The Beauty and the Bear - 13. fejezet

13. fejezet




(Emmett szemszöge)



A változatosság kedvéért anyám már megint teheneket fej, apám pedig elment valami üzleti útra, úgyhogy nekem szabad a terep garázdálkodni, és tóban fürdőző hajadonokra frászt hozni. Olyan kis édesek, amikor fejvesztve, sikoltozva menekülnek. Mindig sikerül őket megijeszteni, utána pedig meghívhatom őket egy randira, és így előbb-utóbb megtalálom a nekem való nőt. Sajna ez az elméletem eddig még nem jött be, de ami késik, nem múlik.

- Anya? – léptem be az állatok helyére.

- Itt vagyok, kincsem – állt fel anyám a sámliról.

- Lelépek egy kicsit, azt hiszem, hogy úszom egyet vacsora előtt – vigyorodtam el.

- Lehetőség szerint csak finoman ijeszd meg a lányokat, mert utána én nem győzök magyarázkodni, te meg jól elszórakozol. Hogy kitől örökölted ezt a stílust, na arról fogalmam sincs – forgatta meg a szemeit anyám. – Tudod ez nem túl elterjedt udvarlási forma. Egyszer még rajta vesztesz a játékaidon, fiam.

- Jó leszek, csak egy kicsit eljátszom az időt vacsoráig – sétáltam mellé, majd puszit nyomtam az arcára.

- Este fél hétre itthon legyél, tudod, hogy ma vacsorázni megyünk – mondta komolyan.

- Hé, ezt a vacsit a világért sem hagynám ki – kacsintottam rá.

- Jól van, menj csak – kuncogott fel. – Szegény lányokat már előre sajnálom.

Oh, nincs őket miért sajnálni. Boldogan mentem vissza a házba, hogy összeszedjek néhány holmit, azután pedig felnyergeltem Lucifert, és kilovagoltam. Először szerintem a vízeséshez megyek, oda mindig betér egy-két csinos lány. Ha pedig mégsem, akkor majd tovább megyek. Nem mentem el egészen a vízesésig a lovammal, hanem inkább az erdőben kötöttem ki, hogy ha van valaki a vízben, akkor ne halljon meg. Óvatosan settenkedtem végig az oda vezető úton, és legnagyobb örömömre egy gyönyörű szőkeség úszkált éppen a patakban. A ruháit gyorsan felkaptam és becsúsztattam egy sziklamélyedésbe, hogy ne találja majd meg. Azután pedig gyorsan levetkőztem alsónadrágra, és a vízbe csobbantam, majd azonnal mély levegőt is vettem, és elmerültem a hűvös vízben. Az áldozatomnak fogalma sem volt róla, hogy a cápa hamarosan lecsap rá szerény személyemben. Amikor elértem az apró lábát, azonnal megragadtam és teljes erőmből lefelé kezdtem úszni, és magamban már mosolyogtam, hogy milyen ügyesen megijesztettem ezt a lányt is. Akit még megjegyzem soha életemben nem láttam, de nem bánnám, hogyha letelepedne a környéken. Ellenben a hölgyike egyáltalán nem úgy reagált, mint ahogy a többiek szoktak. Más lányok megpróbálták lefejteni magukról a támadót, vagy reszketve feladták a harcot már az első pillanatban, de ez a lány kapálózni és rugdalózni kezdett, hogy kiszabaduljon. Micsoda temperamentum. Na ez a vérmérséklet hiányzik az itteni lányokból. Ezen elvigyorogtam magam, hogy talán megtaláltam a megfelelő nőt, de ekkor hirtelen hatalmas rúgás érte az orromat. A kezeimet reflexszerűen szorítottam a sérült felületre, és így az én gyönyörű áldozatom már a felszínen is volt. Kicsit odébb úsztam, majd feljöttem a felszínre. Láttam, amint a lány ijedten körbefordul, úgyhogy megint lebuktam a víz alá gyorsan, hogy ne lásson. A hideg víz egyébként is jót tett az orromnak. Majd mikor háttal került nekem odasettenkedtem mögé, és karjaimat karcsú teste köré fontam.

- Azt hiszem, hogy eltörte az orromat, hölgyem… - súgtam a fülébe, mire ő azonnal megdermedt.

- Nyilván megérdemelte, miután a szívbajt hozta rám – emelte fel az állát dacosan. Na, ez már tetszik. Bírom az olyan csajokat, akik vissza mernek szólni. – Hogy képzeli, hogy békésen fürdőző hölgyeket támad meg, maga gazember – folytatta tovább morcosan.

