The Beauty and the Bear - 62-63. fejezet

62-63. fejezet

SZIASZTOK! A JÖVŐ HETI FRISS NYARALÁS MIATT ELMARAD, DE UTÁNA TERMÉSZETESEN HOZOM AZ ÚJ FEJEZETET. ADDIG JÓ SZÓRAKOZÁST A DUPLA FEJEZETHEZ. PUSZI, DRUSILLA

(Rosalie szemszöge)

Edward és Carlisle csendesen vonult vissza a szobába, ahol Bella éppen az utolsó falat rántottát vette a szájába. Amint bátyám meglátta az üres tányért, és kedvese pirospozsgás arcát azonnal elmosolyodott. Ahogy a többiek is mind boldogan nézték az ágyban fekvő lányt.

-         Örülök, hogy jobban vagy – nyomott puszit Edward a homlokára. – Most már minden rendben lesz.

-         Igen, én is úgy gondolom – bólintott rá Bella is. – Talán fel is kelhetnék egy picikét? Csak egy negyed órára.

-         Talán várnunk kellene még azzal egy kicsit – mondta Edward bizonytalanul. Majd Carlisle felé pillantott.

-         Egy kicsit sétálgathatsz, mondjuk a szobában, de nem túl sokat – egyezett bele Carlisle a felkelésbe. – Viszont semmi hirtelen mozdulat, csak lassan. – fűzte még hozzá.

-         Nyugalom, nem fogok szaladgálni – mászott ki Bella az ágyból. Kissé nehézkesen mozgott, de minden jel szerint jól érezte magát. – Jesszus, nem látom a lábamat – próbált meg Bella egy kicsit előrébb dőlni. – Te jó ég, ruhába már nem is férek bele, csak sátorba – görbült le a szája.

-         Ugyan már, gyönyörű vagy, kicsim – nyomott csókot Edward a szájára.

-         Egy gyönyörű egypúpú tevemama – húzta el a száját. – Na sebaj, neki kell a hely odabent, majd utána visszafogyok – rántotta meg a vállát. – Viszont így nehézkes lesz bekötni a cipőmet – állapította meg kissé szomorúan. – Hogy fogok sétálgatni, ha nem tudom bekötni a saját cipőmet?

-         Mondjuk úgy, hogy a legjobb barátnőd mindig a nyomodban jár majd, és segít bekötni, vagy vesz neked a ruhádhoz illő belebújós papucsokat – viharzott ki a szobából. Majd egy szempillantás alatt visszatért egy óriási táskával.

-         Nem mondod komolyan, hogy ez az egész táska csakis papucsokkal van tele? – kérdezte kikerekedett szemekkel.

-         Nem, mert vannak közte kismamaruhák is – vigyorodott el Alice. – Például ez itt, egyszerűen csodálatos – húzott ki egy rózsaszín nyári ruhát a táskából. – Valamiben el kell mennünk levegőzni, és ez csodásan állna rajtad. Felül szűk, és hagyja, hogy az előnyeid szembetűnőek legyenek. Alul pedig kényelmesen belefér a pocakod. Csak próbáld fel a kedvemért.

-         Na jó – sóhajtott Bella megadóan. – Úgysem hagysz békén, amíg bele nem bújok ebbe.

-         Úgy, ahogy mondod – bólintott Alice. – Gyere, a fürdőben segítek átöltözni – húzta maga után.

-         Az remek lenne, köszönöm – csoszogott nehézkesen a fürdő irányába. – Nem is tudom, Alice, ez a ruha egyáltalán nem az én stílusom – mondta Bella néhány perc múlva, amikor kiléptek a fürdőből.

-         Szerintem nagyon is illik hozzád – nyelt egy nagyot Edward. – Egyszerűen ellenállhatatlanul festesz – mondta komolyan.

-         Igazán? – harapott az ajkában Bella. – Nem csak udvarias vagy? – pirult el zavarában.

-         Egyáltalán nem, te tökéletesen festesz – ölelte magához gyengéden. – Elvihetlek fagyizni? – suttogta a fülébe. – Vagy bármi mást, amit csak szeretnél – fűzte még hozzá. – Egy fagyizás még belefér a negyed órába – kacsintott rá.

-         Hm… azt hiszem, hogy egy szelet tejszínhabos csokitortával most le tudnál venni a lábamról – sóhajtott fel Bella. – Rengeteg csokoládét szeretnék.

-         Ezen ne múljék, annyi csokoládét fogsz kapni, amennyit csak akarsz – kuncogott fel Edward. – Vagyis, annyit kaptok, amennyit csak szeretnétek – simított végig Bella pocakján.

-         Szavadon foglak – emelte fel az ujját Bella, és mellkason bökte Edwardot.

-         A szavamat adom, hogy nem szólok bele az egészséges étrend monológommal a csokoládéfogyasztásodba – emelte Edward esküre a kezét.

-         Remek – lelkesedett fel Bella. – Akkor mire várunk még? Irány a fagyi és a tiramisu hazája.

