59. fejezet
(Nadine szemszöge)
Nem tudom, hogy meddig voltam öntudatlan állapotban, de abban biztos voltam, hogy szükségem volt erre a kis pihenésre, mert a harag, és az ehhez hasonló rossz érzelmek nagyon is fárasztóak egy égi számára. Nem vagyok hozzászokva, hogy átlagon felül dühös legyek bárkire is. Fõleg nem a szerelmemre. Szegény Nathan, biztosan egy hárpiának tart, aki elöl a legszívesebben elmenekülne.
- Szörnyû társ vagyok, igaz? – néztem fel rá komolyan. Választ azonban nem kaptam, mert aludt. Hm… nem is tudtam, hogy ilyen jót tud még mindig aludni. Na nem mintha ez baj lenne. Vajon mit kéne csinálnom, amíg Nathan felébred? Talán jó esne neki egy kis étel? Igaz, hogy már nincs rá szükségünk, de ettõl függetlenül jól esik egy kis finomság, csak úgy néha. Lehet, hogy hoznom kéne egy kis sütit, vagy valami ilyesmit. Talán Kathy megszán minket valami mennyei édességgel. Ránk is férne ezután a szörnyű nap után. Azogy ezt kigondoltam fel is akartam kelni, de aztán a kezemre csavarodó kötés miatt meg is torpantam. Oh, hát persze, most Nathan és én össze vagyunk láncolva, hogy a sorsunk egy ritmusra járjon, és Lucifer ne tudjon elszakítani minket egymástól. Nem tudok csak úgy elmenni, csak akkor, hogy ő is velem jön. Márpedig a világért sem ébreszteném fel, amikor ilyen békés és nyugodt az álma. Egyáltalán, hogy lehetek ilyen felelőtlen fruska? Elmúltam már jócskán több száz éves, de még mindig csapongok, ahelyett, hogy gondolkodnék, és felmérném a helyzetet. Ráadásul Ezekiel is megmondta, hogy nem mozdulhatunk el innen, mert ez az egyetlen hely, ami biztonságos lehet a számunkra. Itt kell maradnunk bármi is történjék. Ez az egyetlen menedék. Buta, buta, Nadine.
- Szia – hallottam meg a halk suttogást az ajtó felöl. – Bejöhetek? – kérdezte a kedves hang.
- Hát persze, Kathy, gyere csak be – mosolyodtam el. Vajon, hogy került ide a barátnőm?
- Hoztam nektek egy kis ételt, és finomságot, hátha jól esne most egy kis lazítás, és kényeztetés – lépett be mosolyogva egy hatalmas tálcát egyensúlyozva. – Ami azt illeti szörnyű napotok volt, amennyit láttam belőle, és gondoltam megpróbálom legalább egy kicsit elfeledtetni veletek ezt a sok rosszat.
- Ez nagyon kedves tőled – mutattam az asztalra. Ezzel jelezve, hogy oda nyugodtan leteheti a meglepetést. – Oh, még meg sem köszöntem, hogy ilyen ügyes voltál – jutott eszembe a tárgyalás. – Ha te nem kombinálsz ilyen zseniálisan, akkor Nathant most odalent kínoznák. Így viszont nyugodtan alszik.
- Igazán nincs mit. Bár tény, hogy mindig nagyon izgulok a tárgyalások előtt és alatt is – huppant le az egyik székre az asztal mellett. – Már emberkoromban is nehezen bírtam elviselni a stresszt. Nem nekem való az agresszivitás, és a fájdalom. Viszont jó ügyért cselekszem. Bár őszintén szólva a legszívesebben letöröltem volna azt az önelégült vigyort annak a mocskos pokolfajzatnak az arcáról, és ha még egyszer piszkálni meri a körmeit unalmában, amikor velem beszél, akkor biztos lehet benne, hogy levágom mindet. Ilyen idegesítő, és utálatos élőlényt én még nem láttam. Legalább egy cseppnyi modor szorulhatott volna belé. Csak egy icipici jómodor.
