The Beauty and the Bear - 36. fejezet

36. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Reggel megint Emmett óvó karjaiban ébredtem, és mosolyogva nyögtem fel, amikor, mint minden reggel, megéreztem kedvesem vágyát a fenekemhez nyomódni. Sosem bírt a vágyaival vámpírként, de ezek szerint emberként sem nagyon bírt magával.

-         Emmett? – kuncogtam fel.

-         Ez csakis a te hibád – fordított a hasamra. – Úgyhogy kénytelen leszel megoldani a problémámat – fűzte még hozzá.

-         Sajnos nem tehetem, ma megint tanítás lesz – ráztam meg a fejem.

-         A tanítás kezdetéig még van másfél óra, annyi idő alatt bőven belefér az idődbe, hogy enyhítsd a vőlegényed szenvedéseit – mondta szerelmem komolyan.

-         Úgy gondolod? – húztam fel a szemöldököm.

-         Bizony, hogy úgy – rántotta fel a hálóingemet Emmett.

-         Úgy tűnik, hogy nem igen lesz más választásom – sóhajtottam fel, amikor kedvesem akadálymentesen tett a magáévá.

-         Nem bizony – nyögte elégedetten.

-         Hát akkor, azt hiszem, hogy jobb, ha megadom magam – szorítottam magamhoz egy párnát.

-         Ha megadod magad, akkor előbb szabadulsz – csípte a fogai közé a nyakam lágy bőrét.

-         Már meg is győztél – toltam még hátrébb a fenekemet.

Mire kedvesem ajkait halk morgás hagyta el. Ezek szerint tetszett neki a mozdulat. Igazából eszembe sem jutott, hogy tiltakozzak, sőt, imádtam Emmettel ezeket a reggeleket, amikor minden csakis rólunk szól. Először még csak lassan, és lágyan szeretkeztünk, de ahogy egyre közelebb kerültünk a csúcshoz, a mozgásunk is úgy lett egyre hevesebb és vadabb. Majd hangosan sikoltva ünnepeltem a kielégülés mámorát, ahogy Emmett is, mint minden együttlétünk alkalmával. Kedvesem pedig rám hanyatlott. Egyáltalán nem éreztem nehéznek őt, sőt imádtam azt, ahogy hozzám simult, mert elárasztott a tökéletes biztonság érzésével.

-         Szeretlek – puszilt a nyakamba. – Nem vagyok nehéz?

-         Nem, ez jó érzés – fordítottam hátra a fejem, hogy csókra nyújthassam az ajkam.

-         Hát még nekem – csúsztatta a hasam alá az egyik kezét. A másikkal pedig megtámaszkodott a vállam mellett. – Annyira csodálatos vagy. A világ legszebb menyasszonya.

-         Két hét múlva remélhetőleg a világ legszebb asszony is leszek – haraptam az ajkamba.

-         Két hét? Már csak annyi van vissza a szervezésből? – gördült le rólam, majd hirtelen maga felé fordított.

-         Bizony – mosolyogtam rá. – Már majdnem kész vagyok a meghívókkal, amíg a gyerekek alszanak délutánonként, addig én meghívókat készítettem, és esküvői előkészületeket intéztem – mondtam büszkén.

-         Ez fantasztikus – mondta Emmett elámulva. – Anyukádat már értesítetted? Vagy szóltál neki tegnap este, mielőtt hazaindult? – kérdezte izgatottan.

-         Megemlítettem az időpontot, és holnap elküldöm neki és Verának a meghívót is. Majd azt mondja otthon az apámnak, hogy vissza kell mennie valamiért a szanatóriumba, amiben elvileg eddig is volt – simítottam végig az arcán. – A lényeg, hogy itt legyenek – fűztem még hozzá.

-         Imádnak téged, úgyhogy biztosan itt lesznek – mondta Emmett határozottan.

-         Fel kéne kelnünk – sóhajtottam fel úgy tíz perc múlva. – Még nem reggeliztünk, és a gyerekek is hamarosan ideérnek – mondtam komolyan.

