The Beauty and the Bear - 15. fejezet

15. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Későn feküdtem le az éjjel, mert sokáig gondolkoztam a mostani valóságon, amibe csöppentem. Egyszerűen csodálatos ez a hely, de valami mégis félelemmel tölt el. Túlságosan is tökéletes ez a világ. Emmett és én emberként, ráadásul még udvarol is nekem, ahogy mindig is kívántam. Hogyha létezik ilyen lehetőség is a számomra, akkor miért küldtek engem egy másik alternatívába? Miért nem kerültem eleve ide, ahol jó nekem? Egyébként is, hogy értette azt Nadine, a sors angyala, hogy nem ő terelt utamra, hanem egy nála is nagyobb hatalom. Valamiért vámpírnak kellett lennem, de nem tudtam elképzelni sem, hogy miért. A többiek nélkülem is nagyszerűen boldogulnak, akkor mi értelme volt?

-         Hé, ne gondolkozz a miérteken, mert vannak dolgok, amikre senki nem tudja a választ. Vámpír voltál, és ha megint az akarsz lenni, akkor lehetsz is, én csak az utat mutatom meg neked. A döntés csakis a tiéd – jelent meg Nadine.

-         Tudom, csak szöget ütött a fejembe, hogy valamiért így kellett lennie, csak azt nem tudom, hogy miért. Nem találod ezt furcsának? – kérdeztem kíváncsian.

-         Nem mindig kell logikát keresni a főnökeimben. Lehet, hogy csak ilyen volt a napjuk, vagy valami azt sugallta nekik, hogy így kell lennie – rántotta meg a vállát barátnőm.

-         Úgy érzem, hogy valami nincs rendben ezzel kapcsolatban, valahogy hiányérzetem volt a házban, amikor a fényképeket nézegettem – gondolkodtam el.

-         Vagy csak hiányzik a család, akikkel annyi időt együtt töltöttél, és próbálsz találni valami okot, hogy visszamenj. Lehet, hogy megijedtél ettől a világtól, mert túl tökéletes. Hidd el, ez normális. Nem is te lennél, hogyha nem lenne benne némi bizonytalanság az élettel kapcsolatban.

-         Kár, hogy nem kaphatok meg mindent, amire vágyom – sóhajtottam fel.

-         Tényleg kár, mert megérdemelnéd, de mindent senki sem kaphat meg, mert akkor miért lenne érdemes küzdeni? Ha mindenki vágyai teljesülhetnének, akkor nem lenne értelme az életnek, és a jóért való harcnak.

-         Ebben igazad van – bólintottam rá. – Bár azért lehetnének kivételek a szabályok alól – kacsintottam rá cinkosan.

-         Ügyes próbálkozás, de nem háríthatod át a felelősséget, és a döntés jogát a világra, és rám sem. Egyébként is verd ki a fejedből ezt az egészet, és élvezd a rád váró napot. Emmett kettőre érted jön, csípd ki magad, és szórakozz – mondta barátnőm mosolyogva. – Nagyon jól fogjátok érezni magatokat – vigyorodott el.

-         Már megint mit tudsz, amit én nem? – villantak meg a szemeim.

-         Majd meglátod – mondta, majd úgy tett, mintha lakat lenne a száján, és eldobta a képzeletbeli kulcsot is.

-         Gonosz vagy – öltöttem ki rá a nyelvem.

-         Te meg kíváncsi, így hamar megöregszel – ráncolta össze az orrát. – Na, már itt sem vagyok, szia – integetett, majd köddé vált.

Miután elment az órára pillantottam, és azt hittem, hogy mentem elájulok, mert már egy óra volt. Az nem lehet, ilyen sokáig nem aludhattam.  Hol van ilyenkor Alex? Mindig időben fel szokott kelteni.

-         Rose – lépett be Sally a szobába. – Ideje felébredned, nehogy elkéss a randiról – mondta lelkesen. – Oh, már ébren vagy, nagyszerű – tette le elém a reggelit.

