The Beauty and the Bear - 60. fejezet

60. fejezet

Sziasztok! Ez egy átvezető feji, remélem, hogy tetszeni fog. Átolvasni még nem volt időm, úgyhogy a hibákért bocsi :) Heather, neked kell duplafejit választani, mert ez a te ajándékod, úgyhogy kivárom, amíg döntesz :P Magdi és Zitus ti is kívánhattok egy-egy novellát :D Puszi, Drusilla

(Rosalie szemszöge)

Még mindig sokkos állapotban voltam a fal mellett, és zihálva néztem az engem aggódva figyelő Ezekiel szemeibe. Egyszerűen nem tudtam hova tenni ezt az egészet. Maga Lucifer keresett meg engem? Ráadásul meg is fenyegetett a kisbabámmal együtt. Mi lesz, ha Emmettet is bántani akarja, és valahogy rákényszerít, hogy megitassam Nadine-nal azt a valamit. Nem élném túl, hogyha ártanék valakinek a szeretteim közül.

-         Rose, jól vagy? – szólalt meg végül Ezekiel. Én pedig csak megráztam a fejem. Egyáltalán nem voltam jól. Sőt, kifejezetten rosszul voltam. Halálosan féltem, rettegtem, hogy bármelyik pillanatban visszajöhet. – Gyere, ülj fel az ágyra, még a végén felfázol – nyújtotta felém a kezét kedvesen. Én pedig remegő lábakkal tántorogtam el az ágyig, amibe azonnal bedőltem, és magamra rángattam a takarómat. Majd szörnyű görcs hasított a hasamba, amitől fájdalmasan felnyögtem.

-         A baba – néztem fel halálra váltan. – Uramisten, Anne – sírtam el magam.

-         Nyugalom – takart ki Ezekiel, majd a hasamra tette a kezét, amiből halvány fény sugárzott. – Ne félj, nem lesz semmi baja – mondta nyugtatóan. A bennem tomboló görcs pedig szinte azonnal alábbhagyott. Nem sokkal később pedig teljesen megnyugodott a testem.

-         Köszönöm – kaptam el a kezét, hogy megszoríthassam, amikor el akarta húzni.

-         Örömmel – mosolygott rám kedvesen. – Ne izgasd fel magad. Figyelni foglak, még egyszer nem férkőzik a közeledbe. A babád pedig teljes egészében le van védve előle, úgyhogy egy fenyegetését sem kell komolyan venned – mondta határozottan.

-         Rendben, megpróbálom – sóhajtottam fel. – Talán megpróbálok aludni még egy kicsit – hunytam le a szemeimet.

-         Nem nagyon fognak hagyni. Kész a fürdőd, és a teád is. Vera és az anyukád pedig bármi áron fel akar vidítani téged, úgyhogy estig nem nagyon aludhatsz vissza – mondta Ezekiel gyengéden. – Szeretnél egy szabad napot? Folytathatjuk az utazást holnap is. Ma hagylak pihenni. Azt hiszem, hogy egy napra elég volt neked ennyi izgalom.

-         Ne, jól vagyok, folytassuk az utat, nem akarom, hogy lemaradjunk – tiltakoztam azonnal. – Éjjel várlak – fűztem még hozzá.

-         Ahogy gondolod – biccentett Ezekiel, majd el is tűnt. A következő pillanatban pedig már nyílt is az ajtó, és anya lépett be rajta Vera társaságában.

-         Gyere, fürödj egy jót – segítettek fel az ágyból. – Közben pedig elszürcsölheted a teádat.

-         Rendben – erőltettem mosolyt az arcomra.

Nem kell mindent tudniuk, sőt, az a legjobb, hogyha semmit nem tudnak arról, hogy ez a valóság nem is biztos, hogy a végleges valóság. Ezekkel a gondokkal csak nekem kell foglalkoznom, hiszen én vállaltam el ezt az utazást. Bár, ha belegondolok, akkor bármikor visszatérhetek az eredeti valóságomba is. Vajon, ha a régi életemet választom, akkor megússzuk Lucifert, és Nadine is biztonságban lesz? Ha úgy döntök, hogy visszatérek a vámpírságomba, akkor mindenki boldogabb lesz? Este meg fogom kérdezni Ezekielt. Talán tényleg eleve elrendelt, hogy nekem vámpírrá kell változnom azon a szörnyű éjszakán. Ha mindenki így a legboldogabb, akkor nekem is meg kell találnom a saját boldogságomat abban az életben, vagy létezésben, ami nekem megadatott.