-         Jól van, már megyünk is – nevetett Edward. Majd kedvese derekát átkarolva indultak el a szoba ajtaja felé. Én pedig lelkesen követtem őket. Nem sokkal később már a trónterem mellett sétáltak, és bekopogtattak rajta.

-         Szabad – adta meg az engedélyt Aro a belépésre.

-         Uram, Bella és Edward járulna eléd, ha megengeded – fordult Félix Aro felé.

-         Mi járatban erre, gyermekeim? – kérdezte Aro nyájasan. – Tehetek értetek valamit?

-         Szeretnénk Bellával kimenni egy kicsit a városba. Csupán egy negyed, vagy fél órára. A menyasszonyom kívánós – magyarázta Edward.

-         Oh, persze, menjetek csak. Nem akarjuk, hogy a kismamánk hiányt szenvedjen bármiben is – egyezett bele Aro. Talán a körülményekhez képest túl hamar. Nem tetszett ez nekem.

-         Köszönjük – biccentett Edward. Azután pedig Bella derekát átölelve indultak el a kis kiruccanásukra.

-         Milyen könnyen elengedtek minket – suttogta Bella halkan.

-         Igen, nekem sem tetszik a dolog – biccentett Edward is.

-         Nem hallottál valamit a gondolatai között? – kérdezte Bella  kíváncsian.

-         Mostanában csak a gyermekünkről szőtt reményeit hallom a gondolatai között, elég idegesítő – sóhajtott Edward. – Reménykedik benne, hogy ötvözni fogja az én és a te képességedet. Ha pedig még valami plussz dologra is képes lesz, akkor annak csak örülni fog.

-         Na és mi lesz akkor, hogyha a kisbaba valamiért nem lesz tehetséges az ő szempontjából? – kérdezte Bella idegesen.

-         Akkor nem fog rajongani érte – húzta el a száját Edward.

-         Ez mit jelent pontosan? – kérdezte Bella félve.

-         Csupán annyit, hogyha a gyermek nem tehetséges, akkor nincs rá szükség – válaszolta Edward idegesen.

-         Vagyis meg fogják ölni? – szorította Bella a kezeit a hasára. – Azt nem engedem – mondta elszántan.

-         Megölni nem fogják, annyira nem bátor még Aro sem, de ha nem tehetséges, akkor elkerül innen. Esme és Carlisle magával viheti, ha nincs haszna volterrai szemmel nézve.

-         Akkor remélem, hogy nem lesz tehetsége – motyogta Bella halkan. – Nem való Volterra vára egy kisbabának.

-         Kicsim, őt talán elengedik, de minket biztosan nem – simított végig Edward a hátán.

-         Én sosem ígértem, hogy volterrai leszek – mondta Bella ingerülten. – Engem ide hoztak, és itt vagyok, mert muszáj, de nem mondtam azt senkinek, hogy csatlakozom.

-         Én viszont csatlakoztam, hogy veled lehessek. Nekem már kicsit nehezebb dolgom lesz, ha el akarok menni – simított végig Edward az arcán.

-         Én nem foglak itt hagyni – bújt hozzá Bella. – Viszont a kicsit inkább odaadom a többieknek, hogyha nem lesz képessége. Szeretetben és biztonságban akarom őt tudni. Megérdemel egy boldog, kiegyensúlyozott életet.

-         Tudom, kincsem, egyetértek veled – csókolta meg Edward lágyan. Majd lassacskán megálltak egy fagyizó előtt. – Mit kérsz? – kérdezte kíváncsian.

-         Nem is tudom – fintorodott el Bella. – Azt hiszem, hogy elment a kedvem – görbült le a szája.

-         Ugyan már, édesem. Ne nézd ilyen negatívan a helyzetet, még semmit sem tudunk. Majd kialakul. Neked most nem szabad idegeskedned – mondta Edward határozottan.

-         Tudom, de ez az egész olyan nehéz így – szusszantotta Bella.

-         Visszamenjünk? – kérdezte Edward. – Ha fáradt vagy, akkor inkább visszaviszlek az ágyba.

-         Nem, jól vagyok – tiltakozott Bella azonnal. – Csak rossz érzés ez a sok kétség.

-         Az biztos – bólintott rá Edward. – Viszont azt hallottam, hogy a csoki jótékony hatással van az emberi lények hangulatára.

-         Ez igaz – mosolyodott el Bella halványan.

-         Akkor, jöhet egy nagy adag csokifagyi?

-         Inkább legyen csoki, vanília, és puncs – válaszolta Bella.

-         Hűha, te tényleg kívánós vagy – kuncogott fel Edward. Majd megrendelte a fagyit, amire Bella vágyott. Miután megkapták az édességet kézen fogva sétáltak tovább a városban. – Félix és Jane követ minket – suttogta hirtelen Edward Bella fülébe.

-         Biztosan csak meg akarnak győződni róla, hogy nem rosszban sántikálunk – motyogta Bella a fagyiját majszolva.