-         Alex miért nem keltett fel, ahogy szokott? – kérdeztem döbbenten. – Ugye nem beteg, vagy nem esett baja?

-         Dehogy, csak megtiltottam neki, hogy felébresszen, mert ma jó formában kell lenned. Már előkészítettem neked az egyik legcsinosabb ruhámat, és egy fűzőt is hozzá, meg alsóneműt. Még a kalapomat is kölcsönadom. Tökéletes leszel. Elkészítettem a fürdődet is, úgyhogy reggeli után irány a kád – kezdett el pörögni. Izgatottabb volt, mint én, hogyha lehet ilyet mondani egyáltalán.

-         Te most kerítőnőt játszol? – néztem rá szúrósan.

-         Jaj, ne már. Nem kell nektek kerítő, tegnap egész este csak úgy pattogtak köztetek a szikrák. Láttam ám, hogy hogyan méregettétek egymást. Csak imádkozni tudtam, hogy ne Alex előtt essetek egymásnak az asztalon. Ne tagadd, hogy odáig vagy a mi nagy mackónkért – mondta boldogan mosolyogva. Hm… nagy mackó, igen ez igaz. Aranyos, hogy már emberként is annak tartották. – Egyébként nála jobb embert keresve sem találtál volna magadnak. A szíve is olyan hatalmas, mint ő maga. Mindenki imádja a városban, és a környező farmokon is, mert ahol tud, segít, és tényleg törődik az emberekkel. Emmett biztos lehetsz benne, hogy sosem bántana téged. Akármilyen erős is, tegnap úgy tartott a karjaiban, mint a legtörékenyebb kincset, ami létezik a világon. Mit kívánhatna még egy nő? Szerelem, család, gyengédség, biztonság, jólét. Tökéletes életed lenne mellette.

-         Azért még ennyire ne rohanjunk előre. Nem akarom ráerőltetni magam – emeltem fel a kezeimet.

-         Nem hiszem, hogy ő ezt tehernek érezné – vigyorodott el Sally. – Sőt, ha jól láttam tetszett neki, hogy többször is belepirultál a mondanivalóiba, és a gesztusaiba. Egyébként elárulom neked, hogy Emmett McCarty még sosem csüngött így egy nő szavain sem. Sőt, a romantika sem állt hozzá eddig túl közel, most pedig a holdfényben táncolt veled zene nélkül. Hát, minden elismerésem.

-         Köszönöm, de azért nem fogom lerohanni Emmettet, én csak… nagyon szimpatikus nekem. Egyébként is csak véletlenül találkoztunk – motyogtam zavartan.

-         Az mindegy, hogy hogyan találkoztatok. A lényeg, hogy találkoztatok, mert határozottan összeilletek – mondta boldogan. – Most viszont reggeli, és fürdés, mert már kevesebb, mint egy órád van elkészülni. Emmett mindig pontosan érkezik.

-         Oké, igyekszem – haraptam egy nagyot a szendvicsből.

Néhány falatban el is tüntettem a reggelimet, és megittam a teámat. Sally is nagyon finomat készít, de Edward még ennél is jobban tudott. Vajon hol volt a sírja a kislányomnak és nekem? Remélem, hogy Anne tényleg csak elaludt, és nem fájt neki semmi, ahogy Nadine mondta. Bár csak lett volna akkora, hogy át tudjuk változtatni, Edward megtette volna értem.

-         Hahó, Rose, mi a baj? – fogta meg a kezem Sally.

-         Semmi baj, én csak… - kezdtem bele. Hogyan magyarázhatnám meg, hogy nekem már volt egy kislányom, akit elvesztettem. Egy gyönyörű, élénk, csintalan kisbabám, aki mindig megszökött, és nevetne csúszott-mászott a lakásban.

-         Emmett meg fogja érteni, hogyha még nem akarsz komoly kapcsolatot – suhant át a felismerés barátnőm arcán. – Nem tudom, hogy miért titkolózunk előtte, de tőlünk nem tudja meg, hogy történt veled. Bár talán nem ártana megbeszélnetek a dolgot, hogy tudja hányadán álltok, és hogy csak türelmesen közelítsen. Nem csoda, hogyha félsz a férfiaktól, de nem fogja érteni, hogyha nem beszélsz vele – magyarázta csendesen.

