The Beauty and the Bear - 111. fejezet

111. fejezet

(Nadine szemszöge)

Odáig még nem rossz az ötlet, hogy a Cullen család elmegy és bemutatja Anne-t és Gabrielt, ha már úgyis kiderült a Volturi számára a gyerekek létezése, de az már nem tetszik, hogy Lucifer valószínűleg szándékosan rendezte így a dolgokat. Ez egészen biztos. Márpedig, hogyha direkt csalogatta oda őket, akkor valakinek bogarat akar elültetni a fülébe, aki valószínűleg Aro lesz. Őt nem nehéz befolyásolni a becsvágya, és a gyűjtőszenvedélye miatt. Ez esetben pedig fokozatosan figyelnem kell az eseményeket. Demetri nyilván meg akarja majd környékezni Anne-t, hiszen szemmel láthatóan neki is tetszik a férfi. Mi lenne a legjobb megoldás? A jövőben, amit láttunk, biztosan nem következhet be az Edwarddal közös jövő, mert akkor Bella lesz oda, de a másik alternatíva talán Anne vesztét jelenti. Talán egy kicsit jobban megbonyolítottam a szálakat az ügyben, mint amennyire még normális lenne. Viszont így értem el a tökéletes családot Rosalie számára, tehát megérte ez biztos, a megoldást pedig ki fogjuk találni közben. Minden rendben lesz. Főleg hogyha Kathy is segít. Bár ő nagyon pártolja az Anne és Demetri közötti vonzalom meghagyását. Ami nekem abszolút nem tetszik. Sőt, nem is akarok belegondolni, hogy egy ilyen ártatlan és kedves lány és Demetri Volturi. Jóképű, azt nem tagadom, de érzelmileg egy kávéskanál szintjén áll. Csak elvégzi a küldetést és a feladatát, és ennyi. Nincsenek kapcsolatai, amikor pedig otthon van, akkor a szobájában gubbaszt. Hogyan lehetne egy értelmes, jószívű, kedves lány párja, aki falja az életet, és imád a szabadban lenni. Egyáltalán nem illenek össze.

-          Érdekesek a gondolataid, gyermekem – jelent meg hirtelen Ezekiel.

-          Inkább aggódóak – haraptam az ajkamba.

-          Talán nem vagy biztos a döntésedben? Visszavinnéd Rose-t az elejére, az eredeti valóságába, és nem próbálnád megváltoztatni a múltját? – kérdezte kíváncsian.

-          Ilyet sosem mondanék – vágtam rá határozottan.

-          Ha ilyen határozott, és biztos vagy minden tettedben, akkor most miért ez a bizonytalanság? – tette fel a következő kérdést.

-          Nem tudom – vágtam rá.

-          Én viszont tudom – mosolyodott el Ezekiel gyengéden. – Megszeretted, pedig tudod, hogy azt nem szabad.

-          Igen, tisztában vagyok a ténnyel, hogy olyan dolgot tettem, ami ellentmond a szabályainknak – vágtam rá.

-          Akkor miért szegted meg a szabályokat? – kérdezett ismét.

-          Mert makacs vagyok, és hajthatatlan, mint egy öszvér? – vontam fel a szemöldököm.

-          Nem, azért szegted meg a szabályokat Nadine, mert mi hagytuk neked, mert látjuk a lehetőséget ebben az ügyben. Le tudod győzni Lucifert a saját módszereiddel, és képes leszel Rose-nak megteremteni azt az életet, amire mindig is vágyott, és amit megérdemel. Na és miért fog sikerülni?

-          Mert elszánt vagyok? – kérdeztem vissza.

-          Nem, hanem, mert erre születtél – simított végig a karomon. – Nem véletlenül esett rád a választás. Már nagyon régóta figyeltünk téged emberként, amikor elhatároztuk, hogy neked köztünk a helyed minden makacsságoddal együtt is. Na és mi a lényeg?

-          Nem tudom, hogy mire akar kilyukadni, uram – állapítottam meg elgondolkodva.

-          A lényeg az, hogy mi kételkedtünk benned Rose-zal kapcsolatban, de rá kellett jönnünk, hogy tévedtünk. Nagyon is tisztában voltál a döntéseddel, és annak súlyával is, úgyhogy a lényeg az, hogy ne merészeld most feladni. Ez eddigi léted legnagyobb küldetése, és te leszel az, aki talpon marad a csata végén. Lucifer pedig egy jó időre visszaszorul a saját kis birodalmába. Úgyhogy alaposan készülj rá erre a küzdelemre, mert sok múlik most rajta. Több, mint gondolnád – mondta határozottan.

