The Beauty and the Bear - 32. fejezet

32. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Reggel kipihenten és boldogan ébredtem. Emmett még mindig a hátamhoz simult, és halkan szuszogott. Kint már javában sütött a nap, de a ház még csendes volt. Igazából nem is hallottam, amikor megérkeztek a többiek. Nagyon remélem, hogy jól érezték magukat. Emmett apukáját biztosan keményen megdolgoztatta anya és Jessica, mert amennyire tudom, mindketten imádnak táncolni. Kár, hogy én és Emmett nem tudtunk elmenni a bulira, pedig biztosan csodás lett volna. Amennyire én tudom ő már most remek táncos, és én sem panaszkodhatom. Vajon mi van Alexszel és a többiekkel? Sally biztosan éppen süt, Lionel már az állatok között van, Alex pedig készül a holnapi iskolanapra, mert bizony holnap már kezdünk. Már nagyon izgatott vagyok. Először is azt hiszem, hogy biológia órát fogunk tartani, pontosabban megnézzük, hogy az iskola környékén milyen növények és állatok honosak, és minden elmondok nekik róluk, amit csak tudok. Mivel könyvünk nincs, így csak a saját tudásomra hagyatkozhatok majd. Biológia után pedig talán tarthatnék írás, és olvasásoktatást. Minden nap felét a levegőn töltjük majd, a másik felét pedig a teremben, hogy szép, fokozatosan megtanulhassák az írást és az olvasást is. Nem akarom hirtelen leterhelni az okos kis fejüket, mert az túl gyors lenne nekik. Meg kell emészteniük a hallottakat.

-         Rose, ne sikíts, megjelenek neked – hallottam meg Nathan hangját.

-         Oké, jöhetsz – suttogtam. A következő pillanatban pedig már ott is guggolt előttem, hogy szemmagasságban legyen velem.

-         Szia – mosolyodott el halványan. – Csak meg szeretném köszönni, hogy megengedted ezt az utazást Nadine miatt. Na és az elnézésedet is szeretném kérni, amiért nem adtam teljes mértékben a valóságot takaró tájékoztatást arról, hogy Nadine gyakorlatilag túsz lesz abban a világban.

-         Ne is törődj vele – mosolyodtam el. – Nadine elég makacs természet, úgyhogy nem lep meg, hogy ilyen módszerekhez folyamodtál.

-         Na ebben látod, egyetértünk – kuncogott fel.

-         Végre valami – forgattam meg a szemeimet. – Ki hitte volna, hogy valaha is egyetértünk majd bármiben is? – kérdeztem suttogva.

Néhány pillanattal a kérdés után Emmett motyogott valamit álmában, és még jobban hozzám simult, mire én jólesően felsóhajtottam, és én is kicsit hátrébb csúsztam, hogy minél jobban érezhessem a forró bőrét, és izmos mellkasát.  Soha nem lehet elég közel lenni hozzá

-          Tényleg tökéletes pár vagytok – mosolyodott el Nathan. – Régen én is sokat aludtam így vele. Bár mi sosem jutottunk messzebb. Akkoriba még nagyon is elítélt volt, hogyha egy lányt „megrontanak” a nász előtt. Hogy vártam, hogy megkérhessem a kezét, és végre az enyém legyen. Annyiszor elképzeltem, ahogy egy mesés hófehér ruhában jön felém az oltárhoz. Sokáig táncoltunk volna, utána pedig végre elértük volna életünk legcsodálatosabb éjszakáját. Gyermekeink születtek volna. Eleven, rosszcsont kislányok, akik pontosan olyanok lettek volna, mint az anyukájuk. Én földet műveltem volna, és elhagytuk volna a várost, ahol a többség, köztük a szüleim is rossz szemmel nézték volna a házasságunkat – kalandozott el.

-         Gyönyörű terv, csodálatos élet – hullott le egy könnycsepp a szememből.

-         Kár engem siratni, Rose – simított végig az arcomon. – Bár jól esik az együttérzés valakitől. Igazából te vagy az első, aki a jelek szerint megért engem. Megérti, hogy miért tettem azt, amit.