-         Rose, itt vagy? – hadonászott Vera a szemem előtt. – Minden rendben? Furcsán viselkedsz – nézett rám aggódva.

-         Bocsánat, én csak kicsit szétszórt vagyok – magyarázkodtam halkan. Sosem gondoltam volna, hogy az élet és a döntéseink ennyire bonyolultak lehetnek. 

-         Nincs semmi baj – legyintett barátnőm. – Hosszú éjszakátok volt, és nagyon korán keltél fel. Biztosan csak a fáradság miatt van kicsit figyelmetlenebb, mint egyébként.

-         Tényleg sajnálom – simítottam végig a karján. Úgy elszégyelltem magam, hogy itt a legjobb barátnőm, én meg mindenre tudok koncentrálni, csak éppen rá nem.

-         Én pedig tényleg nem haragszom – legyintett. – Ne csinálj egy ilyen apróságból elefántot. Amikor kisbabát vártam, az én gondolataim is gyakran kalandoztak egészen más tájakra, mint ahol éppen voltam. Ábrándoztam a ruháiról, a neméről, a növekedéséről. Arról, hogy egy nap láthatom majd érett, felnőtt emberként. Te is ilyesmikre gondoltál, igaz? – mosolygott rám lelkesen.

-         Igen, hasonló dolgokra – mondtam én is mosolyogva. Nem akartam letörni Vera lelkesedését.

-         Lányok, készen van a palacsinta – dugta be a fejét anya.

-         Köszönjük, mindjárt megyünk – válaszoltam hálásan. Biztosan nem véletlen, hogy az új kedvenc reggelimmel lep meg éppen. Mind a ketten fel akarnak vidítani, én pedig nem fogok nekik csalódást okozni, ez egészen biztos.

-         Rendben, addig kikészítem a lekvárokat – sietett el anya. Olyan más volt most, mint amilyen otthon. Egészen megtelt élettel, és élvezte a konyhai munkát is, pedig nem sokat láttam kislánykoromban arrafelé, hiszen az nem illendő.

-         Anyukád nagyon lelkes, hogy nagymama lehet – mosolygott rám Vera. – Már most azt tervezi, hogy jóformán állandóan nálatok fog sündörögni, hogy vigyázhasson az első unokájára – suttogta bizalmasan.

-         Mi pedig nagyon szívesen fogjuk őt látni – mondtam nevetve. – Nem is gondoltam volna, hogy ilyen lelkes lesz, hiszen már most domborodik egy kicsit a pocakom. Mi lesz akkor, ha már nyilvánvalóan látni lehet majd rajtam a változást? Akkor biztosan állandóan a pocakomat fogja nézegetni, hogy mekkorát változik nap, mint nap.

-         Abban biztos lehetsz – bólintott Vera. – Emlékszem, hogy az én párom is, miután megtudtuk, minden nap azt nézte, hogy mekkora már a pocakom.

-         Remélem, hogy azért Emmett sem marad le túl sok mindenről – sóhajtottam kissé szomorúan. – Jó lett volna, hogyha látja, hogy milyen ütemben fejlődik a kicsi.

-         A nagy részét látni fogja – mondta Vera határozottan. – A következőket meg majd végigköveti. Csak egyszer kell megszabadulni az édesapád fenyegetőzésétől – ígérte barátnőm. – A tárgyalás után fülét-farkát behúzva fog visszabattyogni feleség nélkül Rochesterbe. Neki ott a helye, ez az ő világa, nem a tiéd és az anyukádé.

-         Hát az bizony biztos, hogy itt sokkal, de sokkal jobban érzem magam, mint az úri társaságban az etikett útvesztőjével együtt – fintorodtam el.