-          Mégis mi az a több? – lettem kíváncsi.

-          Azt elég, ha én tudom – kacsintott rám, majd egy szempillantás alatt eltűnt.

Már megint rébuszokban beszél. Vajon mi az a nagyobb dolog, amiért harcolunk? Mármint persze, a jó győzelméért harcolunk, de ez nem csak Rose esetében van így, hanem mindenki esetében. Akkor pedig mi az, ami ennyire felcsigázta Ezekielt? Bár ne lenne mindig ennyire titokzatos. Habár, ez valamilyen szinten izgalmas.

-          Min gondolkodtál el ennyire? – jelent meg hirtelen Nathan.

-          Ezekiel járt nálam, és ő ültette el a bogarat a fülemben – vágtam rá.

-          Nocsak, mit mondott? – kérdezte kíváncsian.

-          Igazából semmit, amiből kiderülne, hogy egészen pontosan mire is gondolt, de a lényeget azt hiszem, hogy értettem – próbáltam meg elmagyarázni.

-          Baj, ha ezt a mondatodat most nem egészen értettem? – húzta fel a szemöldökét szerelmem.

-          Nem, azt hiszem, hogy nem gond – gondoltam át az előbbi mondatomat.

-          Akkor jó – kuncogott fel. – A lényeg, hogy alaposan felpörgetett téged a dolog – állapította meg.

-          Igen, azt hiszem, hogy most már sokkal, de sokkal szebbnek látom a helyzetet – vigyorodtam el. – Tudom, hogy mi fogunk győzni.

-          Ez eddig is egyértelmű volt – rántotta meg a vállát Nathan.

-          Igen? Na és mitől vagy ebben ennyire biztos? – kérdeztem kíváncsian.

-          Attól, hogy eddig is nagyszerűen helyt álltunk az ügyben, és ez így lesz mindvégig – mondta teljes meggyőződéssel.

-          Nos, hogyha mindenki ennyire hisz, akkor nekem hogy lehetne okom kételkedni? – kérdeztem mosolyogva.

-          Na látod, ez a helyes hozzáállás, végre – rántott magához szerelmem. – Na és mondd csak, mit tervezel az elkövetkezendő egy órában?

-          Egy órában? Hm… nem is tudom? Van ötleted? – kérdeztem vissza.

-          Talán el kéne kezdenünk kidolgozni a tervet – állapította meg.

-          Igen, azt hiszem, hogy igazad van – vágtam rá. Majd ki is csusszantam a karjai körül.

-          Hékás – kapott utánam azonnal. Majd egy határozott mozdulattal az ágyra lökött.

-          Így nem fogjuk kidolgozni a tervet -  nyalta meg a száját.

-          Dehogynem. Itt most pontosan kidolgozzuk a tervet. Csak nem pont azt a tervet, ami Rose-ról szól. Hanem egy egészen másik tervet – kezdte el bontogatni a ruhámat.

-          Nos, terve válogatja. Azt hiszem, hogy a te tervedet is ki kell dolgoznunk, mindenképpen – nyomott gyors csókot a számra.

-          Részemről rendben, most úgysem történik sok minden odalent, hiszen a lányok vásárolnak. Semmi bajuk nem lehet – egyeztem bele azonnal. Mikor is voltunk együtt utoljára? Már egy ideje biztosan nem. Méghozzá jó ideje.

-          Ezt örömmel hallom, de mmost már azt hiszem, hogy eleget beszélgettünk egy kis időre, nem igaz? – kérdezte. Viszont az ajkát az enyémre tapasztotta még mielőtt megszólalhattam volna. Ezután egyikünk sem gondolta úgy, hogy beszélgetnünk kéne, vagy bármit is tennünk egy jó ideig. Sőt, nagyon-nagyon jó ideig…

(Rosalie szemszöge)

Még alig kelt fel a nap, de Alice természetesen már a szobánkban pörgött. Egyszerűen alig győzte kivárni, hogy Anne végre felébredjen és elindulhassunk. Sőt, már egyenesen fel akarta ébreszteni, csak én nem hagytam neki. Legalább most aludjoa ki magát. Úgyis egy ideig nem fog jól aludni, mert ahogy ismerem, egészen biztosan halálra fogja idegeskedni magát, ameddig el nem hagyjuk Volterra területét. Bár az jelenleg kicsit jobban idegesít, hogy Edward azóta sem jött haza. Ez határozottan nem tetszik. Talán utána kéne mennünk.