-         Vagyis nem bíznak bennünk – mondta Edward kicsit hangosabban. Majd fájdalmasan fel is kiáltott, és összeesett a kövön.

-         Miért bíznánk benned, te is csak egy büdös állatevő Cullen vagy – jelent meg Jane.

-         Hagyd békén – állt a kedvese elé Bella elszántan. – Azonnal hagyd abba a bántalmazását – lökött rajta egyet tiszta erőből.

-         Kevés vagy te ahhoz, hogy kikezdj velem, te mocskos kis ember. Lehet, hogy mindenkit elkápráztattál az ártatlanságoddal, de csak egy vámpír szajhája vagy. Azért vagy vele, hogy megkapd a halhatatlanságot. Amíg Aro nem fenyegetett halállal téged, addig eszed ágában sem volt lefeküdni ezzel az alakkal – taszította meg Jane Bellát. Akinek a háta a falhoz csapódott, majd fájdalmasan felnyögve csúszott le a földre.

-         Jane, elveted a sulykot – szólt közbe Félix. – Bella már hozzánk tartozik, és nem bántalmazhatod ok nélkül, ahogy Edwardot sem. Mi csak megfigyelni jöttünk, és nem bántani őket.

-         Te már szinte közéjük tartozol. Nem megfigyelünk, hanem ellenőrzünk, mert félő, hogy a végén el akarnának szökni.

-         Ez a te szempontod, de a Mester nem ezt adta ki utasításba. Tehát, hagyd békén őket – parancsolt rá Félix. – Tudod, hogy Aro azt mondta, hogy nem bántalmazhatod őket, főleg nem Bellát.

-         Nem bántalmaztam, csupán helyreraktam a benne dúló félreértéseket. Én nem vagyok a puszipajtása. Jobb, hogyha ehhez tartja magát – csattant fel Jane.

-         Rendben, akkor nem veszed zokon, hogyha leadom a saját jelentésem a Mesternek a történtekről – indult el Félix a vár felé.

-         Ne merészelj engem fenyegetni – támadt rá Jane dühösen.

-         Bella, jól vagy, kicsim? – simított végig Edward az arcán, miután fel tudott kelni.

-         Nem tudom, nagyon fáj a hátam, és a hasam alsó része is. Valami nem stimmel – sírta el magát.

-         Elviszlek Carlisle-hoz, gyere, kapaszkodj a nyakamba – nyúlt óvatosan Bella alá Edward, hogy a karjaiba emelhesse.

-         Edward, mentsd meg őt, bármi áron, kérlek – ölelte át a hasát.

-         Mindketten jól lesztek – mondta határozottan bátyám. Majd egy gyors körbepillantás után már rohant is a vár felé.

-         Carlisle – üvöltötte el magát, miután bezáródott mögötte a kapu.

-         Már itt vagyok – termett azonnal előtte az említett.

-         Mi történt veletek? – kérdezte döbbenten Aro.

-         Kérdezd a kis piócádat – köpte neki oda Edward. – Carlisle, megsérültek – fordult vissza apánk felé.

-         Gyere utánam, már berendeztem a vizsgálót, Alice épp egy perccel ezelőtt szólt, hogy mi történt – sietett el Carlisle. Edward pedig követte.

-         Jane – kiáltott fel Aro. A kis dög viszont nem jelent meg. – Azonnal kerítsétek elő Jane-t. Ha kell, akkor mindenki vonuljon ki a várból – parancsolta keményen. Én pedig elszaladtam Bella és a többiek után.

-         Nagyon fáj, Carlisle – nyöszörögte Bella, miután Edward letette őt az ágyra.

-         Semmi baj, mindjárt rendbe hozzuk – vette elő a műszereit Carlisle-t. – Lássuk csak – tette az ultrahanggépet Bella hasára. Hm… érdekes.

-         Mi érdekes? – esett kétségbe most már Edward is.

-         Bellának nem azért fáj a hasa, mert a baba megsérült. Sőt, a baba biztosan nagyon jól van a burokban, amit a gép nem tud áthatolni – magyarázta Carlisle. – A sérülést, a burok okozta, csakhogy Bellában tett kárt, a babában semmiképpen.

-         Tehát a baba jól van – engedte el magát Bella nyugodtan.

-         Na, de Bellával most mi lesz? – csattant fel Edward. – Segíts rajta, kérlek.

-         Bellának zúzódásai vannak, de nem veszélyesek, legalábbis a hasfallal minden rendben. A hátánál viszont sokkal rosszabb a helyzet. Mozognak a lábaid, Bella? – kérdezte Carlisle komolyan.

-         Igen, de ez nagyon fáj – motyogta Bella, amikor megmozgatta a szinte teljesen ernyedt lábakat.

-         Meg kell vizsgálnom a gerinced. Kérlek, vedd le a felsőd. Nem lesz semmi baj – fűzte még hozzá Carlisle gyengéden.

-         Öhm… Edward, kimennél? – harapott az ajkába Bella.