Mennyit hallottam kislány koromban. Rose, ül egyenesen! Rosalie, nem illik egynél több szendvicset, vagy süteményt elvenni a teához! Rose, ne piszkold össze a ruhád. Egy hölgy vonul, és nem rohan az úton… Végeláthatatlan szabályok, és megkötések, amik megnehezítik a lányoknak, hogy önmaguk legyenek. Én is csak egy voltam a sok közül, egészen addig az éjszakáig. Azt hittem, hogy mivel korán sikerült férjet találnom magamnak, teljesítettem mindent, amire az életben hivatott voltam. Mekkorát tévedtem. Tényleg ostoba csitri voltam, ahogy Edward olyan sokszor a fejemhez vágta az évek során. Egy díva, aki csak saját magával törődik.

-         Mi a baj? – legyezte meg előttem a kezeit Vera.

-         Semmi, csak elgondolkodtam, ne haragudj – néztem rá bocsánatkérően. – Kérdeztél valamit?

-         Nem, csak anyukád az előbb kiabált, hogy elkészült, és menjünk enni – lelkesedett fel barátnőm. – Imádom a palacsintát.

-         Én is – álltam fel, és bebújtam a finom, meleg köntösömbe, amit Emmett vett nekem. Még soha életemben nem volt ilyen puha, és kényelmes holmim, pedig sosem nélkülöztünk. Miután megkötöttem a derekamon a könnyű ruhadarabot, azonnal elindultunk a konyhába, ahol anya egész lakomával várt minket. Mindhárman leültünk az asztalhoz, és nekiláttunk a reggelinek. Bár inkább csak a szemem kívánta, mert bármennyire is szerettem volna meg nem történné tenni az elmúlt néhány órát, az esküvőt kivéve persze, nem igazán tudtam elvonatkoztatni, és még mindig elég feszültnek éreztem magam.

-         Rose, kicsim, ne gondolj most rossz dolgokra. Kisbabád lesz a férjedtől, ez mindennél csodálatosabb dolog – simogatta meg az arcomat.

-         Tudom, anya, és boldog is vagyok, de úgy nem tudok felhőtlenül örülni, hogy Emmett veszélyben van valahol – válaszoltam halkan.

-         Hé, mi ez a sok fancsali ábrázat? – rontott be Sally az ajtón Alex társaságában. – Palacsinta van reggelire, ti pedig itt lógatjátok az orrotokat? – tette csípőre a kezét. – Alex, mutasd meg nekik, hogy hogyan kell palacsintát enni – mondta vigyorogva. Alex pedig hozott magának egy tányért, azután pedig leült a mellettem lévő székre, és a lekvárokból helyes kis mosolygós arcot készített a palacsintának. Majd elém tolta a tányért, amin már nekem is muszáj volt elmosolyodnom. – Na, látjátok, ez a kis töpörtyű tudja, hogy hogyan kell reggelizni.

-         Tényleg nagyszerű technikája van – bólogattam komolyan, amikor elkészült a második zseniális kompozíció.

-         Na ugye – ült le Sally is. – Nekem rajzold le apát, Alex – kérte a kisfiát.

-         Oké, mindjárt – biccentett Alex.

Majd mélyen koncentrálva kezdett egy újabb palacsintába. Aminek nemsokára bozontos haja, és komoly tekintete lett. Majdnem tökéletes volt, leszámítva a hatalmas eperlekvárból készült vigyorgó szájat. Ilyet még nem láttam Lionel arcán.

-         Tökéletes, pont mint az igazi Lionel – nevetett fel Sally. Mi pedig csak némán felhúztuk a szemöldökünket. Ilyen az igazi Lionel? Sally találkozott már a férjével egyáltalán? – Ne vágjatok már ilyen képet, a férjem tud bohókás is lenni, de ezt az oldalát csak nekünk tartogatja – legyintett barátnőm. Majd Alexszel együtt olyan elánnal kezdték el ennyi a palacsintájukat, hogy én is kedvet kaptam hozzá. Amint elfogyott az egyik, Alex már rakta is elém a másikat, én pedig egyszer azon kaptam magam, hogy vigyorgok, mint a vadalma, és teljesen dugig ettem magam a reggelivel. – Na, most, hogy megvolt a reggeli, itt az ideje, hogy átadjunk neked valamit – vigyorodott el Sally. – A szerelmed küldi ezt, csakis neked – vett elő a zsákjából egy apró, kopott macifigurát. – Az üzeni, hogy ő az egyetlen férfi, akivel a távollétében aludhatsz – fűzte még hozzá teljes komolysággal.