-         Még nem akarok vele ilyesmiről beszélni – válaszoltam a tévhitére. Egyáltalán nem aggódtam Emmett miatt, ő sosem lenne képes bántani egy nőt. Kivéve persze, hogyha megtámad minket, de önszántából soha. Tőle egy lánynak sincs oka félni. Legfeljebb csak a gyerekes poénjaitól.

-         Rendben, ezt te érzed, de most irány a fürdő, fel kell frissülnöd – adta ki az utasítást. Én pedig engedelmesen elvonultam fürdeni. A víz kellemesen meleg volt, és rózsa illatú gőz szállt fel belőle. Teljesen ellazultam, és akár egész nap itt tudtam volna maradni, de tudtam, hogy mennem kell. Mégsem várathatom túl sokáig a szerelmemet. Bár türelmes típus, de akkor sem lenne szép már most így indítani.

-         Rose, gyere, mindjárt itt lesz, fel kell öltöznöd – lépett be Sally egy hatalmas törölközővel a kezében. Majd amíg kiszálltam és megtörölköztem kiment. Felkaptam a számomra kikészített fehérneműt, majd kisiettem, hogy felvegyem a ruhát, amit kölcsön kapok megint. Nagyon szép kis ruha volt, egy elég kényelmes fűzővel. – Nem húztam túl szorosra, hogy kapj levegőt, és ne fájjon a heg – mondta barátnőm kedvesen.

-         Köszönöm szépen – fordultam meg, és egy pillanatra magamhoz öleltem.

-         Igazán nincs mit – legyintett, majd a fejemre csúsztatta a kalapot is. – Na, így már igazi tennessee-i lánynak nézel ki – mért végig elégedetten.

-         Azért nem ígérem, hogy holnaptól nyakalom a whisky-t, és célba lövök – fordultam körbe a tükör előtt.

-         Ebben reménykedtem is. Már attól is kitör a frász, hogy a fiam már forgatja a fegyvert, nem hiányzik, hogy még egy nő is ezt tegye a házban – forgatta meg a szemeit Sally.

Már éppen reagálni akartam, hogy egyetértek vele, amikor kopogtatás zavarta meg a beszélgetést. A szívem azonnal kétszer gyorsabb ütemet kezdett diktálni, mert sejtettem, hogy ki van az ajtó túlsó végén.

-         Szabad – mondta Sally azonnal szélesen mosolyogva.

-         Hölgyeim – lépett be Emmett két csokor vadvirággal.

Milyen édes. Vámpírkorában nem nagyon csinált ilyesmit, pedig tetszett volna a helyzet, de hát nem veszíthette el a kemény, férfias image-t.

-         Köszönjük – vette el barátnőm a virágot. Utána pedig én is így tettem. – Majd én vízbe teszem őket, ti csak menjetek – kacsintott rám. – Sziasztok -  mondta, majd eltűnt.

-         Sally néha kicsit elragadtatja magát – mosolygott rám Emmett kedvesen. – Bár tetszik a terve, hogy kettesben hagy minket, hátha összejövünk – mondta ki nyíltan.

-         Még csak egy napja ismerjük egymást – sütöttem le a szemeimet.

-         Egy gyönyörű, és felejthetetlen napja – fűzte hozzá komolyan. – Egyébként, ha jól érzem, akkor te sem vagy közömbös az irányomba – lépett mellém. Majd egy hirtelen mozdulattal felkapott. Én pedig felsikkantottam a váratlan helyzettől.

-         Mit csinálsz? – néztem rá ijedten.

-         Elrabollak – kacsintott rám. – Azt ígértem, hogy minden áron kiszabadítalak innen, a lovam pedig kint vár minket, sietnünk kell, mielőtt még Sally visszaér – mondta pajkosan.

-         Te lökött vagy – nevettem fel.