-         Miért? Hiszen láttalak már póló nélkül – döbbent meg testvérem.

-         Igen, tudom, de ez egy vizsgálat – próbálkozott Bella tovább.

-         Tisztában vagyok vele, úgyhogy most ezt szépen levesszük, hogy Carlisle megnézhessen téged – húzta le róla finoman a felsőjét.

-         Jól van, most fordulj az oldaladra, de csak lassan – mondta fogadott apánk figyelmen kívül hagyva a hatalmas foltokat Bella hasán. – Óvatos leszek, de ez most valószínűleg ennek ellenére fájni fog – kezdte el tapogatni a bekékült részeket. – Szólj, amikor nagyon kellemetlen feszítést, vagy szúrást érzel – mondta Carlisle elővéve az orvosi hangját.

-         Ott, ne, ez nagyon fáj – kiáltott fel Bella.

-         Úgy érzem, hogy csak zúzódás – sóhajtott fel Carlisle kissé megnyugodva. – A gerinc maga nem sérült, csak az ütés okozta sokktól fáj ennyire a hátad, de ez felszívódik néhány nap alatt. Rendbe fogsz jönni.

-         Biztos vagy benne? Nem kéne elvinnünk egy röntgenre is? – kérdezte Edward aggódva.

-         Nem szükséges. Tökéletesen biztos vagyok benne. A kicsinek nincs semmi baja, ő teljes biztonságban van, Bella pedig néhány napon belül rendbe jön. Sokat kell pihennie, és mindjárt megkérem Esmét, hogy menjen el és váltson ki egy kenőcsöt, ami majd segít Bellának, hogy kisebb legyen a fájdalma, és gyorsan lelohadjon a duzzanat.

-         Rendben, akkor legyen úgy, ahogy te mondod – egyezett bele Edward.

-         Maradj vele és nyugtasd meg – suttogta Carlisle Edwardnak. – Én addig utánanézek, hogy mi történt Jane-nel, és hová lett Alice és Jasper. Nem hagyhatjuk, hogy Alice butaságot csináljon, most mi vagyunk az áldozatok, akiket megtámadott a Volturi. Pontosabban Bellát. Nem hagyhatjuk, hogy ezt bárki is elrontsa. Ez a szörnyű tett még előnyt jelenthet.

-         Rendben – biccentett bátyám. – Majd én vigyázok rá addig – fűzte még hozzá.

-         Jól van, esetleg egy kicsit hűtheted a hátát, az most biztosan jól esne neki – mondta apánk. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-         Egy kicsit lehűtöm a hátad, hogy ne fájjon annyira – nyomott csókot Bella homlokára.

-         Ne, ne érj hozzá – nyöszörgött Bella. Edward viszont hajthatatlanul rátette a hűvös kezeit a fájó felületre. – Oh, vagy talán mégis érj hozzá. Ez jó – ernyedtek el Bella megfeszült izmai. – Viszont nekem lenne egy jobb ötletem is.

-         Na és mi lenne az? – kérdezte Edward kíváncsian.

-         Vedd le az inged, és simulj a hátamhoz. Jól esne most egy ölelés – pityeredett el Bella.

-         Sh… nincs semmi baj – kapta le az ingét Edward. Majd finoman magához vonta a kedvesét. – Ne félj, ez soha többé nem fordulhat elő – nyomott puszit Bella tarkójára.

-         Ez pontosan úgy van, ahogy Edward mondja – lépett be Aro. – Elnézéseteket kérem, hogy megzavarom az idilli pillanatot, csak azért jöttem, hogy biztosítsam Bellát, hogy biztonságban van itt, és nem kell félnie egy pillanatig sem. Jane-t ugyan még nem találtuk meg, de dolgozunk rajta. Ha pedig előkerült, akkor megkapja a méltó büntetését. Mostantól pedig Félix vállalt értetek személyes garanciát. Senki nem jöhet még csak a szobátok közelébe sem, ha ti nem akarjátok fogadni – mondta komolyan Aro.

-         Bellának pihennie kell – mondta Edward határozottan.

-         Persze, már itt sem vagyok, Félix pedig azonnal jön, és megáll az ajtótok előtt – hátrált ki Aro a szobából.

-         Köszönöm – suttogta Bella utána.

-         Ez a legkevesebb gyermekem – fordult vissza Aro döbbenten. Nem várta, hogy Bella megköszön bármit is. Bár be kell vallanom, hogy engem is meglepett a dolog. – Pihenj csak. Nem kívánsz esetleg valamit? – kérdezte szinte már kedvesen.

-         Nem, köszönöm. Azt hiszem, hogy aludnom kéne egy kicsit – hunyta le a szemét, de egy kicsit meg is remegett. Még mindig félt. Legalábbis minden jel szerint. Bár ezt nem is csodálom, hiszen Aro parancsa ellenére is merte az egyik testőr bántani őt. Ezt sosem gondoltam volna.