-          Kedves, hogy aggódsz, de minden rendben, csak kíváncsiskodtam egy kicsit a gondolatok között – jelent meg Edward hirtelen.

-          Na és találtál valamit? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nos, sok hölgy igen jóképűnek ítélte meg Demetrit. Ami azt illeti, elég sok lánnyal flörtölt is a városban. Küldetésnek semmi jelét nem láttam, szóval vagy megszegte a szabályokat, és levált a családjáról, vagy egy küldetés utána megérdemelt eltávozását töltötte el itt. Bár könnyen lehet, hogy a második, mert Demetri Aro egyik kedvenc embere Carlisle szerint, és nem szeretne megválni tőle. Tehát küldetés utána van, és teljesen véletlenül találkoztatok vele – mesélte el Edward, amit megtudott. Na persze, hogy mi futunk össze itt ezzel a bánatos Volturival. Ezt nem hiszem el.

-          Hé, nem tudhattuk, hogy itt lesz, még Alice sem látta, hiszen ezt egyikőtök sem döntötte el. Egyszerűen csak így alakult – mondta Edward kedvesen.

-          Miről folyik a szó? – lépett ki Emmett a fürdőből.

-          Edward megtudta, hogy csak véletlenül talákoztunk Demetri Volturival – válaszoltam neki.

-          Ami azt illeti, én azt hittem, hogy ez eddig is nyilvánvaló volt – állapította meg. – De azért persze, ügyes vagy, Edward – veregette meg öccse vállát.

-          Drágám ez most nem vicc, éppen az oroszlán barlangjába készülünk – mondtam idegesen.

-          Valóban, de jelen esetben mi is oroszlánok vagyunk – rántotta meg a vállát. – Én nem aggódom annyira. Carlisle is megmondta, hogy nem szegtük meg a törvényeket. Ugyanis te, aki tudtál róla, hogy mi vámpírok vagyunk, már átváltoztál. A félvér gyermekekre pedig eddig nem születet törvény. Ergo, minden rendben lesz.

-          Ez így is van, kincsem – lépett be Esme is a szobába a nyomában pedig ott volt Carlisle.

-          Rose, mivel te vagy az édesanyjuk, nyilvánvalóan a gyerekek után Aro a te gondolataidat is látni akarja majd – mondta Carlisle határozottan. Micsoda? Az enyémeket? Nem, azt nem lehet. Aro akkor mindent látni fog, és azt nem lehet. Azt biztosan nem lehet.

-          Rosalie, ne aggódj, Arót csak az ezzel az üggyel kapcsolatos emlékeid érdeklik ami előtte történt, azon csak átsiklik – nyugtatott Edward rögtön. Ez kedves. Szeretem, amikor ilyen. De ettől még nem lesz semmi sem könnyebb.

-          Ugyan, baby, ne izgulj emiatt – ölelt magához Emmett. – Nem fogja érdekelni az előéletünk, csak és kizárólag a gyerekekkel kapcsolatos dolgok.

-          Talán igazad van – mosolyogtam rá.

-          Drágám, ne legyél emiatt zavarban, mindannyiunknak van olyan dolog a múltjában, amire nem szívesen emlékszünk vissza – ölelt magához fogadott anyám.

-          Rendben, a gyerekekért megteszem, természetesen – mondtam halkan. Valahogy csak megoldódik az ügy.

-          Jó reggelt – hallottuk meg az álmos hangot. – Mi a nagy összeborulás tárgya? – kérdezte lányom ásítva.

-          Az, hogy már nem győztük kivárni, hogy végre felébredj – süvített be Alice a szobába. Talpig divatban, és egy hatalmas táskával. – Gyerünk, Anne reggelizik, és már itt sem vagyunk – mondta lelkesen.

-          Na és mit fogok enni? – kérdezte Anne kíváncsian.

-          Rántottát és pirítóst, teával, és ha édesre vágysz, akkor természetesen croassaint. Nagyjából két perc múlva itt lesz minden – vigyorodott el.

-          Jól érzek némi türelmetlenséget? – kérdezte lányom felhúzott szemöldökkel.

-          Kicsit? – nevetett fel Edward.