-         Hm… nem fél, hogy elcsábít ez a fiatalember majd tőle? – kérdeztem miközben magamhoz öleltem a macit. – Egészen más ez a férfi, mint Emmett – simogattam meg a fejét.

-         Még az igazinál is szőrösebb – nevetett fel Sally. Ráadásul még anya és Vera sem voltak képesek tovább visszatartani a nevetésüket. Pedig én teljesen komolyan beszéltem. Vagy talán mégsem, de nem ez a lényeg. Azért nem kellett volna kinevetniük a kisebbet.

-         Jól van, mi itt is hagyunk titeket – szegtem fel az állam. – Ne hallgass rájuk – suttogtam a macinak. – Nekem így tetszel, ahogy vagy.

-         Nahát, Emmett kezdhet komolyan féltékenykedni – cukkolt tovább Sally.

-         Köszönöm – mosolyogtam rá. Egy kicsit elfelejtettem mindent, ami bántott, és nagyon jól volt. Olyan érzés volt, mintha Emmett csak elugrott volna a farmra, és bármelyik percben visszaérhetne. Boldog érzés, olyan, amire most szükségem volt.

-         Bármikor – szorította meg a kezem. Én pedig hálásan pillantottam rá, Verával és anyával együtt.

-         Na jól van, megettük a reggelit, mehet a kirándulás? – nézett ránk Alex kissé morcosan. – Azért mert ti vagytok többen, én még érvényesíteni fogom azt, amit ígértetek – fonta karba a kis kezeit maga előtt. – Most én vagyok a férfi a háznál, hiába van nőuralom – dobbantott a kis lábával. Amin megint muszáj volt felnevetnünk.

-         Van egy tippem, hogy ezt ki tanított a neki – mondtam kuncogva.

-         Igen, Emmettnek van némi köze Alex önbizalmához – bólintott barátnőm. – Na jól, megígértem azt a kirándulást, úgyhogy mindjárt megyünk is, csak a többiek is elkészülnek.

-         Ti menjetek, én itt maradok, és készítek egy kis sültet zöldségkörettel, és egy húslevest. Rosalie-nak rendesen kell ennie, és egészséges dolgokat, úgyhogy mindenképpen friss ebédet fog kapni.

-         Anyu, biztos nem jössz velünk? – kérdeztem kissé csalódottan. Azt hittem, hogy együtt töltjük az egész napot.

-         Nem, édesem, engedd, hogy gondoskodjak rólad. Eddig is az én dolgom lett volna, nem pedig holmi nevelőnőké, még ha olyan csodálatosak is voltak, mint a tiéd – mondta kissé bűnbánóan.

-         Csodás életet teremtettél nekem, anya. Emiatt sose aggódj – öleltem meg szorosan.

-         Köszönöm, de az életed még csak most kezdődik el igazán, és én mindvégig melletted leszek. Soha többé nem hagylak magadra – nyomott puszit az arcomra. – Na menjetek, érezzétek jól magatokat. Én addig elkészítem a finom ebédet. Jó sok zöldséggel, mert minél több jót kell etetned ezzel a kis jövevénnyel – simogatta meg a még csak kicsit dudorodó pocakomat.

-         Én mondtam, hogy hamarosan kezdődik a pocisimi – kuncogott Vera.

-         Nekem jogom van hozzá – mondta anya határozottan. Majd játékosan barátnőm hátsójára csapott. – A kisfiadat pedig itt hagyhatod, ha gondolod. Jól elleszünk ketten – vette fel a kis lurkót.

-         Nem, köszönöm. Inkább kiviszem őt is egy picit a levegőre, jót fog neki tenni, ha lefárasztja magát egy kicsit, legalább alszik egy nagyot délután – vette át Vera a kisfiát.