-         Pihenj csak, senki nem fog zavarni – bólintott rá a vezető, majd távozott a szobából. Bella pedig lehunyta a szemeit, és még jobban Edwardhoz simult…

A kép itt szakadt meg, és én szóhoz sem jutottam. Hogy volt képes Jane meglökni egy terhes nőt? Még akkor is, hogyha gonosz teremtmény. Egy kismamát mindenki tisztel. Legalábbis nekem eszem ágában sem lenne bántani egy terhes lányt. Hiszen a legnagyobb ajándékot hordja a szíve alatt, amit emberi lény valaha is kaphat a sorstól.

-         Nem hiszem el, hogy ez megtörténhetett – morogtam az orrom alatt. – Hol volt Alice látnoki képessége?

-         Alice csak a döntéseket látja, és Jane elég hirtelen határozta el ezt a dolgot – válaszolta Ezekiel higgadtan.

-         Az a kis perszóna szerintem már azóta ezt a dolgot forralja, amióta Bella és Edward újra egymásra találtak. Mindenkit csak tönkre akar tenni – morogtam dühösen.

-         Mintha úgy emlékeznék, hogy te sem voltál Bella őszinte rajongója – húzta fel a szemöldökét Ezekiel.

-         Valóban nem, de csak azért, mert már akkor is buta volt. Egy vámpírral kezd ki. Ez veszélyes, nem csak magára, hanem ránk nézve is, és akkor még azt hittem, hogy így nem születhet gyermeke, és számomra nagyon fájdalmas a gondolat, hogy egy nő nem érezheti meg az anyaság szépségét – magyaráztam a dolgot.

-         Igen, tudom – bólintott rá Ezekiel. – Na és mit tennél meg, hogy érezhesd az anyaság örömeit? – kérdezte kíváncsian.

-         Gyakorlatilag bármit – vágtam rá gondolkozás nélkül.

-         Bármit? Talán még a barátaid és a családod életét is feladnád azért, hogy anya lehess? – kérdezte kíváncsian.

-         Nem, azt mondtam, hogy bármit feladnék, csak azt, hogy gyakorlatilag bármit. A családomat, és a barátaimat nem adnám fel. A szépségemet, a testemet, bármit, akár még az életemet is, de másét nem.

-         Igen szép gondolatok – mosolyodott el Ezekiel. – Talán mi tévedtünk – fűzte még hozzá.

-         Miben tévedtetek? – kérdeztem kíváncsian.

-         Nem fontos – legyintett a kérdezett. – Visszaviszlek a testedbe – nyújtotta felém a kezét.

-         Öhm… lehetne egy kérésem? – kérdeztem halkan.

-         Hallgatlak – válaszolta Ezekiel kicsit meglepődve.

-         Te el tudsz vinni az alternatív valóságokba – kezdtem bele.

-         Így van – bólintott rá azonnal.

-         Tudsz úgyis utaztatni engem, hogy mondjuk, lássam Emmettet? Hogy hogy áll most a tárgyalás?

-         Nos, ez nem lenne túl szabályos lépés, de meg tudom oldani – bólintott rá Ezekiel.

-         És megtennéd? Nem kell sokáig, csak néhány percre, hogy lássam, jól van – néztem rá kérlelőn.

-         Rendben, kapsz egy negyed órát – nyújtotta a kezét Ezekiel.

-         Nagyszerű, annyi idő elég is lesz, köszönöm – mosolyogtam rá hálásan.

-         Nincs mit, akkor menjünk – szorította meg a kezemet. Én pedig néhány pillanattal később már a tárgyalóteremben álltam.

Az egyik oldalon apám állt, mellette pedig, Royce? Mit keres itt az a nyomorult alak? Hiszen azt hiszik, hogy meghaltam. Így semmi keresnivalója az apám oldalán. Már régen el kellett volna vennie valamelyik kis szajháját.

-         Tehát – kezdett bele a bíró. – A konfliktus kialakulásának oka, hogy Mr. Hale behatolt Mr. McCharty területére, megtámadta a vendégét, ezért Mr. McCharty testi erőszakot alkalmazott – foglalta össze a bíró a helyzetet.

-         Az az alak a feleségemet rejtegette – szólalt fel apám.

-         A felesége nem volt rejtegetve, ha rejtegettem volna, akkor soha az életben nem találja meg – vágott vissza Emmett. – Maga jött el hozzánk, és támadt rá a tulajdon feleségére. Ezt pedig a mi családunk nem nézi jó szemmel. Mi nem bántalmazzuk a szeretteinket.

-         A feleségem becsapott engem, és hazudott nekem, amikor azt mondta, hogy pihenni megy – vágta rá apám.

-         Márpedig a felesége pontosan azt tette, amit mondott. Végre pihent egy kicsit – szólt vissza kedvesem.

-         Álljanak meg egy percre, azt tisztán látom, hogy nem kedvelik egymást, de azt kevésbé értem, hogy most tényleg azon perlekednek, hogy a felesége hová ment pihenni?

-         Hazudott nekem – csattant fel apa.