- Ugyan, kisasszony. Nyugodtan vallja be, hogy élvezte – fordítottam magam felé egy gyors mozdulattal.

- Maga élvezné, hogyha halálra rémítenék, utána pedig még azért hibáztatnák, mert eltörte az áldozat az orrát önvédelemből?

Uramisten! Ez a nő egyszerűen káprázatos, elképesztő. Egy gyönyörű szirén, akit csakis nekem teremtettek. Vág az esze, és a vérmérséklete is nekem való. Micsoda temperamentum.

- Ezt pontosítanám Bébi, ugyanis egyáltalán nem volt veszélyben - vetettem ellent.

- Na és nekem ezt honnan kellett volna tudnom? A támadások jelentős része unatkozó ficsúrok ötleteiből származik, tehát könnyen lehettem volna veszélyben is – mondta határozottan.

- Unatkozó ficsúr? – néztem rá döbbenten.

Na így se hívtak még. Ez a nő kezdi nagyon kihúzni a gyufát. Micsoda pimaszság, micsoda tűz. Feleségül akarom venni. Az sem hátrány persze, hogy ilyen gyönyörű nőt még soha életemben nem láttam, de határozottan bejön a stílusa, és ez a legfontosabb szempont. Nem olyan, mint az összes többi lány, akit ismerek. Remélem, hogy még hajadon.

- Különben miért hozná a frászt tisztességes hölgyekre? – kérdezte összehúzott szemöldökkel.

- Azért, mert keresem az igazit – húztam fel az orromat, mire fájdalom nyílalt a sérült részbe. – Au… hogy tud ekkorát rúgni a fenébe is – gurultam dühbe.

- Hát legalább most megtanulta, hogy vannak kockázatai is annak, hogyha megijeszt valakit – vigyorodott el gonoszan a lány.

- Boszorkány – morogtam magam elé. – Eddig még egy lánynak sem jutott eszébe, hogy így védekezzen ellenem.

- Így járt, uram – rántotta meg a vállát. – Na jöjjön, menjünk ki a vízből, és segítünk a vérző orrán – indult volna el kifelé, de a karjaim még mindig körülötte voltak, így nem tudott. – Lenne szíves elengedni? – fordult vissza felém.

- Jobb ötletem van – csillantak fel a szemeim. Majd felkaptam a karjaimba, és kisétáltam vele a partra. – Hm… előnyös ez az alsónemű, hogyha átázik – pásztáztam végig a tökéletes testét. Bár nem volt rá sokáig lehetőségem, mert szégyenlősen eltakarta magát, és fülig pirult zavarában. Akkor ez a lány bizony hajadon, győzelem. A férjes asszonyok tapasztalataim szerint nem ilyen szemérmesek.

- Ne bámuljon, ez illetlenség – pillantott fel rám zavartan.

- Ne aggódjon, tudok diszkrét is lenni – kacsintottam rá.

- Képzelem – forgatta meg a szemeit.

- Most miért? Hiszen nem is ismer – néztem rá nagy boci szemekkel.

- Vagy talán mégis – kuncogott fel.

- Ezt hogy érti? Egyébként legalább megtudhatnám a nevét az én szirénemnek? Vagy hívjam csak hölgyemnek, bébinek, vagy szirénnek. Esetleg angyalkám, vagy cicám – ajánlottam a lehetőségeket.

- Volt már dolgom magafajtával – mondta komolyan. – A nevem pedig, Rose. Önt hogy hívják?

- Emmett vagyok – mondta büszkén. – Emmett McCarty – fűzte hozzá széles vigyorral. – Így sem hallott még rólam?

- Nem igazán – rántotta meg a vállát.

- Hát hol élt maga? Engem mindenki ismer – döbbentem meg.

- Nos, a jelek szerint mégsem, sebaj, majd csak kiheveri valahogy a dolgot – paskolta meg a vállamat. – Most pedig hozza elő a ruháimat, mert fázom – fűzte még hozzá.

- Nem tehetek róla, hogy elhagyta a ruháit, Rose. Tudja elég sok errefelé a vadon élő rágcsáló, és egyéb állat, talán valamelyiknek megtetszett – adtam az ártatlan.

- Sebaj, akkor majd felveszem a maga ruháit – mondta határozottan.

