The Beauty and the Bear - 24. fejezet

24. fejezet

(Rosalie szemszöge)

Izgatottan sétáltam szerelmem oldalán, és már alig vártam, hogy odaérjünk, és megtudjam, hogy mi az a meglepetés. Szerencsére nem telt sok időbe, és már a rét közelében is jártunk, ahonnan furcsa hangok jöttek felénk. Mintha beszélgetések zajlottak volna egy időben, legalább négy-öt páré. A csudába, biztosan elfoglalta valaki más a rétünket, és most el fogják rontani a pillanatunkat. Hogy fogom így megtudni, hogy mit tervez Emmett?

-         Meglepetés – rohant ki a fák közül Alex, és még egy csomó kisgyerek sikongatva. Azonnal hozzám futottak, és mind ott öleltek, ahol csak értek. Legalább tizenöt apró kis ember, aki mind engem ölelt. A szemeim is könnybe lábadtak a váratlan támadástól.

-         Örömmel mutatom be az osztályát, Ms. Rosalie Hale – mutatott körbe Emmett a kicsiken. – A gyerekek úgy fognak szólítani, hogy Rose néni, ha megfelel neked is.

-         Tökéletes lesz – mosolyogtam a kicsikre.

-         Gyere, meg kell ismerned a többieket is – kapta el a kezem Alex.

Majd a gyerekek gyűrűjében tovább mentünk a rét felé. Amikor odaértünk még a levegő is bent akadt a tüdőmben. Egy hatalmas lepedőre az volt festve, hogy „Isten hozta az új tanárnőnket!”, ráadásul biztosan mindenki eljött, akinek a farmja a környéken van. Gyorsan körbepásztáztam a tömeget, és felismertem ott két vendéglátómat is. Lionel és Sally is a többiek között ücsörgött. Barátnőm pedig, amint meglátta, hogy őt figyelem, mosolyogva integetett nekem. Majd mutatta, hogy foglaltak nekünk helyet a saját pokrócuk mellett. Emmettel azonnal odasiettünk, majd kedvesem leterítette a plédet Sally és Lionel mellé.

-         Hát ti? – foglaltam helyet barátnőm mellett.

-         Beköszöntött a málna, és szamóca szezon legjobb időszaka, ilyenkor mind kijövünk, és magunkhoz vesszük a természet ajándékát. Emmett arra gondolt, hogy mivel most mindenki összegyűlik a környékről, akár be is mutathatunk téged, mint új tanárnőt az iskolában – magyarázta barátnőm. – Valami másra számítottál, igaz? – kérdezte pajkos mosollyal.

-         Ami azt illeti, én azt hittem, hogy romantikus délután lesz, esetleg még egy kicsit több is – sütöttem le a szemeimet.

-         Akkor most nagyon csalódott vagy? – fintorodott el Sally.

-         Nem, dehogy, örülök nektek, csak az előkészületek valami mást ígértek – pillantottam a gyűrűs ujjam felé. – Mármint valami egészen más jutott eszembe az idefele úton arról, hogy mi fog történni.

-         Oh – kerekedtek el Sally szemei. – Már értem – villantott rám egy hatalmas mosolyt. – Ami késik, nem múlik – szorította meg a kezem bíztatóan.

-         Ebben biztos vagyok – mosolyodtam el. – Legalábbis nagyon remélem.

-         Miről folyik a szó? – ült le a hátam mögé Emmett. Én pedig azonnal a mellkasának dőltem.

-         Arról, hogy mennyire meglepted Rose-t – mosolygott elégedetten.

Tudtam, hogy Sally keze is vastagon benne van ebben a meglepetésben. Na meg persze a kis barátom Alex is nyilvánvalóan részt vett a szervezkedésben. A gyerekek mind elragadóak voltak. Néha néhányan körém gyűltek, és lelkesen mesélték, hogy mennyire várják már, hogy megnyisson az iskola. Szeretnének olvasni, és írni tanulni, rajzolni, történelemről tudni. Mindenre kíváncsiak voltak, amire egy hét-nyolc éves gyermek kíváncsi lehet. Sőt, néhányan még sokkal többre is.

-         Na mit szólsz a leendő osztályodhoz, tanár néni? – kérdezte Emmett suttogva.