-          Csitt, nem érünk rá – vágta rá Alice. – Te most szépen mész megmosakszol, és felöltözöl, azután reggeli, és indulás. A boltok már fél órája nyitva vannak – magyarázta hatalmas elánnal.

-          Öhm… Alice, már ne is haragudj, de a boltok estig nyitva vannak – állapította meg Emmett nevetve.

-          Lehet, de mire mindent végigjárunk, amit szeretnék, addigra bizony este lesz – vágta rá Alice morcosan.

-          Nyugalom, tíz perc és készen vagyok – sétált vissza Anne a szobába, hogy felöltözzön.

-          Majd én segítek, drágám – siettem utána.

-          Én azt hiszem, hogy átöltözöm – mondta Edward, majd elhagyta a szobát.

Nadine, most segíts. Gondoltam magamban kétségbeesetten. Aro nem láthatja az emlékeimet. Legalábbis azokat, amiket az utazások során szereztem. Nem tudhatja meg, hogy ilyesmi létezik. Törölniük kell az emlékeimet. Legalább addig, amíg eljövünk Volterrából. Nem tudódhat ki, legkevésbé Aro számára, hogy létezik ilyesmi egyáltalán, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek.

-          Anya, most segítesz, vagy nem? – kérdezte Anne aggódva. – Mi a baj? A nagypapa szerint nem lesz semmi gond.

-          Tudom, kincsem, nem lesz semmi gond – mosolyogtam rá. – Csak nem örülök, hogy megint találkoznod kell azzal az alakkal.

-          Ugyan már, anyu, ne is törődj vele – legyintett. – Szóba sem fogok vele állni – mondta határozottan. – Egyébként is velem lesztek. Legalább öt személyi testőröm van, hiszen ott lesz apa, nagyapa, Edward, Jasper, és Gabriel is. Ennyi vámpír és félvámpír között már csak nem eshet semmi bajom. Sőt, ha akarom, akkor meg sem tud majd közelíteni az az alak – mondta lányom határozottan.

-          Ha ilyen határozottan mondod, akkor el is hiszem neked – mosolyodtam el. Ha a lányom megmakacsolja magát, akkor Demetrit féltem jobban, az egyszer biztos.

-          Még szép. Nem vagyok az a fajta, akiből bolondot lehet csinálni. Lehet, hogy szinte minden nő bedől a bájának, de én nem fogok – mondta elszántam. Már csak az a kérdés, hogy engem akar meggyőzni, vagy saját magát.

-          Helyes, kicsim, ez maradjon is így – mondtam elégedetten. Bár szerintem nagyon is tetszik neki ez a Demetri. Alice látomásai is ezt bizonyítják.

-          Ebben meg is egyeztünk. Na, de most már igyekezzünk, mert itt az ideje, hogy reggelizzek, mert az is csoda, hogy Alice nem keltett már régen fel.

-          Ami azt illeti, megakadályoztuk – kuncogtam fel.

-          Így már érthető a dolog – nevetett fel lányom. – Köszönöm – fűzte még hozzá.

-          Igazán szívesen – vágtam rá. – Nem történik semmi, ha egy kicsit később érünk oda. A boltok ugyanúgy tele lesznek ruhákkal. Legalábbis valószínűleg.

-          Na és, ha elviszi valami perszóna az én méretemet abból a ruhából, ami nagyon tetszene? – lépett be Alice kissé idegesen.

-          Alice, hidd el, itt elég sok ruha van nekik ahhoz, hogy ne fogyjon el, főleg a te karcsú méretedben – mondtam elismerően.

-          Hiába bókolsz, akkor is tíz percetek van, és indulunk – mondta komolyan. Bár az orra alatt azért vigyorgott.

-          Jól van, már megyek is enni – csóválta meg a fejét Anne.

-          Helyes, már nagyon is itt van az ideje – bólintott elégedetten. – Rose, irány felöltözni. Nem ebben a ruhában fogsz jönni.

-           Miért, mi a baj vele? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-          Neked a vörös sokkal jobban áll, és ma mindannyian megmutatjuk a világnak, hogy hogyan néz ki egy igazi Cullen lány.