Majd el akarta tolni magát a mellkasomtól, de nem hagytam neki. Kicsit erősebben szorítottam meg, mire felszisszent, és egy könnycseppje is kicsordult.

- Annyira sajnálom, ne haragudjon, Rose – lazítottam a szorításomon.

- Nem a maga hibája. Tegyen le, jó? – kérdezte könnyes szemekkel.

Én pedig azonnal engedelmesen letettem a zakómra. Majd elszaladtam az elrejtett ruháiért. Mikor visszaértem összegömbölyödve feküdt a fűben, és a hasát szorította. Én pedig értetlenül néztem a jelenetet, hiszen kizárt volt, hogy annyira megszorítottam volna, hogy ilyen károkat szenvedjen. Sőt, egyáltalán nem fogtam olyan szorosan, hogy fájjon neki. Mindig is nagyon vigyáztam a lányokra, akikhez hozzáértem. Hiszen már így is kellőképpen megszeppentek a mackós méreteim láttán.

- Mi a baj, Rose? Megsérült valahol? – simítottam végig a hátán. De ő csak megrázta a fejét. – Oké, akkor nem beszélünk róla, nem muszáj – bólintottam rá. – Segítek felöltözni, rendben? – kérdeztem halkan.

- Az jó lesz, köszönöm – ült fel lassan. – Most már rendben vagyok – tette még hozzá.

- Lovasbaleset? – kérdeztem kíváncsian. Emlékszem, hogy még anno Sally mesélte, hogy milyen szörnyű volt, ahogy leesett.

- Nem éppen – rázta meg a fejét. – Nem fontos, a lényeg az, hogy pihenjek egy kicsit, és utána nem lesz semmi baj. Én voltam felelőtlen, mert nem lett volna szabad túlságosan megerőltetnem magam – hajtotta le a fejét. – Mondták, hogy maradjak nyugton, de már nem voltam képes tovább feküdni.

- Akkor hozzám hasonlóan nagyon rossz beteg lehet. Én sem bírom, amikor parancsba adják, hogy nyomjam az ágyat – próbáltam vigasztalni.

- Legalább van, amiben egyet értünk – csillantak fel a szemei.

- Szerintem nagyon is sok mindenben egyet tudnánk érteni – húzódtam közelebb hozzá.

Majd a kabátomat finoman a vállaira helyeztem, és magamhoz húztam, hogy átmelegedjen. Reméltem, hogy az segít egy kicsit. Eléggé hűvös volt a víz, talán átfázott. Oké, igazából csak magamhoz akartam ölelni, de ha van indokom, akkor miért ne mondhatnám azt, hogy csak amiatt van. Biztosan hülyének nézne, hogyha öt perc ismeretség után szerelmet vallanék neki. Bár ki tudja? Próba szerencse alapon, akár meg is tehetem. Á… nem, inkább várok még egy kicsit a nagy vallomással.

- Hm… ez jó – simult bele az ölelésembe. – Olyan jó meleg – bújt teljesen a mellkasomhoz.

- Kikérem magamnak, hölgyem. Én nem vagyok meleg. Ha gondolja, boldogan bebizonyítom – húzkodtam a szemöldököm, mire megint megsajdult az orrom.

- Idióta – kacagott fel.

Na végre, ezt már szeretem. A vidámság jó. A mosoly szépíti a lányokat. Olyan édesek, amikor gyöngyözően kacagnak, de Rose kacagása túltesz mindenkién.

- Na, jöjjön, hadd segítsek az orrán – tépett le egy darabot a szoknyája aljából, majd a vízbe mártotta, és óvatosan letörölgette vele a véres területet, majd száraz ruhával is végigsimított rajta.

- Köszönöm – mosolyogtam rá.

- Ugyan, végül is én törtem el, az a minimum, hogyha le is ápolom – legyintett.

- Azt hiszem, hogy többé nem ijesztem meg magácskát – nevettem fel. – Bár legközelebb már tudni fogom, hogy vigyázni kell önnel.

- Ki tudja, elég kiszámíthatatlan a természetem, állítólag – sóhajtott fel.

- Mint a nők általában. Szeszélyesek, és veszélyesek – böktem a lábaira. – Most költözött ide? Csak azért kérdezem, mert azt hittem, hogy mindenkit ismerek a környéken. Esetleg átutazóban van?

- Igazság szerint volt egy balesetem, Lionel, Sally és Alex ápol engem – vallotta meg. – Elméletileg még nem kellett volna elmászkálnom, és úszkálnom, csak már nagyon unatkoztam.