-         Oh, sajnálom, hogy nekem kell közölnöm, de az asszonyok szoktak ilyesmit tenni – kuncogott fel a bíró. Hm… kedvelem ezt a bírót, azt hiszem.

-         Mifelénk nem. Talán maguk hagyják, hogy a nők azt tegyenek, amit akarnak, de ez nálunk nem divat – morgott Royce.

-         Megtudhatnám, hogy ön mit keres itt, és kicsoda egyáltalán? – kérdezte a bíró kíváncsian.

-         A nevem, Royce King – húzta ki magát büszkén. – A menyasszonyom egy ideje eltűnt, először azt hittem, hogy megtámadták és elhurcolták, sokáig kerestettem is, de nem találtam. Viszont most, hogy Rose édesanyja valamiért ide utazott, úgy gondoltam, hogy talán tévedtem, és a lány megszökött. Jogom van elvenni őt, hiszen nekem ígérte magát. Nem fogom hagyni, hogy megszökjön. Szeretem azt a lányt.

-         Pf… még, hogy szeret. Jah, persze, én is mindig bántalmazom azokat, akik fontosak nekem – forgattam meg a szemeimet.

-         Ugye milyen jó kis műsor? – termett előttem Lucifer. – Csak elültetsz egy kis bogarat egy ember fülében, és máris remek kis csetepaté kerekedik ki a dologból. Egyszerűen imádom – lelkesedett. – Talán elsüthetem a gondolatot, hogy merre jár éppen, Ms. Hale. Mesés szórakozás lesz, amikor rád talál a vőlegényed. Az az ember, aki meggyalázott a barátaival együtt. Visszavisz Rochesterbe. A gyermekedet beadja a lelencek közé, azután pedig minden éjjel kitölti rajtad a kedvét, sőt, néha még elhívja a barátait is. Mit szólnál hozzá?

-         Ez nem történhet meg – szegtem fel az állam.

-         Ugyan miért nem? A sors útjai kifürkészhetetlenek.

-         Azért, mert Royce King soha nem fog megtalálni, még akkor sem, hogyha te elülteted a fejében a gondolatot. Ha pedig mégis, akkor Emmett és Lionel gondoskodik róla.

-         Oh, hagynád nekik, hogy megöljék? Akkor ezüst tálcán nyújtod át a lelküket nekem – vigyorodott el.

-         Létezik bűnbocsánat, ha tudod, hogy mit jelent a szó – szólt közbe Ezekiel.

-         Hogy oda ne rohanjak – nevetett fel Lucifer. – Jót csevegtünk, de most megyek, még ötleteket kell adnom az apádnak és Royce-nak, hogy könnyebben legyőzhessék Emmettet a bíróság előtt.

-         Az igazság fog győzni, nem te – szóltam utána dühösen.

-         Persze, én meg még hiszek a dajkamesékben – mondta Lucifer vigyorogva. – „A jó győzni fog”. Drágám, ha a jó mindig legyőzne engem, akkor senki nem élne az alvilágban. 

-         Nem azt mondtam, hogy nincs ember, aki ne lenne oda való, például a volt vőlegényemet nyugodtan viheted, a barátaival együtt – legyintettem.

-         Na és hol marad a megbocsátás? – húzta fel a szemöldökét Lucifer. – Milyen keresztény lány vagy te?

-         Én megbékéltem a tudattal, hogy Royce a múltamhoz tartozik, de szeretnem nem kell őt. Már nem gyűlölöm, csak elviselem a gondolatot, hogy létezik – válaszoltam halkan.

-         Hm… nagyon, diplomatikus válasz – dicsért meg Ezekiel.

-         Köszönöm – mosolyogtam rá.

-         Diplomatikus? Inkább gyáva – lépett elém Lucifer dühösen. – Inkább megyek, körbenézek a világban, hátha van még ember, aki felvállalja a véleményét – nézett rám szinte undorodva. – Még találkozunk, szépségem – fűzte még hozzá, majd köddé vált.

-         Ez az alak, egyszerűen, áááá – kiáltottam fel dühösen.

-         Nyugalom, Rose. Ő ilyen, és ezzel nincs mit tenni, hidd el, megpróbáltuk már többször is jobb belátásra bírni, de akiben a gonosz lakozik, az nem tud mit tenni ellene – simított végig Ezekiel nyugtatóan a karomon.

-         Igen, ezt elhiszem – bólintottam rá. – Azt hiszem, hogy Emmett itt a helyzet magaslatán van – mosolyogtam szerelmemre, aki győztesen került ki az előző szópárbajból.

-         Lassan mennünk kell, holnap éjjel tovább maradhatsz itt Emmettel, de most Sally mindjárt fel fog kelteni, hogy menjetek a gyerekekhez – fogta meg a kezem Ezekiel.

-         Rendben, és még egyszer köszönöm – mondtam hálásan.