-          Értem, akkor azt hiszem, hogy jobb, hogyha tényleg átöltözöm – mondtam komolyan. Majd el is indultam, hogy átöltözzek. Alice-t egy ideig lehet húzni, de ha túlzásba visszük, akkor biztosan határtalan lesz a bosszúja, ezt az egyet biztosan tudja mindenki a családban…

The Beauty and the Bear - 110. fejezet

110. fejezet

Sziasztok! Előre is elnézést, de a jövő héten megint lesz egy kis szünet, mert nem leszek itthon, de jövő hét utáni héten folytatódik a történet :D Ezért is nem hagytam függővéget :) A La Push vámpírján azonban lesz hétfőn friss menetrend szerint. Puszi, Drusilla

 

(Rosalie szemszöge)

Kíváncsian vártuk, hogy mikor robban be az ajtón Alice, mögötte természetesen Jasperrel, majd pedig Esme, Carlisle és Edward is. Nem tudtam, hogy mi lenne a jobb, hogyha Edward inkább otthon marad, és ott vár bennünket, vagy inkább az, hogyha itt van, és támogatja Anne-t. Ez azért egy meglehetősen nehéz kérdés. Hiszen Anne és Edward kapcsolata nem a legjobb dolog, ami történhet a családunkkal. Talán mégiscsak jobb lett volna, hogy otthon marad.

-          Öhm… köszönöm, hogy így gondolod, bár értékelem az őszinteségedet, főleg, amikor tudtad, hogy hallótávolságon belül vagyok – jelent meg Edward kicsit csalódottan.

-          Ne haragudj, de ahogy neked sem örülök a lányom körül, úgy egy férfinek sem örülnék – vágtam rá őszintén.

-          Igen, ezzel tisztában vagyok, bár jól esne, hogyha legalább annyira bíznál bennem, hogy tudd, soha nem rontanám meg a lányodat, aki még nagyon is fiatal ahhoz, hogy egy férfié legyen – mondta Edward komolyan.

-          Szabad megtudnom, hogy mi a probléma? – kérdezte Esme értetlenül.

-          Rose nem kifejezetten örül nekem – vágta rá Edward.

-          Ez így nem igaz – vetettem ellent. – Örülök, hogy itt vagytok, neked is nagyon örülök, csak szerintem Anne mellé még nincs szükség sem férfira, sem pedig udvarlóra. Edward pedig mostanában egyértelműen furcsán viselkedik – magyaráztam a helyzetet.

-          Nem viselkedem furcsán – vágta rá Edward.

-          Ami azt illeti, már egy ideje saját magaddal harcolsz – állapította meg Jasper. – Érzem az érzéseidet, Edward, mint tudod, és egy ideje mindig mást érzek felőled. Egyszer még odavagy Anne-ért, és minden áron meg akarod szerezni magadnak. Aztán eldöntöd, hogy Anne még csak egy kislány, és nem szabad sürgetned. Vagy pedig elhatározod, hogy csak a barátja leszel, a nagybátyja, aki mindig is voltál, és soha, de soha nem fogsz rá nőként tekinteni. Ezek azért elég kusza, és ellentmondásos érzések.

-          Nem kértem érzelmi elemzést, de azért köszöjük, Jasper – forgatta meg Edward a szemeit.

-          Tudom, hogy nem kérte senki, de gondoltam mégiscsak elmondom a véleményem. Mivel nem hiszem, hogy több személyiséged lenne, és néha nagyon éles a váltás, ergo, valaki, vagy valami befolyásol téged – következtett Jasper. Hát igen, a katonai múltja és az érzékei a régiek.

-          Talán ez már kicsit túlzás – állapította meg Edward. – Legfeljebb csak magam hergelem magam, amióta Anne-t megtámadták. – Egyszerűen csak úgy érzem, hogy meg kell őt védenem – mondta bátyám határozottan. – Talán ez bűn lenne? – kérdezte aztán rám nézve.

-          Nem, dehogyis, ez nem bűn, sőt, ez egy nagybácsi dolga, de a hangsúly itt pontosan a nagybácsin van – mondtam határozottan.

-          Szerintem most nem ez a fontos – vágott közbe Alice. Majd a nyakamba ugrott. – Hiányoztál, Rose. Képzeld, senki nem volt, aki hajlandó lett volna velem eljönni vásárolni. Tudod, hogy milyen nehéz volt ez a néhány nap? Esme nem ért rá, a fiúk pedig hajthatatlanok voltak, pedig mindent megpróbáltam bevetni, de folyamatos ellenállásba ütköztem – mondta lebiggyesztett ajakkal.

-          Hát ezek a férfiak már csak ilyenek – helyeseltem mosolyogva. Meg is lepődtem volna, hogyha valaki azt mondja, hogy elmegy vele. Alice imádnivaló, de ettől függetlenül nem egyszerű vele a vásárlás, bár én személy szerint nagyon is élvezem. Hiszen ki más lenne türelmes, amikor én órákon keresztül nézelődöm, és próbálgatok.