-         A szerelemért érdemes meghalni – mosolyogtam rá. – Sokat gondolkodtam már ezen. Hogyha ott, akkor nem erőszakol meg a vőlegényem és a barátai, akkor Rochester úrnője lettem volna, ugyanaz a beképzelt liba, aki voltam, egy rossz házasságban. Így viszont lehetőségem nyílt megismerni Emmettet, akivel szinte minden tökéletes – simogattam meg kedvesem derekamon nyugvó karját.

-         A gyermeket leszámítva, igaz? – kérdezte halkan. – Tényleg ez lenne minden vágyad, igaz?

-         Ha lenne Emmettől egy gyermekem, és vámpírok is lehetnénk, mindhárman, és visszamehetnénk a családunkhoz, hogy újra Cullenek legyünk, de egy családként, akkor az lenne a világon a legtökéletesebb érzés – ábrándoztam.

-         Most én mondom azt, hogy csodás vágyak, de ilyen alternatív lehetőség nem létezik, ezt tudnod kell – hajtotta le a fejét. – Hogyha lenne ilyen világ, akkor örömmel odavinnélek örökre, de nincs, úgyhogy kisebb álmokon kell elgondolkoznod.

-         Tudom, csak ez olyan nehéz – sóhajtottam fel. – Amikor itt vagyok, akkor csakis Emmettet akarom, de amikor elvittél hozzájuk a Cullen házba, akkor viszont úgy éreztem, hogy velük is akarok lenni, nem csak Emmettel.

-         Átérzem a helyzeted, de döntened kell hamarosan – nézett rám Nathan bocsánatkérően. – Feláldozod a vámpírságot a családoddal együtt egy álomért?

-         Még nem tudom. Sok minden kavarog még bennem – szusszantottam morcosan.

-         Este eljöhetek érted, hogy megmutassam a következményeket? Ezúttal tényleg veled fogunk foglalkozni – mondta határozottan.

-         Igen, mehetünk – bólintottam rá.

-         Remek, akkor én most megyek is, mert a lovagod mindjárt felébred, és nem lesz szükségetek társaságra. Egyébként még mindenki mélyen alszik, mert csak egy órája értek haza – mondta kaján vigyorral az arcán. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

Csendben gondolkoztam tovább, egészen addig, amíg Emmett komolyan el nem kezdett fészkelődni mögöttem, aminek következtében megérezhettem, ahogy megint nekem feszül az ágyéka, amitől egy pillanatra lányos zavarba jöttem, bár fogalmam sem volt róla, hogy miért.

-         Jó reggelt – csókolt a nyakamba, amitől végigborzongtam. Annyira jól esett, ahogy a meleg lélegzete végigsimogatta a nyakamat.

-         Neked is jó reggelt – fészkelődtem egy kicsit.

-         Gonosz – kuncogott fel Emmett miközben lefogta a csípőmet. – Nem úszod meg ennyivel, baby – mondta, majd elkezdte felfelé gyűrni a hálóingemet.

-         Nem lehet, már itthon vannak a szüleid, és anya, ráadásul mi nem tudjuk halkan szeretni egymást – fogtam meg a kezét.

-         De tudjuk – húztuk le a selyemkendőmet az éjjeliszekrényről. – Én csendben is tudom élvezni a helyzetemet, te pedig kapsz egy kis segítséget – lengette meg előttem a kendőt.

-         Mire gondolsz? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

-         Arra, hogy ezzel a kis kendővel beléd fojthatnám a sikolyokat – kacsintott rám.

-         Ez egy kicsit perverz, nem gondolod? – kérdeztem kissé ijedten. Nem hiszem, hogy segítene ez a kendő bármiben is.

-         Szerintem inkább izgató, és különben is, szeretnék kipróbálni egy új pozitúrát, amivel talán még jobban fel tudlak hevíteni, mint eddig bármikor – villantak meg a szemei. – Ezt még nem próbáltuk, és szerintem tetszeni fog. Csak bízd rám magad.

-         Nem is tudom, attól, hogy bekötöd a számat, és a hangok lehallatszódhatnak – haraptam az ajkamba.

-         Ígérem, hogy senki nem fog rájönni, hogy mit csinálunk – tartotta fel a kezét.

-         Na jó, úgysem tudok ellenállni neked – adtam be a derekamat.

-         Szeretlek – csillantak fel a szemei. – Ígérem, hogy nagyon jó lesz, csak próbálj meg csendben maradni – fűzte hozzá kuncogva.