-         Igazán nincs mit, Rose. Szívesen teszem – mondta kedvesen. Majd néhány pillanattal később ismét a testemben találtam magam…

(Nadine szemszöge)

A napot kivételesen Kathy és a nővére házában tölthettük. Nagyon is kellemes környezetben, hiszen csodálatos otthonuk van. Kathy jó szokásához híven rengeteg finomságot készített, amit Nathan boldogan pusztított el az utolsó falatig, úgyhogy barátnőm elégedetten szemlélte az üres tálakat.

-         Végre igazi, jó vendég van a háznál, aki mindent felfal – vigyorodott el Kathy. – Ha tudnád, hogy mióta vártam már valakire, aki könnyedén végigeszi a palettát, amit készítek.

-         Bármikor boldogan állok a rendelkezésedre – törölte meg a száját Nathan. – Ez valami elképesztő volt.

-         Örülök, hogy ízlett – szedte össze a tányérokat lelkesen. – Jöhet a desszert?

-         Huh, azt hiszem, hogy kérek tíz perc szünetet, de utána mindenképpen megkóstolom az általad készített többi finomságot is – válaszolta Nathan.

-         Akkor hozok addig egy kis teát – sürgött tovább barátnőm. Elképesztő, hogy mennyi energia van benne. Olyan kedves és szenvedélyes, talán legközelebb meglátogatom őt is. Joga lenne egy alternatív befejezéshez az életében. Egy sokkal szebb, és romantikusabb élethez. Utána fogok nézni a pontos múltjának, hogy tisztán lássak.  – Már itt is vagyok – tett le három kancsót egy hatalmas tálcán. – Van erdei gyümölcs, sima feketetea, és zöld tea. Töltsetek nyugodtan bármelyikből, amelyik jól esik.

-         Húgi, szerintem mindannyian dugig vagyunk, inkább te is ülj le egy kicsit – húzta le maga mellé az egyik székre.

-         Jól van, higgadok, de olyan ritkán jönnek vendégek – szusszantott Kathy. – Nem akartok néhány napot itt tölteni?

-         Nem tudom, majd megkérdezzük Ezekielt, hogyha visszaért, hogy megoldható-e. Tudod, hogy most veszélyes a mi közelünkben lenni – húztam el a számat egy pillanatra.

-         Nem aggódom emiatt. Lucifer csak olyan lelkeket tud megkörnyékezni, akik gyengék, vagy buták, mi egyik sem vagyunk ebből a két dologból. Ráadásul, nem igen hiszem, hogy ide feljuthat, még akkor sem, hogyha Nathan még hozzá tartozik. A te szállásod a határon van ég és föld között, hiszen te angyal vagy. Viszont mi idefent vagyunk, úgyhogy nincs mitől aggódni. Ez itt nem az ő országa – mondta Kathy határozottan. – Nincs mitől tartanotok nálunk.

-         Logikusan hangzik a gondolatmenet – biccentett Nathan. – Nem hiszem, hogy ide feljöhetne, ahogy ti sem jöhettek oda le. Egészen elválik egymástól a két világ. Nincs középút.

-         Középút mindig van – állapította meg Kathy nővére. – Hogyha csak jó, vagy csak rossz lenne, akkor nem lennének olyan kegyetlen emberirtások, mint például a boszorkányüldözések. Mit vétettek a lányok, akiket megégettek? Sajnálom, hogyha hálátlannak tűnök, de nem vágytam korai kínhalálra. Gyerekeket szerettem volna, családot, boldogságot. A boldogságot itt megkapom, ez tény, de soha nem lehettem életemben jó ember. Nem volt rá időm, hogy azzá válhassak. Hiszen én csak egy lány voltam még akkor. Barátom sem volt túlságosan sok. Igazából nem is tudom, hogy miért kiáltották rám a boszorkányságot – gondolkodott el.

-         Tudod, nem mindig a látszat a legfontosabb. A te tetteidnek nem volt nagy visszhangja, de az emberek nagyon is számon tartottak téged. A lány, akit kisegítettél a saját, gyönyörű fejpántoddal, hogy tökéletesen nézzen ki az első bálján. A fiatal férfi, aki nem merte megszólítani a kiszemelt lányt, de te felhívtad rá a lány figyelmét. A kisfiú, akinek elpusztult a kiskutyája, de te hoztál neki egy pontosan ugyanolyan kutyust – sorolta fel Ezekiel miután megjelent. – Téged már nagyon régóta számon tartottunk akkor idefent, ahogy a húgodat is. A te döntésed, hogy itt maradtál – mondta határozottan.

-         Tudom, és nem is fogom megváltoztatni, láttam, és éreztem elég fájdalmat, itt béke van, és szeretet, biztonságos és szép hely – mondta Kathy nővére határozottan.

-         Igen, tudjuk, hogy ezt érzed, és tökéletesen tiszteletben is tartjuk a döntésedet – bólintott rá Ezekiel.