-          Nekem mondod, amint Anne felébred el kell mennünk, hogy vegyek néhány francia modellt. Nekem is kell olyan fűző, amilyeneket ti vetettek. Tudod, azok a színes fajták – kacsintott rám. – Utána pedig irány Olaszország, ahol megintcsak különleges modellekhez juthatunk – magyarázta lelkesen.

-          Öhm… drágám, azt hiszem, hogy jobb lenne, hogyha előbb Aróhoz mennénk, vásárolni ráértek azután is, hogyha már tisztáztuk a helyzetet – mondta Esme aggódva.

-          Nem lesz semmi baj, kedvesem. Semmiféle törvényt nem szegtünk meg, és ezt Aro is be fogja látni – mondta Carlisle határozottan. – Gondoljátok csak végig logikusan. Rosalie ugyan még ember volt, amikor tudomást szerzett rólunk, de már nem az, átváltozott, tehát már tudhat rólunk, és nem szegtünk törvényt, mert senki sem tud rólunk, aki ember. A gyerekek, Anne és Gabriel, mindketten félvámpírok, akikre eddig még soha nem volt példa, de a lényeg, hogy ők sem emberek, és nem is átváltoztatott gyermekek. Tehát legfeljebb a gyerekek érdekelhetik a vezetőket, de nem mondhatják, hogy bármiféle törvényt szegtünk velük, hiszen az ember és vámpír közötti vonzalmat soha nem tiltotta meg senki, ebből pedig egyértelműen az következik, hogy megintcsak nem történt törvényszegés. Hogyha érvekkel és bizonyítékkal érkezünk meg, akkor semmiképpen sem veszíthetünk. Ráadásul Demetri Volturi maga is látta, hogy Anne egyáltalán nem veszélyes, hiszen nagyon vigyáz nehogy lebukjon. Tehát nyert ügyünk van, és nincs miért aggódni – érvelt Carlisle. Nekem pedig határozottan tetszett az érvelése.

-          Bántani semmiképpen nem fog minket, vagy a gyerekeket, de abba is gondolj bele, hogyha nagyon megtetszik neki Anne és Gabriel, akkor még elcsábíthatja őket, hogy csatlakozzanak a Volturihoz – állapította meg Edward.

-          Ugyan már, ezt te sem gondolod komolyan, hiszen Anne és Gabriel ilyet biztosan nem tenne – vágtam rá határozottan.

-          Lehet, hogy maguktól nem tennének ilyet, de hogyha megfenyegetik őket, akkor gondolkodás nélkül megteszik értünk – gondolkodott el Jasper.

-          Ugyan miért tennének ilyet? Hiszen Carlisle-t a barátjuknak tartják, és mint ilyen, biztosan nem ártanának neki – mondta Esme komolyan.

-          Igen, tudom, hogy Carlisle-t elvileg a barátjuknak tekintik, de ha jól hallottam, akkor Aro szenvedélyes és hajthatatlan gyűjtő hírében áll, ami nem tesz jót a helyzetünknek – mondta Jasper határozottan.

-          Ne fesd az ördögöt a falra, drágám – szólt rá finoman Alice.

-          Én csak próbálok tényekkel érvelni – vágta rá Jazz. – Szerintem egyértelmű, hogy Aro meg fogja próbálni elcsábítani legalább Anne-t, mert ő meglehetősen különleges. Már csak a külsejét, és a varázslatos hangját tekintve is. Ráadásul, ha Alice jól látta, akkor Demetri Volturi sem közömbös iránta éppenséggel – fűzte hozzá Jasper. A fenébe is. Túlságosan sok örök érvényű igazságot taglal már megint, ezt nem tudom vitatni. Gondolkodtam el.

-          Na és akkor mégis mit javasolsz, Jasper? Meneküljünk életünk végéig? Vagyis tulajdonképpen örökké? Ez a megoldás? – kérdezte Emmett kissé idegesen. – Nem várhatod el a családtól, hogy elbújdosson, vagy, hogy örökké fusson.

-          Nem is várom el a családtól. Én csak azt mondom, hogy legyünk inkább gyanakvóak és körültekintőek, minthogy rosszul jöjjünk ki ebből a helyzetből.