Majd a lágy anyagot a számra kötötte, és rögtön le is csúsztatta rólam a hálóinget, és a fehérneműt is. A nadrágját viszont magán hagyta. Tehát nem egyből letámadni készül. Akkor vajon mire? Gondolkodtam el. Nem sokkal később pedig meg is tudtam. Emmett megfogott egy párnát, és a hasam alá csúsztatta, mielőtt hasra fektetett volna. A párna segítségével a hátsóm kicsit feljebb volt, mint a testem többi része, de nem kellett tartanom magam, hanem feküdhettem teljesen ernyedten. Emmett pedig elégedetten simított végig a fenekemen, majd óvatosan megpaskolta. 

-         Egyszerűen gyönyörű vagy – simított végig egészen a nyakamtól a combomig. Majd gyengéd erőszakkal befurakodott a kezével a lábaim közé. Már a gondolattól is felizgultam, hogy mire készül, ezért már az első érintése után meglepetten meredt rám. – Rossz kislány, még hozzád sem értem – vigyorodott el kajánul.

Majd egy férfias morgás hagyta el a torkát, nem sokkal később pedig kicsit szélesebbre tárta a lábaimat, és azután megérezhettem azt a gyönyört, amit már nagyon régen nem kaptam meg. Na nem panaszkodásból, de mióta megvan Nessie Emmettel igyekeztünk mindig halkak lenni, és ez ilyenkor tényleg nem nagyon megy nekem. Minden szerénykedés nélkül állíthatom, hogy a férjem fergeteges dolgokat tud művelni a szájával. Ezt sosem vitattam. Hosszú percekig csak vonaglottam kedvesem alatt, amikor végre megkegyelmezett rajtam, és levette az alsóját, hogy testünk megint eggyé válhasson. Az új póz, amit megjegyzem valamiért még vámpírkorom alatt sem próbáltuk egészen elképesztő volt. Teljesen másmilyen érzés volt így együtt lenni. Máshogyan éreztem mindent, ami történt, de határozottan tetszett az élmény. Ha kettesben lettünk volna már rég letéptem volna magamról  a kendőt, és elégedetten sikoltoznék, de mivel tudtam, hogy kik vannak még a házban, így inkább türtőztettem magam. Néhány perccel később pedig végeláthatatlan borzongató remegéshullámok öntöttek el, amikor Emmett is rám hanyatlott. Azonnal kioltotta a kötést a számon, majd a kendőmet levéve szenvedélyesen megcsókolt.

-         Remélem, hogy nem bántad meg a reggeli testedzést – vigyorodott el miután elváltunk.

-         Egyáltalán nem, de most már öltözzünk fel gyorsan. Bármikor felébredhetnek – próbáltam eltolni magamtól szerelmemet.

-         Sajnos nem lehet, olyan gyengének érzem magam, teljesen kifárasztottál – sóhajtotta megjátszott gyengeséggel. Majd rám hanyatlott, én pedig azonnal összecsuklottam alatt.

-         Emmett, kelj fel szépen – próbáltam meg legördíteni magamról.

-         Nem maradt erőm, kikészítesz – fúrta a fejét a nyakamba. – Fel kell töltődnöm – simította a tenyerét a mellemre.

-         Szerinted ez feltöltődés? – kérdeztem nevetve.

-         Ha tudnád, hogy mennyire az – kuncogott fel. – A kebled gyógyító hatású, hamarosan képes leszek felkelni – mondta határozottan.

-         Mikor lesz az a hamarosan? – kérdeztem komolyan.

-         Nem tudom, ha úgy érzem, hogy visszatért minden energiám – nézett a szemeimbe. – Habár, lehet, hogy mostantól kezdve egész életemben beteg leszek, mert akkor legálisan tölthetem henyéléssel a napot, ráadásul a világ legjobb fekhelyén, vagyis rajtad – kezdte el húzkodni a szemöldökét.

-         Ha a feleséged leszek, és saját házunk lesz, ahol kettesben leszünk, akkor annyit henyélhetsz és tehetsz magadévá, amennyit csak akarsz – ajánlottam a lehetőséget. Mire kedvesem hatalmasat nyelt.

-         Mennyi idő mire megszervezitek az álomesküvőnket? – kérdezte türelmetlenül. – Egy nap? Esetleg kettő? Ugye legfeljebb három – nézett rám nagy szemekkel.

