el felkelni, és ezúttal sikerült is. – Rendben, ezek szerint csak nyugodt, lassú mozdulatokat szabad tenni. Ezen ne múljék – mosolyodtam el.

Majd higgadt tempóban kezdtem el sétálni a konyha felé, hogy bekeverjek egy szép, nagy adag palacsintát, és talán egy kis finom szószt is kéne készítenem hozzá, vagy, talán kibonthatnék egy juharszirupot, és apríthatnék gyümölcsöt. Igen, ezt jó lesz. Gyümölcs, juharszirup, és palacsinta. Lusta voltam hozzá, hogy felöltöztek, ezért csak belebújtam Emmett egyik hatalmas pulóverébe, ami leért majdnem a térdemig, majd elővettem minden hozzávalót a palacsintához. Hatalmas adag reggelit kevertem be, mert nem tudtam, hogy végül is hányan fogunk reggelizni. Hiszen lehet, hogy hazaér közben Sally és Lionel is. Boldogan dudorászva kevertem be a tésztát, majd felmelegítettem a serpenyőt, hogy ki tudjam majd sütni őket, miközben gyümölcsöt fogok darabolni. Már éppen eljutottam a felterítésig, amikor belépett az ajtón egy édesen turbékoló kis gerlepár. Sally és Lionel egymáshoz simulva, apró csókokat váltva andalogtak a konyha felé, én pedig csak lesütöttem a szemem. Annyira belsőséges volt a pillanat, hogy nem illett volna bámulni őket.

-         Oh, jó reggelt, Rose – vett észre nagy nehezen Lionel. Sally pedig legalább annyira zavarba jött, és elpirult, ahogy én. Még sosem láttam őket ennyire felszabadultnak, és ellazultnak, úgyhogy nyilvánvaló volt, hogy mivel is töltötték az éjszakát.

-         Nektek is jó reggelt – mosolyogtam rájuk boldogan. Szerettem, ha a körülöttem lévő emberek boldogok. Attól nekem is jó kedvem lett. – Üljetek le, éppen most tálalom fel a palacsintát – mutattam fel a tálat lelkesen.

-         Nagyon csini a ruhád – kuncogott fel barátnőm. Mire én döbbenten néztem le magamra, majd rájöttem, hogy Emmett egyik felsője van rajtam, ami tényleg elég viccesen fest.

-         Öhm… nem volt kedvem befűzni a ruhámat – simítottam végig a felsőn.

Bár igazság szerint azért tetszett ennyire, hogy Emmett ruhájában voltam, mert mindenhol az ő illatát éreztem, és ez annyira kellemes és megnyugtató volt a számomra, hogy eszem ágában sem volt levenni ezt a pulcsit még a mai nap folyamán. Hacsak nem tér vissza végre az én macim.

-         Palacsinta – kiáltott fel Alex a konyha felé rohanva. – Rose tényleg csinált nekünk reggelit – ölelte át kis karjaival a lábamat.

Azután pedig felmászott a székre, ami Sally mellett állt. Én pedig az ajkamat harapdálva fordultam az ajtó felé. Ahol Emmett szélesen vigyorogva támaszkodott az ajtófélfának.

-         Az ott az egyik kedvenc felsőm – villantak meg a szemei.

-         Csak nem vissza szeretnéd kérni? – búgtam csábosan.

-         Ami azt illeti – nyelt egy nagyot szerelmem. – Nem is rossz ötlet. Bár rajtad is tetszik, de az ajánlatod még sokkal csábítóbb – indult meg felém.

-         Na, de Emmett – köhintett Sally. – Alex, kérsz még egy kis palacsintát? – kérdezte meg jó hangosan, hogy felfogjuk, hogy gyerek társaságában flörtölgetünk.

-         Anyu, nem vagyok süket – morgott Alex. – Palacsintát viszont még kérek. Minél többet, annál jobb, és lekvárt, barackosat, meg epreset is.

-         Jól van, egyél te kis vasgyúró – kuncogott fel barátnőm. – Ti nem reggeliztek, gerlicék? – fordult felénk pajkos pillantással.