-         Hát igen, a tanár néninek ma még sok a dolga, de holnap végre szombat lesz, és akkor addig maradunk ágyban, ameddig csak akarunk – lelkesedett fel.

-         Na és meddig tervezed, hogy ágyban leszünk? – villantak meg a szemeim.

-         Lehetőség szerint egész nap – kacsintott rám.

-         Áthozhatnád néhány holmidat, hogy legyen itt is holmid, én kimosnám, és ki is vasalnám, ha koszosak lesznek – sütöttem le a szemeimet.

-         Arra célozgatsz, hogy egy kicsit össze is költözhetnénk még a lagzi előtt? – hallottam meg szerelmem mosolygós hangját.

-         Csak, hogyha akarod – pillantottam fel rá. – Tudod, így is minden éjjel nálam vagy, így nem kéne mindig hazamenned ruhákért, hétvégenként pedig esetleg átmehetünk mi ketten is hozzátok – magyarázkodtam.

-         Olyan édes vagy ilyenkor – simogatta meg az arcomat. – Nem kell zavarban lenned azért, mert szeretnéd, hogy ideköltözzek. Nekem is ez minden vágyam, de nem akartalak letámadni a gondolattal. Legalábbis az esküvőig.

-         Akkor jó – fújtam ki a bent tartott levegőt. – Egy kicsit ideges voltam amiatt, hogy neked is megfelel-e majd a tanári lak. Hiszen neked van saját házad is, és a szüleidnél is sok hely van. Ez a kis házikó pedig bár nem fényűző, de annyira kuckós. Nem szívesen hagynám itt most már – magyarázkodtam.

-         Nem is hagyjuk itt. Természetesen a lagzi és a nászút után ide fogunk beköltözni. Hiszen én innen is el tudok menni, hogy felügyeljem a munkálatokat, te pedig itt fogsz tanítani továbbra is. Logikus ebbe a házba költözni. Ha szükséges lesz, akkor majd kibővítjük – simogatta meg a hasamat.

-         Hé, te már tudsz valamit, amit én nem? – pillantottam a kezére.

-         Reménykedni azért csak szabad. A lényeg, hogy minél előbb legyen egy kis Emmett, vagy egy kis Rose. Az esküvő után, a nászúton erőteljesen rá kell állnunk a projektre.

-         Rajtam ne múljék – mosolyodtam el. – Csak én nem kis Rose-t szeretnék, hanem egy kis Anne-t.

-         Anne? – ízlelgette Emmett. – Aranyos név, honnan jött?

-         Egy számomra nagyon kedves személyt hívtak így – mondtam el a féligazságot. – Ha kislányom lesz, akkor szeretném, ha Anne lehetne a neve.

-         Ha ezt szeretnéd, akkor lehet Anne is. Természetesen. Anne és Emmett McCharty, Tennessee két legcsintalanabb gyereke. Jól hangzik – ábrándozott szerelmem.

-         Igen, szerintem is jól hangzik, de nem lesznek csíntalanok, mert meg fogom őket nevelni, hogy illemtudóak, és jók legyenek – mondtam komolyan.

-         Te megneveled őket, én pedig elrontom – kuncogott fel. – Tökéletes csapatmunka – kacsintott rám.

-         Lökött vagy – nevettem fel én is.

-         Lehet, de te így szeretsz – nyomott még egy puszit az arcomra. – Viszont most magára hagyom a felelősségteljes tanárnőt, hogy készülődjön a napra. Addig készítek néhány szendvicset.

-         Van bekeverve egy gyümölcsös kevert tészta, csak a sütőbe kell tenni – mondtam vigyorogva. Tudtam, hogy szerelmem nagyon édesszájú, és szerettem volna neki kedveskedni.

-         Hm… az fincsi lesz – csillantak fel a szemei. – Már teszem is befelé, hogy készen legyen minél előbb.

-         Helyes – bólintottam rá. Majd gyorsan felvettem a mai ruhámat, majd a pincéből hoztam fel ezúttal egy-egy körtét a gyerekeknek, amiket az asztalaikra tettem. Majd kapnak egy-egy szelet süteményt is.

-         Oh, ma Sally hozza az ebédet – lépett be Emmett a terembe.