-         Ez tökéletesen igaz – mosolygott anya kedvesen. – Mulassatok jól, és ebédre gyertek vissza – nyomott még puszit az arcomra. Majd egy hatalmas adag zöldséget és répát vett el elő az egyik szekrényből, és azonnal tisztítani kezdte. Mi pedig elindultunk, hogy körbenézzünk a vidéken…

(Nadine szemszöge)

Idegesen tördeltem az ujjaimat, mert pontosan tudtam, hogy hamarosan itt az idő, és elkezdődik a tárgyalás következő köre, de arról fogalmam sem volt, hogy mit sikerült intéznie az égieknek, vagy esetlegesen Lucifernek. Nem tudnám elfogadni, ha most az lenne a döntés, hogy elveszik tőlem Nathant. Most már nem vagyok képes nélküle létezni.

-         Kicsim, ne félj, minden rendben lesz, a mentorod és a másik két égi igazán kitesznek magukért, ebben tökéletesen biztos vagyok. Kizártnak tartom, hogy bármi baj történhetne – ölelt magához Nathan nyugtatóan.

-         Én majd akkor leszek nyugodt, ha kimondták az ítéletet – motyogtam halkan.

-         Nézd, tudom, hogy nehéz a helyzetünk, de azért még nem kell előre idegesíteni magad – nyugtatgatott tovább.

-         Nadine, Nathan, itt az idő – lépett Ezekiel a szobába. Én pedig félve néztem rá, de amikor aprót biccentett azonnal megkönnyebbültem. Ezek szerint találtak valamit. Valamit, ami Nathant megmentheti. – Menjünk – nyújtotta felénk a kezét. Mi pedig azonnal elfogadtuk azt. Azután pedig azonnal a tárgyalóban találtuk magunkat, ahol Kathy már várt bennünket. Na és persze Lucifer is ott volt.

-         Azt hittem, hogy már sohasem értek ide – forgatta meg a szemeit az alvilág vezetője. – Adjátok vissza a lelkemet, azután pedig már itt sem vagyok. Ha még most visszaadjátok, akkor beszüntetem a kis bosszúhadjáratomat.

-         Miféle kis bosszúhadjáratot? – kérdeztem rémülten. – Rose?

-         Jól van, miatta nem kell aggódnod – vágta rá azonnal Ezekiel. – Azonban neked, Lucifer, van mitől tartanod – nézett jelentőségteljesen Luciferre. – Megvan rá a közvetett bizonyíték, hogy volt közöd Nadine, és Nathan halálához egyaránt. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy Nathan ügyét újratárgyaljuk, és úgy határoztunk, hogy befogadjuk magunk közé.

-         Nocsak, de érdekes – forgatta meg a szemeit. – Azért örülnék, hogyha megtudhatnám, hogy miért is éreztek jogot hozzá, hogy elvegyétek az egyik lelket, aki évszázadokon át hozzám tartozott.

-         Egyszerűbb, mint gondolnád – válaszolta Ezekiel. – Ki volt az, aki elindította a boszorkányüldözéseket? Ki ültette el a gondolatot a pap fejében, hogy Nadine falujában van a helye, hogy kivégezze ezt a lányt?

-         Nem Nadine volt a célpontom – vigyorodott el. – Illetve, nem volt konkrét célpontom. Az, hogy Nadine éppen az útban volt már nem az én felelősségem.

-         Ez igazán kedves – húztam el a számat.

-         Akkor még tartottalak számon, de most már nagyon is – villantak meg a szemei.

-         Azt hiszem, hogy akkor sem érdekeltél volna, hogyha már akkor számon tartottál volna – húztam el a számat.

-         Milyen kár, pedig sokak szerint kifejezetten vonzó vagyok – húzta ki magát elégedetten.

-         Eltértünk a tárgytól – vetette közbe Kathy.

-         Az idegesítő mindenedet, ilyen bosszantó is csak egy jó lélek lehet – indult meg Lucifer a barátnőm felé. Majd azzal a lendülettel el is lökte, és dühösen hajolt fölé.

-         Most vetetted el a sulykot – mosolyodott el Kathy. – Mivel bántalmaztad a tárgyalás egyik vezetőjét, így automatikusan mienk a győzelem. Mostantól semmi közöd Nathanhez, és nem viheted magaddal – mondta határozottan. Kedvesem fekete ruhája pedig hirtelen hófehérré változott.