Látszott rajta, hogy egyáltalán nem haragszik ránk, és ennek nagyon örültem. Nem akartam felbosszantani azzal, hogy Alex előtt flörtölök ilyen nyíltan kedvesemmel, de Emmett mellett valahogy minden olyan más. Egyszerűen minden eltűnik körülöttem, hogy belép a szobába. Azt hiszem, hogy még sosem voltam ennyire szerelmes, bár valószínűleg ezt a hormonjaimnak is köszönhetem. Most sokkal többet követel a testem, mint amennyit általában. Főleg, hogyha Emmett közelségéről van szó.

-         Részemről reggeliznék – sétált el mellettem kedvesem. Közben pedig pajkosan végigsimított a fenekemen, és gondosan ügyelt arra is, hogy megérezzem a ruhámról való véleményét az övétől délre. – Utána pedig lepihennék egy kicsit, mert Alexszel nagyon is korán keltünk – nyújtózott egy nagyot, hogy érzékeltesse a fáradságát. Habár sokkal éberebb volt. Pontosan olyan, mint a vadat becserkésző vadász. Már előre örültem a reggeli utáni kis „tornának”. – Te nem jössz, baby? – paskolta meg a térdét. – Sajnos, szék már nem maradt – sóhajtott fel színpadiasan. Majd az utolsó szabad széket az asztal alá taszította.

-         Valóban sajnálatos, hogy szék már nem maradt, de azért itt sem rossz – foglaltam helyet az ölében. Majd egy kicsit fészkelődtem, hogy kényelmesen üljek, de Emmett hirtelen belemarkolt a combomba, azután pedig a fülemhez hajolt, és halkan belesuttogott.

-         Ha sokáig mocorogsz, akkor Alexet idejekorán felvilágosítjuk itt az asztalon, amire a palacsintát és a lekvárokat a padlóra lökve foglak ráfektetni – csúszott a keze egy kicsit feljebb.

-         Emmett – nyögtem fel halkan.

-         Rúgott a kicsi? – kapta fel a fejét Lionel kíváncsian.

-         Nem, miből gondolod? – kerekedtek el a szemeim.

-         Abból az apró nyögésből, majd a hasad aljára kaptad a kezed – magyarázta a kérdését.

-         Oh, nem, nem rúgott. Minden rendben van – tömtem egy falat palacsintát Emmett szájába. Talán egy kicsit túlságosan is célzás jelleggel.

-         Uh, azért a babát majd ne így etesd – kuncogott fel Sally.

-         Meg az uradat se, mert elfenekellek – morogta Emmett halkan. – Viselkedj asszony, különben nagyon nagy bajban leszel – nézett rám szikrázó szemekkel.

-         Oh, bocsánat, én hős lovagom – dugtam egy újabb falatot a szájába. Amin Alex jót nevetett.

-         Eljön még az én időm, szépségem – csípett bele a hátsómba. – Na de most tűnés lányok, itt az ideje, hogy átmenjetek a tanári lakba, és szervezkedjetek az esküvővel kapcsolatosan – mondta Emmett vidáman. Majd összekacsintott Alexszel.

-         Miben sántikáltok? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-         Nem tudom, miről beszélsz – kezdte el a szájába tuszkolni Alex a palacsintát, és szerelmem is a reggelijébe temetkezett.

-         Ne is törődj velük – fogta meg a kezem Sally. – Gyere, inkább öltözz fel, és menjünk. Még fel kell próbálnod a ruhádat, hogy befejezhessem. Azután pedig meg kell beszélnünk a csokrodat, és a frizurádat is. Mindennek tökéletesnek kell lennie, legalábbis én nagyon igyekeztem, hogy az legyen, de ha valami esetleg nem tetszik, akkor még megvétózhatod.

-         Biztosan minden csodálatos, de azért szívesen átbeszélem veled még egyszer az egészet – lelkesedtem.

Nemsokára esküvőm lesz. Már alig várom, hogy kimondhassam a boldogító igent Emmettnek. Annyira csodálatos nap lesz. Életem leggyönyörűbb napja. Már alig várom, hogy bevonuljak a gyönyörű, virágokkal kirakott sorok között, és a kezeinket összekulcsolva örök hűséget fogadjak kedvesemnek. Vajon Emmett szokásához híven elvicceli majd, mint mindent, vagy teljes komolysággal fogja kijelenteni, hogy örökké engem fog szeretni.