-         Ami azt illeti egy kicsit több – haraptam az ajkamba. – Legalább három hétre szükségem lesz – néztem rá boci szemekkel. – Szeretnék varratni magamnak, egy szép ruhát, amivel meglephetlek – pislogtam rá csábosan.

-         Beleszólhatok, hogy hogy nézzen ki? – villantak meg a szemei.

-         Mélyen dekoltált lesz – csóváltam meg a fejem mosolyogva.

-         Oh, igen, pontosan ezt szerettem volna kérni – mondta boldogan, majd megnyalta a száját is.

-         Ne fantáziálgass, te kis pajzán ördög – intettem meg játékosan.

-         Miért? Nekem szabad, hisz három hét múlva már az én feleségem leszel. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy fantáziálok rólad – mondta teljes komolysággal.

-         Na jó, lehet, hogy neked van jogod rólam fantáziálni, de amikor ezt csinálod, akkor a következő pillanatban már rám is veted magad, amit most nem lehet – mondtam határozottan.

-         Na és, ha mégis megteszem? – kérdezte incselkedve.

-         Akkor nem aludhatsz velem az esküvőig, de ha jó fiú leszel, és most szépen felöltözünk, akkor még lehetséges, hogy ma éjjel is beengedlek az ágyamba, hogy együtt aludhassunk – búgtam a fülébe.

-         Ez nagyon kegyetlen és kíméletlen zsarolás – morogta az orra alá.

-         Ez csupán egy ajánlat – rántottam meg a vállam. – Hogyha letepersz most, akkor éjjel bezárom az ajtómat, viszont, hogyha jó fiú leszel, akkor velem aludhatsz éjszakánként – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-         Ez ettől függetlenül még mindig zsarolás, de ettől függetlenül a mindig veled alvós megoldást fogom választani – szusszantotta. – Pedig most tényleg megérdemelnéd, hogy elfenekeljelek, mert a férjednek szót kell fogadni, asszony – csapott egy kicsit a hátsómra.

-         Oh, bocsánat, uram – játszottam el az ijedt kislányt. – Legyen hozzám kegyelmes, jó uram – tettem össze a kezeimet.

-         Megkegyelmezek, hogyha jó kislány leszel, és éjjel nem veszel semmit a hálóing alá – villantotta rám a lehető legszélesebb mosolyát.

-         Hm… ez igencsak illetlen kérés, de mivel te szeretnéd ennyire, talán megkegyelmezek neked, és igent mondok – gondolkodtam el.

-         Helyes – bólintott rá, majd a hasamra fordított, és harapdálni kezdte a lapockámat. Azután pedig szívni kezdte rajta a bőrt.

-         Mit csinálsz? – kérdeztem döbbenten.

-         Megjelöllek – kuncogott fel.

-         Emmett, ne merészelj rám lila foltokat szívni – próbáltam elmenekülni, de nem sikerült kicsúsznom a kezei közül.

-         Csak egy foltot. Ne félj, szexisre harapdállak – mondta teljes meggyőződéssel.

-         Ez a minimum, amit elvárok. Legyen, mondjuk egy szívecske – ajánlottam a lehetőséget.

-         Oké, egy szívecske formájú megjelölés rendel a hölgynek – mondta lelkesen.

Majd újra lecsapott a lapockámra. Öt perccel később pedig már a remekművében gyönyörködött.

-         Emmett – fordultam vele szembe megint.

-         Jaj, ne – nyafogott, mint egy kisfiú. – Most megint azzal fogsz jönni, hogy fel kéne öltöznünk, igaz?

-         Igen, pontosan – biccentettem.

-         Nem tudlak eltántorítani ettől a mániákus tervedtől? – kérdezte bosszankodva.

-         Nem igazán – ráztam meg a fejem. – Viszont elkészítem neked életed legfergetegesebb rántottáját – nyomtam csókot a szájára. Azután pedig kislisszoltam az ágyból, és gyorsan magamra kapkodtam a ruhámat.

-         Segítsek? – csillantak fel a szemei.

-         Hát, ha már így felajánlottad – egyeztem bele azonnal. – Készítsük el úgy, hogy mindenkinek jusson belőle – gondolkodtam hangosan. Biztosan a többiek is örülnének egy rántottának a hosszú éjszakázás után. – Utána pedig kilovagolhatnánk az iskolához, hogy rendet rakjak – fűztem még hozzá.