-         Na szép, így bánunk egy megmentővel? – kérdezte sértetten.

-         Oh, én hősöm, könyörgöm, vigyél magaddal – mentem bele a játékba.

-         Kérése számomra parancs, hölgyem – iramodott ki velem az ajtón, majd egy könnyed mozdulattal feltett a lovára, mintha csak egy tollpihe lennék. – Remélem, hogy nem félsz a lovaktól – pattant fel mögém.

-         Egyáltalán nem – ráztam meg a fejem. – Bár kislánykorom óta nem ültem nyeregben – fűztem még hozzá.

-         Oh, ez gyorsan vissza fog jönni, ha egyszer tudtál, akkor menni fog megint. Majd gyakorlunk – mosolygott rám melegen. – Gyerünk, Lucifer, vágta – mozdította meg a gyeplőt, a ló pedig nekiiramodott, de nem is akárhogy. A lendület egészen Emmett mellkasához préselt, aki büszkén vigyorogva tekintett le rám. Majd még gyorsabb tempóra kapcsolt. – Nem félsz? – kérdezte a fülemhez hajolva.

-         Nem, egyáltalán – ráztam meg a fejem. Ameddig velem vagy, addig semmitől sem félek. Tettem hozzá gondolatban. Ezt inkább nem mondom ki hangosan.

-         Akkor jó, mert Lucifer néha kicsit túllő a célon – mosolyodott el.

-         Miért lett ez a neve? – kérdeztem kíváncsian. Egy viszonylag vallásos közegben, hogy jutott eszébe így hívni a lovát?

-         Igazság szerint Lucifer vadló volt, és elég nehézkes volt betörni, mert rosszul közelítettek felé. Sokak szerint az ördög szállta meg, és ezért le akarták lőni, de én a barátja vagyok, nem a gazdája, úgyhogy jól kijövünk egymással. Gondoltam, hogy az idős nénik bosszantására azonban, csak azért is ezt a nevet választom – kuncogott fel.

-         Miért nem lepődök meg az indokaidon? – sóhajtottam fel kuncogva. Mint egy igazi, nagy gyerek. Mindig is ilyen volt. Örülök, hogy embernek is ilyen bohókás a természete, mert hiányozna, hogyha nem lenne ilyen.

-         Hm… ilyen kiismerhető lennék? – kérdezte nevetve. – Sebaj, most akkor is meg fogsz lepődni – húzkodta a szemöldökét. Majd megálltunk az erdő közepén.

-         Miért álltunk meg? – kérdeztem döbbenten. – Az erdőben van a házatok?

-         Nem éppen. Itt csak az én kis birodalmam van – húzódott gonosz mosolyra a szája. – A túszom leszel két teljes napig, és nem tudsz elmenekülni.

-         Hogy? De hát a szüleid várnak teára, méghozzá hamarosan – estem kétségbe. Nem mintha nem tetszene a gondolat, hogy kettesben legyünk, de nem illik eltűnni csak úgy két napra.

-         Ne félj, ők is tudják, hogy mi a tervem, és beleegyeztek. A kis kiruccanásunk végén pedig meglátogatjuk őket – legyintett. – Ne aggódj, mindent elterveztem. Egyébként is, már tegnap este eldöntöttük, hogy felveszünk Rose tanító néni.

-         Na és Lionel, Sally és Alex? Aggódni fognak – vetettem ellent.

-         Nem fognak, mert velük meg van beszélve – mondta büszkén.

-         Ma estére két esti mesét ígértem Alex számára, és egyet sem fogok mondani – húztam el a szám.

-         Lefizettem egy láda málnával, hogy halasszátok el a dupla esti mesét két nappal – mondta elégedetten.

-         Hű, tényleg mindenre gondoltál – mondtam elismerően.

-         Igyekszik az ember – hajolt meg mélyen. – Van még kifogásod, vagy hagyod, hogy túszul ejtselek? – kapott ismét a karjaiba.

-         Azt hiszem, hogy hagyom magam – mosolyogtam rá.

-         Reméltem, hogy ezt fogod mondani – indult el egy tisztás felé.