-         Helyes, akkor gyere, felveszünk egy kényelmes rucit, azután pedig indulás a tanári lakod felé. Odakészítettem mindent – ragadott karon Sally vigyorogva. – Megint támad egy ötletem, és egy kis csipkével megbolondítottam a ruhádat, szerintem fantasztikus lett, de még nem rögzítettem teljesen, így hogyha nem tetszik, akkor még le tudom venni róla egy pillanat alatt.

-         Hé, Sally, nyugi, még a végén túlpörögsz – nevettem fel, amikor tengernyi ruhát dobált ki az ágyra.

-         Melyiket érzed még kényelmesnek? – fordult felém kíváncsian.

-         Igazság szerint, még nem igazán szűkek, szerencsére. Várhatunk még egy kicsit a ruhatáram teljes lecserélésével. Tényleg, akartam is kérdezni, hogy neked esetleg nem maradtak meg a kismama ruháid? Nem szeretném Emmettet nagy költségekbe verni, és hálás lennék, ha kölcsön tudnál adni egy-két darabot. Ígérem, hogy nagyon fogok rájuk vigyázni, és a terhességem után azonnal visszaadom – kérleltem. Reméltem, hogy tud nekem adni néhány ruhát.

-         Ugyan már, nem kell visszaadnod sem, hiszen nekem már nem lesz rájuk szükségem. Egyébként pedig van egy nagy szekrénnyel, elég soka varrogattam magamnak akkorian. Volt egy kedvencem, akár fel is próbálhatod. Akkortájt varrtam, amikor még ilyen kicsi pocakom volt, mint neked. Kényelmes, mintha semmi nem is lenne rajtad – húzott ki egy csinos mélykék ruhát a szekrényből. – Mell alatt elvágott a fazonja, így a pocid kényelmesen van benne, de a kebleidet szépen kiemeli – magyarázta lelkesen. Tényleg imádott varrni, ehhez kétség nem fér. Gyorsan lekaptam magamról Emmett felsőjét, majd Sally segítségével egy szempillantás alatt belebújtam a ruhába.

-         Ez egyszerűen tökéletes – forogtam körbe egy párszor. – Mintha nem is lenne rajtam semmi.

-         Igen, nekem is ez volt az egyik kedvencem – mosolyodott el barátnőm.

-         Sziasztok – jött be szerelmem. – Hm… ez sem rossz, de a felsőm jobban tetszett rajtad – kezdte el húzkodni a szemöldökét azonnal. – Viszont most nem leselkedni jöttem, vagy kihallgatni a lányos csevelyt, csak szólok, hogy befogtam a lovakat a kocsi elé, úgyhogy, ha gondoljátok, akkor indulhattok is. Én pedig majd este csatlakozom – nyomott gyors csókot a számra. Majd megsimogatta a hasamat is.

-         Rendben, várni foglak, majd főzök valamit – ajánlottam.

-         Nem szükséges, inkább pihenj, ma anya csomagol nekünk enni, emlékszel? Vagy nem említettem? – gondolkozott el.

-         Lehet, hogy mondtad – gondolkoztam el én is. Mintha rémlene a dolog.

-         Oké, szóval a lényeg, hogy inkább pihenj – bólintott rá. – Sally, te meg vigyázz rájuk.

-         Ez csak természetes – legyintett barátnőm.

-         Akkor jó utat, én megyek dolgozni – kaptam még egy gyengéd csókot. Sally pedig egy puszit az arcára, azután pedig Emmett eltűnt. Néhány pillanattal később pedig már hallottam is, ahogy Lucifer vágtázni kezd.

-         Akkor indulhatunk? – nézett rám Sally izgatottan. – Itt az ideje, hogy komolyan belevágjunk az esküvői előkészületekbe.

-         Igen, menjünk, már én is alig várom – indultam el kifelé. Majd óvatosan felszálltam a kocsira, Sally pedig magához vette a gyeplőt, és már indultunk is.