- Hát ebben maximálisan egyetértek veled – biccentettem.
- Azt mindjárt gondoltam – kuncogott fel Kathy. – Egyébként miért akar téged ennyire Lucifer? Csak kíváncsiságból kérdezem – magyarázta suttogva. – Annyira angyal van még rajtad kívül.
- Fogalmam sincs, Kathy. Talán csak jó szórakozás vagyok a számára, hiszen meg akarom menteni Nathant – gondolkodtam el.
- Na és megéri az áldozatot? – kérdezte kíváncsian.
- Hogy érted ezt? – kerekedtek ki a szemeim.
- Feladod a nyugodt, és boldog angyallétedet érte. Csak kíváncsi vagyok, hogy hogyan tudod ennyire szeretni – jött zavarba Kathy.
- Te sosem voltál még visszavonhatatlanul, és őrülten szerelmes? – kérdeztem meglepetten.
- Nem sok alkalmam volt rá, de amikor lett volna lehetőségem, akkor inkább visszahúzódtam. Nem akartam már senkit sem elveszíteni a földön, így inkább kihagytam a kínálkozó lehetőségeket.
- Kathy, te bezártad a szíved az emberek előtt? – kérdeztem döbbenten. Pont ez a csupaszív, tündéri lány, aki meg akarta váltani a világot, ő nem volt képes társra leln?
- Ezt azért így nem mondanám. Sokaknak segítettem, miután véget értek az őrült boszorkányüldözések. Jótékonykodtam, segélykonyhát vezettem. Szállást adtam azoknak, akiknek nem maradt semmilye. Sok ember szeretett engem, és én is szerettem őket. Soha nem éreztem magányosnak magam, boldog voltam azzal, ami megadatott nekem. Egyszerűen csak nem találtam olyan férfit, akire azt mondtam volna, hogy na ilyen, ő az, akit nekem szánt az ég. Bár olyan nagyon sok időm nem is volt rá, hogy keresgéljek – rántotta meg a vállát.
- Miért nem? – kérdeztem kíváncsian.
- Idő előtt távoztam abból a világból – hajtotta le a fejét Kathy.
- Mi történt? – faggatóztam tovább. Miért nem figyeltem rá? Vigyáznom kellett volna egy ilyen gyönyörű lélekre.
- Tudod, kevés embernek tetszik, hogyha valaki túlságosan is adakozó, és kedves. Gondolj csak a saját példádra – húzta el a száját. – Talán több dologban hasonlítunk, mint gondolnánk – harapott az ajkába.
- Annyira sajnálom – szorítottam meg a kezét, hogy kifejezzem együtt érzésemet. Bár Kathy gesztusok nélkül is pontosan tudta, hogy mennyire megértem őt.
- Ugyan, én egyáltalán nem bánom – legyintett. – Jó ember voltam, és sok szép dolgot tehettem a világban – mosolyodott el boldogan. – Látod, az is bizonyítja az erényeimet, hogy idefent vagyok. Boldogan, és felhőtlenül létezem tovább a nővéremmel, aki mindig is nagyon hiányzott, miután elragadták tőlem. Mi ez, ha nem jutalom? Együtt azzal, akit szeretsz, örökké. Csodálatos minden nap, amíg csak itt vagyunk.
- Te még ennél sokkal többet is megérdemelnél – simítottam végig a karján.
- Ugyan, sohasem voltam nagyravágyó fajta – mondta szinte elpirulva. - Jó nekem így, ahogy vagyok.
- Sosem gondoltál rá, hogy visszamenj a földre? – tettem fel a következő kérdésemet.
- Nem – rázta meg a fejét határozottan. – A nővérem nem mer visszamenni az élők közé, én pedig nem akarom még egyszer magára hagyni. Ez itt egy boldog, és biztonságos hely. Pontosan olyan, amilyenre bárki vágyna. Tökéletes. Na és, te? Nem akartál újra ember lenni?