-         Fantasztikus gyerekek – vágtam rá gondolkodás nélkül. Már alig vártam, hogy elkezdhessem őket tanítani. – Egyébként, hogy működik itt az iskolai rendszer? Mármint hány farmról érkeznek ide a gyerekek, és milyen közel van az iskolai rész? Nem igazán értem ezt a farm rendszert, mert én eddig mindig városban éltem, és ott minden elérhető közelségben van – néztem rá kíváncsian.

-         Tíz farm gyerekeit láthatod itt. A gyerekek előbb tudnak lovagolni, mint járni, úgyhogy könnyedén járnak az iskolába. Neked az iskola mellett lesz a házad. A tanítói lakot én és apa építettük, közvetlenül az iskola mellett van, és nem messze Lionel és Sally farmjától, minden esetre. Hogyha valami oknál fogva megsérülne, így gyorsan jön a segítség. Egyébként a legnagyobb távolság néhány mérföld az iskoláig bármelyik farmról – magyarázta szerelmem.

-         Értem, ez jól hangzik. Ezek szerint saját házam lesz az iskolánál? – mosolyodtam el. Bár egy kicsit féltem is. Mindig is társasági lény voltam, és nem éppen voltam hozzászokva a magányhoz. Ráadásul így Nathan is több esélyt kap rá, hogy elcsípjen.

-         Igen, természetesen, de ne félj, nem kell egyedül ott lenned. Hogyha gondolod, akkor fogadhatsz látogatókat – simított végig a combomon.

-         Az nem lenne illendő, hogyha férfiakat fogadna a hajadon tanárnő. Hogy venné ki magát, hogyha a gyerekek meglátnák? – kérdeztem tettetett felháborodással. Bár ha Emmett átjön hozzám, akkor valóban vigyáznunk kell majd, hogy ne lássák meg a kicsik.

-         Majd ügyesen fogjuk titkolni – vont vállat Emmett. – Egyébként is, szerintem egy ilyen ifjú hölgy nem élhet egyedül egy kis házban. Mi van, hogyha valaki idegen arra téved, és megtalálja a gyönyörű hajadont? Gondolj csak bele, nem élhetsz egyedül – mondta határozottan.

-         Mondd csak, milyen gyakori, hogy erre téved egy idegen, és hajadonokra támad? – kérdeztem kíváncsian.

-         Igazság szerint te vagy az első, aki idetévedt tíz éve, és te sem magadtól jöttél – vallotta be. – Mindenesetre én nyugodtabb lennék, hogyha lenne veled egy testőr is – búgta a fülembe.

-         Sziasztok – ült le a plédünkre Emmett anyukája. – Hogy érzed magad, kedvesem? – fordult felém gyengéd kifejezéssel az arcán.

-         Sokkal jobban vagyok, köszönöm. Már csak néha fáj a fejem egy kicsit, a karomon pedig már csak egy heg jelzi, hogy mi történt – mondtam mosolyogva. Már tényleg sokkal, de sokkal jobban éreztem magam.

-         Ennek igazán örülök, Rose – mosolygott rám melegen. – Hogyha elég jól érzed magad már hozzá, akkor örömmel vennénk, hogyha meglátogatnál bennünket egy kis időre a farmon, mielőtt még beköltözöl a tanári lakba – mondta kedvesen.

-         Örömmel elfogadom a meghívást, asszonyom – vágtam rá azonnal.

-         Ez nagyszerű, gyermekem. Ez esetben, ha nektek is megfelel, akkor holnap már vacsorára várlak titeket, addig mindent előkészítek – ajánlotta fel lelkesen. – Mi a kedvenc ételed, és süteményed, Rosalie? – kérdezte kíváncsian.

-         Nekem bármi megfelel, mindent szeretek – mondtam szemlesütve. Nem várhatom el, hogy a kedvemért főzzön mindent. Lehet, hogy ők nem azt szeretik, amit én.

-         A kedvenc sütije a szamócás pite, ezt bizton állíthatom – árult el Emmett. – Egyébként pedig eddig mindent megevett, amit Sally készített, úgyhogy nem válogatós, anya.

-         Imádom a krumplipürét – haraptam be az alsó ajkam.

-         Rendben, ennyi információ már elég lesz hozzá, hogy összeállítsak egy finom kis menüsort – bólintott Mrs. McCarthy.