-         Miért is ne? Végül is, holnap már kezdődik a tanítás – bólintott rá Emmett. – Majd Lucifer elvisz minket, miután ettünk – fűzte még hozzá.

-         Az remek lesz – húztam meg a fűzőmet, majd a hajamat gyorsan a fejem tetejére tűztem, hogy el tudjam készíteni a rántottát. – Amíg te elkészülsz, addig én neki kezdek – fordultam vissza egy pillanatra.

-         Oké – egyezett bele szerelmem azonnal.

A következő pillanatban már a lépcsőn szaladtam lefelé, és nem sokkal később már a konyhában tüsténkedtem a hagymával és a szalonnával. Mire Emmett leért hozzám, már sercegett a hagyma és a szalonna is apróra vágva a saját zsírjában.

-         Csodás illata van – bókolt kedvesem. – Hozom a tojásokat – nyomott puszit a nyakamra, majd elsietett a kamra felé. Néhány másodperccel később pedig már törte is fel egy tálba őket, azután pedig összehabarta, ahogy kell.

-         Azt hiszem, hogy jöhet a tojás. A szalonna már jó pörcös lett, a hagyma pedig üveges – mondtam büszkén. Ha nagy főzést még nem is tudok tartani, de a rántotta már megy.

-         Már itt is van – lépett mellém azonnal Emmett, és beleöntötte a serpenyőbe a tojásokat. Én pedig lelkesen kevergetni kezdtem. Az illata fantasztikus volt, és nagyon reméltem, hogy az íze is az lesz.

-         Megkóstolod? – fordultam hátra Emmettre, de fel is nevettem.

Egy hatalmas tálban valami sűrű trutyi volt, ami talán palacsintának akarta álcázni magát, mellette egy nagy kosár áfonya, és Emmett tetőtől talpig lisztes volt. A haja most fehér volt a megszokott sötét árnyalat helyett.

-         Hát te meg mit csináltál? – kuncogtam, miközben levettem a serpenyőt a tűzről, és odasiettem hozzá.

-         Segíteni próbáltam – fintorodott el. – Ez a palacsinta gondolom menthetetlen – fűzte hozzá legörbülő szájjal.

-         Nem menthetetlen, sok tejjel, és egy kis vízzel még jó állagúra keverhetjük. Viszont amennyi palacsinta lesz belőle, na az elég lesz az egész farmnak reggelire, ebédre és vacsorára is.

-         Sebaj, akkor ma palacsinta parti lesz – mosolyodott el szerelmem újra. – Hogy csináljam?

-         Keverd szép lassan, hogy csomómentes maradjon, én pedig öntöm hozzá a tejet, meg a vizet, amíg jó állaga nem lesz – adtam ki az utasítás.

-         Rendben van szakácskám – ragadta meg a fakanalat.

Én pedig adagolni kezdtem a tejet a masszához. Úgy öt perc múlva elégedetten néztem végig az alkotásunkon, mert még soha nem láttam ennyire tökéletesen eltalált arányú palacsintatésztát, de ezt órákon át fogjuk sütni, az is biztos. Bár, sebaj a lényeg, hogy jól érezzük magunkat és bőséges lesz a reggeli-ebéd, mert már annyi az idő, hogy nyugodtan össze is vonhatjuk a kettőt. Ahogy elkezdtem sütni, Emmett azonnal odasettenkedett, és elcsente tőlem a serpenyőt.

-         Ezt figyeld – dobta fel a palacsintát, ami elegánsan landolt a plafonon, ahonnan amikor leszédült a padlóra toccsant.

-         Valóban zseniális a technikád – nevettem fel.

-         Oh, szóval kineveted a profit? – kérdezte összehúzott szemekkel.

-         Csak egy kicsit – haraptam az ajkamba.

-         Na megállj csak – vett egy kis nyers tésztát a kezébe.

-         Nem mered – kezdtem el hátrálni.

-         Oké, igazad van, tényleg nem – rántotta meg a vállát. Majd egy váratlan, gyors mozdulattal összekente a tésztával az arcomat. – Na ehhez mit szólsz, Palacsinta-királynő?

-         Azt, hogy ez bosszúért kiállt – vágtam hozzá egy kis falat rántottát.

-         Most már tényleg el kell fenekelnem téged – húzta ki Emmett a hajából a rántottát.