-         Hogy van, Rose? – kérdeztem a beállt csendben. – Hol tartotok az utazással? Növekszik a pocakja? Minden rendben van vele és Emmettel? Na és, hogyan…

-         Nadine, nyugalom – tette Ezekiel a vállaimra a kezét. – Rose, jól van. Éppen egy kevésbé kellemes részhez értünk Edwardnál és Bellánál. Amikor Jane megtámadta őket, de azt hiszem, hogy a körülményekhez képest jól érzi magát. Boldog, hogy gyermeket vár, és reménykedik, hogy a családjával és minden rendben lesz ebben az alternatív valóságban. Szeretne itt maradni örökké, mert úgy érzi, hogy itt a legboldogabb. Egész eddigi élete során egy ilyen valóságra vágyott.

-         Most jön a de – néztem mélyen a szemeibe.

-         Nincs, de, ez az ő döntése lesz. Csakis rajta múlik, hogy hogyan folytatja az életét – emelte fel védekezően Ezekiel a kezeit.

-         Mi változott meg? Azt hittem, hogy mind a hárman teljes mértében amellett vagytok, hogy Rose maradjon vámpír. Hiszen azt sem akartátok engedni, hogy elhozzam Rose-t a saját valóságából – mondtam döbbenten.

-         Valóban, de azóta megismertem – mosolyodott el Ezekiel. – Még soha nem láttam egy lelket ennyit fejlődni. Egy szerelemre éhes éretlen lány helyett, egy csodálatos, érzelmekkel teli nőt találtam, amikor elkezdtem vezetni az útján. Egészen másmilyen, mint amilyennek elképzeltem.

-         Úgy tűnik, hogy mindenkit elvarázsol, pedig semmi szándékosság nincs benne – mosolyodtam el. Örülök, hogy Rose-t választottam. Hiszen így nem csak ő változik meg egyre jobban, hanem mi is fejlődünk, a mi érzelmeink is megváltoznak, és másként tekintünk a halandó életekre.

-         Tudom, hogy nem akar elkápráztatni, de mégis megteszi. Ilyen tiszta lelket már régen volt alkalmam megismerni. Ezt értsd szó szerint, mert tényleg régen. Te voltál az utolsó, aki ilyen hatást váltott ki belőlem mostanáig.

-         Tehát, te is egyetértesz velem abban, hogy nem érdemli meg azt a halált, amit át kellett élnie – foglaltam össze mosolyogva.

-         Sajnos, az egy kérdés, hogy mi az én véleményem, és az egy másik, hogy minek kell történnie – mondta mentorom kissé szomorúan. – A döntés viszont természetesen a védencedé lesz. Bár én már pontosan tudom, hogy hogyan fog dönteni, mert tökéletesen egyértelmű.

-         Számomra nem az – húztam fel a szemöldököm.

-         Mert még nem tudod azt, amit én, de hamarosan ki fog derülni minden, csak ki kell várnod a végét – mondta sejtelmesen.

-         Semmit nem értek – csóváltam meg a fejem.

-         Semmi gond, hamarosan eljön az ideje, hogy a kirakós darabkái a helyükre kerüljenek – válaszolta mentorom. – Most viszont mennem kell, mert a fivéreim várnak rám. Sok a megbeszélnivalónk.

-         Oh, várj egy pillanatot, kérlek – szóltam utána hirtelen.

-         Igen? – fordult vissza kíváncsian.

-         Kathy meghívott bennünket néhány napra. Azt szeretném megkérdezni, hogy itt maradhatunk-e?

-         Természetesen, nem látom akadályát – vágta rá azonnal.

-         Tölthetek egy csésze teát? – kérdezte barátnőm kedvesen a mentoromat. – Ha lenne még néhány perced, akkor tarts velünk süteményre, és teára.

-         Csak, ha nem zavarok – mondta Ezekiel kissé zavarban. Hát igen, egy égit nem sűrűn hívnak meg teázni, hiszen általában csak az új lelkek fogadásánál találkoznak az itteniekkel.

-         Örülnénk a társaságodnak – mondta Kathy mosolyogva.

-         Ez esetben boldogan elfogadom a meghívást – foglalt helyet Ezekiel az egyik széken.

A napunk hátralévő része nagyon kellemesen telt. Örültem, hogy itt lehetek a szeretteim körében, és nyugodt lehettem, mert Rose, a védencem is jól van, és igyekszik felfedezni a saját lehetőségeit. Amíg Ezekiel vigyáz rá, addig nincs mitől félnem, de nagyon remélem, hogy hamarosan lesz alkalmam találkozni újra a barátnőmmel. Már nagyon hiányoznak a beszélgetéseink.

-         Hamarosan újra odalent leszünk vele – suttogta Nathan, amikor látta, hogy elgondolkoztam. – Tudja, hogy szereted – fűzte még hozzá.

-         Remélem, hogy tényleg így van.

-         Egészen biztos lehetsz benne – nyomott puszit a számra. Én pedig boldogan bújtam hozzá. Hálás voltam neki sok mindenért. Amiért kirángatott a szürke hétköznapjaimból, amelyeket bár nagyon élveztem, de mégis magányos voltam. Mostantól viszont nem leszek. Ezentúl már ketten vagyunk...