-         Az remek lesz – lelkesedtem fel.

-         Lassan gyere be, légy szíves, mert nem tudom, hogy mikor lesz jó a sütemény. Az illata már nagyon finom – nyalta meg a száját Emmett.

-         Rendben, csak felírom a következő hét betűt, amit megtanulunk ma, azután pedig már jövök is. Addigra biztosan jó lesz – mondtam határozottan. Majd gyorsan, de nagyon szépen felírtam a betűket. Azután pedig beszaladtam szerelmemhez, aki már meg is terített és tűkön ült a sütő előtt. – Te kis telhetetlen.

-         Amíg sütiről beszélünk, addig nem leszek türelmesebb – nyalta meg a száját.

-         Jól van, úgy látom, hogy kész is van – vettem ki a reggelit. – Bontsunk hozzá… lekvárt – akartam kérdezni, de már hallottam is, ahogy Emmett letekeri egy üveg tetejét.

-         Oké, akkor gyorsan felvágom – csóváltam meg a fejem.

Azután pedig gyorsan kitettem neki is két nagy szeletet, magamnak pedig egyet. A reggeli vidáman telt el. Majd kedvesem néhány szenvedélyes csók, és némi süti csomagolás után ellovagolt dolgozni. Én pedig visszasiettem a terembe, hogy várjam a gyerekeket, akik nemsoká már ott is voltak. A napunk megint fantasztikusan telt. Folytattuk a tegnap elkezdett tanulmányokat az írással, azután megint felolvastam nekik, és amíg aludtak egy kicsit ebédig, addig én készítettem a további esküvői meghívókat. Egészen addig, míg a tanítványaim ébredezni nem kezdtek, és Sally is megérkezett az ebéddel a gyerekek legnagyobb örömére.

-         Szia – ölelgettem meg barátnőmet.

-         Szia – viszonozta a gesztust, miután lepattant a lováról. – Hoztam egy kis gulyást, és rizsfelfújtat gyümölccsel. Alex addig rágta a fülemet, amíg belementem, hogy ez legyen ma az ebéd.

-         Szerintem a többi kicsi is imádni fogja. Na és persze én is szeretem – segítettem leszedni az ételt a hordozókkal.

-         Helyes – mosolyodott el barátnőm. – Milyen a napod? – kérdezte pajkos mosollyal.

-         Tökéletes, mint az utóbbi időben mindig – pirultam el. – Adok is nektek valamit – húztam elő egy meghívót a kötényemből.

-         Oh, már ilyen közel van az időpont? – kerekedtek el a szemei.

-         Bizony – villantak fel a szemeim. – Már alig várom. Ugye ott lesztek?

-         Soha nem hagynám ki az esküvőtöket – mondta Sally határozottan.

-         Lennél a koszorúslányom? – kérdeztem mélyen a szemébe nézve.

-         Igen, boldogan – ugrott a nyakamba. – Megtiszteltetésnek veszem.

-         Köszönöm – viszonoztam az ölelését.

Az ebéd fantasztikus hangulatban telt, és a délutáni oktatás is sokszor kacagásba torkollott, de végtelenül büszke voltam a tanítványaimra, mert pontosan emlékeztek a tegnap tanult dolgokra. Megint délután négykor engedtem őket haza, majd előkészítettem az ételt, ami maradt, hogy Emmett is megvacsorázhasson. Hiszen Sally annyi gulyást hozott, hogy felesleges lenne ma már főznöm bármit is. Ezért a terítés után úgy döntöttem, hogy ledőlök egy picit, de amint a fejem a párnához ért ólomsúllyal nehezedett rám a fáradtság, és néhány pillanattal később már aludtam is.  