-         Alex nem jön velünk? – lepődtem meg.

-         Nem, az apjával közös napot tartanak. Mi pedig csajos bulit fogunk tartani, az is jó – vigyorodott el Sally. – Hidd el, hogy nagyon fogod élvezni a dolgot.

-         Efelől kétségem sincs – mondtam határozottan.

Mindig is nagyszerűen éreztem magam Sally társaságában, úgyhogy ez a nap csakis jó lehet, főleg, hogyha az esküvőmet szervezzük egész nap. Csendben telt az utunk. Sally dudorászott, én pedig élveztem a szép hangját. Olyan megnyugtató és kellemes hangszíne volt, amitől könnyedén ellazul az ember. Nem telt sok időbe, amíg elértük a célunkat, amin viszont meglepődtem, hogy a ház felől almás-fahéj illat szállt felénk.

-         Nem mondod, hogy egész éjjel itt voltatok Lionellel, nem is sátorozni, és sütöttél nekem mára? – fordultam barátnőm felé döbbenten.

-         Hát, ami azt illeti, nem mondom, mert én tényleg sátorozni voltam az éjszaka túlnyomó részében, ide csak beugrottunk néhány órácskára – válaszolta Sally lelkesen.

-         Akkor gyorsan sütöttél, vagy már előkészítve hoztad ide – módosítottam az elméletem.

-         Szerintem csak menjünk be – tolt be az ajtón hirtelen.

-         Meglepetés – kiáltott fel mindenki odabent. Én pedig kikerekedett szemekkel néztem körbe. Anya és Vera ült az asztalnál és boldogan mosolyogtak rám mindketten.

-         Hát ti? Azt hittem, hogy csak a jövő héten tudtok jönni – szaladtam oda hozzájuk, és alaposan megölelgettem mindkettőjüket.

-         Úgy hiányoztál – szorongatott meg Vera alaposan. – Hagynod kellett volna, hogy a férjem hazakísérjen téged – fűzte még hozzá kissé dorgálón. – Akkor mindez nem történik meg.

-         Én azt hiszem, hogy végül is örülök, hogy mégsem hagytam magam hazakísérni. Így megtudtam, hogy Royce miféle alak, és elvetődtem ide, ahol megtaláltam a nekem való boldogságot és szerelmet. Emmett nem gazdag, vagy fényűző, mint Royce, a volt vőlegényem még, ha akarna sem lenne képes még csak a nyomába sem érni a mostani szerelmemnek. Ezt teljes meggyőződéssel állíthatom – magyaráztam boldogan. Már egyáltalán nem érdekelt Royce és a barátai. Túlléptem rajtuk, hála Emmettnek, és az itteni barátaimnak. Megtettem azt, ami vámpírkoromban évtizedek leforgása alatt sem sikerült.

-         Örülök, hogy így érzed. Nekem iszonyatos bűntudatom volt, amikor eltűntél, és még most is. Hiszen én marasztaltalak olyan sokáig, amikor mindketten tudtuk, hogy veszélyes is lehet a város éjszaka.

-         Ugyan már, hiszen ki gondolta volna – ráztam meg a fejem. – Elég ritkán volt bűncselekmény Rochester területén, és amikor volt, akkor is általában néhány ékszert, vagy pénz vittek el. Ez még nem ad okot állandó testőrségre. Inkább te mesélj, hogy van a pici? Hogy tudtatok ilyen hamar elszabadulni? Ugye maradtok néhány napot?

-         Igazság szerint azt mondtam apádnak, hogy megint a szanatóriumba megyek, azt úgysem fogja leellenőrizni, úgyhogy két hetem van. Vera pedig velem jött, hogy ne unatkozzak.

-         Igen, az én férjem most úgyis nagy munkában van, úgyhogy még örült is, hogy biztonságban leszünk a kis lurkóval. Gyere, nézd meg, hogy mekkora már az én gyönyörűségem.

-         Itt van? – csillantak fel a szemeim.

-         Igen, most éppen alszik, de azért megnézni megnézheted, és majd, ha felébredt, akkor nyugodtan meg is dajkálhatod. Úgy látom, hogy hamarosan úgyis megérkezik a legújabb apróság – nézett a pocakomra.