-         Miattam igazán nem kell…

-         Ugyan, édesem. Nagyon is kell, nem azért, mert az illem diktálja, hanem azért, mert szeretném – mondta ellentmondást nem tűrve.

-         Ön igazán nagylelkű, és kedves, asszonyom – néztem rá hálásan.

-         Ugyan, tegezz nyugodtan – szorította meg a kezem. – Már szinte a lányomnak érezlek – nyomott puszit az arcomra. Én pedig olyan zavarba jöttem, amilyenben talán még sosem voltam. Nem érdemeltem meg ennyi kedvességet, és szeretetet, hiszen még nem szolgáltam rá a bizalomra. Mégis kérdés nélkül így törődnek velem.

-         Köszönöm, Jessica – mosolyogtam rá teljes szívből.

-         Nem, én köszönöm – viszonozta a mosolyom. – Még a végén komoly férfit nevelsz a fiamból, pedig nekem ez már elég régóta nem sikerült – nevetett fel.

-         Anyu, ne már – morgolódott Emmett.

-         Majd igyekszem féken tartani – kuncogtam én is.

-         Nők – forgatta meg a szemeit szerelmem.

-         Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy elkezdjünk gyümölcsöt szedni – termett mellettem Alex a kis barátaival.

Majd megragadták mindkét kezemet, és felhúztak, hogy velük menjek. Én pedig kérdés nélkül boldogan követtem a kis csapatot, akik minden jel szerint pontosan tudták, hogy hová tartanak, Emmett pedig minket követett vigyorogva. Néhány perc séta után pedig egy hatalmas szamócásban találtam magam.

-         Ez így nőt ide? – kérdeztem döbbenten. Még soha életemben nem láttam ekkora szamócást egy erdőben sem. Na nem, mintha túl sokban jártam volna életem során.

-         Kapott egy kis segítséget – vallotta meg Emmett. – Amikor megtaláltuk ezt a helyet még csak néhány bokor volt itt. Szaporítottuk őket, és utána egész hatalmas szamócást sikerült létrehoznunk. Így mindenkinek jut bőven, amennyi jól esik – magyarázta lelkesen. – Na meg persze az is benne van, hogy a gyerekek mindig is imádták az ilyesmit. Nézz csak rájuk, milyen boldogok – mutatott a már teli szájjal falatozó kicsikre.

-         Nem kéne megmosni a gyümölcsöt, mielőtt még felfalnak vele valamit, amit nem kéne? – kérdeztem aggódva.

-         Dehogy, nem lesz semmi bajuk. Legfeljebb nyelnek egy-két falat homokot is – legyintett kedvesem. – Én is így faltam kiskoromban, és látod, itt vagyok, és semmi bajom.

-         Akkor csatlakozzunk – fogtam kézen, és én is letelepedtem egy nagy halom szamócához. Emmett pedig mellém ült.

Én lelkesen kezdtem szedni a gyümölcsöt a kosaramba, hogy legalább süssek valamit holnapra, ha már meg lettem hívva a szülői házba, de szerelmem inkább a szájába szedte, és pimaszul néha még a kosaramból is kicsent egy-egy szemet.

-         Emmett, ne lopkodd a szamócámat, sokat kell gyűjtenem, hogy tudjak sütni néhány tortát – csaptam egy kicsit a kezére.

-         Hé – kapta el a kezemet felháborodva. - Miért akarsz tortát sütni, amikor anya nyolc tonna pitével fog várni? – csípett el még egy szemet.

-         Azért, mert szeretném valamivel meglepni a szüleidet, ha már ilyen kedvesek – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-         Jól van – sóhajtott fel megadóan. – Segítek teleszedni neked a kosarad, de utána megszöksz velem egy kis időre – simított végig a combomon.

-         Ne legyél bolond, minden ismerősöd itt van nem messze, és te el akarsz engem rabolni egy pásztorórára úgy, hogy bárki megláthat? Te teljesen lökött vagy – tiltakoztam hevesen. Eszem ágában sincs lebukni valaki előtt, főleg, hogy itt vannak a gyerekek is.

-         Na és, ha garantálom, hogy nem fog megtalálni minket senki? – kérdezte vigyorogva, de én csak szúrós pillantásokat vetettem rá. – Oké, akkor, ha megígérem, hogy jófiú leszek? – vágott ártatlan arcot.