- Hát ezt meg tudom érteni – bólintottam rá. – Én is mindig utáltam, amikor be voltam zárva a házba valami betegség miatt. Annyit nem is lehet feküdni, amit az orvosok elképzelnek.

- Hát igen, én is így érzek – bólintott rá.

- Ezek szerint van bennünk közös – villantottam rá a legelragadóbb mosolyomat. Majd elégedetten konstatáltam, hogy elakad egy pillanatra a lélegzete. Legalább most már azt is tudom, hogy nem vagyok közömbös a számára. Hát még, ha este is bedobom magam. Szerintem ő nem is tudja, hogy vacsoránál is találkozni fogunk. – Szóval Bébi, meddig szándékozik itt maradni, és emelni kis közegünk fényét?

- Nos, a jelek szerint huzamosabb ideig maradok – mosolyodott el.

- Ez igen örvendetes hír. Miattam marad, ugye? – húzkodtam a szemöldököm.

- Egy kicsit beképzelt, fiatalember, nem gondolja? – szusszantott fel bosszúsan.

- Nem, csak tisztában vagyok vele, hogy milyen jó partinak számítok a környéken – mondtam büszkén.

- Na persze, nehogy azt képzelje, hogy ezzel most levett a lábamról – bokszolt a vállamba. Imádom ezt a csajszit.

- Elvihetem holnap kirándulni? – kérdeztem reménykedve.

- Nem tudom, hogy elengednek-e. Megkérdezem Lionelt este, és utána válaszolok. Vagy megszöktet valahogy – gondolkozott el.

- Rendben, nekem mindkét verzió tökéletesen megfelel – mondtam elszántan. – Kiszabadítom, bármi áron.

- Oh, egy hős lovag, törött orral – alélt el színpadiasan.

- Kicsit teátrális, nem gondolja? – csóváltam meg a fejem. Tényleg kivételes ez a lány. Kis pukkants, de ettől olyan elragadó. Nem unalmas, mint a legtöbb mai lány.

- Ez van, megszoksz, vagy megszöksz – incselkedett velem. Azt a nemjóját. Farmra való a kislány, az már biztos.

- Hm… ezt úgy értsem, hogy tegeződhetünk? – kérdeztem reménykedve.

- Végül is, miért ne? – pirult el. – Szóval megszoksz, vagy megszöksz? – kérdezte az alsó ajkát beharapva.

- Azt hiszem, hogy nem lenne nehéz téged megszokni – simítottam ki egy hajtincset az arcából.

- Hát, majd meglátjuk – kacsintott rám. – Talán kapsz egy lehetőséget – simított végig kihívóan a karomon. – Viszont most mennem kell, mert vacsoravendégek lesznek, és nem illene elkésnem – állt fel óvatosan. Majd magára kapta a ruháját, és felvette a sétabotját. – Akkor holnap találkozunk? – fordult még felém.

- Mindenképpen – bólogattam hevesen. – Nem szalasztanám el egy ilyen kellemes társaság lehetőségét.

- Akkor viszlát, Emmett – biccentett, majd elindult a farm irányába.

- Viszlát, Rose – köszöntem el én is.



(Rosalie szemszöge)



Kicsit sziszegve, fájdalmasan döcögtem a farm felé, de a világért sem hagytam volna ki ezt a délutánt. Együtt tölteni több órát Emmettel, aki még ugyanúgy ember, mint én, egészen fantasztikus élmény volt. Ráadásul holnap is találkozni fogunk. Remélem, hogy sikerült ma imponálnom neki kellőképpen. Egyszer mesélte, hogy mindig is unalmasnak találta az ijedős, életképtelen nőket, akik csak áhítattal figyelték. Olyan asszonyra vágyott, aki mer vele vitatkozni, és nem futamodik meg semmitől. Bár az nem volt betervezve, hogy eltöröm az orrát, de hát nem volt szándékos. Egyébként is, hogy jutott eszébe lerántani a víz alá? Azt hitte, hogy majd szépen hagyom magam? Senki nem akar önszántából meghalni, hogyha nem muszáj. Főleg nem én. Élni akarok, emberként, ameddig csak lehetséges. Hiányoznak a többiek, de Emmett itt van, és én halandó vagyok, erre vágytam egész életemben. Talán ez a nekem való világ. Bár még nem kiabálom el, de határozottan tökéletesnek tűnik itt minden. Hát még, ha tényleg én lehetek az új tanár. Akkor le is telepszem, és boldogan hagyom, hogy Emmett csapja nekem a szelet. Na de azért nem kap meg olyan könnyedén. Ki kell érdemelnie, hogy értékeljen engem. Emberként is meg kell nevelni, ahogy elnézem. Bár ez vámpírként sem volt máshogy. Én nagy mackóm.