- Nem. Ebben a tisztségben mindenkin tudok segíteni, aki megérdemli, és nem kell attól félnem, hogy esetleg megtámadnak, vagy bajom esik a segítségnyújtás közben. A Végzet Angyalának lenni a lehető legnagyobb megtiszteltetés, amit csak rám szabhattak. Na és, most már nem vagyok egyedül, hisze itt van Nathan is – simítottam végig kedvesem arcán. Aki azonnal belebújt a tenyerembe, még úgy is, hogy éppen aludt. Talán ösztönösen érezte, hogy én vagyok vele.
- Nagyon szép pár vagytok – mosolyogta barátnőm. – Magatokra is hagylak benneteket, hogy pihenhessetek – állt fel halkan.
- Ugyan már, maradj nyugodtan – ültettem vissza a székre. – Nagyon is élvezem a társaságod, és mivel én nem tudom, hogy mikor tudlak legközelebb meglátogatni, így kénytelen leszel te jönni hozzám.
- Ez igaz, Ezekiel mesélte, hogy egy ideig itt kell maradnotok, és csak a tárgyalásokra jöhettek ki a szobádból – bólintott azonnal Kathy.
- Na és a testvéred hogy van? – kérdeztem kíváncsian.
- Megvan, neki nem nagyon tetszik, hogy az alvilág urával vitatkozom, de azért nem ellenzi a dolgot, csak nem akar tudni róla – mosolyodott el Kathy. – Tudod, amióta van lehetősége, hogy ne kerüljön a közelébe erőszaknak, azóta nem ragaszkodik semmihez, ami nem az éghez tartozik.
- Ez mondjuk érthető – bólintottam rá.
- Ugyan, pont te értenéd? Hiszen, te még nem is érkeztél fel az égbe, már megint a földön jártál, és segítettél, ahogy egész addigi életedben is tetted – csóválta meg a fejét barátnőm. – Erősebb vagy, mint hinnéd – mondta teljes komolysággal.
- Öröm hallgatni, amikor két barátnő elhalmozza egymást bókokkal – simított végig Nathan a derekamon.
- Hé, te mióta vagy ébren? – néztem rá rosszallóan.
- Amióta beférkőztek az orromba ezek a fantasztikus illatok – szippantott mélyet a levegőből Nathan. – Tényleg csokis keksz illatot érzek?
- Ami azt illeti ez az egyik specialitásom – húzta ki magát Kathy büszkén.
- Örömmel tesztelném, hogyha szabad – mosolyodott el Nathan.
- Természetesen azért hoztam, hogy legyen, aki megmondja, hogy megfelelő-e az íze – nevetett fel Kathy.
- Nos, én örömmel részt veszek a termékbemutatón – nyalta meg a száját szerelmem.
- Na jó, inkább befogom a szád – vettem el egy kekszet a tálcáról, és a szájába tömtem.
- Ha így hallgattatsz el, akkor bármikor megteheted – majszolta a süteményt lelkesen. – A pokolban nem sűrűn lehet hódolni a régi szenvedélyeknek, úgy mint egy nagy adag finom sütemény, vagy néhány jó szó. Esetleg egy ölelés.
- Mennyire volt szörnyű? – kérdezte Kathy.
- Megoldottam a dolgot. Nem kellemes odalent, de ha az ember minden igyekezetével azon van, hogy ne higgye el a képeket, amiket a szeme elé vetítenek, akkor túl lehet élni a dolgot. Csak tudni kell, hogy hogyan ellenállj Lucifer hatalmának. Ha te erős vagy, akkor ő gyengül.
- Akkor miért nem ellenálltál neki, amikor kínzott téged? – kérdeztem döbbenten.
- A lelki terror ellen tudom védeni magam, a fizikai már más kérdés – vágta rá azonnal.
- Oh, értem már – bólintottam rá. Tehát, ha erős az elmém, akkor legfeljebb a testemet érheti támadás, de a lelkemet nem. Ez még fontos információ lehet a későbbiekre nézve.