-         Te tudsz jófiú lenni? – húztam össze a szemöldököm.

-         A kedvedért hajlandó vagyok türtőztetni magam, most. Viszont még kamatostul behajtom rajtad a mai elmaradásodat – mondta komolyan.

-         Rendben, akkor megegyeztünk – nyújtottam felé a kezem. Ő pedig azonnal megrázta a felajánlott jobbomat.

Ezután belefeledkeztünk a gyümölcsszedésbe. Bár az nem kerülte el a figyelmemet, hogy Emmett néha szándékosan elejtett, persze saját bevallása szerint csak „véletlenül”, néhány szem gyümölcsöt, amik valahogy mindig a dekoltázsomban, vagy a lábamon landoltak. A gyerekek csak nevettek Emmett ügyetlenségén, de én pontosan tudtam, hogy szándékosan csinálja, hogy érzékeny helyeken érinthessen meg, úgy, hogy a körülöttünk lévők ne nagyon kapjanak gyanút. Ez egy igazán kegyetlen kínzómódszer volt. Na nem, mintha nem élveztem volna, de ettől függetlenül gonosz volt. Ráadásul engem még alaposan zavarba is hozott azzal, hogy mindezt emberek között teszi. Sosem voltam prűd vámpírkoromban, de ez most egy más helyzet, és egy más kor. Ráadásul itt vannak Emmett szülei is, akikben szeretnék nagyon is jó benyomást kelteni.

-         Viselkedj – suttogtam a fülébe.

-         Én nem csinálok semmit – érintette meg futólag a combomat.

-         Azt látom – húztam el a számat. – Nézd, kedvesem, nekem tényleg nagyon jól esik minden érintésed, de nem lehetne, hogy ezt a hálószobára korlátozzuk. Nem igazán illendő így viselkedni egy társasági eseményen – mondtam pirulva.

-         Tehát, hogyha nem kettesben vagyunk, akkor hozzád sem érhetek? – kérdezte kissé csalódottan.

-         Dehogynem – tiltakoztam azonnal. – Lophatsz apró csókokat, és diszkrét érintések ellen sincs kifogásom, de a dekoltázsom, és a felső combon érzékeny rész, ráadásul bárkinek szemet szúr, hogyha folyton így érsz hozzám.

-         Én nem akarom tagadni, hogy az enyém vagy – makacskodott tovább.

-         Nekem sem ez a célom. Csak azt nem szeretném, hogyha rossz szemmel néznék a kapcsolatunkat – mondtam határozottan.

-         Na és mikor néznék jó szemmel a kapcsolatunkat? – vigyorodott el.

-         Ha más jellegű lenne a kapcsolatunk – mondtam halkan.

-         Mit értesz más jelleg alatt? – folytatta a piszkálódást.

-         Hagyjuk ezt – mondtam morcosan, és elfordultam tőle.

Még jó, hogy nem én fogom megkérni a kezét. Na azt lesheti. Én vagyok a lány, neki kell könyörögnie nekem, és ígéreteket tennie, hogy hozzámenjek.

-         Na, ne haragudj rám, cica – simított végig a hátamon.

-         Hagyj békén – löktem el a kezét.

-         Oké, úgy érzem, hogy ezt most egy kicsit túlzásba vittem – sóhajtott fel. – Megengeded, hogy jóvátegyem? – kérdezte ártatlanul.

-         Talán – durcáskodtam tovább.

-         Kérlek – termett előttem bűnbánóan. – Hidd el, hogy nem így terveztem, de ha már így elszúrtam ezt a gyönyörűnek tervezett pillanatot a cukkolásommal, akkor most teszem meg életem legfontosabb lépését, és ha kell a bocsánatodért is könyörögni fogok, a végsőkig. Rosalie Hale, megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel? Életem végéig nevelhetsz, és én majd igyekszem nem engedni neked, hogy néha bosszúsan fujtass rám, vagy elpirulj a méregtől, mert ilyenkor máshogy vagy kívánatos, mint egyébként a nap bármely pillanatában. Arra viszont megesküszöm, hogy örökké szeretni foglak, az utolsó leheletünkig, és soha nem hagylak magadra, még akkor sem, amikor már az idegeidre megyek az idióta ötleteimmel – vett elő a zsebéből egy kis dobozkát. – Lennél az én Mrs. McCarhty-m egy életen át? – kérdezte most már teljesen komolyan, és felpattintotta a doboz fedelét.