Az elalvás utáni pillanatok már megszokott mederben indultak. Amikor elaludtam Nathan szobájában találtam magam, ahol már ott várt rám Nadine is. Nathan azonnal felém nyújtotta a kezét, amit azonnal elfogadtam. Majd a másik kezével finoman a homlokomhoz ért, és előttem semmi pillanat alatt leperegtek az elmúlt két éjszaka látottak. Néhány pillanattal később ismét Bella szobájában találtam magam. Már reggel volt, és Charlie éppen akkor indult dolgozni, Isabella pedig lassan ébredezni látszott. Legalábbis mocorogni kezdett az ágyban. Edward még mindig megszállottan ült az ablakkal szemben lévő faágon. Azután pedig hirtelen felmordult, de nem értettem, hogy miért. Morogva figyelte a földet, de nem mozdult meg. Olyan volt, mintha éppen mérlegelné a helyzetét. Nem sokkal később kattant odalent a zár, majd Jacob lépett be Bella szobájába halk kopogás után, egy hatalmas virágcsokorral a kezében.

-         Szia, Jake. Apa kért meg, hogy pesztrálj ma engem?

-         Szia, szépségem – simogatta meg barátja arcát. – Igen, Charlie kért meg rá, hogy vigyázzak rád, amíg dolgoznia kell. Hogy érzed magad?

-         Voltam már jobban is – sóhajtotta Bella még mindig csukott szemekkel.

-         Nagyon sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni, pedig megígértem – mondta bűnbánóan.

-         Nem a te hibád, Jake. Elmehettünk volna azonnal, vizsgálatok nélkül is, de én bízni akartam bennük. Akartam, hogy mellettem álljanak. Főleg, hogy Edward mellettem legyen – pityeredett el Bella.

-         Tudom, kicsim – feküdt le óvatosan Jacob is az ágyra. A virágot az éjjeliszekrényre tette, és óvatosan magához húzta a törékeny, zokogó testet. – Nagyon sajnálom, hogy nem úgy alakult a dolog, ahogy szeretted volna, még akkor is, ha majd megőrültem a gondolattól, hogy a gyermekét hordod a szíved alatt – nyomott puszit a homlokára.

-         Te támogattál volna? – nézett fel a szemeibe Bella.

-         Nem tudom, hogy mit tettem volna, Bella. Nem esküdhetek meg rá, hogy támogattam volna a terved, hogy megtartod, de nem cselekedtem volna az akaratod ellenére. Ez viszont egészen biztos – nyomott puszit a feje búbjára. – Mit mondtál az apukádnak? Csak, hogy ismerjem én is a fedő-sztorit – kérdezte hirtelen.

-         Csupán annyit tud, hogy Edward meggondolatlan volt, és ezért megsérültem. Semmit sem tud az igazságról – nézett Jake szemeibe. – Akarta, hogy mondjam el pontosan, hogy mi történt, de nem akarom, hogy megtudja. Veszélybe sodorhatom azzal, ha megtudja a Cullen család titkát – magyarázkodott kétségbeesve.

-         Mihez kezdesz most? Végül is a férjed. Jogosan jöhet ide, hogy hazavigyen – tapintott Jacob a lényegre.

-         Néhány napig kell csak kitartanom, utána jön az ügyvéd a válási papírokkal – lábadt könnybe ismét Bella szeme.

-         Bells, biztos, hogy ezt akarod? – simított végig a hátán Jake.

-         Igen, biztos – keményedett meg a hangja. – Miért hiszi most hirtelen mindenki azt, hogy nekem Edwarddal kéne maradnom? A világ kifordult önmagából? Eddig senki nem akarta, hogy vele legyek, most meg mindenki azt akarja? Magyarázd el ezt nekem, kérlek. Mert azt hiszem, hogy tényleg elveszítettem a fonalat – akadt ki Bella. Am azt hiszem, hogy teljesen jogos reakció volt a részéről. Én sem értettem teljesen, hogy mi ez az egész „Edwardért kampány”.

-         Csak nem szeretném, ha tíz év múlva megbánnád a döntésedet – emelte fel védekezően a kezeit Jacob. – Bármennyire is gyűlölöm kimondani, de látszott rajtad, hogy mennyire odavagy érte. Bár tény, hogy a szívem egy része boldog, hogy látni sem akarod többé, de a másik része fél, hogy tönkreteszed magad, még jobban, mint ahogy most össze vagy törve.