- Ne gondolj most erre, inkább élvezd te is ezeket a fenséges ételeket – szólt rám Kathy. – Ezt külön neked hoztam – csúsztatott az orrom elé egy szelet almás-fahéjas pitét.
- Úristen, ennek már az illata is elképesztő – mondtam elámulva.
- Említetted, hogy ez volt az egyik kedvenc süteményed – vigyorodott el Kathy.
- Ez nagyon kedves tőled, köszönöm – öleltem magamhoz egy pillanatra.
Majd rávetettem magam a süteményre, amit ezek szerint külön nekem készített. A napunk további része igazán kellemesen telt, és ezt nagyban Kathy figyelem elterelésének köszönhettük. Már csak az aggasztott, hogy Rose vajon hogy érzi magát.
(Rosalie szemszöge)
Miután Emmett eltűnt a horizontról a könnyeim potyogni kezdtek. Addig tudtam tartani magam, hogy ne lássa rajtam, hogy gyengébb vagyok, mint ahogy hiszi. Mindig is ő volt az erőm. Ő adott nekem új életet, új utat, amíg nem ismertem, addig vámpírként is csak senki voltam. Emberként sem bírom ki egyedül, legalábbis a jelek szerint. Hogy lehetek ilyen gyenge és szerencsétlen? Önállóan kéne léteznem a világban, nem lehetek most ilyen nyámnyila. Hiszen egy apró kis élet növekszik bennem, aki csakis a miénk. Erősnek kell lennem, ha más miatt nem is, legalább a kislányunk kedvéért. Mert abban biztos vagyok, hogy Anne lesz az. Az én kicsikém. Kicsit máshogy fog kinézni, mert tiszta apukája lesz, ez biztos, de ő akkor is Anne lesz.
- Gyere be, kicsim, mindjárt esni fog – ölelt magához anya. Vera pedig a másik oldalamra állt, és ő is átkarolta a vállamat. – Nem lesz semmi baja, és hamarosan viszontlátod őt – mondta biztatóan.
- Igen, tudom – suttogtam halkan.
- Ez nem volt túl meggyőző, Rose – sóhajtott fel Vera. – Gyere, készítek neked egy forró fürdőt, és egy finom, nyugtató hatású teát is – húzott be a házba anya segédletével.
- Jól vagyok, tényleg – vettem néhány mély levegőt.
- Hát persze, hogy jól vagy, de azért egy kis kényeztetés nem árthat meg – karolta át Vera a vállamat. – Nekem is segíteni szokott, amikor a szerelmem hosszú útra megy, hogy elvégezze a munkáját. Hidd el, hogy nagyon kifinomult, és tökéletes módszereim vannak arra, hogy megnyugtassak egy zaklatott lelket. Nincs ebben semmi szégyellnivaló. Én még most is elpityeredtem az úton, maikor elindultam az esküvődre, mert ott kellett hagynom őt egy kis időre.
- Tényleg? – néztem rá döbbenten.
- Bizony ám. Na, gyere, feküdj le szépen, és aludj még egy kicsit. Mire felébredsz, addigra forró fürdő, friss reggeli, és nyugtató tea fog várni rád – dugott vissza az ágyba barátnőm. Anya pedig betakart.
- Nem vagyok ám cukorból – szipogtam az oldalamra fordulva.
- Tudjuk, drágám, de azzal is tisztában vagyunk, hogy ez most nehéz neked – simított végig az arcomon. – Aludj, kincsem – nyomott puszit a homlokomra, majd Verával együtt elhagyták a szobámat.