-          Nos, azt hiszem, hogy Jaspernek igaza van. Bár Aro, Marcus és Caius a barátjának tart engem, azért megvan a magukhoz való eszük, és szenvedélyük, ez egészen biztos. Talán tényleg az lenne a legjobb, hogyha nyitva tartanánk a szemünket – vágott közbe Carlisle. – Aro szenvedélyes gyűjtő, Caius pedig a legmegkeseredettebb, leggyanakvóbb vámpír, akit ismerek. A leginkább meggyőzhető hármójuk közül talán Marcus. Neki nincs semmilyen káros szenvedélye, csupán ő is a vezetőség tagja – gondolkodott el fogadott apánk.

-          Akkor kövessük Jasper tanácsát, de lehetőség szerint feltűnés nélkül – mondta Esme gyengéden.

-          Nos, ez egy remek terv – bólintottam rá.

-          A terv remek, csak ezt majd úgy kell megosztani Anne-nel és Gabriellel, hogy eszükbe se jusson butaságot csinálni akkor sem, hogyha Aro nagyon meggyőző, és fenyegető érvekkel áll elő amellett, hogy csatlakozzanak a Volturihoz – állapította meg Edward. – Úgy viszont elég nehéz lesz figyelni rájuk, és Aróra, hogyha Rose azt szeretné, hogy tartsam távol magam a lányától – állapította meg Edward sértetten.

-          Én egy szóval sem mondtam, hogy nem örülök, hogy itt vagy – vágtam rá komolyan. – Örülök, hogy itt vagy, és hálás vagyok érte, hogy ennyire vigyázol a gyermekeimre, és hidd el, őszintén mondom, hogy nem akartalak megbántani, de még korainak érzem, hogy Anne-nek bárki is udvaroljon, még akkor is, hogyha olyan nagyszerű férfi, mint amilyen te vagy – mondtam komolyan.

-          Nem akarok udvarolni a lányodnak – szusszantott Edward.

-          Nem akarsz? – húztam fel a szemöldököm.

-          Legalábbis egyelőre, ameddig még ilyen fiatal. Tiszteletben tartom az ártatlanságát – mondta ellentmondást nem tűrve. – Így megfelel neked a helyzet? Várjunk még néhány évet, és majd meglátjuk – mondta határozottan.

-          Nos, azt hiszem, hogy ez az ajánlat már maximálisan elfogadható – bólintottam rá. Végülis, ez tökéletesen tisztességes ajánlat, olyan, ami úriemberhez méltó.

-          Na végre, már éppen itt volt az ideje, hogy megbeszéljétek ezt a kis nézeteltérést – veregette hátba Emmett Edwardot.

-          Na és nekem nincs beleszólásom a dologba? – jelent meg hirtelen egy nagyon álmos tekintetű Anne.

-          Hát te miért nem alszol? – kérdeztem döbbenten.

-          Talán azért, mert meghallottam, hogy megjöttek a többiek, és ezért elindultam, hogy köszönjek, csak meghallottam, hogy már megint az én sorsomat beszélitek meg a hátam mögött. Miért nem kérdeztek meg engem is arról, hogy mi a véleményem? – kérdezte morcosan.

-          Jogos, ne haragudj, kicsim – kértem elnézést. – Neked mi a véleményed a helyzetről? – kérdeztem kíváncsian. Talán az a legjobb, ha mindent megbeszélünk vele, mert akkor érezni fogja, hogy nem kisbabaként tekintünk rá.

-          Nekem is megfelelnek így a dolgok, ahogy ti megbeszéltétek – vágta rá elégedetten. Majd megindult Carlisle és Esme felé, akik azonnal a karjaikba zárták az unokájukat.

-          Na mi ez a lármázás már az éjszaka közepén. Már egy ideje nem aludtam ki magam, úgyhogy jó lenne, hogyha csöndben ölnétek meg egymást, köszi – intett a családnak Gabriel. Majd, ahogy jött, úgy el is tűnt a másik szobában.

-          Miért kellett ennyire kihajtanod a fiúnkat? – kérdeztem Emmettet felhúzott szemöldökkel. – Szegénykém teljesen kikészült – mondtam határozottan.

-          Ő akarta velem tartani a tempót Anne miatt, jöhetett volna a családdal is, de hát mit tehetnék, ha a fiunk ilyen tökös legény. Képes volt tartani a tempót még egy vámpírral is a húga miatt. Ez aztán a valami, nem? – kérdezte büszkén.

-          Nem semmi, az száz százalék – biccentettem.