-         Felejteni szeretnék, és ha mindig látom, akkor ez nem fog menni – motyogta az orra alá Bella. – Nem tudja kitörölni az emlékezetemből, hogy a családja segítségével megölte a gyermekemet. Hogyan bízzak meg bennük ezek után? Ha valami nem stimmel velem, akkor gondolnak egyet, és azt teszik, ami szerintük a legjobb nekem. Még csak meg sem hallgatták az én gondolataimat. Te voltál az egyetlen, aki mellém állt, mert azt kértem tőle, holott egyáltalán nem voltál biztos benne, hogy ez a helyes döntés, ahogy ők sem.

-         Erre vannak a legjobb barátok, Bella. Nekem nem feltétlenül kell egyetértenem a döntéseiddel, csak támogatnom kell téged. Hiszen ezért vagyok a legjobb barátod, hogy a butaságaidat is szó nélkül eltűrjem – kuncogott fel Jake. Aranyos volt, ahogy próbálta oldani a hangulatot, még akkor is, hogyha egyáltalán nem kedveltem. Kezdtem érteni, hogy Bellának miért jelent sokat.

-         Azért mindent nem tűrtél el szó nélkül – futott végig halvány mosoly Bella arcán. – Én még emlékszem rá, amikor kihúztál a vízből, amikor meg akartam halni, vagy amikor megcsókoltál, én meg elrepesztettem a kezemet rajtad, vagy amikor kis híján Edwardnak estél nem is olyan régen az esküvőn – sorolta fel Jake bűneit.

-         Nos, most mondhatnám azt, hogy csakis a te érdekedben történt, de ez nem lenne igaz – nevetett fel. – Az igazság az, hogy világ életében a bögyömben volt a pasid, és csak a megfelelő alkalomra vártam, hogy alaposan meggyepálhassam, amikor megbántott téged. Most is örömmel megverem, ha ezt szeretnéd. Tálcán hozom el neked a szemfogát, csak egy szavadba kerül.

-         Ez nagyon hősies lenne, de nem tartok igényt arra a szemfogra – kuncogott fel Bella.

-         Na és egyéb testrészére? – húzta fel a szemöldökét.

-         Nem, köszönöm. Most inkább csak maradjunk így összebújva egy kicsit. Jó érzés a közelséged. Megnyugtató, mint mindig. Szeretem, amikor csak így vagyunk, és tudjuk, hogy mire van szüksége a másiknak – sóhajtotta Bella.

-         Oké, akkor mit szólnál egy idióta filmhez, hátha attól egy kicsit jobban leszel? – ajánlotta Jacob.

-         Hoztál valamit? Nálam csak romantikus vígjátékok vannak – gondolkozott el Bella.

-         Elhoztam a Vérfarkas című filmet – kuncogott fel. – Jól fogunk rajta mulatni, mert abszolút semmi köze a magam fajtákhoz – lelkesedett fel Jake. – Meglátod, hogy tetszeni fog – kacsintott Bellára.

-         Hát legyen, de remélem, hogy nem nagyon félelmetes – nyelt egy nagyot.

-         Majd hozzám bújsz, vagy elrejtőzöl a takaró alá, amikor jön a csúnya bácsi – csücsörített rá Jacob.

-         Jól van már na, akkor még csak öt éves voltam. Nem is lett volna szabad megnéznünk azt a filmet – forgatta meg a szemeit Bella. – Ráadásul a szekrényből előbújó halott szelleme igenis nagyon félelmetes, és csúnya volt – mondta sértetten.

-         Ez a film is félelmetes, és van benne csúnya bácsi, de azért legalább kikapcsolódsz egy kicsit – tette be a lemezt Jacob. – Amúgy, hogy került ide a tv és a lejátszó?

-         Apa hozta fel, hogy ne unatkozzak – válaszolta Bella.

-         Értem, na gyere – helyezkedett el az ágyon Jake, Isabella pedig a mellkasához bújt.