Amikor kiértünk a fák közül csodálatos látvány fogadott. Az rét egyik szélén ott állt egy kicsi, de takaros házikó, elkerítve egy fehér lécekből álló kerítéssel. A kis kert pedig tele volt virágokkal, és erdei gyümölcsökkel, középen pedig egy kút állt.

-         Ez egyszerűen káprázatos – kerekedtek ki a szemeim.

-         Örülök, hogy tetszik – biccentett. – Ez az én saját házam. Kidőlt rönkfákból készült, egy fát sem irtottam ki miatta, és saját kezűleg építettem fel. Ez a vadászházam. Ha túl sok a medve, akkor itt szoktam megszállni, hogy elejtsek egy párat. Veszélyesek lehetnek a farmokra nézve, hogyha túlságosan is elszaporodnak.

-         Én életem végéig is tudnék itt élni – suttogtam halkan. Egy kertes ház, fehér léckerítéssel, ez volt minden álmom, és a gyerekek zsibongása hozzá.

-         Ezzel én is így vagyok, de már építem ennek a háznak a mását egy biztonságosabb helyen. Néhány napra biztonságos zug, és tökéletes hétvégi ház, de a feleségem nem hagynám az erdő közepén, mert azért errefelé mászkálnak kint vadállatok, bezárva a lenni a házban pedig nem túl üdítő – magyarázta komolyan. – Téged is megkérlek, hogy ebben a két napban ne menj a kerítésen kívülre nélkülem.

-         Rendben, ígérem, hogy nem fogok – bólintottam rá.

-         Helyes – vigyorgott rám. – Most pedig engedd meg, hogy körbevezesselek – nyitotta ki a kaput. Majd óvatosan a lábaimra helyezett, azután pedig kézen fogott. – Szóval, ez itt az udvar, mint látható. Az erdei gyümölcsök éppen most érnek, úgyhogy nyugodtan csipegethetsz bármiből. A ház háta mögött zöldségek teremnek, ha azt kívánnál. A kút vize tiszta, iható, és főzésre is tökéletesen alkalmas, bár főznünk nem kell, mert már hoztam ide két napra való élelmet. Fürdéshez hordok be vizet, csak szólnod kell. Na és akkor, most jöjjön a ház – húzott az ajtón. Ez itt a nappali. Kellemesen meleg az év minden szakában, mivel a kandallója tökéletesen biztonságos, nincs olyan veszély, hogy leég a ház, ha benyújtom. Mellette található a konyha, amit tágasra hagytam, hogy kényelmesen lehessen benne tevékenykedni, a fürdő pedig itt van. Az emeleten pedig egy hatalmas hálószoba, és egy raktárféleség van. Ebben a házban csak egy szoba van, de természetesen felajánlom neked. Nekem jó lesz a nappali kanapéja.

-         Nem szeretnélek kitúrni a szobádból – haraptam be az ajkam.

-         Egyáltalán nem túrsz ki, ne félj – simogatta meg a karom.

A bőröm pedig felhevült, ahol hozzám ért. Most komolyan nem veszi a célzást, hogy össze is bújhatnánk? Márpedig én ki nem mondom, amit gondolok, hiszen hogy nézne az ki. Hogyan fogok vele egy házban élni két napig, úgy, hogy nem fekszik mellettem? Amióta ismerem mindig is velem töltötte az éjszakákat, még úgy is, hogy nem tudtunk aludni. Érdekes két éjszaka lesz az biztos.  

-         Ez esetben, köszönöm – válaszoltam végül.

-         Igazán nincs mit. Egyébként, hogyha érdekel, akkor most zenét is hoztam a tánchoz – mondta kihívóan.

-         Mert tánc lesz? – néztem rá kérdőn.

-         Bizony, két személyes bál – pörgetett meg finoman, majd magához húzott. – Még bort is hoztam hozzá. Gondoltam egy hölgyhöz jobban illik, mint egy üveg whisky.

-         Ebben van valami, bár még sosem ittam erőset – gondolkodtam el.