-          Köszi, de ne magasztaljatok az égig, mert még elpirulok, és nem szeretnék, mert az kicsit ciki lenne, legalábbis azt hiszem – szólt ki Gabriel. Amin mindenki jót nevetett.

-          Szerintem holnap még pihenjünk egy kicsit, azután pedig induljunk útnak. A holnapi napon viszont a lányok korlátlanul vásárolhatnak a kontómra – mondta Carlisle mosolyogva. Alice pedig azonnal boldogan a nyakába ugrott.

-          Köszönjük, ez annyira jó – mondta nevetve.

-          Nagyon szívesen – kuncogott fel fogadott apánk.

-          Gyere, foglaljuk el a lakosztályunkat – fogta kézen kedvesét Jasper. Alice pedig azonnal követte szerelmét.

-          Szerintem mi is hagyjuk magukra a gyerekeket. Anne-nek és Gabrielnek most pihenésre van szüksége – mondta határozottan Esme. – Gyere, drágám, kíváncsi vagyok, hogy Alice mit szerzett meg nekünk. Jól hangzott az a nászutas lakosztály.

-          Jól van, már én is kíváncsi vagyok erre a lakosztályra – biccentett Carlisle is.

-          Azt hiszem, hogy én inkább sétálok egyet a városban, és megnézem, hogy Demetri valóban távozott-e a városból – mondta Edward.

-          Ugyan, Edward – vágta rá Esme. – Gyere te is, már mondtam, hogy tiéd a nappali.

-          Nem, köszönöm, én most szívesebben sétálnék egyet – mondta fogadott bátyám határozottan. – Szerintem nem árt, hogyha egy kicsit körbenézek, és megbizonyosodom róla, hogy senki nem figyeli Anne-t. Demetri jobban érdeklődött iránta, mint ahogy azt még illik.

-          Nem hiszem, hogy itt maradt volna – vágtam rá. – Demetri még egészen normális is volt, amikor segített megtalálni Anne-t az este. Én nem aggódnék miatta. Nem érzem úgy, hogy ártani akar a lányomnak.

-          Ártani nem is, de elcsábítani, azt viszont igen – vágta rá Edward. – Nem fogom hagyni, hogy akár egy ujjal is hozzáérjek bárki is az unokahúgomhoz. Még túlságosan fiatal és ártatlan – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Jól van, fiam, ha ez téged megnyugtat, akkor legyen úgy – biccentett Carlisle.

-          Edward, én köszönöm – nyomtam puszit az arcára. Igazából nagyon is hálás vagyok neki azért, amiért ennyire törődik a lányommal. Látszik rajta, hogy imádja őt, és ez így van már a születése óta. Talán bele kéne törődnöm a helyzetbe, és hagyni, hogy az események csak menjenek a maguk medrében.

-          Ilyenre még csak ne is gondolj – hallottam meg barátnőm hangját.

-          Azt hiszem, hogy akkor megyek is – mondta Edward. – Egyébként pedig, nagyon szívesen – szorította meg a kezemet, majd egy szempillantás alatt eltűnt az ajtó mögött.

-          Még a végén megbékélsz a ténnyel, hogy Edward és Anne? – kérdezte Emmett felhúzot szemöldökkel.

-          Nem tudom – válaszoltam halkan. – Nem lenne különös kapcsolat? – kérdeztem mélyen a szemébe nézve.

-          Nem tudom. Az biztos, hogy eleinte leszakaszt az öcskös néhány kivilágítatlan pofont, de az biztos, hogy jól bánna a lányunkkal. Bár sosem lehet tudni, Anne fog dönteni a sorsáról, így nem tudhatjuk ma, hogy mi lesz holnap. Viszont egy dolog biztos. Mégpedig az, hogy Anne helyesen fog dönteni. Azt az utat fogja választani, ami neki a lehető legjobb – mondta kedvesem határozottan.

-          Ebben reménykedem én is – sóhajtottam fel.

-          Ne aggódj, én tudom, hogy így lesz – ölelt magához lágyan. Majd egymáshoz bújva sétáltunk vissza a hálóba, hogy kivárjuk a reggelt, amikor is Alice rám és Anne-re veti magát. Ebben az egyben tökéletesen biztos vagyok. Hiszen, ha a boltok kinyitnak, akkor mi már ott leszünk ez egészen biztos. Alice-t sok mindenben meg lehet győzni, de ha vásárlásról van szó, akkor hajthatatlan…