Nagyjából a film közepétől Bella már a takaró alól nézte a filmet, néha-néha kipislantva onnan, vagy éppen mellkasába temette az arcát. Bár volt egy-két pillanat, amikor jókat kacagott, amikor elképzelte Jacobot félig átváltozva, itt-ott nagyon szőrösen, de emberszerűen futkározva az erdőben. A film végén azonban még ő maga is megsiratta a vérfarkast, aki gyakorlatilag jó ember volt, csak rosszkor volt, rossz helyen, és emiatt lett vége az életének. Sosem volt gonosz, és nem akart bántani senkit sem, de nem tudott uralkodni a természetén, ezért vált gyilkossá, és ezért akart végül meghalni. Önként távozott a másvilágra, hogy ne bánthasson többé senkit.

-         Ez nem is volt rossz – szipogta Bella. – Megvolt benne a tanulság, jó volt a történet, és döbbenetes volt benne a fordulat.

-         Ezt mind a takaró alól láttad? – kuncogott fel Jake.

-         A lényeget láttam – fordult el tőle Bella. – Au… - kapta a hasához a kezeit.

-         Mi a baj, Bells? – kérdezte aggódva Jacob.

-         Nem tudom… görcsölök – nyögte erőtlenül. – Eddig nem volt ilyen. Talán, abortusz után is normálisan megjön a ciklusa egy nőnek?

-         Fogalmam sincs – esett kétségbe Jake. – Idehívom a vérszopót – kapta fel a telefont.

-         Nem, nem kell Edward – tiltakozott Bella. – A többiek sem kellenek – fűzte még hozzá.

-         Carlisle talán tud segíteni – kérlelte Jacob. – Nem akarlak elveszíteni, kérlek – simított végig a haján.

-         Előbb csak tedd fel neki a kérdést, és csak végszükség esetén engedem be a házunkba – mondta Bella szigorúan.

-         Rendben, ígérem – bólintott rá Jake.

-         Ha pedig mindenképpen idejön, akkor nem hagyhatsz vele kettesben, semmilyen körülmények között – fűzte még hozzá ellentmondást nem tűrve.

-         Rendben, ígérem – bólintott rá Jake. Már éppen tárcsázott, amikor megszólalt a csengő. – Vársz valakit? – nézett Bellára kérdőn.

-         Nem, hacsak nem apa ugrott haza. Néha elfelejt kulcsot vinni – gondolkozott el Bella.

-         Akkor mindjárt megnézem – biccentet Jacob, azután pedig már el is rohant az ajtó fellé.

-         Megvizsgálnám – hallottam meg Carlisle hangját. Hát persze, Edward biztosan azonnal riasztotta őt a kórházban, hogy Bellának fájdalmai vannak.

-         Erre jöjjön – sóhajtott fel Jake. – Előre leszögezem, hogy nem én hívtam – emelte fel védekezően a kezeit, amikor beértek Bellához.

-         Tudom, Jacob, de már nem is fáj, úgyhogy hiába fáradtál ide – fordult el Bella.

-         Azért én megnéznélek – mondta Carlisle lágyan.

-         Mint már mondtam, már nincs semmi bajom – húzta a fejére a takarót.

-         Ha magad miatt nem is hagyod, hogy megvizsgáljalak, akkor legalább Charlie miatt. Mit szólna édesapád, hogyha félholtan találna itthon téged? – kérdezte csendesen.

-         Nem lennék ebben az állapotban, ha meghallgattatok volna. Nem tehetek a bűntudatodról, de enyhíteni sem fogok rajta, ebben biztos lehetsz – rúgta le magáról a takarót.

-         Nem is várom el, egyikünk sem várja el, hogy megkönnyítsd a helyzetünket – bólintott rá Carlisle. – Most már tudjuk, hogy tökéletesen jogosak az indulataid, és hogy mi hibáztunk, megint. Csak egy gyors vizsgálatot engedj meg. Öt perc múlva már nem leszek a házatokban, és elfelejtheted azt is, hogy valaha itt jártam – kérlelte halkan.

-         Ugyan, Bells, csak egy vizsgálat. Mit árthatna még neked? Egy pillanatra sem mozdulok mellőled, és ha valami olyat tesz, amit nem akarsz, akkor személyesen dobom ki az ablakon – mondta Jacob komolyan.

-         Rendben, legyen – sóhajtott fel Bella.