-         Igen, örömmel lennék – ugrottam a nyakába. Az én bolondos, macim. Nem is ő lett volna, hogyha nem most húzott volna fel, éppen azelőtt, mielőtt megkérte a kezem.

Emmett szenvedélyesen megcsókolt, majd kiemelve a gyűrűt a bársonydobozból az ujjamra húzta. Ekkor tűnt csak fel, hogy milyen néma csend van körülöttünk. Hová lett mindenki?

-         Hol vannak a gyerekek? – néztem körbe meglepetten.

-         Mondjuk úgy, hogy egy nagy adag csokoládéval lefizettem őket, hogy egy óra után hagyjanak minket kettesben, és ne is engedjenek ide senkit, amíg mi elő nem kerülünk – húzta ki magát büszkén. – Egyébként Alex a kis tettestársam nagyon is örült a terveimnek, ezért csoki nélkül is megtették volna, de így még nagyobb volt a lelkesedésük.

-         Oh… - kerekedtek el a szemeim. – Ezek szerint te mindent elterveztél? – mosolyodtam el.

-         Igen, csak az elcsalás részét nem csináltam a legjobban. Igazság szerint azt hittem, hogy könnyedén elviszlek magammal az előkészített helyszínre, de a te önuralmad sajnos végtelennek bizonyult – húzta el a száját.

-         Sajnálom – simítottam végig a karján. – Én azt hittem, hogy csak a kis pajzán éned bújt elő belőled – haraptam az ajkamba.

-         Ami azt illeti, reménykedtem, hogy előbújhat egy kicsit, persze csak miután megkértelek, de így is tökéletes, mert „igent” mondtál. Nekem csak ez számít – ölelt magához. – Egyébként még csak nem is sejtetted, hogy mire készülök?

-         Egyáltalán nem – ráztam meg a fejem. – Illetve, amikor Sally olyan nagy hévvel kezdett előkészíteni engem a piknikre, akkor megfordult a fejemben, hogy egy romantikus lánykérés a terved, de azután, hogy a gyerekek odaszaladtak hozzám, és ennyi ember volt a réten, így letettem róla, hogy most fog megtörténni. Ráadásul Sally sem kotyogott el semmit.

-         Azért mert ő nem is tudott semmit – húzta ki magát büszkén. – Ne érts félre, én imádom Sallyt, de egy számára ilyen fontos barátnő elől nem lett volna képes eltitkolni a terveimet, úgyhogy ő az összejövetel miatt izgult ennyire. Igazság szerint mindig is imádott másokat öltöztetni. Régebben még lelkesen varrogatott is.  Könnyen lehet, hogy ez a ruha is az ő keze munkáját dicséri – nézett végig a ruhámon.

-         Ugyan, hiszen honnan tudta volna a méreteimet? – kérdeztem döbbenten.

-         Szerintem elég sokáig voltál eszméletlen, amikor idehoztak. Talán meg akart téged lepni – mondta szerelmem lágyan.

-         Ennek mindenképpen utána fogok járni – határoztam el magam.

-         Mi lenne, hogyha kicsit később járnál utána, és most mégiscsak eljönnél velem oda, ahova el akartalak vinni? Ígérem, hogy nem támadnak le, hacsak nem akarod mégis, hogy megtegyem – húzkodta a szemöldökét már megint.

-         Kíváncsivá tettél, hogy mit terveztél, úgyhogy örömmel veled tartok – bólintottam rá. Majd hagytam, hogy szerelmem felsegítsen, és magával húzzon beljebb az erdőben. Már alig vártam, hogy megláthassam a meglepetést, hiszen biztosan valami nagyon különlegessel készült nekem. Mindig is remek ötletei voltak a boldoggá tételemre, csak szegénynek nem mindig sült el úgy a dolog, ahogy tervezte. Bár ez általában miattam volt, mint most is. Ettől függetlenül, mégis Emmett a legtökéletesebb társ a számomra létezésem bármely formájában. Ebben az egyben biztos vagyok.