Én viszont egyszerűen nem tudtam elaludni. Hogyan is aludhatnék még, amikor Emmett lehet, hogy a vesztébe rohan miattam, ráadásul nélkülem. Semmi biztosíték nem volt arra, hogy attól, hogy itt lesz a tárgyalás a bíró nem zsarolható. Hiszen apámnak megvan a megfelelő vagyona hozzá, hogy lefizessen bárkit a saját igazáért, és sajnálatos módon úgy gondolom, hogy meg is tenné. Akármennyire is szánalmas dolog ilyet tenni. Megértem anya érveit is, amiért maradnom kell, de szerintem nekem is megvannak a magam érvei arra, hogy utána menjek. Talán elköthetek egy lovat, mielőtt még anyu és Vera elcsípne? Ha elég gyors vagyok, akkor van rá esély, hogy Emmett után szökjek..
- Ez egy remek gondolat – hallottam meg egy hangot a fülem mellett. Azonnal odakaptam a fejem, de nem láttam senkit. – Menj utána, bajba került miattad, nem hagyhatod, hogy meghaljon érted, az nem lenne tisztességes a férjeddel szemben.
- Ki az? – fordultam körbe az ágyon. Nem értettem semmit ebből az egészből.
- Talán a lelkiismereted, talán valami más – búgta a fülembe. – Te is tudod, hogy menni akarsz. Akkor mi tart vissza? Menj, mentsd meg őt – suttogta lágyan.
- Nem lehetsz a lelkiismeretem – ráztam meg a fejem. – Te egy férfi vagy, és fogalmam sincs, hogy hogyan beszélsz hozzám, de nem bízom benned. Mutasd meg magad, ha azt akarod, hogy komolyan vegyelek.
- Mintha nem ismernéd már eléggé a természetfeletti hatalmát, Rose – nevetett fel. – Mit szólnál hozzá, hogyha játszanánk egy kicsit? Én segítek neked abban, hogy soha ne kerülj abba a sikátorba, ahol meggyaláztak, de Emmettel lehess. Gondolj csak bele, Emmett lehetne az első férfi az életedben. Az esküvőtök után, egy gyönyörű nászéjszakán veszítenéd el az ártatlanságodat, azzal, akit szeretsz. Soha nem kerülnétek veszélybe, vagy nem lenne fájdalmas elválásotok.
- Magának ez játék? – kérdeztem remegő szájjal.
- Ahogy vesszük – mondta hetykén. Meg mertem volna rá esküdni, hogy még a vállát is megrántotta, de ezt nem volt módom látni. – A játék része az, hogy én adok valamit, azután pedig te is adsz nekem valamit.
- Na és mit szeretne azért cserébe, hogy boldog életet biztosít a számomra? – kérdeztem kíváncsian.
- Csak egy aprócska szívességet – válaszolta azonnal. – Adok neked egy apró üvegcsét, amit meg kéne itatnod a barátnőddel – mondta határozottan.
- Verával? Miért itatnék meg bármit is Verával? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Nem Verával, hanem az angyalkáddal – mondta csábítóan. – Egyébként tegezz nyugodtan, a magázódás olyan hivatalos forma.
- Miért segítenék neked? Ki vagy te? – kérdeztem dühösen.
- Miért fontos ez? – kérdezte kíváncsian. – Nem az a lényeg, hogy ki vagyok, hanem az, hogy mit ajánlok, nem igaz?
- Nekem talán az is fontos, hogy mit akarsz Nadine-tól – csattantam fel.
- Semmi rosszat nem akarok neki, ne izgulj – jelent meg előttem egy jóképű férfi. Hm… nem is rossz. – Azt akarom, hogy boldog legyen talán az én oldalamon.
- Tehát manipulálni akarod – fogtam fel végre a lényeget.
- Én nem fogalmaznék ilyen konkrétan – huppant le az ágyam szélére.
- Hát hogyan fogalmaznál? – kérdeztem vissza.
- Azt hiszem, hogy úgy, hogy lehetőséget kínálok a számára – mondta mosolyogva. – Esélyt, hogy választhasson magának másik utat is, mint amit kijelöltek a számára.
- Arra még nem gondoltál, hogy neki talán jó így?