-         Köszönöm – nézett rá Carlisle hálásan. – Húzd fel a térdeidet, kérlek - tette le a táskáját. Majd, miután Bella megtette, amit kért, egy kicsit feljebb húzta a hálóingét, hogy rálátása nyíljon a problémás területre. – Nem vérzik, látszólag minden rendben – mondta Carlisle néhány pillanattal később. – Engedd el magad, kérlek. Most hozzáérek a hasadhoz is, ne aggódj, csak ki szeretném tapintani a méhedet – mondta nyugtatóan. Mire Bella engedelmesen ellazult, és hagyta magát megvizsgálni. – Szólj, ha fáj valahol – mondta, majd elkezdte nyomkodni a hasát, de Isabella meg sem rezdült. – Itt minden rendben, hála az égnek – mosolyodott el Carlisle, amikor végeztek. – Ez valószínűleg csak utógörcs. Hagyok itt egy receptet, ezt nyugodtan szedheted a görcsökre. Gondolom, hogy Jacob szívesen kiváltja neked.

-         Hát persze, lekísérem, és azonnal el is megyek érte – bólintott rá Jake. – Sietek vissza – fűzte még hozzá Bella kétségbeesett tekintetét látva.

-         Zárd be az ajtókat, és küldd el Edwardot a szemközti fáról – húzta magára Bella a takarót.

-         Rendben, ahogy akarod – simította meg Jacob a kupacot.

-         Viszlát, Bella. Ha bármi gond van, akkor hívjatok – érintette meg Carlisle is a vállát, de Isabella odébb csusszant. – Rendben, megyek is, pihenj sokat – sóhajtott fel fogadott apám. Majd szó szerint kiviharzott a szobából.

-         Legfeljebb negyed óra, és megint itt leszek – húzta le a takarót Jacob legjobb barátja fejéről. – Addig szükséged van valamire.

-         Hát ez elég kínos – harapott Bella az ajkába. – Szeretnék kimenni a mosdóba, és lassan zuhanyoznom sem ártana, de félek, hogy nem tudok még lábra állni – motyogta szomorúan.

-         Ajaj, a mosdót még megoldjuk, de a fürdetést, hát az kínos lenne mindkettőnknek, azt hiszem – szusszantott fel Jacob. – Várj csak, Emily biztosan szívesen átjön egy kicsit hozzád, hogy segítsen – kezdett el tárcsázni Jake.

-         Nem szeretnék még jobban a falka terhére lenni – rázta meg a fejét Bella. – Te is jó leszel. Öhm… van bikinim, majd felveszem azt, és úgy meg tudsz fürdetni te is – ajánlotta a lehetőséget.

-         Biztos vagy benne? – ráncolta össze a szemöldökét Jacob.

-         Igen, ha neked nem kényelmetlen a helyzet túlságosan, akkor hálás lennék, ha velem maradnál. Akár éjszakára is. Elférünk ketten is az ágyamon. Jól esne egy barát közelsége most, ha nem kell járőröznöd – nézett rá Bella reménykedve.

-         Mára nem vagyok beosztva, és szerintem pár estére elvannak nélkülem is. Majd útközben felhívom Samet, hogy adjon néhány napot, mert szükséged van rám – simított végig a haján.

-         Köszönöm, hogy itt vagy velem – fogta meg Bella a kezét.

-         Ez a legkevesebb, amit megtehetek, Bells. Pihenj egy kicsit, én mindent elintézek – puszilta meg a homlokát. Bella pedig engedelmesen lehunyta a szemeit, majd lassan elszenderedett.

Amint Jake elhagyta a házat, és Bella elaludt, már megint Nathan szobájában találtam magam. Nadine mellettem állt, mint mindig, Nathan pedig megérintette a homlokomat, hogy elfelejtkezzek egy napra a látottakról. Ez már tökéletesen bevett éjszaka menetrend nálunk, azt hiszem.

-         Gratulálok – mosolygott rám Nathan.

-         Miért is?

-         Mindjárt megtudod – kacsintott rám Nadine is. Majd egy szempillantás alatt visszakerültem a testembe…