-         Uramisten, már ekkora lenne? – kaptam a hasam elé a kezeimet. – Mások még nem vették észre.

-         Rose, ez egy kismama ruha, én ne tudnám – kuncogott barátnőm. – Gratulálok hozzá – simogatta meg a hasamat. – Egyébként nem látszik még, csak a tűnt fel, hogy nem szorítod el a hasadat, ahogy mindig is tetted. Lehet, hogy megváltoztál, de ok nélkül nem hinném, hogy elhagynád a fűző viselését. Mindig is imádtad megmutatni a világnak a karcsú derekadat.

-         Oké, tudom, hogy milyen hiú, és felszínes voltam – fintorodtam el.

-         Azt azért nem mondanám, hogy hiú és felszínes voltál valaha is. Akkor sosem barátkoztál volna velem sem. Sőt, még csak észre sem vettél volna. Te jó ember vagy Rose, csak te nem hiszed el magadról – mondta határozottan.

-         Ez így van kincsem, a mi családunkban csak mi ketten vagyunk, akiket nem csak a pénz érdekel – szállt be anya is a beszélgetésbe. Mindketten tudjuk, hogy apád csak azért akarta az esküvőt azzal a gerinctelen férfival, mert akkor minden vagyoni problémánk megoldódott volna egy perc alatt. Én csak azért egyeztem bele, mert látszólag neked is tetszett a vőlegényed.

-         Akkoriban tetszett is, sőt, még megkockáztatom, hogy nagyon is kedveltem az úriember mivoltát, legalábbis akkor még úgy tudtam, hogy igazi úriember. A látszat néha csal – sóhajtottam fel. – Viszont, örülnék, ha válthatnánk témát, mert sokkal jobban szeretek beszélgetni a jelenlegi vőlegényemről. Emmett tökéletes a számomra.

-         Igen, szerintem is elragadó fiatalember – nevetett fel anya. – Temperamentumos, bohókás, és mégsem fél a kemény munkától. Ráadásul roppant üdítő társaság.

-         Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, még a végén féltékeny lennék rád, anya – nevettem fel. Az anyukám még soha egy fiatalemberről sem beszélt így, aki körülöttem legyeskedett.

-         Lehetnél is, Emmett a környék legjobb férfi példánya – lépett be a szobába Sally egy nagy tányér összevágott pitével. – Még én is szemet vetettem rá akkoriban, amikor ide kerültem.

-         Nocsak, nocsak – vigyorodott el barátnőm. – Azt hiszem, hogy alaposan szemügyre kell vennem ezt a fiatalembert. Mindenki ódákat zeng róla.

-         Van is miért – húztam ki magam büszkén.

-         Majd meglátjuk, előbb még megnézem magamnak ezt a te Emmettedet.

-         Csak nyugodtan – bólintottam rá. Tudtam, hogy Verát is el fogja kápráztatni, ahogy mindenkit.

-         Jól van, de most együnk egy kicsit, azután pedig rengeteg dolgunk lesz még. Rengeteg mindent szeretnék elintézni, hogy minden tökéletes legyen majd a lagzidon – mondta Sally határozottan.

-         Egyetértek – bólintott rá anya is.

-         Igen, határozottan így kell lennie – biccentett Vera is.

-         Hűha, még a végén megijedek tőletek. Ilyen elszántságot – mosolyodtam el. Olyan aranyosak voltak, ahogy csakis nekem akartak jót, és ennyire szeretnek engem. Nem is tudtam, hogy mit mondhatnék erre. A meghatódottságtól még hang sem jött ki a torkomon.

-         Szeretlek titeket – borultam a nyakukba.

-         Mi is téged, kincsem – nyomott puszit az arcomra anya. Majd a lányok is.

-         Na, akkor kezdjük el szervezni azt az esküvőt – csapta össze a tenyereit Sally miután elengedtük egymást. – Anyukád készíti a próbafrizurád, én a ruhád, Vera pedig vállalta a csokrot – gyűltek körém mindhárman. Majd leültettek egy székre, én pedig boldogan hagytam magam, hogy előkészítsenek az esküvői főpróbámra…