- Ez így nem fog menni, Rose – sóhajtott fel. – Talán valami még értékesebb dolgot kellene felajánlanom neked. Mit szólnál például ahhoz, hogyha valami csoda folytán Esme teherbe tudna esni Carlisle-tól? Elég sokat jelentene a számára egy ilyen lehetőség, nem gondolod? Tegyük fel, hogy megkapod az áhított emberi léted Emmett oldalán, és még Esme is megkapja tőlem az ajándékát. Nos, mit szólsz hozzá?
- Ki vagy te? Túlságosan nagy a hatalmad ezek szerint, de túl könnyen dobálózol olyan lehetőségekkel, amik nem eredendőek. Így csak egy gonosz, kegyetlen lény csábít – mondtam határozottan. A csábítás sokkal erősebb eszköz, mint a birtoklás. Egészen más a két érzés. Legalábbis anya mindig ezt mondta.
- Hm… okos kislány. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi intelligencia szorult beléd, csillagom – indult el felém. Én pedig hátrálni kezdtem előle.
- Mit akarsz tőlem? – emeltem a kezeimet ösztönösen a hasam elé védelmezően.
- Talán, ha nem megy szép szóval, akkor más módszerek is megteszik, hogy segíts nekem – állt elém szorosan.
- Nem vagyok egyedül a házban, csak egy sikoly és…
- Csak egy sikoly, és az anyád, a barátnőddel és gyermekével együtt hallottak lesznek – villantak meg a szemei.
- Azonnal tűnj el innen – motyogtam halkan. – Ez csak egy rossz álom, nem valóság – hunytam le a szemeimet.
- Ez egy igen édes emberi reakció, de az én esetemben sajnos, vagyis inkább szerencsére nem válik be – simított végig az arcomon.
- Az én olvasatomban ez már túlmegy a sugallás fogalmán – jelent meg a férfi háta mögött Ezekiel.
- Úgy gondolod, Ezekiel? – fordult szembe vele a másik férfi.
- Igen, határozottan úgy gondolom, Lucifer – bólintott rá Ezekiel. – Rose nem úgy néz ki, mint akit csak el akartál csábítani, sokkal inkább rémültnek látom – mondta határozottan.
Én pedig hevesen bólogatni kezdtem. Tényleg félelmetes volt az előbbi megnyilvánulása. Bár most már nem csodálkozok rajta, hiszen ő maga az ördög. Legalábbis ezek szerint.
- Ugyan már, épp csak kellemesen elbeszélgettünk – vigyorodott el.
- Te így szoktad mondani? Nálunk ezt kényszerítésnek hívják – csattant fel Ezekiel. – Ráadásul, ami azt illeti, Nadine-t sem éppen csábítottad, mint inkább megfertőzted – mondta dühösen.
- Oh, a kis drága – nevetett fel Lucifer ördögien. – Hogy tetszett neki a rosszindulat, és harag löket, amit kapott tőlem? Én kifejezetten élveztem az érzést, ahogy átjárta. Kár, hogy utána te elrontottad a bulit.
- Azonnal tűnj el innen, és ha még egyszer csak a közelébe mersz menni Nadine védencének, akkor elintézem, hogy néhány évszázadig bezárjunk téged a birodalmadba úgy, hogy esélyed se legyen kijönni – mondta Ezekiel fenyegetően.
- Nocsak, ezek az atyai ösztönök – tapsolta meg Lucifer Ezekielt. – Mondd csak, be is takargatod a kicsikédet, vagy csak a védencét vállaltad el, hogy ne legyen rossz a lelki világa? – kérdezte kíváncsian.
- Semmi közöd hozzá, hogy én mit csinálok – mondta Ezekiel dühösen. – Most pedig tűnj vissza oda, ahonnan jöttél.
- Jól van, most elmegyek, de még nincs vége – kacsintott még rám. Majd egy szempillantás alatt eltűnt, sűrű füstöt hagyva maga után. Én pedig csak rémülten álltam ott a fal mellett, ahol eddig. Mi jöhet még?