- Te tudtad, Nadine, igaz? – nevettem fel felszabadultan.

- Hát persze, hogy tudtam, de nem kötök mindent az orrodra – bukkant fel hirtelen. - Elég unalmas lenne az utazásod, hogyha előtte előadnám mese formájában, hogy mikor mi történik. Egyébként is, a döntéseitek mindig alakítják a jövő menetét. Tehát semmi sem biztos, csak sok minden elég valószínű. Az én látásom olyasmi, mint a testvéredé Alice-é. Látom, hogy mi fog történni valószínűleg, de ha változtatsz a döntésen, akkor minden máshogy fog alakulni – magyarázta. – Ez olyan izgalmas. Most minden csak rajtad és Emmetten múlik, és én premierből fogom végignézni az emberi szerelem kibontakozását, ami teljes mértékben romantikus, és különleges, és… huh, te vagy eddig a legtöbb lehetőséget felsorakoztató lelkem, ez pedig olyan hatással van rám, amit el sem tudsz képzelni. Ahogy éled az életed, ahogy élvezed az emberlétet, annyira különleges. Jaj, úgy szurkolok nektek – lelkesedett be. – Na de most megyek, hogy megkaphasd az alapos fejmosást a barátnődtől. Ezt nem teszed zsebre az biztos. Te rossz kislány – koppintott az orromra, majd eltűnt. A következő pillanatban pedig Sally futott felém. Ajaj, tényleg bajban vagyok.

- Te meg hova a csudába tűntél? Órák óta csak várok, hogy visszaérsz, odaégettem egy tepsi pitét, és kis híján megcukroztam a húst, mert nem tudtam, hogy hol vagy, és idegeskedtem. Neked még nem kéne mászkálnod – bújt be a karom alá. Majd óvatosan átölelte a derekamat, és segített tovább menni.

- Sajnálom, csak már hetek óta hallom ezt a csodálatos vízcsobogást, és nem bírtam ellenállni neki, hogy ne ússzam egyet, és ne lássam ezt az elképesztő tájat. Többet nem tűnök el szó nélkül, ígérem – hajtottam le a fejem bűnbánóan. Bár egyáltalán nem bánom, hogy eltűntem, mert így találkozhattam vele.

- Rendben, csak vigyázz magadra, és legközelebb szólj, hogyha elmész, mert már az egész környéket felbolygattam, hátha láttak. Még nem vagy elég jól. Összeeshettél volna. Fájdalmak törhettek volna rád. Mi lett volna, hogyha összegörnyedsz valahol és úgy is maradsz. Ezen a vidéken vadállatok is mászkálnak az erdőben. Mi van, ha egy medve megtámad?

- Nyugodj meg, Sally. Ígérem, hogy mostantól nagyon óvatos és körültekintő leszek – mondtam komolyan. – Most pedig menjünk, mert még sok dolgot el kell intézni a vacsora körül, gondolom. Esetleg segíthetnék megteríteni, vagy valamit - ajánlottam mosolyogva.

- Hm… tereled a témát. Ügyes, de ezt nem úszod meg ennyivel, kisasszony – mondta Sally komolyan. – Mostantól szigorú felügyelet alá helyezlek.

- Jó leszek, ígérem – sóhajtottam fel.

- Még nem győztél meg teljesen, de mondjuk, hogy próbaidőre teszlek – kuncogott fel.

- Ez remekül hangzik – vigyorodtam el elégedetten.

Majd hagytam, hogy Sally visszasegítsen a szobámba, és lefektessen az ágyra. Lionel azonnal ott volt mellettem, és kicsi rosszalló pillantások közepette megvizsgált, de szerencsére nem talált nagyobb bajt, úgyhogy ezt megúsztam minden jel szerint. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy kik jönnek vendégségbe Sally, Lionel és Alex otthonába. Bár bárkik is lesznek azok, az biztos, hogy nagyon kedves emberek, hiszen egy ilyen családnak csakis kedves barátai lehetnek.