-         Nehogy azt hidd, hogy ezzel vége van a történetnek, te ártatlan kis csitri. Nekem is megvannak a lehetőségeim arra, hogy bosszút álljak – morgott fel Lucifer. Majd az egyik kezén megjelent egy karom, amit hirtelen mozdulattal végighúzott Kathy arcának egyik felén. – Hoppá, bocsánat, nem volt szándékos – mondta, amikor barátnőm felkiáltott fájdalmában.

-         Te utolsó, mocskos… - indultam meg felé feldúltan.

-         Nadine, állj – kiáltott rám Kathy. – Pontosan ezt akarja. Ha valamelyikünk őt is megtámadja, akkor semmissé válik minden, ami eddig történt.

-         Nem fogom hagyni, hogy hegek legyenek az arcodon miattunk. Egész léted során hordoznod kéne a jelet, amit Lucifer beléd vájt – folytattam az utamat. Majd egy határozott mozdulattal pofon vágtam. Nem fogom hagyni, hogy Kathy miattam viselje Lucifer kézjegyét.

-         Tudtam, hogy a te érzelmeidre könnyedén lehet hatni – nevetett fel Lucifer. – Innen folytatjuk a tárgyalást, holnap – vált hirtelen köddé.

-         Te ostoba nő – dörrent rám Gabriel.

-         Gabriel, Nadine tulajdonképpen helyesen cselekedett – csitította Malakiás.

-         De hát ma vége lehetett volna. Kathy is vállalta ezt, láttátok, hogy meg akarta akadályozni, hogy Nadine megtegye.

-         Nem Kathy feladata, hogy megvédje a védenceket, hanem a hármaké – dühödtem fel. – Maguk mit csináltak, amíg Kathy mindent felkutatott, és kész volt feláldozni a szépségét, és a tisztaságát értünk?

-         Nadine – csitított Ezekiel. – Menjetek vissza a szobátokba, mi pedig együtt kitalálunk valami mást – mondta határozottan. – Kathy, jól érzed magad? – segítette fel a földről barátnőmet.

-         Igen, minden rendben, de szerettem volna, hogyha ma minden megváltozik – mondta letörten.

-         Meglesz a megoldás, ne aggódj, tudjuk, hogy te mindent megteszel az ügy érdekében. Mindannyian látjuk, hogy mennyire a szíveden viselted Nadine és Nathan sorsát – simított végig a karján.

-         Legalább ő megteszi ezt értünk – motyogtam halkan.

-         Nadine – ölelt magához Nathan. – Ez talán már túlzás – fűzte még hozzá.

-         Igazad van – sóhajtottam fel. Mostanában túlságosan is túlfűtöttek az érzelmeim. Ez biztosan azért van, mert évszázadokig elnyomtam jóformán minden érzelmemet, ami férfiakra irányult volna. – Mindenkitől elnézést kérek.

-         Megbocsátva – mosolygott rám Malakiás. – Néha még az égiek is lehetnek feszültek.

-         Semmi gond, Nadine – mondta mentorom is megértően.

-         Tőlem ne várd el, hogy ápolgassam a lelked. Egyszerűen csak tedd a dolgod, ahogy eddig, és tiszteld a feljebbvalóidat – mondta Gabriel a maga nem túl bájos stílusában. – Megértetted?

-         Igen, Uram – biccentettem. Tényleg túlzás volt, amit az előbb műveltem. Jobb lesz, hogyha megtanulom kontrollálni magamat, mert még a végén baj lesz belőle.

-         Azt hiszem, hogy mára ennyi volt – fintorodott el Kathy. – Sajnálom, hogy nem sikerült a terv.

-         Kérlek, többé ne tégy ilyet, biztosan van más megoldás – simítottam végig a megint gyönyörű, hibátlan bőrén.

-         Nem éreztem volna nagy áldozatnak – legyintett Kathy.

-         Én viszont annak érzem – vágtam rá azonnal.

-         Ahogy én is – állt mellém Nathan. – Lesz más megoldás. Addig is pedig a lényeg, hogy együtt vagyunk.

-         Igen, ez a legfontosabb – bólintottam rá. Semmi más nem számít, csak az, hogy legyen valami megoldása ennek a helyzetnek, ami felénk billenti a mérleget…