-         Akkor talán itt lenne az ideje egy kóstolónak? – nézett rám csillogó szemekkel.

-         Hát, nem tudom – bizonytalanodtam el. - A férfiakat vadállattá teszi az alkohol, jobb lesz, ha nem iszunk. Én elvagyok nélküle – sütöttem le a szemeimet.

-         Nem leszünk vadállatok, hogyha tudunk mértéket tartani, én csak egy kupicáról beszéltem, nem pedig egy vödörről – próbálta meg oldani a hangulatot.

-         Egy egészen icipiciről? – mutattam fel a hüvelyk és mutató ujjamat kis távolságra egymástól.

-         Igen, egy olyan kicsiről, hogy megkóstold. Többet pedig egy korttyal sem iszunk. Én sem – fogadta meg. Én pedig hittem neki.

-         Rendben, egy ilyen picit – egyeztem bele. Annyi csak nem árthat meg.

Emmett elengedett, majd kitöltötte a két kis adag italt, és az egyiket felém nyújtotta. Én pedig bizonytalanul kezdtem méregetni. Az illata nagyon átütő és erős volt. Sokkal erősebb, mint hittem.

-         Fenékig – koccintotta poharát az enyémhez óvatosan, és közben végig a szemembe nézett.

-         Fenékig – viszonoztam a gesztust. Majd megittam a kortyot, ahogy Emmett is. Mintha a torkom végigégették volna. Lángra lobbant az egész nyelőcsövem, és a gyomrom is. Kapkodva szedtem a levegőt, és kezdtem pánikba esni, de Emmett csak nyugtatóan magához ölelt.

-         Nyugalom, mély levegő, mindjárt elmúlik. Látom, tényleg nem vagy hozzászokva az ilyen erős italhoz – simogatta meg a hajamat. – Jobban vagy? – kérdezte miután alábbhagyott a zihálásom.

-         Nem szeretem a tömény alkoholt – nyögtem ki végre a szavakat.

-         Igen, én is így látom – bólintott rá kedvesem kuncogva. – Többet nem kapsz, megígérem.

-         Az jó lesz – helyeseltem. Még egyszer nem, az biztos.

Ezután a kis malőr után még sokáig táncoltunk. Egészen addig, amíg meg nem éheztünk. Emmett az emberi ételt is ugyanúgy habzsolta, mint a medvéket. Amit egyáltalán nem bántam. Pontosan olyan volt, mint amilyennek megismertem. A nap sokkal hamarabb eltelt, mint ahogy szokott. Szokták mondani, hogy jó társaságban repül az idő. Hát most egyenesen száguldott. Egyszerűen nem tudtam betelni szerelememmel, csak ittam a szavait, és a lökött vicceit. Majd amikor már majd leragadtak a szemeim gyengéden a karjába vett, és felvitt a szobába, és finoman lerakott az ágyra. El akart menni, mint ahogy egy tisztes fiatalember is tenné, de nem engedtem. Úgy csimpaszkodtam bele, ahogy csak tudtam.

-         Na hagyj itt, elférünk ketten is – húztam le az ágyra.

-         Nem lenne illendő letámadnom téged, én úriember vagyok – mondta határozottan.

-         Tudom, hogy úriember vagy, ezért is maradhatsz, mert biztosan nem használod ki a helyzetet. Hideg van itt, és nélküled fázni fogok – motyogtam félálomban. – Kötelességed felmelegíteni egy reszkető hölgyet.

-         Hát, ha innen vesszük, akkor lehet, hogy tényleg maradnom kéne – mondta kuncogva. – Te kis bestia. Az ember ki sem nézné belőled, hogy milyen kis merész vagy.

-         Talán nem tetszik? – kérdeztem, miközben befészkeltem magam a karjaiba.

-         Dehogynem, sőt, még senki sem tetszett ennyire – mondta csodálattal.

-         Én is szeretlek, mackóm – csúszott ki a számon, és tudtam, hogy meghallotta, mert egy pillanatra megmerevedett. Na ebből most, hogy fogok kimászni?