-         Én csak megvédtem magam – emeltem fel a kezeimet.

-         Az mindegy – jött hozzám egyre közelebb. Én pedig halkan felsikkantottam, és menekülni kezdtem a konyhában.

-         Emmett, ne… - bújtam el az asztal mögött. – Most reggelit készítünk – próbáltam meg komoly hangon jó útra téríteni.

-         Készítjük is azt a reggelit, csak közben megnevellek – kapta el a derekamat hirtelen.

-         Különben is te kezdted – mondtam vádlón, miközben szabadulni próbáltam. – Összetésztáztad az arcom – mutattam a rám tapadt maszlagra.

-         Nem is, te kezdted – mondta határozottan. – Az egész abból indult ki, hogy te visszadobtál tojással – vigyorodott el.

-         Na persze – forgattam meg a szemeim.

-         Mi ez a nagy ricsaj? – jött le a lépcsőn Emmett apukája morcosan.

-         Ajaj – súgta a fülembe. – Na most vagyunk bajban – fűzte még hozzá. – Apát felkelteni nem jó ómen – súgta a fülembe.

Én pedig idegesen kezdtem el rágcsálni a számat. El is felejtettem a játék hevében, hogy Emmett szülei és az anyukám még alszanak a házban.

-         Hát így tanítottalak asszonyt nevelni, fiam? – kérdezte Emmett apukája komolyan.

-         Nem apa – hajtotta le Emmett a fejét.

-         Hanem, mit tanítottam a túlfűtött menyecskékről? – vigyorodott el.

-         Hogy be kell dobni őket a tóba, hogy lehűljenek – vigyorodott el Emmett. Majd felkapott a vállára, mint egy zsákot.

-         Jó fiú – kuncogott fel Emmett apja. – Addig én megsütöm a palacsintákat a fél ország számára – csóválta meg a fejét. – Fiam egy McCharty férfi közveszélyes a konyhában, ezt jegyezd meg.

-         Oké, apa. Már magamtól is tudhatnám – nevetett fel szerelmem.

-         Na ne, ezt nem mondod komolyan? Azonnal tegyél le – sikoltottam kapálózva, miután kilépett velem a házból.

-         Dehogynem, apa mesélte, hogy anya is igen temperamentumos, mint te, a mai napig, és mindig így viccelte meg régebben. Sőt, néha még a mai napig is meglepi egy-egy tavi támadással – kuncogott Emmett.

-         Legalább most már tudom, hogy kitől örökölted a humorodat – forgattam meg a szemeimet.

-         Hát igen, nem megyek a szomszédba a hülyeségért, de ez a mi családunk – paskolta meg a fenekemet. Hm… a „mi családunk”, milyen jól hangzik, hogy már most az én családomként is emlegeti a szüleit. – Anya próbálta megnevelni apát, és engem is, de hát nem jött össze – fűzte még hozzá. – Azt hiszem, hogy ő is így szereti apát. Általában komolynak, de legváratlanabb pillanatban bohókásnak – folytatta a mesélést.

A következő pillanatban pedig már repültem is a vízbe. Még annyit láttam, hogy Emmett is utánam ugrik, aztán hatalmasat csobbantan. Már éppen úsztam is felfelé, amikor szerelmem elkapta a kezemet, és így együtt mentünk vissza a felszínre. Amint felértünk magához rántott, és szenvedélyesen csókolni kezdett, egészen addig, amíg egy mosolygós hang ki nem szakított minket a saját kis világunkból.

-         Örömmel látom, hogy már semmi bajod, Rose – mondta Lionel nevetve. Mi pedig azonnal felé fordítottuk a fejünket. Majd szélesen elmosolyodtam, mert Lionel mellett ott állt Sally és Alex is. Nagyon örültem nekik, hiszen már egy ideje nem találkoztunk.

-         Velünk töltitek a napot? – kérdezte Emmett vigyorogva.

-         Csak ha nem zavarunk – pirult el Sally egy pillanatra.

-         Nem fogtok – vágtam rá. – Gyertek velünk palacsintázni – ajánlottam a lehetőséget, mire Alex szeme felcsillant.

-         Rendben, akkor gyertek ki a vízből – egyeztek bele. Mi pedig gyorsan kiúsztunk a partra, hogy együtt mehessünk vissza a házba.